Népszava, 1971. december (99. évfolyam, 283–308. sz.)

1971-12-16 / 296. szám

1911. december 16 NÉPSZAVA ­ A vállalatok munkavédelmi minősítése „A vállalat felső vezetőinek munkavédelmi tevé­kenységét az előzőkben részletezettek alapján nem tartom megfelelőnek. Elsősorban azért, mert a kö­zépvezetőktől nem követelik meg rendszeresen a munkavédelmi szabályok megtartását, illetve meg­­tartatását; nem gondoskodnak a mulasztók felelős­ségre vonásáról; nem biztosítják, hogy a balesetek kivizsgálásánál feltárják azok valódi okát, és "Így elmaradnak a balesetek megelőzéséhez szükséges intézkedések." „A vállalat munkavédelmi tevékenységét — a fel­sorolt és felszámolásra váró hiányosságokat is fi­gyelembe véve — eredményesnek értékeljük. A Vál­lalatvezetés, a szakszervezeti bizottsággal és a mun­kavédelmi aktívákkal együttműködve, lényeges eredményeket ért el a veszélyforrások tervszerű fel­számolásában. Nagy erőfeszítéseket tettek a munka­­körülmények, a szociális és egészségügyi helyzet ja­vítása érdekében", ami a termelés kulturáltságának számos területén megmutatkozik." A­­rt idézetet egy-­egy munkavédelmi /A ives lOBAeset minősítés végső követ­keztetéséből vettük. Mindkét munkavédelmi felügyelő a szakszervezeti bizottság, a mun­kavédelmi aktívák és a vállalat munkavédel­mi szakembereinek­­ bevonásával végezte el széles körű vizsgálatát, és a minősítésben — még a pozitívan értékelt vállalatnál is — ol­dalakon keresztül sorolja azokat a műszaki, munkaszervezési és vezetési hiányosságokat, amelyek felszámolása a munkakörülmények javítása, a balesetek és megbetegedések meg­előzése érdekében szükségesek. Ezek részletezése nélkül is érzékelhető, hogy a munkavédelmi felügyelők új módon, az eddiginél magasabb színvonalon végzik ellenőrző tevékenységüket. A­­ vállalatok megnövekedett önállósága meg is követeli ezt. A központi rendelkezések alapján ugyanis a vállalatok maguk készítik el saját munkavédelmi szabályzatukat, és a munkakörülmények javításához szükséges anyagi eszközökről is maguknak kell gondos­kodniuk. A vállalati vezetők, biztonsági megbízottak, a szakszervezeti aktívák jól ismerik munka­­területüket, s az anyagi lehetőségek is kezük­ben vannak, a kisebb-nagyobb hibákat ön­állóan is képesek kiküszöbölni. A központi vagy megyei munkavédelmi felügyelők tevé­kenysége mindinkább arra irányulhat, hogy a vállalat vezetői az igazgatótól a csoportveze­tőkig hogyan látják el munkavédelmi irá­nyító, ellenőrző feladataikat, hogyan reagál­nak, intézkednek a szakszervezeti aktívák jel­zései nyomán. Ráirányítják a figyelmet azok­ra az átfogó vezetési, technológiai, munka­­szervezési stb. problémákra, amelyek meg­oldása kiküszöböli a baleseti veszélyforráso­kat és javítja a dolgozók munkakörülményeit. A munkavédelmi felügyelők átfogó ellenőrzéseik alapján — a szakszerve­zeti aktívák és a vállalati illetékesek bevoná­sával — minősítik a vállalatokat, s alapos elemzésükkel hosszabb időre szóló segítséget adnak a vezetés munkavédelmi tevékenységé­hez. A vállalatok ötéves munkavédelmi intéz­kedési tervei is számos esetben főleg a mun­kavédelmi minősítésben szereplő problémák megoldására irányulnak. Az eltelt három év tapasztalatai azt mutat­ják, hogy az új ellenőrzési módszer és a mun­kavédelmi minősítés megfelel az új helyzet követelményeinek. A vállalatok vezetőinek többsége — még azok is, akiket eléggé elma­rasztaltak — a minősítést jól fogadta, a szak­­szervezet, a munkavédelmi felügyelő segítsé­gének tekintette munkája további javításához. Elenyészően kevés volt az olyan esetek szá­ma, amikor a bírálatot személyeskedésnek vették, vagy vitatták. Még az ilyen viták is végeredményben az ügynek használtak, mert a részletesebb érvelés során rendszerint sike­rült meggyőzni az érintett vezetőt, hogy az üzemében fennálló munkavédelmi problémák mennyire vezethetők vissza az ő munkájának hiányosságaira. A Hajdú megyei Vendéglátó­ipari Vállalat igazgatója fellebbezett a válla­latvezetés munkáját elmarasztaló minősítés ellen. Az SZMT elnöksége — alapos vita után — a fellebbezést elutasította. Ezután az igaz­gató olyan módszert dolgozott ki a munka­védelmi tevékenység irányítására, ellenőrzé­sére, amit sok más vállalat elé követendő pél­daként állíthatnánk. Számos vállalatnál a minősítés hatására megerősítették a vállalat munkavédelmi szer­vezetét, hatékonyabbá váltak a műszaki meg­előző intézkedések, korszerűsítették a baleset­elhárítási oktatást, több balesetet szenvedett­nek fizetnek kártérítést stb. A minősítések hatékonyságát növelte az is, hogy az abban foglaltakat a vál­lalat vezetőinek és dolgozóinak lényegesen szélesebb köre ismerte meg — részben az el­lenőrzés során —, mint a munkavédelmi fel­ügyelők előző intézkedéseit. A vállalatok többségében a minősítést, illetve azt, hogy mit tesznek az abban foglalt hiányosságok kikü­szöbölése érdekében, megtárgyalták a mű­szaki vezetők értekezletein, a szakszervezeti tanács, az szb ülésén és néhány helyen ter­melési tanácskozásokon a dolgozókkal is is­mertették. A vállalatok egy része részletes tervet dol­gozott ki a minősítésben foglaltak végrehaj­tására, amelyben meghatározták a végrehaj­tás idejét, a felelős személyeket stb. A minősítések hatására egy időre a figye­lem középpontjába kerültek a munkavédelmi problémák, és élénkebbé vált a vállalatoknál a munkavédelmi tevékenység. A vállalatok minősítése során a felügye­lők a szakszervezeti bizottságok munkavédel­mi tevékenységét is értékelik. Ennek alapján javaslatot tesznek az­­szb, a társadalmi aktí­vák, a munkavédelmi őrök munkájának haté­konyabbá tételére. A minősítésekben számos javaslatot adtak, különösen a nevelő- és pro­pagandamunka javítására, a jól bevált tömeg­mozgósító módszerek terjesztésére, az ellen­őrzés fejlesztésére, összességében arra, hogy a társadalmi tevékenységük keretében, jogaik­kal élve, következetesebben lépjenek fel a dolgozók testi épségét, egészségét védő ren­delkezések megtartása érdekében.­­Végeredményben a munkavédelmi minősí­tésekkel a munkavédelmi ellenőrzés haté­konysága javult. A minősített vállalatok veze­tői az anyagi lehetőségekhez képest nagyobb erőfeszítéseket tesznek a munkakörülmények fejlesztésére, részletesebben kérik számon az alsóbb vezetőktől munkavédelmi feladataik ellátását, ami a fegyelem megszilárdítása, a munkavédelmi szabályok következetesebb megtartásának irányába hat. Nyilvánvaló, h°sy a jelenlegi kedve­----------------------------tetlen baleseti helyzeten a munkavédelmi minősítések egyszerre nem javítanak — bár számos vállalatnál a minő­sítés után lényeges javulás mutatható ki —, de elindítottak egy kedvező folyamatot, amelynek eredménye előbb-utóbb a munka biztonságának általános és tartós növekedésé­ben, a kedvezőbb munkakörülményekben is megmutatkozik. Donáth Béla Érdekes kezdeményezés A személyi bérezés dorogi változata A nehézipari miniszter ren­delete szerint 1972. január 1-ig személyekre szóló alapbéreket kell megállapítani a bányavál­lalatoknál. Minthogy a Dorogi Szénbányákban már ez év augusztus elsején bevezették a személyi bére­zést, az utóbbi hónapokban bányász­küldöttségek sora látogatott hozzájuk, s kíváncsian tanul­mányozták az új bérrendszert. A kíváncsiság indokolt. Egy vasipari üzemben mindenki természetesnek tartja, hogy az egyik lakatos 10 forint órabért kap, a másik pedig 13-at, a bányászatban viszont kollektív bérezés folyik még ma is. Lé­nyegében csak a csapatteljesít­mények szerint térnek el a keresetek. A csapatokon belül csupán a képzettség fokától függően tesznek különbséget. Némi leegyszerűsítéssel: ha a vájár 100 forint műszakbért kap, a segédvájár 90, a csillés pedig 80 forintra jogosult. Évtizedek óta így­­ béreznek a bányászatban. Alapvető in­doka ennek, hogy — egy nagy, széntermelő csapat esetében — nem lehet pontosan meghatá­rozni, ki hány csille vagy ton­na szénnel részesedik a csapat össztel­j­esítményéből. A hagyományos bérezés hí­vei által hangoztatott igazsá­gok azonban nem teljes igaz­ságok. Ezt bizonyítják a doro­giak érvei is: 1. Sokkal többre képes az a jó erőben levő vájár, aki már tíz éve dolgozik a bánya mé­lyén, mint az, aki csak tegnap szerezte meg a vájárbizonyít­ványt. Az egyiket minden új munkahelyre be lehet osztani, a másik — érthetően — ta­nácsra és segítségre szorul még. Mégis ugyanannyit ke­resnek. 2. A bányákban sem egyfor­ma a munkakészség. Az egyik ember szorgalmasan végigdol­gozza a műszakot, a másik ke­vésbé „hajt”. Minden csapat­ban tudják, kinek köszönhető több, mégis egyenlő a bér. A személyi bérezés során a dorogiak ezeket az igazságtalanságo­kat, indokolatlan egyenlős­­dit igyekeztek kiküszöbölni. Lényegében megmaradtak a 100:90:80 százalékos vájár— segédvájár—csillés bérará­nyoknál, ezen belül azonban bérkategóriákat dolgoztak ki. A vájárok személyi bére pél­dául — a fenntartáson dolgo­zók kivételével — 86—92 forint között ingadozik, a segédvájá­roké 77—83 között, és így to­vább. Hogy e határokon belül ki mennyit kap, azt az üzem-, illetve csapatvezetők döntöt­ték el. A dorogiak gondoskodnak a munkában megfáradt, idősebb bányászokról is. Az az idősebb vájár, aki a termelésből a fenntartáshoz kerül, január el­seje után­­magával viszi a régi, maga­sabb bérét is. A hagyományos bérezésnél nem ez volt a szokás — a sze­mélyi bérezés tehát igazságo­sabb, mint a régi. A termelésben dolgozó vagy azt előkészítő vájárok és se­gédvájárok személyi bére kö­zött legfeljebb 6 forint lehet a különbség, ami nem sok. (A prémiumot mindenki továbbra is a csapatteljesítmény alapján kapja.) Minthogy pedig csak a kisebb jelentőségű pótléko­kat számítják a személyi bérek alapján, nem mondható, hogy az új bérezés nagymértékben differenciál. A dorogiak azon­ban — épp az idősebb bányá­szok miatt — így tartják igaz­ságosnak, és joggal húzzák alá: a bányászatban már ez is nagy eredmény. A személyi bérezés alkalma­zását­­ alapos politikai előkészítés előzte meg. Ennek köszönhető, hogy a több évtizedes hagyomány ellenére is zökkenők nélkül vezethet­ték be Dorogon az új bérrend­szert. Egyre több bányász nyi­latkozik úgy, mint a VIII-as aknán dolgozó Wagensommer Ignác: „Megszűntek az új bér­rendszerrel kapcsolatos aggá­lyaim. Jobbnak és igazságo­sabbnak tartom,­ mint a régi volt.” A személyi bérezés dorogi módszere persze nem az egyet­len jó és követendő. Csak ja­nuár elseje után dől el, hogy a többi bányavállalat milyen változat mellett dönt. Bárhogy is alakuljon azonban a dolog, a dorogiak bátor kezdeménye­zése és következetessége min­denképpen elismerést érdemel. Magyar László •A harmadik évezred fele Új, gazdasági­ kérdésekkel foglalkozó könyvsorozatot in­dít a Kossuth Könyvkiadó, amelynek első kötete, dr. Si­mai Mihály A harmadik évez­red felé című könyve, már meg is jelent. A tanulmányairól, könyvei­ről jól ismert szerző ebben a művében sokoldalúan vázolja az emberiség jelenlegi gazda­sági helyzetét, majd rátér a harmadik évezredig hátralevő időszak várható tendenciáinak elemzésére. Részletekbe me­nően foglalkozik az ipar, a mezőgazdaság, az életszínvo­nal alakulásának egyelőre alig felderített vonatkozásaival. Nagy előnye a könyvnek, hogy a gondosan kimunkált csoportosítás módot ad a föld­részek, országcsoportok egy­mástól nagyon is eltérő fejlő­désének megértésére. Gazdag dokumentációra támaszkodva bizonyítja dr. Simas­­ Mihály, hogy a nem egészen harminc esztendő alatt nemcsak a vi­lág gazdaságában, hanem, ez­zel szoros összefüggésben, a politikai viszonyokban is szá­mottevő változások várhatók. Tovább erősödik a szocialista országok gazdasága, s mind nagyobb szerepük lesz a har­madik világ államainak is a világgazdaság és világpolitika küzdőterein. A szerző hosszú éveken ke­resztül dolgozott New York­ban, az ENSZ gazdasági szak­értői között. Könyvében sok­oldalúan hasznosította ottani tevékenységének tapasztala­tait, a nemzetközi fórumokon szerzett ismeretanyagát. Köny­ve élvezetes stílusú, olvasása nem csupán a szakemberek­nek, hanem minden, a gazda­sági kérdések iránt érdeklődő­nek érdekes olvasmány. O. A. ­ A jobb üzemszervezés gazdasági kényszer is A „tartalékok feltárása” ki­fejezést sokan valamiféle nor­marendezésre szűkítik le. Nem hisznek abban, hogy üzem- és munkaszervezéssel milliókat lehet mozgósítani. Az utóbbi időkben azonban gazdaságirá­nyítási rendszerünk nagyon kedvező hatására egyre több üzemben kényszerülnek a szó valódi értelmében korszerűbb, jobb üzem- és munkaszerve­zésre a vezetők, s olyan tarta­lékokat tárnak fel, amikre ed­dig nem gondoltak. Egyetlen üzem ,— a VIDEO­TON — példája is jól érzékel­teti, hogy gazdaságirányítá­sunk feltételei között hogyan érlelődik az elhatározás a jobb szervezésre, a tartalékok feltá­rására. Az mindenki előtt ismert, hogy az utóbbi esztendők erő­teljesen kiélezték a munkaerő­gondokat. A székesfehérváriak — miután 1954—1955-ben meg­kezdték a rádiók, majd 1959- től a televízió-készülékek gyártását, közben még sok mindent vállaltak, legutóbb a kis számítógépek gyártását is — mindmáig extenzív ipar­­politikai szemléletben éltek. Igen ám, csakhogy a 13 ezer dolgozót foglalkoztató gyár környezetében elfogyott a munkaerő. Üzemeket telepítet­tek vidékre, megszületett az ajkai, veszprémi, majd a sár­bogárdi, a tabi „leányvállala­tuk”, de hiába: a munkaerő­gondokat egyre kevésbé tud­ták megoldani. A munkaerőgondok megoldása Mérlegelni kényszerültek, hogy az ipartelepítést valami­lyen elképzelésre, méghozzá üzemszervezési elképzelésre kell alapozni. Nem egyszerűen egy-egy munkarészt vagy ha­gyományos technológiát kell kitelepíteni a gyárból oda, ahol munkaerő van, hanem gyárt­mánycsoportok szerinti, kor­szerű alkatrészgyártásra van szükség. Megkezdődött az al­katrészgyártás bázisainak ki­alakítása végtermékek, alkal­mazott technológiák szerint. A számítógépgyártással to­vább növekedett a munkaerő­­hiány. Kénytelenek voltak a meglevő munkaerő hasznosítá­sát felülvizsgálni. Kiderült, hogy 34 üzemükben száz raktár van, s alkatrészek átadásával, átvételével — raktár és üzem, üzem és üzem, raktár és raktár között — a felelőtlenség, a nem­törődömség következtében több százan feleslegesen foglalkoz­nak. Van tehát munkaerő-tar­talék, csak az emberek felelős­ségtudatát, anyagi érdekeltsé­gét kell növelni. Kereken négy­száz dolgozó termelő tevé­kenységet folytathat, s nem azt kell ellenőriznie, hogy egy vagy két darabbal kevesebb vagy több az adott termelési szakaszban az átadott alkat­részek mennyisége. A piachoz alkalmazkodni kell A piaci hatások is erősen érintették a VIDEOTON-t. A többi között az, hogy a belföl­di piacon egészséges verseny alakult ki a hazai híradástech­nikai termékek és a külföldiek között.­ Itt van például a jól bevált szovjet kisrádió, a So­kol, amelynek fogyasztói ára 600 forint. A VIDEOTON Mini­­szupere, amely hasonló ehhez a különbség, hogy hosszúhul­lám helyett rövidhullámú adók vételére alkalmas — 615 forint önköltséggel, 690 forintos áron kerül forgalomba. A kereske­delem számára az egyik 15—17 százalékos hasznot hoz, a má­sik legfeljebb 3,5 százalékot. A verseny következménye, hogy a kereskedelem jelenleg importárut vásárol nagy tétel­ben, s csak választékbővítés­ként rendel a VIDEOTON-tól is. A belföldi piacra szállított mennyiségük 1971-ben alig éri el a hazai forgalom 10 száza­lékát. A televíziónál a nagy- és kiskereskedelem összesen 9 százalékos árréssel dolgoz­hat, ami azt jelenti, hogy legfeljebb negyven napig raktározhatja a VIDEOTON tv-készülékeit, különben ráfi­zet. Nem meglepő ezek után, hogy a belkereskedelem 1971- re 12 rádiótípus 112 ezer dara­bos rendeléséből alig több mint hatvanezret, 190 ezer da­rabos televíziórendeléséből 150 ezret vett át. A VIDEOTON-ban pedig csökken a nyereség, nincs pénz bérfejlesztésre. A kétségbe­esett ember ilyenkor benyújt­ja a számlát. Igaz, a VIDEO­TON is kért bérprefrenciát, csakhogy számolt a­­ reális helyzettel is. A vezérigazgató új üzemszervezést dolgoztat ki, amely gyorsabban, rugalma­sabban alkalmazkodik a piac igényeihez. Három gyáregység­ alakul, decentralizálják a mű­szaki fejlesztést, az anyagbe­szerzést, a kereskedelmet, stb. A műszaki fejlesztés is kény­szerpályára kerül: csak egy célt szolgálhat, a piaci igények maximális kielégítését, így a rádió- és televíziógyártás nem­csak konstrukciójában, hanem gyártástechnológiájában is egyre korszerűbb, gazdaságo­sabb lesz. Érdekes példát mondtak el ezzel kapcsolatban a VIDEO­TON vezetői. A műszaki fej­lesztők nagy tételű, több száz­ezer darabos rendelés esetén olyan konstrukciót alakítottak ki, amelynek gyártása ugyan gazdaságos, csak az anyagot nem lehetett hozzá beszerezni. Most egységenként közös érde­keltség alá kerül a fejlesztő, az anyagbeszerző, a termelő, az értékesítő. Máris hozzálát­tak a konstrukciók átdolgozá­sához. 230 000 normaóra sem elég Mint sok más üzemben, ed­dig a VIDEOTON-ban is csu­pán arra törekedtek, hogy normaórákat takarítsanak meg, vagyis csökkentsék a gyártási időt. Az idén 230 ezer norma­órát nyertek, de ez sem elég Most olyan üzemszervezés ki­alakítására törekednek, amely anyagi érdekeltség alapján, rugalmasan alkalmazkodik a vásárlók igényeihez. Sokféle anakronizmust kell felszámol­ni ahhoz, hogy a 13 ezer dol­gozó érdekeit jól képviseljék, ismét növekedjen a nyeresé­gük, s az egyes gyárak dolgo­zói olyan arányban részesedje­nek belőle, ahogyan hozzájá­rultak. A VIDEOTON vezetői — ha egy-két év alatt nem is tudják teljes egészében ellensúlyozni a kedvezőtlen hatásokat —, az új üzemszervezéstől azt remé­lik, hogy műszaki fejlesztés­ben, gyártástechnológiában, és ezt követően árban is, olyan lehetőségeket teremt számuk­ra, hogy fokozatosan növelni tudják nemcsak a nyereség ab­szolút tömegét, hanem a része­sedési alapot is. Pusztai Ferenc Ha vastag a vámfal — kerüld meg E­mlékezetes az a folyamat, amely a Közös Piac megalakí­tását követte, s az amerikai beruházások hatalmas fel­lendülésével járt együtt Európában. E fellendülésnek egyik gazdasági oka kétségtelenül az volt, hogy az­­amerika­i vállalatok a Nyugat-Európában kiépülő és leküzdhetetlen vám­falak megkerülése érdekében beruházásokkal épültek be e fa­lak mögé, a Közös Piac bástyái közé. , Napjainkban, úgy látszik, ha más méretekben is, de meg­fordul a helyzet. Az­ ismeretes, tízszázalékos USA-importadónak egyre inkább érezhető egy újszerű, közvetett hatása. Most az európai vállalatok nyugtalankodnak k­z amerikai vámfal miatt, és ugyancsak a mögé településsel­ igyekeznek megkerülni azt. Ezért is fogadható el valószínűnek a Bank of America leg­utóbbi előjelzése, amely szerint 1980 táján egyensúlyba kerül­nek az amerikai vállalatok európai és az európai tőkéscsopor­tok USA-beli közvetlen beruházásai. Párizsban már füzet is jelent meg, arról tájékoztatva az érdeklődő tőkéseket, miképpen helyezkedhet el egy vállalat az Egyesült Államokban. A tájékoztató füzet a számos gazdasági, jogi és egyéb nehézségek, akadályok ismertetésén túl, hasznos tanácsokkal is szolgál, így például figyelmezteti a vállalkozó­kat arra, hogy egy új termék bevezetése az Egyesült Államok­ban általában nagy lélegzetvételű s jelentős tőkét igénylő mű­velet. A tapasztalatok szerint legalább 40 hónapot vesz igény­be, és öt piacra dobott új termék közül átlag négy bevezetése kudarccal végződik. Más vonatkozásban is nehezebb a helyzet, mint Európában. A váltók és más pénzügyi kötelezvények jogi érvényesítése például sokkal nehezebb, mert az adósnak az USA-ban mindig van lehetősége arra, hogy kötelezettségét a bíróság előtt kétségbe vonja. A tények mégis azt mutatják, hogy az amerikai piacon nemcsak az óriási vállalatoknak van esélyük. Egy tanulmány máris kimutatta, hogy a mintául választott 50, Amerikában működő európai cég közül a gazdasági sikerek elérése nem a vállalat méreteitől, hanem munkaszervezésétől, fejlesztési és kutatási képességeitől függött. A kibontakozó konkurencia­­harcban kétségtelenül azok az európai cégek maradnak felül, amelyek ésszerűen szervezik meg kapcsolataikat leányvállala­taikkal, s elég nagy rugalmasságot, önállóságot biztosítanak­ számukra az óceán másik partján is. A megindult folyamat méreteire jellemző, hogy az angol vállalatok mintegy megkétszerezték beruházásaikat az Egye­­sült Államokban, Nyugat-Németországban Schiller miniszter elvként szögezte le, hogy a belföldi ipari termelés egyharma­­dánál többet egy cég sem állíthat elő külföldön, japán forrá­sok pedig 1977-re az 1970. évi beruházások négyszeresét jelzik Amerikában. Franciaországban valóságos mozgalom indult az Amerikába irányuló beruházási tevékenység ösztönzésére. íme, ilyen erőteljes törekvések bontakoznak ki Európában az amerikai vámfal megkerülésére. No meg arra, hogy az ame­rikai piacon vámmentesen szerzett, olcsó dollárhoz jutva, azt ismét magas profitot biztosítóan helyezzék el az amerikai vám­falakon belül­ it­t)

Next