Népszava, 1972. július (100. évfolyam, 153–178. sz.)
1972-07-01 / 153. szám
1970. Július 1 Nagyközségi gondok Jászapátiban Jászapátiban néhány hete tolódott el véglegesen az arány az ipar javára. Május óta a község 10 000 lakosából 1100-an mezőgazdasági, 1300-an ipari tevékenységgel keresik kenyerüket. A súly, amely a foglalkoztatási mérleg nyelvét elbillentette, egy kívül-belül egyaránt tetszetős, jól berendezett, vadonatúj üzem az állomással szemben: a Váci Kötöttárugyár részlege Arról is nevezetes, hogy — Beosztott villanyszerelő voltam az ÁTI telepén, amikor a község vezetői tavaly, az év elején megkérdezték: nem szállnék-e be egy kis ipartelepítésbe — emlékezik a fiatalember. — Mivel régi tanácstag vagyok, tudtam, arról van szó, hogy a község adna egy közművesített telket, a Lőrinci Szalag- és Csipkegyár pedig gyárat építene rá. Ehhez kellett valaki anyagbeszerzőnek és műszaki ügyintézőnek. Csak azért mertem elvállalni, mert szakmám mellé az érettségit is megszereztem. Ment minden, mint a karikacsapás, ám egyszer csak elfogyott a pénz. Itt állt a telep félig készen... Szerencsére abban az időben tapogatóztak a megyénél ipartelepítési céllal a váciak. Lecsaptak a lehetőségre és megvásárolták az épületet . Átvettek engem is szerződéssel a lőrinci gyártól, és folytatódott a munka. Kívánom az országnak, hogy minden beruházás olyan gyorsan fejeződjön be, mint ez: az átmeneti kényszerszünet ellenére alig egy év alatt elkészült. A berendezéssel együtt közel 15 millió forintot költöttek rá, és május 5-én már megindult a rendes, kétműszakos üzemmenet. Akkor alkalmaztak véglegesen, üzemvezető-helyettesnek. Én intézem a gazdasági ügyetászapáti híre hamarosan külföldre is eljut, mivel az itt készülő női és férfi között alsóneműk javát exportálják. Idehaza viszont egészen más „különlegességnek” köszönheti növekvő hírnevét: termálfürdőjének. Azt mondják, a víz összetétele hasonlít a szoboszlaiéhoz, ezért kereste fel mindjárt kezdetben, alig egy évtizeddel ezelőtt az akkor nyíló strandot néhány salgótarjáni bányász. Aztán minden propaganda nélkül — amire különben sem volt pénz — szájról szájra járt a hír az északi megyékben: ,,érdemes lerándulni Jászapátiból” — Jobb nyári vasárnapokon 2—3000 vendég is megfordul itt — autóbuszszámra jönnek Hevesből, Nógrádból — büszkélkedik Birkás Imre, aki az Alkotmány Tsz-ből jött át gondnoknak a strandra. Az úgynevezett „gyógymedence” szélén állunk. Most is tele fürdőzőkkel a 42 fokos víz, pedig hétköznap van, ráadásul hideg szél kerekedett és megeredt az eső. Azt még megértem, hogy a meleg vízből nem akarózik kibújni, de lám, odaát, az 50 méteres, normál hőmérsékletű medencében sem zavar senkit a hirtelen kedvezőtlenné vált időjárás! — Többnyire üdülővendégeket lát itt, akik minden percet ki akarnak használni — magyarázza a gondnok. — Van itt egy kis szállónk, a régi kádfürdőépületből alakították át, elfér benne vagy tizenhat ember, ezenkívül a tanács kiad három viet az állami ipar első képviselője itt, ahol eddig csak négy — igaz, elég nagy — ipari termelőszövetkezet, meg egy tanácsi sütőüzemrészleg működött. Kétszázötven sorsot — ennyien dolgoznak már most, az induláskor — változtatott meg gyökeresen az új üzem. A legnagyobb fordulatot azonban alighanem Juhász Sándor életében okozta ő ket. Molnár Lajosné pedig, aki Vácról jött, ideiglenesen a szakmai irányítást gyakorolja. Persze, valamennyi leendő itteni vezetőnek még tanulnia kell. Én például a ruhaipari főiskolát fogom elvégezni. Benn viszont, a jó levegőjű, neonfényes csarnokban, a jóformán hangtalanul működő villanygégek mellett máris vizsgáznak az asszonyok, leányok. Letelt a betanítási idő, ebben a hónapban már el kell érni bizonyos, a géptípusoktól függő szintet ahhoz, hogy megkapják a 100 százaléknak megfelelő bért. — Sok problémánk lesz a következő hetekben, vigyáznunk kell, hogy a gyakorlat hiánya és más kezdeti nehézségek senkinek se vegyék el a kedvét — állapítja meg tárgyilagosan a 2. műszak műhelybizottsági titkára, a törékeny, még gyereklánynak tűnő Bartók Béláné. — Nekem is ez az első ipari munkahelyem, korábban csak idényjelleggel, szerződéssel dolgoztam a terményforgalmi kirendeltségén. Vácott, ahol három hónapig tanultuk a szakmát, én a szabászatot sajátítottam el. Úgy érzem, sikerrel, de mégis drukkolok, mivel két hetem kiesett közben Szabadságot vettem ki, mert levelező úton most érettségiztem. Rendházat, ezeket egészszezonra salgótarjáni, nagybátonyi vállalatok bérlik a dolgozóiknak. A gyöngyösi ÉMÁSZ meg saját üdülőt épített, amott ii, a kerítésen túl, a víkendtelepen. A „víkendtelep” helyén 3—4 éve még rét volt Most pedig három utcasoron át változatosnál változatosabb, fából vagy kőből készült, egyaránt ízléses pihenőházacskák sorakoznak egymás mellett falatnyi, 50 négyszögöles parcellákon. Tajti Sándor bátyánk, aki nyugdíjas létére ráér a telepen szemlélődni, ismerkedni, azt állítja, hogy a tulajdonosok zöme pesti, azon belül is sok a XVII. kerületi — egyvalaki felfedezte a terepet, s aztán terjedt a hír... — és ami a legjellemzőbb. — Ebben szakigazgatási apparátusunk pénzügyi csoportja még nem áll feladata magaslatán — ismeri el tárgyilagosan Tóth Bálint tanácstitkár. — Igazgatási területen könynyebben átvettük az új hatásköröket, jobban hozzánőttünk a feladatokhoz. Pénzügyi vonalon ez , nehezebb. Érthető, hiszen ezelőtt csak el kellett költeni a pénzt, kicsit mechanikusan. Könyvelni hát megtanultunk, tudunk is. De most már a testület azt várná, hogy amikor például megszavaz, mondjuk, 200 000 forintot útfelújításra, a szakigazgatás dolgozói terjesszenek elő javaslatokat arra, hogyan lehet ezt az összeget . — Itt kérem, állítom, mindenki maga, vagy legfeljebb egy-két barátja segítségével bütykölte öszsze a kis házacskákat. Nem látszik rajtuk, ugye? — Tudjuk, hogy szép és jó a vikendtelep, de azért elkelne egy rendes üdülőszálloda is, hiszen sokan jelentkeznek, hogy szívesen töltenék itt a szabadságukat a zajos, zsúfolt Balaton helyett — mondja Gazsó József tanácselnök. — Szándékozunk is építtetni, de reálisan mérlegelve a dolgot, ebben az ötéves tervben nem lesz belőle semmi. Jó, ha az utolsó évben hozzákezdhetünk. Addig sok más, fontosabb feladat vár ránk. Azt mondják például, hogy Jászapáti iskolaközség. Igaz, hiszen van gimnáziumunk, ipari szakmunkásképző és mezőgazdasági szakiskolánk, ez utóbbihoz most épül nagy, 200 személyes kollégium. Ugyanakkor általános iskoláink némelyike igen rossz állapotban van. A legrégebbit már toldoznifoldozni sem lehet. Az ipar növekedése szükségessé teszi az óvodafejlesztést. Épül is egy új, 75 személyes, nagyon szép lesz, modern, de nem bővül vele a hálózat, mert ugyanakkor egy másikat végleg be kell zárni. Oldala bedőlt, életveszélyessé vált. Ugye, nem kevés gond? És aztán ... látta a művelődési házat? Láttam. Elszomorodtam tőle. Amilyen tekintélyt, már-már városias külsőt adnak a községnek az üzletek — valóságos kereskedelmi központot képez az igen színvonalas, új ABC-áruház, a tágas ruházati áruház, a lakberendezési szaküzlet, az inkább áruháznak beillő műszaki üzlet, a könyvesbolt és a többi —. anynyira méltatlan ehhez a kerethez a hajdani ipartestületi ,,székház” ütöttkopott, dohos, salétromos, közel 90 esztendős falai között működő művelődési otthon. Igazgatója, Árvay Kálmán, miután megmutogatta a mindenütt beázó mennyezetet, kesernyésen jegyezte meg: „ez az egyetlen nagy terem a községben, télen még a tornaórákat is itt tartják az iskolásoknak. Mit lehet ilyen környezetben kezdeni?!” — Felméréseink alapján állíthatom, az épület már menthetetlen — mondja a tanácselnök. — Úi kell, de hogy mikor és miből teremtjük elő, nem tudom. Akármilyen megtisztelő a nagyközség cím, amit két éve kaptunk, fejlesztésre csak évi 620 000 forintot fordíthatunk. És bár a közművesítéssel, járdásítással, vízvezetékhálózatbővítéssel nagyon szépen előrehaladtunk, még mindig ezer helye van annak a viszonylag kis pénznek. Minden fillért nagyon - nagyon okosan, megfontoltan kell elkölteni, leghatékonyabban felhasználni. Sajnos, egyelőre hiába várják a javaslatokat, mert elkészítésükhöz közgazdasági szemlélet szükséges. Hát igen, ezt kellene elsajátítaniuk a tanácsi dolgozóknak is, természetesen nemcsak Jászapátiban. Azok tehát, akik a továbbképzés programját összeállítják, törhetik a fejüket rajta: hogyan lehetne gyorsabban és hatékonyabban megtanítani az okos, minden fillérrel százszor is számot vető gyakorlati gazdálkodás művészetét — mindenkinek, aki a települések javaival sáfárkodik? Miklós Dezső Villanyszerelőből - ipartelepítő Jó fürdőnek nem kell cégér Már nem elég csak elkölteni NÉPSZAVA 3 Csövön jön a homok — A formaszekrényeket ugyan kézzel teszik fel a gépre — magyarázza Mészáros István, az öntöde gyáregység vezetője —, az öntvénykészítés többi munkafolyamatát azonban szinte teljes egészében gépesítettük. A 8 millió forintért vásárolt NDK gyártmányú okos gépsor önmagáért beszél. A régi helyen nagy területet igényelt a homok tárolása. És természetesen lapátot is. Itt csövön jön a homok, s egy lábpedál megnyomásával ömlik a formaszekrénybe a kívánt mennyiség. Az öntőhomokkal ledöngölt kész formaszekrényt — ami ilyenkor már megközelíti a 80 kilogrammot is — ötletes kis kézi daruval emelik le a gépről, és sínen futó görgős kocsira helyezik. Ezen „fut” az öntőtégelyhez, s aztán tovább az elszívóberendezés alá, amely tiszta levegőt biztosít az új csarnokban. — Az egyik legegészségtelenebb munkafolyamat az öntvényeknek a formákból való kirámolása — teszi hozzá az előbbiekhez Kertész János. — Ezért ezt a munkát mindig éjszaka végeztük. Az új soron az öntéssel párhuzamosan folyamatosan Nehéz fizikai munka nélkül — A termelési folyamatok korszerű összehangolása, s nagyrészt a műszeres anyagelőkészítés nyomán mintegy 1,4 millió forint értékkel csökken majd a selejt is — szolgál újabb adalékkal Szabó Károly, az igazgató műszaki helyettese. — Ez is hozzájárul, hogy a 26 millió forintos rekonstrukció évente 29 millió forinttal több öntvény gyártását biztosítja. Minden egy forint beruházásra 1,10 forint többlettermelés jut, létszámemelés nélkül. Ennél is többet jelent a dolgozók munkakörülményeinek gyökeres változása. Tulajdonképpen a nők foglalkoztatására vonatkozó tilalom is felülvizsgálatra szorul, hiszen az öntödéket jellemző nehéz fizikai munkateljes egészében megszűnik. A korábbi kézi anyagmozgatás 80 százalékát gépesítették. A gyári kollektíva bátor vállalkozása tehát bőségesen meghozza majd hasznát. Szabó László beruházási osztályvezető, Horváth György tervezőcsoport-vezető, Vásárhelyi Károly külszerelési osztályvezető és társaik szorgos munkája eredményeként a napokban megindulhatott az új berendezések próba járatása. Taray László 50X15 lapát föld lat technológiai osztályvezetője. — Nem véletlen, hogy csak sok kereséssel, válogatással találtunk ide önként vállalkozó embereket. — Nehéz munka a formaszekrények előkészítése az öntéshez — magyarázza Puhl István, az Élelmiszeripari Berendezés- és Gépgyártó Válla Egy öntöde átlényegülése teljesen gépi úton történhet a kirámolás. Előnye még, hogy visszanyerjük a már elhasznált öntőhomokot, ami felfrissítve ismét alkalmassá válik öntvényforma készítésére. Az új beruházás révén növekszik a termelékenység. A tolózárakból 50 darab volt két ember napi normája. A gépsoron három ember minimálisan 160 darabot gyárt nyolc óra alatt. Az öntöde az évi 3500 tonna öntvény helyett legkevesebb 6000 tonnát gyárt majd. Az öntőcsarnokban a gépformázók látszatra játszi könnyedséggel emelik fel és viszik a rázógépre a mintegy negyven kilogrammos öntöttvas formaszekrényeket. Majd tizenöt nagy lapát öntőhomokot „hánynak” a „szekrénybe”. Aztán megindítják a gépet. A kész formát már ketten viszik a placcra. Még egy kis igazítás, és már csak a folyékony vasra várva sorakozik egyre több kész öntvényforma. A nyolcórás műszakban két ember napi normája ötven forma és ennyiszer tizenöt lapát föld, ennyi rámacipelés. — így dolgoznak jelenleg a gépformázók — folytatja Kertész János üzemvezető. Ezért is került szóba, hogy valamilyen formában javítani kell a munkafeltételeket. — És azért is, hogy vagy rekonstruáljuk a csaknem százéves öntödét, vagy beletörődünk abba, hogy veszteséges — magyarázza Tóth Lajos, a gyártásfejlesztési főosztály vezetője. — Vagyis mindinkább létkérdéssé vált a rekonstrukció. — Az öntöde felújításának teljes költsége 26 millió forint volt, ehhez 12 milliós középlejáratú kölcsönt kértünk háromévi visszafizetésre. A többit magunk gazdálkodták ki. De ha nem magunk készítjük el a rekonstrukció terveit, az összköltség 2 millió forinttal több lett volna. — A próbaüzem rövidesen megindul — folytatja Puhl István. — Már csak néhány helyen kell ellenőrizni a szerelési munkálatokat, s egy-két műszer beépítése van hátra. De az „új” üzem működéséről máris képet lehet alkotni. Első pillantásra feltűnik, hogy vas helyett alumínium formaszekrényeket használnak majd, ami jelentősen megkönnyíti a munkát. Nemrég felépült a Csepel Vas- és Fémművek 150 fő-érőhelyes óvodája. Ez jelenleg Csepel legszebb és legkorszerűbb ilyen létesítménye (MTI Fotó) Visszatérnek-e a kismamák a ruhaiparba? Többen vannak szabadságon A tapasztalatok szerint a gyermekgondozási segélyt elsősorban a fizikai dolgozók és az alacsonyabb keresetűek veszik igénybe. A ruhaiparban a szülő nők közül a fizikai dolgozók mintegy 95 százaléka, a szellemi foglalkozásúaknak pedig a fele maradt otthon. Csaknem száz százalékos az otthon maradók aránya a második gyermeküket nevelő anyák között, feltéve, hogy keresetük nem haladja meg az 1600 forintot. Sajnos, sokan képtelenek élni ezzel a lehetőséggel, illetve csak a gyerek hat-tíz hónapos koráig maradnak otthon, mivel nehéz anyagi körülmények között élnek, egyedül nevelik gyermeküket, vagy súlyos lakásproblémáik vannak. Tavaly a ruhaiparban dolgozó asszonyok 15,9 százaléka vette igénybe a gyermekgondozási segélyt. A szakszervezet elnöksége megállapította, hogy általában kedvező a helyzet, a vállalati rendezvényekre meghívják őket, ankétokat szerveznek részükre, és tucatnyi más úton-módon éreztetik velük: számítanak rájuk, visszavárják őket. A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége megvizsgálta a gyermekgondozási segélyről munkába visszatérő nők helyzetét. Az elmúlt négy esztendőben országosan több mint 250 ezer anya maradt otthon kisgyermekével, s államunk 2,6 milliárd forintot fizetett ki gyermekgondozási segélyMár ma látható, hogy a nagyüzemek többségében, a csökkenő átlagéletkor következtében, ez az arány tovább növekedik majd. (A Debreceni Ruhagyár ózdi gyárában 24, a Kaposvári Ruhagyár kadarkúti, heresznyei gyárában pedig 19—20 év az átlagéletkor.) Említettük már, hogy a gyermekgondozási szabadságon levők nagy száma időnként és helyenként termelési gondokat okoz, annál is inkább, mivel a ruhaipar munkaerőhelyzete egyébként sem tekinthető rózsásnak. Ezért különösen fontos, hogy a gyermekgondozási segély ideje alatt is szorosak maradjanak a kapcsolatok a dolgozó és a gyár között, hiszen nem közömbös, visszamegy-e előző munkahelyére, vagy esetleg más helyet keres magának. Ennek ellenére a három év lejárta után sokan nem térnek vissza. Az ok: előnyösebb, nagyobb jövedelemmel járó munkahelyet találtak maguknak. A ruhaipari vállalatok kétműszakos munkarendje, a gyakran kedvezőtlen óvodai helyzet, a gyár és a kent. A ruházatipar dolgozóinak óriási többsége nő, s így érthető, hogy az országos átlagot meghaladó mértékben éltek a lehetőséggel. Ez gyakran súlyos termelési gondokat is okozott, de természetesen egy pillanatra sem kérdőjelezte meg az intézkedés fontosságát és helyességét. Kedvező tapasztalat, hogy a gyermekgondozási szabadságról visszatérő kismamák bérét általában hozzáigazítják a jelenlegi bérszínvonalhoz. Általános tapasztalat az is, hogy a munkába visszatérők egy-két hónapig átlagbért kapnak, ez alatt módjukban áll visszakapcsolódni az üzem életébe. Néhány üzemben tartalékot képeznek, hogy a visszatérők is részesüljenek a távollétük alatt végrehajtott bérfejlesztésből. Feltétlenül helyes a Vörös Október orfiruhagyár dunaújvárosi üzemében tapasztalt kezdeményezés, lakóhely közötti, sok esetben jelentős távolság egyaránt megtalálható az állásváltoztatás indítékai között. Zalaegerszegen tavaly például 39-en szakították meg a gyermekgondozási segélyt, s közülük 31-en nem tudták gyermeküket bölcsődében, illetve óvodában elhelyezni. Debrecenben 128-an fejezték be a gyermekgondozási szabadságukat, közülük 29 azonnal kilépett, a gyermekgondozási segély lejárta után 68 munkásnő visszatért az üzembe, de közülük 17 szinte hetek alatt állást változtatott. A Kaposvári Ruhagyárban 107 kismama, aki családon belül el tudta helyezni gyermekét, újra felvette a munkát. 72-en viszont a kétműszakos munkarend miatt állásváltoztatásra kényszerültek. A Férfi Fehérneműgyárban a gyermekgondozási szabadságon levők 60 százaléka nem tért vissza a vállalathoz. A fő gond, amivel a visszatérők szembetalálhozzásegítik a gyermekgondozási szabadságon levőket, hogy hároméves otthonlétük alatt elvégezhessék a technikumot, s ehhez tanulmányi segélyt is nyújtanak. Látható, hogy a ruhaipari üzemek megértik a gyermekgondozási segély társadalompolitikai jelentőségét, minden lehető támogatást megadnak a jogaikkal élő kismamáknak. Tudomásul kell venni azonban a ruhaipar meglehetősen korlátozott lehetőségeit, ami miatt sokan nem térnek vissza korábbi munkahelyükre. Orbán Attila ják magukat, a gyermekek óvodai elhelyezése. Azoknál a ruhaipari vállalatoknál, ahol saját gyermekintézményeket tartanak fenn, a kihasználtság 140—180 százalékos. (A Szegedi Ruhagyár óvodájában 140, a Férfi Fehérneműgyáréban pedig 180 százalékos.) Általános igénye a kisgyermekes anyáknak, hogy egyműszakos munkarendben dolgozhassanak. A Férfi Fehérneműgyár Halom utcai és rákoshegyi telepén már sikerült megoldani ezt, de a többi üzemben egyelőre csak részeredmény van. Gondot okoz, hogy az egy műszakban dolgozó kismamák gyakran kétműszakos szalagon dolgoznak, s visszatérő panaszuk, hogy megtűrt embereknek érzik magukat. Egyműszakos szalagok létrehozását kérik, ami viszont a vállalatok munkaszervezésével szemben támaszt újabb követelményeket. Kilépők és gyermekintézmények Bérfejlesztés, tanulás