Népszava, 1971. október (99. évfolyam, 231–257. sz.)

1971-10-16 / 244. szám

10 NÉPSZAVA 1971. október 16 MTS OT és MOB ülés a Sportcsarnokban Bontakoznak az olimpiai csapat körvonalai Pénteken délelőtt a Sportcsarnok vívótermé­ben ülést tartott a Mű- gyar Testnevelési és Sport- szövetség Országos Taná­csa. Első napirendi pont­ként a Magyar Olimpiai Bizottság tagjainak rész­vételével megvitatták az olimpiai előkészületek helyzetét. Dr. Csanádi Árpád el­nökhelyettes beszámolójá­ban elmondotta, hogy az olimpiai sportágak túl­nyomó többségében befe­jeződtek az év jelentős versenyei, és néhány sportágban már megkez­dődött a felkészülés 1972- re. Az EB- és VB-szerep- • lés értékelése alapján és a vizsgálódások szerint már bontakoznak a mün­cheni magyar olimpiai csapat körvonalai. Az előadó szerint az érintett sportegyesületek és sportági szakszövetsé­gek zöme kiemelt felada­tának tartotta az olimpiai előkészületeket, a felké­szülés során jelentkező fo­kozott szakmai igények kielégítését. Néhol azon­ban jelentkeztek szerve­zeti, tárgyi és személyi problémák, amelyek zök­kenőket okoztak a felké­szülésben és megmutat­koztak az egyes világ- és Európa-bajnokságok ered­ményeinél is. Dr. Csanádi Árpád rész­letesen foglalkozott a sportágakkal. Az atlétikában hiány­zott a kellő szervezettség, a szövetség vezetése nem tudott egységes szemléle­tet teremteni. Az Európa- bajnoki szereplés nem mutatott megnyugtató ké­pet, és a hibák okait még nem tárták fel egyértel­műen. A birkózók világ- bajnoki szereplése — az előzetes sok nehézség el­lenére — pozitívan érté­kelhető, szabadfogásban azonban a szakmai mun­ka további javítása szük­séges. Cselgáncsban a fel­készülési elvek következe­tes megvalósítása nem si­került teljes mértékben, de. így is — a világ- és Európa-bajnoki szereplés tükrében — e sportágban előrelépés történt. Evezés­ben a Mexikóban ezüst­érmet szerzett kormányos nélküli négyes erősítése nem sikerült, jóllehet az olimpián nagyobb esély- lyel indulhatna, mint az Éurópo-bajnokságon. Di­cséretre méltó, hogy ne­gyedik helyet ért el a nyolcas. A kajak-kenu váloga­tottat fájdalmas veszteség érte a kiváló szakember. Granek István halálával. Zökkenő szerencsére nem következett be a felkészü­lésben, a keret több fia­tallal egészült ki. A belg­rádi világbajnokságon el­ért eredmények általános elismerést váltottak ki. Kerékpározásban a pálya­versenyzők továbbra sem értek el biztató ered­ményt, viszont az ország­útiak világbajnoki szerep­lése jelentős fejlődésre utal. Labdarúgásban csak jelentős késéssel készült el az olimpiai felkészülés terve és az edző személyé­nek kijelölése. A felkészü­lés részletei még további kimunkálást igényelnek. Lovaglásban nem volt mód megnyugtatóan le­mérni az előkészületeket. Ökölvívásban számottevő a javulás, ezt az Európa- bajnokság is bizonyította. Az eredményességet elő­segítette a szakvezetők jó munkája, a kemény válo­gatott edzések, az előké­születek központosítása. Öttusában — a mérsékel­tebb VB-szereplést is fi­gyelembe véve — tovább­ra. is az élvonalban va­gyunk. A női röplabdázók nagy szorgalommal és szakszerűen végezték a felkészülést,, az Európa- bajnokságon azonban vá­rakozáson alul szerepel­tek. Hasonló helyzet ala­kult ki sportlövészetben is. A súlyemelők eredmé­nyesen versenyeztek az Európa-bajnokságon, a vi­lágbajnokságon azonban már nem tudtak ismétel­ni. Szereplésük alapos ér­tékelést és hibafeltárást igényel. Tornában a férfiak nem ' várt, jó eredményeket ér­tek el az egyéni Európa- bajnokságon. A nőknél továbbra is gondok jelent­keznek a válogatott és az egyesületi munka össze­hangolásában. Több fiatal tehetséggel frissült fel a női tornászkeret. Az úszók idei eredményei javulás­ról tanúskodnak, azonban olimpiai szempontból vál­tozatlanul csak néhány versenyzővel lehet szá­molni. Komoly gondot okoz a felkészülésben az uszodahiány. Vívásban a bécsi világbajnokságon a szerzett pontokat tekintve jól, a győzelmeket nézve viszont már mérsékelteb­ben szerepeltek legjobb­jaink. Néhány fiatal és még kevés nemzetközi ta­pasztalattal rendelkező versenyző gyors fejlődése igen örvendetes és re­ményt keltő. Vitorlázás­ban két hajóosztályban is a nemzetközi élmezőnybe kerültünk 1971-ben. A vá­logatott vízilabdacsapat­ban újabb fiatalok kaptak helyet Az edzések vezeté­sébe bevontak régi, nagy tudású válogatott játéko­sokat. Sikernek számít a rangos Jadran Kupa el­nyerése, de még további fejlődésre van szükség és lehetőség. A téli olimpia versenyszámai közül egye­dül Almási Zsuzsa szemé­lyében van pontszerzésre esélyes versenyzőnk. Az előterjesztést, amely­hez dr. Csanádi Árpád szóbeli kiegészitést is fű­zött, a MOB és az MTS Országos Tanácsának együttes ülése megvitatta és — különböző feladato­kat megjelölve — elfo­gadta. Az Országos Tanács ez­után tudomásul' vette dr. Beckl Sándor előterjeszté­se alapján a két ülés kö­zött végzett munkáról szóló tájékoztatót, majd személyi kérdésekben dön­tött. Az Országos Tanács és az elnökség tagjainak sorába kooptálta, egyben elnökhelyettessé választot­ta dr. Harangozó Edét. A tanács ezután egyes sport­ági szakszövetségek el­nökségeinek személyi vál­tozásait tárgyalta, mivel munkaköri változás, egész­ségügyi és egyéb okok miatt többen felmentésü­ket kérték, s jóváhagyta az alábbi új elnökségi ta­gokat: Birkózó, szövetség: Bar­na István és Gurics György; cselgáncs szövet­ség: dr. Petneházy Csaba; gyeplabda szövetség: Kner János és Somlai József; kézilabda szövetség: Va- nyus Jakab és Varga Je­nő; kosárlabda szövetség: Raffael Zoltán, Szabó Já­nos, Szabó Jenöné, Teleg- dy György és Zsigmond József; labdarúgó szövet­ség: Berzi Sándor és Lé­vai Béla; ökölvívó szövet­ség: Borsós László (elnök), Berényi Ferenc, Köteles István, Papp László, Ser­mer György és Varga Fe­renc; repülő szövetség: Börczi Gyula és Pál Zol­tán; rádióamatőr szövet­ség: Molnár János (elnök), Gyenes Sándor és Virányi Miklós; sakk szövetség: Haág Ervin, Kertész Im- réné, dr. Páros György és Szlabey Géza: sí szövet­ség: Balázs Éva, Kővári Károlyné, Sajgó Pál, dr. Sternád Gyula és Szalay László; sportlövő szövet­ség: Gyuricza László, dr. Halász András, Kuti Gá­bor, Nagy Kálmán és Szi­lánk András; vívó szövet­ség: Tömpe István (elnök). SiJLmZTÉKES KOVÁCSOLÓ KAPACITÁSSAL RENDELKEZŐ KOOPERÁLÓ PARTNERT KERESÜNK 1972-től havi 60—80 tonna (0,5 kg-tól 5 kg-ig) egyszerű kovácsdarabok gyártására SZÜKSÉG ESETÉN DARABOLT ANYAGOT ÉS SZERSZÁMOT IS BIZTOSÍTUNK Esetleg kovácsologépet átveszünk Ajánlatokat „HOSSZÜ TÁVRA SZERZŐDÜNK'’, jeligére kérjük a kiadóba küldeni Salgótarján—U. Dózsa, Ferencváros—Rába ETO Rövid pihenő után a hét végén ismét pályára lépnek a labdarúgó NB I. csapatai. A 9. forduló­ban a bajnok Ü. Dózsa, a mezőny egyetlen veret­len együttese a tarjáni „oroszlánbarlangban” lép fel, ott, ahol legutóbb, ez év március 7-én is vere­séget szenvedett. A forduló további érde­kessége, hogy a Csepel, amely rendszerint villany­fény mellett bonyolítja le hazai mérkőzéseit, ezúttal délelőtt fogadja az MTK-1. Viszont kígyóinak a fé­nyek a kispesti pályán, a korszerűsített világító be­rendezések a pénteki fő­próbán már jól vizsgáz­tak. A találkozók egyébként a Népstadionban, Csepe­len, a Fáy utcában és Kispesten, illetve Salgó­tarjánban, Pécsett, Tata­bányán és Székesfehérvá­rott kerülnek sorra. A csapatok — a pén­teki jelentések szerint — nem terveznek" változáso­kat. Magyar asztalitenisz győzelem Moszkvában A várakozásnak megfe­lelően nehéz küzdelem­ben, szoros eredménnyel, de végül is szép, 4:3 ará­nyú győzelmet aratott Moszkvában amagyar asz­talitenisz-válogatott idei első Európa Liga-mérkő­zésén egyik legnagyobb ellenfele, a szovjet csapat ellen, amely péntek este Amelin, Gomozkov, Rud- nova összeállításban pró­bált revansot venni a ta­valy Budapesten elszenve­dett 7:0-ás vereségért. A magyar győzelemben a fő érdem Klampárt és Börzseit illeti, akik mind­két egyes mérkőzésüket megnyerték, s a verseny végén valósággal a „sír­ból” hozták vissza a győ­zelmet. Részletes eredmények: Férfi egyes: Börzsei— Amelin 2:0 (19, 18), Klam- pár—Gomozkov 2:0 (19, 12), Klampár—Amelin 2:0 (13, 14), Börzsei—Gomoz­kov 2:0 (13, 19). Női egyes: Rudnova— Kisházi 2:0 (19, 9). Férfi páros: Amelin, Gomoz­kov—Klampár, Rózsás 2:1 (—24, 20, 15). Vegyes pá­ros: Gomozkov, Rudno­va—Klampár Lotaller 2:0 (18, 13).­Küldött közgyűlés a Csepel SC-nél A Csepel SC pénteken délután tartotta vezető­ségválasztó küldött köz­gyűlését. Az 561 meghí­vott közül 518-an jelentek meg a sportcsarnokban. Lázár Lajos sportköri elnök mélyreható, részle­tes beszámolója után fel­szólalt többek között Ernst Antal, a Csepel Vas- és Fémművek párt- bizottságának titkára, dr. Csanádi Árpád, az MTS OT elnökhelyettese, Be­nedek Ferenc mesteredző, Závori László, a Csepel Vas- és Fémművek szak- szervezeti bizottságának első titkára, valamint Berzi Sándor, a SZOT kultúr- és sportalosztá­lyának vezetője. A vita után a küldöt­tek egyöntetű szavazása alapján az újabb időszak­ra a következő elnökséget választották meg: Lázár Lajos elnök, Havasi Gyu­la és Kun Jenő elnökhe­lyetteseit, Bátori János, Barcza Lajos, Burger Miklós, Dülic István, Fo­dor Tamás, Forró János, Huszka György, dr. Ju­hász Gyuláné, Tóth Ká­roly, Pest Antal tagolt. (MTI) Döntetlen az ötödik játszma Buenos Airesben csü­törtök délután került sor a Fischer (amerikai)— Petroszjan (szovjet) sakk- világbajnok-jelölti páros mérkőzés 5. játszmájára. Fischer vezette a világos bábukat. Fischer, mint legtöbb­ször, ezúttal is király­gyaloggal nyitott s Pet­roszjan a nagymesterek találkozóin ritkán alkal­mazott Petrov-védelmet választotta: Ez szemmel- láthatóan meglepte az amerikai nagymestert s így történhetett meg, hogy ő az első 10 lépés megté­teléhez 25, míg Petroszjan csak 10 percet használt fel. A játszma közepe táján Fischer pozícióelőnyt har­colt ki s Petroszjan egyre inkább időzavarba került. A 29. lépés után már csak 15 perce maradt a továb­bi 11 lépés megtételére. Kétszer is felajánlotta a döntetlent, de Fischer el­utasította a javaslatot. A 38. lépés után a szovjet nagymesternek 5, Fischer- nek még 27 perce volt hátra. A harmadszor fel­kínált remit végre elfo­gadta Fischer. A mérkő­zés állása: 2,5:2,5. A hato­dik játszmára vasárnap este kerül sor. A játszma leírása: 1. e2— e4 e7—e5, 2. g2—f3 g8—ffi, 3. f3xe5 d7—d6, 4. eő—f3 f6> e4, 5. d2—d5 e4—f6, 6. fi—d3 f8— n, 7. b2—h3 0—0, 8. 0—0 c7— c6, 9. fi—el b8—d7, 10. c/— f4 f8—e8, 11. C2—c4 d7—f8, 12. bl—c3 f8—e6, 13. dl—b3 f8— e6, 14. f4—h2 e7—f8, 15. el— e2 b7—b5, 16. b3—c2 /—b7, 17. al—el g7—g6 18. b2—b4 b5xc4, 19. d3xc4 e6—c2, 20. c4—b3 e8xe2, 21. elxe2 a6— a5, 22. a2—a3 a6—a5, 23. c3xd5 c6xd5, 24. ba—b5 a5—a4, 25. b3—a2 d8—b6, 26. c2—bl a8— a5, 27. e2—b2 f6—e4, 28. h2— f4 e5—c3, 29. bl—c2 e5xb5, 30. b2xb5 c3xb5, 31. c2xa4 b6—a6, 32. a4xa6 b7xa6, 33. f4—e3 bax a3, 34. a2xd5 a6—c4, 35. d5— c6 a3—e2, 36. e3—d2 c4—e2. 37. c6—e4 e2xf3, 38. e4xc2 f3—da. Nemzetközi atlétikai viadal a Népstadionban FELVESZÜNK női dolgozókat, férfi segédmunkásokat és varrónőket l. SZ. ÜZEMEGYSÉG XIII., Vágó Béla utca 29 Felveszünk betanuló női dolgozókat, vasalónőket, kalanderezőket és szortírozókat 2. SZ. ÜZEMEGYSÉG X„ Vasgyár utca 10 Betanuló női és férfi dolgozókat felveszünk 3. SZ. ÜZEMEGYSÉG XIII., Szekszárdi utca 15/b Felveszünk betanuló női dolgozókat és nyugdíjas fűtőt 5. SZ. ÜZEMEGYSÉG II., Csalogány utca 55 Azonnali belépéssel felveszünk nyugdíjas portást Budapest, VII., Kürt utca 8 Azonnali belépéssel felveszünk gépkocsivezetőket Budapest. XIV., Mogyoródi út 8 Azonnali belépéssel felveszünk kőművest, segédmunkást és takarítónőket Budapest. VII., Kürt utca 8 Jelentkezés reggel 8 óráig Felveszünk képesített és mérlegképes könyvelőket, számlaellenőri, bérelszámolói, anyagkönyvelői és hálózati ellenőri munkakörbe, valamint gyors- és gépírókat Jelentkezés szombat kivételével reggel 8—10 óráig a KÖZPONTI IRODÁBAN, VII., Csányi utca 10 Üzletbe vállalónőket és 8 órás kisegítő dolgozókat felveszünk Budapest, VII., Csányi utca 10 ­A szombaton és vasár­nap a Népstadionban sorra kerülő Magyaror­szág—Ukrán SZSZK atlé­tikai válogatott viadal ha­zai idényzárónak is' te­kinthető ebben a sport­ágban. Ennek ellenére ■igen színvonalas, érdekes versenyekre van kilátás. — Sajnos, nem tud­tunk a legjobb összeállí­tásunkban Budapestre ér­kezni, több sérülés és be­tegség miatt — mondotta Pjotr Deniszenko, a volt kiváló tízpróbázó, az uk­rán válogatott vezető ed­zője. — Több verseny­zőnk már az idény vé­gére való tekintettel abba is hagyta az edzéseket, ennek ellenére remélem, nem keltünk majd csaló­dást. A szovjet versenyzők különben péntek délelőtt edzést tartottak a. Nép­stadionban. Deniszenkó- nak ez volt a véleménye: — Ragyogó a rekortán- pálya, csak az időjárás Javulna meg szombatra. Túsz Ferenc, a magyar válogatott vezető edzője a következőket mondta: — Annak ellenére, hogy már az idény végén va­gyunk, jó * versenyekre van kilátás, s azon sem lepődnék meg, ha még országos csúcs is szület­ne. Jó néhány fiatal ver­senyzőnk szerepel. Bízom abban, hogy női versenyt megnyeri a magyar válo­gatott, a férfiaknál igen szoros küzdelemre számí­tok. Minszkben megnyitották a VIII. női tornász KB-t. A versenyen 21 ország 42 tor­násza méri össze tudását. Hollandia asztalitenisz-válo­gatottja Dublinben 6:1 arány­ban győzött Írország csapata ellen Eurőpa-Iiga mérkőzé­sen. Megkezdődött a bérletáru- sitás a városligeti Műjégpá­lyán. Már az első napon nagy volt az érdeklődés, és több száz bérlet talált gaz­dára. népszava A magyar szakszervezetek központi lapja Szerkeszti ■: a szerkesztő bizottság LOSPORT versenynaptár október 16 szombat délután Vz3 órakor ÜGETŐ MÉNESEK DÍJA október 17 vasárnap délelőtt 11 órakor GALOPP BUDAPESTI DÍJ Főszerkesztő: Siklós János Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat VII. kerület, Rákóczi út 54 Telefon: 224—819 Levélcím: Bp. 70. Pf. J2. Felelős kiadó: Gábor Márton, a Népszava Lapkiadó vállalat igazgatója Beküldött kéziratokat nem örzünk meg és nem adunk vissza Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp. V., József nádor tér I) Előfizetési díj: havi 20 Ft Index: 25 005 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Fv.: Soproni Béla igazgató Az „AFOR" Ásványolajforgalmi Vállalat ELADÁSRA KÍNÁL 1000 literes, Csepel B.350 típusú és 8000 literes, Csepel D.450/N típusú nyerges üzemanyag-szállító TARTÁLYGÉPKOCSIKAT üzemképes állapotban ÜGYINTÉZŐ: •* Vörös József Telefonszám: 479-909, , vagy 278-470 A gépkocsik előzetes megbeszélés alapján megtekinthetők az ÁFOR Csepel, Szabadkikötői telephelyén Mim JO, HA JO A VEGE; TOTO NÉLKÜL NINCS HÉTVÉGÉ EZEN A HÉTEN SZERENCSÉS ESETBEN 13.1 TALÁLATTAL EGYMILLIÓ FORINTOT NYERHET!

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék