Népszava, 1970. május (98. évfolyam, 101–126. sz.)

1970-05-19 / 115. szám

DOKTOROK ÉS ASPIRÁNSOK A TUDOMÁNYOS MUNKA becsülete, a tudo­mány és a gazdasági politika jó néhány össze­függésének vizsgálata, értékelése az utóbbi hó­napokban a szakmai körökön túl is hangot ka­pott társadalmunk életében. A tudománypolit­i­tika korszerű, új irányelvei — tulajdonképpen a tudósok munkájának fokozottabb közelítése a gya­korlati élet igényeihez — magas szintű párt- és ál­lami tanácskozásokon szerepeltek és több fontos döntés is követte ezeket. .Legutóbb néhány napja a tudományos minősítés reformjáról hozott új tör­vényerejű rendeletet az Elnöki Tanács. Az új tudományos minősítési rendszert 1950/ 51-ben hozták létre, a társadalmi változások fontos részeként, ezzel egyidőben eltörölték a régi tudo­mányos címeket. A cél egyértelmű volt: friss vért, levegőt szivattyúzni a tudományba, kaput tárni a tehetséges munkás- és parasztfiatalok előtt, hogy a kialakuló új értelmiség jobban segítse társadal­munkat szellemi igényei kielégítésében. Örvendetesen szép számok jelzik a megtett utat: az egyik legutóbbi összesítés szerint több mint 3400 tudós, kutató megszerezte már a kandi­dátusi címet, több száz „tudományok doktora"’ te­­vékenykedik a különböző munkaterületeken. 600- nál is több aspiráns készül arra, hogy megvédje disszertációját. S ami talán a legfontosabb: az utób­bi két-három évben mind több az olyan disszertá­ció, amelynek témája, módszerei rendkívül korsze­rűek, a gyakorlati tevékenység közvetlen segítése a céljuk. L­egfontosabb vonása az új jogszabálynak — s a társadalmi haladás szempontjából is rendkívül lényeges pontja — az, hogy a kuta­tóknak, tudományos munkatársaknak, szakem­bereknek az eddiginél jóval szélesebb kaput tár, lehetőséget nyújt arra, hogy ne csak írott érteke­zéssel vagy­ könyvvel pályázzanak a tudományos fokozat elnyerésére, hanem a gyakorlatban fel­használható alkotásokkal is. Az olyan tehetséges építészek például, akik különleges adottságaiknál fogva elsősorban egy-egy nagy építmény, építke­zés, berendezés alkotására vállalkoznak, nem kell hogy az Íróasztal mellé kényszerüljenek, tudomá­nyos munkájuk gyakorlati eredményével megsze­rezhetik a megfelelő tudományos fokozatot. Ezért is korszerű és a párt tudománypolitikai irányelveit jól szolgálja ez az új minősítési rendszer: az elmé­leti tudás mellé követelményként állítja a jó gya­korlati érzéket, a kiváló tervezői vagy szervezői ké­pességet. A tudományos színvonal emelése azonban, ép­pen a gyakorlati igények kielégítése szempontjá­ból­ állandó követelményemelkedést is jelent. A távlati tudományos terv, amelyet most készítenek elő, azt is feltételezi, hogy a többi minősítés, az újabb címek megadása — és természetesen a cí­mekhez szükséges konkrét tudományos munka és eredmény — együtt jár majd a színvonal növeke­désével, a tudomány fejlődésével és segíti az álta­lános műszaki haladást. A tudományos kutatók szánya az új minősítési rendszer következtében várhatóan tovább nő. Munkájukra igen nagy szüksége van a társadalom­nak. Az új tudománypolitikai irányelveknek meg­felelően az eddiginél sokkal nagyobb feladatokat , és jóval több lehetőséget is kaptak a tudomány művelői. Azok a milliók, amelyek gondos mérle­gelés után a különböző egyetemeknek, kutatóinté­zeteknek jutnak, eleve arra a feltételezésre kész­tetnek, hogy különösen a fiatal műszakiak, peda­gógusok, orvosok az eddiginél bátrabban, újabb és újabb témák megoldásával küzdenek majd a kü­lönböző tudományos­ fokozatokért és címekért. MINŐSÍTÉS újabb finomítása, a tudományos fokozatok odaítélésének gondosabb mérlegelése azt a célt szolgálja, hogy az eddiginél jobban fejlődjék a tudományos káderképzés, gyorsul­jon meg a társadalmi haladás, legyen még hatéko­nyabb a szocializmus építését­ segítő tudományos kutatás. Várkonyi Margit . MUNKATÁRSUNK HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁSA Drámai harc a pusztító árvízzel Éjfél múlt néhány perc­cel. A viharkabátos férfi, Jakab Bertalan, a Krasz­­na gátjait vizsgálja. Is­mer itt minden centimé­tert, az életét a folyó mellett töltötte. — Emberemlékezet óta nem bolondultak így meg a folyók. Az apám is itt lakott, de soha nem kellett attól tartani Ko­­csordon, hogy ide, a Krasznához „kirándul” a Szamos. A legkisebb szi­várgásnak is jelentősége van — mondja, miköz­ben tovább vizsgálja a gátat —, nem szabad, hogy tájat találjon a víz. A Krasznát a térképek is csak vékony vonalak­kal jelzik, de most innen a hídról félelmetesnek tű­nik. „Béke” időben — mikor a víz­­nem visel háborút — néhány kar­csapással át lehet úszni a folyócskát. Most, ezekben az órákban terebélyesebb, mint a Duna. Máskor, amilyen hirtelen jön az ár, úgy le is vonul — ma­gyarázza Jakab Bertalan. — Most makacs. Éppen úgy, min a Tisza, amely néhol 3—10 kilométeres szélességben bitorolja a hullámteret, vagy a Kraszna — mert az okoz­za a legtöbb gondot: köz­ségek utcáin, házak kö­zött keresett magának utat, rombolva, pusztít­va. Éjjel-nappal nyílott üzletek A fehérgyarmati úton, G­yőrteleknél egy háztető az alatta maradt szekré­nyekre támaszkodik. A pusztulás kifejező képe. A falak már elúsztak aló­la. Körülötte épületek ijesztő robajjal dőlnek össze. Az út eltűnt. A földtől, törmeléktől csak­nem sötétszür­kévé válto­zott víz hömpölyög min­denütt. Ma már aki ide­valósi, az sem tudja megmondani, hogy h­ol volt az út, s hol a gyü­mölcsösök.­­ A kétnapos őrködéstől, a másodpercre sem szűnő harctól megfáradt férfi, a tunyogmatolcsi Kiss György Miklós irányítja a munkát. — A bátyám házát el­vitte­ a víz, azt hiszem, az enyém sincs már sehol. Két gyermekem és az asszony itt van Mátészal­kán. A bátyám most fi­zette ki az új házat, ne­kem még van OTP-tarto­­zásom — mondja kese­rűen. — Az új épületso­rokat szemünk láttára nyelte el a víz — foly­tatja. — De a kesergés nem segít. Most meg kell A víz felől most mo­torbúgás hallatszik: jön­nek a kétéltűek. Rakod­nak, majd elh­­an­gzik a parancs: indulás. A ka­tonák arra a kérdésre, mikor pihentek utoljára, nem szívesen válaszol­nak. Gáspár József, Var­ga János, Jankovics Lász­ló s a többiek, akik a szárazon és a vízen is egyforma biztonsággal Az utakon a késő éj­szakai órákban is nagy a forgalom. Embereket és anyagokat szállító gépko­csikkal lehet mindenütt találkozni. Vezetőik száll­­ása a vezetőfülke. Leg­feljebb csak néhány órás pihenésre, alvásra van idő , míg a ko­csit kirakjál Az ország legkülönbözőbb részeiből jöttek. Bácsván Károly például Szegedről Nyír­egyházára. Sokszor fél méteres vízbe is bement gépkocsijával, ha kellett, úszva sietett a gyerekek, az­ asszonyok segítségére. Olcsvánál asszonyok várják a túloldalról ér­kező híreket. Itt katona­ság műszaki alakulata dolgozik, s a folyó túlsó partján, Olcsvaapátiban névtelen hősök százai pa­rancsolnak megálljt a víznek, annak ellenére, hogy a műszaki­­számítá­sok szerint már nem sok remény volt, hogy ez­ si­kerül. A Szamos felől várták a támadó vizet, ezzel szemben a már szo­mszédos falvakat ,­„fogni'’ a vizet. S engem is csak ez érdekel. Újabb kép tárul elénk. A tunyogmatolcsiak cso­magokkal várakoznak. Van, aki csak a párnáját és pokrócát hozta magá­val más pedig a tv-t tar­totta a legfontosabbnak. Gy­őrfi János meséli: — A bútorokat kilök­tük az utcára a vizre, így talán inkább megmarad­nak, mintha rájuk omlik az épület. A tunyogmatolcsiaik Mátészalka segítőkészsé­géről beszélnek. Azt mondják, van olyan csa­lád, ahová nyolc-tíz em­bert is befogadtak. A ta­nács százakat , szállások­ el, s ellátásukról — me­leg ételről, ruháról, szál­lásról — példásan gon­doskodnak. (Egyébként az egész területen rend­szeres, jó az élelmiszer­­ellátás. A körültekintő intézkedésekre jellemző, hogy Mátészalkán és minden olyan nagyobb központi helyen, ahol­­ a kiköltöztetett lakosságot fogadják, éj­jel is nyitva tartanak élelmiszerüzle­teket.A járó és úszó óriásokat ve­zetik, szégyenlik, ha saj­nálják, csodálják ők­et. Velük megyünk. A hét kilométeres utat három óra alatt tesszük meg. — Nem a több méter mély víz miatt haladunk lépésben, hanem azért, mert soha nem lehet tud­ni, milyen akadályba üt­­k­özünk. Gyümölcsfákat, útjelző táblákat, szoba-árasztó belvíz kísérelte meg a község bevételét. A „zsák” felső csücskéből elszállították a gyerekeket s a férfiak hozzáláttak egy körgát építéséhez. A veszély hírére a falu szülöttei, munkások, ta­nárok, agronómusok, mér­nökök, az ország külön­böző helyeiről hazajöttek, hogy védjék szülőfaluju­kat. Éjszaka ők dolgoz­nak, nappal pedig a szom­szédos községből a vit­­kaiak jönnek át, bár őket nem fenyegeti a víz — azt mondják, így dukál A segítség itt nem késik. Elkészült például a gát, de nem volt világítás. Fáklyák mellett nem le­hetett elég gyorsan dol­gozni. Jöttek az elektro­mosok, Horváth János és hét társa három óra alatt vitték ki az áramot a gátra. Hétfő hajnalban riasz­tották a honvédséget, há­rom településről, köztük Fehérgyarmatról azonnal ki kell hozni az embere­ket. A lakosság közül so­kan nem hittek a kivita­nagyságú aszfalttörmelé­ket „vesz fel” a lánctalp, s azt sem tudjuk, hogy alattunk milyen jármű­vek ragadtak meg. Fáklyák, reflektorok világítják a védelmi munka legfontosabb szín­helyeit. Árvizes hadita­nácsra érkezünk. Bokor Mihály, aki az 1965-ös ár­víz védelmének egyik irányítója volt, most Sü­megi Mihállyal, Faludi Ferenccel Győrből, Szakszerbről, az ország — Gépesített osztago­kat irányítottunk ide, sok vízi csatában megedzett ember próbálkozik az el­zárással, de nem lesz könnyű — mondja Bokor Mihály. — Két cölöpsort verünk le — magyarázza a védekezés módját —, ezeket drótzsákba zárt kövekkel terheljük, s az „űrt" homokzsákokkal töltjük ki. A gátszakadá­soknál szádfalazunk is. A töltéscsonkokat biztosít­juk, csak hogy nem kiszö­gel­jü­k a töltést a több méter hosszú vasleme­zekkel, hogy a „kapu” ne terjeszkedhessen. A víz­állásoktól függően most a legfontosabb feladatunk, hogy az elöntött terüle­tekről a vizet levezessük. Olcsvaapátinál 100 mé­ter szélességben megnyi­tottuk a Tisza gátját, így szabad utat kapott az el­árasztott területekről le­zúduló víz. A gátat — szerencsére öregapáink olyan erősre építették, hogy azzal az ásó sem bírt — robbantással kel­lett tágítani. — Joggal kérdezhetik, nem veszélyes ez a játék? Mi a biztosíték arra, hogy a Tisza nem indul meg a „nyitott kapun”? Az el­öntött területen a víz­szint magasabb, mint a Tiszánál, így ez kizárt. Az esetleges tiszai árak különböző részeiből ide­jött szakemberekkel ar­ról beszél, hogyan leh­et a leggyorsabban elzárni a gátszakadásokat. A fo­lyó bal oldalán, Tunyog­­matolcsnál 100 méternél hosszabb a kapu. A jobb oldalon pedig természet alkotta sziget választ el egymástól két átszaka­dást, amelyek együttesen mintegy 200 méter hosz­­szúságban engednek a községek felé szabad utat a víznek. Másra pedig több mint 20 ezer homokzsákot, pátria­lemezeket, nagy meny­­nyiségű anyagot helyez­tünk készenlétbe, hogy szükség esetén azonnal blokkolni tudjuk a nyí­lást. A későbbiekben a Túr régi medrét és a Krasznát is felhasználjuk a vízlevezetéshez. A két „zsákban”, a Túr, a Sza­mos és a Tisza által köz­refogott területeken, szá­mításaink szerint 160 mil­lió köbméter víz gyülem­­lik fel. A pontos adato­­ka­t légi fényképezéssel és más módszerekkel most állapítjuk meg. A leveze­­tés hosszú heteket is igénybe vehet.­los tájékoztatásnak, meg­várták az utolsó percet, míg a ház kertjébe ért a víz. A helikopteresek már 4000 embert mentettek ki a vízből, ki tudja, hány­szor szálltak fel. Pávics János őrnagy, Hollósi Nándor százados, s a töb­biek bebizonyították­­, hogy bravúrokra is képesek. Hollósi Nándor meséli: különösen az első nap volt izgalmas. Az emberek menekültek, ahova csak tudtak, padlásra, házte­tőre, útjelző táblára, az is előfordult, hogy a töl­tésen hatan fogtak egy gerendát, abba kapasz­kodtak. Mentettünk gye­rekeket, akik felborult teherautó tetején vártak bennünket. Nem lehetett leszállni, csörlővel kellett felhúzni az embereket. Négyéves gyerekeket, 70 éves aggastyánokat, köz­tük olyanokat, akik talán még vonaton sem ültek, nemhogy 7—5 emelet ma­gasságban utazzanak egy drótkötélre erősített ülő­kén. Húsz—huszonöt em­bert vettünk egyszerre e gép fedélzetére. Ez azt je­lentette, hogy azonos pon­ton szinte mozdulatlanul kellett állnia a gépnek, nehogy a mozgástól az emberek megijedjenek. Két szülő nőt is vittünk kórházba elárasztott há­zakból. Mindkét gyerek egészséges. Az ország segít A 69 éves Vincze Ber­talan a záhonyi szakasz legjobb ismerője, a gát­őrök doyenje most meg­nyugodott. Záhony 726 centiméterrel tetőzött, te­hát nem érte el a maxi­mumot, de ez is azt je­lenti, hogy jóval a 700 centiméteres átlag felett van a víz. Több mint 300 ember 20 gép segítségé­vel védte a gátat az or­szág egyik legfontosabb vasúti csomópontján. Si­kerrel. Jancsó Gyula, a Felsőtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője a Tisza védvonalait járja: tartós magas vízszintre kell felkészülni — tájé­koztat —, s ezt csak a megerősített gátak véd­hetik ki. Nagy gépi erő­ket vontak össze. Szó van arról is, hogy 62 kilo­méter hosszúságban loka­lizációs védővonalat épí­tenek a Tisza mögött. Egy ország figyeli fél­tőn, mi történik most a Felső-Tisza-vidéki folyók partján. A víz próbára tesz embert és gépet egy­aránt. Az elmúlt napok azt bizonyítják, hogy áll­ják a próbát. Mindent megtesznek, talán még többet is, mint amit em­berileg várni lehet. Hisz­nek abban, hogy a sok átvirrasztott éjszaka ered­ményt hoz, legyőzik az elemeket. Sokat beszél­nek arról, hogy ha elvo­nul a víz, megszűnik a veszély, eltüntetik a víz rombolásának nyomait, a sebeket — ebben az egész ország segít nekik. Moldován Tuma A katonák fáradhatatlanok Az átszakadt gátak A falu szülöttei hazajöttek A honvédség kétéltűjének fedélzetén Az utolsó pillanatban sikerült (MTI Fotó) Nyereséggondok a DEFAG-nál Új vállalat alakult Sze­geden 1970. január 1-én, a Délalföldi Erdő- és Fa­­feldolgozó Gazdaság, nép­szerű rövidítéssel: DE­FAG. A cég négy válla­lat összeolvadásából for­málódott, a Szegedi Fa­lemezgyár, az Országos Ládaipari Vállalat 5. számú (szegedi) telepe, a békés­­ megyei és a Csongrád megyei Állami Erdőgazdaságok voltak az alapító tagok. Egy-egy új vállalat in­dulása mindig gondok­kal terhes. Különösen így van ez olyankor, ha ez első heteit-hónapjait élő üzem súlyos örökség­gel kénytelen birkózni, s ha egymástól meglehető­sen távoleső üzemrészek munkáját kell összehan­golni. Csökkenő nyereség A DEFAG által gyár­tott termékek skálája valóban gazdag: a fa­feldolgozás során meg­találhatj­uk a fűrészipart és a ládagyártást egy­aránt, de profiljukba tar­tozik a bútorlapok, leme­zek és furnérok előállí­tása is. Az erdőgazdasá­gok feladata elsősorban az alapanyagok kiterme­lése, a szükséges erdő­sítési munkák folyama­tos végzése, s ezek mel­­lett­ a vadgazdálkodást, gombatermelést már csak érdekességként említjük. Annyi már az első pillantásra megállapít­ható, hogy ezeknek az üzemeknek egységes irá­nyítása újszerű feladat. Ezzel kapcsolatban csu­pán arra utalunk, hogy a napjainkban érvényben levő gazdasági szabályo­zók értelemszerűen el­térőek az iparban és ,a mezőgazdaságban, tehát az olyan vállalatoknál, amelyek mind ipari, mind mezőgazdasági rész­legeket tömörítenek, szükség van sajátos gaz­da­sági-pénzügyi szabályo­zók kialakítására. . . Szóltunk már röviden a súlyos örökségről. Mi­ről is van szó tulajdon­képpen ?­ A Szegedi Fa­lemezgyár és a volt lá­dagyári telep összesen húszmillió forint, a két erdőgazdaság pedig ki­lencmillió forint nyere­séggel zárta az 1969-es esztendőt. A nyereség­­tömeg 1963-hoz képest csökkent. Az okok ösz­­szetettek. Emelkedtek az alapanyagárak — külö­nösen az afrikai import­ant —, ezzel együtt nőtt az importált termé­kek fuvarköltsége is. Megnőtt a raktárkészlet . Növelte a­­ gondokat, hogy szemmel látható el­tolódások történtek a ter­mékösszetételben, még­pedig a vállalat szem­pontjából kedvezőtlen árfekvésű gyártmányok súlya növekedett a ter­melésen belül. Megválto­zott Szeged munkaerő­helyzete: a gyors ütem­ben kiépülő szénhidro­gén-bázis magasabb bér­­szintjével elszívja a munkásokat, s az újon­nan munkába állítottak betanítási ideje is vesz­teséget okoz. (A vállalat­nál egyébként 23 száza­lékos volt a munkaerő­vándorlás.) • A DEFAG nehézkesen alkalmazkodott a meg­változott körülmények­hez, s így meglepetés­szerűen érték a kereslet módosulásai. Megnőtt a raktárkészletük, s ezzel egyidejűleg a Szegedi Falemezgyárban tavaly 8,6 százalékkal csökkent a termelékenység. Igaz, ebben közrejátszott, hogy 1969-ben tértek át a 44 órás munkahétre és nem tartották az eredeti cél­kitűzést, nevezetesen: a munkaidő csökkenését nem ellensúlyozták a termelékenység növelésé­vel. Az erdőgazdaságok­ban viszont a termelé­kenység 11,3 százalékkal javult. Az ipari vállalatok és az erdőgazdaságok össze­vonás­a után a részese­dési alap előreláthatóan csökkenői fog, már csak azért is, mivel egy ré­szét évközi bérnövelés­re fordítják, hogy mun­kásaikat lehetőleg meg­őrizzék. Huszonegy na­pos nyereségrészesedést terveznek, ez több, mint amennyit ,1969. eredmé­nyei alapján 02 ipari üzemekben (tehát a Fa­lemezgyárban és a Lá­dagyárban) fizettek, vi­szont mintegy 40—45­ szá­­zalékkal kevesebb az er­dőgazdaságokban folyó­sított nyereségrészesedés­nél. Áremeléssel ?­ ­ Gazdasági gondjai köze­pette a vállalat jelenleg a bútoriparban, a Vagon- és hajógyártásban, vala­mint a tv- és rádiókészü­lékekhez felhasznált eny­vezett lemez árát akarja 13—15 százalékkal fel­emelni. Ez a termék az úgynevezett mapámákt­­áras kategóriába tarto­zik, így az áremeléshez központi engedély szük­séges. Most folyik az áremelési kérelem fe­lülvizsgálata, nem utolsó­sorban abból a szem­pontból, hogy az eset­leges ár­emelés milyen mértékben érintené az említett iparágakat. Orbán Attila

Next