Népszava, 1972. március (100. évfolyam, 51–77. sz.)
1972-03-30 / 76. szám
1972. március 30 NÉPSZAVA A munkás-paraszt szövetség az egész társadalom ügye (folytatás az 1. oldalról) Hangsúlyozta, hogy ez a kongresszus nem egy szakasz lezárása, hanem másfél évtizedes töretlen agrárpolitikánk egy állomása, amikor a további munkához szükséges feladatokat veszik számba a több mint egymillió tag képviseletében megjelent küldöttek. A továbbiakban Szabó István a munkás-paraszt szövetségről beszélt részletesen. — A szövetkezeti mozgalom — mondotta a többi között — nem csupán a parasztság ügye, mert tevékenységünk hatással van az egész munkás-paraszt szövetségre, a társadalomra. A szövetkezeti parasztság eddig is megkapta a támogatást és bebizonyosodott, hogy a problémák egész sorát csak a munkásosztállyal karöltve lehet megszüntetni. A termelőszövetkezetek a lakosság élelmiszerellátásának háromnegyed részét biztosították az elmúlt időben. Szabó István hangsúlyozta, hogy a munkás-paraszt szövetségnek napjainkban jelentős anyagi jellegű tartalma is van. A szövetség szempontjából is lényeges, hogy a szövetkezetek jól kihasználják anyagi erőforrásaikat és feltárják tartalékaikat. A munkásosztály teljes joggal várja el a parasztságtól az élelmiszerellátás színvonalának javítását, növelését. A növekvő igényeknek azonban a parasztság csak akkor tehet eleget, ha a termeléshez jó minőségű gépeket, nélkülözhetetlen alkatrészeket, épületeket és társadalmi lehetőségeinkhez alkalmazkodó anyagi ösztönzőket kap. A munkásosztály és a szocialista úton haladó termelőszövetkezeti parasztság kapcsolatában az érdekazonosság a meghatározó elem — mondotta ezután Szabó István —, és ezt az osztályszövetséget a mindennapok gyakorlatában kell tovább erősíteni, s még átmenetileg sem homályosíthatják el zavaró tényezők. Ha vannak ilyenek, azokat kölcsönös jóakarattal, segítőkészséggel, szóértéssel el lehet kerülni. A két osztályt szorosan öszszefogó érzelmi köteléknek a jövőben tovább kell erősödnie, a kölcsönös tisztelet és megbecsülés szellemében. A TOT elnökének beszámolója ezután részletesen ismertette azt az utat, amelyet az elmúlt öt esztendőben a szövetkezetek megtettek, például az önállóság tekintetében. Beszélt azokról a jogszabályokról, amelyek ugyancsak az elmúlt időszakban léptek életbe és bennük érvényesül az a bizalom, amely a munkás-paraszt szövetség eszméiből következik. Szabó István elemezte a szövetkezetek öt év alatti gazdálkodását. A tsz-tagok túlnyomó többsége — az állam sokoldalú segítségével — a nehezebb időszakokban is töretlen munkakedvvel dolgozott a gazdasági eredmények javításán, a tisztességes üzemi és személyi jövedelmek elérésén. Ennek ellenére az elemi csapások ellen van még számos tennivalónk. A hozamok a befektetésekhez képest megfelelőek, de abszolút értékben egy-egy kivételtől eltekintve középszerűek. A nemzetközi összehasonlításban hazánk azokhoz az országokhoz tartozik, amelyben még mindig sok a mezőgazdasági termelésben kifejtett emberi munka. A termelékenység javult, de az eredmény még jobb lehetett volna, ha több üzem-, munkaszervezési és más hibákat a termelők elkerülnek. — A tsz-ek viszonylag kedvező tervteljesítésüket úgy érték el — mondotta a szónok —, hogy az irányítási rendszer elsősorban az ösztönzés útján érvényesítette a termeléspolitikai törekvéseket. De még nagyobb eredményeket lehet elérni és azokat időtállóbbá tenni, ha az állami szervek „finomítják” ezeket az ösztönzőket és a tsz-ek jobban kihasználják saját lehetőségeiket. Szabó István ezután részletesen beszélt a cukorrépa, a zöldség, a dohány és más munkaigényes növények termőterületének csökkenéséről és a szarvasmarha-tenyésztésről, amely az utóbbi időben nem fejlődik kellően és a vártnál kedvezőtlenebbül alakul a tejhozam is. Elemezte az állam nyújtotta segítséget és a termelőszövetkezetek tennivalóit e vonatkozásban, felhívta a figyelmet a mezőgazdaság és a feldolgozó ipar kapcsolatára is. Hangsúlyozta, hogy a jövőben céltudatosabb munkára van szükség ahhoz, hogy a termelés, a feldolgozás és az értékesítés összehangolt legyen. Szabó István viszszautalt az első kongresszus határozatára, amely szerint a termelőszövetkezeteknek a feldolgozásban és az értékesítésben nagyobb szerepet kell vállalniuk. Ez a célkitűzés nem teljesült teljesen, mert az élelmiszeripari feldolgozó üzemek beruházásai nehezebben térültek meg és egyes szövetkezetek a fejlesztési alapot a gyorsabban visszatérülő ágazatokra fordították. A TOT elnökségének szóbeli beszámolója ezután az értékesítés problémáival foglalkozott. Az előadó hangsúlyozta, hogy az esetek többségében a kereskedelmi kapcsolatok jók, de nem mindig érvényesül a kölcsönös kockázatvállalás, mert a felvásárló szervek monopolhelyzetben vannak. Az értékesítés ugyanis 90 százalékban szerződéses alapon, a felvásárló vállalatokon keresztül történik. A TOT elnöke beszélt azokról a szélsőséges esetekről, amikor egy-egy szövetkezetben a lazasággal párosuló „családias” vezetés uralkodik, amely nem egyeztethető össze a vállalatszerű gazdálkodással, a szocialista élet közösségi szabályaival. A termelőszövekezeti demokrácia az ilyen helyeken háttérbe szorul, a jogokat nem a tagok élvezik. Az ilyen vezetési stílus tűrhetetlen és ahol előfordul, fel kell venni ellene a harcot. Szabó István foglalkozott a gyenge termőterületű gazdaságokkal, és ismertette azokat a módszereket, amelyek kibontakozóban vannak, hogy az e helyeken élő emberek számára is állandó, egyenletes munkát biztosítsanak. Felszólította a tsz-ek érdekvédelmi szerveit, a területi szövetségeket, hogy az eddiginél jobban lépjenek fel a szövetkezeti mozgalom eltorzulásaival szemben és segítsék elő a kölcsönös támogatási alapok létrehozását. A TOT elnöke beszédének befejező részében számot adott az országos tanács munkájáról, a termelőszövetkezeti taglétszám alakulásáról, a tsztagok szakmai képzettségéről, a változó falusi életformáról. Külön méltatta azokat a határozatokat, amelyek segítették a tsz-tagságról való társadalmi gondoskodás fokozottabb érvényesülését. Megkezdődött a beszámolók feletti vita A beszámoló után megkezdődött a vita az írásos és szóbeli előterjesztések felett. Az első napon az MSZMP és a munkás-paraszt kormány nevében Fehér Lajos miniszterelnök-helyettes köszöntötte a kongresszust (beszédének ismertetésére később térünk vissza). A falusi fiatalság helyzetével foglalkozott felszólalásában Borbély Gábor, a KISZ központi bizottságának titkára. A kongresszus ma folytatja munkáját. Lendvai Vera „Jogi esetek“ — lakásügyekkel A köznapok embere, a jogban járatlan, sokféle ügyével-bajával küszködő hónapok óta figyeli érdeklődéssel a „Jogi esetek”-et, a televízió és az Igazságügyminisztérium közös jogpropagandaműsorát Havonta egyszer, este — sajnos, későn — jelentkezik a képernyőn a paragrafus. A százával érkező levelek még így is jelzik, hogy a műsor lassan kinövi kezdeti merevségét, sokféle közérdekű témájával helyenként már „telibe talál”. Tegnap a legnagyobb gondokat keltő, százezresz eset ismertetése már az előző adásban megtörtént. Betekinthettem abba a több százas levélkötegbe, amely a társadalom érzékeny reakcióját jelezte. Az egyszerű emberek ösztönös igazságérzetükből fakadóan, szinte kivétel nélkül úgy foglaltak állást, ha már szembekerül jogi szempontból a magántulajdon és a gyerek érdeke — átgondolt, kompromisszumos megoldásokra adjanak lehetőséget a törvények is. Ne semmizzenek ki egy idősödő, csalódott embert az életén át szerzett tulajdonából, osszák meg úgy a terheket, hogy A műsor készítőinek lelkiismeretességére és a jogászok felkészültségére ket foglalkoztató kérdéscsoporttal kezdtek foglalkozni a jogászok és a „civil” vendégek, a Csepeli Papírgyárat képviselő dolgozók, a lakással. S a bírói eljárások lakásjogi vonatkozásaival, ezek közül is egy olyan, tipikus esettel: mi történjék akkor, ha egy férfi — saját tulajdonú lakással rendelkező — megnősül, gyereke születik, de később elválnak? Kié legyen a lakás? Azé-e, aki magával hozta tulajdonként a házasságba — vagy az anyáé, aki a gyerekével másként albérletbe kényszerül? a házasságból kibúvó aszszony se jusson csak a „gyerek jogán” érdemtelenül vagyonhoz, illetve lakáshoz. S most térjünk vissza kissé a tegnap látottakhoz: meditációra késztetnek. Felkészült jogászok képviselték a törvényt; azt a törvényt, amely a családjog elveiből kiindulva, de már az új lakásrendeletek szellemében kell, hogy érvényesüljön. A papírgyári vendégek néhány vonatkozásban szembekerültek a hatályos joggal. A társadalmi igazságérzet jegyében fejtegették véleményüket. is vall, hogy a forró vitát nem „vágták ki”, hanem engedtékfejlődni, csúcsosodni. A kérdések nyitottak maradtak. Tény é s ez a munkások, a közvélemény állásfoglalásából kitűnik —, hogy a mi családjogi törvényünk bizonyos tekintetben módosításokra szorul. A lakásjogi szabályozások pedig változatlanul hézagosak, sok félmegoldásra, igazságérzetet sértő döntésekre adnak ma még lehetőséget. „Vannak joghézagok” — mondotta az egyik bíró. És ezek a joghézagok emberi életeket tesznek keserűvé, néhol csaknem elviselhetetlenné. Szanálás. Sok szó esett erről is. Az öreg házaspár szoba-konyháját lebontják, választhatnak: újabb szoba-konyha, vagy összkomfort — amihez kilencezer forint lakáshasználati értékkülönbözetet kell fizetni, s 150 forinttal nagyobb lesz a lakbér is. Ezt választják — és utána elégedetlenek, tila „jogi esetek”-ben — vitát láthattunk. Kifejeződését annak, miként látják a törvényt „kívülről”, hogyan tűnhetnek ki a jogalkotás esetleges fogyatékosságai, hogyan lépi túl ma már a felnőtt, igazságos közvélemény az elavult paragrafust. Politikus, okos vita volt. A helyes jogpropaganda hazánkban elviseli, sőt igényeli is ezeket a „társadalmi kérdőjelezéseket”. Feltétlenül van olyan hasznuk is, most takoznak a terhek ellen. Tipikus eset — sok van belőle. S a jog ismét más kicsit, mint a társadalmi igazságérzet. A jog a választás után már előírja a terhek viselését. A köznapi ember kérdőjelez: ha már öreg korára kimozdítanak egy házaspárt — közérdekből — az otthonából, a komfortért sem lenne szabad tőlük roppant nagy terhek vállalását követelni. Vagy: társbérlet? Nem akarunk újabb társbérleteket, a megürülő lakásrészt rendszerint az ottmaradó bérlő kapja, teljes egészében. Akkor is, ha neki sok, nagy, meghaladja a jogosultságát. Egy jó cél néhol rossz helyzeteket alakít ki, furcsa félmegoldásokat teremt. És sérti azoknak az igazságérzetét, akik a törvényt nem egészében, hanem egyedi döntéseknél látják, elszigetelve, már az ítélkezési gyakorlat fejlődésére utalva: a bírónak igen sokszor nemcsak a törvény előírását kell alkalmazni, hanem mellette mérlegelnie kell, hogyan hat majd a döntés a társadalmi közegben? Lakásjogi esetekről lesz szó most néhány hónapig. A viták érdekesen alakulnak: jogászok és közvélemény alkotó eszmecseréjének lehetnek tanúi a „jogi esetek” nézői. Tárkony Margit Jogászok és munkások Szanálás Alkotó eszmecserék A művelődés és a tanulás lehetőségeiről tárgyalt a KPVDSZ központi vezetősége Tegnap délelőtt Szász Ferencné elnökletével ülést tartott a KPVDSZ központi vezetősége. A tanácskozáson megjelent Molnár Károly belkereskedelmi, és Szalay Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes. Ligeti László, a szakszervezet főtitkára beszámolójában értékelte a XXXI. kongresszus kulturális és nevelő, valamint az agitációs és propagandamunkával kapcsolatos határozatának végrehajtását. Elmondta, hogy 1430 alapszervezetben több mint tízezren tevékenykednek művészeti csoportokban. A KPVDSZ mintegy 54 000 tagja vett részt olyan tanfolyamokon, amelyeken politikai ismereteiket szélesítették. A beszámoló felhívta az aktivisták figyelmét, hogy az eddiginél jobban ösztönözzenek a tanulásra, a művelődésre. Szükség van erre azért is, mert a szakma dolgozóinak műveltségi színvonala elmaradt a követelményektől, s ezzel is összefügg a vásárlók panasza az eladók időnként kultúrálatlan magatartása miatt. Mivel a szakszervezet tagságának túlnyomó többsége lány, illetve aszszony, a vitában sok szó esett azokról az akadályokról, amelyek tanulásukat, művelődésüket nehezítik. A központi vezetőség ezután egyéb ügyeket tárgyalt (..) A jó postás titoktartó A táska így reggel, megpakolva, igazán nehéz. A postás utolsót pillant a rekeszébe — az óriási teremben valamennyi postás utolsót pillant — és útra kel. Alakjuk nemsokára feltűnik az Üllői És a postás pénzt hoz, levelet a gyerektől, az unokától, a katonafiútól; leveleket nyom huncut kacsintással a reménykedő fruskák kezébe, levelet tele reménnyel, panasszal. Aztán tv-, rádiószámlát, nyomtatványt, képeslapot — és nyugdíjat az öregeknek. — Mi volt a legnagyobb változás a munkájukban? Balogh István: — A lépcsőházi levelesláda. Nem kell mindig felmenni a lakásokba minden levéllel. Még így is sok emeletet kell megjárni a rádió-, tv-díjakkal, az ajánlott küldeményekkel is be kell csengetni, a pénzt is kézbe kell fizetni. — A minap — folytatja — csak az első emeletre vittem ajánlott küldeményt. A másodikon lakó Borbás néninek a lenti postaládába dobtam a képeslapját. Legközelebb sértődve fogadott. — Pont nekem nem hozza fel? Férjem is beteg, nincs aki ránk nyissa az ajtót. — Hogy lett postás? Balogh István egy kicsit megforgatja a múltat.. — Belekóstoltam Weiss Manfrédnál a gyári munkába is, de inkább a postások élete izgatott. — Milyennek látja a mostani embereket? úton, a Pöttyös utcában, a Mester utca fái alatt, a IX. kerületben mindenütt. Az ablakok mögött meglebben a függöny, sietős léptek kopognak, ha az ajtókon megnyomják a csengőt. És a régi postás felviszi. Mert tudja, hogy öregek lesik reménykedve, várják az eseményt jelentő levelet, örülnek, ha magányukban szót válthatnak valakivel, megkönnyebbülnek, ha apróbb bajaikat, örömeiket megoszthatják a látogatóval. A postás így sok mindent tud. Azt is, hogy mit írt haza a fiú, ki a beteg a családban. A jó postás diszkrét, titoktartó. — Én 1942 óta vagyok ezen a helyen — szól a kolléga. Gerdái Sándor. — Mindenki jó ismerősöm. Sanyi bácsi, Sanyikám, postás bácsi, Gerdái úr — így hívnak. Pedig sokat változott a világ; mióta a vállamra akasztottam a táskát, kevés dolog maradt érintetlen ebben a kerületben. Házak épültek és tűntek a semmibe, ennyi idő alatt rengetegen haltak meg, sok gyerek született, és egyre többi fiatalasszony köszön rám a sarkon a felnőtt gyerekek közül, kezitcsókolom. — Ahány ház és család, annyiféle. Azért szeretem annyira a munkámat, mert mindennap más. Van, aki rám bízza a lakást, míg üdülni megy, s megkér, öntözzem meg a virágot, fizessem be a telefonszámlát Persze, néha akadnak olyanok is, akik becsapnak. De nem ez a jellemző. Sokkal nagyobb megpróbáltatást jelent az idő, az eső, a hó, és az a 30 esztendő, amit ebben a munkában töltöttem. Már hamar fáradok. Megbízhatóság, udvariasság Tanúja volt a Mária- Valéria lebontásának, a szeme előtt építették új lakóteleppé az egykori nyomornegyedet, a Haller piac agóniáját is átélte. — öregszik a szakma — mondja Balogh István. — A régiek lassan kikopnak a sorból, a fiatalok nemigen akarnak idejönni. A fizetés: 1800—1900 forint. Igaz, a mesterségünk borravalós. — Mi a postás legfontosabb tulajdonsága? — Mindenekelőtt a megbízhatóság — mondja Balogh István. — Hiszen nagy pénzekkel dolgozunk. Udvariasnak kell lenni és szeretni kell a szakmát. A szakképzett postás három hónapig tanfolyamra jár. Ismernie kell a küldeményfajtákat, hiszen sokféle ügyben felvilágosítást is kell adnia. Lényegesen könnyített a dolgunkon az 1967-es szabályzat, addig csak a címzett, vagy közeli hozzátartozója, helyettese vehette át a küldeményt, most alkalmi átvevőként ezt bárki megteheti. Sok fáradságtól kímél meg bennünket. A másik postás rábólint. Mintha az életére bólintott volna. A jól ismert házakra, a magas emeletekre, az életükben kihordott tengernyi levélre, a másoknak okozott örömre. Jakab Ágnes Mindenki ismerőse Megöntözi a virágokat Szerda délelőtt megkezdte kétnapos, kibővített központi vezetőségi ülését a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete. Az ülésen részt vettek a ruhaipari nagyvállalatok vezérigazgatói, igazgatói, tszt-titkárai és a ruhaipari szakszervezet múlt évi kongresszusának néhány küldötte is. A Könynyűipari Minisztériumot Földi László, a miniszter első helyettese képviselte. A XXIV. kongresszus óta végzett munkáról Tóth Tiborné főtitkár tartott beszámolót. Elmondta, hogy jó kapcsolatok alakultak ki a vállalatoknál a szakszervezeti és a gazdasági vezetők között, amiben a szakszervezet tekintélyének növekedése tükröződik. Röviden áttekintette a ruhaipari rekonstrukció helyzetét, s ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy eddig öt vállalat 235 millió forint hitelt kapott. A terv szerint a vállalatoknak tanácsi támogatás címén 200 millió forintot kellene a negyedik ötéves tervben kapniuk, de eddig mindössze 7 millió forintot folyósítottak részükre. Fontos feladat most annak megállapítása, mi okozta a nagyarányú lemaradást. A vállalatok gazdálkodásáról szólva, megállapította, hogy 1971-re a belkereskedelem részére történő szállítások egyszázalékos emelésére készültek fel. Ezzel szemben a lemaradás elérte a 6 százalékot, ami nehézségeket okozott a Debreceni Ruhagyár, a Férfi Fehérneműgyár és a Május 1. Ruhagyár termelésében. Érdekes viszont, hogy a Zalaegerszegi, a Kaposvári ruhagyár, valamint a Vörös Október Férfiruhagyár növelni tudta ebben a nyomott piaci helyzetben is belföldi értékesítését. A gyárak gondjait súlyosbította, hogy a textilgyárak által vállalt szállítási határidők nem mindig voltak összhangban a belkereskedelmi rendelésekkel. A ruházatipar a belföldi piacon jelentkező problémák ellenére is növelni tudta nyereségét. Ennek magyarázatát abban kereshetjük, hogy az iparág ki tudta használni a tőkés piacon kialakult kedvező konjunktúrát. Különösen dinamikusan fejlődött a bérmunka. Javította a nyereséget az is, hogy a vállalatok módosították az export szerkezetét, jobb vevőket kerestek és találtak, s emellett kedvezőbb árakat is sikerült elérniük. A sok kedvező tapasztalat mellett elgondolkodtató viszont, hogy a rezsiköltségek 20 százalékkal emelkedtek a ruhaiparban. Az idei feladatokról szólva a főtitkár rámutatott, hogy a ruhaipar egyike lesz a könnyűipar legdinamikusabban fejlődő ágazatainak. Ezt követően a főtitkár a nő- és ifjúságpolitikai határozatok végrehajtásának állásáról, a szakszervezeti sportmozgalom helyzetéről beszélt. A délután folyamán munkavédelmi filmet mutattak be az ülés résztvevőinek. A központi vezetőség ma reggel folytatja tanácskozását. O. A. Az elmúlt hónapok munkájáról tanácskozik a ruhaipari szakszervezet központi vezetősége