Népszava, 1972. június (100. évfolyam, 127–152. sz.)

1972-06-01 / 127. szám

4 BELGRÁD Az eladott menyasszony ellenállása k­­ülönös pert tárgyalt J­. nemrégiben a dél-ju­goszláviai Pec városka bírósága. A vád tárgya tulajdonképpen életveszé­lyes fenyegetés volt, de ezzel az ürüggyel valójá­ban az államügyész olyan bűnöket vitt a bíróság elé, amelyek különben szinte megfoghatatlanok, s mé­lyen gyökereznek az otta­ni albán lakosság hagyo­mányaiban. A vádlott az övenéves Ramadan Gasi volt, aki megfenyegette „menyasz­­szonyának”, a most húsz­éves Nisa Tiganinak a bátyját, hogy megöli. Az íratlan, de megingathatat­lan albán családi jog sze­rint ugyanis, minthogy a leány apja nem él, húga neveltetéséért és férjhez adásáért bátyja felelős. Gasi azért fenyegette meg a fiatalembert, mert nem akart hozzájárulni a há­zassághoz. Hogy megértsük, miért követelte Gasi Nitának a „kiadását”, vissza­­kell nyúlnunk tíz évre a múlt­ba. Akkor Nifa alig tíz­éves volt, bátyja pedig szintén gyermek. Apjukat korán­ elvesztették, és ne­veltetésüket inkább há­rom nagybátyjuk irányí­totta, mint­ özvegy édes­anyjuk. Ez a három nagy­bácsi — amint ma mond­ják — „elígérte” Nifát fe­leségül akkor negyven­éves távoli rokonuknak, Ramadan Gasinak. Igaz ugyan, hogy Gasinak már­­volt felesége, de az — mint a férj méltatlankod­va bizonygatja — nem esett teherbe, hiába hur­colta egyik orvostól a másikhoz, egyik fürdőből a másikba. Ezért hát új, „termékeny” feleség után nézett. ..Nem »vettem meg« Nilát nagybátyjaitól — bizonygatja Gasi —, csak pénzt adtam nekik, hogy felnevelhessék a lányt. Nem tettem ezzel semmi szokatlant. Tíz éven át mindannyiszor adtam pénzt, ahányszor a lány nagybátyjai kértek.” E­zek után, amikor a­­ lány elérte a 20 éves kort, el kellett volna fog­lalnia a neki kijelölt he­lyet soha nem látott „vő­legénye” házában. A leány azonban fellázadt az ősi törvények ellen, maga akarta megválasztani éle­te párját. „Több könnyet sírtam, mint amennyi víz lement a torkomon!” — mondta. De nemcsak sírt, hanem cselekedett is. Sző­nyegszövésből és más ké­zimunkákból összespórolt pénzecskéjével fölkereste Ali Mati kádit, hogy az oldja fel őt Allah és az emberek előtt­e nem kí­vánt házasság ígérete alól. A kádi — a mohamedán vallás előírásainak meg­felelően — összehívott 24 férfit a meséba (imaház­ba), és ezek előtt Nisa időközben felnőtt fivére eskü alatt kijelentette, hogy ő soha nem egyezett bele ebbe a házasságba. Minthogy azonban nem tudta bizonyítani, hogy nagybátyjai nem tettek ígéretet Gasinak , az ígé­ret érvényes maradt! Márpedig az ilyen ígére­tet az albán szokásjog szerint csak a férfi — te­hát Gasi — oldhatja fel, az ígéret be nem tartása pedig elindíthatja a vér­bosszú véget nem érő gyilkosságainak sorozatát! Erre utalt Gasi fenyege­tése is. Az eladott menyasszony eközben, joggal tartva at­tól, hogy erőszakkal hur­colják „vőlegénye” házá­ba, egy rokonához mene­kült Pec városába. Az új­ságok és a különböző ha­tóságok segítségét kérte. Ezek azonban kínos hely­zetben voltak, mert a szkipetárok törvényeit igyekeznek nem bolygat­ni,­e ismerve heves vér­­mérsékletüket és fanatiz­musukat. Végül az állam­ügyész a Nisa bátyját ért fenyegetés ürügyén vitte bíróság elé az ügyet. A bíróság előtt Ramadan Gasi kijelentette, hogy ha a lány nem akar hoz­zámenni feleségül, ő nem erőlteti, azonban azzal vá­dolta Nifa három nagy­bátyját, hogy azok a tíz év alatt soha nem mond­ták neki, hogy a leány nem kívánja a frigyet!. .. Koszovó felsőbb állami szervei most törvényt dol­goznak ki annak megelő­zésére, hogy kiskorú lá­nyokat akaratuk ellenére férjhez adjanak. (Stő) LONDON Nem kívánt gyermek idekes kísérletre ká­k­ szülnek Angliában, a Times beszámolója sze­rint. A családtervezési ta­nács — nem állami szerv, magánpénzből tartják fenn — két településen hajtja végre a kísérletet. A Cheshire grófságban le­vő Runcorn az egyik helység, a Leicestershire grófságban levő Coalville a másik. Mindkét község megfelel azoknak a krité­riumoknak, amelyeket Sir Joseph Keith, a szociális ügyek minisztere is kívá­natosnak tart: lélekszá­muk mindössze 30—30 ezer, s mindkettő zárt kö­zösség, így a kísérletet az ál­lam finanszírozza, az előbb említett magán tár­sadalmi szerv pedig segít a végrehajtásban és ké­sőbb az eredmények elemzésében. Tyn­gyszabású családter­­r-­­vezési kísérletről van szó. Arról, hogy Coulville­­ben és Rancomban bizo­nyos időn át a nők ingyen kapnak fogamzásgátló tablettákat. Minden 18 éven felüli lakos számára ingyenes családtervezési tanácsadás áll rendelke­zésre. Felvilágosítással szolgálnak a házas- és a nemi élet minden egyéb problémájával kapcsolat­ban is. Ami a költségeket illeti, Caspar Brook, a család­­tervezési tanács igazgató­ja kijelentette: számítása szerint a nem kívánt gyermekek világra nem jöttével a „kísérleti” köz­ségek legalább félmillió fontot takarítanak meg. A kísérleti periódusban még a sterilizálást is ingyene­sen felajánlják azoknak a férfiaknak, akik erre haj­landók, csak egy dologra nem vállalkoznak: ter­hességmegszakítási mű­tétre. A családtervezés, a szü­letésszabályozás egyébként már évek óta előtérbe került Anglia­­­ban. Nem is olyan régen még szigorú törvény bün­tette az abortuszt. Ezzel szemben néhány év óta teljesen szabaddá tették a művi beavatkozást, oly­annyira, hogy a kontinens számos országából — ahol még tiltott műtét a mag­zatelhajtás —, főként Nyugat-Németországból, igen sok terhes nő, aki ezt anyagilag bírja, Angliába utazik, hogy megszakít­­tassa terhességét. B. T. N­É­P­S­ZAVA MOSZKVA Vörös zászlós hajók az óceánokon A Szovjetunió kereske­delmi flottája ma a legnagyobbak egyike a világon. A szovjet­­ állam vörös lobogója ott látható valamennyi óceánon, bel­tengeren és az öt földrész valamennyi kikötőjében. A szovjet tengeri kikö­tők évi forgalma 160 mil­lió tonna szárazrakomány, valam­int 120 millió tonna tartályhajókban továbbí­tott szállítmány. Az ösz­­szesen 280 millió tonnányi összforgalomból a beho­zatalra és kivitelre 124 millió tonna jut. A szov­jet kereskedelmi flotta, amely jelenleg 1400 hajó­val rendelkezik, mind korszerűbbé válik. A ha­jók jelentős része száraz­anyagok és folyadékok (főleg kőolaj és benzin) szállítására szolgál, de vannak köztük szép szám­mal hűtőberendezéssel el­látott és más, különleges rendeltetésű vízi jármű­vek is. A szovjet személyszállító hajók az öt földrész 24 országának kikötőibe fut­nak be. A szovjet tenge­részet külföldi hajóstár­saságok közreműködésével 11 tengeri vonalon látja el a közlekedést, és 70 szov­jetunióbeli kikötőt többek között Anglia, Belgium, Bulgária, Hollandia, In­dia, Ceylon, az NDK, az NSZK, az EAK, Francia­­ország és Japán legfonto­sabb kikötőivel köt össze. Szovjet kereskedelmi te­herszállító hajók ezen fe­lül 22 külföldi útvonalon közlekednek. Nagy eredményeket ér­tek el a szovjet tengeré­szek azokon a hajókon, amelyek a következő új útvonalakon bonyolítják le a forgalmat: 1. Murmanszk—Balti­tenger—Nyugat-Európa— Kanada; 2. Balti-tenger—Nyugat- Európa—Dél-Amerika; 3. Japán—India; 4. Japán—Nyugat-Ka­­nada. A szovjet kereskedelmi flotta fekete-tengeri rész­lege 1970 óta a Fekete­tenger—Földközi-tenger— Kanada, az azovi-tengeri részleg pedig a Fekete­tenger—Görögország—Tö­rökország útvonalon ha­józik. A közeljövőben a Szov­jetunió valamennyi kereskedelmi tengerhajó­zási támaszpontját számí­tógépekkel szerelik fel. Ezzel a szállítás nagymér­tékű termelékenységét, az üresjáratok teljes kikü­szöbölését, a kitűzött ter­vek és feladatok pontos teljesítését biztosítják. .. PRÁGA Több vizet a fővárosnak E­gy-egy prágai lakos napi vízszükséglete 80 év előtt 20, 1971-ben már 350 liter volt, s a 2000. év­re ez utóbbi mennyiségű vízigény kétszeresével számolnak. A száztornyú városnak nevezett Prága már 1912- ben­ is képtelen volt víz­­szükségletét csupán saját tartalékaiból fedezni. A viszonylag közel elterülő kazanyi járás később fel­tárt forrásainak vizét mind a mai napig utolsó cseppig felhasználják. De ezeken kívül is új forrá­sokat kellett keresni Prá­ga számára. 1963 szeptemberében kormányhatározat szüle­tett, amely szerint a Ze­­livka folyón zárógát épí­tendő, hogy további vizet nyerjenek a csehszlovák főváros részére. A szakér­tők egész sora által kidol­gozott és javított terv megvalósítását 1965-ben kezdték el. Sok minden nehezítette a munkálato­kat. Így például 52 kilo­méter hosszú szakaszon a folyót a föld alá kellett süllyeszteni. Az egykori jáchymovi bányák dolgozói ha­talmas vízelvezető tárnát építettek, amely a Prága határában levő tárolóba torkollik. A Zelivka vize 15 óra alatt 50 kilométe­res utat tesz meg. Útköz­ben egy 32 különleges tartállyal rendelkező nagy szűrőállomás tisztítja és dúsítja a folyóvizet, amely különböző csatornákon át, még Prága elérése előtt, egy gyűjtőmedencébe ke­rül. A vízszolgáltató konst­rukció második lépcsőjé­nek építéséhez eredetileg csak néhány esztendővel később akartak hozzálát­ni. A kormány azonban helyt adott a szakértők érveinek és máris elren­delte a munkálatok foly­tatását. Ez idő szerint a zárógát kiszélesítése van soron. Ehhez az építmény­hez eddig több mint egy­millió köbméter követ, betont és egyéb anyagot használtak fel. Az építő­munka befejezése után a víztorony másodpercen­ként 600 köbméter vizet bocsát majd át a főváros­ba. Ez háromszor annyi, mint amennyi a Moldva folyó prágai szakaszán másodpercenként keresz­tül halad. Az egész építkezési terv végrehajtásáig még sok a teendő, de Prága már ez év nyarán kap az első Zelivka-vízből. RIDE MASCOUTAH A különös Mascoutah, ez az 5043 lakosú város — az USA Illinois államának St. Clair megyéjében — különös nevezetességre tett szert. A városházá­nak a Main Streetre nyí­ló kapuja előtt avatta föl májusban a kereskede­lemügyi miniszter azt az 1­ 20 méter magas sr­ár­­ványoszlopot, amelynek felirata azt tudatja, hogy itt van az Egyesült Álla­mok ,,népességi közép­pontja”: az északi széles­sé 38 fok 27’ 47” és a nyugati hosszúság 89 fok 42’ 22”-nél, és hozzáteszi, hogy „a pontos hely ettől a jeltől 5,3 mérföldnyire délkeletre fekszik”. Ez a pont pedig Lawrence Friederich, német szár­mazású farmer földjére esik. A „népességi közép­pont”, amint a népszám­lálási hivatal közölte a büszke Frieder­ch-hel, voltaképpen csak egy el­méleti érték. Föltéve, hogy­ az egész ország te­rülete sima és kemény lenne, és semmi súlya nem voln­a, viszont az USA egész lakossága — az 1970-es népszámlálás tanúsága szerint 203,2 millió ember — nyugod­tan, mozdulatlanul rajta állana, akkor ez a pont az, amely az egyensúlyi pont lenne. Az ilyesfajta elméleti számításokra a tudo­mánynak szüksége van. S érdekes tény különben,­­ hogy az első, 1790-es népszámlálás óta ez a „népességi középpont” szakadatlanul eltolódik nyugati irányban; az el­ső népszámláláskor ez a pont még Baltimore-tól 23 mérföldnyire keletre volt, Chestertown közelé­ben (Maryland állam). A mascoutahi emlék­művön kívül Friederich farmer földjén, még pon­tosabban a földjében is elhelyeztek egy emlékje­let, a jövő régészeinek várható örömére. A ta­laj szintje alatt 45 cen­tivel egy kődarabhoz erő­­sített fém jelet ástak el... A „népességi közép­pont” nem azonos az USA földrajzi középpont­jával: ez utóbbi Dél-Da­kota állam Butte megyé­jében fekszik, 14 mér­­földnyire keletre attól a ponttól, ahol ez az állam Montana és Wyoming ál­lammal érintkezik. Mascoutah várost kü­lönben német bevándor­lók alapították 1837-ben, és a lakosság beszédének, kiejtésének ez még ma is sajátos színt kölcsönöz. A középpont régi, vörös téglából épült házak előtt hatalmas fák magasodnak s vetnek kel­lemes árnyékot az utcák­ra. Ezt bizony a város­­alapító ősök a maguk ide­jében nagyon nélkülöz­ték, amikor a puszta pré­­rin otthont teremtettek maguknak. A város neve az északi indiánok egyik kis tör­zsére utal; értelmét ille­tően eltérnek a vélemé­nyek: egyesek szerint ,,préri-emberek”-et jelent, mások „a tűz népé”-nek, illetve „szép emberek”­­nek fordítják Maaco­­utahot. A város alapítása ide­jében a farmerek a föld egy acre-jéért 1,25 dollárt fizettek. Sokan közülük ezt az összeget úgy te­remtették elő, hogy far­kasokra vadásztak. N­evezetes látogatója volt a városkának 1842- ben. Charles Dickens an­gol író amerikai útján fölkereste az itteni far­mokat. Vendéglátóinak le­származottai talán még ma is neheztelnek a nagy angol íróra, mert a tisz­teletére rendezett, nagy piknikről csak röviden emlékezik meg amerikai útirajzában. ..két demi­zsonról” beszél... (pgp) 1942. június 1 WASHINGTON Szégyenletes perek Angela Davist, a megal­kuvást nem ismerő amerikai kommunista ta­nárnőt a Kalifornia ál­lam törvényei szerint ki­szabható legmagasabb büntetés, életfogytiglani fegyház fenyegeti. Az amerikai „igazságszolgál­tatás” tárgyilagosságával és bíráskodási gyakorla­tával kapcsolatban a vi­lág már régen elvesztette minden illúzióját. Az Egyesült Államokban a múltban számos olyan bűnpert folytattak, amely kísértetiesen hasonlított az Angela Davis ellen most tartott főtárgyalás­hoz. Az ilyen bűnvádi eljárá­sok minden esetben haladó szellemű, osztályöntuda­tos munkások, a kommu­nista párt, a szakszerve­zetek és szocialista cso­portok aktivistáit és funk­cionáriusait veszik célba, azokat, akik a legkövet­kezetesebben harcolnak a társadalmi igazságtalan­ság, az elnyomás és a ki­zsákmányolás ellen. A hatalom birtokában könnyű ürügyet és ál­dozati bárányt találni. Az amerikai rendőrség annak idején minden bizonyíték nélkül gengsztertevékeny­­séggel vádolt és letartóz­tatott két olasz munkást. De a kihallgatások során a legkörmönfontabb és a legbrutálisabb eszközök­kel sem sikerült Saccót és Vanzettit „beismerésre” bírni. Az ő ügyük bírósági tárgyalása Denhamben ment végbe. A korrupt és elfogult bírák és esküd­tek, a megfizetett hamis tanúk, a rendőrségen ké­szült ,,tárgyi bizonyíté­kok” ellenére a közvéle­mény világszerte a legna­gyobb felháborodással fo­gadta, hogy a bíróság a két ártatlan embert ha­lálra ítélte. Nicolo Sacco és Bartolomeo Vanzetti bűnperében 1921 júliusá­ban hirdették ki az ítéle­tet, s hat évvel később a világ haladó erőinek igen aktív tiltakozása ellenére, végre is hajtották. Az USA-nak a két vi­lágháború után hamaro­san le kellett mondania dédelgetett ábrándjáról, hogy az atombombát ille­tően monopóliummal ren­delkezik, s ennek alapján tetszése szerint zsarolhat­ja az országokat és népe­ket. Azzal a hazug állítás­sal próbálta „tekintélyét” megóvni, hogy az atom­bomba monopóliumának megszűnése nem szovjet tudósok kutatási eredmé­nyeivel, hanem a kommu­nistákkal rokonszenvező amerikai „hazaárulók” cselszövésével magyaráz­ható, így került bíróság elé a békeharcos Rosen­berg házaspár. Köztudott volt róluk, hogy helytele­nítik az Egyesült Államok bel- és külpolitikáját. 1950-ben, a hidegháború feszült légkörében tartóz­tatták le Rosenbergéket, azzal a váddal, hogy ők szolgáltatták ki a Szov­jetunió megbízottainak az atomfegyver titkát. A vizsgálat és a bűnper folyamán ezúttal is megvesztegetett tanúkat vonultattak fel, akik haj­landók voltak bármire es­küt tenni. Ethel és Julius Rosenberget a tiltakozá­sok valóságos zuhataga dacára 1953-ban villany­székben kivégezték. Az Angela Davis ellen most folyó bűnper ugyan­azokat a jellegzetessége­ket tükrözi, mint a többi amerikai politikai per, amely számos becsületes, ártatlan ember életébe került, vagy sokévi fegy­házbüntetésre kárhoztatta az igazság bátor harcosait. Az USA Kommunista Pártjának néhány hónap előtt tartott XX. kong­resszusán egyébként An­gela Davist távollétében a Központi Bizottság tagjá­vá választották. —K­ STOCKHOLM T­ermészetvédelem Svédországban, viszony­lag nagy kiterjedése révén, sok hely jut az ál­lampolgárok számára. Egy négyzetkilométeren 16 la­kos él, míg például Ma­gyarországon 109. De ezek a kétségkívül helytálló statisztikai számok még­sem mutatják be a teljes valóságot. A svéd lakos­ság több mint háromne­gyed része a középső és a déli körzetekben, elsősor­ban az erősen iparosított tengerparti vidékeken összpontosul. E tájakon állandóan gyarapodnak a gyárkémények, a hulla­dékhegyek és a­ gépkocsi­temetők, s ezért egyre nö­vekszik a lakosság igé­nye, hogy legalább a hét végén kiszabaduljon a rossz levegőjű városokból. Akadnak svédek, akik­nek valamely vidéki zöld­övezetben nyaralójuk van, de a levegő és általában a környezet tisztasága már ezeken a helyeken sem kifogástalan. A svéd kor­mány, amely az utóbbi időben rendkívül erélye­sen propagálja egy nem­zetközi környezetvédelmi értekezlet összehívását, s ennek színhelyéül Stock­holmot ajánlotta fel, most igyekszik jó példával elöl­­járni: országos tervet dol­goztatott ki a környezet tisztaságát veszélyeztető épületek és berendezések eltávolítására. Különleges térképet tet­tek közzé, amelyen feltüntették azokat a he­lyeket, ahol szabad, illet­ve, ahol nem szabad épít­kezni. A cél, hogy az erre legalkalmasabb körzetek­ben a természet hamisí­tatlan, a víz és a levegő tiszta maradjon. A terv első pillantásra valóban rokonszenvesnek tűnik. És biztos, hogy a víkend­­házak tulajdonosai eleget is tesznek majd a köve­telményeknek. De máris látható, hogy az ipari üze­mek telepítése tekinteté­ben nem lehet következe­tességre számítani. A svéd állam a magánipar részé­re, amely az ország egész iparának 95 százalékát je­lenti, szabad települési jogot biztosított. S ezen az új terv sem változtat. A vállalkozó a jövőben is ott létesíthet üzemet, ahol akar, ahol ezt a maga szempontjából jónak lát­ja. A kormány legfeljebb­ annyit tehet, hogy anyagi juttatással, vagy nagy ösz­­szegű adókedvezménnyel más, a környezetvédelmi követelményeket nem sér­tő helyre csalogatja a gyár építtetőjét. Innnek költségei persze a­­ munkások tömegére hárulnak, akik így adó­filléreikkel kénytelenek a tiszta környezetért fizetni. —i ——

Next