Népszava, 1971. szeptember (99. évfolyam, 205–230. sz.)

1971-09-01 / 205. szám

Világ proletárjait egyesed­jelek! NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 99. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM ÁRA 80 FILLÉR 1971. SZEPTEMBER 1. SZERDA !ntszf.: Mígy­a!.. Ma: népszavazás Egyiptomban, Líbiában és Szíriában az államszövetségről Bods Sándor, az MTI tudósítója jelenti: Egyiptom, Líbia és Szí­ria több mint tízmillió választópolgára járul az urnák elé szerdán, hogy döntsön a három arab országot egyesítő állam­szövetség megalakításáról. A referendum mindhá­rom országban, reggel 8 órától délután 5 óráig tart. A népszavazás ered­ményét Szadat egyiptomi, Kadhafi líbiai és Asszad Szíriai elnök­e egyidejűleg csütörtök délben hirdeti ki. Ezt követően Egyip­tom az Egyiptomi Arab Köztársaság nevet veszi fel. Az Egyiptomi Arab Köztársaság állandó al­kotmányát szeptember 11-én bocsátják népsza­vazásra. Egyiptomban az Arab Szocialista Unió szervezé­sében országszerte tömeg­­gyűléseket tartottak azzal a céllal, hogy ismertessék az államszövetség alapel­veit és alkotmányterveze­tét. Szadat egyiptomi el­nök kedd este egyórás rá­dió- és televízióbeszédben méltatta az arab állam­­szövetség jelentőségét. Az Arab Köztársaságok Szö­vetsége válasz az arab nemzetet megosztó szét­húzás állapotára — mon­dotta. — Az államszövet­ség életbe vágóan szüksé­ges az ellenség ellen ví­vott harchoz. Amikor az államszövetségre szava­zunk — folytatta —, ak­kor ezt nemcsak a közös harcért tesszük, hanem azért is, hogy nemet mondjunk ellenségeink­nek, akik azt gondolják, hogy az arab nemzetnek vége, s elfelejtették az 1969-es évet, amikor győ­zött a szudáni és a líbiai forradalom. Az Al Ah­ram keddi számában foglalkozik az új egyiptomi alkotmány­tervezettel. Az új alkot­mány gondoskodik a tör­vényesség megóvásáról — hangsúlyozza a lap. — Gondoskodik arról­­is, mi történjen, ha az államfőt valami ideiglenesen gátol­ja munkájának ellátásá­ban. Ekkor az alelnök ve­szi át funkcióját.. Ameny­­nyiben az elnöki poszt megüresedne, az elnöki hatalmat az új választá­sokig a néptanács (parla­ment) gyakorolja. Abdallah Szalah jordá­niai külügyminiszter egyébként kedden befe­jezte négynapos hivatalos egyiptomi látogatását és továbbutazott Szaúd-Ará­­biába. Szalah Kairóban Riaddal, egyiptomi kollé­gájával folytatott megbe­széléseket a jordániai kor­mány és a Palesztinai ge­rillák közötti ellentétek­ről. Kedden Bejrútban a Palesztinai gerillaszerve­­zetek nyilvánosságra hoz­tak egy közleményt, amely szerint katonai akcióik so­rán augusztus első heté­ben 43 izraeli katonát tet­tek harcképtelenné. CsengőszóS­ohasem tudom megilletődés nélkül végighallgatni, megnézni. Az udvaron kis emelvényen a taná­rok, az igazgató asztala, a karénekes kislányok, fiúk arcán a nyári vakáció aranyzománca, fel­cseng a Himnusz, néma csendben áll a susogó lom­bok alatt száz és száz kisdiák. „Köszöntelek benne­teket az új tanév küszöbén’ — mondta messze csen­gő hangon az igazgató és gyerekhangok kánonja fe­lel kisdobos- és úttörőköszöntéssel . . Van valami végtelenül szívhez szóló a tanévnyitás első percei­ben — ilyenkor mi, szülők is visszakapjuk kicsit a régmúlt diákkorunkat. Ma tíz- és tízezer diák, szülő hallgatja meg a tanévnyitók üdvözlő szavait. Szeptember első nap­jára fordult a naptár: megkezdődik az 1971—1972-es tanév. Több mint egymillió általános iskolás, csak­nem 300 ezer középiskolás diák kapja kézhez a tan­könyveket, az ellenőrzőket, írja fel a tanrendet. Százezernél több pedagógus számára is véget ér a szünidő, 10 dolgos, kemény hónap következik. Nem kell különleges statisztika ahhoz, hogy számba vegyük, mivel gyarapodott egyetlen tanév alatt az iskolai hálózat. Több száz új tanterem se­gíti az általános és középiskolai munkát: vidéken sok új kollégiumi férőhely könnyíti a messziről járó diákok oktatását, a szemléltető eszközök felújításá­ra százezres, milliós nagyságrendű vásárlási kerete­ket biztosítottak az oktatási szervek. És — ami szin­tén nem lehet közömbös — néhány száz friss diplo­más tanító, tanár ma először lép katedrára, először kap osztályt — kis és nagyobb gyerekcsoportokat, a legnemesebb eleven értéket, hogy az oktatás, a nevelés fáradságos, de gyönyörű munkáját közöt­tük elvégezhesse. I­gaz, a szülőknek gondokat is hoz a tanévkezdés. Bár a közoktatás ingyenes hazánkban, a diákok felnevelése azért jócskán igénybe veszi a családi pénztárcákat. Az oktatási beruházásokon túl sok üzem, gyár, vállalat ad ez idő tájt rendkívüli se­gélyt a nagycsaládosoknak, a szűkebb jövedelmű szülőknek; ez is­­cél ez a segítség. A szülők áldozat­­vállalására azonban — mindezzel együtt is — még sokáig szükség lesz, a kiművelt emberfők, a kép­zettebb és nagyobb tudású fiatalság felnevelése, majd későbbi eredményeiben hozza meg a kamato­kat. Az új tanév sok és sokféle feladatot ró nemcsak a tantestületekre, a diákokra, az irányító szervekre, hanem a szülők népes táborára is. Az általános is­kolák csökkenő diáklétszáma reális követelménnyé teszi azt, hogy elmélyültebbé, színvonalasabbá vál­jék az oktatás, csökkenjenek az osztálylétszámok, és ahol lehet, végre „egyműszakos” legyen a tanítás. Középiskoláink terhei meg jelentősek, a demográ­fiai hullám utolsó évfolyama az idén távozik majd el. De a javuló pedagógusellátottság, a korszerűb­ben felszerelt szertárak, a könyvtárak é s nem utolsósorban a nevelők immár jelentékenyebb anya­­gi megbecsülése — ebben az iskolatípusban is na­gyobb eredmények elérését szorgalmazza. A szeptemberi csengőszó új „rohamra" szólít a tu­dás bástyáinak bevételéért. Kipihent, egészséges gyerekek, nevelői munkájukat szerető és értő pedagógusok „rajtja" ez a nap; kívánjuk, hogy az új iskolaév minden órája legyen hasznos, szép és értékes, minden diáknak, minden nevelőnek. Várkonyi Margit Imperialistaellenes tömegtüntetés Santiagóban „Az ifjúság vádolja az imperializmust” jelszó je­gyében hétfőn egyhetes konferencia kezdődött a chilei fővárosban. A kon­ferenciát a chilei ifjúsági koordinációs mozgalom, a Nemzetközi Diákszövet­ség és a Demokratikus If­júsági Diákszövetség ren­dezi, s azon az Egyesült Államokból, Indiából, Dél-Afrikából, Ceylonról, Franciaországból, Szudán­ból és több latin-amerikai országból mintegy 800 kül­földi küldött is részt vesz. Napirenden a parancs­­uralmi jobboldali rend­szerek elítélése, egy Ha­noiban felállítandó kór­ház részére gyűjtés, to­vábbá a Kuba és a kulcs­­iparokat államosító latin­­amerikai országok iránti szolidaritás kifejezésre juttatása szerepel. Az értekezlet megnyi­tása alkalmával hétfőn es­te Santiago utcáin 10 000 chilei diák és a konferen­cia résztvevői vonultak fel, kifejezésre juttatva szolidaritásukat Vietnam, Laosz és Kambodzsa né­pei iránt. Hajóval a Dunától az Atlanti-óceánig Árvédekezés a Tiszán A magyar vízügyi szak­emberek jó hírnevet sze­reztek maguknak min­denütt a világon. Egyre több nemzetközi szervezet viv meg magyar kutató­­kat,­ műszaki vezetőket ta­nácsadóként, kérnek fel szakértőként. Ott vannak képviselőink a legfonto­sabb világszervezetekben, így elsősorban az ENSZ különböző szakosított in­tézményeiben. A Meteo­rológiai Világszervezet, az Egészségügyi Világszerve­zet, a Nemzetközi Atom­energia Ügynökség egyre több területen veszi igénybe magyar vízügyi szakemberek közreműkö­­­dését. A KGST-ben a vízügyi vezetők kidolgozták a víz minőségének egységes mé­rési módszerét és elfogad­ták a megengedhető nor­matívákat, amelyek alap­ján az érintett országok szigorú intézkedéseket hoztak. A KGST-n belüli tudományos munka egyik eredménye, hogy a leg­fontosabb iparágakra kö­zös javaslatok alapján olyan szennyvíztisztító be­rendezéseket terveztettek, illetve vették számba a már rendelkezésre álló­kat, amelyek a leghatéko­nyabban képesek a káros anyagok felfogására. Az UNESCO elsősorban a szakmai továbbképzést segíti elő. A magyar mű­szaki, gazdasági szakértők megbecsülését mutatja, hogy egyre több ország­ban bízzák meg őket irá­nyító, kutató tevékenység­gel, így a többi között Kenyában, Irakban, Ar­gentínában és Szudánban. Az UNESCO a jövő év elején ismét tanfolyamot nyit Budapesten, amelyre elsősorban a fejlődő or­szágokból várunk­­ részve­vőket. Az Európai Gaz­dasági Bizottságon belül részlete­sen foglalkoznak az euró­pai vízigények alakulá­sával s ezek kielégítésé­nek lehetőségével. A la­kosság, az ipar és a mező­gazdaság is egyre több vi­zet igényel, ugyanakkor sok helyütt csak több­ száz kilométerrel, vezetékek segítségével tudják meg­oldani az ellátást. A lehe­tőségek, a leggazdaságo­sabb megoldások keresé­sében magyar szakértők is részt­­ vesznek. Több mint 20 nemzetközi egye­sületben képviseltetjük magunkat. A magyar árvízvédelmi szervezet munkáját világ­szerte elismerik, delegá­ciók tanulmányozták már a helyszínen is a szerve­zeti felépítést, különösen az 1970-es Tisza-völgyi ár­víznél alkalmazott mód­szereket. A KGST-n belül rendszeres tapasztalatcse­rékre kerül sor. A KGST-n belül most egyeztetik a különböző, vízgazdálkodással kapcso­latos géptípusokat. Az együttműködő országok több megállapodást köt­nek. Valamennyi olyan szom­szédos országgal, amely­nek folyói szelik a hatá­runkat, vagy éppen a ha­tárt képezik, mindennapos munkakapcsolat van. A VITUKI rádión, telepen, távírón, közvetlen tele­fonvonalakon k­ap, ha kell, akár óránként is jelentést a folyók vízállásának ala­kulásáról. A Szovjetunió­val elsősorban a Tisza sza­bályozásáról, az esetleges árvizekkel kapcsolatos kö­zös védelmi feladatokról folytatnak tárgyalásokat. Csehszlovákiával már több együttműködési tervet va­lósítottak meg, ilyen volt például az Ipoly szabályo­zása. Sokoldalú tárgyalások folynak a különböző or­szágokkal, a Rajna—Maj­na—Duna csatornával kapcsolatban. Az átadá­sig ugyanis minél több folyóról lehetővé akarják tenni a közvetlen hajó­zást az Atlanti-óceánig A jugoszlávokkal elsősorban a Duna szabályozásánál van jelentős együttműkö­dés és több tervet dolgoz­nak ki a Dráva hasznosí­tására is. A szomszédos Ausztria elsősorban a ki­sebb vízfolyásokon garan­tál megfelelő vízutánpót­­lást. Politika a társalgóban............................... 3 Ötletek hétköznapi használatra.......... . . 3 Mit mond a paragrafus *. ... A TANÉRT felkészült — a rendelések késnek ? Cedenbal, Kádár János és Fock Jenő a vadászati világkiállításon Jumzsagim­ Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságá­nak első titkára, a Mon­gol Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizott­sága első titkárának és Fock Jenőnek, a Minisz­tertanács elnökének tár­saságában kedden felke­reste a vadászati világki­állítást. A vendégeket a­ világkiállítás főbejáratá­nál Fehér Lajos, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a kormány elnökhelyettese és dr. Di­­mény Imire mezőgazdasá­gi és élelmezésügyi mi­niszter fogadta. A vendégek a kiállítás központjában tájékozód­tak a nagyszabású vadá­szati-természetvédelmi be­mutató szakmai részletei­ről, adatairól, majd kör­sétára indultak. Elsőnek a díszcsarnokot keresték fel, ahol nagy érdeklődéssel tanulmányozták az egyes országok vadászati kultú­rájára leginkább jellem­ző, nagy gonddal váloga­tott gyűjteményeket, ame­lyek egyúttal ízelítőt ad­nak az országok termé­szetvédelmi eredményei­ről és vadászati témájú népművészetéről. Ezután a Szovjetunió nemzeti kiállítási csarno­kát keresték fel, ahol B. Szviridenko, a pavilon igazgatója üdvözölte a vendégeket, majd a bol­gár nemzeti pavilonban a kiállító ország szakembe­rei ismertették kiállítási anyagukat. Ezután a mongol nem­zeti pavilonba érkeztek a látogatók, akiket itt Zs­­trudszuren, Mongólia nem­zeti megbízottja kalauzolt. Elmondotta, hogy gyűjte­ményük a világkiállításon 240 különféle érmet ka­pott. A vendégek időztek­­a népművészeti tárgyak­nál, majd megtekintették a kiállítás egyik érdekes­ségét, a mongol jurtát. Az NDK kiállítási csar­nokában vadász fúvós­­zenekar köszöntötte a ven­dégeket, s ezután Francia­­ország pavilonjába, majd az 1100 trófeát egyesítő magyar trófea pavilonba kalauzolták a vendégeket, akik elismeréssel nyilat­koztak a kiállítási csar­nok nagy szakértelemmel elrendezett, igen változa­tos anyagáról. A csehszlovák pavilon után a körséta utolsó ál­lomása a tanzániai pavi­lon volt. A körséta után Kádár János és Fock Jenő meg­tekintette a kiállítás lo­vaspályájának keddi ver­senyeit és bemutatóit. A vadászati világkiállí­tás megtekintése után Jumzsagij­ Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságá­nak első titkára, a Mon­gol Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnöke nyilatkozott benyomásai­ról az MTI munkatársá­nak : — Nagy érdeklődéssel figyeltem a világkiállítást, s úgy éreztem, sikerült hatásosan kifejeznie leg­fontosabb mondanivaló­ját, azt, hogy óvjuk, véd­jük a természetet. Véle­­ményem szerint részt vál­lalt ez a világkiállítás a népek közötti béke és ba­rátság ügyében is, mert hozzájárul ahhoz, hogy az emberek jobban megis­merjék más népek életét, körülményeit, s így elő­mozdítja a népek közötti jobb, kölcsönös megértést. — Sokféle jel mutatja, hogy magyar barátaink nagy munkát végeztek a világkiállítás jó megszer­vezése érdekében, s ez az eredményes munka ben­nünk is nagyon jó benyo­másokat keltett. Örülünk annak — mondotta többi között —, hogy a Mongol Népköztársaság részt vesz ezen a világtalálkozón Egyúttal megragadom az alkalmat, hogy köszöne­­tünket fejezzem ki a mon­­gol kiállítás megszervezé­séhez nyújtott értékes se­gítségükért, amelyet úgy értékelünk, mint a ma­gyar és a mongol nép kö­zötti megbonthatatlan ba­rátság újabb jelét. (MTI) Közös küzdelem a fasizmus minden újabb jelentkezése ellen Nagygyűlés a nemzetközi antifasiszta nap alkalmából Kedd délután, a nem­zetközi antifasiszta nap alkalmából nagygyűlést rendezett a Magyar Par­tizán Szövetség, a Náciz­mus Üldözötteinek Bizott­sága, az Országos Béketa­nács és a Magyar Jogász Szövetség a vasasszak­szervezet Költői Anna ut­cai székházában. Harmati Sándor, a Ma­gyar Szolidaritási Bizott­ság elnöke mondott be­szédet. Bevezetőben ki­emelte, hogy a fasizmus­sal szemben — amely a legveszélyesebb gonosz­tett az emberiség ellen — nincs helye megalkuvás­nak, az elnézés politikájá­nak. A fasizmusra a vá­lasz csakis egyetlen lehet: a határozott szembeszál­lás, a férfias harc, a ke­mény ököl módszere, min­dig és mindenkor. Erre kötelez az a sok millió halott, aki az embertelen megtorlások és gonosztet­tek áldozata volt, erre kö­teleznek Auschwitz és Bu­chenwald mártírjai, az olyan városok emléke, mint Lidice és Oradour. Erre kötelez a hősök vére, amely a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Jugo­szláviában, Franciaország­ban és egyebütt­ hullott a gonosztevők ellen vívott harcban. Hála a magyar antifasiszta harcosok ha­tározott szembeszállásá­­nak, a magyar nemzet be­csületét is megmentette, hogy nálunk is voltak bá­tor, ideológiailag szilárd harcosok, akik a fasizmus­sal fegyverrel szálltak szembe. A szónok rámutatott arra, hogy ma az Egye­sült Államok a világ első számú agres­szóra, az el­nyomott népek csendőre. Az amerikai közéletet, a mindennapi életet is mili­­tarizálta a Vietnamban elkövetett amerikai ag­resszió, amelynek egyik legsötétebb fejezete úgy­szólván hitleri módsze­rekkel kezdődött. A világban ma kialakult helyzet, a fasizmus veszé­lyes föléledése és szemér­metlen jelentkezése indo­kolja — mondta Harmati Sándor —, hogy­ tartsuk ébren a harcos antifasisz­ta szellemet. — Az antifasiszta front nagy nemzetközi esemé­nyeként üdvözöljük azt a Rómában hamarosan ösz­­szeülő tanácskozást, a frontharcosok és ellenál­lók nemzetközi talál­kozóját, amely szinte pél­dátlan a maga nemé­ben. Kipróbált harco­sok összejövetele lesz ez, amelyen részt vesznek olyanok is, akik akkor a front másik oldalán áll­tak, de okulva a múltból. r­a közösen küzdenek a fasizmus minden újabb jelentkezése ellen. Erre a találkozóra alkalmat ad a mai európai helyzet is. Régen volt már ilyen hosz­­szú, egybefüggő, immár több mint negyedszázados tartós békekorszak föld­részünkön, mint most. Sok a kedvező jel, de ben­nünket ez mégsem téveszt meg. Nincs ok sem ideo­lógiai, sem valóságos fegyverszünetre, a harc tovább folyik,hangsúlyozta befejezésül a Magyar Szo­lidaritási Bizottság elnö­ke. Felszólalt a nagygyűlé­sen a Május 1. Ruhagyár egy munkásfiatalja, Ko­vács Mária, majd az­ ese­mény részvevői állásfog­lalásban juttatták kifeje­zésre, hogy jogos aggoda­lommal szemlélik az új­fasiszta erők aktivizálását, és cselekvő szolidaritást vállalnak a világ vala­mennyi antifasisztájával. A nagygyűlés az Inter­­nacionálé hangjaival ért véget. (MTI) ­ Ellentmondó nyilatkozatok a Heleana tragédiájáról Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat adtak ki a Heleana komphajó szom­bati tragédiájáról a görög kereskedelmi hajózási minisztérium és az olasz hatóságok. Görög részről hétfőn azt állították, hogy a mentés a legnagyobb rendben történt, a legény­ség maradéktalanul ellát­ta kötelességét. Az olasz hatóságok viszont fenn­tartják a kapitány ellen korábban hozott vádjai­kat. A szombati tragédia most már véglegesnek látszó adatai szerint a Brindisi kikötőjében vesz­teglő, szinte teljesen ki­égett hajóroncson 24 ha­lott van. Az olasz ható­ságok eddigi vizsgálata által feltárt szabálytalan­ságok sorozata azt bizo­nyítja, hogy a legénység, enyhén szólva, szépíteni igyekezett a történteket. A hatóságok a vizsgála­tot kedden fogatják. (MTI)

Next