Népszava, 1972. február (100. évfolyam, 26–50. sz.)
1972-02-03 / 28. szám
1912. február 3 Az NDK sajtója a pártos kormánydelegáció látogatásáról (Folytatás az 1. oldalról) A lap kommentárja szerint a látogatás szorosan hozzátartozik azokhoz az aktív lépésekhez, amelyeket a Szovjetunió és a szocialista közösség más országai tesznek politikai, gazdasági és kulturális együttműködésének elmélyítésére. A Neues Deutschland szerdai száma első oldalán foglalkozik az NRK párt- és kormányküldöttségének magyarországi látogatásával. A lap budapesti tudósítója többek között a következőket írja: „Különös figyelemmel kísérik ezt az eseményt azokban a magyar üzentekben, melyek az NDK- val a napi munka során is szorosan összekapcsolódnak. A párt- és kormány- küldöttség látogatását illetően mindenki meg van győződve róla, hogy a két oszág kapcsolatai még sokoldalúbbá válnak." A National-Zeitung részletesen beszámol a magyarországi Hazafias Népfront ötödik országos kongresszusának előkészületeiről, hangsúlyozva, hogy a Népfront munkájában a szocialista demokrácia további kiterjesztése, a szocialista hazafiság érzésének elmélyítése, továbbá a béke és a szolidaritási mozgalom erősítése játszik elsőrendű szerepet. „A Népfrontkongresszus mozgósítani fogja a Magyar Népköztársaság lakosságának összes rétegeit, azoknak a feladatoknak a megoldására, melyeket az MSZMP X. kongresszusa kijelölt” — hangsúlyozza a National-Zeitung. Moszkva Előterjesztették ratifikálásra a szovjet—nyugatnémet szerződést A Szovjetunió Minisztertanácsa jóváhagyta és ratifikálásra a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége elé terjesztette a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság 1970. augusztus 12-én Moszkvában aláírt szerződését. Bonn Folytatódnak a Kohl-Bahr megbeszélések Szerda délelőtt folytatód -ak a nyugatnémet fővárosban a két német állam képviselőinek tárgyalásai egy általános forgalmi szerződés megkötéséről. Az NDK küldöttsége Michael Kohl államtitkár vezetésével a kora reggeli órákban érkezett meg Bonnba. Egon Bahr és Michael Kohl tárgyalásainak sorrendben immár 34. fordulója a tervek szerint ismét két napig tart. A tárgyalások célja — mint ismeretes — olyan megállapodás elérése, amely a két német állam között szabályozza a vasúti, közúti és vízi forgalmat. Egon Bahr államtitkár kedden a nyugat-berlini szociáldemokrata Telegrafnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy Willy Brandt nyugatnémet kancellár és Willi Stoph, az NDK gyiinisztertanácsának elnöke közötti újabb találkozónak mindaddig nem lenne értelme, amíg nem kell olyan döntéseket hozni, melyekre egyedül ők illetékesek. Bahr szerint „pillanatnyilag nincsen kilátás ilyen időpontra”. Zaharov marsall temetése Moszkvában szerda délután katonai díszpompával temették el Matvej Zaharov marsallt, a szovjet fegyveres erők volt vezérkari főnökét, az SZKP Központi Bizottságának tagját, a Szovjetunió kétszeres hősét. A Zaharov marsall földi maradványait tartalmazó urnát Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, valamint az SZKP KB Politikai Bizottságának több más tagja, a szovjet kormány vezetői helyezték el a Kreml falában. A Vörös téri gyászünnepségen Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere búcsúztatta a kiváló szovjet hadvezetőt. A testvéri szocialista országok fegyveres erői nevében Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a magyar néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, a temetésre Moszkvába érkezett magyar katonai delegáció vezetője mondott gyászbeszédet. Párizs kéri a bujkáló Gestapo-főnök kiadatását A francia kormány kedden hivatalosan is kérte Bolíviától a La Pazban élő Klaus Altman alias Barbie kiadatását. Barbie a náci megszállás idején a lyoni Gestapo főnöke volt. Felelősség terhelt francia hazafiak százainak megkínzásáért és kivégzéséért. Hétvégi televíziós nyilatkozatában a pillanatnyilag Altmann névre hallgató Barbie tagadta, hogy háborús bűnöket követett volna el Időközben La Prezba érkezett Beate Klarsfeld, az antiszemitizmus ellen küzdő nemzetközi liga képviselője, hogy a müncheni főügyésztől kapott bizonyítékok segítségével maga is közreműködjék Altmann-Barbie kiadatásában. A magát ártatlannak valló Altmann-Barbie eközben La Paz kertvárosában egy félreeső villában rejtőzik a nyilvánosság elől, s testi épségére a Hugo Banzer vezette jobboldali rendszer biztonsági szervei vigyáznak. Altmanné is bujkál. NÉPSZAVA Londonderryben eltemették a „véres vasárnap" 11 áldozatát Lángokban áll a dublini brit követség Sztrájkok, bombarobbanások, bosszúakciók Patak Károly, az MTI tudósítója jelenti: Írországban, a határtól délre és északra egyaránt megállt az élet, amikor szerdán utolsó útjukra kísérték a vasárnapi északírországi lövöldözés áldozatait. A 13 halottat a londonderryi katolikus gettó Creggan lakótelepének Maria-templomában ravatalozták fel, s innen vittek kI koporsót a négy kilométernyire fekvő temetőbe. (Egy halottat csütörtökön temetnek el, egy másikat pedig az Ír Köztársaságban helyeznek nyugovóra.) A gyászszertartáson Londonderry püspöke mérsékletre szólította fel az íreket. A szertartás résztvevőinek számát több mint 20 ezerre becsülték. Londonderryben majdnem teljesen leállt a forgalom. Ballycastle és Strabane városban általános sztrájk volt, más városokban és településeken majdnem, teljesen megbénult az élet. Észak-Írországban sok vonat nem indult el. A politikai tárgyalások egyelőre zsákutcába kerültek, miután a munkáspárt elutasította Edward Heath miniszterelnöknek azt a javaslatát, hogy rendezzenek magas szintű, bizalmas tárgyalásokat Írország jövőjéről. Miközben mindenki Londonderryre figyelt, Belfastban, az északír fővárosban egymás után öt autót repített a levegőbe plasztikbomba. Sok helyütt tüzek keletkeztek, néhol tűzharcot vívtak az IRA és a katonaság egységei. Az IRA magára vállalta egybrit katona lelövését. Közölték, hogy az akció bosszú volt. Mintegy 40 000 főnyi tüntető tömeg veszi körül Dublinban a brit nagykövetséget, amely szerda kora délután óta lángokban áll. A tűz a környező házakra is átterjedt. A vasárnapi észak-írországi véres események miatt tiltakozó felháborodott tömeg a közelben több angol üzletet és irodát megtámadott. A dublini brit nagykövetség alkalmazottai elhagyták az épületet. A nagykövetség előtti zászlórúdon már a háromszínű ír zászló lobog. Helsinki Paasio kapott kormányalakítási megbízást Urho Kekkonen finn köztársasági elnök szerdán Rafael Paasiót, a Szociáldemokrata Párt elnökét bízta meg azzal, hogy folytasson tárgyalásokat a többi párt vezetőivel az új kormány megalakításáról. Szerdán Helsinkiben megnyílt az, újonnan megválasztott finn parlament ülésszaka. A megnyitó ünnepségen Urho Kekkonen az európai biztonsági értekezlet előkészítésével kapcsolatban a finn államfő hangsúlyozta, hogy Finnország megfelelő megállapodás esetén, kész haladéktalanul megszervezni Helsinkiben az értekezlet előkészítését szolgáló előzetes találkozókat. Dacca nem vállalja Pakisztán adósságait Az indiai csapatokat 3 hónapon belül kivonják Bangla Desh-ből Mudzsibur Rahman miniszterelnök Daccában kijelentette, hogy Bangla Desh kormánya nem vállal felelősséget a pakisztáni kormány által felvett külföldi kölcsönökért. Hozzáfűzte, hogy a pakisztáni kormány különböző országoktól 20 milliárd rúpia hitelt vett fel, de ennek csak egy jelentéktelen részét fordította Kelet-Pakisztán fejlesztésére. A Bangladesh területén tartózkodó indiai csapatokat három hónapon belül kivonják — közölte szerdán „hivatalos köröket” idézve a Hindustan Times. A norvég és a dán külügyminisztérium szóvivője szerdán megerősítette, hogy az öt északi ország „hamarosan’ hivatalosan is elismeri a Bangla Desh Népi Köztársaságot. Dánia, Svédország, Norvégia, Finnország és Izland — mint ismeretes — már korábban úgy határozott, hogy „elvben” elismeri Bangladesht. Az újabb bejelentésben a független kelet-bengáliai állam ,,hivatalos” elismeréséről és a diplomáciai kapcsolatok felvételéről lesz szó. A Közös Piac hat tagországa és Nagy-Britannia úgy döntött, hogy elismeri Bangla Desht — közölték szerdán jól értesült brüszszeli forrásból. A mohamedán országok közül elsőnek szerdán Indonézia ismerte el Bangla Desht. Gyors ütemben folyik a kelet-bengáliai menekültek hazatelepítése Indiából. A mintegy tízmillió menekült közül eddig csaknem hétmilliót repatriáltak — mondották szerdán hivatalos daccai körökben. A Japán Vöröskereszt elhatározta, hogy 57 millió jen értékű élelmet és más szállítmányt küld Daccába Bangladesh népének megsegítésére. A szállítmányokon kívül egészségügyi személyzetet is küldenek Daccába. Peking elengedi a pakisztáni tartozásokat Bhutto pekingi látogatásának befejeztével szerdán közös közleményt adtak ki a kínai fővárosban. A felek „agressziónak” minősítik és élesem elítélik azt a támogatást, melyet India nyújtott a Bangladesh Népi Köztársaságnak. A pakisztáni elnök ismét követelte az indiai csapatok visszavonását „Kelet-Bengáliából” és hangsúlyozta, hogy a két ország közötti tárgyalások csak ezt követően kezdődhetnek meg. Kína egyetértéséről és támogatásáról biztosította a pakisztáni kormány álláspontját. A közlemény végül ismerteti azt a kínai döntést, amely szerint Peking elengedi a korábbi kölcsönök visszafizetését, illetve „rendkívül előnyös feltételek mellett” újabb hiteleket nyújt Pakisztánnak. Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni államfő szerdán a népi Kínában tett kétnapos hivatalos látogatásának befejeztével elutazott Pekingből. A kínai főváros centrumából a repülőtérre vezető, mintegy 3 kilométeres fellobogózott útszakaszon több százezer fős tömeget vonultattak fel a pakisztáni vendég búcsúztatására. Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke (miniszterelnök), kedd este nagyszabású fogadást adott Bhuttor az általa vezetett küldöttség tiszteletére. A kínai miniszterelnök a fogadáson elhangzott pohárköszöntőjében egyértelműen leszögezte, hogy országa továbbra is támogatja Pakisztánt Indiával fennálló konfliktusában, Bhutto pohárköszöntőjében igen elégedetten nyilatkozott a kínai vezetőséggel tartott megbeszéléseiről, amelyeket „produktívnak, hasznosnak, konstruktívnak és eredményesnek” nevezett. Venizelosz a görög ellenállást szervezi Nikitasz Venizelosz, a görög Liberális Párt vezetője, aki az ezredesek puccsa óta száműzetésben él, felesége szerint „karácsony óta titokban görög földön tartózkodik, hogy az ellenállást szervezze”. Venizelosz asszony Páriáéban, férje megbízásából olvasta fel az erről szóló nyilatkozatot. A görög katonai rendőrség szerda hajnalban letartóztatta és a korydalloszi börtönbe szállította Arisztidesz Blutszosz nyugalmazott dandártábornokot. Kinős a Közös Piac A Szocialisztyicseszkaja Indusztrija című moszkvai lap szerdai számában R. Gladkih Peking és a Közös Piac viszonyáról ír. A cikkíró megállapítja, a maoista vezetés helyesli a nyugat-európai monopoltőkés körök népellenes alkuját, Anglia, Norvégia, Dánia és Írország belépését a Közös Piacba. Az Új Kína hírügynökség londoni tudósítója ugyanis — írja Gladkih — „szemmel láthatóan helyeslő hangnemben írta meg kommentárját” az eseményről. Prágában szerdán kétévi szabadságvesztésre ítélték Jiri Lederert,a Reporter című lap volt szerkesztőjét, aki tudatosan hazug és rágalmazó jellegű adatokat közölt a Lengyel Népköztársaságról A VDK-dokumentumok zavarba hozták a Nixon-kormányt A VDK Párizsban tárgyaló küldöttsége által közzétettokumentumok kínos zavarba hozták a Nixon-kormányt: kénytelen volt beismerni, hogy a bizalmas megbeszélések folytatását amerikai részről utasították el, amikor a megbetegedett Le Duc Tho helyett a VDK Xuan Thuyt, párizsi küldöttségének vezetőjét jelölte a soron következő találkozóra. A New York Times és a Washington Post szerdán nyomatékosan felhívja a figyelmet arra,hogy Nixon elnök és Henry Kissinger — amikor múlt héten a VDK-t, tették felelőssé a bizalmas tárgyalások megszakadásáért — egyaránt „elmulasztották megemlíteni”, hogy Hanoi kész volt folytatni a megbeszéléseket. A Washington Post rámutat, hogy amerikai részről is volt példa hasonló helyettesítésre a bizalmas megbeszélések korábbi szakaszában. Végeredményben tehát — mutatnak rá washingtoni megfigyelők — a megbeszélések folytatására vonatkozó utolsó ajánlatot a VDR tette, s azt az USA hagyta figyelmen kívül, nem pedig fordítva, ahogyan amerikai „közfogyasztásra” azt a Nixonkormány beállítani próbálta. Újabb dél-vietnami invázió Kambodzsában A saigoni hadsereg mintegy háromezer főnyi egysége szerdán újabb inváziót hajtott végre Kambodzsában. A parancsnokság közleménye szerint a felderítő gépek kedden a népi erők nagyobb összevonását észlelték a délvietnami határvidéken. Kambodzsa fővárosában szerda délelőtt a partizánok két bombamerényletet követtek el a tábori csendőrség őrhelyei ellen. Két tábori csendőr életét vesztette, többen megsebesültek. A saigoni csapatok parancsnoksága azt közölte, hogy a dél-vietnami légierő kedden a kambodzsai határvidéket és Kambodzsa területét bombázta. Amerikai harci gépek kedden már második napja bombázták a Vietnami Demokratikus Köztársaság területét. A gépek hét ponton támadták a szocialista országot, és az egynapi légitámadások számát tekintve, a UPI szerint Johnson tömeges bombázásai óta ez a legmagasabb szám. Második napja folyik élénk harci tevékenység a Mjekong deltájában. Heves harcok folynak a kambodzsai határ közelében Saigontól 105 kilométerre is. BT-ülés Addisz-Abebában Az ENSZ Biztonsági Tanácsában képviselt afrikai országok csoportja szerda délelőtti ülésén elutasította azokat a brit ellenjavaslatokat, amelyeket Anglia az Utolsó pillanatban terjesztett elő a Rhodesiáról szóló határozati javaslat módosítására. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár szerdán Addisz- Abebában megbeszélést folytatott Abdel Mágiádal, az Egyiptomi Arab Köztársaság állandó ENSZ-képviseletének újonnan kinevezett vezetőjével, akivel a közel-keleti kérdésről és afrikai problémákról tárgyalt. ■rnrcr^knainTTT^ O A koreai néphadsereg megalakulásának közelgő 24. évfordulója alkalmából Han Csei főezredes, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségének katonai és légügyi attaséja szerdán sajtótájékoztatót tartott. Panmindzsonban megtartották a koreai katonai fegyverszüneti bizottság titkárainak ülését. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság képviselője az ülésen nyomatékosan tiltakozott a demilitarizált övezetben a KNDK ellen elkövetett újabb provokációk ellen. Gérard Smith, a SALT-tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség vezetője szerdán félnapos villámlátogatásra Brüszszelbe repült, és tájékoztatta az Atlanti Tanácsot —■" a NATO-országok állandó képviselőinek testületét — a hadászati, fegyverzetek korlátozása ügyében folyó tárgyalások legújabb eredményeiről. A lengyel Minisztertanács — az állami és gazdasági adminisztráció munkájának további megjavítása értelmében — rendeletet adott ki az értekezletek számának kötelező csökkentéséről. Szato japán miniszterelnök a parlament felsőházának szerdai ülésén közölte, hogy alkalmas időben szívesen tenne látogatást a Szovjetunióban. A ciprusi rendőrség letartóztatta az Enóziszparti Grivasz tábornok 21 hívét. Azzal vádolják őket, hogy fegyvereket raboltak a nemzeti gárda egyik raktárából, s azokat a Grivasz fltal szervezett csoportokhoz akarták eljuttatni. © Emile Colomba, a kormányalakítással megbízott olasz miniszterelnök kedd este felkereste a Quirinale-palotában Giovanni Leone köztársasági elnököt és közölte vele, hogy nem vállalja az új kabinet megalakítását. © Zágrábba érdekezett szerdán dr. Rudolf Kirchschläger osztrák külügyminiszter, hogy megbeszéléseket folytasson jugoszláv kollégájával, Mirko Tepavaccal. © Willy Brandt nyugatnémet kancellár újabb kitüntetésben részesült: a Mundo című spanyol magazin neki ítélte „az év emberének” járó babérkoszorús trófeát. © Az Amerika-közi jogászbizottság kedden nyilatkozatban ítélte el a „brit hadihajók amerikai vizeken végrehajtott, fenyegető megmozdulásait”. Az amerikai légierő avioni (Olaszország) támaszpontja közelében hegynek ütközött és felrobbant kedden egy Phantom mintájú, gyakorló repülést végző vadászgép. A két pilóta életét vesztette. Mohamed Szalem Aulaki, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság (Dél-Jemen) külügymi- nisztere kedden az NDK fővárosába, Berlinbe érkezett. A vendéget NDK- beli kollégája, Otto Winter fogadta. A Damaszkuszban szerdán megkezdődtek a tárgyalások Hafez Asszad szíriai elnök és Todor Zsivkov, a Belga Népköztársaság Államtanácsának elnöke, a BKP KB első titkára között . A Reuter jelenti: Izrael kormánya beleegyezett abba, hogy a Szuezicsatorna megnyitásáról tárgyalásokat kezdjen Egyiptommal.