Népszava, 1971. október (99. évfolyam, 231–257. sz.)

1971-10-08 / 237. szám

4 (~ Pénteki mozaik ) GERGELY MIKLÓS: PÉNTEK, OKTÓBER 8. A. Nap­kal 5 óra 52 perckor, nyugszik 17 óra 11 perckor. ^ «Min Várható időjárás péntek es­tig. Időnként kisebb felhő­söd­és, eső nélkül. Mérsékelt, többfelé megélénkülő dél­nyugati, nyugati szél. A nappali felmelege­dés erősödik. A várható legmagasabb nappali hőmér­séklet pénteken 16—21 fok között. — A Duna Budapest­nél 157 centiméter. Szeretettel köszöntjük névnapjukon KOPPÁNY nevű kedves olvasóinkat-A nap kettese:^ — A dél-afri­kai fajüldözők az emberi mél­tóság állandó megsértését most határsértésekkel pró­bálják változatosabbá tenni? Jó reggelt! Olvasom a Népszavában, hogy a New York-i rendőr­ségen széles körben elterjedt a rendszeres vesztegetés. Na tessék, már megint a híres wilde-i paradoxon, amely szerint nem a művé­szet utánozza a természetet, hanem a természet utánozza a művészetet, illetve ez eset­ben az élet utánozza az iro­dalmat, hiszen olyan ez, mint Raymond Chandler hard boi­­led-nak, keményre főttnek nevezett, nagyokat ütő Los Angeles-i detektívek­et és na­gyokat fizető gazdag Los Angeles-i bűnözőket ábrázo­ló detektívregényei, amelyek­ben a Los Angeles-i rendőr­ségen ökölcsapásokkal vallat­ják a gyanúsítottakat, ha­csak nincs az illetőknek fi­nom, megvesztegető modo­ruk, méghozzá dollárral meg­vesztegető, ha az ember egy Chandler-regényt olvas, az az érzése, hogy a Los Angeles-i rendőrség épületének fürdő­szobáiban külön modern tu­solóberendezések vannak a gazdag emberek bűntetteinek eltussolására, szegény ember vízzel főz, gazdag ember dollárral, lehet, hogy Dreiser világhírű Amerikai tragédiá­jából is amerikai komédia lett volna, ha Clyde Grif­­fithsnek van egy kis pénze — egy kis nagy pénze — a rendőrség megvesztegetésére, a New York-i detektívek a bűnözőkkel vívott harcban — bocsánat a kissé mesterkélt szójátékért, de ez talán még mindig kisebb bűn, mint a korrupció — nem megsebe­sülnek, hanem meg­sebesül­­nek. a New York-i polgárnak nyugodt az álma, mert tudja, hogy amíg ő alszik, a rend­őrség ébren van, hiszen nem is tud aludni a korrupciós pénzek csörgésétől-csörgede­­zésétől, s végül is megnyug­tató érzés lehet a város pol­gárai számára, hogy ha a New York-i rendőrségen le­vágnak valakit pár ezer dol­lárra, ettől a vágástól nem folyik el a vére, viszont a bűnözők is nyugodtak, s szorgalmasan dolgoznak, nem vesztegetik az idejüket. Inkább a New York-i rend­őrséget vesztegetik. —■ Csiky Gergely halá­lának 80. évfordulója al­kalmából a Békés megyei Jókai Színház október 8-án ünnepi bemutatót tart. Máté Lajos rendezé­sében előadják az író Bu­borékok című darabját.­ ­ Gazdára talált a főnyeremény A vadászati világkiál­lítás társasjátékának fő­nyereményeit csütörtökön adták át a szerencsés nyer­teseknek. Az ÉRDÉRT va­dászházat Hunya István alezredes nyerte, a másik főnyeremény, a Zsiguli személygépkocsi Peterdi Sándor gépészmérnöké lett.­ ­ Megkezdték a nagyjavítást Az Ózdi Kohászati Üzem II-es számú kohója csütörtök reggel leállt. Megkezdték az évi nagy­javítást. A 16 napra ter­vezett munkát azonban két nappal lerövidítik. B A termálvizek hasznosításáról Győr-Sopron megyé­ben jelenleg kilenc ter­málkút működik, s továb­biak feltárására is van le­hetőség. Erről, s haszno­sításukról tárgyalt csü­törtökön a Győr-Sopron megyei tanács végrehajtó bizottsága. B Elkészült a 7590. lakás Csütörtökön elkészült a 7500. lakás a dunaújváro­si házgyárban. Az üzem a paneles építési technoló­gia úttörője volt, s most ismét elsőként kezdték meg a megerősített ház­elemek készítését.­­ ■ MEGÖLTE FELESÉGET A Nyugati pályaudvar moz­gó k­olbász-főzdéi előtt gya­korta áll népes tömeg, fel­nőttek, gyerekek pusztítják szelet kenyérrel a jól „meg­termett” főttkolbász-darabo-­­kat. Legutóbb magam is be­álltam a sorba. Igaz, kiszál­lásra indulva táskámban már ott lapult néhány szelet sült, arra gondoltam, néhány sze­let kenyeret veszek hozzá. Kértem is két szeletet, meg­lepetésemre azonban közölte az eladó: „csak kolbásszal”. Dolgavégezetlenül tovább­­álltam. Legutóbb ismét meg­torpantam a szép kolbász- és kenyérhalom előtt — incsel­kedett bennem az ördög —, s ismét szerencsét próbáltam. Volt ott kenyér garmadával, a tréfáskedvű elárusító fia­talember azonban vidáman dúdolta: „nincsen kenyér kolbász nélkül”. Elkullogtam. Két dolog foglalkoztatott: vagy olyan sok kolbászt gyártanak a húsüzemek, hogy csak ilyen „árukapcso­lással** lehet eladni, vagy ... de nem, erre gondolni sem merek. Mármint arra, hogy a kolbász—kenyér búsás any­a­­gi haszna fontosabb lenne, mint a vásárlók megfelelő kiszolgálása ... —ács— ■ A franciák nem fizetnek A francia autósok leg­nagyobb bosszúságára szerdán Párizs belvárosá­ban elhelyezték az első parkolóórákat, hogy ezzel megszüntessék a szabad parkolást. Az autósok többsége, azonban ezt fi­gyelemre sem méltatta. ÉVFORDULÓK FÜLEP LAJOS filozófus, Kossuth-díjas Mű­vészettörténész 1 esztendeje halt meg. VARGA JENŐ nemzetközileg elismert ma­gyar származású szovjet közgazdász, Lenin-díjas ha­lálának 7. évfordulója. a A RÁKELLENES KÜZDELEM SEREGSZEMLÉJE Csütörtökön Budapesten, a Semmelweis-teremben ünne­pélyesen megnyitották a IX. magyar onkológuskongresszust. Kellner Béla akadémikus megnyitója után dr. Farádi László miniszterhelyettes a kongresszust üdvözlő szavaiban méltatta a gazdag programot. A rákellenes küzdelem lehetőségeiről szólva hangsúlyozta, hogy az alap a betegség korai felisme­rése. Dr. Darabos Pál, az Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szak­szervezetének főtitkára üdvözlő szavaiban rámutatott a kér­désben érdekelt orvosi szakmák összefogására, példamutató együttműködésére. A NDK Tudományos és Felsőoktatási Dolgozói Szakszervezetének három­tagú delegációja csütörtö­kön visszautazott Berlinbe.­­ Csütörtökön negyven csehszlovák építőipari szakmunkás érkezett ta­pasztalatcserére Tatabá­nyára. A Magyar Partizán Szö­vetség küldöttsége — Gá­bor István alelnök veze­tésével — csütörtökön­­ Berlinbe utazott, hogy részt vegyen az Ellenállók Nemzetközi Szövetsége (FIA) vezető testületének ülésén. Dr. László Andor ál­lamtitkár, a Magyar Nem­zeti Bank elnöke csütör­tökön Moszkvába utazott, a Szovjetunió Állami Bankja 50 éves fennállása alkalmából rendezett ün­nepségekre. Ezt követően dr. László­­Andor részt vesz a Nemzetközi Gazda­sági Együttműködési Bank tanácsülésén is.­­ TOVÁBB JAVULT A FŰTÉSI HELYZET A Fővárosi Távfűtő Művek csütörtöki közlése szerint az elmúlt 24 órában tovább javult a helyzet, növekedett azok­nak a lakásoknak a száma, ahová már megérkezett a me­leg. A még fűtetlen lakások aránya a számítások szerint nem éri el az egy százalékot sem. A néhány helyen tapasztalt ki­sebb hibák kijavítása, a fűtést késleltető akadályok elhárí­tása folyamatban van. Előreláthatólag a jövő héten már azo­kon a helyeken is megindul a fűtés, ahol most még nélkü­lözik a meleget. Addig is ezekben a lakásokban temperá­­lással igyekeznek a hőmérsékletet növelni. Október 15-én pe­dig, a hivatalos fűtési idény első napján, valamennyi buda­pesti közintézményben megkezdődik a fűtés. A szokatlanul hideg időjárás miatt több helyütt, főként a gyermek- és az egészségügyi intézményekben már fűtenek, másutt pedig pró­bafűtéseket végeznek. 3 JUBILARTS TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK Csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián kétnapos tudományos ülésszak kezdődött az akadémia kémiai, szer­kezeti kutatólaboratóriumának tízéves fennállása alkalmá­ból. Lengyel Sándor professzor, a laboratórium igazgatója bevezető előadásában összefoglalta az elmúlt tíz év fejlődési szakaszait, beszámolt a laboratórium munkájáról, a vegyipar és a gyógyszeripar fejlesztését segítő tevékenységéről. A két­napos ülésszakon a laboratórium kutatóin kívül az együtt­működő hazai és külföldi intézmények képviselői is számot­ adnak legújabb, eddig még nem közölt kutatási eredmé­nyeikről.­­ A Buda István mi­niszterhelyettes által ve­zetett munkaügyi küldött­ség csütörtökön hazaérke­zett a Szovjetunióból. A küldöttség az anyagi ösz­tönzés és a vezetőképzés rendszerét tanulmányozta. Az Országos Béketanács meghívására hazánkba ér­kezett a Jugoszláv Liga a Békéért és a Népek Füg­getlenségéért Szervezet de­legációja dr. Ivan Supek professzornak, a liga el­nökségi tagjának vezeté­sével. Az 1970-ben súlyos testi sértésért már egyszer elitélt Major Károly különváltan élt feleségétől, aki négy gyerme­két nevelte. Major Károly többször kérte feleségét, hogy térjen vissza, de eredménytelenül. Június 6-án Major Ká­roly megtudta, hogy a felesége a gyerekekkel együtt Tarna­­örsön és a szüleinél tartózkodik, s elhatározta, hogy felke­resi és megpróbálja hazavinni. Az asszony nem volt haj­­landó visszatérni, sőt a beszélgetés során indokolatlanul ki­hívó magatartást tanúsított. A felbőszült férj erre több kés­szúrással végzett az asszonnyal. Az egri megyei bíróságon Majer Károlyt 12 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélték. A bíróság az ítélet indokolásában hangsúlyozta, hogy előre kiterveltség nem volt bizonyítható, ugyanakkor az asszony kihívó és provokatív magatartást tanúsított. Enyhítő körül­ményként értékelték a férfi beteges állapotát és megalapo­zott féltékenységét. A szifonCBB átvételi szabvány A RUHAIPARBAN Kilenc nagy ruhagyárnak, továbbá a belkereskedelem, valamint a textilgyárak képviselőinek részvételével nyílt meg csütörtökön Győrött a ruhaipari vezetők IV. országos ta­nácskozása. Többek között megtárgyalták az új ruhaipari átvételi szabvány tapasztalatait. 1971 júliusától ugyanis je­lentős mértékben megszigorították a konfekcióiparban elő­­állított ruházati termékek minőségi követelményeit. Az új átvételi szabvány szerint a ruhagyárak osztályos árut nem gyárthatnak, vagy csak árengedménnyel adhatják át a ke­reskedelemnek. Az új rendelkezés ugyanis kimondja, hogy a ruhaipar első, illetve másodosztályú termékeket állíthat elő, a harmad- és negyedosztályú ruházati cikkeket viszont már csak 30—40 százalékos árengedménnyel értékesítheti. Szóvá tesszük gy A Gyöngyös vize tisztán folyik Az Észak-magyarorszá­gi Vízügyi Igazgatóság dolgozói és a polgári vé­delmi szervek hatnapi munkával közömbösítet­ték azt a 85 tonna tömény nátriumhidroxidot, amely a­lm­últ héten a kisiklott vasúti vagonokból került a Gyöngyös patakba. A szennyező anyagoktól mentesített vizet adagol­va, a minőség állandó el­lenőrzése közben engedik majd a Tárnába, onnan a Zagyvába, illetve a Tiszá­ba. , . újjáépítik a makói múzeumot Mintegy két és fél mil­lió forintos költséggel új­jáépítik a makói József Attila Múzeumot. A régi múzeum falait már csak­nem az alapokig lebontot­ták. NÉPSZAVA 100 éves a Műszaki Egyetem (Folytatás az 1. oldalról) tézmény­i vezetőitől: fordítsanak fokozott fi­gyelmet arra, hogy ez a helyzet mielőbb megvál­tozzék. És követeljék is meg minden illetékes szervtől, fórumtól, hogy ehhez a szükséges segítsé­get megadják. Befejezésül Fock Jenő hangsúlyozta: a centená­riumát ünneplő egyetem vezetői, oktatói, diákjai abban a tudatban dolgoz­hatnak, hogy a párt és a kormány segíti munkáju­kat, bizalom övezi fele­lősségteljes tevékenységü­ket. A Magyar Tudományos Akadémia üdvözletét dr. Erdey-Grúz Tibor tolmá­csolta. Ezután a hazai és külföldi társintézmények rektorai üdvözölték a ju­biláló egyetemet. A plenáris ülés befejez­tével a vendégek megte­kintették az egyetem száz­éves történetét bemutató centenáriumi kiállítást. Délután az egyetemi ta­nács nyilvános ülésének keretében került sor a tiszteletbeli doktorok ün­nepélyes avatására. Dr. Perényi Imre rektor nyúj­totta át az egyetemi ta­nács nevében a díszdok­tori okleveleket. Tisztelet­beli doktorrá avatták Carl Justus Heckmann professzort, a magdebur­­gi Otto von Guericke mű­szaki főiskola igazgatóját, Muttnyánszky Ádám Kos­­suth-díjas professzort, a gépészmérnöki kar volt tanszékvezető egyetemi tanárát, dr. Kotsis Iván professzort, az építész­­mérnöki kar volt tanszék­­vezető tanárát, Leopold Wiel professzort, a drez­dai műszaki egyetem ta­nárát, a Német Építész Akadémia levelező tagját, dr. Pier Luigi Nervi olasz professzort, Ivan Pavlovics Alimarin pro­fesszort, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája tagját, a Lomonoszov Egyetem analitikai kémia tanárát, és dr. Erdélyi Ed­­ward professzort, a colo­radói egyetem tanárát. Ugyancsak a nyilvános egyetemi tanácsülés kere­tében nyújtották át a cen­tenárium alkalmából ala­pított Budapesti Műszaki Egyetem emlékérmét dr. N. Antonovics Sztrelcsuk­­nak, a műszaki tudomá­nyok doktorának, a moszkvai építőmérnöki egyetem rektorának, dr. Csanádi György akadé­mikusnak, egyetemi ta­nárnak, közlekedés- és postaügyi miniszternek, dr. Gábor Lászlónak, a műszaki tudományok dok­torának, az építészmér­nöki kar dékánjának, dr. Kozma Lászlónak, az MTA levelező tagjának, a vezetékes híradástechnikai tanszék vezetőjének, dr. Macskásy Árpádnak, a műszaki tudományok dok­torának, az I. számú épü­letgépészeti tanszék taná­rának, dr. Schay Géza kétszeres Kossuth-díjas akadémikusnak, címzetes egyetemi tanárnak. A háromnapos ünnep­ségsorozat pénteken a ju­biláló gépészmérnöki, épí­tészmérnöki és vegyész­­mérnöki kar tudományos ülésszakaival folytatódik. A megemlékezés szomba­ton ünnepi ni°náris ülés­sel zárul. (MTI) A posta gazdálkodásáról tárgyalt a szakszervezet központi vezetősége A Postások Szakszerve­zetének központi vezető­sége csütörtöki ülésén megvitatta a posta idei gazdálkodásának eddigi eredményeit s az ezzel kapcsolatos további fel­adatokat. A tanácskozás munkájában részt vett So­moskői Gábor, a Szakta­nács titkára, valamint Horn Dezső közlekedés- és postaügyi miniszterhelyet­tes. Dr. Buják Konstantin ve­zérigazgató-helyettes be­számolójában megállapí­totta, hogy a postás dol­gozók munkájának értéke a tavalyihoz képest 77 millió forinttal növeke­dett. Ugyanakkor a pos­ta költségei a tervezettnél jóval magasabbak, a be­vétel pedig csökkent. Amennyiben az év hátra­levő időszakában nem si­kerül változást elérni, ak­kor ez már érinti a pos­ta dolgozóinak jövedel­mét is, ami tovább fokoz­hatja a már most is ta­pasztalt feszültségeket A vita alapján a köz­ponti vezetőség állásfogla­lásában rögzítette: töre­kedni kell az ésszerűbb gazdálkodásra, de úgy, hogy a takarékosság ne érintse hátrányosan a dol­gozók élet- és munkakö­rülményeit . A kertész — az 54 éves Demeter Béla — csodá­latosan szép villája, ame­lyet néhány évvel ez­előtt 1 200 000 forintért építtetett, Budán, a XII., Zalai u. 4/a számot viseli. Az ötszobás, főúrian be­rendezett villa gyönyörű kert közepén áll, amint azt sok tv-néző a Kék fény adásában láthatta. A villához két személy­­gépkocsi is tartozik. 700 000 forintos, üzérkedés A villa képe először akkor bukkant fel a ív­ben, amikor a Kék fény az V., Építő Ktsz vissza­élései nyomán — miután az a ktsz égisze alatt épült — bemutatta. Miből épít­tette a villát Demeter Béla, pontosabban, tisz­tességes úton jutott-e a pénzhez, amelybe a kacsa­lábon forgó villa és be­rendezése került? — akaratlanul is ez ötlött fel az emberekben. Köz­ben több olyan bejelen­tés érkezett a főkapitány­ságra, amely szükségessé tette a vizsgálat megindí­tását. A vizsgálat azóta befe­jeződött és kiderítette, honnan származtak a kertész horribilis bevéte­lei. Demeter Béla magán­kertésznek Budakalászon ás Balatonzamárdiban van kertészete. (Balaton­zamárdiban egyébként lu­xusvillája is van.) Mint magánkertész, a Hermes ÁFÉSZ-on ke­resztül bonyolította le ke­reskedelmi tevékenységét. Tudni kell azonban eh­hez, hogy minden magán­kertész írásbeli kötelezett­séget vállal arra, hogy csak saját termel­vényű növényeit hozhatja forga­lomba. A vizsgálat során meg­állapították, hogy Deme­ter kijátszotta ezt a kö­telezettséget, amennyiben 1968 januárjától ez év jú­lius 15-ig összesen 700 ezer forintnyi üzérkedést követett el, s ebből fél­millió forint haszna szár­mazott. Mégpedig a Her­mes ÁFÉSZ égisze alatt. Állami gazdaságoktól, tsz-ektől vásárolta fel a facsemetéket és növénye­ket, azt a látszatot keltve, mintha a Hermes megbí­zottja lenne. Még bé­lyegzett is a Hermes 306. vetőmagbolt bélyegzőjé­vel, amelyet Molnár Lász­­lóné 47 éves üzletigazga­tótól kapott. A meggymag „akció“ Néhány példa Demeter üzleteiből: 1969-ben és 1970-ben a Kecskeméti Konzervgyártól, mint Her­mes megbízott, összesen 3282 kiló meggymagot vá­sárolt, kilónként 1,70, il­letve 4 forintos áron. 2838 kiló meggymagot nyom­ban eladott az Országos Ültetvénytervező Válla­latnak, kilónként 1­40 forintért. Ezen az üzleten Demeter kereken 100 ezer forintot keresett. Az Or­szágos Ültetvénytervező Vállalat főosztályvezető­jét, a 41 éves Gubicza Józsefet, aki lehetővé tet­te az illegális üzletet, 18 ezer forinttal vesztegette meg. Félmilliós „tárolási szerződés“ Egy másik üzleten De­meter 132 645 forintot ke­resett. Jött ugyanis egy megrendelés a Középdu­nántúli Vízügyi Igazgató­ságtól a Hermeshez, kü­lönböző növények szállí­tására. Molnár Lászlóné és Muck Tibor 45 éves fő­könyvelő Demeternek írásbeli megállapodás után átadták, a megrendelést. A növényeket Demeter, persze, nem a saját kerté­szetéből, hanem a Somo­gyi Állami Erdőgazdaság­ból szerezte be és a fenti busás haszonnal adta to­vább. Később Demeter Gubi­cza Józsefet behozta a Hermeshez főosztályveze­tőnek. Gubicza nem volt hálátlan. Ez év januárjá­ban tárolási szerződést kö­tött Demeterrel, 514 ezer forint értékű facsemete szállítására, amelyre azonban megrendelés még nem volt. Demeter előre fel is vette a pénzt. Áp­rilisban ugyan 420 ezer forint értékű facsemetét leszállított a Hermes le­­rakatába, de megrendelés még mindig nem volt rá. Májusban 290 ezer fo­rint értékű facsemetét kénytelenek voltak visz­­szaültetni, de a szakértők szerint kétharmada nem eredt meg. Mivel Demeter csaknem százezer forint értékű facsemetét "le sem szállított, a teljesen fe­lesleges tárolási szerző­déssel 279 ezer forint kár érte a társadalmi tulaj­dont. Gubicza az idők so­rán még 9000 forintot vett át Demetertől. De meg­vesztegette a kertész 10 ezer forinttal Holló Szabó Lajost, a Hermes keres­kedelmi­­ üzletkötőjét is, hogy adjon el neki 150 ezer forint értékű dísz­cserjét. A főkapitányság Deme­ter Bélát üzletszerűen, szövetkezet működése kö­rében leplezett üzérkedés és vesztegetés miatt, Gu­bicza Józsefet vesztege­tés és hűtlen kezelés miatt előzetes letartózta­tásba helyezte. De rajtuk kívül vádemelési javasla­tot tettek Molnár László­né és Muck Tibor ellen is üzérkedésben való bűnsegéd­ bűnrészesség miatt és Holló Szabó La­jos ellen vesztegetés miatt Balla Ödön A kertész villája 1971. október 1 Biszku Béla a XV. kerületben Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizott­ság titkára csütörtökön a XV. kerületbe­ látogatott. Társaságában volt Sándor József, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának tag­ja, a KB osztályvezetője, a kerület országgyűlési képviselője és Somogyi Sándor, a budapesti párt­­bizottság titkára. A vendégek délelőtt részt vettek a XV. kerü­leti pártbizottság ülésén, délután pedig Lantos Zoltánnal, a pártbizottság első titkárával és Pataki Bélával, a kerületi tanács elnökével együtt­­ meg­­tekintették az újpalotai lakótelep építkezését Komócsin Zoltán Debrecenben Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a KB tit­kára csütörtökön látoga­tást tett Debrecenben. A megyei pártbizottság szék­házában Karakas László, a megyei pártbizottság el­ső titkára adott tájékoz­tatót a megye politikai, gazdasági és kulturális helyzetéről, eredményei­ről és a megoldásra váró feladatokról. Délelőtt a megyei párt­­bizottság székházában tar­tott aktívaülésen Komó­csin Zoltán az időszerű bel- és külpolitikai kér­désekről tájékoztatta a résztvevőket. A KB titkára délután a m­egye és a város vezetői­nek társaságában megte­kintette Debrecen új vá­rosrészeit, majd a kon­zervgyárba látogatott. Ezután Komócsin Zol­tán a Debreceni Agrár­­tudományi Egyetemen tett látogatást (MTI) Németh Károly Heves megyében Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a buda­pesti pártbizottság első titkára, csütörtökön He­ves megyébe látogatott Egerben, a megyei párt­­bizottság székházában Oláh György, a megyei pártbizottság első titkára és Fekete Győr Endre, a megyei tanács elnöke fo­­gadta, majd beszélgetést folytattak a megye életé­ről, fejlődéséről. Németh Károly ezután felkereste a Mátravidéki Fémműve­ket, ahol megtekintett­e az európai hírű tubusüze­met. meghallgatta a gyár életéről szóló beszámolót Németh Károly ezután az andornaktályai Búza­kalász Termelőszövetke­zetbe látogatott, ahol megtekintette a szüretet majd a szőlőfeldolgozó üzemet. Itt a dolgozók köszöntötték a vendéget Pullai Árpád Baranyában Pulai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára csütörtökön Bara­nyába látogatott Részt vett Harkányban a Ba­ranya és a Tolna megyei párt- és tömegszervezeti osztályvezetők részére rendezett háromnapos tanfolyam megnyitóján. Az eseményen jelen volt Egri Gyula, a Bárány­ megyei pártbizottság első titkára, Horváth József, a Tolna megyei pártbizott­ság titkára. A tanfolya­mon előadást tartott Házi Béla, az MSZMP KB párt- és tömegszervezeti osztályának helyettes ve­zetője. A vitában felszó­lalt Pallai Árpád is. A román szakszervezeti küldöttség látogatása A Virgil Trofin vezető­ küldöttség csütörtökön fé­sével hazánkban tartózko­­togatást tett a Minőségi­dó román szakszervezeti Cipőgyárban. (MTI)

Next