Népszava, 1970. szeptember (98. évfolyam, 204–229. sz.)
1970-09-26 / 226. szám
A Gorzsai Állami Gazdaságban gépesítették a vöröshagyma betakarítását. Holland gyártmányú berendezésekkel dolgoznak. Az egyik gép kiemeli földből a termést, a másik pedig felszedi és szállító járműre ömleszti (MTI Fotó : Tóth Béla felvétele) Papírpénzre működő automata ? Nem lehet forinttal megváltani Valamikor, nem is olyan régen szinte szocialista sztárként ünnepeltük a kiváló munkateljesítményt elérőket. Fényképüket kiraktuk az üzemek falára, rigmusokat, költöttünk a nevükre. Ezt szántuk a teljesítmény erkölcsi elismerésének. Ma nincsenek ,,munkasztárok”, jól és rosszul dolgozók vannak, ritkán rakják ki a legjobbak felnagyított fényképét. Denem estünk-e a másik végletbe? Elég gondot fordítunk-e a munka és a jó ? A csinnadratta ideje lejárt. Lehet, hogy valamikor szükség volt rá, ez is pezsdített, serkentett, de ma az ilyen reklámra nemcsak hogy nincs szükség, kellemetlen is lenne az embernek. Visszaemlékszem rá — teszi hozzá Siklódi János lakatos, aki évtizedek óta itt dolgozik —, nekem mindig jólesett a kitüntetés, büszke voltam, de a végén valahogy rossz érzés volt „kinn lógni”, s egy csillag alól visszabámult rám a fényképem. Ma valahogy mást vár az ember... Nyilván pénzt — gondolom magamban, de nem. — Az anyagi elismerés rendkívül fontos. Anélkül, hogy megfizetnék, nem lehet elismerni a munkateljesítményt és ha valaOlajkár Gyulának, festő csoportvezetőnek nagy gyakorlata van az erkölcsi ,és anyagi elismerés megítélésében, lévén, hogy számtalanszor volt része ebben is, abban is. — Ma talán az egyik legnagyobb baj, hogy gyakran egymással szembe állítva, vagy-vagy alapon említik a pénzt és a kitüntetést Az embereknek nagyon fontos a pénz, ezt tekintik elsődlegesnek. Aki anyagi elismerést kap, azt megbecsülik erkölcsileg is. Ez van általában, de a saját gyakormunkás erkölcsi elismerésére? Megvan-e — mint elvileg kívánatosnak tartjuk — a munka anyagi és erkölcsi elismerésének összhangja? Milyen „modern” formái vannak az erkölcsi elismerésnek? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Kismotor és Gépgyár szakszervezeti irodájában az üzem néhány dolgozójával, köztük olyanokkal, akiknek teljesítményéről annak idején nagybetűs feliratok adtak hírt ebben az üzemben. ki ezt tagadja, az szerintem hazudik — veszi át a szót Varga Ottó, az üzem sz-titkára. De az se mond igazat, aki azt állítja, hogy neki semmit sem jelent a dicséret, kitüntetés, megbecsülés. Minden egészséges gondolkozású ember igényli az ilyesmit. Meggyőződésem nekem is, hogy a korábbi „nagy felhajtás” nem volt egészséges, de legalább annyira egészségtelen a másik véglet, mikor az embert valami papírpénzre működő automatának tekintik. Az elv, az erkölcsi és anyagi ösztönzés összehangolása helyes, és nem is ezzel az elvvel van baj, hanem azzal, hogy nehéz megtalálni a helyes mértéket, a lehetőségeket és az erkölcsi elismerés formáit latunkból is tudunk példát az ellenkezőjére. A közelmúltban fontos munkán kellett dolgoznunk, és reggeltől reggelig az üzemben maradtunk, mert megkértek rá. Ezt mi erkölcsi kötelességünknek tartottuk, és nagyon jólesett mikor a főnök reggel külön odajött megköszönni a munkánkat a meghívott bennünket egy pohár italra, mielőtt hazamentünk. Az ilyen gesztusokat nem lehet megváltani száz vagy százötven forinttal. Persze fordítva sem.Csara. És éppen ilyen jó érzés az is, ha a termelési tanácskozáson említik meg nyilvánosan valakinek a nevét, miközben a borítékot átadják. Ezt én csináltam Pálfalvi Antal, aki harminc éve dolgozik ebben a gyárban, a kollektív szerződést említi jó példának. A törzsgárdatagok anyagi és erkölcsi elismerése ott teljesen szinkronban van, s amit valamennyien külön hangsúlyoznak: nemcsak a jutalomüdülésben, a lakáselosztásban, a gyerekek gyárban történő elhelyezésében stb. élveznek előnyöket, hanem a megüresedett, jó munkahelyek betöltésénél is. A jó munka és a jó munkás erkölcsi elismerésében talán a legfontosabb tényezőnek azt az üzemi légkört tartják, ami a jól dolgozókat körülveszi. Ez sok mindenben megnyilatkozik, a bánásmódban, egy-egy kézfogásban, köszönésben, abban, hogy megkérdezik a véleményüket a fontosabb döntések előtt, tanácsot kérnek tőlük a műszaki problémákban. A kerületben nemrég felmérést végeztek a fiatalok körében, s ott említette valaki a munka megbecsülésével kapcsolatban: sajnos, az üzemekben manapság kiment a divatból, hogy az emberek büszkék legyenek köztük munkájára, ritkán hallani a büszke mondatot: „Ezt én csináltam.” A Kismotor és Gépgyárban elsősorban ezt a mondatot szeretnék minél többször hallani. A jó munkás erkölcsi és anyagi megbecsülése — úgy érzik — valahol itt kezdődik. A jó munka megbecsülésénél. S kinek jut eszébe ennek fontosságát kétségbe vonni? . Eötvös Pál Mást vár az ember Kérés — köszönet „Líra" és a fiatalok Az**, akik azt hangoztatják, hogy nincs szükség ma már kitüntetésre, dicséretre, elismerésre, csak jobb fizetésre, legtöbbször a fiatalokra hivatkoznak, mondván, hogy őket igazán nem érdeklik a „Urai” dolgok. Ebben az ütemben mások a tapasztalatok. — Éppen ellenkezőleg. .Azt vettük észre, hogy a fiatalok igényelnék, csak mi nem törődtünk ezzel eleget. Az ő erkölcsi megbecsülésükre nem fordítottunk elég gondot, esetleges volt, nem találtuk meg ennek a formáit. A KISZ-vezetőséggel éppen a napokban határoztuk el, hogy „kiváló ifjú szakmunkás” kitüntetést alapítunk, s ennek emblémáját kifüggesztjük az erre érdemes fiatalok gépére. Az ilyesmit a fiatalok is igénylik, mint ahogy bármelyik idősebb kollégájuknak is jólesne, ha valamiféle „kiváló szakmunkás” vagy hasonló embléma lenne a gépén. Az erkölcsi elismerés ízléses és szolid, de hatásos formáit kell megtalálni. Azt már nem igénylik, hogy valami „cécót” csináljanak körülöttük, de mint valamennyien elmondják, mindenki jóleső érzéssel olvassa a nevét a gyárban rendszeresített, sokszorosított üzemi tájékoztatóban, ahol külön rovat van a jól dolgozók, a kitüntetettek felsorolá «Amilyen ügyben fordult a tanácshoz?” — „Menynyi ideig tartott ügyének intézése? ...” Részlet az Eötvös Loránd Tudományegyetem statisztikai tanszékének nyolcpontos kérdőívéből, amelyet a közelmúltban küldtek ki a választói névjegyzéken szereplő 7 ezer székesfehérvári lakosnak — bélyeggel elátott válaszborítékkal. A címzettek a szavazásra jogosultak átlag 17 százalékát képviselték és a város különböző kerületeit és társadalmi rétegét reprezentálták. A felmérés célja volt, hogy megismerjék a lakosság véleményét a helyi államigazgatás munkájáról. A kérdőívek eltévednek A tanszék ezzel mintegy folytatta az 1963-as kutatást, amikor ugyancsak Székesfehérvárott afféle munkafényképezéssel elkészítette az apparátus belső „fotóját” — az akták útjáról, illetve a bürokratikus útvesztőről. Annak idején erről a vizsgálatról is beszámoltunk. S arról is, hogy a fehérvári tanács miként javított a munkán. A legutóbbi vizsgálat aktualitását növeli, hogy készül az új tanácstörvény. A pártkongreszszusi irányelvek pedig kitűzik a célt, hogy „az államigazgatási munkában a szocialista demokratizmusnak, a dolgozók ellenőrzési tevékenységének fejlesztésével párhuzamosan növekedjék a munka szakszerűsége, gyorsuljon az ügyintézés és fokozódjék a közhivatali dolgozók személyi felelőssége, csökkenjen a bürokrácia”. Minden ilyen közvéleménykutatás elősegítheti az államigazgatás javítását, az állampolgárok ügyeinek jobb intézését A felszabadulás előtt ilyen vizsgálatról szó sem lehetett Nem véletlen, hogy Magyary Zoltán, a horthysta bürokrácia kiváló ismerője 1939-ben ezt írta: „A közigazgatás megszokta az életet kizárólag a saját szempontjából nézni és nem látta önmagát kívülről, a közönség szemével.” A székesfehérvári felmérés ezt a kívülről látást próbálta megvalósítani. Tanácsaink részéről már voltak ilyen kutatások — bár nem ilyen nagy arányúak. Mindezek szolgált tanulsággal, haszonnal, de olykor nem érték el teljes céljukat Felemás eredményeik egyik jellemző példáját ez a legutóbbi fehérvári felmérés is érzékelteti. Miért? A véletlenszerűséggel elküldött 7 ezer kérdőív óhatatlanul sok olyan emberhez is elkerült, akinek a vizsgált időszakban semmi dolga nem volt a tanácsnál. Bizonyság erre, hogy e névtelenül is kitölthető kérdőívekből csak 1766 érkezett vissza. De a vizsgált időszakban közülük is csupán 816 állampolgárnak volt ügye az igazgatásnál Bírálat, elismerés, hallgatás Kézenfekvő, hogy az ezzel kapcsolatos lakossági vélemény megismerésére célszerűbb lett volna a kérdőíveket főleg olyanokhoz küldeni, akiknek a vizsgált időszakban valamilyen tanácsi ügyük is akadt. Hiszen az ilyen fehérváriak száma a kérdőívre válaszolók többszöröse , éscímüket a tanács nyilvántartja. A fehérvári felmérés ennek ellenére is szolgál néhány érdekes információval. Például azzal, hogy hányan hányszor jártak a tanácsházán. A kutatók szerint ennek gyakorisága reális. Az állampolgár személyes meghallgatása olykor többször is szükséges, így gyorsabb, helyesebb döntések születhetnek, mint a levélbeli tájékozódással. „Mi a véleménye a tanácsi tisztviselők munkájáról?” E kérdésre a 816 dolgozó közül 514 (54 százalék) elégedetten válaszolt, mert ügyüket udvariasan és gyorsan intézték el. De 132-en lassúnak ítélték a hivatalt, 18-an pedig udvariatlannak és gorombának. Mindössze egy állampolgár vélte, hogy kivételeznek. Ám minderről 151-en nem nyilatkoztak. A kutatók feltevése szerint e 30 százaléknak sem lehet panasza az ügyintézésre, mert , más vonatkozásban sem bíráltak. Így az ügyfelek 84 százalékát úgy értékellik, mint akik elégedettek a tanács munkájával. Az ügyintézés milyensége az elintézés időtartamától is függ. A 816 állampolgár közül 435-nek a dolgát negyedóránál is gyorsabban rendezték. 79 lakos ügye 15—20 percig, 26-é pedig 30—35 percig tartott és csak 60 emberé húzódott el hoszszabb ideig. Ez utóbbiak jó része lassúnak minősítette a munkát, 217-en nem adtak választ. A kutatók figyelme a továbbiakban főként arra terjedt ki, hogy a lakosság elégedettsége miként alakul a város különböző kerületeiben, illetve a tanács egyes osztályai szerint. Ez utóbbiaknál érdekes, hogy a teljes elégedettség a pénzügyi, az ipari és a kereskedelmi osztályt érintően a legmagasabb (62—75 százalék). Ott tehát, ahol főleg közületek és „maszekok” ügyét intézik. Több mint statisztika A viszonylag legtöbb bírálat pedig az oktatási, igazgatási osztályokat és a vb-titkárságot illette (30—55 százalék). Itt jelentkezik a lakosság legtöbb egyéni kérelme, panasza, lakásügye stb. Az sem véletlen hát, hogy ezekre az osztályokra vonatkozóan elég nagy a véleményt nem nyilvánítók száma *(20—21 százalék), ami szintén a bírálat egyik formája lehet! Közepes elégedettséget tükröznek az építési, egészségügyi és mezőgazdasági osztályokkal kapcsolatban, amelyeknek szintén sok egyéni ügyfelük van. Ezek az adatok a közvélemény és a tanácsi dolgozók számára sok mindent mutatnak. Mégis, e felmérés gyengéjének tartjuk, hogy főleg statisztikai helyzetképre törekedett. Természetesen, a tények, a valóság számszerű kifejezése nélkül semmilyen felmérés nem képzelhető el. A lakosság ügyeinek intézése azonban sokkal bonyolultabb, és szerteágazóbb, semhogy leszűkíthető volna a statisztikára. Így ugyanis nem derülhet ki világosan, hogy az elmarasztaló vélemények mögött milyen okok, összefüggések, hatások húzódnak meg. Ésmég az elismerésekből sem szűrhető le kellő tanulság. A fehérvári közvéleménykutatás e módjára nem lehet magyarázat, hogy ezt az ELTE statisztikai tanszéke végezte. Minden elismerésünk e munkájuké. De egy ilyen kutatás csak részben statisztikai feladat. Hiszen célját csupán sokrétű tartalmi és háttér-elemzésekkel érheti el annál is inkább, mert a tudományos statisztikának ez már régóta hagyományos módszere. Ezt a fontos lakosság, véleménykutatást tehát célszerűbb lett volna főleg az adott időszak tanácsi ügyfelei közt lebonyolítani. És nem postán kiküldött, hanem kérdező biztosok által személyesen kitöltött ívekkel. Ennek feltételeit a fehérvári tanácsnak kellett volna biztosítania. A tapasztalatok szerint így alaposabb információk nyerhetők és a névtelenség, az őszinte véleménynyilvánítás is jól biztosítható. Mivel a közvéleménykutatás a szocialista demokratizmus egyik iskolája, vagy „osztálya”, ezért ezt is mélyebbre nyúlóan lehetne, kellene lefolytatni. Az ELTE statisztikai tanszéke erre képes is. Nálunk egyébként bármilyen célból kutatják a közvéleményt — ez magára a közvéleményre is tartozik. Mert ennek helyes módja is, egyik formája lehet „a dolgozók ellenőrzési tevékenységének”. Szenes Imre Nyolc kérdés — 7000 fehérvárihoz Közvélemény-kutatás az ügyintézésről Nemcsak csepeli gond A kinőtt rendelőintézet „A csepeli rendelőintézet mindig zsúfolt. Rengeteget kell várni és délutánonként többnyire még leülni sem tudunk a szűk váróhelyiségekben .. — A levélírónak igaza van — mondja dr. Ács Miklós, a XXI. kerületi szakorvosi rendelőintézet igazgató-főorvosa. — Kinőttük az épületet, ez az igazság. A rendelőintézet 1948- ban épült, méreteiben akkor megfelelt Csepel 40—50 ezres lélekszámaÉrthető, hogy a csaknem kétszeresére gyarapodott lakosság gyógyításához egyre szűkebbnek bizonyul az épület. A zsúfoltságot fokozza, hogy nemcsak a kerületi lakosok, hanem a csepeli nagyüzemek — papír-, posztó-, kőolaj-, növényolajgyár, a Mirelit — munkásai is igénybe vehetik. De a Vasműben dolgozók szintén, hiszen az üzemi rendelőintézet csak egy műszakban rendel. Emellett esetenként kisegítik a ráckevei járás egészségügyi szolgálatát is. — Az épület falait nem gumiból készítették — mondja az igazgató-főorvos —, tehát a rendeléseket, sajnos, csak egymást megrövidítve bővíthettük. Az onkológiát például a szemészet rovására helyeztük el, és általában a szociális helyiségek terhére terjeszkedtünk. A zsúfoltság kellemetlen a betegeknek, kellemetlen a rendelőintézetben dolgozóknak is. Az tehát a külső kerület amúgy is csekély vonzóerejét tovább csökkentik nak. 1960-ra azonban már 60 ezerre szaporodott a lakosság, a legutóbbi népszámlálás pedig 74 ezer embert számlált a kerületben. A növekedésre jellemző, hogy 1948-ban napi 100 volt, az idén már 330 a szakorvosi óra. A rendelőben nyolc körzeti orvos és a sávfőorvos dolgozik, továbbá az alapszakmák mellett szájsebészet, onkológia, traumatológia, gyógytorna is működik, említett terjeszkedési mód nem szolgál munkakörülményeik javára. Nem megfelelő az öltöző, egészségügyi intézményhez méltatlan a konyha, az ebédlő. Nincs kultúrtermük és így tovább. A fizikoterápián például képtelenek a gépek közötti kötelezői távolságot biztosítani. A balneológiai kezeléshez tartozó fekhelyekért a „csúcsforgalomban” sorban állnak. A kedvezőtlen viszonyok súlyosbítják az egészségügyben egyébként általános létszámhiányt. Jellemző erre az üres orvosi állások megdöbbentő aránya. Krónikusan, tartósan hiányzik szemész-, fülész-, urológus-, EKG-, laboratóriumi és idegszakorvos. A napi 45 kitöltetlen óra gyakorlatilag azt jelenti, hogy több mint hét orvost nélkülöznek immár állandósult jelleggel. Ez azután átmeneti „hézagokkal” párosul: jelenleg a sebészeten sem teljes a létszám, a kedvezőtlen munkafeltételek. Az orvoshiány viszont fokozza a zsúfoltságot, a várakozási időt. Az urológián például — az említett hiány miatt — csak délután van rendelés. És jóllehet a Csepelen dolgozó szakorvosok többsége törzsgárdatagnak számít, áldozatkészen, fáradságot nem kímélve dolgozik, az objektív viszonyok miatt nem képesek tökéletesen teljesíteni az igényeket. — A rendelőintézet fejlesztése évek óta napirenden van — tájékoztat az igazgató-főorvos. — Mi abban bíztunk, hogy 1971-ben el is kezdődik. Erre mégsem kerül sor, mert először azok a kerületek következnek, ahol egyáltalán nincs rendelőintézet. Az MSZMP XXI. kerületi bizottsága többször foglalkozott a rendelőintézeti gondokkal A csepeli rendelőintézet bővítése valóban fontos feladat. A fővárosi tanács egészségügyi főosztálya azonban korántsem nem akarásból helyezte a „pótigények” közé. — A negyedik ötéves tervben tulajdonképpen csak az úgynevezett áthúzódó feladatok között szerepelnek a rendelőintézetek — hangsúlyozza dr. Bartha Ferenc fővárosi vezető főorvos. — Ilyen áthúzódó beruházás a X., a XX. kerületi rendelő bővítése. A helyzetre jellemző, hogy a harmadik ötéves terv 300 millió forintos beruházási összegéből 170 milliót az ismert építőkapacitás-hiány miatt csak a következő tervidőszakban tudunk felhasználni. A tervezett 1100 kórházi ágyból 100 csak a negyedik ötéves tervben készül el. És bár a következő öt évben a korábbi összeg kétszere1967-ben megállapította, hogy szűk volta miatt képtelen ellátni a megnövekedett forgalmat, sürgősen bővíteni kell. Az idén ismét napirendre tűzték a kerület egészségügyi problémáit és ismét megállapították: „A járóbeteg-ellátásban a fejlődés ellenére is sok a gond, nagy a zsúfoltság, rendkívül mostohák, tarthatatlanok a körülmények. Átlagon felüül a betöltetlen orvosi óraszám. A helyzet javítása több irányú, sürgős intézkedést igényel. A megoldás fontos politikai kérdés... A kerület negyedik ötéves tervében kiemelt feladatként szerepel..., a fővárosi tanács egészségügyi főosztálya azonban csak a pótigények között szerepelteti.’’ se. 600 millió forint áll rendelkezésünkre, sajnos a csepeli rendelőintézetre és sok minden másra sem futja. — Még egy jellemző adat — teszi hozzá —, hogy 1970-ben a kórházi betegforgalom 12 százalékkal haladta meg a tíz évvel korábbit, anélkül, hogy az ágyak száma növekedett volna. Tehát, ha minden jól megy, az ellátás 1975-ben éri el az 1960. évi színvonalat. A csepeli gondok tehát, mint csepp a tengert, tükrözik a fővárosi betegellátás helyzetét. Ismét reflektorfénybe állítva a beruházások — a Népszavában többször szóvá tett — gyorsabb megvalósításának fontosságát. Ami nélkül a rendelkezésre álló anyagi fedezet nem használható fel célszerűen. Lukács Mária Krónikus orvoshiány Sürgős intézkedést kíván Miért pótigény népszava 1970. szeptember 26 .