Népszava, 1970. május (98. évfolyam, 101–126. sz.)

1970-05-30 / 125. szám

„Tartalékok mozgósítása" Békéscsabán Az emberek igényeire, elképzeléseire alapozva Tanulmánynak is beillő, számokkal, adatokkal bőségesen illusztrált jelentést tárgyalt Városaink fejlődése és hatásuk megyénk társadalmi, gazdasági helyzetére címszó alatt a Békés megyei tanács végrehajtó bizottsága. Bármilyen érdekes is az anyag egésze, végül is Mi is ez a tartalék és mit tesznek érte — erről beszélgetünk Csepregi Pállal, a megyei tanács elnökhelyettesével és Szabados Bélánéval, Békéscsaba tanácstitkárával. Mindketten azt javasolják, hogy a megyeszékhely tükrében vizsgáljuk meg az eredményeket és a tennivalókat. 4 . Itt ugyanis jóval több elvégeznivaló áll még előttünk, mint Gyulán, ahol például az immár■ messze földön híres várfürdő létrehozásának terheit 40 százalékban a lakosság viselte, s ahol az értelmiség egybeforrott a várossal, rengeteget tesz annak fejlesztéséért — magyarázza az elnökhelyettes. Az értelmiségnél maradva, mindjárt jellemzi a csabai helyzetet: — Nálunk koncentrálódik a megyei értelmiség 35—10 százaléka, ám ez a számottevő réteg sokáig befelé fordult, súlya, aktivitása nem érvényesült eléggé a várospolitikában. — Mindehhez hasznos fórum, szervezeti keret lesz a városszépítési egyesület, amelyet Szombathely és Sopron mintájára hamarosan megalakítunk mi is — veszi át a szót a város tanácstitkára. — Tagja lehet minden csabai polgár, akár itteni születésű, akár mostanában költözött közénk. Elsődleges célunk az, hogy az egyesület működésével is elősegítsük a várospolitika „embercentrikussá” válását. — Szakigazgatási apparátusunkat szüntelenül arra neveljük, hogy nem a mechanikus tervlebontás a célra vezető módszer — folytatja. — Mielőtt bártuti elhatároznánk, meg kell ismernünk az emberek igényeit, elképzeléa három bekezdésből álló határozat második pontja vonzott Békéscsabára. Ez a mondat: „A feladatok megoldását elősegítené, ha a városokban az anyagi és szellemi erők szervezését és tervszerű felhasználását mint jelentős tartalékot, igénybe lehetne venni.” Az utóbbi 3—4 esztendőben tervszerűen törekszünk arra, hogy elsősorban a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége révén lehetőleg minden szakmai ágazat képviselőit minél nagyobb számban vonjuk be a közös munkába. Bizonyos haladást jelent, hogy a közgazdászok elkészítették iparosodó városunk munkaerőmérlegét. Helyi képzőművészeink javasolták, hogyha lebontják a várost keresztülszelő, most már felesleges iparvasutat, annak helyén szoborsétányt létesítsünk. Általában minden városfejlesztési kérdésben, legyen az közlekedési, lakásépítési vagy más vonatkozású, számítanak az értelmiség közreműködésére. Azt várják, hogy véleményt mondjanak, különböző megoldási lehetőségeket javasoljanak, és segítsenek megnyerni a helyes elképzelésekhez a lakosság támogatását. seit, mert csak erre alapozhatjuk a fejlesztést. Ha a polgár érzi, hogy ő valaki, s véleményére odafigyelnek, akkor hajlandó külön áldozatot is vállalni. Ezt egy idő óta megfoghatóan tapasztaljuk, de őszintén szólva, nem vertük nagydobra. Úgy gondoltuk, akkor beszélünk majd róla, ha lesz mit felmutatni. Most már úgy vélik, hallathatja a hangját Békéscsaba. A megnyerő várospolitika egyik bizonyítéka, hogy 1967 óta avízhálózat kizárólag az üzemek, az intézmények és a lakosság önkéntes, társulati alapon vállalt költségére növekszik... Az, hogy hol lesz járdaépítés, mindenütt az utcákban dől el. A tanácstestület az idén két és fél millió forintot szavazott meg erre a célra, de nem határozta meg, hol kell felhasználni. Az anyag és Békéscsaba további fejlesztésének meggyorsítására két igen jelentős tartalékot kívánnak fokozottan kihasználni a vezetők: a vállalatok, intézmények jól összehangolt hozzájárulását és a csabaiak áldozatkészségét. Ami az első forrást illeti, mind gyakoribb az együttműködés a különféle intézményekkel — mondja Csepregi Pál. — Tavaly például az egyik állami költségvetésből épült ház földszintjén nagyon szép ABC-áruházat rendezett be három és fél millió forintért a megyei kiskereskedelmi vállalat. A hitelt a megyei tanács és a Nemzeti Bank nyújtotta hozzá, a IV. ötéves tervben fizeti majd vissza a vállalat. Most, a közeljövőben, egy OTP-társasház alsó traktusából a múzeum részére alakítunk ki restaurációs, illetve kiállítási termet. Nagy — Csatornázási társulást javasolunk, most folyik az előkészítés — mondja Szabados Béláné. — Ha minden jól megy, augusztusban megkezdődhet a szervezés, jövőre pedig maga a munka. Persze, addig mindenkinek meg kell magyarázni, hogy miről van szó. Helyben, házanként érlelődik a döntés, legyen-e 10 év alatt csatornahálózatunk Mi nagyon bízunk a csabaiak megértésében és áldozatkészségében . A vezetők optimizmusát többek között olyan tényezők táplálják, mint az, hogy a földgáz bevezetésére — erre 1971—72-ben nyílik lehetőség — maga a lakosság sürgeti máris a társulást; hogy amióta 98 fokos termálforrást találtati, Erzsébethelyről, a 18 000 lakosú csabai munkáskerületből özönlenek a pénz- és a társadalmi munka felajánlások ezzel a jelszóval: „Építsünk itt tisztasági fürdőt, majd strandot, és hasznosítsuk az irányító szakgárda odakerül, ahol — a tanácstagok és a népfrontaktívák közreműködésével — a helyi közösség vállalja a munka oroszlánrészét, szerepet szánunk az üzemeknek, hivataloknak a közeljövőben kezdődő csatornaépítési programban. Már kiküldtük a leveleket minden érdekelt félnek, megírtuk, kitől mit várunk. Eddig kedvező válaszokat kaptunk. A csatornázási program hatalmas, merész kezdeményezés. A város pénze csak arra elegendő, hogy az új lakótelep előközművesítését elvégeztesse. Kiszámították, hogyha csak az állami támogatásra, központi költségvetésre várna Békéscsaba, akkor legjobb esetben is 20—25 év kellene a hálózat kiépítéséhez... A vezetők 10 év alatt szeretnék végrehajtani a programot. Úgy, hogy az első ütemhez szükséges 100 millió forint 40 százalékát az OVH meg az érdekelt helyi intézmények fedeznék, a többit — a lakosság, a vizet a mezőgazdaságban is!” — Bizakodásunk alapja azonban leginkább az, hogy újabban tapasztaljuk: a tanácstagi beszámolókon, utcagyűléseken egyre körültekintőbben, ugyanakkor egyre szenvedélyesebben vitáznak az emberek a továbbhaladásról. Gyakran előfordul, hogy egy-egy ilyen gyűlés az éjszakai órákban ér véget — fejtegeti a tanácstitkár, majd tamáskodó mozdulatomra hozzáteszi: — Ha kételkedik benne, jöjjön el bármelyik gyűlésre, előzetes bejelentés nélkül, amikor a IV. ötéves terv feladatairól tanácskozunk a csabai polgárokkal. Meglátja, menynyire megtanulták már az egész közösség fejével gondolkodva mérlegelni saját, szűkebb helyi problémáikat ... Csábító meghívás. Érdemes lesz élni vele. Miklós Dezső Az értelmiség a város felé fordul Emberközpontú várospolitika Ha a lakosság is úgy akarja... A bizalom és az optimizmus forrása Élet — nyolc gyerekkel Este hatra mindenki hazaérkezik. Éva, aki a családban a 4. „rajtszámot” viseli, az ügyeletes kávéfőző. Amíg az anyuka — dr. Vörös Károlyné pedagógus, a Hunyadi János általános iskola nevelője — kicsit kifújja magát, ő már hozza az üvegpoharakat, a cukrot. Magda asszony lassan kortyolgatja a forró italt, közben tűnődve keresi a feleletet. Arra a kérdésre kértem tőle választ, hogyan is él egy család — nyolc iskolás gyerekkel. Valószínűtlenül vékonyka Vörösné, keskeny Ida arca inkább diákos, Kati, a nyolcadik általánosba járó kislánya tőle örökölte tömött, aranyosszőke fürtjeit. Járnak kibe a szobában a gyerekek, menetrendszerű pontossággal működik a ,,háztartási mechanizmus”. Egyik mosogat, másik a konyhában rántást kever, a kétkisebb fiú cipőtisztításnak veselkedik neki. — Csakis így lehet — mondja Vörösné —, ekkora családban mindenfelé betalálja a tenniva— Először is arra kérem, hogy semmi esetre se sajnáljon — mondja, s a hangjában árnyalatnyi irónia bujkál — Igaz, hogy a férjem „három” fiút akarok” családtervezése sikerült így — egy fiú után négy kislányunk érkezett —, de ma már egyiket sem adnám oda semennyiért. Tulajdonképpen az első tíz év volt rettenetesen nehéz, amíg örökké pelenkáznom kellett s a gyerekbetegségek állandó, hívatlan vendégek voltak a családban. Ma már... könnyebb, saját. Beosztjuk az életünket, hogy mindenkinek jusson a munkából is, a tanulásból is — a szórakozásból is. Munka. Az anya délelőtt megfőzi a vacsorára valót, egy kicsit rendbe teszi a lakást. — Mindegyik kapna meleg vacsorát az iskolában — ingyenes ekkora család tagjainak a napközi, az étkezés is —, de nincs szívem megfosztani őket az otthoni ízektől. Hazajönnek, beleszagolnak a konyha levegőjébe s már röpködnek a kérdések ,anyuci, ugye ma valami igazán remek lesz vacsorára?” Hát persze, hogy vállalom a főzést. Mindig délután tanítok. Ennyi könnyítést kértem a munkámhoz, zokszó nélkül megkaptam. Adnának, úgy hiszem, több kedvezményt is, de soha nem kérnék. Soha, senki- Vidáman és A férj, a külszolgálatos közgazdász kedden összecsomagol, péntekig az országot járja. Aprólékos gonddal beosztja a napidíját, a legolcsóbb büfékben étkezik, a csekélyke összegből még apró használati tárgyakat is vásárol. Nem volt módomban megismerni a fekete hajú, szemüveges férfit, de állíthatom: mestere ő is a családi gondviselésnek. — Az az elvünk: vidáman és egyszerűen élni. — Magda asszony visszautasítja a cigarettát, „még az hiányoznék, költséges szenvedélyre azután végleg nincs módom”. — Az én fizetésem 2200 forint, a férjemé 2700, hozzá jön ezekhez hét gyerek után 1190 forint családi pótlék, az egyetemista fiam után ettől nem szeretném azt hallani, hogy „kihasználja a nyolcgyerekes családi helyzetét”. Csepp sértődés nincs a hangjában, inkább valamiféle megható, nem is várt öntudat. Büszke a családjára és büszke a saját erejére is, egyszerűen már nem jár. Ennyi pénzből kell kijönnünk, ennyit kell tíz személyre beosztani. A gyerekek jól tápláltak, tisztán, de rendkívül szerényen öltözöttek. Nem titkolja Vörösné, hogy a jövedelemből nem futna ennyi gyerek öltözködésére, más lehetőségeket kerestek , és találtak. A gimnazista kislányok igen jó tanulók, tanulmányi és szociális segélyt kapnak az iskolában, évente átlag 1400 forintot. Az egyetemista nagyfiú, Ákos, 500 forint ösztöndíjat kap, a kicsik — a többi öt — pedig állandó ingyenes étkezést. Az öltöztetés úgy fest hogy... — Vannak rokonaink, ismerőseink és barátaink. És — vannak idegenek is, akik tudják, vagy legalábbis sejtik, mit jelent nyolc gyerek öltöztetése — így Vörösné. — Elfogadom a használt ruhaneműt, nem szégyen az, ha rendes. Mi úgy neveltük a gyerekeinket, hogy mindig előttük számoltunk: erre jut, erre is — ezt a harmonikus, kiegyensúlyozott légkörű családi együttes jelzi: nem minden az anyagi Van ennél több is. Tulajdonképpen az, amit a legnagyobbik kislány, Éva fogalmaz meg. — Jó hazajönni. Jó tudni, hogy elvárják a szüleim tőlem a tanulást, lelkesednek a húgom ..Röpülj páva” versenybeli sikeréért (Zsuzsika a XIV. kerületi KISZ-kórus elégedett tagja), még azt is segítik, hogy zenét, vagy nyelveket tanuljunk. Este felosztjuk magunknak a lakást, egyikünk ebben a sarokban magol, másikunk odébb. Karácsony óta már a tv-t is nézhetjük. (Apa zsugorgatta össze kétforintokból az előtörlesztés összegét Vörösné máig sem érti, hogyan, milyen elképesztő takarékossággal.) A parányi konyhában vagy száz tojás púposodik a tálban, félkilónyi zsír előkészítve — egy kis rántáshoz. Kenyérből öt-hat kiló elfogy, tejet nem. Az igényeiket a helyzetünkhöz mérik, nem követelőznek. Mi pedig, a külső segítségeket is beleértve, adjuk, amit szerényen adni tudunk: fazékszám hordanak a kis közértből. A parányi előszobában majdnem leroskad a fogas: nyolcanorak, két felnőttkabát függ rajta. Olyan érzés fogja el az embert, járva a csöpp szobákat, a keskeny előszobát, mintha itt minden miniatürizált lenne. Pedig átlagos méretű, modern lakás — csak éppen dugig megtöltve a mindennapi élet nyolc gyerekre számított kellékeivel. Hát igen. A lakás. Ez az a gond, ami idestova tíz éve szorítja a ritka nagy családot. Valamikor, 1955-ben még elegendő volt, még tágasnak is láthatták. De jöttek, jöttek egyre a gyerekek és visszavonhatatlanul kinőtték a három és félszer négyméteres szobákat. — Minőségi csere? — Magda asszony kesernyés mosollyal rázza a fejét — Ugyan, miként tudnánk mi húsz—huszonötezer forintot összeszedni? Kértük a tanácsot: egy szobával nagyobb lakásra cseréljék át. Azt felelték: nekik egyetlen négyszobás lakásuk sincs — nem is lesz valószínűleg... Mechanizmus — a konyhában Ahová jólesik hazajönni 1970 ŐSZÉN, 1971 TAVASZÁN Bartók-események Magyarországon és a nagyvilágon Bartók Béla halálának 25. és születésének jövő tavasszal (1971. március 25.) bekövetkező 90. évfordulója alkalmából szerteágazó eseménysorozatok lesznek hazánkban és világszerte. A Bartók Emlékbizott- s ság koordinálta a sokféle kezdeményezést és rend- szerezte az események sokaságát. Az alábbiakban őszi és tavaszi, hazai és nemzetközi Bartók-rendezvényeik közül említjük a legfőbbeket. Tegnapi lapunkban közöltük, hogy a Budapesti Művészeti Hetek gerincét a Bartók-évforduló és összefüggései adják. Az ide vonatkozó eseményekre itt nem térünk ki. Debrecenben június 28. és július 5. között rendezik Bartók Béla neve alatt és életműve szellemében a IV. Nemzetközi Kórusversenyt. Harmincegy hazai énekkar és tizenöt vendégország huszonkét kórusa vetélkedik a tekintélyes díjakért. A Magyar Rádió, egyéb sokféle, Bartókkal kapcsolatos tevékenysége mellett a Munkaügyi és a Művelődésügyi Minisztériummal, a KISZ központi bizottságával karöltve Bartók műveltségi vetélkedőt hirdet meg az ország valamennyi középfokú iskolájának. A Zeneműkiadó, a Corvina és a Gondolat Kiadó néhány partitúrát és igen sok Bartóktól eredő, illetve Bartókról szóló, legkülönfélébb jellegű könyvet ad ki magyarul és több világnyelven. A Kulturális Kapcsolatok Intézete hat vándorkiállítást és fotókollekciókat készít Bartók életéről. A különböző kiállítási anyagok, bátran mondhatni, a világ csaknem minden részére eljutnak. A főleg jövő tavasszal sorra kerülő hazai események közül kiemelkedik több olyan balettegyüttes magyarországi vendégszereplése, amelyik Bartók-művet tart a repertoárján. Több magyar művész és együttes ugyanakkor a világ különböző részein vendégszerepel. December 6-án előreláthatóan New Yorkban elhangzik a Concerto Yehudi Menuhin vezényletével. Bartók Béla sírjának megkoszorúzásán részt vesz az UNESCO New York-i irodájának igazgatója. . Szegeden a novemberi Bartók-ünnepségek keretében leplezik le Bartók szobrát, Somogyi József alkotását. A Művelődésügyi Minisztérium kimagasló művészeinknek adott megbízást Bartókemlékplakett készítésére. R. A. Az oktatás terve o lyan napirendi pont szerepelt tegnap a Pedagógusok Szakszervezete központi vezetőségének ülésén, amely nyilvánvalóan nemcsak a pedagógusokat érdekelheti. Az oktatás negyedik ötéves tervidőszakának főbb adatait, elveit ismertette dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes, olyan számokat, adatokat sorakoztatott egymás mellé, amelyek méltán tarthatnak számot az egész társadalom figyelmére. Nehéz lenne egyetlen cikkben akár csak megközelítő pontossággal képet adni öt teljes esztendő oktatási terveiről. Néhány tervezett intézkedés azonban feltétlenül említésre kínálkozik. A különböző oktatási igények egyeztetésénél, számbavételeinél az volt az alapelv — s a további, még pontosabb kép körvonalazásánál is az lesz —, hogy a népgazdaság fejlődésével lépést tartson az oktatás, a művelődés fejlődése: tűnjenek el újabb „fehér foltok” arról a képzeletbeli térképről, amely — bizony — ma is ezerféle sürgős, vagy nem olyan sürgős, de nagyon fontos tennivalóról árulkodik. Hovatovább nyomasztó már az a társadalmi igény, amely az óvodai hálózat korszerűsítését és nagyarányú bővítését szorgalmazza, ennek megfelelően dolgozták ki a tervidőszakra megszabható fejlesztési lehetőségeket is: körülbelül 35 ezer új óvodai hellyel bővül, központi és tanácsi erőből a gyermekintézmények hálózata. Hasonló gonddal és törődéssel térképezték fel az általános iskolák fejlesztésének lehetőségeit is, figyelembe véve, hogy ebben az iskolatípusban kisebb lesz a létszám, mód lesz tehát arra, hogy kevesebb gyerek kerüljön egy-egy tanulócsoportba, otthonosabban rendezzék be a napköziket és fokozottabban gondoskodjanak a gyógypedagógiai oktatás korszerűsítéséről. A népgazdaság egyre több jól képzett, szakmáját szerető fiatalt vár a gyárakba, üzemekbe, a középfokú oktatásban tehát erősebb „hangsúlyt” kap a következő tervidőszakban is a szakmai képzést adó iskola, kell viszont a korszerűbb, gazdagabb felszerelésű laboratóriumok, műhelytermek egész sora — ez pedig nem utolsósorban pénzt, sok pénzt igényel. S ha már az anyagiaknál tartunk: összességében is megnő az oktatásra fordítható összeg, az előzetes számítások szerint meghaladja majd a 11 milliárd forintot. A minőséget javítani igyekvő tendenciák érvényesítését jelzi az a nagyon határozott oktatáspolitikai törekvés is, amely — hatékonyabban segítendő a munkás- és parasztdiákok képzését — „zöld utat” kíván biztosítani a negyedik ötéves tervben a kollégiumi hálózat szinte ugrásszerű fejlesztésének. A nagyobb oktatási beruházások — a Kertészeti Egyetem, a Pécsi és a Budapesti Orvostudományi Egyetem bővítése — kiegészülnek azzal a határozott, pénzügyileg is megalapozott igénnyel, hogy 9—10 000 kollégiumi férőhelyre van még szükség legalább: nagyobb hányadukat meg lehet valósítani központi és tanácsi keretből, szükség lesz azonban a különböző tárcák segítségére is. Mindezeken kívül is számok, tervek sora jelzi, hogy gondos mérlegeléssel, sokféle igényt számbavéve készül el, ötvöződik majd végső formába az oktatás következő öt évének arculata. A szakszervezet központi vezetőségének tagjai maguk is hozzátették ehhez észrevételeiket, hiszen közös ügyünkről , a következő esztendők még jobb oktatási feltételeinek körvonalazásáról volt szó. Várkonyi Margit V______________________________________________- | Egy szobányi álom Négy fekhely — átlagosan — a kis szobákban, összesen tíz szék, beépített szekrény sehol, öreg ládában tárolják téltől nyárig a holmit — Úgy érzem, hogy helyes, ha nem kérek folyvást a társadalomtól — vélekedik Vörösné. — Magunk akartuk a gyerekeket, elsősorban nekünk kell megtennünk mindent a felnevelésükért. Csak itt... a lakásnál már nem tudunk odább lépni. Segítség kéne. Gyerekfórus búcsút, magam mögött hagyom a harmónia e kedves, meleg szigetét. Jó, hogy vannak ilyen családok. Jó, hogy a mi társadalmunknak nevelnek majd becsületes, dolgos állampolgárokat, nyolcat egyszerre. Azt az egyet — azt a szobányi pluszt — ne tudnák hozzá megkapni? V. M. NÉPSZAVA 1978. május 3.