Népszava, 1970. október (98. évfolyam, 230–256. sz.)

1970-10-27 / 252. szám

www. «MSber TI A közönség hangja és az igazságszolgáltatás Egy-egy bűnügy, külö­­­nösen ha a tett közfel­háborodást váltott ki — akár az elkövetési mód, akár társadalmi veszé­lyessége miatt — sokszor hetekig foglalkoztatja a közvéleményt. Időszakon­ként ráirányul a figyelem a többször megismétlődő bűncselekményfajtákra is — garázdaság, rongálás stb. —, megkülönbözte­tett érdeklődéssel figyel­jük a tárgyalásokat, meg­vitatjuk, sőt előfordul, hogy „társadalmi kritiká­val” is illetjük az ítéle­tet Természetes, hogy a közvélemény igazságosztó mérlege nem mindig azo­nos az igazságszolgálta­táséval. Az „utca embe­re”, az újságokat olvasó, bűnügyi hírek közt bön­gésző nem jogászi érvek­kel, nem is a paragrafu­sok ismeretében véleke­dik valamely bűnügyről, hanem a saját, belső igaz­ságérzete szerint tette az állását. A két kisgyermekkel otthonma­radt felesége elképzelhe­tetlenül súlyos anyagi helyzetbe kerül, fizetni kell a drága lakásukat, él­ni is kell, a gyerekekkel. A bélyeg a férfit jó dara­big kísérni fogja, „bün­tetett előéletű”. Az a 9500 forint — neki és a csa­ládjának — körülbelül 90 ezer forint anyagi veszteséget okozott, az er­kölcsi kárról nem is be­szélve. Tehát nem is ka­pott olyan „enyhe” bün­tetést. — A közönség időnként azt is szóvá teszi, hogy prominens, nagy „előze­tessel” indult bűnügyek­nél kisebb súlyú ítéletek születnek — jegyzem meg. A legfőbb ügyész véleménye Mennyire „mérce” vagy segítség, esetleg támpont a közvélemény hangja az igazságszolgáltatás szem­pontjából? Figyelembe le­het-e venni, figyelembe kell-e venni, megfelelő alkalmaknál? — ezekről a kérdésekről beszélget­tünk dr. Kovács István­nal, a Fővárosi Főügyész­ség osztályvezető ügyé­szével. Egy parlamenti beszá­moló felidézésével kezdi a beszélgetést A legfőbb ügyész ez év márciusá­ban bizonyos bűncselek­ményfajtákkal kapcsolat­ban a következőket mon­dotta: „Az ilyen bűncse­lekmények elkövetői csak akkor tarthatók vissza újabb bűntettektől, ha a velük szemben alkalma­zott büntetés mértéke tükrözi a társadalom egy­ségesen megnyilvánuló ítéletét.” — Azt hiszem, ez a megfogalmazás igen so­katmondó — folytatja —, jelzi azt, hogy oda kell figyelnünk arra a bizo­nyos „közvélemény hang­jára”, anélkül azonban, hogy az egyszeri pásztor­­fiú sorsát vállalnánk. Ad­dig kiabálta, hogy „itt a farkas”, amíg már ak­kor sem hitték el neki, amikor valóban megje­lent a ragadozó. Az ügyész a vád képviselője, természetes tehát, hogy a társadalom véleményét is tolmácsolja a tárgyaláso­kon. — A szigorúsághoz an­­­nyit, s ezt arra a bizo­nyos „közvélemény hang­jára” is mondom válasz­ként, hogy az utóbbi évben bizonyos, szigorúbb elbírálást jelző tendenciák is megfigyelhetők a bíró­ságokon. Az erőszakos és garázda jellegű bűncselek­ményekkel kapcsolatos ítélkezési gyakorlatban most több a fellebbezési óvás részünkről is, s ezek több mint 76 százaléká­nak a másodfokú bírósá­gok helyt is adtak. Még egy adat: a közönség igen nagy fi­gyelemmel kíséri — és mélységesen elítéli — a nemi erőszakkal összefüg­gő bűncselekményeket; ezek elkövetőinek 73 szá­zaléka 2 évnél súlyosabb szabadságvesztés bünte­tést kapott, de nem ritka a 6—8 év sem. — Erre megint csak egy példával tudnék válaszol­ni, és magyarázatot is ad­ni. Sokan emlékeznek még az úgynevezett Nép­stadion galerire; a közön­ség a tv-ben látott, új­ságban olvasott, hallott is róluk eleget. Sorozat­ban követtek el erősza­kot nőkön, s külső hallo­másból valóban úgy tűnt, hogy csupa liliomtipró ke­rült a kamerák elé, a rács mögé. Ez — részben, de csak részben — igaz is volt. Az alaposabb vizsgálatnál azonban ki­derült, hogy a „megerő­szakolt” nők­­ jó része, hogy úgy mondjam, olyan „Kati” volt, akit táncba vinni sem kellett; ajánl­kozott magától is a „meg­erőszakolásra”. Nem vol­tak kimondottan lilio­mok ... Ezek a tények azonban csak sokoldalú vizsgálatok, vallomások, szembesítések nyomán de­rültek ki, amikor a köz­vélemény részben már torzító tükörben látta a bűncselekményt. Az ítél­kezést azonban az sem befolyásolhatja, ha a bűnügyről — előzetesen —, helytelenül tájékoz­tatták a lakosságot. Visszatérve egy gondo­lat erejéig a beszélgetés kezdetére, megjegyzi az ügyész: a közvélemény formálóereje is „benne van” nemcsak az ítéletek­ben, hanem a szakembe­reknek abban az elkép­zelésében, amely — a BTK módosításának kap­csán — azt tartja, hogy a halálbüntetés, mint maximum és a 15 év szabadságvesztés, mint az ennél egy fokkal eny­hébb büntetés között túl nagy a távolság; 20 vagy 25 éves szabadság­vesztés büntetésre lenne szükség ahhoz, hogy sú­lyuknak, társadalmi ve­szélyességüknek megfele­lően büntethessünk bizo­nyos bűncselekményeket.­­ A társadalmi igaz­ságérzet figyelembevéte­le, de legalábbis a társa­dalmi elvárások ismerőse, véleményem szerint hasz­nos és fontos a bűnüldö­ző munkában. Nem be­csülhetjük le, de nem is szolgálhatjuk ki minden­kor és minden esetben, hiszen a túlzás épp olyan hiba, mint az enyheség — fejezi be beszélgetésün­ket dr. Kovács István. Várkonyi Margit Ki volt a liliomtipró? Emberölési kísérletért — egy év büntetés — Ez a néhány adat is jelzi, hogy az igazságszol­gáltatás szakemberei egyáltalán nem tartják elvetendőnek vagy „lai­kusnak” a társadalmi igazságérzet megnyilvá­nulásait — hangsúlyoz­za az osztályvezető ügyész. —­­ A törvényes­ség legkövetkezetesebb megtartásával együtt kell mérlegelni minden kö­rülményt, ezek között a társadalmi elvárások is szerepelnek helyen­ként. De gyakran ta­pasztaljuk, hogy egy-egy bűnügy nem ismerése -a­­vagy helytelen ismerteté­se — torzíthatja a köz­vélemény formálását, olyan követelést válthat ki, amely elmaradt volna ha pontosan tudják az emberek, miről is van szó. Egy ügyről szól, em­berölés kísérlete, tehát súlyos bűncselekmény, olyan, amelynél a közvé­­lemény általában elvárja a szigorú büntetést. Mi történt ezzel szemben? — Egy év szabadság­­vesztést kapott a tettes, ezt is három évre fel­függesztve — mondja dr. Kovács István. Egy 60 éves, beteg em­ber, leszázalékolt nyugdí­jas, együtt él idegbeteg, ágyhoz kötött, folyvást italozó feleségével Las­san maga is rabja lesz az italnak, közben ápolja az asszonyt, örök keserűség, marakodás, békétlenség az élet, dolgozik benne a szesz is, s egy meghaj­­­szolt, agyon izgatott, szesz­szel telített órában úgy dönt: gázzal véget vet a maga és felesége életének. A külső beavatkozás meg­akadályozza a kettős ha­lált: az öregember em­berölési kísérlet vádjával a bíróság elé kerül. Ezért a bűncselekmé­nyért több évet lehet ki­szabni... Igen súlyos íté­letet is lehet hozni. A körülményeket mérlegre téve hozta meg a bíróság az ítéletet. Az ügyész ezt enyhének találta, felleb­bezett. Lehet is vitatkoz­ni, elegendő-e a bünte­tés. Aki azonban a tár­gyalást hallva átélte a két beteg ember tragé­diáját, bizonyos, hogy el­­gondolkoztatónak, de nem felháborítónak tartja az ítéletet. 9 500 forint a haszon és 90 ezer a kár — A telefonrongálók hétmilliós kárt okoztak az országnak — teszem szó­vá —, sok ember beszélt felháborodva róluk, pél­dás büntetést követelve. — Úgy gondolom, ha egy fiatalkorú, még csak félig felnőtt ember hosszú évekre börtönbe kerül, az ítélete eléggé „példás” — mondja az ügyész. — Az egyik legutóbbi perben két ilyen vádlott kapott 5—5 évi szabadságvesztés büntetést ök, ketten, mindössze 11 ezer forint kárt okoztak, büntetésük azonban kicsit válasz is volt a — szerintünk is jogos — közfelháborodás­— de Harts je­gyezzem meg, éppen ezek­kel a börtönévekkel kap­csolatban mondják sokan azt: „no, kapott két évet, sikkasztott százezret, hát nem éri meg neki?” Vá­laszul egy esetet monda­nék el. — Bejött hozzám egy fiatalember, korábban építésvezető volt, társa­dalmi tulajdon elleni bűncselekményt követett el többekkel együtt ösz­­szesen 40 ezer forint volt ebből a „hasznuk”. Az övé: 9500 forint. Két év szabadságvesztésre ítél­ték, ebből egy évet a közkegyelem miatt nem kell letöltenie. Megkezdi az egy év letöltését , börtönbe kerül. Elveszi - NÉPSZAVA Régi nóta v­annak egzakt, mérhető, számokkal könnyen meg­it határozható dolgok, vannak olyanok, amelyeket ■ számokkal hiába is igyekeznénk megközelíteni. ■ A kultúra és a kulturáltság legtöbb vonatkozásá­ban az utóbbiakhoz tartozik. Minden bizonnyal a mérhetetlenség miatt állnak oly távol az álláspontok annak a kétezer ipari ta­nulónak a­z étkezési körülményeit illetően is, akik a budapesti, Várna utcai nagy munkásszállástömb köz­ponti éttermében étkeznek. Vannak, akik ezeket az étkezési körülményeket kritikán alulinak, tarthatatlannak és kultúrálatlan­nak ítélik — ezek az ott étkezők. Vannak, akik a kö­rülményekhez képest egészen elfogadhatónak tartják a helyzetet — az utóbbiak közé tartozik a konyha vezetője. ■­z előbbiek — mint mondják — másfél éve hiába­­ teszik szóvá kifogásaikat, hiába verik az asztalt, II az — mármint az ebédlőben — a reggeli és esti A nagy hajrá idején változatlanul piszkos, tele van az előző étkezők ételmaradékaival. Hiába teszik szó­vá, hogy gyakran piszkos kanalat, villát, edényt kap­­nak — a tálalóban változatlanul bent udvarolgatnak a felszolgálók ismerősei. A hirtelen, nagy tömegben érkező gyerekek tolonganak, egymásra borítják az asztalt, esetenként fél óra hosszat várakoznak, a mo­sogatóié habja úszkál a tálcákon — már ha egyálta­lán kapnak tálcát. Mert ez — mint mondják — leg­többször hiányzik. S hiányzik a kés is. Az ellátás különben jó — s ezt a gyerekek is hangsúlyozzák. Csupán a viszonyokat tartják tartha­tatlannak. A konyha vezetője viszont ezt tartja a körülmé­nyekhez képest elfogadhatónak. A tolongást, lökdö­sődést a felügyelő tanároknak kellene megszüntet­niük — mondja, és ebben igaza van. Nem ilyen meg­győző, amit a tálcákról, rosszul mosogatott edények­ről mond: nem garantálhatja, hogy ilyen tömegben nem akad néhány piszkos edény, s ki tudja, hogy ebbe a „néhányba” mi minden fér bele. Állítása szerint a KÖJÁL sem tapasztalt soha kivetnivalót, de szavaiból hiányzik a meggyőző erő, mert miköz­ben ezt mondja, a szomszéd asztalnál, ebédidő alatt, az étteremben, gyűjtik a moslékot. A meglevő hibák egyik fő oka a munkaerőhelyzet, a másik a diákok kulturálatlansága. Ezért nem kapnak (a ko­nyhaveze­­tő szerint kapnak, csak keveset) kést. „Ellopják” ugyanis.­­ E nézeteltéréseket nem a mi feladatunk pontról pontra tisztázni. Az elmúlt másfél esztendő elég lett volna, hogy a mérhetetlenség ellenére is kétségte­lenné tegyék kétezer ipari tanuló étkeztetésének kul­turáltságát. Mi inkább a dolgok ottani megközelítése ellen emelnénk szót. A vita ugyanis — a régi nóta szerint — elsősorban arról folyik: azért kulturálat­­lanok-e a viszonyok, mert az er­berek is kultúrálat­lanok, vagy azért olyanok az emberek, mert a körül­mények kultúrálatlanok? Mi volt előbb, a tojás vagy a tyúk? Ha ugyanis az ottani „késteóriát” elfogadná az ember, gyanítható, hogy még m­indig nyereg alatt puhítanák a szakácsnők az üzemi konyhán a húst. M­eggyőződésem, hogy az ottani központi szállás­­vezetőnek van igaza, aki szerint semmiképpen sem megoldás, ha a nem eléggé kulturált gyere­keket még nagyobb — most már szervezett — kulturálatlanságba kényszerítik. Az érvelét világos. A régi nótát fújni viszont — egyszerűbb. Eötvös Pál Ipar Szolnok megyében Mérlegkészítés két kongresszus között Ezek a napok, hetek or­szágszerte a mérlegkészí­tés jegyében telnek. Iz­galmas feladat a két kongresszus közötti évek eredményeiről és néha bi­zony a kudarcairól is szá­mot adni. Szolnok megye vezetői szerencsés helyzetben vannak, akad mit az asz­talra tenniük, amikor az elmúlt évekről számolnak be. Pedig nem volt köny­­nyű dolguk. Alig fejezték be 1959-ben a mezőgaz­daság szocialista átszerve­zését, máris új gondokkal kellett szembenézniük: a nagyüzemi mezőgazdaság fejlődésével párhuzamo­san felszabadult a koráb­ban az agrárgazdaságban foglalkoztatott munkaerő egy része, s annak bizony kenyeret kellett adni. Alap: a foglalkoztatottság Munkahely viszont ke­vés volt, s ezért a mun­kások elvándorlása a me­gyéből nőtt. Érthető tehát, hogy a megye gazdaság­­politikájában a foglalkoz­tatottság­­ lehetőségének megteremtése került elő­térbe. Kiadták a jelszót: i­parosítunk! Erőteljesen meg is nö­velték az iparosítás üte­mét. Minden alkalmat megragadtak: Budapest­ről kitelepülő üzemeket csalogattak le, más üze­meket arra biztattak, hogy telephelyeket létesítsenek nátári, sőt megyei vállala­taikat is erre ösztönözték. Ennek a munkának az eredményeit tárgyalta meg most a párt megyei végrehajtó , bizottsága. Felmérte a megtett utat, meghatározta­­a követke­ző egy-két év feladatait. S­­egyben úgy­­döntött, hogy 1971 harmadik n ne­­gyedévéig kidolgozzák az iparfejlesztés távlati stra­tégiáját. Úgy tervezték, hogy az idén tízezer lakosból már ezer dolgozik majd az iparban, s alaposan túl­szárnyalva, ezerkettőszáz­­ra növelték ezt az arányt. (Jövőre ez a szám 1500— 1600-ra emelkedik.) Ez­zel a megye az iparilag közepesen fejlett megyék sorába lépett.­ Jól tükrözi ipari fejlett­ségét, hogy bár a megye álló- és forgóalapjainak csak 43 százaléka talál­ható az­ iparban, mégis az adja a megye területén előállított tiszta jövede­lem 53 százalékát. Koncentrált fejlesztés A magyarázat: az új ipartelepek, üzemek szinte kivétel nélkül a di­namikusan fejlődő ágaza­tokba tartoznak. Másik nagy előnyük, hogy első­sorban a nők foglalkoz­tatását könnyítik meg. Az új létesítmények műszaki­technikai ellátottsága jó­nak mondható, emellett a kis- és középüzemek elő­nyös adottságait körülte­kintő ügyességgel haszno­sítják. Az átgondolt fejlesztési politika kiindulási pontja az volt, hogy nem a me­gye teljes területén fej­lesztik az ipart, vagyis nem minden településnek nyújtanak egy keveset, hanem a meghatározott körzeteket fejlesztenek. Ezeket a fejlesztési terü­leteket úgy választották ki, hogy messzemenően figyelembe vették, hol ta­lálhatók már valamelyes ipari hagyományok. A fejlesztést ezután, éppen annak koncentráltsága miatt, nagy­­hatékonyság­gal hajthatták végre. .Jel­lemző erre, hogy 1968 óta a megye iparában a foglalkoztatottak száma harminc százalékkal nőtt, de például Kunszentmár­ton járásban megkétsze­reződött. Az iparosítási program­ban most lépésváltás kö­vetkezik. A hangsúlyt ez­után az intenzív fejlesz­tésre helyezik, vagyis el­sősorban a már meglevő üzemeket bővítik, korsze­rűsítik. Ez természetesen új üzemek létesítésének lehetőségét sem zárja ki Tervek, feladatok A megye vezetőinek ér­tékelése szerint a most következő feladatok meg­lehetősen sokrétűek. Gon­doskodni kell a folyamat­ban levő beruházások akadálytalan folytatásá­ról. Az eddigieknél job­ban kell törekedni a ter­mészeti erőforrások ki­aknázására, ezért izmoso­dik a gáz-, a szénsav- és a vízkészletek hasznosí­tására települt ágazatok termelése, nő a mezőgaz­dasággal szoros kapcsola­tot tartó iparágaik súlya a megye gazdasági életé­ben. Úgy tervezik, hogy fő­leg a jobb termelékeny­ségű üzemek előretörésé támogatják (vegyipar, műszeripar, híradástech­nika, alkatrészgyártás) Emellett sokat várnak az üzemen belüli mechaniz­mus csiszolásától, a veze­tői munka színvonalának javulásától. A negyedik ötéves terv­ során a megye fejlesztési programjának középpont­jában az építő- és az épí­tőanyag-ipar áll. Könnyen belátható, miért van erre szükség: enélkül más irá­nyú elképzeléseiket is csak nehezen valósíthat­nák meg. S az intenzív fejlesztési szakasszal összekötik,c sak­­kal jobban, mint eddig tették, a munkavédelmi, az üzemegészségügyi és a szociális létesítmények színvonalának emelését. Orbán Atilla Vasárnapi képek Hegesztők... Még va­sárnap is dolgoznak a Víz­ügyi Vállalat szakmunká­sai a Batthyány téri met­róállomáson. (Sugár Júlia felvételei) — Mit felejtettem el? — Vasárnapi műszak a KÖZ­­ÉRT-ben —■ főként fér­fiaknak.

Next