Népszava, 1970. július (98. évfolyam, 152–178. sz.)
1970-07-05 / 156. szám
barcelonai EB előtt Kint vagyunk a vízből Mit csinálnak a víz alatt? — ez foglalkoztatta évekig a vízilabdasport közönségét és gyakran a karikaturistákat is, nem véletlenül, hiszen felette alig történt, valami. Ez az időszak azonban A vizipóló tehát ismét■„kint van a vízből", ■ Csakhogy ma még — a közelmúlt sorozatos balsikerei hatására — szám 1zöt szakember és jó néhány játékos sem hisz ebben. Valamikor az volt a baj, hogy túl „nagy mellénnyel" szálltak vízbe az olimpiákon, világversenyeken játékosaink, s abból akarták profitálni, amit a nagy elődök, Ha’tsiék, Szivósék, Gyarmatuk, mutattaka világnak. . Most az ellenkezője okoz, gondot. A’fiatal, tehetséges játékosok — akik már azidén, a szovjetek kivételeivel, minden nagy ellenfelüket legyőzték —, nem hiszik el, hogy igazán tudnak játszani, s már elmúlt. Most dopplereknek, látványos akcióknak, parádés góloknak, bombalövéseknek, rafinált cseleknek lehet tapsolni hétről hétre a Sportuszodában, hogy valóban a világ legjobbjainak számítanak. Furcsának tűnhet, hogy csupa jót mondunk a vízilabda-válogatottról, s a vízilabdasportról, holott az elmúlt időszakban több cikkben foglalkoztunk a sportág gondjaival, problémáival, s azzal, hogyan lehetne megújítani a régi idők dicsőségét. A sportágban az elmúlt év derekától azonban hatalmas változások történtek. Nemcsak a Sportuszodában korszerűsödött a nevelés, aképzés formája, hanem Szolnokon, Szegeden, Egerben, s a többi úszó- és vízilabdabázison is új szelek fújdogálnak. vitshoz hasonló középpályás tulajdonságok rejlenek, s ha több önbizalommal, tevékenyebben venne részt a játékban, ez mindenki előtt nyilvánvalóvá válna. Csatársorunk dr. Bodnár—Szívós—Sárosi összeállításban vitathatatlanul a világ legjobb hármasát képezi. S rendelkezésre áll még Konrád III, aki, ismét nagyszerűen játszik, s akire feltétlenül szüksége van a magyar csapatnak. Mint ahogy nehezen képzelhető el Görgényi hiánya is, pedig egyelőre úgy tűnik, el kell tekintsen tőle a szövetségi kapitány. Kár lenne,ha az átigazolási adminisztratív hibák miatt voltaképpen megcsonkult csapat utazna Spanyolországba. A lelátóról biztatást érdemelnek A jövőből azonban egy pillanatra térjünk vissza a jelenbe. Tart még a bajnokság és van még „kiadó hely” a válogatottban. És van üres hely jócskán a bajnoki, találkozók lelátóin is. A vízilabdasport közönsége él-, szokott az uszodától, elszoktatta a régi szabály idején tapasztalt vízi birkózás. Sajnos, a televízió sem közvetít mostanában elég vízilabda-mérkőzést, holott most már lenne mit látni a képernyőn. És van mit látni a Sportuszodában is. Közelaz , idő, hogy ismét úgy számláljuk az rohmpiai aranyérmeket: vízilabda egy... Lepies György ismét az élen Percen belül cikáznak A Komjáni Béla általkidolgozott edzésmódszerek értékeit megtartva, új módszerekkel készítették fel az edzők játékosaikat. Gondosabbá vált a játékoskiválasztás is. Manapság az OB I-ben szinte mindenki 1 perc körül ússza, a 100 métert, a válogatottban pedig alig van,aki csak 1 percet tud. A többség 57—58 másodperc alatt ússza e távot. A megkopott magyaros technika is fényesedik. Az úszás közben végzett kapáslövések, a mozgásból végrehajtott pöckölések, húzások és dopplerek ismét látványossá teszik a játékot. Természetesen nemcsak a magyar szakemberek következetesebb, korszerűbb munkájának gyümölcse ez a jobb és szebb vízilabda, hanem nagyban hozzájárult ehhez az is, hogy az új szabályok (45 másodperc alatt kell befenéznni egy támadást) megteremtik az említetteknek lehetőségét. Kik hódíthatnák vissza a régi dicsőséget A magyar vízilabdaválogatott a barcelonai EB-re készül. Aggódva várjuk, sikerül-e visszaszerezni az elsőséget... Az idén látottak alapján — lehet, hogy merésznek tűnik e jóslat — a magyar válogatott csak elvesztheti az Európa-bajnokságot, ugyanis míg ellenfeleink a tavalyi Hungária Kupa óta nem fejlődtek, nálunk ugrásszerű volt az előretörés. " Megfiatalodott az I. osztály és ifjodott a válogatott is. Rajki Béla vízilabda-kapitány ugyan még nem hirdetett csapatot, az erőviszonyok alapján azonban, úgy tűnik, nem sok vita lehet azon, kik utazzanak Barcelonába. A két kapus, Cservényuk és Steinmetz egész évben kifogástalanul védett és különösen az előbbi alkalmas arra, hogy Jeney és Boros nyomdokaiba lépjen. A két hátvéd, Faragó és Gyerő II. lehet. Kásásban Marko RÉGI ezüst-, réz-és egyéb fémtárgyait SZAKSZERŰEN JAVÍTJA .ÉS Bp. V., Haris köz 3. Telefon: 188-580 Befejeződött az úttörőolimpia Szegeden szombaton rendezték az úttörőolimpia befejező versenyszámait. Három labdajátékban az utolsó versenynapon ért véget a küzdelem. Kosárlabdában a lányoknál Zala megye csapata, a fiúknál pedig Csongrád megye bizonyult a legjobbnak. A röplabdásoknál a fiúknál Somogy megye, a lányoknál Budapest, kézilabdában a lányok között Veszprém megye (Urkut község csapata), míg a fiúknál Baranya megye győzött. Véget értek a tornászversenyek is. Utoljára a leányok egyéni bajnokságára került sor. Az első osztályúaknál 15 érmet osztottak ki és ezek közül 14-et a budapestiek nyertek. Az összetett verseny győztese Medveczky Krisztina (Bp., Köbölkúti úti iskola) volt. . A VI. nyári úttörőolimpia küzdelmei ezen a héten hétfőtől, kezdve hat napon át bonyolódtak le Szegeden, minden különösebb zökkenő nélkül, kedvező időben és jó rendezés mellett. Szombat délután a Szegedi VSE stadionjában színpompás, záróünnepéllyel fejeződött be a nagyszabású verseny. Bíró Mihály, az MTI országos tanácsának elnökhelyettese mondott beszédet, utána kioltották az olimpiai lángot, majd az olimpiai zászlót átadták Borsod megye képviselőjének, mert jövőre a legfiatalabbak olimpiáját Miskolcon rendezik. A JÓ ALKALOM az Calkalmi, ARUK HAZA ! CIPŐBOLTJAIBAN Női szandál, nyári cipő már 60 forinttól női papucs 25 forinttól kapható NAGY VÁLASZTÉK! VIII., József krt. 36. XXI., Rákóczi F. u. 129. XVIII., Vöröshadsereg u. 125. IV., Árpád út 56. II. Mártírok útja 31. VII., Majakovszkij ja. 77.. VIII., József krt. 76. VII., Majakovszkij u. 40. VIII., Népszínház u. 25. XI., Edele tér 4. HAT ORSZÁGBÓLhúsz pályázat érkezett a Magyar Sakkélet múlt évben kiírt nemzetközi tanulmányszerző versenyére. ‘Zoltán, L^iszló mester, a felkért, döntőbíró nemrégiben készítette* el je- Jentését, amely szerint a* elző díját G. M. Raszparjan (Szovjetunió),a másodikat Zilahi Zoltán (Magyarország), a harmadikat Heimo Lilja (Finnország)nyerte el.G. M. KASMUIAN M. Sakkélet, 1969. díj. Az ábrán látható elsődijasról méltán állapitja meg a versenybíró, hogy kimagaslóan jó munka, amely „minimális állítsággal rendkívül finom poénlépések* sorozatárt mutatja be”!-■ Érdemes próbálgatni, találunk-e olyan világos, lépést, hogy a rendkívül mozgékony sötét, vezér ..sakkajtásai nyomán vagy a bástya...vagy a futó veszendőbe ne Irénné: Erre nincs / mód/ mentség’ mégis akad L Kgl!,. Ve«t 2. 3 KT3!, Vb7t Utált a'szinte meghökkentő 3. Bd5 f! 'fordulattal, ami 31 —Vd5.-f 4. Fe4, vagy 3. —, Vbl .-re 4. Ba5f,. Kb7 5. Bb5f útján semlegesíti sötét vezérelőnyét, egyéb folytatásokra pedig rendeződhetnek világos sorai és tisztjei egymást védő helyzetbe kerülnek. Kaszparjan nemzetközi mester ezzel az „apróság’-alis tanújelét, adta annak, hogy korunk legnagyobb végjáték-komponistája! Döntetlen • Helyzetkép a vidéki NB I-es labdarúgócsapatokról . .. 'A'UaTSdARÚgó. .ÁB. 1-ben..pillanatnyilag a '«vári szar-. bádtagos jélyekik- “ a * 'játé- .) ■kbspk, “a kiúbőjt'. .yiezigyői azonban már. muntaálkod- •• 'tták. 'az' őszi idény..* élőkév születéin.“.Az MTI. viiéki _ munkatársai ..körsétát»let- ,L 'fék az NB' I-éS'Vidélyf'ftlu- ,* . böknáC hcéy ini .ujjalTia--. auk tájért?“«-« .mis Videoton: ".A" játékosok. július :6-ig .. .vannak .szar». hatságon.v . ..bajotokság előtt kétnapos burgenlandi kirándulást, .terveznek ,— egy.mérkőzéssel. A felkészülésben szerepel,,- július 22-én"a Bp. Honvéd vendégeként- hazánkba értekező Szír -katonai Válogatott ’elleni mérkőkés is. . Pécsi Dózsa: ^ Július ’ '8-á'mér végét a "játékosok szabadsága. A klub vezetői érdeklődéssel -.várják,hogy vajon. a.Pécsi Dózsa nevezésit elfogadják-e az.EVK-re,'-, Täfelt’..'jelentené• egyébkéntj., “ y.nemzetközi%. programjukat- az elkövetkezéridő "idényben:- A játékosállományban •- * és a vezetésben bittson semmi ; változás.' V Dunaújváros: ’JÚliUS 9' -én 'kezdődnek az -'edzések. / 'július 19-én az EiserChüttenstad NDK-s első osztá-* lyú csapat szerepel a vidéki városban“. A játéko-.sok közül Formaggini és Qsepecz felgyógyult, a fia-, .falok- közül. Simon katol’ riai' szolgálatra bevonult.' Diósgyőr: “Július 13-én találkoznak ismét '! 1 Játék konoki. -ekkor kezdődik a felkészülés, mégpedig, két.hétig Miskolczeapolcán, illetve Diósgyörött--A-ba.h. hokságot megelőzően. •Uepezetkö4 mérkőzést a«ia •pijrveznej,.. .környék«balivcsapato k ellen lépnek - jályára.« Változás, a.^.csárpatpae^nincs, ugyanazzal .•a*1*. keretnél . .rajtólnak, amellyel a tavaszi idényt sikerébenbefejezték. rőZ.E'Ö.LriJur'i.us ^czppéig.tart a, játé^osok szabad-'* 'majd', egy,“hétre rá; }iem^é^közi .. ., rp érk^zési 'játsgányk' a py,napiVar(si Kohász vendegeként. Magyarországra érkező Eisenhű Uas-naladt ''éllen.- Jú- liust 26-án kerül sor a SZÉOL—II. 'Dózsa MNK,találkozóra.“A csapat köa-j^hmíncsen sémjói- váltó--, zas'. '' Szombathely: Fehérvár és Alfréd július* 10-én talál- sröseik ismét játékosaival, s,! a felkészülés soránt erős, ellenfelek ellen szeretné.n ek,- szerepelni.. A- séj-&k . jétéétosok.. (5 torka:, Szőke, ’fiorpolyg, Balogh és Rál-r kfk rejidbe jöttek. Úgy-' jfiogy ' j3'-t.'s’ keret ..kezdj ' majd'. a . felkészülést. Változás a r szombathelyieknél' sincs. RÁBA ETO:‘ Június l.V .-ig..tart a pihenő, majd 19- től folytatódik a felkészülés egy része, a tatai edzőtáborban.Július 25-én Pozsonyban az Inter Bratislava elleni terveznek mérkőzést, majd augusztus 2-ára Győrött né. Eisen.stadi. outran .együttles*,fogadják... Változás ,a csapatkörük remes, tárgyalnak Kfcsi:0O^ ■'TÓZséfi: me^ter' edzo.szerzoítesének.további két évre való meghoszsiabbifa Skre!/.'*1 'Mészáros :az őszre valószínűleg 5—6 .^fhjt^lal böviti ’ak: NB 1-es .keretet. .. ’.»1 - tatabánya: Julius 13-án.^yoriulng'k’'- be'luthét edzésbe a. .játékissolé»''í majd . két , hétig na)¡í'r«|&zeri ^edzéssel., készülnek,-S-kjaj* nlokságra:- -: Tárgyalások '..fpiyhgk arról, hogy'.július 19-én Tatabányán szerepeljen a szír katonai, válogatott-j' ezenkívül'« július ..26-án ‘ &'■ .jfajvodtnq ellen .■szerstílének játs^ahi Vjrvidéken. A játékosok B Jtézuf Hföld.i, Kavolcá és;/Sipos katonai: szolgálatra vonult hév Klausz’viszont vlesze';xélt' fa • Rákóczi ■ SB--röi. a ....vezetősségheti ;pia?4 valt«·•-•záB-.'re-.*t.-ii» .«■.» '- W ‡« JA -* • Vascas sportnap Sopronban A Vas-, Fém- és Villa-" mosenergiaipari Dolgozók Szakszervezetének győri területi szervező irodája harmadszor rendezi meg a megyei vasas sportnap,pót. Győr és Mosonmagyaróvár után ezúttal Sop- Fon- tesz a 'SSHuhegy'július ti—12-ém ahol fr._két papos program részét képezi a most folyó ünnepi heteknek. Győr-Sopron megye 12 vasas üzemének 25 ezer dolgozóját képviselik azok a sportolók, akik — bár nem igazolt versenyzők — rendszeresen részt vesznek az üzemek házi vetélkedőin’. A megyei vasas sportnapra’- írül önvoltatot útjáí- * tának ' Budapestről » «ésGyőrből is.AiRatgfatójr nemcsak a kilenc sportágbanlebonyolításra váróverse'ny'eked^Vjág Ülha^tál, hanem újra láthatják" ‘ a Vasas labdarúgócsapatát, amely Sepro.rt' válogatottjával 'mérkőzik és gyö, nyőrködhetnek aMunka Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett Vasas Művészegyüttes műsorában is. Részt vesz a sportnapon négy dunántúli vasasfúvós, zenekar, is,, amelynektagjai Sopron terein és a fertőrákosi kőfejtőben adnak hangversenyeket. (MTI) 7 emlőszakadáson múlt a győzelem Az V. Dózsa jubileumi nemzetközi országúti ,..kerékpáros versenyének első számát, a 100 km-es csapatversenyt a Hatvan— Salgótarján közötti útvonalon bonyolították le három magyar és három külföldi csapat részvételével. A Lübenben jól szerepelt magyar válogatott győzelme egy balszerencesés tömlőszakadáson mújd, a 70. kilométernél ugyanis Magyar Tibor hátsó defektet kapott, és az időveszteségét a célig már nem tudták ledolgozni, úgyhogy a lengyelek 6 másodperccel megelőzték a csapatot.Eredmények: Lengyelország 2:11:34 óra, 2. Magyarország A ■ (Keserű, Rajnai, Magyar, Hirth) 2:11:40 óra, 3. NDK 25:12:11 óra, 4. Magyarország B 2:35:10 óra, 5. Magyarország C 2:23:58 óra, 6. Bulgária 2:24:35 óra. . A második számra, a 170 km-es egyéni versenyre vasárnap kerül sor.. A mezőny 8:30 órakor rajtol a Megyeri úti Dózsa-stadionban és ugyanitt lesz a cél is. A versenyt a vác— balassagyarmgfi" országúton bonyolítja le a rendezőség. • - Dél-Afrikát a FILA is felfüggesztette A kanadai Edmontonban magyar idő szerint vasárnapra virradóra kezdődő 1970. évi birkózóvilágbajnokságot megelőzően ülést tartott a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA). A résztvevő tagszövetségek képviselői 38:21 szavazatarányban faji megkülönböztető politikája miatt felfüggesztették Dél-Afrika tagságát, de a ' határozat' csak a VB után lép érvénybe. Edmontonban tehát még szőnyegre állhatnak'a délafrikaiak! Külföldi hírügynökségi jelentések szerint 'egyébként Dé-Afrikában*meglehetős aggodalmat váltottki az ehhez hasonló sorozatos intézkedés, amelyet példáid ,a Nemzetközi Labdarúgó , Szövetség, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség is rfoganatosított'. Azírközpvnagyfajjökságon -a ..véglegesadatok'' szerint 37 ország több mint . 500 kötött- és sza- Badfogású 'versenyezője mén össze ,egymással, tudását aa • érmékért -és, a helyezésekért.' A szakemberek'' szerint, az első’ számban,■- a--..kötöttfogás-'' •ban a Szovjetunió, sporteglóra fáVoritofer. - :múltmész(i az árvizkámyultakért : Mán; -nagyban; folyik a Nypsfa.dij^bdn., szeptem-; her Sán'' síkra kerülő' rendkíV’StTi' ‘ feZÚR ' Több óráé“ 'l S.íványbs'^ 'műsorá- nak? előkészntesst V'-őt'árr/pít. Frigyes, főrendező érdekesbejelerttésekről'' “tájékoz■ látja az • MTI -munkatársát,:' • - . .y. . ; ■ V ‘ ili t . Á.SZp.R. művészeivel tartótelső megbeszélésünkön többen közölték: az epiymber-e-án nem tar- Hatiaktiaequi,fellépési díjukra,s hanem azt üté. ö T vízkárosultak meg-'Mejtésére.gyúlták fel így nyiatteozolit.— többek kö■ZÓXV- Gobbi- Hilda? Pff'id Trén, KdiHl, Ld'szTaj Ki* bédyvErvm, Major Tamás is. ‘Ahogy látom, az árvízi, károsultakkal és a köz? kívánatra . Szeptemberben, sorra, kerülő rendkívüli SZüR-ral kapcsolatban a művészvilágbarrrtagy des momstrációra készülnek, filmt rendező, kitörő örömmel üdvözlömújabb lelkesedését:- ■- mindenki újat, nagyot akar produkálni. Már olyan javaslat is elhaagzott, hogy "hívjunk meg a SZUR-ra vendégeket a .sokat, szenvedett, emberek közül, hogy egy vidám délelőttel a víz? r pb, . y • művészek, as. tiozzajarylja-rrak ce csapjarok oda -fáj.‘if.ásrnak" ' "• * ényfljtéséhez. ■ Ahogy.. áljelekből, megítéltem. napról*-napra - egy "valófean. ..re'nd^fyűk'.szuit . körvonalad • yohtákoznak ki‘. (MTI) • v •• ■ • c i: FELVITELRE KERESÜNK bérelszámolókat, adminisztrátorokat, félkész raktárvezetői, . • . lemezsajtolási - ■'"munkában ■ gyakorlott... « szerszámkészítőt, villanyszerelőket, és zománcozó - üzemünkbe: ; betanított- • munkásokat. ..Szerszám,,műbel^hktfe: 7él-, henger...és “. isikkpszörfifiíket' ! *“ 'esztergályosokat, . m Srósokán , . szerszámkészítőket, valamint /., “ V... segédmunkásokat és fiatalkorúakat 6 órás foglalkoztatással Jelentkezés. Fővárosi Gázkészülékgyártó Vállalat . ’ „ ■ 'Budapest, Xlll.' Révész u. 27—31.. Sportműsor «ATLÉTIKA: .Az. .. .Dózsa Olimpiai , Kupa-v.rs£nyének első napja, Megyeri.út, 17 ó GYEPLABDA: 17,Magyar ■utánpótlás ,vál.—Pécs,.. Népstadion, edzőpár.Va, 9 óra. KAJAK-KENU: AZ ÚV. Dó-Versenyének a második napját, Újpestköböl, 8:45 óra ,és óra. KERÉKPÁR: Az Dózsa rubricumi, 170 km-es világúti versenye. Rajt és^'dl a Megyeri úti stadionban, azindulás 8 órakor, a befutás 12 után. ♦IíABDARÜGAS: A nemzetközi Ifj..Kupg. torna első fordulója: Vasutas" vál.—Sjaknak Moszkva, Tatabánya, 1€ óra; Bányász vál.^-Magdeburg, Tatabánya, 18 óra; Vasas vál. —SC Stahl, Kecskemét, 1€ ó; ÉDOSZ vál.—AS Crsale, Kecskemét, 16 óra. Nyári Totó Kupa, Budafok—Kossuth KFSE, NYTK, Budafok, 17 ó; Középítők—Lehel ‘SCI, Népliget» Építők pálya,1:17.15 óra. RÖGBI, OKISZ Kupa mérkőzés, Pécel, 17 óra. ' TOLLASLABDA , Felszabadulási egyéni verseny,Sportcsarnok, 14.30 óra* ÚSZÁS: Az Ü. Dózsa jubileumi versenyének második napja, margitszigeti Sportuszoda, 15 óra. ,f friss A • X GANZ, *’ , VILLAMOSSÁG! 'MŰVEK szerelési munkákra BETANÍT ■ FÉRFIAKAT . . és korlátozott szánkban ..• NŐKET A betanítás • .-'• • két csoporthan történik.: Vill., Orczy téri kirendeltségünkön és ‘ 7.': ’ II., Lövőház utca 39. szám alatti törzsgyárunkban Jelentkezés a G. V. M. felvételi-" -irodágán, Budapest XI., Fény utca 16. szám (Széna térnél) NÉPSZAVA 1979. július 11