Népszava, 1972. november (100. évfolyam, 258–282. sz.)

1972-11-18 / 272. szám

(A MINILEXIKON FORRADALMI BALOLDAL 1917 —1918-ban. Az oroszországi forra­dalom hatására megerősödtek a munkásmozgalom baloldali ellenzéki irányzatai. A régi baloldali ellenzék mellett (Szántó Béla, Vágó Béla, Rudas László) kialakult egy új el­lenzék (Landler Jenő, Hamburger Jenő, Nyisztor György, Varga Jenő). A Galilei-körhöz tartozó diákok és ellenzéki munkások létrehozták a Forradalmi Szocialisták csoportját (Korvin Ottó, Sallai Imre, Révai József). A kiterjedt üzemi kapcsola­tokkal rendelkező forradalmi bal­oldal jelentős mérvben járult hozzá az októberi forradalom előkészíté­séhez, győzelméhez, majd később, 1918 novemberében a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulá­sához. KATONATANÁCS 1918. október 25-én alakult meg, az aznapi diák­­tüntetést követően, a késő esti órákban. Létrehozásában főképp tartalékos tisztek vettek részt; egy részük kevéssel azelőtt tért haza az oroszországi hadifogságból. A kato­natanács élén 11 tagú vezetőség állt, a Tanács elnöke Csernyák Imre százados volt. A katonatanács, együttműködve a forradalmi bal­oldallal, jelentős szerepet játszott az október 30—31-i fegyveres fel­kelés előkészítésében és végrehaj­tásában. A forradalom győzelme után az eredeti úgynevezett forra­dalmi katonatanácsot félreállítot­ták, november 3-án új katonata­nács alakult. KÁROLYI-KORMÁNY: A Nem­zeti Tanács Intéző Bizottsága szék­helyét október 31-én délelőtt az Astoriából a városházára tette át. A Károlyi-kormány itt alakult meg rövid tanácskozás eredményeként. Az új kormányban, mely a késő dél­utáni órákban tette le az esküt József főherceg kezébe, a Függet­lenségi és 48-as Pártot Károlyi Mi­hály mellett Batthyány Tivadar, Lo­­vászy Márton és Búza Barna, a szociáldemokratákat Garami Ernő és Kunfi Zsigmond, a polgári radi­kálisokat Jászi Oszkár és állam­titkárként Szende Pál képviselte. A kormányba három pártonkívüli szakembert is bevontak: Linder Bé­lát (hadügyminiszter), Nagy Feren­cet (élelmezésügyi miniszter) és Be­­rinkey Dénest (november 4-től igaz­ságügyminiszter). NEMZETI TANÁCS. A Károlyi­­párt, a Radikális­ párt és a szociál­demokrata párt képviselőiből ala­kult meg 1918. október 25-én, e pártok központi szerveként. A ké­sőbbiek során mindinkább mellék­kormánnyá vált. 12 pontból álló programja október 26-án jelent meg a cenzúrával már nem törődő bu­dapesti napilapokban. A Nemzeti Tanács azonnali békét, függetlensé­get, szabadságjogokat, birtok- és szociálpolitikai reformokat követelt. Október 29-én a Nemzeti Tanács 20 tagú Intéző Bizottságot alakított. Az Intéző Bizottság elnöki tisztjét november 1-ig Károlyi Mihály, ezt követően Hock János töltötte be. A forradalom győzelme után a Nem­zeti Tanács átalakult, funkciója megváltozott. Eleinte az állami fő­hatalom letéteményeseként lépett fel, később mindinkább tanácsadó szervvé degradálódott. S. A. Tóth Endre JÓ REGGELT! Ma reggel, az iskolába menet, rámköszönt egy csapat vidám gyerek. Nyugtalanul vergődtem az éjjel, viaskodtam ádáz ellenséggel. Korán mentem­ a friss levegőre, fejfájásom hátha szűnik tőle. Akkor jöttek a kisfiúk, lányok, s rámköszöntek. — Jó reggelt kívánok. Csengő szavak, betöltve a csendet, harangszóként a szívembe csengett. S megújulva gyermeteg örömben, víg szóval én is visszaköszöntem: — Jó reggelt nektek is, kisgyerekek. Legyen a jóság az istenetek. NÉPS­ZAVA A SZÉP SZÓ GALÉRIÁJA Németh János A csupán ragyogó tiszta víz fogad — ebben a fővárosi méretű és szép­ségű csarnokban —, de a bejárattal szemben a fal is mintha együtt élne, k­irugne a fürdőzök vidám seregével. ■Szemünkkel egy magasban, különös halak, emberek, hajók, sellők, nap, hold sorakoznak fel egymás mellett. Zöldes, kékes, sárgás, fehér színűek, de a szájak, a hasak, a mellek ,kö­csögökre, csuprokra, bütykösök szá­jára is emlékeztetnek. Nem véletle­nül, hiszen úgy készültek, mint há­zunk tája fazekas tárgyai, vagyis agyagból s korongon forgatva. Ki­csit persze mégis másképp. Ahogy Németh János maga írja: „Vallom és hiszem, hogy munkásságom éltető ereje a magyar népi kerámia művé­szete. Ehhez szeretném hozzátenni a magam üzenetét Mit üzen ez a Zalaegerszegen szü­letett keramikus művész, aki ma is ott él, s 1970 óta a Munkácsy-díj bir­tokosa, s nemcsak Zalaegerszeg épü­leteit szépítik kerámiái, de Balaton­­földvárét, Szombathelyét, Harkány­­fürdőét, Kenyéri községét nemkülön­ben, s most éppen a torontói ipar­­művészeti kiállításra készül? Üzeni elsősorban azt, hogy amit gölöncsé­rek, fazekasok évszázadokon át csi­náltak,­­ hogy „háztáji” munkánkat megkönnyítsék, nem lett hiábavaló máról holnapra azzal, hogy a tech­nika kiszorította a köcsögöt, bokályt, kan­csót, dagasztótálat a piacokról. Ki se szorította. Mert a szilvalek­várt ma is agyagból korongért kö­csögben exportáljuk Szegedről, s a jó tejfölnek, túrónak való tej ma is köcsögökben alvad legjobban. Ez a mesterségét őseitől öröklő keramikus, Németh János, felhasználja mindazt, amit a fazekasok tudtak, s hozzáadja korszerű műveltségét A zalaegersze­gi uszoda fáján is nevén nevezhet­jük Vénusz Aphroditét, Neptunt és Poseidont, az ókori hitvilág ismert tisztségviselőit, de semmivel sem lesznek vonzóbbak ezzel. Azok a ke­rek, játékos formák vonzanak, me­lyek beleillenek az uszoda hangula­tába, mozgalmas elevenségébe, és antik úgy születtek, hogy Németh Já­nos ismeri a vizek életét, ismeri rég­volt népek képzeletét, mellyel bené­pesítették a tengereket ismeri a ha­jóka­t, melyekkel tengerre szálltak. És tudja, hogy egy uszoda falára olyan felületet kell képzelnie (időt álló, magas tűzben égetett samottos agyag­ból), mely beilleszkedik a vizet ked­velők életébe. K­ettévágja hát a köcsögnek formált agyagot, s odailleszti rák testét imitálóan, s amit másutt korsó cse­csének tenne, itt a halak szemévé, vagy éppen köldöknek teszi. Máskor a pálinkás bütykösök formáját meg­­nagyítja és falukra alakokat mintáz, hatalmas korsókat korongoz, s felü­letüket úgy domborítja, mintha szob­rok lennének. Nagy művész Németh János és nem ismerjük mégsem. Szorgalmas munkával s szerényen él Zalaegerszegen akkor, amikor az ér­vényesülni vágyók a fővárosba hú­zódnak. Nemrégen a Népszabadság Klubjában rendezett kiállítást, vissz­hang nélküli Pedig éveink egyik leg­nagyszerűbb anyaga volt ott együtt. Nem fellengzős jelző ez a ,,nagysze­rű”? Nem az, ha arra gondolunk, hogy zenénk, költészetünk, prózairo­dalmunk megjárta már ezt az utat, népművészettől a máig. Németh Já­nos nem szolgaian másolja a múltat, s nem külsőségeiben. Megtanulta a kerámia mesterség fogásait és ism­eri a mi korunk, társadalmunk igényeit. A kenyéri művelődési ház faliképe, s így a mezőgazdasági kiállítás osz­lopa is a mából szól hozzánk. Azzal a figyelmeztetéssel, hogy mai művé­szetet sem lehet gyökértelenül te­remteni. Koczogli Ákos „Kanonok ’ korsó Poseidon IMI m­enber 1* A MAGYAR MUNKÁSMOZGALOM FEJEZETEIBŐL Siklós András 13. Őszirózsa (1918. október 30—31) Október 30-án a budapesti utca a délelőtti órákban még látszólag nyugodt kora délután röpcédulákat oszto­gatnak. Az egyik röpcédula a Ka­tonatanács üzenetét tartalmazza, más röpcédulákon Várnai Zseni­nek a „vérvörös csütörtök” emlékét idéző, gyújtó hatású verse olvas­ható. 5 óra körül az Astoria-szálló elől szerény tüntető menet indult el Mire a tüntetők a Rákóczi úton, a Kör­úton és az Andrássy úton át a Gi­zella (ma Vörösmarty) térre érnek, majd onnan 5 óra tájban újra az Astoriához, a kis csapat helyén vé­geláthatatlan áradat hömpölyög. A Múzeum körúton leáll a közleke­dés, a kocsik és a villamosok az egyre sűrűbbé váló, sokezres tö­megbe szorulnak. Az Astoria a forradalom köz­pontja. Nemcsak azért, mert itt a szálló első emeletén találhatók a Nemzeti Tanács intéző bizottságá­nak és irodájának zsúfolásig telt helyiségei, hanem azért is, mert az esti órákban ide teszik át főhadi­szállásukat a Katonatanács és a forradalmi baloldal képviselői. Amikor 10 óra felé jelentik, hogy a katonai parancsnokság újabb uta­sítást adott egyes ,,megbízhatatlan alakulatok” elszállítására — a 32-es gyalogezred két menetszázada bevagonírozására vár a Keleti pá­lyaudvaron —, Szántó Béla, aki a forradalmi baloldal képviselője a Katonatanácsban és „vezérkari fő­nökként” magához ragadja a felke­lés irányítását, a szálloda erkélyé­ről felszólítja a tüntetőket: aka­dályozzák meg a menetszázadok el­szállítását. Vagy 10 000 ember indul el e felhívásra a Katonatanács néhány tisztjének vezetésével a pályaud­varra. A csekély létszámú őrség meg sem kísérli az ellenállást. A lezárt kapukat benyomják, a pályaudva­ron levő katonák csatlakoznak hoz­zájuk, a tömeg feltöri a fegyvert és muníciót szállító vagonokat. A visszafelé özönlő sokaság egy része (katonák zárt menetben, fegyveres civilek) a Nemzeti Színháznál a Körútra kanyarodik, hogy az Üllői úti laktanyát csatlakozásra bírja. A Nemzeti Tanács vezetői a lak­tanya ellen vonuló tömeget nagy nehezen rábeszélik a visszafordu­lásra. De az események árját már nem lehet feltartóztatni. Miközben a körúton elejét veszik az összeüt­közésnek, az Astoriához érkező ka­tonaság megtámadja és elfoglalja a közvetlen közelben levő várospa­rancsnokságot. Az őrség a Veres Pálné utcai kapunál nem fejt ki ellenállást, az udvaron álló karha­talmi zászlóalj a felkelőkhöz csat­lakozik. Várkonyi Albert táborno­kot, a városparancsnokot elfogják és az Astoriába kísérik. A térparancsnokság bevétele után Szántó Béla két szakasz katonának a telefonközpontok elfoglalására ad parancsot. A Nagymező utcai (Te­réz) központ megszállása nem okoz nehézséget, mert az őrség a felkelők oldalára áll. A Mária Terézia (ma Horváth Mihály) "téren lévő (Jó­zsef) központnál nehezebb a hely­zet, mert az őrség parancsnoka aka­dékoskodik, alkudozni próbál, és titokban erősítést kér. De az aka­dékoskodásnak nincs jelentősége, a telefonos kisasszonyok függetlenül attól, hogy az őrség végül is mire szánja el magát, hajnali két órától kezdve már csak az Astoriából ér­kező utasításoknak engedelmesked­nek. Hajnali fél 3-kor a Nemzeti Tanácshoz csatlakozott rendőrtiszt­viselők birtokukba veszik a főkapi­tányságot, 4 órakor a forradalom tengerészei — két monitorral — a Lánchíd és az Erzsébet-híd között horgonyoznak. A Katonatanács a kora reggeli órákban csapatokat küld a hidak és a pályaudvarok biztosítására. Két szakasz meg­szállja az Osztrák—Magyar Bank épületét. A főposta őrsége maga kéri, hogy a Nemzeti Tanács küld­jön megbízottat a hivatal átvéte­lére. Lukachich, a budapesti katonai parancsnok tehetetlenül és határo­zatlanul szemléli a sikeresen ki­bontakozó fegyveres felkelést. Az éj­szaka folyamán két ízben is paran­csot ad a térparancsnokság vissza­foglalására, de a kiadott parancsnak már senki sem engedelmeskedik. Kora reggel a budai oldal, a Vár és környéke még ellenőrzése alatt áll, több laktanya még nem csatlakozott a felkelőkhöz. A hadügyminisztérium Bécsből azonnali segítséggel biztatja a tábornokot, de ki tudja, megérkez­nek-e idejében, vagy egyáltalán az ígért alakulatok?! Jelentős mozzanat ebben a hely­zetben, hogy a Népszava nyomdá­jában a hajnali órákban egy fia­tal újságíró, Gyetvai János javas­latára röpcédulák készülnek. „Ki­tört a forradalom” — így kezdő­dik a nevezetes felhívás, mely vá­zolva az éjszaka eseményeit, csata­sorba szólítja a munkásokat. „Mun­kások! Elvtársak! Most rajtatok a sor! Az ellenforradalom valószínűen vissza akarja szerezni a hatalmat... Szüntessétek be a munkát!... Ki az utcára!” A röpcédulákat kora reggel ön­kéntes jelentkezők viszik az üze­mekbe. Október 31-én nem indul meg a munka, a munkások forra­dalmi dalokat énekelve a város­ bel­sejébe vonulnak. Károlyi 7 óra körül Jászi Oszkár és Kunfi Zsig­mond kíséretében József főherceg palotájába érkezik. A főherceg közli, hogy a királytól kapott fel­hatalmazás alapján Károlyit mi­niszterelnökké nevezi ki, és meg­bízza egy új kormány megalakítá­sával Károlyi és Kunfi is meg­ígérik: gondoskodnak a rend­­fenn­tartásáról, feltéve, hogy Lukachich lemond a további ellenállásról, és parancsot ad katonáinak a lakta­nyákba való visszatérésre. Miközben a délelőtti órákban a Nemzeti Tanács pártjaiból meg­alakult az új kormány, az utca mámoros örömmel ünnepli a for­radalom győzelmét. A főútvonala­kon katonai teherautók, rekvirált személyautók, zárszekerek dübörög­nek, zsúfolva a forradalmat éltető és a levegőbe lövöldöző katonákkal, civilekkel. Nemcsak a sapkarózsá­kat távolítják el, levágják a tisztek rangjelzését is. A letépett rozetták helyére őszirózsa vagy nemzeti­­színű szalag kerül A villamosközle­kedés leáll, zárva tartanak az üz­letek, zárva a hivatalok is. A börtönökből és fogházakból a Nemzeti Tanács utasítására hivat­kozva, kiszabadítják a politikai fog­lyokat. Tisza István Hermina (ma Május 1.) úti villájába a délután folyamán fegyveres katonák hatol­nak be (hogy kik, máig sem sike­rült megnyugtatóan tisztázni) és Tiszát rövid szóváltás után agyon­lövik. .. A délutáni és az esti órákban már egyes vidéki városokban is he­ves tüntetésekre kerül sor. A for­radalom hírét a Budapestről érkező katonák hozzák, az ő fegyvereik ad­nak egyben nyomatékot a meg­mozdulásoknak is. A népharag elől a régi rend gyűlölt tisztviselői sok helyütt — be sem várva leváltá­sukat — elmenekülnek. A megré­mült törvényhatóságok sietve je­lentik be csatlakozásukat a Nem­zeti Tanácshoz, amelynek helyi szervei mindenütt megalakulnak. A forradalom a városokból to­vább gyűrűzik a falvakba. A falusi szegénység megrohanja a földbirto­kosok kastélyait, feltöri a magtá­rakat, elhajtja az állatokat. A há­borúban meggazdagodott falusi ke­reskedők és vendéglősök üzleteit kifosztják, a háború alatt a hatal­mukkal visszaélő­ jegyzőket, szolga­­bírákat elkergetik, egyes helyeken a plébánost is megtámadják és a plébánia épületét sem kímélik. A parasztság megmozdulásai az egész országra kiterjednek, igen heve­sek az Alföldön — még inkább a nemzetiségi vidékeken. Magyarországon 1918 őszén némi késéssel, de annál hevesebben év­tizedek óta elfojtott szenvedélyek és indulatok törtek a felszínre — fergetegként söpörtek végig az or­szágon. Forradalom zajlott le és ezt napjainkban — egyes szépíróktól eltekintve — senki sem vonja két­ségbe. így tartja számon „ősziró­zsás forradalomként” (a katonasap­kákra tűzött őszirózsák után) a közfelfogás, így ítélik meg az ese­ményeket egyértelműen a történé­szek. Amennyiben vita folyik, úgy a polémia tárgya legfeljebb az, ho­gyan ítéljük meg e kétségkívül pol­gári célkitűzések keretei között mozgó forradalom jellegét, miben látjuk sajátos vonásait. E kérdést elemezve, nyilván azoknak van iga­zuk, akik az októberi forradalom legfőbb sajátosságaként népi jelle­gét emelik ki, és arra mutatnak rá, hogy a forradalom hajtóerejét a munkásság és a munkásokkal együtt fellépő más osztályok és rétegek alkották. Az „őszirózsás forradalom” de­mokratikus, népi jellege adja a kulcsot az október 30-i győzelem­mel nem befejeződő, hanem to­vább érlelődő és fejlődő események megértéséhez.

Next