Népszava, 1970. augusztus (98. évfolyam, 179–203. sz.)

1970-08-16 / 192. szám

GERGELY MIKLÓS, vasárnap, AUGUSZTUS 14­.­­ Nap­kel 4 óra 40 perckor, nyugszik Ie óra 56 perckor. A METEOROLÓGIAI INTÉZET JELENTI: Várható időjárás vasárnap estig, időnként megnövekvő felhőzet, egy-két helyzen zá­porral, esetleg zivatarral. Mérsékelt, változó irányú, napközben kissé megélénkülő és északira forduló szél. Hű­vös éjszaka. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet ■'5—t 11 fok között. — A Duna Budapestnél: 632 cm. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ABRAHAM nevű kedves olvasóinkat. 3^ A nap kérdése: — Nemcsak a­­ Londonderry szó­ban van benne London, hanem a London­derry­ben történtekben is? Jó reggelt! Olvasom a Népszavában, hogy Dicbolt prefektus ren­delete kötelezővé teszi a Pá­rizsban használt légkalapá­csok hangszigetelő felszere­léssel való ellátását. Ha párizsi légkalapács len­nék, az érzékeny természe­temmel kissé sértődötten ven­ném tudomásul ezt a rendel­kezést, miért pont engem, kérdezném nem valami ma­­gyarosan (egy párizsi légka­lapács nem is tudhat jól ma­gyarul), ez nem igazságos dolog, kérem, csattognám (mint légkalapács), ha az én hangomat tompítani kell, miért nem alkalmaznak hang­­szigetelő felszerelést az éj­szaka, őrjöngő, valószínűleg idegbeteg lemezjátszókra, magnókra, rádiókra és tévék­re is, valamint a járművekre, amelyek olyan zűrzavaros, zagyva zajt csapnak, mintha hiányozna egy kerekük, pe­dig megszámoltam, négy van nekik, és főképpen és leges­­legfőképpen miért nem sze­relnek h­angszigetelőt a riká­csolva veszekedő házastársak­ szájára, amikor egy vékony falon keresztül vastag kötet­re valót tud meg az ember a férjek és feleségek hibáiról, s még csak azt se kiabálhat­ja át a falon, hogy csende­sebben, nem vagyok süket, mert nem tudhatja, hogy mi­re ezt végigmondja, nem sü­ketül-e meg. Én azt hiszem, az egyetlen tökéletes hangszigetelés az, ha az ember saját magát szi­geteli el egy magányos szi­geten, mint az­ első zseniális hangszigetelő, Robinson. ­ Vasárnapi mozaik ■ I. ISTVÁN' KORÁBOL SZÁRMAZÓ BMT.ÍKEK ESZTER­GO­MB­AJ. ■ Lottónyeremények Augu­sztus 2. előestéjén kiállítás nyílik az esztergomi Várhegyen, az Árpád-kori palota helyreállított földszinti termeiben. Az ásatások során talált kora Arrr-t'’ •’ -t■ f­s­tészeti emlékeket láthatja majd a közönség. A Várhegyen hat év­en át végzett kutatások pontot tettek a tó. i . régész körök több évtizedes vitájára. A hézagos, jobbára legendákon és szájhagyományokon alapuló okiratok szerint a legtöbben ugyanis E­sztergom mélyebben fekvő részeit je­lölték meg Géza és X. István palotájának helyeként. Az­ ása­tások kétségtelenül eldöntötték, hogy az első magyar ki­rályi rezidencia a Várhegyen állt. Elutazott Budapestről dr. M. S. Abdul Ezz, az Egye­sült Arab Köztársaság if­júsági minisztere, aki a KISZ Központi Bizottsá­gának meghívására egy­hetes hivatalos látogatást tett Magyarországon. A minisztert itt-tartózkodá­­sa során fogadta Komó­csin Zoltán, az MSZMP Politikai­­ Bizottságának tagja, a Központi Bizott­ság titkára, dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, dr. Beckl Sándor, az MTI elnöke és Nádor György, az országos ifjúságpoliti­kai és oktatási tanács tit­kára. Dr. M. S. Abdul Ezz megbeszéléseket folytatott dr. Horváth Istvánnal, a KISZ Központi Bizottsá­gának első titkárával. — A Pedagógusok Szak­szervezetének vendége­ként ,kilenc napot töltött hazánkban a Török Peda­gógusok Szakszervezete központi vezetőségének delegációja, Mehmet Ci­han­gir vezetésével. Itt­­tartózkodásuk során fo­gadta a delegációt Péter Ernő főtitkár, aki tájé­koztatta őket a szakszer­vezet tevékenységéről és a magyar oktatási rendszer­ről.­ ­ Meghalt Bors Mihály Bors Mihály, a párt és a munkásmozgalom oros­házi veteránja, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend kitüntetettje 70 éves ko­rában elhunyt. 1970. au­gusztus 19-én 15 órakor kísérik utolsó útjára az orosházi alvégi temető­ben. ■ Hortobágyi hídi vásár Augusztus 19-én kezdő­dik a már hagyományos­sá vált kétnapos kirako­dóvásár a kilenclyukú hídnál. Népművészeti ki­állítás lesz a Körszínben és felvonultatják híres ménesüket, a szürke gu­lyát és rackanyájat. Tér­zenét ad a MÁV fúvósze­nekar és megnyílik a pásztormúzeum. A lottó 33. játékhetén öttalálatos szelvény nem volt. Az egyes osztályok­ra jutó nyeremények a nyereményilleték levoná­sa után: a 37 négytalála­­tos szelvényre egyenként 96 362 forint jut. A há­­romtalálatos szelvények száma 4272, nyereményük egyenként 417 forint. A 123 790 kéttalálatos szel­vényre 18 forintot fizet­nek.­­ A Nemzetközi Csilla­gászati Unió augusztus 17—27 között tartja kong­resszusát az angliai Brigh­­tonban. A kongresszuson a világ mintegy 4000 csil­lagásza vesz részt. A ma­gyar küldöttséget Detre László Állami-díjas aka­démikus, az MTA Csillag­­vizsgáló Intézetének igaz­gatója vezeti.­ ­ Nemzetiségi kulturális találkozó Szombaton Letenyén megnyílt a Zala megyé­ben élő délszláv ajkú la­kosság hagyományos nem­zetiségi kulturális találko­zója. A kétnapos rendez­vény mezőgazdasági ter­ménykiállítással kezdő­dött. ■ Tizennégyen névadó ünnepség Szombaton Szolnokon, a városi tanács dísztermé­ben, a Megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat szakszervezeti tanácsa családi ünnepségen 14 kis­gyermek nevét jegyezték be az anyakönyvbe. — Dr. Molnár Frigyes, ai SZÖVOSZ elnöke szom­baton hazaérkezett Moszkvából, a Centroszo­­juz kongresszusáról. A Tájfun söpört végig szombat hajnalban Dél- Japánon. A forgószél, amelynek meteorológiai neve Wilda. Kyushu-szi­­get déli részén vasútvona­lakat és országutakat vá­gott el, s a rohanó vizek három hidat elsöpörtek. Öt ember vesztette életét, 117-en megsebesültek és ezer ház tönkrement vagy megrongálódott.­­ Meghalt Pataki Jó­zsef, a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialis­ta Hazáért Érdemrend tu­lajdonosa, Pataki István édesapja. Hamvasztás előtti búcsúztatása hétfőn fél 3-kor lesz a Farkasréti temetőben. ■ TEJSZE­MLEN A NÉPI ET­LENOHOK Rekordmennyiségű tejet iszik a kánikulában a főváros lakossága. «‚*‚—651­ ezer liter a napi fogyasztás. Júliusban összesen 160­­92 hektoliter tejet vásároltunk a boltokban kannából kimérve, üvegpalackban és polipack-csomagolás­­ban. Az eldobható csomagolású tej forgalmazása a tavaly­­nyárihoz képest 26 százalékkal növekedett. Megkedvelték a tej műanyag zacskós ,,kiszerelését" a vásárlók és a keres­kedelem dolgozói egyaránt. Egyebek között ezt állapították meg a népi ellenőrök, akik a Budapest és Vidéke Tejipari Vállalat munkájának most zárult vizsgálatán kaptak képet a főváros tejellátásáról. Egészében pozitív eredménnyel zá­rult a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság tejszemléje. ■ m'szövet éves­­y Általános iskola Negyedszázaddal ezelőtt, 1945. augusztus 16-án adta ki ♦650/1945. számú rendeletét az ideiglenes nemzeti kormány. E jogszabály kimondta, hogy meg kell szervezni a nyolc­osztályos, általános kötelező oktatást. 1948 tavaszáig már 4183 iskola alakult át általános iskolává, 764 962 tanulóval és 22 207 nevelővel. Az eltelt 25 esztendő igazolta a közoktatás­politikai elgondolás helyességét. A következő időszak egyik legfontosabb oktatáspolitikai feladata az általános iskolai munka színvonalának emelése.­ ­ Vasúti korlátozás Szabolcs megyében Az illetékes szervek a Mátészalka térségébe és a Szamosköz árvíz sújtotta területeire irányuló építé­­sianyag-szállítások meg­gyorsításáért a fehérgyar­mati és a zajtai vasútvo­nalon személyvonati kor­látozást rendeltek el au­gusztus 17-től. Kérik az ország valamennyi tájáról Szabolcsba utazókat, hogy a személyvonati korláto­zást vegyék figyelembe, és érdeklődjenek a vonat­járatokról a MÁV infor­mációs irodáiban. ■ Mérik a légkör szennyezettségét Decemberben a Föld különböző körzeteiben, megkezdi tevékenységét az Egészségügyi Világ­­szervezet nemzetközi há­lózata, amely kutatja, mé­ri és tanulmányozza a légkör szennyezettségét.­ ­ Bányászfiatalok tanulmányútja A dorogi szén­medence fiataljainak képviseleté­ben 35 fiatal műszaki és bányász, az ifjúsági moz­galom aktivistái utaztak szombaton Csehszlová­kiába.­ ­ Népi kollégisták­­ találkozója Érdekes kezdeménye­zést valósít meg a Haza­fias Népfront Borsod me­gyei bizottsága. Baráti ta­lálkozóra hívta meg a me­gye volt népi kollégistáit, hogy felelevenítsék közös élményeiket és emlékei­ket.­­ A Nemzetközi Hidro­lógiai Decennium kereté­ben augusztus 12—14 kö­zött Budapesten tartotta 3. ülését a szocialista or­szágok regionális együtt­működését irányító kép­viseleti tanács. ■ Halált okozó felhőszakadás A közép-mexikói Gua­najuato város közelében péntek este felhőszaka­­dásszerű eső esett. A 40 perces szélvihar 10 gyer­­­mek és egy asszony halá­lét okozta. ■I Megölte anyósát Ifjabb Töviskes Sán­­dorné, 42 éves háztartás­beli, hajdúböszörményi lakos, lakásának udvarán előzetes szóváltás után kalapáccsal fejbe ütötte, majd késsel szíven szúrta 73 éves anyósát, özvegy Töviskes Sándorné tsz­­nyugdíjast. Az idős asz­­szony a helyszínen meg­halt. A rendőrség a gyil­kos asszonyt előzetes le­tartóztatásba helyezte, ügyében tart a vizsgálat. 10 19­ 70.a­u­­gusztus 16 „VTTÉZI ÉNKK PREMIERJE SZEGEDEN A KUBAI KOMMUNISTA PÁRT megalakulásának 45. évfordu­lója. PÁLFY MÓR geológus, a Földtani Társulat első titkára és a Földtani Közlöny szerkesztője, jeles kutató és szakíró 40 eszten­deje halt meg. ISTVÁNFFI GYULA botanikus, a Szőlészeti Kísér­leti Intézet megszervezője ha­lálának 40. évfordulója. GABRIEL UPPMANN Nobel-díjas francia fizikus, a színes fényképezés egyik út­törője 125 esztendeje szüle­tett. R. W. BUNSEN német fizikus és kémikus, a róla elnevezett gázégő felta­lálója, a színképelemzés egyik felfedezője halálának 71. évfordulója. ANTONIN LAURENT LAVOISIER francia tudós, a­ modern vegytan megalapítója 227 esz­tendeje született. BEN JONSON angol költő, drámaíró, kriti­kus és színész, az első angol nyelvtan szerzője halálának 333. évfordulója. LECHNER ÖDÖN, a .,magyar stílus” megterem­tője az építészetben, aki első­nek gondolt új építőanyagok — vas és üveg — művészileg kidomborított építészeti al­kalmazására. 125 esztendeje született. OBERNIIK KÁROLT író, a magyar társadalmi drá­ma egyik úttörője halálának 115. évfordulója. VENDL MÁRIA geológus, az első nő, akit hazánkban egyetemi tanár­nak kineveztek, 25 esztendeje halt meg. BENEDEK ELEK meseíró halálának 41. évfor­dulója. BODOR PÉTER erdélyi mérnök, a Margit­szigeten felállított zenélő kút megszerkesztője 121 eszten­deje halt meg. M. BOULTON angol feltaláló, a gőzgép egyik tökéletesítője halálának 161. évfordulója. KISS GYÖRGY szobrász — díszítő szobrokat készített az Országház, az Operaház és a Pécsi Dóm számára — 118 esztendeje született. M ELEKTRONIKUS MÉRŐKÉSZÜLÉKEK GYÁRA Bp., XVI., Sask., Cziráky u. 26—32., tel.: 837—267 FELVESZ VILLAMOSMÉRNÖKÖKET, ÜZEMMÉRNÖKÖKET (Kandó K. Főiskola), MATEMATIKUSOKAT, a számítógép fejlesztéséhez, gyártásához, programozásához • Továbbá műszergyártás programozásában jártas alkatrész- és szerelési PROGRAMOZÓKAT, GYORS­ GÉPÍRÓNŐKET Bérezés megállapodás szerint Forgalomkorlátozás augusztus 20-án Alkotmányunk ünne­pén, augusztus 20-án a Kossuth Lajos téren tar­tandó fisztavató ünnep­séggel, a Duna Lánchíd és Margit-híd közötti szaka­szán rendezendő vízi pará­déval és a Citadellán sor­ra kerülő tűzijátékkal kapcsolatban forgalmi korlátozások lesznek. A Kossuth Lajos tér környé­kén, ahol egyébként gép­kocsi-parkolási tilalom is lesz, a Boráros tér és a Garibaldi utca között, az Erzsébet királyné útja és a Teréz-templom között, a Lánchíd és a Margit-híd közötti szakaszon, a Gel­lérthegyet a budai ol­dalon körülölelő terüle­ten, a pesti oldalon pedig a Belváros egy részén nem járnak, vagy részben megváltozott útvonalon közlekednek a trolibu­szok, a villamosok és az autóbuszok. A dunai ha­józásban ugyancsak idő­leges közlekedési korláto­zás lesz. Szovjet tudósok cikke Eredményes küzdelem a kolera ellen A szovjet orvostudo­mány két ismert szakte­kintélye, Z. Jermolajeva akadémikus és D. Galkin professzor az Izvesztyija pénteki számában cikket írt arról: „Ami mindenki­re tartozik”, s ami való­ban sokakat foglalkoztat ezekben a napokban a Szovjetunióban: a kolera­­előfordulásokról, a szük­séges óvintézkedésekről, a fertőzéses bél- és gyo­mormegbetegedések elle­ni küzdelemről általában. A cikkírók tájékoztat­ják a közvéleményt ar­ról, hogy az asztraháni területen előfordult kole­ramegbetegedésekkel si­kerrel veszik fel a küz­delmet, mivel a modern orvostudomány minden szükséges eszközzel ren­delkezik ehhez. Az idő­ben való aktív kezelés minden esetben a bete­gek teljes gyógyulását eredményezi. Természetesen a bete­gek felgyógyítása csak az egyik része a dolognak. Másrészt megbízhatóan el kell zárni a fertőzés ter­jedésének összes lehetsé­ges útjait. Ezért a Szov­jetunióban és külföldön érvényben levő szabályok szerint szigorúan meg­tiltják, hogy az emberek elhagyják a fertőzési gó­cokat. Ilyen intézkedést foganatosítottak az aszt­raháni területen és profi­­laktikai célzattal néhány kikötővárosban is. A cikk­írók szerint ezek az in­tézkedések egyáltalán nem a betegség valami­féle rendkívüli súlyossá­gát jelzik, ahogyan egyes rosszul tájékozott embe­rek állítják, hanem kizá­rólag a betegség­ megelő­zését szolgálják. A cikk végül cáfolja azokat a híreszteléseket, amelyek szerint nem le­het a szovjet fekete-ten­geri partvidék üdülőhe­lyeire utazni. Az igazság az, hogy a Krím és a Kaukázus egyaránt zsú­folva van üdülőkkel, kü­lönösen azok­­ vannak ren­getegen, akik mindenféle beutaló nélkül utaztak oda. Az üdülőkben és szanatóriumokban szigo­rú orvosi felügyeletet tartanak fenn, állandóan ellenőrzik az étel és a víz fertőzésmentességét.­­ A többi üdülők és üdülő­vendégek és kirándulók tömegét viszont ily mó­don roppant nehéz ellen­őrizni. Ezért a nem szer­vezett üdültetésben rész­vevők további tömeges áramlását a tengerpartra korlátozzák. (MTI) Vasárnap Nyomdász üdülő (II., Dá­niel utca 62): Szimfonikus láncok (de. 10). TÁRLATOK: Műcsarnok: Magyar építé­szet 1345—70. Magyar szárma­zású művészek külföldön. Műcsarnok Kamaraterem: Rácz Edit szobrászművész ki­állítása. Fényes Adolf-terem: Kepes Ágnes keramikus kiállítása. Kulturális Kapcsolatok In­tézetének Kiállítási Terme: Dorothie Field angol festő­művész. Móra Ferenc Múzeum Kép­tára. Szeged: XI. szegedi nyári tárlat. KOSSUTH RÁDIÓ 6: H. Időj. Lapsz. 6.10: Kel­lemes vasárnapot. 8: H. Lap­szemle. Időj. 8.10: Édes any­a­­nyelvünk. 8.15: Cirkuszkocsi­val a sarkvidéken át — N­. S.57: Olvasmányélmények (Er­nest Hemingway: Vándorün­­nep). 9.08: Szivárvány­. 10.25: Reklám. 10.30:­­ Vasárnapi koktél. 12: H. Lapsz. Ides. 12.10: Jó ebédhez szól a nó­ta. . . 13: Egy korty tenger. 13.10: Németh Marika és Ud­­vardy Tibor énekel. 13.30: Tudósaink fóruma. 13.50: Mű­vészlemezek. 14.25: És ti ho­gyan éltek? ... — III. 15: H. Időj. 15.08: Magnósok, figye­lem! 15.53: Don Pasquale (részf.). 16.13: A rátótiak (rá­­diój.). 17: H. Időj. 17.05: De­bussy: A tenger 17.30: Kör­­kapcsolás. 18.30: Költők Al­buma (Fodor András versei­ből). 38.46: Suppé: Boccac­cio — A n. felv. fináléja. 19: H. Idej. 19.10: Faluról falu­nak —­ muzsikával. 20: Fes­tett egek (közv. a Madách Sz-ból). 22: H. Idej. 22.10: A vasárnap sportja. Totó. 22.20: Pablo Casals két Bach-szvitet vezényel. 23.08: Tánczene. 24: H. Időj. 0.10: Toronyzene, PETŐFI RÁDIÓ 8: Népdalok, néptáncok. 8.30: Operakalauz. 9.30: Zenei anyanyelvünk. 9.40: Szívesen hallgattuk! 10.52: Százados szenzációk. 11.22: Nagy mes­terek , világhírű előadómű­vészek. 13.06: Gyermekrádió. 14: Táskarádió. 15: Mit üzen a Rádió? 15.35: Mit hallunk1. 16: H. Idej. 16.05: Mire jó a zongorista? — IH. 16.23: Kör­­kapcsolás. 17.20: Jó palócok ~ 3970-ben. 17.50: Tomsits Rudolf táncdalaiból. IS: H. Időj. 18.05: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 18.15: Dietrich Fischer-Dieskau Schubert-dalokat énekel. 18.29: Vendég voltam lengyel klubokban. 18.49: Mozart: A varázsfuvola (kétfelv. opera). 21.37: Könnyűzene. 22.15: Arsuly a természetben (be­ .­MŰSOROK = szorg.). 22.30: Dzsessz Helsin­kiből. 23: H. Idős. 23.10: Zkri muzsika. 24: H. Idős. URH 16: H. Idős. 16.05: Csak fia­taloknak! 17.35: Hanglemez­parádé. 18: H. Időj. 18.05: Wehner Tibor zongoraestje. 19.40: Magyar zeneszerzők. 20.24: Dzsessz. 20.56: Dvor­zsák két szimfonikus költe­ménye. 21.36: Az ismeretlen Beethoven — H. 22.14: Csá­szári és királyi szép napok. 23: H. Időj. TELEVÍZIÓ 9.48: Műsor. 9.50: Foxi Maxi kalandjai. 10.15: Hétmérföldes kamera. 10.30: A kamcsatkai halászok életéről. 11: Nem­zetközi női kézilabda-mérk. (A Napló Kupa elődöntője.) 12: A Ten­kés kapitánya­i 7. A vándordiák (ism.). 15.48: Műsor. 15.50: Az Orion űr­hajó fantasztikus kalandjai 5. Harc a Napért. 16.45: A tenger csendje (irodalmi ké­peskönyv). 17.40: Röpülj pá­va .. . — IH. (ism.). 18: Ni­cholas Nickleby — 2. A Do­­theboy kastély. 18.25: Madridi fesztivál. 18.50: Reklám. 18.25: Mese. 19.05: A világ térképe előtt. 19.20: Magyar tudósok — Kalmár László akadémi­kus. 20: Tv-híradó. 20.20: Vízszintes — függőleges (Ze­nés keresztrejtvény). 21.50: Rita Streich énekel (zenés portré). 22.20: Tv-híradó 2. POZSONYI TV 9.35: Kicsinyek műsora. 10: A csend világa (természet­­film a Bahama-szigetekről). 10.30: Opus (tv-játék egy h­­­iánymese motívumairól). 11.30: XVII. századi táncok. 12: Tv-híradó. 13: Motorke­rékpár-verseny. 18.25: Kisül­­mek a sporttornáról. 18.40: Mese. 19: Tv-híradó. 39.50: Közv. Miroslav Marek versei­ből. 20.10: A férfi, akiről semmit sem tudok (amerikai filmvígj.). 21.30: Kultúra 170 (Eugen Lehotsky festőmű­vész műtermében). 22.15: Te­­hirar­ó. 22.30: Sporteredmé­nyek. Hétfő KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: H. Időj. 4.33: Hajnal­tól­­ reggelig. Közben 5: H. Időj. 5.30: Reggeli krónika. 5.44: Falurádió. 6: H. Időj. 6.30: H. Tetőj. 6.45: Műsor. 7: Reggeli krónika 2. 7.15: Kör­. időj. 7.30: Új könyvek. 8: TI Időj. 8.05: Színházo­tt mozi­műsor. 8.15: Mit üzen a Rá­­dió? 8.50: Népdalok, néptán­­cok. 9.17: Rádióbörze. 9.25: A hét előadóművésze. 10: H. Időj. 10.05: Orosz muzsika. 11.10: Massenet operáiból. 12: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Népi zene. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14: Édes anyanyelvünk (ism.) 14.05: Erdélyi Miklós vezé­nyel. IS. H. Idős. 15.10: Az MRT. nemz. gyermekkórus­­találkozójának felvételeiből. 15.22: Ilosfalvy Róbert ope­rettdalokat énekel. 15.48: A magyar népköltészet hete — A kiskondás (népmese). 16: A világgazd. hírei. 16.05: Kovács Péter énekel. 16.15: A mikro­fon előtt. 16.35: Népi zene. 17: H. Idős. 17.05: Külp. fi­gyelő. 17.20: Lemezmúzeum — Myra Hess zongorázik. 17.37: 12 hónap története. 18.02: Hú­szas stúdió. 19: Esti krónika. 19.25: Sport Kiadó. 19.35: A világ legkisebb szerelme (rá­­di­ószín­ház). 20.23: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.28: H. 21.36: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hang­versenye. Közben 22: Hírek. Időj. 22.20: A modern törté­netírás az államalapításról. 23.44: Nóták. Közben 24: H. Időj. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: flayda-művek. 9: Escee­­egy délelőtt... 10: Zenés mű­sor üdülőknek. 12: Bogánc? (VII. ism.). 12.22: Liszt-mű­vek. 13: H. Időj. 13.03: a I­V. nevelésügyi kongresszus előtt. 18.30: A becsület dia­dala (rész­.). 14: Kettőtől — hatig. 18.10: Közkívánatra. 19.54: Mese. 20: Esti krónika 2. 20.25: UI.­ könyvek. 20.28: A hét előadóművésze (ism.). 21.08: Népdalok. 21.30: Nőkről — nőknek. 22: A kórusiroda­lom remekeiből. 22.20: Rákó­czi k­észl.­ 23: H. Időj. 29.15: A Tahiti-együttes lemezei­ből. 23.32: Kamarazene. 24. f1. Időj. URH M. H. Időj. 18.10: Tánczenei koktél 18.55: Magy. zeneszer­­zők. 19.27: A harmadik évez­red felé... — xni. 19.37: Mac­beth (részf.). 20.20: H. 20.28: Hangfelvételek felsőfokon. 21.30: Láttuk, hallottuk... (is­métlés). 21.40: Dzsessz. 21.50: Tei lemezeinkből (Mozart-mű­vek). 23. H. Idős. POZSONYI TV 17.55: Telesport. 18.25: Fú­­vósz. 19.35: A kezdeményedés nyomában (publicisztika). 20.05: Dorian Gray arcképe. T. (tv-film vált­ozat). *U­f: A Zemplin-együttes műsorából­?1.45: Ligt-rtmnfo, UMI 3** híradó. Szvjet-cseh­szivák mesterséges hold Az Interkozmosz 1. nemzetközi szputnyik tu­dományos megfigyelő la­boratórium a Föld körül kering A szputnyiknak az a feladata, hogy ta­nulmányozza a Föld kö­rüli térség sugárzási vi­szonyait. A repülés irá­nyítását a Szovjetunió és Csehszlovákia szakembe­reiből álló csoport végzi. Mind elméleti, mind gya­korlati szempontból kü­lönösen nagy jelentőségű a Föld körüli térség su­gárzási viszonyainak ta­nulmányozása, mivel ez jelentős mértékben hoz­zájárulhat a kormányo­zott űrhajók biztonságá­hoz, valamint a Földdel való megbízható össze­köttetés lehetőségeinek megnyugtató tisztázásá­hoz. Bíróság elé kerül egy amerikai valutaüzér A Budapesti­­Rendőrfő­­kapitányság befejezte a vizsgálatot az előzetes le­tartóztatásba helyezett Frank Szappanos USA- állampolgár, clevelandi lakos ügyében. A nyo­mozás megállapítása sze­rint Frank Szappanos rendszeresen foglalkozott külföldi fizetőeszközök­nek tiltott magánforga­lomban a hivatalos árfo­lyamtól eltérő áron tör­ténő vételével és eladá­sával, valamint forintki­­ajánlásos ügyekből eredő forintkifizetésekkel. Ily módon nagy összegű fo­rintot fizetett ki külön­böző budapesti és vidéki lakosoknak. Frank Szap­panost és tettestársait üz­letszerű és jelentős érté­kű, devizagazdálkodást sértő bűntett miatt átad­ták a fővárosi ügyész­ségnek. (MTI)

Next