Népszava, 1972. december (100. évfolyam, 283–307. sz.)
1972-12-31 / 307. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek ! NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA 100. ÉVFOLYAM, 307. SZÁM ÁRA 1,20 FORINT 1972. DECEMBER 31. VASÁRNAP Éjféli órTizenkét óraütés. Egy pillanatra elsötétülnek a lámpák , és megint magunk mögött hagyunk egy esztendőt. A Bükk kis falvaitól a Körút papírtrombitás, néha már a riói karneválra emlékeztető forgatagáig, a dombok közt megbúvó dunántúli városoktól az alföldi tanyavilág szétszórt házacskáiig boldog új évet kívánnak egymásnak Magyarország lakosai. Ha csak az egészen kis csecsemőket nem számítjuk, és csak őket lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen már a két-három éves csöppség is vidáman mondja szüleivel a jókívánságokat, legalább nyolcmillió ember mondja ki szilveszter éjszakáján a mondatot. ..Boldog új évet kívánok.” Ezt a szót ismételgetik üdvözlőlapok, amelyeken konfetti, pezsgősüveg, rózsaszínű malac, naptár, lóhere és a vidámság, boldogság, szerencse és bőség sok más elfogadott jelképe sorakozik. És a határon túl ugyanaz a kívánság csendül fel, oroszul és szerbül, németül és szlovákul, távolabb finnül, franciául, angolul, olaszul. A világ boldog új évet kíván. Ebben a jókívánság-áradatban ott cseng a békét és alkotó hétköznapokat, derűs és fényes ünnepeket , de közelebbi és távolabbi szomszédainknak is, az egész emberiségnek. És azt is tudjuk, hogy a mi 1973-as boldogságunk nem független a világ békéjétől és nyugalmától, hogy egy egyre szűkebbé váló földgolyó lakói vagyunk és hogy nemcsak a velünk egy társadalmi berendezkedést építők, de a régi világrend országai is itt élnek ugyanezen a bolygón. Számtalan összetevő, előre nem jelezhető tényező, esemény várhat ránk a következő 365 napon is, s ha a Himnusz szépséges régi sorait idézve azt mondjuk a sorsnak, hogy hozzon ránk víg esztendőt, az nem is olyan egyszerű kérés. Mindenesetre egy kötelességünk van: pohárral a kezünkben is tudnunk kell reális képet alkotni olyan jelentős pillanatokban, mint amilyen egy mozgalmas, munkás, eredményes esztendő búcsúzása. Elköszön tőlünk a 27. esztendő, amelyet a háború és a haldokló régi világ nélkül éltünk le. Ebben a században ilyen hosszú békeperiódust még nem élt meg sem Európa, sem a magyar nép. Elköszönt tőlünk az év, amelyben távolról sem duskálkodtunk kincsekben, de a tisztességes munkának olyan eredményeit értük el, amelyeket egyáltalán nem kell véka alá rejteni. Hogy ez a munka nemcsak filmhíradóban fényképezhető nagy létesítmények, gyárak, üzemek, metróállomások, autóutak születését jelentette, azt nem szükséges sokat bizonygatni. Elég visszaemlékezni az egy héttel ezelőtti karácsonyestére, amely — azt hiszem, túlzás nélkül írhatjuk le — a magyar történelem legerősebb ajándékozási hullámát, vagy ha úgy tetszik, rohamát fejezte be. Az az örömszerzési láz, amely az áruházakban szinte kézzel tanulhatóan érzékelhető volt, az a ruha-, élelem- és átoktenger, amely egyéni folyócskákra oszolva az otthonokba árasodott, azok a szaloncukor- és süteményhegyek, amelyeket csak vagonnal lehet mérni, nemcsak az örömszerzés vágyát bizonyítják, de a lehetőségeit is. Lehet, hogy nem vagyunk nagyon gazdagok, de akkor ünnepeink vagy átfestik a valóságot, vagy a valóság különb, mint amilyennek általában tartjuk. De akár így van, akár úgy, szépen zárjuk az évet, szépen búcsúzik 1972, és az emberi természet már csak olyan, hogy a jövőtől legalább ilyet vár, ha ugyan nem különbez. Kívánhatunk-e egymásnak nyugodt lelkiismerettel boldog új évet? Nem sztereotip szokvány-e a négy betűre is rövidíthető kívánság? Mindaz, ami 1972 eredményeit megteremtette, és mindaz, ami megalapozta az elmúlt esztendő ünnepi és vidám befejezését, ugyanígy rendelkezésünkre áll 1918-ban is. Nem szükséges, hogy leltárt készítsünk gyárainkról és olajmezőinkről, a szántóföldekről és a szőlőkről. Város és falu szerszámkamráiról és éléskamráiról. És pontosan tudjuk, hogy amit emberi kéz és emberi tudás, szorgalom és tehetség, az ország vezetésének a nép javát szolgáló törekvése, és irányító munkája adni képes, azt ez a nép önmagának a kor igényei szerint és saját növekvő igényeihez mérten képes megteremteni. Nem mindig vagyunk elégedettek azzal a munkával, amit végzünk, de tudjuk, hogy mennyit mentünk előre, önmagunkat és egymást serkentve, többet és jobbat akarva — és azt is tudjuk, hogy a további előrehaladásnak nincsenek akadályai. Nem szorul bizonyításra az sem, hogy az a közösség, amelynek részeként a békét, a biztonságot, a szocialista jövőt immár több mint negyedszázada építhetjük, ugyanígy előrehaladt 1972-ben és barátságunk, szövetségünk is csak erősödött a most bezárult esztendőben, elsősorban a szocialista közösség fő erejével, a testvéri Szovjetunióval. Ennek a boldog új évnek, amit most kívánunk, határon belül és határon kívül fő hátországa van. Tönkét óraütés. Lehetünk-e derűlátóak? Hogy 1973 milyen esztendő lesz, azt sok szempontból nem lehet előre megmondani. Gyenge még az emberi jövőbelátás, hogy 365 napra előre akárcsak az éghajlat módosulásairól is beszéljen. Mindenféle játékos jövendőmondás csalóka ábránd. De bizonyos szempontból tökéletesen fölvázolható 1973 alakulása, mert vannak tényezők, amelyeket mi magunk alakítunk. Az olyan sokszor kifejtett jó és tisztességes szándékok — a fegyelmezett, a hatékony, a pontos és odaadó munkáról elmondott jó tanácsok, ígéretek, fogadkozások— beváltásának ideje most következik. A hétköznapok jönnek erre a szinte barokk áradású év végi ünnepségsorozatra, a sokat emlegetett józan hétköznapok. Nem mondanak ellent a pohárcsengésnek. Ez a mi népünk mindig szerette az ünnepet, a vígságot a hosszú századokon át talán úgy is mondhatjuk: szerette volna. Most a további ünnepek útja is nyitva áll. A jövő évi ünnnepeké is. Az utat ez a tizenkét óraütés nyitja meg. Hogy ellussunk odáig is ugyanígy ünnepelhessünk — rajtunk múlik. És ha rajtunk múlik, miért ne tennénk meg? Ezért kívánhatunk egymásnak nyugodtan és bizalommal 1973-ra boldog új esztendőt. Baklai Perem 'S DUffS LOSONCZI PÁL: Nagy költőnket magáénak vallja a haladó emberiség A Himnusz hangjai után Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a Petőfi Emlékbizottság elnöke nyitotta meg a díszünnepséget. — Petőfi Sándort ünnepeljük, születésének 150. évfordulóján. Ünnepli szülőföldje, hazája és az egész haladó világ. A jubileumi év ünnepségei is hozzásegítenek, hogy Petőfi Sándor életét és művét a hozzá méltó magasba emeljük — mondotta az Elnöki Tanács elnöke. — A magyar nép mélyen a szívébe zárta költőfiát. Költészete és forradalmár, szabadságharcos élete egybeforrottan él emlékezetünkben. — Petőfi költészetünk forradalmi megújítója, átalakítója, a népiség világirodalmi rangú megszólaltatója. Költészet és hazafias tett őrtása egy: a lírai kifejezés és a nemzeti függetlenségért, a forradalmi haladásért, a népek és nemzetek szabadságáért, a világszabadságért vívott harc — ugyanannak az egyéniségnek a megnyilatkozása. — Történelmünk egyik legszebb, legtermékenyebb korszakában költőként, politikus szenvedéllyel és történelemalakító hatással ébresztette és tartotta ébren a nemzet lelkiismeretét. Korának leghaladóbb, forradalmi teoretikusaival egybehangzóan vallotta, hogy a magyar nép függetlenségi és szabadságharca az Európát megrázó, nagy forradalmi megmozdulás szerves része: a mi nemzeti ügyünk oszthatatlanul egy a világszabadságéval. — Ezért érzi és tudja mai, szocialista társadalmunk, népünk legbecsesebb örökségének Petőfi hagyatékát. És ugyanezért vallja a magáénak nagy költőnket az emberiség haladó többsége, messze túl a határainkon is. Ezért ünnepelnek velünk együtt barátaink, sszövetségeseink a szocialista országokban, de a világ számtalan más táján is. Velünk együtt ünnepelnek mindazok, akiknek drága és szent a szabadság, akik szívükön viselik a népek testvéri összefogásának ügyét; akik értik és szeretik az igazi művészetet, a közösséget teremtő, elkötelezett költészetet. — Engedjék meg, hogy e gondolatnál megállva, szeretettel üdvözöljem az itt megjelent vendégeinket, ünnepségünk valamennyi résztvevőjét, pártunk és államunk jelenlevő vezetőit, a társadalmi, tudományos, irodalmi és művészeti életünk kiválóságait. — Sok szeretettel köszöntöm a Petőfi Emlékbizottság tagjait és külön megbecsüléssel a külföldi emlékbizottságok velünk ünneplő vezetőit. — Köszöntöm a magyar ifjúság, a Petőfi-emlékhelyek küldötteit, a Petőfi nevét viselő szocialista brigádok, termelőszövetkezetek, intézmények, iskolák és szervezetek képviselőit Boldog új esztendőt kívánunk minden kedves olvasónknak! Petőfi emléke előtt tiszteleg az egész magyar nép Emlékünnepség az Operaházban Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából a Petőfi Emlékbizottság szombat este díszünnepséget rendezett a Magyar Állami Operaházban. Az ünnepi est elnökségében foglalt helyet Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a Petőfi Emlékbizottság elnöke, Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Vályi Péter, a kormány elnökhelyettese, Ilku Pál művelődésügyi miniszter, a Petőfi Emlékbizottság alelnöke, dr. Erdey-Grúz Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Az elnökségben foglaltak helyet a Petőfi Emlékbizottság tagjai: Barta János akadémikus, az Irodalomtörténeti Társaság elnöke, dr. Benczédy József, a Művelődésügyi Minisztérium főosztályvezetője, a Petőfi Emlékbizottság titkára, Bencsik István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára, Benjámin László Kossuth-díjas költő, Berek Katalin érdemes művész, a Nemzeti Színház tagja, Darvas József Kossuth-díjas író, a Magyar Írók Szövetségének elnöke, Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző, dr. Gajdócsi István, a Bács-Kiskun megyei Tanács elnöke, Garamvölgyi József művelődésügyi miniszterhelyettes, Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, dr. Horváth István, a KISZ központi bizottságának első titkára, Illés László, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, Illyés Gyula Kossuth-díjas költő, Kárpáti Ferenc vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, Kazimir Károly Kossuth-díjas érdemes művész, a Színházművészeti Szövetség főtitkára, Kellner Bernát, a Somogy megyei Togliatti Könyvtár államidíjas igazgatója, Nagy János külügyminiszter-helyettes, Nádasdy Kálmán Kossuth-díjas kiváló művész, a Színház- és Filmművészeti Főiskola főigazgatója, Ognyenovics Milán, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkára, dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, dr. Ortutay Gyula akadémikus, az országgyűlés kulturális bizottságának elnöke, Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrászművész, dr. Rosta Endre, a Kulturális Kapcsolatok Intézetének elnöke, Sötér István akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész, a Magyar Képzőművészeti Szövetség elnöke, Such János, a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének főtitkára, Szalai László, a szombathelyi Felsőfokú Tanítóképző Intézet igazgatója, Szilágyi Péter, a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetségének főtitkára, Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió elnöke, Virizlay Gyula, a SZOT titkára. Ugyancsak az elnökség tagja volt Angyal Barnabás munkás, Faust János munkás, Gergely János brigádvezető, Horváth Judit, a Külkereskedelmi Főiskola hallgatója, dr. Irányi István pedagógus, Török István honvéd szakaszvezető, Varga Antal tsz-tag, Víczián Mihály szakszövetkezeti tag, Zöld István munkás. Szintén az elnökség tagjai voltak a Petőfi Emlékünnepségekre érkezett külföldi delegációk vezetői: Nikolaj Hrisztov, a Szeptemvri főszerkesztőhelyettese (Bulgária), Vilém Zavada, a cseh írószövetség elnökségének tagja, a cseh Petőfi Bizottság elnöke, dr. Jure Kastelan költő, a Zágrábi Tudományos Akadémia levelező tagja (Jugoszlávia), dr. Gerhardt Steiner professzor, az NDK Tudományos Akadémiájának nyugalmazott munkatársa, Petőfi-kutató, dr. Mircea Zaciu professzor, irodalomtörténész (Románia), Jan Rob Ponican nemzeti-díjas művész (Szlovákia) és M. K. Lukonyin költő, a Szovjet írószövetség titkára. A díszünnepség részvevőinek soraiban ott volt politikai, társadalmi, kulturális, művészeti életünk sok más ismert személyisége, a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja is. Tisztelt ünneplő a közönség! — Petőfi műve és emléke az évfordulótól függetlenül is elevenen él népünk lelkében. A Petőfi Emlékbizottság felhívására megmozdult az ország. Ezernyi gondolat, megannyi terv született és öltött testet már eddig is, s fog kibontakozni és megvalósulni a közeljövőben. Nemcsak az ifjúság, az iskolák, üzemek fiataljai készültek és készülnek elmélyült gonddal és értő szeretettel az ünnepre, hanem a társadalmi és az állami szervek is. Megható odaadással gyűjtik, rendezik a Petőfi-emlékeket mindazok a falvak, városok, ahol a költő egykor megfordult, élt és alkotott. — Petőfire gondol, Petőfi emlékezete előtt tiszteleg most az egész magyar nép. Petőfi örökségének folytatása, emlékének ápolása nemzeti üggyé lett. — Mindnyájunk magasztos kötelessége e haladó és forradalmi hagyományok ápolása. A költő életművének és saját emberségünknek, elveinknek, nemzeti hovatartozásunknak tartozunk vele. Nyerünk vele és általa magatartásunk hajlíthatatlanságában, gondolkodásunk forradalmiságában, érzelmi gazdagodásában. Ezt a célt szolgálja a mai ünnepi alkalom is: Petőfi Sándor születésnapjának 150. évfordulóján rendezett megemlékezésünk. Ezután Illyés Gyula Kossuth-díjas költő emlékezett meg Petőfi Sándorról. ILLYÉS GYULA: Hívjuk a világ népeit, a világszabadság várományosait: osztozzanak ünneplésünkben — Petőfi — mindnyájunk rokona — mondotta bevezetőben. — Alig van magyar anyanyelvű ember, akinek szívébe nem fészkelte be magát. Csaknem úgy, mintha vérségi közünk volna hozzá. — Mi ennek a varázslatnak a magyarázata? Az, hogy költőként nyitotta meg ugyan tudatunk ajtaját, de azon az ajtón egy bámulatos jellemű embert léptetett be és ismertetett össze velünk. Ez nem mindennapos jelenség. Nincs száma a tanulmányoknak, melyek Petőfi verseinek nagyságát boncolják. Épp annyit lehetne fejtegetni egyéniségének nagyságát. — Egy nagy író attól kezdve nagy író, amikortól fogva állandóan jelen van nemzete eszmélődésében, amikortól a művei csaknem tárgyszerű részei a nép birtokának, akár egy híd vagy középület. Sőt még jobban azoknál. Pest hajdani szép városházát lebontották. Eltűnt az utcáról, el az emberek fejéből. Szeptember végént nem lehet lebontani, téglaként kihordani a nemzet tudatából. Vannak szellemi művek, amelyek úgy hozzá tartoznak egy országhoz és olyasféleképp működnek benne, akár egy vízesés, mely erőművet hajt. — Petőfi Sándor művei ilyen módon részei a magyar nép életének. De nemcsak művei lettek örök kincseink. Még annál is többet hagyott ránk. Élete is kinccsé vált. Azt mondhatnánk, hogy magánéletének fordulatai is — műalkotások. Mert ő azokkal is (Folytatás a 2. oldalon) A Petőfi-centenárium alkalmából várossá nyilvánították Kiskőröst. Képünkön: a Petőfi-szobor és a tanácsháza (Tudósítás a 4. oldalon) (MTI Fotó: Fényes Tamás felvétele)