Népszava, 1971. január (99. évfolyam, 1–26. sz.)

1971-01-30 / 25. szám

6 Az atléták pénteki, idei első fedettpályás­­versenyének műsorán há­rom szám szerepelt. Fér­fi és női magasugrás, va­lamint rúdugrás. A Já­tékcsarnokban lezajlott találkozón a három szám­nak mindössze 11 induló­ja volt. Sajnos, a körülmények megközelítően sem vol­tak ideálisak. A nekifu­­tót képező gumiszőnyeg például rendkívül egye­netlen, hullámos volt, s ez szemmel láthatóan zavarta a magasugrókat. Egy irányból történhetett csak a nekifutás, s így majdnem minden ugrás­nál a mércét kellett más­más szögbe állítani, hogy az megfeleljen a verseny­ző stílusának. Ilyen kö­rülmények között a két magasugrószámban a várt­nál gyengébb eredmé­nyek születtek. Komka Magdolnának 165 centi­­méteres teljesítmény is elegendő volt a győze­lemhez, a férfiaknál a sérüléséből lassan már felgyógyuló Kelemen 209 centiméterrel előzte meg­­ 205-öt ugró Tihanyit. Voltak, akik lényege­sen jobb eredményt vár­tak Komka Magdolnától, a salgótarjániak csúcstar­tó magasugrónőjétől az idénynyitó fedettpályás versenyen. A 165 centi­méter valóban nem ki­emelkedő eredmény at­tól, akinek 184 centimé­ter az idei legjobb telje­sítménye. — Nem akarok arra hivatkozni, hogy zavart a nekifutó, őszintén meg­mondom, nem is vártam magamtól most jobb eredményt. Aztán megindokolta, hogy miért nem. — Idén teljesen más­ként készültem fel, mint tavaly. Most sokkal erő­sebben alapoztam, lénye­gesen nagyobb volt a megterhelésem, s egy ki­csit fáradtnak érzem magam. Szepesi Antal edzőmmel úgy beszéltük meg, hogy ebben az év­ben nem kell olyan gyor­san csúcsformába jön­nöm, az a fontos, hogy a nagy versenyekre jól együtt legyek. Azután nevetve tette hozzá: — Több helyről hallot­tam, hogy én a visszavo­nulás gondolatával fog­lalkozom. Hát erről szó sincs. Még csak huszon­két éves vagyok, s nin­cs okom arra, hogy meg­hátrálják a kétségkívül nagyon tehetséges után­pótlás elől. Jó is, hogy többen vagyunk, akik reálisan számíthatunk arra, hogy ezt a 184 cen­timéteres rekordot letö­röljük a listáról. Elmondta még, hogy nagyon jól érzi magát Salgótarjánban, nem akar eljönni onnan. Egy kicsit fárasztó ugyan az „ingá­zás” a főváros és Tar­ján között, de ennyi áldo­zatot megér neki az at­létika. A rúdugrás kiemelkedő eredményt hozott, bár a versenyzők itt is hullá­mos gumiszalagról futot­tak neki. Gagyi Endre, a Vasas versenyzője 490 centiméteres ugrásával új, nem hivatalos fedett­pályás csúcsot ért el. 470 centiméteren kezdett, majd a 490-et harmadik­ra sikeresen ugrotta. Gagyi így vélekedett az eredményről: — Készültem erre a versenyre s éreztem, hogy jó formában va­gyok. A sportolásra szánt időmet természete­sen nem tudom teljes mértékben saját edzé­semre fordítani, mert mint szövetségi edzőnek, elsősorban az a felada­tom, hogy a fiatalokkal foglalkozzak. Nagyon örü­­lök ennek az eredmény­nek, s úgy érzem, hogy ha az 500 centméteren tett kísérleteimnél a ro­ham végén nem lassulok le, akkor most kerek 5 méter lenne a csúcs. Két próbálkozásnál csaknem sikerült... — Még meddig él „kettős életet"? — Most huszonnyolc éves vagyok, s úgy gon­dolom, hogy még nem értem el azt az ered­ményt, amire képes va­gyok. Amíg erővel bírom, folytatom, de elsősorban a fiatalok nevelése, okta­tása az életcélom. Csak annyit: olyan erőben akarom magam tartani, hogy 45 éves koromban is tudjak majd 450 centi­métert ugrani. Komka Magdolna Szeretném állandósítani a 180 centiméteres formát Fedettpályás csúccsal kezdődött az atlétikai idény Picinek hívták, óriás volt! I. A labdától a szőnyegig A busz tizenhét méte­ren át gyűrte maga előtt a Renault-t. Az emberek eltakarták szemüket a szörnyű látvány előtt. S ak­kor... Szinte hihetet­len dolog történt: a nyo­morékká lapított kocsi tetejét a balesetes szen­­­vedett felnyomta. -"Érre? Kozma István is csak az életösztöntől sarkallva lehetett képes. Feltépte az ajtót, kibújt a kocsi­ból, néhány lépést tett a buszvezető felé, azután megszédült. A nehézsú­lyú olimpiai bajnok bir­kózóból elszállt az erő... Akkor senki sem sej­tette, hogy örökre. S hogy kit vesztett el Kozma Istvánnal a világ birkózósportja, ki hiány­zik a magyar birkózók táborából, arra próbá­lunk most induló, vala­mint szerdán és szomba­tonként megjelenő soro­zatunkban választ adni. Hogyan is indult az olimpiai csúcsokra veze­tő sportpályafutás? Azt hiszem, már sokan ismerik a történetet, mégis elmondom, hiszen annyira jellemző Pisti­re..., akinek nevét ha­lála után is önkéntelenül becézzük. Keresztes Lajos, a hajdani olimpiai bajnok birkózó, sok versenyző nevelője, a MÁVAG-funk most induló soroza­­tánál egy csípős decem­beri estén, 1956-ban fi­gyelt fel a nyurga fiúra. Megszólította: — Fiacskám, sportolsz valamit? — Kosárlabdázom. Ifi­válogatott vagyok. .!!— Nincs kedved bir­kózni? — Miért ne lenne? — nevetett a fiú, a később megismert, jellegzetes Kozma-mosollyal. — Pénteken gyere le a Vasasba. — Jövök — ígérte, de nem ment. Keresztes La­jos, aki már Pasaréten eldicsekedett azzal, hogy kit fedezett fel a MÁVAG környékén, egyre kelle­­metlenebbül érezte ma­gát, mert Pisti csak nem érkezett. Akkor azután egyik este megleste őt a villamosmegállónál. Sze­rencséje volt, de már nem bízta a sorsra. A fülénél fogva vitte el a Vasas­edzésre. A szőnyeg körül kicsit fanyalogva fogadták. Kozma Pisti ugyanis nem látszott birkózótípusnak. Magassága közel két mé­ter volt, de súlya csak 80—90 kiló közötti. Nem volt igazi birkózóalkat, harciasnak sem­ látszott. Az edzések első két heté­ben bizony még panasz­kodott is: — Lajos bácsi, bánta­nak ! Nem sokkal később azonban már a legjobb fiatalokat is, mint m­acs­­kakülyköket, hajigálta össze-vissza a szőnyegen. — Jövőre 120 kiló le­szel! — írta elő Keresz­tes Lajos. Pisti azonban hitetlen­kedett, még fogadást is ajánlott. — Ha 120 kiló leszek, fizetek három ballon sört. A Vasas-birkózók 1957 áprilisában elutaztak az NSZK-ba és csak a fiata­lok maradtak a pasaréti csarnokban. Két héttel később, amikor vissza­jöttek, meglepve tapasz­talták, hogy az a gyerek, akinek azelőtt fogalma sem volt a birkózásról, nagyszerűen hajtja végre a fogásokat, hajlékony­ságával, robbanékonysá­­gával ámulatba ejti az ellenfeleket. Buda­pest ifjúsági kö­töttfogású bajnokságán még Vigh és Béres volt a nagy esélyes. Az FTC szakosztályvezetője, ami­kor meglátta a Vasas Kozmáját, nem is állta megjegyzés nélkül: — Mit akartok ezzel a kezeslábassal? " A kezeslábas felment a szőnyegre és fél perc alatt úgy odavágta a volt ifibajnokot, hogy csak úgy nyelvként. Kozma edzője csak ek­kor mondta meg Pisti­nek, hogy kit győzött le. A fiú az orra alatt mo­rogva jegyezte meg: — Akkor ezután én le­szek az ifibajnok... S elindult egy nagy­szerű sportpályafutás. Kozma István 1957- ben megnyerte az orszá­gos ifjúsági bajnokságot is, 1958-ban pedig a har­madosztálytól egészen az első osztályig minden ne­hézsúlyú birkózóbajnok­ságon aranyérmet szer­zett. Legyőzte az olimpiai csa­pat tagját, Reznákot, s 1959-ben az olimpiai csa­pat kijelölésénél is szóba került a neve. Ekkor azonban még csak Magyarországon sej­tették néhányan, hogy lesz egy birkózó, akinek fogalommá válik majd a neve... Lepies György (Folytatjuk) MARADÉK MARADÉK MARADÉK MARADÉK MARADÉK­ MARADÉK MARADÉK MARADÉK MARADÉK MARADÉK­ MARADÉK MARADÉK MARADÉK­ MARADÉK MARADÉK MARADÉK MARADÉK ♦ MARADÉK MARADÉK MARADÉK MARADÉK­ MARADÉK 3 0 6 07»-os ngedÉnj HAZAI ÉS IMPORT GYAPJÚSELYEM-ÉS PAMUTSZÖVETEK MARADÉK IX. Ferenc Körút 13. NÉPSZAVA NOIOSISPORt AZ OLASZ DUCATI-GYATI legújabb típusú, 500 kcm-es, kéthengeres versenygépe el­készült. Az idei motorkerék­páros gyorsasági világbajnoki futamokon — gyári verseny­zőként — Bruno Spaggiari „lovagolja” majd az új ver­senymotort. A SZOVJETUNIÓBAN ke­rülnek sorra az idei jégmo­toros világbajnokság közép­döntői. Február 30—21-én Ufában, 24-én pedig Moszk­vában lesznek a versenyek. Két magyar motoros — Ra­­dácsi Ferenc és Perényi Pál — a szovjet motorsport szö­vetség meghívására már feb­ruár 6-án elutazik Moszkvá­ba, s - 1 9 és 18 kö­zött koráa edzőtáborozáson vesz részt a szovjet, az NDK- beli, a csehszlovák és lengyel versenyzőkkel. 10 VERSENYISTÁLT­Ó mint­egy húsz neves autóverseny­zője áll rajthoz az idei gyor­sasági világbajnokság első futamán, a dél-afrikai Johan­nesburg melletti Kyalami versenypályán. Néhány vi­lághírű név az egyes „istál­lókból”: Ferrari: Ickx (bel­ga), Regazzoni (svájci); Lo­tus Ford: Fittipaldi (brazil); McLaren Ford: Hulme (új­zélandi); Tyrell Ford: Ste­wart (angol); Surtees Ford: Surtees (angol); Brabham Ford: Graham Hill (angol); Matra Simca: Amon (új-zé­­landi); Beltoise (francia). SVÁJC 1970. évi autós baj­nokai : szériakocsik: Fassler (Honda), speciálgépek: An­­figlio (Renault Alwine), sport­kocsik: Sauber (Sauber sp.), versenyautók: Perrot (March F2). A MOTORKEREKPÁROS országos bajnokság gyorsasá­gi versenyágában az egyes versenyek minden kategóriá­jában 15 bajnoki pontot kap a győztes, 12-t a második, 1­0-et a harmadik, 8-at a ne­gyedik, 6-ot az ötödik, 5-öt a hatodik, 4-et a hetedik, 10-at a nyolcadik, 2-t a kilencedik, 1-et a tizedik helyezett. 1971. január 30 SPORTVILÁG Az amerikai néger Floyd Pattersont egyre gyak­rabban említik a szaklapok ..old’’ .jelzővel. Képünk azt mutatja, hogy ez több mint túlzás, mert ezen a mérkőzésen is a sokkal fiatalabb Levi Forte (balra) ellen már a II. menetben technikai K. O.-val győ­zött. PELÉ JUBILÁLT, MÉGIS EDU VOLT AZ ADU Pelé, a „fekete gyöngyszem’’ ezredik gólja után lejátszotta ezredik hivatalos mérkőzését is. A 30 éves futballkirályt óriási ünneplésben részesítette a szur­kolósereg, a Santos csatárai közül ezúttal mégis Edu tett ki jobban magáért, két gólt szerzett. AZ UTOLSÓ FORDULÓ ELŐTT­I ELSŐK A beverwijki nemzetközi sakkverseny utolsó előtti fordulójában Ivánka győzött, Adorján remi­zett, s így mindketten az első helyen állnak. A másik két magyar sakkozó, Lengyel és Forintos ugyancsak döntetlen eredményt ért el. SVÉDORSZÁG „KIÜTÖTTE’ AUSZTRIAT Asztalitenisz Európa Liga mérkőzésen a svéd válogatott revansot vett a magyarok elleni veresé­gért. Mégpedig éppen szomszédainkat, az osztrák asztaliteniszezőket „ütötték ki’’ 7:0 arányban. A si­ker hősei: Bengtsson, Alser, Radberg, Persson és Andersson. ÖREG­EMBER NEM VÉN EMBER ÖV. 20 minőségű ÖNTÖTT VASKUBÁK a •rroglobas VÁLLALAT Budapest, IX., Soroksári út 34 sz. telepén (TELEFON: 134—033) BÁRMELYEN MENNYISÉGBEN 20-tól 590 mm átmérőig, 500, illetve 1000 mm gyártási hosszban ÜZLETI ÓRÁK 7-től 14 óráig (szombat kivételével) AZ ÚJ ÉVBEN IS IDŐSZAKOS KEDVEZMÉNYES VEGYTISZTÍTÁS! FORINT Kulién­­ Hl Pulóver Ballonkabát, vászonöltöny, női ruhák 30% kedvezménnyel Pokróc, pléd 50% kedvezménnyel Szövetáru tisztítása: 4 MUNKANAPRA Vászonáru tisztítása: 6 MUNKANAPRA RUHATISZTÍTÓ SZÖVETKEZET FELVEVŐHELYEK BUDAPESTEN MINDENÜTT a hűtőgépgyár háztartási hűtőszekrényei nagy választékban kaphatók S—60 literes abszorpciós, továbbá 125, 150, 175, 200, 230 liter űrtartalommal, 4 kompresszoros kivitelben család itt bemutatott tagja 200 literes Fogyasztói ára: 5370,— Ft NAGYOBB HŰTŐSZEKRÉNY MÉG NAGYOBB KÉNYELMET NYÚJT

Next