Népszava, 1971. január (99. évfolyam, 1–26. sz.)
1971-01-01 / 1. szám
mt. január 1 ■NÉPSZAVA Változások előtt Boldog úr öt évet Kispest! Találgatom, hogy másoknak e tájék mit jelent ... Messzi budaiaknak Kispest? Kicsit lenéző, vállrándító legyintés. ..valami füstös periféria" öntudatos belvárosiaknak? Ismeretlen, borzongató, távoli vidékei — sokan el sem hinnék, hogy az 52-es villamossal fél óra alatt elérhetik („No, de minek?”) A szomszédoknak — az erzsébetieknek, lőrincieknek, József Attila lakótelepieknek, kőbányaiaknak — a Kossuth téri piac hétvégi bőségét idézi a XIX. kerület neve. Péntek, szombatonként valóságos karavánok indulnak a hatalmas térségre, ahová ezreket vonz az egymással mindinkább versengő tsz-ek saját készítésű füstölthús-csemegéinek, az őstermelők zöldség-gyümölcshalmazainak szemkápráztató, ínycsiklandozó gazdagsága A változatlanság nem hangulat ois mit jelent nekünk, akiknek szülőhazánk e táj, akik itt élünk? Úgy érzem, mindenekelőtt és legfőképpen a változatlanság érzései. Évtizedek óta ugyanazok az arcok tűnnek fel az ablakokban, a kapukban, az utcákon. Mintha bizonyos idő után már az éveksem formálnák tovább a vonásokat Gyermekkoromban — pedig nem tegnap volt — épp olyannak láttam öregeinket, mint ma. Közben, persze, el-eltűnik végképp egy-egy jól ismert arc, és cseperednek körülöttünk a gyerekek is. De mégis, mintha az öregeké lenne ez a kerület. Vagy csak én látom így? — Nem, itt valóban többségben vannak az idős, nyugdíjas emberek — állapítja meg Molnár Endre, a XIX. kerületi pártbizottság első titkára, akinek a szomszédos, sok tekintetben ,,rokon” Erzsébet a hazája, ám hat év óta éppen elég ideje volt megismerni Kispestet . Ez a körülmény, az elöregedés, olykor sajátosan befolyásolja a fejlődést. Köztudomású, hogy a fő útvonal, a Vörös Hadsereg útja kivételével a kereskedelmi forgalom a régi szatócsüzletek helyén nyílt kis, korszerűtlen boltokban bonyolódik le. Ezeknek nincs megfelelő Am a homlokzatok mögött, amint egyik földim némi túlzással, de alapjában találóan jellemezte, „rejtett Mária Valéria-telep bújik meg”. A szűk telkeken, a főépület mögötti udvari szárnyon három-öt komfort nélküli, szoba-konyhás kislakás sorakozik, utánuk a közös vécék, mögöttük a taskaimrak, esetleg a mosókonyha, amelyben különben ma többnyire ugyancsak laknak. Ilyenné formálta a mi szőkébb hazánkat az, hogy itt az ipari fejlődés századeleji évtizedeiben, a mai Vörös Csillag Traktorgyár és néhány kisebb textilüzem árnyékában vékony pénzű emberek, illetve a munkások sovány keresetére spekuláló kistőkések építkeztek. S a városkép mind e pillanatig nem raktárterületük, nem tudnak választékot nyújtani. Mégsem lehet összevonni őket — még akkor sem, ha éppen akadna ilyesmire pénz —, s öt-hat ilyen elavult boltocska helyett egy-egy nagy, a mai igényeknek megfelelő egységet kialakítani, mert a lakosság többségét kitevő idős embereknek megerőltető a néhány száz méteres többletgyaloglás. — A Wekerle-telepen, amely egyébként amolyan „előkelőbb”, külön világ a kerületben, szakosított körzeti rendelőt építettünk nemrégiben — folytatja — Az öregeink közül mégis sokan panaszkodtak: messzebb kell menni, mint azelőtt. A változatlanságot számok is bizonyítják. íme: 1941-ben, amikor még önálló város volt Kispest, 66 ezren laktak itt. 1970- ben, amikor a település 100. évfordulóját ünnepelte, 67 ezer lelket számlált a kerület. Többen nem is igen férnének el, teljesen beépült a rendelkezésre álló terület. Jellegzetes módon, „Ó-Kispesten” csak elvétve akad emeletes épület. A földszintes házak utcára néző homlokzata többnyire barátságos, családias külsejű. Rendezettek az utcát is, ma már legtöbbjükben legalább az egyik oldalon aszfaltjárda van, fákkal szegélyezve változott. Egy-egy árnyalatnyi vonás természetesen mindig módosult. Hogy csak a pillanatnál maradjunk: egy héttel ezelőtt nyílt meg a Petőfi utcában a kibővített bölcsőde, amely a ritka szerencsésen sikerült felújítás után szinte újnak tekinthető; az Áram utcában — alacsonyan fekvő, belvizes területen — befejezéshez közeledik a tízmillió forintos csatorna építése; a Vörös Hadsereg útján, a felszabadulás előtti kisüzemből kinőtt Ganz Műszer Művek központjában tető alá került egy újabb, impozáns üzemépület. Mi ezt kevéssé vesszük észre. Annál inkább feltűnik, mennyire változik a világ körülöttünk. Erzsébeten, Kőbányán javában épül, igen látványosan, az új, monumentális városközpont. Ha villamosra várva Pest felé nézünk, idelátszanak az Üllői úti lakótelep toronyházai. Ha átmegyünk a lajosmizsei vasút sínein Lőrincre, elénk tárul egy új városnegyed: a Lakatos utcai telep, odébb meg a Baross utcai „préri” helyén a KISZ- házak erdeje. Ezért mondják a kispestiek : „mi vagyunk a főváros mostohagyerekei’’. — Már nem leszünk azok — bizakodik a pártbizottság titkára. — A következő tíz-tizenöt évben Kispest nemcsak fejlődésnek indul végre, hanem valóságos délpesti városközponttá válik. 1980— 1982-re a Határ útig ér a metró észak—déli vonala, s mert a kerület amúgy is központi fekvésű a szomszédokhoz viszonyítva, olyan kereskedelmi, kulturális, egészségügyi centúlindulok hát megtudakolni, hogy mi szerepel „biztosan” a mai nappal kezdődő, negyedik ötéves tervben. És eközben tanulom meg mire lehetünk igazán büszkék mi, kispestiek, őszintén szólva, eddig nem sok dicsekednivalót találtunk hazánk táján. Időközönként a Honvéd labdarúgó-csapata szolgál kevéske önbizalmunk alapjául. Emlegetjük azt is, hogy „minden második magyar férfi a Vörös Október férfiruhagyár öltönyeit hordja”. ..a Ganz Műszer Művek elektromos készülékei világszerte ismertek”, „a ,VÖCSI mezőgazdasági gépgyártásunk fellegvára”. Nemcsak üzemeink termékeivel büszkélkedhetünk. Méginkább áldozatkészségükkel, ha úgy tetszik — lokálpatriotizmusukkal. A kerületi tanács fejlesztési alapja a következő öt esztendőre 19 millió forint. Ezt az üzemek, a párt szavára hallgatva, de anélkül, hogy erre bármiféle rendelet kötelezné őket, saját anyagi forrásaikból megrumot építenek itt ki, amely 400—450 ezer ember igényeinek magas színvonalú kielégítését szolgálja. Mivel építkezni nálunk csakis szanálás útján lehetséges, a régi Kispest szinte teljesen eltűnik a föld színéről. Helyén modern magasépületek, üzletkombinátok emelkednek. A Vörös Hadsereg útja, jelentősen kibővítve, szélesítve, országos bevezető fő útvonallá válik. Molnár Endre a fő vonalaiban már jóváhagyott távlati fejlesztési tervből sorolja, jómagam a maketten nézem, mi minden lesz. Mégsem írok részletesen a holnaputánról. Ismerem a kispestiek racionális, meglehetősen kétkedő gondolkodásmódját, így tudom, a „lesz” helyett jobban érdekli őket, mi várható már ma, vagy legkésőbb holnap toldottak 35 millió forinttal. — Ennek megfelelően most felül kell vizsgálni a terveinket, hiszen így többre telik, mint amire korábban számítottunk — örvendezik Virágh Ferencné, a kerületi tanács vb-elnöke. — Nem hamarkodjuk el a döntéseket, mert az a fontos, hogy minden fillért minél gazdaságosabban használjunk fel. Annyi már biztos, hogy a tanács, az üzemek, és a dolgozók összefogásából 1971—1972-ben a Wekerle-telepen társasházak épülnek, 95 lakással; létrejön a kerület dolgozó fiataljainak nyári üdülőtábora Káptalanfüreden, amihez külön 5 millióval járultak hozzá az üzemek ; a Csengő utcában gyógyszertárral ellátott orvosi rendelő készül; felújítjuk a Kossuth téri nagy általános iskolát, s az eddiginél gyorsabb ütemben építünk utakat, illetve közművesítünk. Soha ennyi pénzünk nem volt fejlesztésre, mint most. Mármint saját erőforrásokból. Délpesti városközpont Lokálpatrióta üzemek Készülődés búcsúzásra S most először — a tanácselnöknő egyáltalában nem indokolatlan pátoszszal „történelminek” minősíti a pillanatot —bekerült a fővárosi tanács ötéves tervébe is Kispest rekonstrukciója. — A szanálás első, egyelőre kisebb szakasza már az idén, vagy jövőre megkezdődik, a Hunyadi utcától Pest felé eső, a Vörös Hadsereg út és az Ady Endre út közötti területen. A bontás után, a tervidőszak végéig,525 lakás készül el, többszintes házakban. Bízunk az építőkben, reméljük, hogy túlteljesítik az előirányzatot. Az előkészítés már folyik. Szükség van rá. A kispestiek kívánják a változást, de megszerették az ifjúság emlékeit őrző, kopott köveket, és szorongva várják a bontócsákányt. Különösen az idősebbek. Elsősorban nekik mutogatják hát a holnapot ábrázoló makettet, az ő érzelmeikre apellálnak a tanácstagok: „Gondoljanak a gyerekekre! Hát nem érdemlik meg az itteni munkásgyerekek, hogy nekik végre jobb legyen'” Dehogynem! S ha szorongató is a válás a mától, mégis üdvözlendő az új korszak, megalapozott a jókívánság: „Boldog új évet, új öt évet, virágzást, kispestiek” Miklós Dezső hangulatkép a jelenből (Gonda György felvételei) A jövő — maketten 3 A TANYAVILÁGBÓL 1946. augusztus 20-án községet szerveztek. Addig a nyolc kilométerre fekvő Jászberényhez tartozott a több ezer ember lakta, kiterjedt pusztaság. A községgé szervezett puszta reve Jászboldogháza lett. Talán azért, mert akik a nevet adták, nagyon fiztak a jövőben. Bíztak, de még nem tudták hogy a választott névben hordozzák sorsukat. 1946 és 1939 között lényegesebb változás nem történt, talán csak annyi, hogy megalakult a tanács. Az első tsz, az Aranykalász, 1959-ben alakult, majd néhány kisebb-nagyobb közös gazdaság. De az Aranykalász olyan verhetetlenül vitte a pálmát, hogy a többiek egymás után kérték: egyesüljenek. A lakosság 90 százaléka belépett a szövetkezetbe. Kérdezem az embereket: nem vívódtak, töprengtek, mindenki nyomban látta, hogy merre halad az élet útja? A választ az egybegyűltek közül valaki így fogalmazta: — Amikor az ember már ennyire haladt, mint mi, könnyű lenne azt mondani, hogy nem volt bennünk kétség. Bizony, nagyon nehéz volt. Nem láttunk még mi olyan közös gazdaságot, amibe akkor belevágtunk. De a környéken mindenütt megmozdultak az emberek. És azt tudtuk, hogy mi sem maradhatunk el. No, nem virtusból, hanem mert az élet követelte így. Vezetőknek mind helybelieket választottak, olyanokat, akikben bíztak, akikről tudták: szavatartó emberek. A megalakulás után fél esztendeig csak szerveztek, tanácskoztak, külön-külön minden emberrel. A tsz vezetői két alapvető dolgot vettek figyelembe: az egyik a földhöz való makacs ragaszkodás, másik a félelem az öregkortól. Az első miatt jelentős földjáradékot szavaztak meg, és a másik mérlegelésénél azt mondták : a parasztembert, amíg dolgozni tud, eltartja a földje; később, amikor magatehetetlen, őt tartják el a földjéért. A földnek most is el kell tartania azokat, akik rajta dolgoznak, tehát gondoskodni kell az öregekről. Ez az álláspont vonzotta a falubeli időseket a közösbe, és tartotta ott a fiatalokat. ..Béla, ebbe betevőnk a bicskád!" — óvták az elnököt. — „A parasztembernek, ha pénzt adnak, nem dolgozik.” Konkoly Béla, az elnök, csak ennyit válaszolt rá: — Én jobban ismerem őket. Közülük való vagyok. A GAZDASÁG hamar összeállt. Az állatállomány a jó fajtából alakult ki, mert csak a legjavát vették át, viszont teljes árat fizettek érte. Megindult a munka, a legelőjavítás, az ágazati szervezet kialakítása, a korszerű gazdálkodás alapjainak megteremtése. Ott, ahol ma egy régi felvonulási épületben a tsz-központ működik, tizenegy évvel ezelőtt nem volt semmi. Valószínűleg innen számították a puszta mértani középpontját. Szerte a határban öt tanyasi iskola működött, és a központtól nem messze egy kicsiny templom. Először iskolákat és gazdasági épületeket húztak, a tszközpontot csak most építik. De közben megmozdult a tanyavilág. Egymás után igényeltek házhelyet a, emberek közel a központhoz. A tsz adott telket, fogatot, amellyel az anyagot fuvarozták, építőbrigád alakult. Gomba módra kezdtek emelkedni a kétes háromszobás házak. ..Egyforma mind — mondják a boldogháziak —, mivel a kőműves is, meg a brigád is innen került ki. Hogyan határozták el magukat erre a nagy építkezésre? — Amikor láttuk, nemcsak ígéret volt, amiről annyi szó esett, a pénzt, amit az állatokért kaptunk, elővettük. A keresettel együtt szaporodni kezdett a pénz, megvolt az alap a kezdéshez. — Mi paraszti ésszel úgy számoltunk — folytatja elgondolkozva egy másik ember —, itt régen ahhoz, hogy valamennyire is haladjunk, legalább tíz hold föld kellett. Az egész életünk ráment a megélhetésre. Kuporgattunk, hogy az évek során a földhöz is „ragaszthassunk" fél holdat, egy holdat. Így kerekedett ki a tiz-tizenkét hold. Húsznál többre senki nem vitte itt a pusztán. De egy-egy olyan ház, amilyent mi mostanság építünk, másik tiz holdat ér. Na már most: a régi életmóddal a vagyonukat megduplázni nem lehetett. Boldogházán azóta 550 új ház épült ■ft').* A tanácsnál pedig 18.) házhelyet igényelnek. BOLDOGULNAK AZ EMBEREK a tsz-ben? Az elnök válaszol — A jót könnyű megszeretni, de vigyázni rá nehéz. És mi itt tartunk. Az emberek dolgoznak, takarékosak. Boldogulnak is, de azt a fogalmat, amit úgy hívunk, hogy munkafegyelem, nem mindenki érti. Betegállományba is hamarabb elmennek, mint gondolná az ember. Mit tudunk ez ellen tenni? Nem látunk bele senkinek a bajába. Igaz, van orvosunk, mi hoztuk ide, anyagilag is támogattuk, hogy nálunk telepedjék le. De ha elmegy hozzá valaki, és azt mondja, hogy fáj a dereka, kénytelen kiírni betegállományba. A beteglátogató pedig, ha szigorú akar is lenni, meg jó barát is, bizony nehéz helyzetbe kerül, amikor látja, hogy a háztájiban dolgozik a táppénzes beteg. — Itt, pár kilométerre tőlünk, felépült a Hűtőgépgyár üzemegysége. A faluból sok asszony ment oda dolgozni. Nem a férfiak mentek az üzembe, hanem a nők. A tsz-ben a férfiak havonta megkeresnek két és fél, háromezer forintot, az asszonyok a gyárban 1200—1400-at. De ha a gyerek beteg, nem a gyárból maradnak otthon ... — És tanultunk mi még valamit a gyáriaktól — folytatja az elnök. — A tagság azt mondta: ott el sem kezdték a termelést, amíg nem volt öltöző, fürdő és üzemi konyha. Mikor mi kezdtünk, nem lehetett szó ilyesmiről — ezt értik. De folytatni már úgy kell, ahogy a gyárban teszik. TANULNI MINDENHOL ÉS MINDENT! Ez a boldogfalviak jelszava. A vezetőség időt ad önmagának és a tagságnak a tanuláshoz. És a gyerekeknek is. A szövetkezet támogatta, hogy megszűnjenek a tanyasi iskolák. (Az idén november 7-én adták át a központi általános iskolát és ezzel ott megszűnt az utolsó osztatlan tanyasi iskola.) Néhány éve a szövetkezet tagsága előtt meghirdették: aki 1970-ig valamelyik itt szükséges mezőgazdasági ágazat szakmunkásképzésében részt vesz, tanulmányait befejezi, az tíz százalékkal magasabb bért kap. Volt aki hitte, volt, aki kételkedett az ígéretben. Aki hitt és tanult, az megkapta a többletpénzt. Ma már 126 szakmunkás dolgozik a szövetkezetben. 11-en főiskolát és 28-an középiskolát végeztek a szövetkezet segítségével. Most is vannak egyetemi ösztöndíjasaik és szakmunkástanulóik. Kellenek a jól képzett szakemberek — mondják —, mert bontakozik a jövő. A gabonatermés hozamát a régihez képest már megháromszorozták. Háromezer holdnyi legelőjükből ezret óriási ráfordítással mintaszerűen megjavítottak. Most épül az az ezer férőhelyes szarvasmarhatelep, ahol szíjreszik, a legújabb módszerekkel lehet dolgozni. Csoit' ! ! — HÁT NEM TÖRT BELE A BICSKÁM ... — mondja mosolyogva Konkoly Béla elnök. — Igaz, annak idején, a szervezésnél azt hittem, annál nehezebb már nem lehet, hiszen a régit kell megszüntetni és újat teremteni. Most már látom nem az volt a legnehezebb. A mai helyzet több energiát, nagyobb körültekintést követel. Akkor 1 200 000 forint volt a közös vagyon, most százmilliónál többet ér. Az eszközök, a felszerelések alkalmazása szerteágazó, nehéz feladat. És az emberek megváltoztak. Igényesebbek lettek. Nehéz felvilágosítást kapni arra is, merre haladjunk tovább, mit fejlesszünk Ezért akarunk mi tanulni és taníttatni. Mert például magam is több országban voltam tenyészállatot vásárolni. Restellem, hogy idegen nyelvet nem tudok Itt nőttem fel, és tanulni nem volt módom. Csakhogy a gyerekeinknek már tudniuk kell nyelveket. Minden nyáron 2012* tsz-tag gyereke nyaral az NDK-ban azért is, hogy nyelvet tanuljon, és ugyanennyi német gyereket fogadunk mi is. Tíz gyerekünk már egészen jól beszél németül. Ösztöndíjjal küldünk szakembereket külföldre, ha vállalják, hogy megtanulják a nyelvet. Egy ilyen nagy gazdaságnak ki kell bírnia, éppen a jövő érdekében. A tagság és a vezetőség közös akarata jól irányítja a község lakóinak életútját. A községét, amely nevében hordozza sorsát Lendvai Ver. Nevében hordja sorsát