Népszava, 1970. szeptember (98. évfolyam, 204–229. sz.)

1970-09-19 / 220. szám

Egy kislány visszalépett Elrejtett A kérdező a Felsőoktatási Pedagógiai Kutató Központ volt. Válaszoltak: a Műegyetem felvételi vizsgája elől visszalépő fiatalok. 44 közül 15 kérdőíven a viszszalépés indokaként „szociális ok” szerepelt. Csepp a tengerben, de sóra változtatja az ízt. Tizenöt tehetséges, jó eredménnyel érettségizett fiú és lány anyagi okok miatt fordult vissza az egyetem küszöbéről. Munkás- és parasztcsaládok gyermekei. Lehet, valószínű, hogy jó mérnök lett volna belőlük. Ha nincs ott az a bizonyos „szociális ok”. Kilenc gyerek Az egyik leány ezt írta a kérdőív végére: „Kilencen vagyunk testvérek, egy nővérem egyetemista, nappali tagozaton, vállalati ösztöndíjjal. Hét kiskorú gyerek van a családunkban, közép-, illetve általános iskolába járnak. Édesanyám beteges. Havi jövedelmünk 3000 forint, emellett nem várhattam el szüleimtől, hogy költségükön taníttassanak. Vállalati ösztöndíjat nem kaptam...” Az iskola, ahol Szabó Irén, a kilencgyermekes citészmester leánya a nyáron képesítőzött, Békéscsabán van. Út-, Híd- és Vízműépítési Technikum, pontosabban most már szakközépiskola, hiszen az idén végeznek itt utoljára technikumi osztályok. Kevés ilyen jellegű iskola van az országban, összesen csak még kettő, egy Székesfehérváron, egy Budapesten. Nem furcsa-e kissé, hogy egy ilyen, a szakemberképzésben kulcsfontosságú iskola végzős növendékének — munkásdiáknak — nem ajánlanak fel sehol vállalati ösztöndíjat? Dr. Barna Bálint igazgató először csodálkozik, azután behoz egy fél méter hosszú listát. — Tessék, idén ennyien kértek tőlünk végzett technikusokat. A Hídépítő például tizennégyet, a Vízgépészet tizenötöt, a Kelet-magyarországi Vízügyi Igazgatóság tízet. Soroljam tovább? A 124 képesítőző diákunk összesen 302 állásajánlatot kapott. A vállalati ösztöndíj ennek szoros függvénye. Ha ugyanis adunk, mondjuk öt végzőst egy vállalatnak, azzal a feltétellel, hogy cserébe adjon három gyerekünknek vállalati ösztöndíjat, azonnal és egymással vetélkedve felajánlják. Elmaradt válasz Hol történt hát a hiba, hol kallódott el Szabó Irénke ösztöndíj-lehetősége? Próbáljuk boncolgatni a nyári hónapokat az igazgatóval és Endrész László igazgatóhelyettessel. Furcsa kép kerekedik ki. A kislány, valamikor a második év végén, bejelentette: térképész szeretne lenni, és kérte, szerezzen ehhez vállalati ösztöndíjat az iskola. Eltelt két év__ Térképészkereslet nem volt, ma sincs különösebben. Szabó Irén nem kapott választ De — s ez tény — nem kapott olyan ajánlatot sem az iskolától, amely más szakra irányítva, egyéb lehetőséget adott volna neki. Az a bizonyos törődés ... Az, hogy valaki az iskola vezetői, a tanárok közül feltegye neki a kérdést: „Minden rendben van a továbbtanulásoddal, győzitek majd anyagilag?” — elmaradt — Aki kért ösztöndíjat, megkapta, sőt hirdettük is a különböző lehetőségeket — érvel dr. Barna Bálint. — Irén ... ő nem jött hozzánk. Nem kért tőlünk segítséget ... Szégyenlősség? A szegényebb sorsú gyerek ösztönös érzékenysége ? Az, hogy nem öröm kérni, jobban esik, ha felajánlják, ha elhozzák a segítséget? Keresem a motivációkat. Szabó Irén a Körösparton dolgozik, vízdíjszámlázó most a békéscsabai Víz- és Csatornamű Vállalatnál. Vékony, gyerekarcú, fekete kislány, barna szemének pillantása meglepetten és riadtan röpköd. Az a típusú ember, amennyire első látásra meg lehet ítélni, aki nehezen oldódik, sok benne a zárkózottság, a félszegség. — A másodikban kértem: ha lehet, térképésznek tanulnék a Műegyetemen, ott tanul most a nővérem, mérnök lesz, ő kapott vállalati ösztöndíjat. Akkor nem kaptam választ. Aztán a képesítő évében — már nem szóltam senkinek... — Miért? — Hát... nem is tudom. Nem nagyon szeretek kérni, arra gondoltam, ha szükség van ráta, biztosan megkérdeznek ... Más szakra? Azóta sokat gondolkoztam ezen. Kezdem itt megismerni ezt a munkát, most már szívesen elmennék más szakra is. Ha sikerül... Megtorpanás A csabai kis házban hét kiskorú gyerekre keres a szövetkezetben dolgozó 49 éves cipész. Egyik lányát már egyetemre küldte, két gyereke gimnáziumban tanul. Az anya maga varrja köpenyeiket, valamennyi gyerek napköziben étkezik, általános iskolások is, gimnazisták is. A nagylány, Etelka egész nyáron dolgozott, hogy némi „tőkét” gyűjtsön a második egyetemi évhez. Mert a 3000 forintból nem kilenc , hanem egyetlen gyereket is gond lenne tovább taníttatni. A cipészmester vállal minden áldozatot. Azok közé a szülők közé tartozik — s nem kevés ilyen munkásember akad —■, akik megvonják maguktól inkább a falatot, de tehetséges lányukat, fiukat megpróbálják iskoláztatni. A nagylány, az eminens diák tanulásához a társadalomtól is segítséget kapott. A kisebbik lány, Irén számára — valahol elakadt ez a forrás. Lankadt a figyelem; egy munkásgyerek — nem hosszú időre, de éppen a kritikus jelentkezési periódusban — kikerült a figyelem látószögéből. Nem kapott sehonnan sem ösztöndíjat. Ezért nem mert vállalkozni a felvételi vizsgára. Mert — hátha sikerül ... Munkahelyének igazgatója azt mondta, amikor beszélgettem vele, azt sem tudta, hogy Irén egyetemre jelentkezett. Visszalépéséről sem hallott. Miért is hallott volna? Kis technikuslány, a kezdőnél is kezdőbb munkakörben, nem terjedt ki rá a figyelem. Ő pedig — egyetlen szóval sem hívta fel magára ezt a figyelmet. Kérdezni is kell — Ha vállalatunk munkájával egyező szakra kéri jövőre felvételét és sikeresen vizsgázik, máris a zsebében érezheti az ösztöndíjat — mondta még búcsúzóul az igazgató. — Ha tanítónak jelentkezne, persze nem tudnánk támogatni. De ha a vállalat vele diplomás szakembert nyerhet, megadunk minden segítséget. A Körös-parti füzesben, hazafelé az járt az eszemben: vajon hány Szabó Irén van ma Magyarországon? Csöndesek, nem követelőznek, érzékenyek, a kezüket nem nyújtják nyitott tenyérrel — inkább elrejtik a hátuk mögött. Vajon hány Szabó Irén van, aki azért nem lép be az egyetem kapuján, mert nem kérdeztük meg — senki sem kérdezte meg —, nincs-e szüksége segítségre? Várkonyi Margit IPÜL A GAGARIN HŐERŐMŰ A kazánokon nem múlik A Magyar Hajó- és Darugyár vezetőinek válasza Megjegyzések a riporthoz — Nekünk egyetlen alapvető feladatunk van, mielőbb üzemképes kazánokkal biztosítani a Gagarin Hőerőmű egyes blokkjainak működését. A népgazdaságnak energia kell, ez az energiaszolgáltatás adott körülmények között rajtunk is múlik. Mindent elkövetünk, hogy miattunk energiakorlátozást ne kelljen bevezetni, olyan intézkedéseket tettünk, amelyek a munkát gyorsítják, a jogászkodást félrerakják, s bizony ránk nézve az előírt kedvezőbb feltételektől is eltekint. Ez utóbbi tulajdonképpen azt jelenti, hogy esetenként nem vagyunk tekintettel a gyáregység érdekeire, amit gazdasági rendelkezéseink biztosítanak. — Megjegyzésem mégis lenne a riporthoz — folytatja a vezérigazgató. — Az egyes egységek üzembe helyezésének nagy késéseit megértem, hogy szóvá teszik. De a tisztánlátáshoz az is hozzátartozik, hogy a jelenleg rendelkezésre álló tüzelőanyag, a lignit több jellemzőjében rosszabb tulajdonságú, mint amit attól vártak, és a sértődöttség még érződik a hangokon. Jogosan vagy jogtalanul bírálták egy-egy részkérdésben a hajógyáriak daru- és kazángyáregységét, azon ma már vitatkozni sem érdemes. Nagyon józan vállanem felel meg a szerződésben rögzített jellemzőknek sem, melyekre a kazánt terveztük. E tény a felhasználónak, a beruházónak, de elsősorban nekünk sok problémát okoz, mert a berendezéseket úgy kell alakítani, hogy azok megfeleljenek a vállalt teljesítménynek, az adott lignittulajdonságok mellett is. Ez egy igazi izgalmas feladat . A műszakiaink megbirkóznak e nehéz feladattal, de az igazsághoz tartozik, hogy a mi műszaki gondjainkban osztozik még számtalan vállalat, az ERBE, az ERŐTERV, a Gyárkéményépítők, s még sorolhatnám. Az ő műszaki embereiknek fejére, szívére is szükségünk van. Kíváncsi lennék egy olyan helyzetre, amikor egy nagy nyugati kazánépítő cég találná magát szembe egy ilyen helyzettel, hogyan reagálna. Nem hiszem, hogy többet tudott volna tenni, mint mi. Munkásaink emberfeletti munkát végeztek. A Gyöngyösvisontán dolgozók áldozatkészsége határtalan,latvezetésre vall, amikor nemrég megjelent Épül a Gagarin Hőerőmű című riportunk észrevételeire Maracskó László, a Hajó- és Darugyár vezérigazgatója így kezdte válaszát: — E lengyel szállítás a szerkezeti anyagokból 8 hónapot késett. Mi reálisan 5 hátlap behozását vállaltuk. A népgazdaság érdekeit figyelembe véve, az eredeti határidőre, 1971. november 15-re programoztuk, tehát a teljes 8 hónap késést be kell hoznunk. Emberfeletti munka, de ha járt kinn az erőmű-építkezésen, nem tartja lehetetlennek. Én már valahogy úgy vagyok, hogy semmire se merem mondani: lehetetlen. A saját munkásaink nemegyszer bizonyították, többet kéz ellenőrizni. Az egység szeptember 7-től működik, bár műszerei most sem megnyugtatóak. Nagyon nehéz így ekkora berendezésről végleges véleményt adni. Ennek ellenére, bízom abban, különösen azért, mert az erőműnek is kiváló gyakorlati szakemberei vannak, hogy tavaszig nem kell leállni. — A hármas egység új óriás kazánja üzemképes lesz decemberig? — Igen. A tervezett december végi párhuzamos kapcsolás a kazánon nem múlik. Ezért alvállalkozóink is mindent megtesznek. A próbaüzem azonban jövő év márciusában nehéz feladat lesz. Már megkezdtük a tapasztalatoknak, mint feltételezzük. A beszélgetésnek még sok érdekes részlete volt. A műszerezésről nagyon tartózkodóan nyilatkoztak, pedig nagyon érdekelt volna bennünket a véleményük. Egyetlen mondatukból éreztük, hogy nincs valami rendben, amikor kijelentették: „Most nem bírálni, hanem közösen építeni akarunk." A műszerezésről tehát legközelebb a VERTESZ szakembereit kell megkérdeznünk. Pusztai Ferenc tok alapján a korrekciós munkákat, de annyi mindent kell átépíteni, hogy csak valami csoda segíthet a márciusi próbaüzem-induláshoz. — Nem fél az újabb hibalehetőségektől, hiszen ekkora kazánt még Magyarországon nem építettek? — Nem. Már nem érhet olyan váratlan meglepetés, mint az első egységnél. Higgye el, nagyobb a különbség a bánhidai 320 tonna/órás kazán és az itteni azonos között, mint a 320 és a 620 tonna/óra teljesítményű között, így fülre ez merész kijelentés, de sajnos, így van. — A 200 megawattos négyes egységgel mi a helyzet? Semmi sem lehetetlen Energia kell! — Előre bocsátom, nem véletlenül mondtam el ezt. Most különös helyzet előtt állunk. Tisztes, nagy kazángyártó kapacitást hoztunk létre. Kisebb kazánjainkkal semmi különös baj nincs. Itt most a gyöngyösi példából sokan úgy vélik, nem vagyunk felkészültek. Műszaki gárdánk tudására, szakmai felkészültségére én bármit felteszek. Nagy NSZK világcégek még papírt is adtak felkészültségünkről. Ezt csak azért említem — jegyzi meg —, mert a hazai prófétának saját otthonában kevésbé hisznek, mint az idegennek. Most van terítéken a leninvárosi erőmű ügye. S azon meditálnak, kinek adják a kazánépítési megbízást. Én nem értem a meditációt, amikor struktúraátalakításról beszélünk. Kedvezőbb gyártmányöszszetételről, mi ezt komolyan vettük, és kazángyártásnál készültünk rá. Igazán meggondolhatnák sokan, mit, hogyan akarunk. k A műszaki szakember, a daru- és kazángyáregység főmérnöke tovább fűzi a gondolatsort, és a műszaki gondokról ad számot. — Rendkívül nehéz két istent szolgálni. Műszaki fejünk azt mondja, most azonnal le kell állni, és a kazánban ezt vagy azt átépíteni. Az eszem másik fele már mást hall, „energia kell”, és a műszaki fej megalkuszik mindaddig, amíg a leállás nem válik óhatatlanná. Sok mindent átépítettünk: szénőrlő malmokat, csöveket, pernyeeltávolító rendszert és így tovább. Talán ez az olvasóknak nem mond sokat, de az igen, hogy lassan e kazánokban a „sarat” is eltüzelhetik. Nagy munka volt, nem egyedül csináltuk, és csak köszönni tudom a nekünk nyújtott szellemi segítséget. — Mikor számíthat az ország villamosenergia-ellátása véglegesen a Gagarin Hőerőmű I. és II. 100— 100 megawattos egységére? • — Október 31-től — jelenti ki határozottan a főmérnök. Már nem érhet váratlan meglepetés — Megoldották a riportunkban említett műszaki gondokat? — Részben. A kettes egység rendben van. Az egyesnél már nem vagyok olyan határozott. Ott ön is megemlítette, hogy nem megfelelő a műszerek működése. A műszer, az automatika nem a mi asztalunk, de a szabályos működést mégiscsak ezzel le A X. kongresszus tiszteletére Határidő előtt elkészül a debreceni házgyár (Tudósítónktól) Alig két éve, hogy Debrecenben a Hajdú-Bihar megyei Állami Építőipari Vállalat hozzákezdett a házgyár építéséhez. Harminchárom hónapra tervezték a megvalósítást Az építők „lefaragták” ezt az időt, vállalták, hogy a jövő nyár helyett a pártkongresszus hónapjában megkezdi a gyár a próbaüzemelést. A munkások, a mérnökök, a technikusok állják szavukat. Az első házelemek már elkészültek. S ezekben a hetekben sorra kezdenek a hatalmas gyártócsarnokok. Homlokzati falelemeket, lépcsőpárkányokat, kisméretű födémelemeket készítenek. Néhány gépen is megkezdik a gyártási kísérleteket A határidő-lerövidítésben a lelkes kollektíván kívül nem kis részük van azoknak a szovjet mérnököknek, akik az első percektől segítenek a magyar kollégáknak. G. I. Kuprianov főmérnök, A. A. Paplov elektromérnök, V. N. Maruhin hegesztőmérnök és társaik a Szovjetunióban már jól bevált technológiai tapasztalatokat adják át. Ennek is köszönhető, hogy a debreceni házgyár úgynevezett térelemes lakásokat ad majd, ami a legfejlettebb építési módot jelenti hazánkban. Debrecen határában már messziről látszik ez a gyáróriás, amely a IV. ötéves tervben az egész Kelet-Magyarországon számottevő szerephez jut. Hiszen öt év alatt több mint tízezer lakást ad majd. Király Ferenc Ajánlás a szülői munkaközösségeknek Megszokott szeptember végi program az iskolákban, hogy az első szülői értekezleteken megválasztják a szülői munkaközösség tagjait, azt a „választmányt”, amely partnerként, segítőként áll azután a tantestület mellett. A szülői munkaközösség, mint intézmény, sokéves múltra tekinthet vissza, szép sikerekkel dicsekedhet. Sokféle — és sokféleképpen vitatott — feladata van a szülői testületnek. A családlátogatástól, a szociális és gyermekvédelmi környezettanulmánytól az iskolai rendezvények, kirándulások segítéséig változik a skála. Ahol jó az SZMK munkája, felkészültsége, ott pezsgőbb az élet, könnyebb a nevelők munkája, kevesebb a súrlódás szülők és pedagógusok között. Régi igazság és sok gond forrása viszont az a „mechanikusság, amellyel a szülői munkaközösség sok helyütt megszületik és működik. A középiskolákban — tisztelet a néhány jó kivételnek — általában már teljesen formális, gyér, halódó az SZMK, tevékenysége elsősorban az általános iskolákban érezteti hatását. Holott, a középiskolákban igen sok speciális feladata lenne, az egyetemi előkészítőktől egészen a tanulmányi kirándulásokig, érettségi bankettekig. És álljunk meg itt egy pillanatra. Néhány héttel ezelőtt a művelődésügyi miniszter szabályozta az iskolai kirándulások szervezését, lebonyolítását, korlátozta, illetve megszabta a lehetséges kiadásokat. Egy másik, korábbi rendelet az iskolai rendezvények lebonyolításával kapcsolatos, utal arra, hogy nem lehet helye szülői „gyűjtőakcióknak”, ajándékozási túlzásoknak. Érdemes igen komolyan venni ezeket a rendelkezéseket — már most, a szülői munkaközösség megválasztásakor is. Régi probléma, hogy az SZMK-tagok többsége a jobb keresetű szülők köréből verbuválódik; jobbára olyanok vállalnak szerepet, akiknek a keresete megengedi a költséges kirándulásokat, a szintén sokba kerülő rendezvények, hathatós anyagi támogatását. Gyakori azután, hogy éppen ezek a jó anyagi körülmények között élő szülők sugallják a legköltségesebb kirándulásokat, javasolnak külföldi túrákat is, így óhatatlanul súlyos terheket rónak — elsősorban a többgyermekes családokra —, a munkás-parasztdiákok szüleire, így keletkeznek azok a pénzigényes akciók, amelyek elől kitérni kínos, megalázó, sokszor lehetetlen sok-sok szülő számára. A tantestületek nincsenek könnyű helyzetben: az SZMK-tagság önkéntes, a munkaközösség összetételét a vállalkozó kedv alakítja ki jobbára. S tény, hogy a három műszakban dolgozó munkásszülő kevésbé vállalkozik erre, mint más; bizonyos kisebbségi érzés is sokszor visszatart szülőket a jelentkezéstől. Ezeket a tartózkodásokat azonban lehet és kell is oldaniuk a nevelői testületeknek. Ha most a választásoknál arra törekszenek, hogy barátságos rábeszéléssel, jó érvekkel a munkásszülőket, a kisebb keresetűeket is megnyerjék az SZMK-munkának, az egészségesebb szülői arány sok-sok felesleges, túlzott kiadástól kímélheti meg a családok tízezreit. A szülői munkaközösségi tagság, társadalmi munka, de neveléspolitikai tevékenység is. Egyetlen fázisának sikere sem lehet közömbös; éppúgy szükség van a jól felkészült, a pedagógia berkeiben is járatos apákra, anyákra, mint azoknak a családoknak képviselőire, akik a helyes arányok kialakítására, a túlzások megakadályozására elsősorban alkalmasak. A szülői értekezleteken érdemes, kell, hogy erre különleges figyelmet fordítsanak. T. W.