Népszava, 1970. július (98. évfolyam, 152–178. sz.)

1970-07-01 / 152. szám

GERGELY MIKLÓS: ajapertije A Nap kel 3 óra 50 perckor, nyugszik 19 óra 45 perckor. Szeretettel köszöntjük névnapjukon I im wier nevű kedves olvasóinkat.­ A nap kérdése: — Ha Ulster egy kabát neve is, az most meg­lehetősen szoríthatja Heath-t? Jó reggelt! Olvasom a Népszavában, hoigy jön az ötszázforintos. Azt hiszem, ennek minden­ki szeretettel várja a szemé­lyes bemutatkozó látogató.­­ Szerdai mozaik ) ■ BŐVÜLŐ ÁRUCSERE-FORGALOM FI­NNORSZAGGAL Július 3 és 10 között kerül sor Magyarországon és Finn­országban a barátsági hét megtartására. E­z alkalomból az illetékesek megállapították, hogy a Finnországba szállított magyar áruk értéke tavaly az 1968. évi 64 millió devizaforin­­ról 17 millióra emelkedett. Még ennél is nagyobb arányokban bővült a behozatal, amelynek értéke csaknem megkétszere­ződött; az 1968. évi 62 millió devizaforinttal szemben 121 mil­lió volt. A behozatalt számottevően növelte a gépimport, ta­valy szállították ugyanis a Lábatlani Papírgyár számára vá­sárolt mintegy 10 millió dollár értékű gép jelentős részét. A METEOROLÓGIAI INTÉZET JELENTI Várható időjárás szerda estig, általában felhős idő, esőkkel, zivatarokkal. Élénk, többfelé erős északnyugati, északi szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet szerdán nyugaton 20, keleten 25 fok körül. — A Duna Bu­dapestnél: 439 cm. A jugoszláv főváros egyik új városrészét, ame­lyet egy hajdani ingo­­ványra építettek, békain­vázió fenyegeti. ■ Ikerjégverés Baranyában Baranya keleti felében hétfőn újabb jégverés pusztított. A baranyai föl­deken így egymás után kétszer söpört végig a jég. Az Állami Biztosító tájé­koztatása szerint a káro­kat egyelőre nem lehet felmérni. ■ Hajdúsági Vízmű... A negyedik ötéves terv időszakában Hajdú-Bihar megye újabb 25 községé­ben építenek vízművet, csatornarendszert pedig nyolc községben alakíta­nak ki. A közműves víz­ellátásban részesülők szá­ma 1975-ben eléri a me­gyében a 277 ezret, Deb­recenben pedig a 134 ez­ret.­­ Lakásszövetkezeti alapszabályt hagyott jóvá keddi ülésén a Szolnok megyei tanács végrehajtó bizottsága. A megyében 18 lakásszövetkezet működik 1442 taggal.­­ Augusztus 1-től országosan kötelező a kenyér csomagolása A belkereskedelmi mi­niszter a kenyér kötelező csomagolásáról szóló ko­rábbi rendeletét az ország egész területére kiterjesz­tette. A rendelet szerint augusztus 1-től kenyeret csomagolás­ nélkül kiszol­gálni tilos. Mind az egész, mind a vágott kenyeret úgy kell csomagolni, hogy a papír a kenyér teljes fe­lületét befedje. A csoma­golásért külön díjat fel­számítani nem szabad. A csomagolási kötelezettség az állami, a szövetkezeti üzletekre és a magánke­reskedőkre egyaránt vo­natkozik.­­ A MÁV június 30-án 24 órakor megszüntette a forgalmat a Veresegyhá­za—gödöllői kis forgalmú vasútvonalon. A személy­­forgalmat július 1-jén 0 órától a 20-as számú Autóközlekedési Vállalat MÁVAUT-autóbuszokkal bonyolítja le.­­ A Vám- és Pénzügy­őrség Országos Parancs­noksága közli, hogy a ma­gyar—csehszlovák hatá­ron a Vámosszabadi— Medvedovo közúti határ­átkelő helyet a dunai ha­­tárhíd átépítése miatt jú­lius 1-től hosszabb időre lezárják a forgalom elől. B Új üdülőtelep a Duna partján Új üdülőtelep kialakí­tásának terveit fogadta el a komáromi városi ta­nács. E­EI3H77) BÖHM FERENC bányamérnök — akinek a nevéhez fűződnek az I. vi­lágháború után a Nagy-Al­földön megindított szénhid­­rogén-kutatások, első ered­ményei és a hajdúszoboszlói karcagi hévizek feltárásai — 30 esztendeje halt meg. KISFALUDI­­STROBL ZSIGMOND, Kossuth-díjas szobrászmű­vész születésének 6. évfor­dulója. SEMMELWEIS IGNÁC, a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakja 152 esztendeje született. LOUIS BLÉRIOT francia mérnök, a repülés úttörője, aki 1909-ben elsőnek repülte át a La Manche­­csatorná­t, 98 éve született. GOTTFRIED WILHELM LEIBNIZ német filozófus és matema­tikus, a matematikai logika előfutára születésének 324. évfordulója. GYORSLISTA a Harmadik Békekölcsön 1970. I. félévi június 30-án megtartott sorsolásáról Soaoza/t Ss. Ft Sorosat a». Fi. »0029 »1-50 100 03182 •1—50 100 »0041 01-50 10003230 01—5» 10» 00048 »1-50 10008231 01—50 100 00056 01-50 20003246 01—50 100 0U060 01-50 10003250 01—50 100 OGObl 01-50 10003307 ül—50 100 00082 01-5» 200(13326 (ki—60 200 00086 01-50 10003330 01—50 100 00U1 01-50 10003336 »1—50 100 00133 01-50 20003344 01—50 100 00135 01-50 10003355 01—50 100 00156 01-50 10»0337» »1—50 200 00163 01-5» 20003376 01—50 200 «0275 01-5» 10003405 01—60 100 00340 01-50 ÍOOU34«m 01—30 ÍOO 00374 01-50 20003476 01—50 ÍOO 00412 01-50 20003482 01—50 10» 00414 01-50 10003527 01—5« 200 00424 01—50 10003590 01—60 200 0043 L Ül—50 20»03599 01—50 10» 00444 01—50 10»03632 01—50 100 00514 01—50 10»03661 01—50 Ml 00555 01—50 ÍOO03675 01—50 100 00564 01—50 10003691 01—60 100 00574 01—60 10Ü<0694 01—50 10» 00678 37 5000»3703 01—60 200 00578 01—50 2O003726 01—50 100 00601 01—50 10003742 01—50 ÍOO 00684 01—50 10003790 01—50 10» 00775 01—50 10003852 01—50 ÍOO Odrai (XI—50 10003858 01—50 106 00786 01-^50 10003892 01—50 100 00788 01—90 10003910 01—50 100 »0793 01—50 100»3923 01—50M 00817 01—50 10003938 01—50 500 00825 01—50 10003943 01—50 ÍOO 008*16 01—5» 10003991 01—50 100 00876 01—50 20»0*017 01—50 100 008*3 01—50 ÍOO04061 01—50 100 00887 26 5 00»04075 01—50 ÍOO 00887 01—60 20001141 01—50 200 00903 »1—50 ÍOO04148 •1—50 200 ««942 01—60 20004149 01—50 100 00951 00062 *01—50 01—50 ÍOO 200 Oi^W Dl—50•*« «1000 01—50 10004200 01—50 100 01006 ftl—50 10«04257 01—50 100 01056 01—50 10004302 01—50 100 01063 01—50 1000*323 01—50 100 01085 01—60 10»04331 01—50 100 01193 01—50 ÍOO043.* 01—50 200 01235 43 LO 00004373 01—50 10» 01235 01—60 3000*410 01—50 100 01266 01—50 1000*429 01—50 LOO 01306 01—60 5000*446 01—50 200 01387 01—50 10004448 01—50 100 01403 01—50 10004463 01—50 100 0142$ 01—50 20004478 01—50 500 01447 01—50 10004520 01—50 100 01516 01—50 ÍOO04542 01—60 200 01544 01—50 10004558 01—50 200 01550 »1—50 50004572 01—5« 100 01569 »1—50 10004588 01—5» 100 01566 »1—60 10004677 OL—50 100 01586 01—50 20004747 01—50 WO »1616 01—50 10004777 «1—50 100 01628 01—50 100047*6 01—50 100 XVII. osztály «1938 01638 01643 01690 01703 01724 0176« 01789 01796 0JL806 01806 01819 01831 01864 01836 01912 00006 02024 «>2024 02039 02063 02067 02078 02082 02107 02132 02138 02172 02178 02206 02259 02279 02349 02355 02364 02302 02414 02438 02450 02451 02539 02567 02587 02*26 02631 02701 02827 02890 02973 02980 02991 03014 03036 03069 45 160 600 01—50 01—50 01—50 01—50 01—56 01—50 01—50 01—.50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—5« 26 25 01—50 200 200 «00 100 100 Él an 100 500 100 100 100 100 100 300 100 03091 03149 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 Od—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 m—so 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—60 01—50 01—50 «1—50 01—50 01—50 01—50 100 100 100 100 200 200 100 100 100 200 10ÍI tat 100 100 100 100 100 ■;:Mj 100 109 m 100 100 100 100 100 100 200 100 Ft. Sorozat 06370 ott*) 07247 07250 07296 07297 07298 07326 07383 i)7384 07418 07421 07431 07472 07478 07513 07524 07538 07546 07552 07554 07561 07629 07650 07734 07751 07780 07854 07894 07901 07928 07967 Imi 08011 08024 08029 08059 08077 04797 »4807 04824 04913 04997 05019 03072 05081 05136 06168 66178 «5219 0522:; 05250 05259 05282 05300 05326 05342 05371 05387 05391 05406 05423 05457 05457 05471 05471 05476 05503 05643 06564 05584 05592 05607 05642 05673 0576« 05780 05831 05884 05891 05906 05837 05967 05969 05075 06042 06069 060BS 06112 01—50 «1—50 01—50 01—50 01—50 01—5« «1—50 01—50 01—50 01—»0 01—50 01—6« 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—5« 01—50 01—50 «1—50 01—50 01—50 01—50 «1—50 18 «1—5« 34 01—50 «1—90 01—50 01—50 01—60 01—58 01—60 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—5« 01—30 01—90 »1—50 01—50 01—50 01—50 10« 100 100 II 100 100 100 100 tm 100 200 100 100 100 180 200 200 100 108 100 10« 100 m 100 200 5 000 200 5000 Ml 100 100 200 200 100 08891 06113 08123 08131 08135 06146 08171 08210 08246 01—60 01—50 ti—50 01—30 01—50 01—50 01—90 01—50 01—«» 01—50 01—50 1«0*0«W5 «—5« 100 06211 280 06253 180 06257 100 I 200 100 100 100 100 100 100 100 ®lr—•# 106 NÉPSZAVA ^ 197 0. július 1 06457 06470 06474 06iz4 Oéw<»4 Ooáft* JóöXó 66659 06663 06668 06724 06742 06749 1*6791 06802 06807 06857 06088 06907 «6927 06953 07003 07020 07030 07041 07043 07164 07180 07101 08309 1)8339 08343 08352 08367 08396 08401 08419 08443 08451 08506 08542 06544 08595 08723 08778 08778 08853 08882 08895 08915 08943 08970 08970 09018 09063 09149 09197 09202 09230 09248 09285 09287 00302 08343 09370 09382 09388 100 200 100 100 100 100 100 100 200 100 100 200 09403 1W AQAT7 09477 09518 09563 08619 09679 09702 09708 09754 100 09779 m o**3 09858 09862 10« 09875 09948 10031 10032 10101 10189 10193 10197 19237 10261 01—50 Oi—50 01—50 01—50 01—50 Ul—50 üti—50 01—50 01—50 01—50 01—5« 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 01-50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 «1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—5« 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 1 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—Ő0 01—5» 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 «1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 23 5 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—$0 »1—50 13 50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—00 01—50 01—50 01—50 01—10 01—50 01—50 01—90 01—60 01—50 01—30 01—50 01—50 01—50 01—50 01—90 01—50 «1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 ti—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 166 lvU lOu UH) 100 life 20o UK) UH) Uh, 20U 10» UH) lói) 10» 106 LOG 20» 100 20» Mt ií)0 100 200 LOU 2tX> UH) UH) IM 10U 100 100 20u 200 200 m lOu 100 100 100 200 100 100 100 10» 200 iM> 200 200 100 100 100 100 10» 100 SM 100 |M IM 100 100 3M **04> M IM LM 100 2*M> 200 100 100 100 100 100 100 100 LM 100 200 II 100 100 200 lfl 100 100 100 300 100 LM 100 IM 200 100 100 100 100 000 800 100 IM 100 100 100 100 000 000 100 100 100 100 500 100 500 2<W) 200 10» 100 100 200 100 100 800 IM |M 100 100 100 m 200 100 100 ÍOO 1O0 100 100 100 10t 100 100 100 100 ?oo 10278 10323 10324 10333 10335 10350 10416 10499 10515 10538 10553 10594 10636 10646 10678 10722 10755 1077-1 10777 10806 10844 10851 10894 10917 10919 10925 10963 10972 10980 11000 11020 11039 11077 11107 11128 11129 11148 11167 11229 11251 11259 11294 11307 11309 11318 11333 11347 11404 11447 11467 11501 11509 11598 11654 11705 11768 11835 11873 1187« 11973 11975 11979 11991 12014 12044 12075 12085 12090 12106 12151 12154 12240 12342 12347 12348 12351 12426 1242« 12427 12449 12466 12470 12497 12521 12538 12585 12608 12609 12631 12644 12645 12691 12706 12783 12790 12794 12872 12912 12934 12931 13030 13083 13219 13246 13267 13285 13325 13387 13397 13403 13409 13424 13425 13558 13598 13603 13639 13665 13872 13683 13727 13783 13854 13887 13924 13947 13962 13S62 13981 13995 14006 14030 14061 J4081 140*6 14103 1*126 1*12« 14164 14179 14180 1420? 14263 01—50 300 14367 01—50 as. Ft. 01—50 100 01—5» luO 01—50 200 01—50 too 01—50 100 01—50 100 01—50 lOO 01—50 100 01—50 KM) 01—5» 100 01—50 100 01—5» 100 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 10» 01—50 100 01—5» 200 01—50 100 01—50 100 01—5» 10» 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 200 01—50 200 01—50 UK) 01—5» 100 01—50 100 01—50 200 01—50 100 01—50 UK) 01—5« 100 01—50 200 01—50 200 01—50 100 01—50 200 01— 5» 100 01—50 100 01—50 100 01—50 200 01—60 100 01—50 100 01—50 100 01—50 UK) 01—5« i; 01—5» 200 01—50 100 01—50 100 OL—5« l(W 01—50 100 01—50 200 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—5« 100 01—5« 100 01—5» 100 01—50 100 01—50 200 01—50 200 01—50 100 01—30 100 01—50 100 01—50 200 01—.50 200 01—50 100 ftl—5« 200 01—50 100 01—5« 200 01—60 100 01—50 100 01—50 100 01—50 100 29 5000 01—50 200 01—50 200 01—50 2iM) 01—50 101) 01—50 100 01—50 500 »1—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—5» 100 »1—5« 100 01—50 10» Ol—5« 100 01—60 200 01—50 100 01—50 500 01—50 100 01—50 100 01—30 100 01—50 100 01—50 100 01—5» 100 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 200 01—50 100 01—50 100 01—50 löö 01—50 100 01—50 100 01—50 200 01—50 100 01—50 100 01—50 200 <11—50 100 »1—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 100 »1—50 100 m—so 100 01—50 100 38 10 000 01—50 200 01—50 100 01—50 Él 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 100 01—50 Ml 01—50 1<W 01—50 10« «1—50 300 01—50 100 01—50 ÍOO 01—50 ÍOO 01—50 100 01—50 100 14385 14402 14444 14469 14495 14500 14540 14o88 14680 14682 14749 14771 14800 14849 15037 15115 15145 15176 15179 15229 15247 15264 1 >342 15351 15419 15431 15435 15446 15490 1552« 15542 15544 15547 15623 15662 15698 15700 15841 15875 15887 15947 15958 16018 16031 16054 16075 16086 16106 16145 16160 1622.3 16257 16292 16293 16294 16325 16367 16383 16384 16395 16403 16407 16451 16470 16479 16487 16490 16519 16537 16626 16630 16674 16677 16692 16720 16721 16748 16757 16788 16846 16860 16863 16873 16894 16917 16976 16982 17011 17039 17054 17118 1T130 17187 17245 17254 17273 1729« 17312 17338 17343 1737« 1737« 17385 17412 17427 446 17470 17527 17586 17619 17732 17740 17749 17817 17827 1782« 17858 17869 17873 17399 17903 17948 17983 18009 18015 18021 18047 18243 1825» 1827« 18313 18358 18370 18384 18398 18426 18467 18512 1854-1 18629 18666 1*78« 1*798 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—5« 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 100 LM) UH) 200 000 UK) 100 200 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 200 UH* 100 100 100 100 100 100 20 > 100 100 100 200 -"M> -• 100 Sárosait 38. Ft Sorozat Sz. Ft. 1*810 01—5« 10019402 01—50 500 1*814 01—50 10010409 »1—50 100 18834 01—50 10019413 01—50 100 18857 01—5« too194*2 01—50 100 18860 01—50 20019499 01—50 200 1*878 01—50 10019506 01—50 100 18**1 01—50 10010543 01—50 10» 1890* 01—50 1001957 5 01—50 100 18973 18985 «1—50 10010578 01—50 ÍOO 01—50 ÍOO10598 01—50 100 19992 01—50 10019618 01—50 200 19039 01—50 10019623 01—5» 100 19049 «1—50 20019635 01—50 100 13062 01—50 2001966« 01—50 100 19067 01—50 20019671 01—50 100 19100 01—50 10019678 01—50 100 10104 01—50 10019687 01—50 100 19148 01—50 20019719 01—50 100 19162 01—50 10019758 01—5« 100 19190 01—50 20«19794 01—50 100 19273 01—50 20019*15 01—50 100 192*2 01—50 10019*37 01—50 100 19288 19304 »1—50 01—50 100 100 19956 01—50 10» 19358 01—50 10019950 01—50 100 GYORSLISTA a IV. Békekölcsön 1970.1. félévi, június 30-án megtartott sorsolásáról I I T ííí f i JLI i i M i 11 í Ilii ILI l 1 i 11, SSSSSSSSSSSSiíiSSSSSSSSiSSSSSSSSS; UK) 100 100 100 20« 10« 100 200 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 100 .190 100 J00 100 200 100 100 100 Mi xM Sorozat Sz. ZúOl'i 01—50 20» U «1—50 21Ott «1—50 20o42 »1—50 20079 01—50 20125 OL—5» 20136 01—50 20215 01—50 20252 01—50 20288 01—50 20294 01—5» 20559 01—50 2038» 01—50 2»/3S8 01—50 2040» 01—5» 20406 01—50 20416 01—50 20425 01—5» 20427 02 20*27 01—50 2046 9 01—50 20515 íil—50 20516 01—50 20530 01—50 20538 01—50 20544 01—50 20547 «1—50 20579 01—50 Ft. 200 UN) 10» 100 100 100 10» 100 100 100 10« 100 100 100 2(H) 100 10» 100 5006 200 1(K. 100 200 100 10» 20» 100 ÍOO Sorozat Sz. 22617 01—50 226*0 01—50 22698 01—50 22723 »1—50 22758 «1—50 2279» »1—50 22795 01—50 22803 01—50 22808 01—50 22822 »1—50 2282* 01—50 22861 01—50 22871 »1—50 22928 01—50 22936 01—50 2298» 01—50 22999 01—60 23002 01—50 23146 01—50 23169 01—50 23170 01—50 23182 01—50 23192 01—50 23193 01—50 23237 01—50 2324 2 01—50 23248 01—50 23259 01—50 Ft. UH) 100 10» 500 100 100 200 200 200 200 100 100 100 100 200 100 100 100 100 100 100 200 200 100 100 20» 100 100 vL—aw oi__t^o 200 20020612 01—50 10023266 01—50 209 01—50 20020628 01—50 10023280 01—50 100 01—50 10020647 »1—50 10023383 01—50 100 01—50 10020673 01—50 10»23389 01—50 100 01—50 200206*5 «1—50 20023494 01—50 100 01—5« 10020601 «1—50 10023498 01—50 100 Ol—50 10020745 01—50 10023516 01—50 100 01—50 10020809 01—5» 10023559 01—50 500 01—50 10020*19 01—50 HM)23571 01—50 IM 01—50 10020831 01—50 10023636 01—50 100 01—5« 10020846 01—50 10023664 01—50 100 01—50 20020837 «1—50 10023689 01—50 100 »1—50 20020863 01—50 *0023712 01—50 100 01—60 200208S4 01—50 10023742 01—50 100 91—50 ÍOO20919 «1—50 10023771 01—50 too 01—50 10020974 «1—50 20023*29 01—50 IOC 01—50 20020978 01—50 10»23*48 01—5« 100 »1—50 10021028 »1—50 10»23874 01—5« 100 01—5« 200210*4 01—50 *0023876 01—50 100 01—50 10021124 01—50 10023061 01—50 TOO 01—50 10021173 01—50 10024007 01—50 '100 01—50 10021189 01—50 10«24017 01—50 10» 01—50 10021302 01—5» 10024024 01—5» 100 01—50 10021237 01—5« 10024066 01—50 100 01—50 10021243 »1—50 20024114 01—50 100 01—50 10021268 3» 10 ooo24115 01—50 100 01—60 10021268 01—50 20«24143 «1—50 100 01—50 10021302 «1—5« 10024162 01—50 100 01—5« 2002133» «1—50 IM24175 01—50 ÍOO 01—50 10»21340 01—50 Ml24200 01—50 100 01—50 20021358 01—50 10024276 01—50 100 01—50 10021361 «1—5« 20024301 01—50 100 01—50 10021369 01—50 10»24327 01—50 too «1—50 10021428 01—50 10«24355 01—50 100 01—50 10021430 01—50 10024359 01—50 100 01—50 10021444 01—50 10024362 01—50 100 01—50 too21445 01—5» 50024363 01—50 100 01—50 10«21451 01—50 20024367 01—50 100 01—5« • 10021457 01—5» 1002*394 01—50 100 «1—5« 10021481 01—50 20«24445 «1—50 100 01—50 10«21491 01—50 HM)24522 01—60 200 01—50 10021519 01—50 10024538 01—50 200 01—50 10021541 01—50 10024563 01—5« 100 01—50 ino21818 01—50 10024582 »1—50 100 01—50 10021638 01—50 l«024663 01—50 500 01—50 10021653 01—50 10»24676 01—50 100 01—50 10021677 01—50 10024718 01—50 100 01—50 50021684 01—50 10«24727 01—5« 10« 01—50 10021691 «1—50 10024T31 «1—5« 100 01—50 10021693 01—50 10024750 01—50 300 01—5« 20021707 01—50 10024765 «1—5« 100 01—50 10021738 «1 — 50 10024777 01—50 20« 01—50 10021758 01—50 10024*09 01—50 ?í>0 01—50 10021763 01—50 20024842 01—50 100 01—50 10021766 01—50 20024*63 »1—50 100 01—50 10021790 01—50 10624888 01—50 100 01—5» 10021805 01—50 10024890 01—50 100 »1—5» 20021810 01—50 10024920 01—56 100 01—50 10021914 01—50 >00249S1 01—50 20« 01—50 10021924 «1—50 10024993 »1—50 100 01—50 10021939 01—50 10025049 01—50 100 01—50 -0021972 01—50 10025063 01—50 100 01—5» 10021988 01—50 1002.5080 01—50 100 01—50 10022019 01—50 10025084 01—50 100 »1—50 íoo?2027 01—50 10025106 01—50 200 01—50 10022057 01—50 100.25149 01—50 100 01—50 10022075 01—5« 20025150 01—50 100 01—50 10022088 «1—5« 10025177 m—so 200 01—50 IM22112 01—50 10025208 01—50 100 01—50 20022159 01—50 10025240 01—50 100 «1—50 20«22163 «1—50 10025247 «1—50 100 01—59 ÍOO22242 «1—5« 10625252 01—50 100 01—59 10022306 01—5« 10025319 01—50 100 01— 50 10022345 01—50 Nfl25343 01—50 10« 01—5« 29022349 «1 — 50 10625369 01—50 ?«0 01—50 ?0922794 01—50 10025420 01—50 100 01—50 10022422 01—50 1O025423 01—50 100 «1__50 2(1«22437 01—50 10025428 01—50 190 22479 01—5« 100254*3 01—50 100 01—50 10»22599 »1— 50 10025534 01—50 100 01—50 10022588 01—50 10025542 01-50 100 Sorozat Sz. 25600 25632 25723 25736 25743 25773 25791 25819 25848 25851 26021 36063 26177 26203 26224 26256 26258 26380 26420 26432 26455 26478 26521 36523 26528 26568 26606 26634 26658 26711 26726 26785 26810 26814 26882 26907 26968 27012 27052 27055 27085 27125 27126 27173 27174 27176 27200 27204 27223 27260 27262 27271 27275 27283 27315 27331 27333 27338 01—50 01—50 01—50 01—5« 01—50 01—5» 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 Öl—50 01—50 01—50 01—5« 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 «1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 01—30 01—50 Ft. Sorozat Sz. Ft.Sorosat Sz. Ft. LOO29655 01—50 10033498 01—50 10» 1002965* 01—50 20053541 01—50 loo 10029667 01—50 10033600 01—50 100 100~9696 01—50 20»33611 01—50 100 10029731 01—50 20033649 01—50 200 10029762 01—50 10»33658 01—50 Ml 0M29*18 01—50 20033667 01—50 100 20029857 01—50 19033690 01—50 200 1002996» 01—50 20033710 01—50 100 Ml29969 01—50 10033745 01—50 10» IM29998 01—50 10033775 47 5 OOO Ml30128 01—50 10033775 01—50 200 IM30151 01—50 20033821 01—50 200 10030159 01—50 10033*52 01—50 10» UH)30165 01—50 20033*67 01—50 100m 30172 01—50 10033879 01—50 100 IM30181 01—5» 10033925 01—50 100 10030203 01—50 10033957 01—50 100 10030244 01—50 20034031 01—50 100 Ml30255 01—50 10034050 01—50 100 i M30275 01—50 10034106 01—50 100 M930306 01—50 10034139 01—50 100 20030357 01—50 10034141 01—50 200 20030358 01—50 10034160 01—50 200 50030362 »1—50 200341*8 01—50 10» 10030441 01—50 100341*9 01—50 100 10»30492 01—50 10034206 01—50 200 10030510 01—5» 10034221 01—50 100 1003053 > 01—50 10034245 01—50 200 10030594 01—50 10034279 01—50 100 20030€22 01—50 10034293 01—50 200 10030634 01—50 10034298 •1—50 100 10030639 01—56 10034325 01—50 100 10030660 01—50 10034351 01—50 10» 20030702 01—50 10034377 01—50 300 10030886 01—56 10034389 01—50 100 10030894 01—50 10034395 •1—50 100 20030909 01—50 20034436 01—30 100 10030922 01—50 íoo34440 01—50 100 100 206. 100 200 10Ö 200 >00 100 100 IM 100 100 100 100 100 100 100 100 200 Nyolcadik osztály 27349 23 100 000 27349 27403 27495 27527 27528 27529 27534 27619 27665 27769 27812 27840 27844 27869 27896 27911 27937 27947 27955 27966 27980 28050 28083 28098 28104 28116 28150 2*222 28224 28245 28250 28256 2826« 28298 28334 ?*39€ 28396 28397 28402 2844* 28469 28482 28507 28522 28587 28618 28630 19099 2*712 28738 28742 28774 2*77« 38776 2*793 28799 28804 28815 28*43 28865 28917 28969 2902« 29095 29095 29137 29224 29229 29259 29276 29330 01—5» 01—50 01—50 01—50 100 100 100 300 01—50 > 100 01—50 01—50 01—5» 01—50 01—5» 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—5» 01—5» 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—5» 01-50 17 01—50 »1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—5» 01—50 01-50 »1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 40 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 16 01—50 01—50 01—30 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 01—50 01—5» 01—5» 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 100 100 100 100 t 100 100 20» 100 100 100 lto 200 )00 100 1 10*1 100 100 s 200 100 100 100 100 200 100 100 100 5 000 200 100 100 100 100 100 100 100 200 100 32463 100 200 100 100 100 200 5000 300 10» 20» 100 10» 100 100 100 100 100 50 000 300 100 100 100 100 100 100 200 2(H) 200 100 100 200 100 100 100 100 100 32584 32589 32628 .32643 33464 32683 32699 33707 32721 32735 .12739 32793 32843 32938 33066 33043 33066 33097 .71126 33209 73209 33238 332*7 33277 33280 33287 33298 33317 33337 33342 33943 33364 33420 33437 30954 30954 30968 30984 3101* 31022 31051 31074 31082 31003 31154 31181 31232 31238 31238 31342 31248 31271 31280 31307 31354 31365 31383 31388 31407 31428 31442 31454 31455 31477 31534 31541 31575 31650 31725 31765 3177« 31784 31834 31852 31859 31860 31928 31953 31964 32021 32022 32033 32053 32063 32067 32116 32133 32146 32164 32176 32209 32225 32247 33261 32326 32335 32372 32387 32419 32425 32433 •-'134 28 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 »1—50 >V 46 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 «1—50 01—50 01—50 01—50 »1—5» «1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 »1—50 01—50 01—50 01—5» 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 m—50 01—50 »1—50 01—5« 01—50 »1—50 »1—50 »1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—5» 01—50 01—59 01—50 01—5» 01—5« 01—50 01—50 01—50 37 01-50 01—50 »1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 «1—50 01—5» 01—50 01—50 01—50 34445 34457 3*463 100 34465 34473 34474 34491 34513 10 000 200 100 100 200 200 100 200 34518 100 100 100 100 25 OÖOj 34631 34675 34779 34789 34820 34853 34896 34902 34916 200 100 100 100 100 100 10« 200 200 10» IM 100 100 100 100 100 100 200 100 100 100 100 100 100 100 100 200 100 100 100 m 100 100 too 100 100 100 200 ÍOO 100 100 100 too 100 100 100 500 100 100 100 200 10» 10» 100 100 100 500 100 100 100 100 200 200 200 100 100 10» 10« 100 100 100 ltd 200 200 5 00» 200 100 100 100 200 too 200 1»0 100 200 500 200 100 lOO 34538 34560 3457« 34580 3*922 34937 34951 34955 34955 34977 35027 3502.9 35105 35107 35135 35159 35213 35259 35265 35271 352*3 35309 35347 35371 35385 35388 35429 35434 35450 35468 35470 35515 35533 35555 35575 35609 35621 3562* 35646 35671 35705 35819 35906 35912 35930 35966 35991 36008 36027 360*4 36052 36055 36061 36063 36083 36007 36111 30195 36406 36448 36536 .16539 36549 36552 36567 365*8 16601 36624 36629 36649 36633 36667 16710 36726 36737 36765 36768 36780 36846 36910 36915 38927 36944 16981 37011 37018 Sorozat S 37041 01 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—5« »1—50 »1—50 01—50 »1—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 »1—50 40 »1—50 01—50 »1—00 01—50 01—50 »1—5« 01—50 01—50 01—50 »1—50 »1—50 «1—50 01—50 01—5« 01—50 «1—5« 01—50 »1—50 01-50 01-50 01—50 01—50 01—5« «1—50 »1—50 «1—50 »1—5« 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 »1—50 01—5» «1—5» «1—50 01—50 01—5» «1—50 01—50 01—50 01—50 01—5» 01—50 01—5» »1—5» »1—5» 01—50 01—50 01—5» 01—50 •1—50 01—50 »1—50 »1—5» «1—50 »1—50 01—50 »1—50 «1—50 »1—5» »1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—5» «1—5» 01—50 •1—t50 01—50 »1—50 01—50 »1—50 37055 37(|0l 37107 37133 37134 37141 37162 37178 37180 37188 37198 37203 37288 37295 37347 37353 37355 37366 37304 37403 37409 37414 37421 37442 37460 37553 37555 37665 37685 37680 37715 37764 3776« 37776 37781 37791 37800 37812 37828 37936 37970 37998 38013 38071 18004 380*7 38146 38151 38159 100 38UU too 38206 38234 38276 38291 38337 38489 98310 38550 38592 38615 38690 38709 38740 38769 38771 38782 38815 38*31 100 100 200 100 000 -•00 100 000 100 200 UM* UK) 100 200 100 100 100 100 200 200 200 1 »00 loO 5 (KW 200 100 1) 100 10038856 38870 38893 3*903 100 1 200 100 100 10» 100 100 100 200 100 too 100 100 20« 100 too 100 10« 100 20» 100 100 100 100 100 100 500 100 100 100 100 200 200 100 100 100 100 100 100 100 10« too 100 100 loo 10« 100 100 100 100 100 100 100 100 ion 100 20» MO 30C 200 20» too 100 100 KVO *>0 38951 3*955 38970 38999 39000 3901* 39028 39090 39119 39159 .19179 39287 392*8 39292 39342 39374 39399 39413 39432 39433 39441 39485 39539 39557 39620 19663 3967« 39697 39723 39776 39786 39791 39004 19807 39809 39821 3986» 39883 39898 39903 39919 39920 39921 39990 50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 01—50 01—50 «1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 •1—50 01—50 01—50 01—50 01—5« 01—50 01—50 »1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—5» 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—5» 01—5» 01—5» «1—50 »1—5» 01—50 »1—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 »1—5» 01—50 01—5« 01—50 01—5« »1—5» »1—50 01—50 01—50 »1-10 »1—50 »1—50 01—5» •1—50 »1—50 01—50 01—5» 01—50 01—60 01—50 »1—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 »1—50 01—50 01—50 »1-50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 »1—50 01—30 01—50 01—50 »1—50 01—50 01—50 01—50 01—60 01—50 »1—50 01—50 «1—50 01—50 01—50 01—50 01—50 01—50 »1—50 01—50 »1—50 »1—50 »1—5« «1—50 01—5» 01—50 01—50 Ft IM 100 100 100 200 20» 100 10« 10» 10« 100 20» 10» 10« 10» 10» 50» 100 300 106 Uk ior 10« 10C 20C 10» 100 200 100 HM> 100 10« 10« 10« 10« 100 10« 10« 10« 200 UV» 100 10« 200 10« 20« Kk *00 10« •00 tor 10» 30« 200 10« 10» 10» 100 10« 10« 10« 10» l«« 10« 10« 10» 10» 20» 10« l«0 ion 100 1»0 130 30« too 10» 10« 100 30» 10« 10« 10« 100 l»0 100 100 20» 10« 10» 100 LOO 100 100 190 300 100 10» 20« 1»» 100 10» 10« 10» 100 100 100 100 100 200 200 100 500 100 100 100 too 100 500 A 100 forinttal ki­sorsolt kötvény ek­­a kötvényen feltüntetett névér­­töket kell kifizetni. A gyors lista köz­vetlenül a húzás loo után készült, «sért »0 az esetleges szám­hibákért felelőssé­get nem vállalunk. A nyeremények kifizetését július 7-én kezdik meg az Országéi Taka­rékpénztár fiókjai és a posta hivata­lok.

Next