Népszava, 1971. március (99. évfolyam, 51–76. sz.)

1971-03-02 / 51. szám

MTI, március 1 Kard, gém, csillag Csorna a városok közé iratkozik A községháza emeletes épület egy szép kis tér sarkán, ajtaja fölött egyelőre még jóvá nem hagyott címerrel, amelyben van kard, csillag, kalász, gém és a tanácsháza makettje látható. Nem tudom, városi címernek elfogadják-e majd, Csorna reméli, hogy igen. Ami pedig a heraldikai magyarázatot illeti, a kard a régi hagyományokra utal, az 1848—1849-es csatákra; a csillag az ipari munkásosztályra, amely a város legújabb gazdája lett; a kalász természetesen a gazdag fekete termőföldeket; a gém a Hanságot, vagy ahogy itt mondják, a Hányt jelképezi. A tanácsháza pedig önmagát. Nem könnyű címert tervezni ott, ahol annyi mindent szeretnének jelképezni: múltat, jelenti s kissé még a jövőt is, s ahol a történelem olyan zsúfolt, mint Csornán. Súr vezér, a besenyő Erről, hadd valljam be, nem tudtam sokat, s Horváth Ferenchez, a tanács megbízott elnökéhez intézett kérdésem után — van-e valami dokumentáció a frissen várossá váló Csorna történelméről? — azonnal kaptam néhány aktatáskára való anyagot. Nem túlzás: Szalay Tibor, az építési és közlekedési csoport vezetője, látszatra amatőr, eredményei alapján nagyon is szakember helytörténész, súlyos kötetek anyagát cipelte magával a tanácskozásra, féltő szeretettel és ugyanakkor a megmutatás boldog igyekezetével kötet lesz ugyanis a gyűjteményből, amely nem mai keletű: csaknem 14 éve dolgozik anyagait. Egy másik helytörténészszel, aki pedagógus, nem sikerült találkoznom, pedig annak is van helytörténeti kincstára, bizonyára még másoknak is. Csorna monográfiájának ilyen többoldalú megközelítése egyet mindenesetre tanúsít: olyan lokálpatriotizmust, amelyhez igazán város kell, falun el se fér. De hát város is ez aCsorna. Ötödik Győr-Sopron megyében és bizonyára hosszú-hosszú évekig újabb nem követi a sorban. Győr, Sopron, Mosonmagyaróvár és Kapuvár után igazán ő volt a következő esélyes. Gépkocsin félórányira az osztrák határtól, meglepő ezt a kifejezést hallani: besenyő település. Premontreiek alapították Csorna öreg templomát, amelynek termébetesen már csak az alapfalai rejtőznek a mai zömök barokk torony alatt. Előtte az épület, illetve a vele egybeépült tömb megint csak jelkép. Nem tudom, van-e még városunk, ahol gyakorlatilag egy épületben van a járási tanács, a plébániatemplom, a Magyar Honvédelmi Szövetség, a földhivatal, a népi ellenőrzés, a népfrontbizottság, a kiegészítő parancsnokság, a Statisztikai Hivatal kirenazt, hogy rómaiak, meg légiók, egyáltalán nem. Ugyan, hol nem jártak Pannóniában a rómaiak? Itt is hagytak egy Mitrasszentélyt, Hadrianus vadászott is erre, aztán a hunok tömegesen temetkeztek, s szinte bizonyos az avarok szálláshelyének topográfiai meghatározása is. A honfoglalók közül Két törzse szállja meg, és végül a besenyők. AzAranybulla kiadásának évében kiváltságaik írásban is lerögzítődnek. Hogy aztán a község, bocsánat, város — a középkorban oppidum, azaz mezőváros — neve miért Csorna, arra nézve gyönyörű feltevéssort hallok! írták ugyanis Zirnénak, Schirnának, Sémának, Syrnának, Chornának, Churnának — és ez körülbelül csak az egyharmada a variációknak. Hanem a Surnának van értelme. Élt egy Sur nevű besenyő vezér, s legszívesebben vele kötik össze mai nevüket. Jó hét-nyolcszáz éven vágtatunk át, fényképek, rajzok, térképek, dokumentumok útvonalain — mert Csorna amatőr régésze és helytörténésze nem sajnálta a fáradságot és még a bécsi levéltárakban is utánajárt a múltnak. Csorna úgynevezett hiteleshelyi múltja a legjobban bizonyítja közigazgatási és szellemi központ jellegét. A Szent Mihály arkangyalról elnevezett konvent 1349-ben — több mint 600 éve — már 24 ezer oklevelet őrzött. Feltsége és a múzeum. "Minden egy helyen. A múzeumban Kmetty György szabadságharcos tábornok, kardja állítja meg a tekintetet — bizonyára ezzel vezényelte győzelemre csapatait a csornai csatában, amely a szabadságharc utolsó győztes ütközete volt, 1849 júniusában. És itt van még egy dokumentum, amely ugyan bősárkányi, tehát olyan tíz kilométeres szomszédságból való, de mellbevágóan magára hívja a figyelmet. Haynau közleménye: „Miután Bősárkány helység lakosai ... ellenségesen viselkedtek, kényteleníttettem a nevezett helységet felgyújtatni és megsemmisíttetni, ami e parancs következtében végre is hajtatott." Nagyon távolról felvillan a történelmi párhuzam — de más emlék ennek a rábaközi LiJicének a pusztulásáról nem látható. Pedig a múzeum vezetője, a Győrből itteszármazott, de szívben már szinte csornai Szalonkai Judit bizonyára nem rejtené véka alá. Vas itt számtalan kedves emléke a városnak és környékének, paraszti művészetnek és a kialakuló iparnak, azoknak is kevés a hely. Még egy ilyen írásban is: hát csak azt jegyzem fel, hogy — 1945. március 28-án — ez a mammutbirtok elvesztette a hatalmat Csornán is. És jöttek a gyárak, igaz, egyáltalán nem olyan gyorsan, mint a csornaiak szerették volna, már legalábbis azok, akiknek munkahelyre volt szükségük. Jelenleg viszont az, aki az ipari jelleget, mint a városi lél kritériumát fogja fel, regisztrálhatja a csornai tényeket. A győri Richards tavaly júniusban települt ide, dolgozik a MOFÉM fémszerelvény gyáregysége, a Soproni Ruhagyár új telepe, gépjavítóvá alakult és több mint 300 embert foglalkoztat a régi gépállomás. Mindent öszszevéve a 10 ezer csornainak egynegyede az iparhoz kapcsolódik, öszszébb szorult a mezőgazdaság? Ha annak lehet nevezni, hogy magasabb szintre került, Csorna régi híres és büszke paraszti közösségét a begyűjtés és a kuláklisták évei részben megriasztották, részben elkedvetlenítették — a nagy átszervezés sikerese így fejlesztettek ipart és szövetkezeteket, illetve szövetkezetei céltudatosan, nem várták meg a város címet, hanem elébe mentek. Legnagyobb gondjuk ma? Tóth Miklós tanácstitkár szerint is az óvoda. Ahhoz, hogy az iparosodás Csornán kibontakozzék, meg kell szűnnie annak, hogy 193 gyerek 120 gyerek helyén zsúfolódjon össze. És bölcsőde kell, mert Csornán is divat lett születni. És divat lett városcentrumról gondolkodni, a gyerekeket tejipari technikumba küldeni, szennyvízcsatornát építeni, művelődési otthont, szurkolni a női kézilabdacsapatnak, divat lett az OTP-be híres Frászt család, amely hét nemzedéken keresztül kékfestőket adott Csornának, legfiatalabb sarjában olyan ifjú népművészt köszönt, aki modern textíliákra nyomja a régi nyírfadúcos mintákat. És ez az emlék át is vezet az iparhoz, amely nagyon nem akart fejlődni Csornán a régi világban. Két erő állt vele szemben, a premontrei atyák, akik annyi szellemi kincset hoztak a középkorban és őriztek meg, de az iparosítás zaját, és főleg proletárságát már nem akarták istápolni — és az Eszterházyak, akik ugyanehhez a gondolkodásmódhoz még a mammutbirtokos monopolhelyzetével is rendelkeztek, hozta meg az azonnali megnyugvást. Előbb öt tsz volt kissé rétegek szerint. Most már csak egy van. Már csak csornaiak vannak. Hallottam olyan megjegyzést, hogy régen a csornai búcsúra, vagy a bálba még a szomszéd falubeli se jöhetett el: igen nagyra tartotta magát Sur vezér városa. Érdemes megjegyezni, hogy a régi csornai nyelvben — az öregekében még ma is — az, aki kiment a környékre, mondjuk Bősárkányba vagy Sarródra, az ,,vidékre" ment. Egyszóval város volt ez a parasztvárosok korában is. A tsz-ről most azt mondja Karakas József, a párttitkár: megvalósul benne a vertikális integráció, itt például 530 férőhelyes istállójukat a saját kőművesbrigádjuk építi. 8200 holdjukon az első évben már 20 százalékkal többet termeltek a tervezettnél, és a családi pótlék náluk, mivelhogy kiegészítik, pontosan anynyi, mint az ipari munkásoké, pénzt rakni — le se merem írni, hogy csak autónyeremény-betétkönyvben hétmilliójuk fekszik, természetes valami, hogy a malom új, nagy raktársilókat kapjon. — Mekkorák lesznek? — Valami 40 méter. — Negyvenkettő. — Ezervagonosak és negyvenhét méter magasak. Kiderül, ez a jó adat. Ez a betonsiló lesz a legmagasabb építmény a törmelékhalmon, amelyen valaha avar gyűrű védett egy pici közösséget és besenyő íjászok figyelték, a nyugati végeket. Új magaslatok kellenek: Baktai Ferenc Szerzetesek és kékfestők Jönnek a gyárak Kulcskérdés: az óvoda » — Botrány szagú, kényes ügy, személyes ambíciók a háttérben, jobb, ha nem foglalkozik vele — hangzott a jó tanács Több száz kilométerre a vállalati központtól, festői tájon található az ezer-ezerkétszáz embert foglalkoztató üzem. Nyoma sincs a gyárban titkolódzásnak, a félsznek, inkább a tanulságokat fogalmazzák. A történet kerek, befejezett, és speciális vonatkozásaival együtt is tanulságos. Simán a* -egészen a gyáregységi tanácsig, pontosabban a titkár személyéig. A jelölőbizottság a korábbi titkárt javasolta az újonnan választott szakszervezeti tanácsnak. A szavazólapra aztán fölkerült egy másik név is. A titkos ■szavazás eredménye „meglepő" volt: egyik jelölt sem kapta meg a szükséges kétharmados többségét, az előző titkárra mindössze nyolcan szavaztak. A második szavazáson egy 35 év körüli esztergályos lett a hivatalos jelölt, aki technikusi oklevelet szerzett és elvégezte a marxista—leninista esti egyetem hároméves tanfolyamát. Ez a választás sem hozott végleges döntést: az új hivatalos jelölt, sem kapta meg a kétharmados többséget. A régi titkár valamivel több szavazatot ért el, mint az első fordulóban, de utóbb fel sem került a szavazólapra. Persze, a tanácstagoknak joguk volt az ő nevét újból felírni, rászavazni. A választás napjaiban felcsigázott, vibráló volt a gyári légkör. A régi titkárt erősen megviselték ez elvesztett bizalom. Szézzelfogható jelei. Többször rosszul lett. Sokan megsajnálták és arról igyekeztek meggyőzni a tanács tagjait: szavazzanak rá, hiszen régi dolgozója a gyárnak, rendes ember, jól ki lehet vele jönni, még egyszer adják meg neki a lehetőséget, a bizalmat. A sajnálat, az emberi konfliktus megértése azonban már nem segített■ rajta. A harmadik szavazás hivatalos jelölt nélkül folyt le, az esztergályos éppen hogy megkapta a kétharmadostöbbséget, az előző titkárra pedig hatan szavaztak. Miért nem hallgatott a „szívére” a szakszervezeti tanács? Néhány véleményt feljegyeztem a gyárban és a tanács tagjaival folytatott beszélgetésekből. Köszörűs a trnk-műhelyből: — Lehet, hogy túl sok bennem az, egyéni érzés. A műhelyben keveset tudtunk e gyári gazdasági, szakszervezeti ügyek részleteiről. Nem érzékeltük eléggé az erkölcsi, és az anyagi megbecsülést. Nem vonom kétségbe a gyári vezetés jó szándékát, de mi egymás közt arról beszélgettünk: miért csak a csoportvezetők kaphatnak ,,kiváló dolgozó” jelvényt, jutalmat és hasonlókat? Miért támogatja ezt a szakszervezet? Esztergályos: — Régen volt, ha jól emlékszem, utoljára tizenhárom éve, hogy a gép mellől került valaki, a szakszervezeti titkári funkcióba. Mi úgy mondjuk, mindig ugyanazok forognak a káderkosárban. Nem vagyunk sokan, jobban ismerhetnénk egymást. Mérnök, több mint tíz éve tagja a gyári szb-nek: — Nálunk jó ideig az volt a gyakorlat, hogy akit jelöltek, az megválasztottnak tekinthette magát. Most megváltozott a helyzet, vannak követelmények — a választók is ismerik őket —, amelyeknek meg kell felelni. Mindnyájan tudtuk a szakszervezeti bizottságban, hogy nincsen jól, ahogy van. Szóltunk is többször, hogy akadozik a munka, az szb ülései gyakran terméketlen beszélgetésbe fulladtak. Többen emiatt elvesztettük kedvünket is. Ha jól előkészítettük volna a választást, akkor eleve új titkárt jelölünk. Azon is vitatkozni lehet, hogy mi az igazi humanizmus. Adminisztrátor: — Végül is jól történt, ahogy történt. A huszonöt év nem múlott el nyomtalanul az emberek fölött. A választás a többség demokratikus jogait érvényesítette. Az új szb-titkár: — Nehéz most nekem beszélni. Nem pályáztam a titkári székbe, megvolt a rendes munkám. Személyes programomról nem sokat tudok mondani. Nagy ismeretanyagot kell hirtelen fölszednem, nagy fokú a kötelezettségem, hogy az előlegezett bizalomnak megfeleljek. Arra kértem a szaktársakat, hogy mondják meg időben, ha nem felelek meg. Aztilágosan látom, hogy maximálisan kell tájékoztatni az embereket, hogy tudják értsék, mit és miért kell csinálni. A pártbizottság titkára: — Örülök, hogy túlvagyunk a választáson és lecsillapodtaka kedélyek. Mi is levontuk a szükséges tanulságokat. Előző szakszervezeti titkárunk — sajnos — alkatánál fogva alkalmatlan volt erre a tisztségre, amit ő nem nagyon érzékel. Műszaki képzettségének megfelelő munkahelyet kínáltak fel neki. Mintt elfogadott. Az új szb-titkár jól indult, reméljük, jól is folytatja. Gyárunk nehéz helyzetben van, rekonstrukció előtt állunk. Erős, ütőképes szakszervezeti alapszervezetre van szükség, amely jó kapcsolatokat tart fenn az emberekkel. A PY31 ' ’’külön világába" belelátni ■nagyon nehéz. De tény és helyes, sőt ,törvényszerű,hogy végül is a beidegződésekkel, aggályokkal szemben — a kádermunka gyengeségeivel szemben — ebben az esetben a valóságos és jogos igények kerekedtek felül. A titkár személye döntően befolyásolja a vezető testületek tevékenységét, tartalmát, módszereit. Kétségtelen, hogy ma jobban kell dolgozni, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt. A gyár szakszervezeti tagsága és újonnan választott tanácsa megértette ezt. Erről tanúskodnak a történtek. Kalocsai Tibor Másként, jobban NÉPSZAVA Több örömöt, kevesebb gondot NEMRÉG EGY NYOLCGYERMEKES anyával beszélgettem. Azt mondta ez az újpesti asszony, Barta Andrásáé, hogy a nagycsaládosok örömeit és gondjait csak azok érthetik meg igazán, akiknek sok gyerekük vagyó testvérük van. Nos, magam is hétgyermekes családból származom és bőségesek az élményeim, emlékeim az ilyen famíliák bensőséges melegéről és ritkán eltakarható, nyomasztó gondjairól. Régen a nagy család élete igen súlyos küzdelmekkel járt. Kezdve az egymástól örökölt, agyonhasznált ruháktól — a sajátos ,,háztáji" drámákig ... A mi felszabadulás előtti családunkhoz képest már sokkal jobban él a nyolcgyermekes Barta-család. (Gépesített háztartás, nagy és kis rádió, tv. szakszervezeti üdülés.)’ Az apa megbecsült szakmunkás és a gyári műszak után mindenhez értő ezermester. Az anya bedolgozó varrónő volt, de újszülött kisfia miatt most csak ismerősök részére vállal kisebb varrást. A tavalyi terv teljesítéséről szóló statisztikai jelentésben ez a család is „szerepel”: egyike annak a több mint 700 ezer családnak, amely 1970-ben 2,8 milliárd forint családi pótlékot kapott, és az anya egyike annak a 167 ezer anyának akik a múlt esztendő végéig 1,2 milliárd forint gyermekgondozási segélyben részesültek ... Mindez szép — mondta az asszony, s hozzátette, hogy férjének a munkahelye és az övé is „kitett magáért"a nyolcadik gyermekük megszületésekor. Mégis, egy családtagra náluk jóval kevesebb pénz jut, mint az egy-kétgyermekeseknél. A családi pótlék meg viszonylag kevés. A Szakszervezetek Budapesti Tanácsának tavalyi felmérése szerint a nagycsaládok egy főre jutó jövedelme 742—793 forint közt mozog, s ez kevesebb, mint az átlag 50 százaléka, bár 1969-ben 6,9 százalékkal nőtt az egy főre jutó keresetük. A családi pótlék — az SZBT szerint — a gyermekek eltartási költségének mindössze csak 30 százalékát fedezi... „Már megint terhes? Minek az újabb teher?" — mondogatták legutóbb „jóakarattal” Bartáné ismerősei. Fájt neki. Hiszen gondjaik ellenére senkitől sem kértek segítséget. Pedig elvárható, hogy tiszteljék, védjék és támogassák a sokgyermekes anyákat! Fokozottan kötelező e tisztelet az állam minden ügyintézője részéről. Amikor sokgyermekes ismerősöm nemrég sürgette kétszobás lakásuk nagyobbra cserélését, az illetékes tisztviselő így válaszolt: „Minek szül annyi gyereket, ha nincs helyük ..Állami hivatalban tűrhetetlen ilyesmivel elodázni a nagycsaládos, becsületes dolgozók lakásügyét. Az évenkénti régi és új tanácsi lakásokból elsősorban őket kell kielégíteni. Annál is inkább, mert az SZBT tavalyi felmérése szerint például a főváros mintegy 15 ezer sokgyermekes — és többségében munkás — családjának 21 százaléka még mindig lakáskérelmező. A sokgyermekes lakásigénylők 25 százaléka tíz évnél régebben, 30 százaléka pedig 6—10 éve adta be kérelmét. Örvendetes, hogy a szakszervezeti állásfoglalás figyelembevételével kimunkált új lakásrendelet már előtérbe helyezi a nagycsaládosokat. A tanácsi lakások kiutalásakor a lakásépítési hozzájárulás, illtve a használatbavételi díj esetében, a nagycsaládosok — eltartottjaikhoz mérten — akár 80 százalékos szociálpolitikai kedvezményt is kaphatnak. Sőt, az összeg elengedhető, vagy részletfizetési kedvezmény is adható. Az építkező nagycsaládok előnyhöz juthatnak az OTP-kölcsönöknél és az anyagbeszerzésnél is. VAS, BÁCS ÉS KOMÁROM megyében, de másutt is felmérték a nagy családok számát, helyzetét. A tanácsok, szakszervezetek, üzemeik összefogásával már sokrétű segítséget adtak és nyújtanak lakáshelyzetük, bölcsődei, óvodai gondjaik, s nagyobb gyermekeik szakmai vagy továbbtanulási problémáinak megoldásához. A szociális alapokból a tanév kezdete és karácsony előtt több száz vagy ezer forinton felüli segélyekben részesítik őket. Szaktanácsi javaslatra a múlt év végén sorra foglalkoztak gondjaikkal a szakmai szakszervezetek központi vezetőségei is. Érdemi határozataik nyomán — a ruhaipartól a nagy vasas üzemekig — konkrét segélyezési, és más intézkedések születtek. A VÁLLALATI SEGÉLYEZÉSSEL azonban csak átmeneti vagy váratlan nehézségeket lehet áthidalni, hiszen ez jótékonykodás, ami a nagy családok emberi önérzetét is bántja. Mit lehetne hát tenni — mást, többet? Természetes, hogy a munka szerinti bérezés elvétől az ő esetükben semm szabad eltérni. De amíg államunk teherbíró képessége nem teszi lehetővé a családi pótlék általános felemelését — más megoldásra lenne szükség. Arra például, hogy a vállalatok saját erejük arányában és nagycsaládos dolgozóik helyzete szerint rendszeres kiegészítő pótlékot nyújtsanak számukra. Néhány üzem erre már módot is talált, kombinálva más, alkalmi segítséggel. Például iskoláztatáshoz korrepetálással segített, a lakásépítéshez ingyenes bontási anyaggal és fuvarral járult hozzá. Előnyt kell biztosítani kicsinyeik részére a bölcsődékben és óvodákban is. Igaz, ahol a sok gyereknek még a nagyobbja is csak általános iskolás, ott az anyának otthon kell maradnia. De ahol az orgonasípok ,,mércéje” szerint már szélesebb a „korskálájuk”, ott a nagyobb gyerekek is részt vesznek a családi munkamegosztásban, így számos anya már elmehetne 4—6 órás munkára, ha a legkisebbek bejuthatnak a gyermekintézményekbe s az iskolai napközibe. Csakhogy előbb a munka igazolását kérik tőlük, aztán veszik fel gyermekeiket, — holott csak a felvétel után vállalhatnak munkát, így hát a sorrendet is reálisan kell megállapítani, és több A—6 órás műszak kell számukra — ami csak jó munkaszervezés kérdése. Fontos segítség lenne a nagycsaládosok jól tanuló gyermekeinek már a középiskolától ösztöndíjat és ingyenes korrepetálótt biztosítani — vidékenpedig a lehetőségek szerinti kollégiumi elhelyezéstis. A nagy családból való ipán tanulókat pedig mindenütt részesítsék díjtalan étkezésben. Intézményesen azt is lehetővé kellene tenni, hogy a nagycsaládos anyák bedolgozói foglalkoztatása sokkal szélesebb körűvé váljék. Hazánknál jóvalgazdagabb országokban a bedolgozó, egészséges családanyák tömege is olyan keresethez jut, mint az adott iparág hasonló képzettségű gyári munkásai. Technikánk fejlődésével nálunk is növekszik némely iparág egyszerű szerelői tevékenysége — különösen a híradástechnikai miniatürizálás révén. Bővült a lehetőség, hogy a „hazaszállítható" alkatrészeket otthon is összeszerelhessék. Az anyák ilyen jövedelme a család életszínvonalát is emelné s nyugdíjra is jogosulttá tenné őket. MINDEZ CSAK VÁZLATOS áttekintés a társadalmi teendőkről és lehetőségekről. Erőforrásaink azonban kellő céltudatossággal még többet is nyújthatnának A nagycsaládosok megérdemlik, hogy a társadalom számára is jelentős áldozatvállalásukat több öröm és kevesebb gond kísérje ... Szenes Imre