Népszava, 1972. március (100. évfolyam, 51–77. sz.)

1972-03-30 / 76. szám

1972. március 30 N­É­P­S­ZAVA A munkás-paraszt szövetség az egész társadalom ügye (folytatás az 1. oldalról) Hangsúlyozta, hogy ez a kongresszus nem egy sza­kasz lezárása, hanem más­fél évtizedes töretlen ag­rárpolitikánk egy állomá­sa, amikor a további munkához szükséges fel­adatokat veszik számba a több mint egymillió tag képviseletében megjelent küldöttek. A továbbiak­ban Szabó István a mun­kás-paraszt szövetségről beszélt részletesen. — A szövetkezeti moz­galom — mondotta a töb­bi között — nem csupán a parasztság ügye, mert tevékenységünk hatással van az egész munkás-pa­raszt szövetségre, a tár­sadalomra. A szövetke­zeti parasztság eddig is megkapta a támogatást és bebizonyosodott, hogy a problémák egész sorát csak a munkásosztállyal karöltve lehet megszün­tetni. A termelőszövetkezetek a lakosság élelmiszerellá­tásának háromnegyed ré­szét biztosították az el­múlt időben. Szabó István hangsúlyozta, hogy a munkás-paraszt szövet­ségnek napjainkban je­lentős anyagi jellegű tar­talma is van. A szövetség szempontjából is lénye­ges, hogy a szövetkezetek jól kihasználják anyagi erőforrásaikat és feltárják tartalékaikat. A munkás­­osztály teljes joggal vár­ja el a parasztságtól az élelmiszerellátás színvo­nalának javítását, növelé­sét. A növekvő igények­nek azonban a parasztság csak akkor tehet eleget, ha a termeléshez jó mi­nőségű gépeket, nélkülöz­hetetlen alkatrészeket, épületeket és társadalmi lehetőségeinkhez alkal­mazkodó anyagi ösztön­zőket kap. A munkásosztály és a s­zocialista úton haladó termelőszövetkezeti pa­rasztság kapcsolatában az érdekazonosság a megha­tározó elem — mondotta ezután Szabó István —, és ezt az osztályszövetsé­get a mindennapok gya­korlatában kell tovább erősíteni, s még átmene­tileg sem homályosíthat­ják el zavaró tényezők. Ha vannak ilyenek, azo­kat kölcsönös jóakarattal, segítőkészséggel, szóértés­sel el lehet kerülni. A két osztályt szorosan ösz­­szefogó érzelmi kötelék­nek a jövőben tovább kell erősödnie, a kölcsönös tisztelet és megbecsülés szellemében. A TOT elnökének be­számolója ezután részle­tesen ismertette azt az utat, amelyet az elmúlt öt esztendőben a szövet­kezetek megtettek, pél­dául az önállóság tekinte­tében. Beszélt azokról a jogszabályokról, amelyek ugyancsak az elmúlt idő­szakban léptek életbe és bennük érvényesül az a bizalom, amely a mun­kás-paraszt szövetség esz­méiből következik. Szabó István elemezte a szövetkezetek öt év alatti gazdálkodását. A tsz-tagok túlnyomó több­sége — az állam sokolda­lú segítségével — a ne­hezebb időszakokban is töretlen munkakedvvel dolgozott a gazdasági ered­mények javításán, a tisz­tességes üzemi és szemé­lyi jövedelmek elérésén. Ennek ellenére az ele­mi csapások ellen van még számos tenniva­lónk. A hozamok a be­fektetésekhez képest meg­felelőek, de abszolút ér­tékben egy-egy kivételtől eltekintve középszerűek. A nemzetközi összehason­lításban hazánk azokhoz az országokhoz tartozik, amelyben még mindig sok a mezőgazdasági ter­melésben kifejtett emberi munka. A termelékeny­ség javult, de az ered­mény még jobb lehetett volna, ha több üzem-, munkaszervezési és más hibákat a termelők elke­rülnek. — A tsz-ek viszonylag kedvező tervteljesítésüket úgy érték el — mondot­ta a szónok —, hogy az irányítási rendszer első­sorban az ösztönzés útján érvényesítette a termelés­­politikai törekvéseket. De még nagyobb eredménye­ket lehet elérni és azokat időtállóbbá tenni, ha az állami szervek „finomít­ják” ezeket az ösztönző­ket és a tsz-ek jobban kihasználják saját lehe­tőségeiket. Szabó István ezután részletesen beszélt a cu­korrépa, a zöldség, a do­hány és más munkaigé­nyes növények termőte­rületének csökkenéséről és a szarvasmarha-tenyész­tésről, amely az utóbbi időben nem fejlődik kel­lően és a vártnál kedve­zőtlenebbül alakul a tej­hozam is. Elemezte az ál­lam nyújtotta segítséget és a termelőszövetkezetek tennivalóit e vonatkozás­ban, felhívta a figyelmet a mezőgazdaság és a fel­dolgozó ipar kapcsolatára is. Hangsúlyozta, hogy a jövőben céltudatosabb munkára van szükség ahhoz, hogy a termelés, a feldolgozás és az érté­kesítés összehangolt le­gyen. Szabó István visz­­szautalt az első kong­resszus határozatára, amely szerint a termelő­­szövetkezeteknek a fel­dolgozásban és az érté­kesítésben nagyobb szere­pet kell vállalniuk. Ez a célkitűzés nem teljesült teljesen, mert az élelmi­­szeripari feldolgozó üze­mek beruházásai nehe­zebben térültek meg és egyes szövetkezetek a fejlesztési alapot a gyor­sabban visszatérülő ága­zatokra fordították. A TOT elnökségének szóbeli beszámolója ez­után az értékesítés prob­lémáival foglalkozott. Az előadó hangsúlyozta, hogy az esetek többségében a kereskedelmi kapcsolatok jók, de nem mindig ér­vényesül a kölcsönös koc­kázatvállalás, mert a fel­vásárló szervek monopol­helyzetben vannak. Az ér­tékesítés ugyanis 90 szá­zalékban szerződéses ala­pon, a felvásárló vállala­tokon keresztül történik. A TOT elnöke beszélt azokról a szélsőséges ese­tekről, amikor egy-egy szövetkezetben a lazaság­gal párosuló „családias” vezetés uralkodik, amely nem egyeztethető össze a vállalatszerű gazdálkodás­sal, a szocialista élet kö­zösségi szabályaival. A termelőszövekezeti de­mokrácia az ilyen helye­ken háttérbe szorul, a jo­gokat nem a tagok élve­zik. Az ilyen vezetési stí­lus tűrhetetlen és ahol előfordul, fel kell venni ellene a harcot. Szabó István foglalko­zott a gyenge termőterü­letű gazdaságokkal, és is­mertette azokat a mód­szereket, amelyek kibon­takozóban vannak, hogy az e helyeken élő embe­rek számára is állandó, egyenletes munkát bizto­sítsanak. Felszólította a tsz-ek érdekvédelmi szer­veit, a területi szövetsé­geket, hogy az eddiginél jobban lépjenek fel a szövetkezeti mozgalom eltorzulásaival szemben és segítsék elő a kölcsönös támogatási alapok létre­hozását. A TOT elnöke beszédé­nek befejező részében számot adott az országos tanács munkájáról, a ter­melőszövetkezeti taglét­szám alakulásáról, a tsz­­tagok szakmai képzettsé­géről, a változó falusi életformáról. Külön mél­tatta azokat a határoza­tokat, amelyek segítették a tsz-tagságról való társa­dalmi gondoskodás foko­zottabb érvényesülését. Megkezdődött a beszámolók feletti vita A beszámoló után meg­kezdődött a vita az írá­sos és szóbeli előterjesz­tések felett. Az első na­pon az MSZMP és a munkás-paraszt kor­mány nevében Fehér La­jos miniszterelnök-helyet­tes köszöntötte a kong­resszust (beszédének is­mertetésére később té­rünk vissza). A falusi fia­talság helyzetével foglal­kozott felszólalásában Borbély Gábor, a KISZ központi bizottságának titkára. A kongresszus ma foly­tatja munkáját. Lendvai Vera „Jogi esetek“ — lakásügyekkel A köznapok embere, a jogban járatlan, sokféle ügyével-bajával küszködő hónapok óta figyeli ér­deklődéssel a „Jogi ese­­tek”-et, a televízió és az Igazságügyminisztérium közös jogpropaganda­­műsorát Havonta egy­szer, este — sajnos, ké­sőn — jelentkezik a kép­ernyőn a paragrafus. A százával érkező levelek még így is jelzik, hogy a műsor lassan kinövi kez­deti merevségét, sokféle közérdekű témájával he­lyenként már „telibe ta­lál”. Tegnap a legnagyobb gondokat keltő, százezre­sz eset ismertetése már az előző adásban megtör­tént. Betekinthettem ab­ba a több százas levél­­kötegbe, amely a társa­dalom érzékeny reakció­ját jelezte. Az egyszerű emberek ösztönös igaz­ságérzetükből fakadóan, szinte kivétel nélkül úgy foglaltak állást, ha már szembekerül jogi szem­pontból a magántulajdon és a gyerek érdeke — át­gondolt, kompromisszu­mos megoldásokra adja­nak lehetőséget a törvé­nyek is. Ne semmizzenek ki egy idősödő, csalódott embert az életén át szer­zett tulajdonából, osszák meg úgy a terheket, hogy A műsor készítőinek lelkiismeretességére és a jogászok felkészültségére ket foglalkoztató kérdés­­csoporttal kezdtek foglal­kozni a jogászok és a „civil” vendégek, a Cse­peli Papírgyárat képvise­lő dolgozók, a lakással. S a bírói eljárások lakás­jogi vonatkozásaival, ezek közül is egy olyan, tipi­kus esettel: mi történjék akkor, ha egy férfi — saját tulajdonú lakással rendelkező — megnősül, gyereke születik, de ké­sőbb elválnak? Kié legyen a lakás? Azé-e, aki magá­val hozta tulajdonként a házasságba — vagy az anyáé, aki a gyerekével másként albérletbe kény­szerül? a házasságból kibúvó asz­­szony se jusson csak a „gyerek jogán” érdemte­lenül vagyonhoz, illetve lakáshoz. S most térjünk vissza kissé a tegnap látottak­hoz: meditációra késztet­nek. Felkészült jogászok képviselték a törvényt; azt a törvényt, amely a családjog elveiből kiin­dulva, de már az új la­kásrendeletek szellemé­ben kell, hogy érvénye­süljön. A papírgyári ven­dégek­­ néhány vonat­kozásban szembekerültek a hatályos joggal. A tár­sadalmi igazságérzet je­gyében fejtegették véle­ményüket. is vall, hogy a forró vi­tát nem „vágták ki”, ha­nem engedték­­fejlődni, csúcsosodni. A kérdések nyitottak maradtak. Tény é s ez a munkások, a köz­vélemény állásfoglalásá­ból kitűnik —, hogy a mi családjogi törvényünk bi­zonyos tekintetben módo­sításokra szorul. A lakás­jogi szabályozások pedig változatlanul hézagosak, sok félmegoldásra, igaz­ságérzetet sértő dönté­sekre adnak ma még le­hetőséget. „Vannak jog­hézagok” — mondotta az egyik bíró. És ezek a jog­hézagok emberi életeket tesznek keserűvé, néhol csaknem elviselhetetlen­né. Szanálás. Sok szó esett erről is. Az öreg házas­pár szoba-konyháját le­bontják, választhatnak: újabb szoba-konyha, vagy összkomfort — amihez ki­lenc­ezer forint lakáshasz­nálati értékkülönbözetet kell fizetni, s 150 forint­tal nagyobb lesz a lak­bér is. Ezt választják — és utána elégedetlenek, til­a „jogi esetek”-ben — vitát láthattunk. Kifeje­ződését annak, miként látják a törvényt „kívül­ről”, hogyan tűnhetnek ki a jogalkotás esetleges fogyatékosságai, hogyan lépi túl ma már a fel­nőtt, igazságos közvéle­mény az elavult paragra­fust. Politikus, okos vita volt. A helyes jogpropa­ganda hazánkban elviseli, sőt igényeli is ezeket a „társadalmi kérdőjelezé­­seket”. Feltétlenül van olyan hasznuk is, most takoznak a terhek ellen. Tipikus eset — sok van belőle. S a jog ismét más kicsit, mint a társadalmi igazságérzet. A jog a vá­lasztás után már előírja a terhek viselését. A köznapi ember kérdője­lez: ha már öreg korára kimozdítanak egy házas­párt — közérdekből — az otthonából, a komfortért sem lenne szabad tőlük roppant nagy terhek vál­lalását követelni. Vagy: társbérlet? Nem akarunk újabb társbérle­teket, a megürülő lakás­részt rendszerint az ott­maradó bérlő kapja, tel­jes egészében. Akkor is, ha neki sok, nagy, meg­haladja a jogosultságát. Egy jó cél néhol rossz helyzeteket alakít ki, fur­csa félmegoldásokat te­remt. És­­ sérti azoknak az igazságérzetét, akik a törvényt nem egészében, hanem egyedi döntések­nél látják, elszigetel­ve, már az ítélkezési gyakor­lat fejlődésére utalva: a bírónak igen sokszor nemcsak a törvény elő­írását kell alkalmazni, hanem mellette mérlegel­nie kell, hogyan hat majd a döntés a társa­dalmi közegben? Lakásjogi esetekről lesz szó most néhány hóna­pig. A viták érdekesen alakulnak: jogászok és közvélemény alkotó esz­mecseréjének lehetnek ta­núi a „jogi esetek” nézői. Tárkony­ Margit Jogászok és munkások Szanálás Alkotó eszmecserék A művelődés és a tanulás lehetőségeiről tárgyalt a KPVDSZ központi vezetősége Tegnap délelőtt Szász Ferencné elnökletével ülést tartott a KPVDSZ központi vezetősége. A ta­nácskozáson megjelent Molnár Károly belkeres­kedelmi, és Szalay Béla külkereskedelmi minisz­terhelyettes. Ligeti László, a szak­­szervezet főtitkára beszá­molójában értékelte a XXXI. kongresszus kul­turális és nevelő, vala­mint az agitációs és pro­pagandamunkával kap­csolatos határozatának végrehajtását. Elmondta, hogy 1430 alapszervezet­ben több mint tízezren te­vékenykednek művészeti csoportokban. A KPVDSZ mintegy 54 000 tagja vett részt olyan tanfolyamokon, amelyeken politikai isme­reteiket szélesítették. A beszámoló felhívta az ak­tivisták figyelmét, hogy az eddiginél jobban ösztö­nözzenek a tanulásra, a művelődésre. Szükség van erre azért is, mert a szak­ma dolgozóinak művelt­ségi színvonala elmaradt a követelményektől, s ez­zel is összefügg a vásár­lók panasza az eladók időnként kultúrálatlan magatartása miatt. Mivel a szakszervezet tagságának túlnyomó többsége lány, illetve asz­­szony, a vitában sok szó esett azokról az akadá­lyokról, amelyek tanulá­sukat, művelődésüket ne­hezítik. A központi vezetőség ezután egyéb ügyeket tár­gyalt (..) A jó postás titoktartó A táska így reggel, meg­pakolva, igazán nehéz. A postás utolsót pillant a rekeszébe — az óriási te­remben valamennyi pos­tás utolsót pillant — és útra kel. Alakjuk nemso­kára feltűnik az Üllői És a postás pénzt hoz, levelet a gyerektől, az unokától, a katonafiútól; leveleket nyom huncut kacsintással a reményke­dő fruskák kezébe, levelet tele reménnyel, panasszal. Aztán tv-, rádiószámlát, nyomtatványt, képeslapot — és nyugdíjat az öre­geknek. — Mi volt a legnagyobb változás a munkájukban? Balogh István: — A lépcsőházi leveles­láda. Nem kell mindig felmenni a lakásokba minden levéllel. Még így is sok emeletet kell meg­járni a rádió-, tv-díjak­­kal, az ajánlott küldemé­nyekkel is be kell csen­getni, a pénzt is kézbe kell fizetni. — A minap — folytatja — csak az első emeletre vittem ajánlott külde­ményt. A másodikon lakó Borbás néninek a lenti postaládába dobtam a ké­peslapját. Legközelebb sértődve fogadott. — Pont nekem nem hozza fel? Férjem is be­teg, nincs aki ránk nyis­sa az ajtót. — Hogy lett postás? Balogh István egy ki­csit megforgatja a múl­tat.. — Belekóstoltam Weiss Manfrédnál a gyári mun­kába is, de inkább a pos­tások élete izgatott. — Milyennek látja a mostani embereket? úton, a Pöttyös utcában, a Mester utca fái alatt, a IX. kerületben minde­nütt. Az ablakok mögött meglebben a függöny, sietős léptek kopognak, ha az ajtókon megnyom­ják a csengőt. És a régi postás fel­viszi. Mert tudja, hogy öregek lesik reményked­ve, várják az eseményt jelentő levelet, örülnek, ha magányukban szót válthatnak valakivel, megkönnyebbülnek, ha apróbb bajaikat, örömei­ket megoszthatják a láto­gatóval. A postás így sok mindent tud. Azt is, hogy mit írt haza a fiú, ki a beteg a családban. A jó postás diszkrét, titok­tartó. — Én 1942 óta vagyok ezen a helyen — szól a kolléga. Gerdái Sándor. — Mindenki jó ismerő­söm. Sanyi bácsi, Sanyi­­kám, postás bácsi, Gerdái úr — így hívnak. Pedig sokat változott a világ; mióta a vállamra akasz­tottam a táskát, kevés dolog maradt érintetlen ebben a kerületben. Há­zak épültek és tűntek a semmibe, ennyi idő alatt rengetegen haltak meg, sok gyerek született, és egyre többi fiatalasszony köszön rám a sarkon a felnőtt gyerekek közül, kezitcsókolom. — Ahány ház és csa­lád, annyiféle. Azért sze­retem annyira a munká­mat, mert mindennap más. Van, aki rám bízza a lakást, míg üdülni megy, s megkér, öntöz­zem meg a virágot, fi­zessem be a telefon­­számlát Persze, néha akadnak olyanok is, akik becsapnak. De nem ez a jellemző. Sokkal nagyobb megpróbáltatást jelent az idő, az eső, a hó, és az a 30 esztendő, amit eb­ben a munkában töltöt­tem. Már hamar fára­dok. Megbízh­a­tóság, udvariasság Tanúja volt a Mária- Valéria lebontásának, a szeme előtt építették új lakóteleppé az egykori nyomornegyedet, a Haller piac agóniáját is átélte. — öregszik a szakma — mondja Balogh István. — A régiek lassan kikop­nak a sorból, a fiatalok nemigen akarnak idejön­ni. A fizetés: 1800—1900 forint. Igaz, a mestersé­günk borravalós. — Mi a postás legfon­tosabb tulajdonsága? — Mindenekelőtt a megbízhatóság — mondja Balogh István. — Hiszen nagy pénzekkel dolgo­zunk. Udvariasnak kell lenni és szeretni kell a szakmát. A szakképzett postás három hónapig tanfolyamra jár. Ismernie kell a küldeményfajtákat, hiszen sokféle ügyben fel­világosítást is kell adnia. Lényegesen könnyített a dolgunkon az 1967-es szabályzat, addig csak a címzett, vagy közeli hoz­zátartozója, helyettese vehette át a küldeményt, most alkalmi átvevőként ezt bárki megteheti. Sok fáradságtól kímél meg bennünket. A másik postás rábó­lint. Mintha az életére bólintott volna. A jól is­mert házakra, a magas emeletekre, az életükben kihordott tengernyi levél­re, a másoknak okozott örömre. Jakab Ágnes Mindenki ismerőse Megöntözi a virágokat ­ Szerda délelőtt meg­kezdte kétnapos, kibőví­tett központi vezetőségi ülését a Ruházatipari Dol­gozók Szakszervezete. Az ülésen részt vettek a ru­haipari nagyvállalatok vezérigazgatói, igazgatói, tszt-titkárai és a ruha­ipari szakszervezet múlt évi kongresszusának né­hány küldötte is. A Köny­­nyűipari Minisztériumot Földi László, a miniszter első helyettese képviselte. A XXIV. kongresszus óta végzett munkáról Tóth Tiborné főtitkár tar­tott beszámolót. Elmond­ta, hogy jó kapcsolatok alakultak ki a vállalatok­nál a szakszervezeti és a gazdasági vezetők között, amiben a szakszervezet tekintélyének növekedése tükröződik. Röviden át­tekintette a ruhaipari re­konstrukció helyzetét, s ezzel összefüggésben meg­jegyezte, hogy eddig öt vállalat 235 millió forint hitelt kapott. A terv sze­rint a vállalatoknak ta­nácsi támogatás címén 200 millió forintot kellene a negyedik ötéves tervben kapniuk, de eddig mind­össze 7 millió forintot fo­lyósítottak részükre. Fon­tos feladat most annak megállapítása, mi okozta a nagyarányú lemaradást. A vállalatok gazdálko­dásáról szólva, megálla­pította, hogy 1971-re a belkereskedelem részére történő szállítások egy­százalékos emelésére ké­szültek fel. Ezzel szemben a lemaradás elérte a 6 százalékot, ami nehézsé­geket okozott a Debreceni Ruhagyár, a Férfi Fehér­­neműgyár és a Május 1. Ruhagyár termelésében. Érdekes viszont, hogy a Zalaegerszegi, a Kapos­vári ruhagyár, valamint a Vörös Október Férfiruha­gyár növelni tudta ebben a nyomott piaci helyzet­ben is belföldi értékesíté­sét. A gyárak gondjait sú­lyosbította, hogy a textil­gyárak által vállalt szál­lítási határidők nem min­dig voltak összhangban a belkereskedelmi rendelé­sekkel. A ruházatipar a belföldi piacon jelentkező problé­mák ellenére is növelni tudta nyereségét. Ennek magyarázatát abban ke­reshetjük, hogy az iparág ki tudta használni a tőkés piacon kialakult kedvező konjunktúrát. Különösen dinamikusan fejlődött a bérmunka. Javította a nyereséget az is, hogy a vállalatok módosították az export szerkezetét, jobb vevőket kerestek és talál­tak, s emellett kedvezőbb árakat is sikerült elér­niük. A sok kedvező tapasz­talat mellett elgondolkod­tató viszont, hogy a rezsi­­költségek 20 százalékkal emelkedtek a ruhaipar­ban. Az idei feladatokról szólva a főtitkár rámuta­tott, hogy a ruhaipar egyi­ke lesz a könnyűipar leg­dinamikusabban fejlődő ágazatainak. Ezt követően a főtitkár a nő- és ifjúságpolitikai határozatok végrehajtásá­nak állásáról, a szakszer­vezeti sportmozgalom helyzetéről beszélt. A délután folyamán munkavédelmi filmet mu­tattak be az ülés résztve­vőinek. A központi veze­tőség ma reggel folytatja tanácskozását. O. A. Az elmúlt hónapok munkájáról tanácskozik a ruhaipari szakszervezet központi vezetősége

Next