Népszava, 1973. április (101. évfolyam, 77–100. sz.)
1973-04-04 / 79. szám
1973. április 4. Papp lessió rosszkedvű! Papp László rosszkedvű. És minden oka meg van rá. Szándéka, erőfeszítése ellenére másképpen alakult ez az év, mint ahogyan szerette volna. A müncheni döntősök közül csak Gedó állja a sarat. A többiekkel baj van. — Botos nem volt hajlandó kivetetni a manduláját és bizonytalan, hogy a belgrádi verseny idején nem jelentkezik-e újból a gyulladás. Orbán pedig nincs megfelelő erőállapotban, s ennek elsősorban saját fegyelmezetlensége az oka. Kik utaznak ezek szerint az Európa-bajnokságra? !— Csakis azok a versenyzők, akik erőállapotukat, felkészültségüket tekintve június elején alkalmasak lesznek Európa legjobbjaival mérkőzni. Név szerint? — Nem tudom, hiszen az utolsó két hónapban még sok változás történhet. Nagy reményeket azonban a jelen pillanatban nem fűzök Európabajnoki szereplésünkhöz — jegyezte meg keserűen az edző. Más követelmények Néhány év óta az ökölvívást a sikeres sportágak közé soroljuk. Pontosan azóta, amióta Papp László átvette a válogatott irányítását, s hogy a miskolci junior Európa-bajnokságon öt általa felkészített fiatal felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. A közvélemény tapsolt Papp László eredményeinek, a sportágon belül azonban egyre több az összeütközés, s ennek oka elsősorban az, hogy háromszoros olimpiai bajnokunk más követelményeket támaszt a sportolókkal szemben a ringben és a ringen kívül is, mint ami ebben a sportágban évtizedekig normának számított. Vannak, akik úgy fogalmaznak, Papp Lászlónak rendőrmódszerei vannak, lépten-nyomon fegyelmez, büntet. Közben túlzott igényeket támaszt a versenyzőkkel szemben. Hová lett öt junior bajnok? Nem vitás: Papp László megköveteli az edzéseket, a kemény fizikai felkészülést, a favágást, a futást és igényli a szorgalmat a zsáknál, a pontlabdánál, tehát az ökölvívásban. És büntet is, ha kell. Több eltiltást alkalmazott az elmúlt néhány év során, mint a klubvezetők az eltelt húsz év alatt összesen. De megnyert néhány fiatalt a sportág számára, éppen a következetességével. Csjeff talán soha nem nyerte volna meg a belgrádi Aranykesztyű-versenyt, ha Papp László az olimpia előtt nem tanácsolja el a keretből. S talán Kajdi, Botos és Orbán sem állhatott volna fel az emelvényre, ha nem látják az edző szigorát a felkészülése nehéz időszakában. Mondhatná valaki persze, hogy ez csak feltételezés, Kajdiék ennek ellenére is felállhattak volna a dobogóra, mint ahogy Papp László edzősége előtt is volt egy-két Európahírű versenyzőnk. Nem vitás, ez így van. De ökölvívósportunk csak azóta van nemzetközi viszonylatban is, csak azóta jegyzik a magyar ökölvívást, amióta ezeket a magasabb követelményeket támasztották alapvető szintekké a válogatottnál. Adler Zsigmond és Papp László azonban, úgy tűnik, még nem kapja meg a megfelelő támogatást az egyesületektől. Ami a dolog szakmai részét illeti, eléggé érthetetlen, hogy néhány klubedző — s emiatt a válogatott vezetői panaszkodtak — nem úgy készíti fel versenyzőit, ahogy az szükséges lenne, nincsenek olyan erőállapotban, mint ahogy állítják róluk. Az egyesületekben sajnos több helyütt a könynyebb megoldást választják a vezetők s szakemberek, hiszen a kevesebb munkához, a sportszerűtlen életmódhoz való hallgatólagos hozzájárulás kétségtelenül a könnyebb ellenállás oldala, s az ilyen „elnézésért” mindig hálás a versenyző. Az egyesületek sportvezetői pedig egy-egy botrányos ügy kipattanásakor csodálkozva tárják szét a karjukat. Vajon ki érzi magát felelősnek azért, hogy a miskolci Junior Európabajnokság egyik nagy ígéretét, Glücköt börtönre ítélték? Hogy a többiekről semmi hírt nem hallunk a boksz világában, azaz eltűntek, szinte nyomtalanul, aZ élmezőnyből. Ki érzi magát felelősnek azért, ami a mexikói olimpián ökölvívóinkkal történt. A botrányért, melyről világszerte beszéltek, ki érezte a felelősséget? És folytathatnánk tovább a sort, például az italozással, amely nemcsak néhány válogatott versenyzőnél jött divatba, de az ökölvívókluboknál elég gyakori tünet. Nemcsak akkor kell felfigyelni egyegy versenyző ilyen hajlamára, amikor a társának kell hazacipelni, vagy éppen az edzőtáborba támogatni. Mert hiába büntetnek, próbálnak nevelni meglett, válogatott felnőtt versenyzőket, ha más követelményeket támasztanak velük szemben az év 10 hónapjában a kluboknál. Illetékesek, figyelem! És a fentiek a válogatott edző gondjainak mindössze egy részét jelentik. Vannak adminisztrációs bajok is. Papp László úgy véli, finomításra szorul a válogatott versenyzők úgynevezett menedzselése is. A kötött versenynaptár-rendszer ugyanis nem teszi lehetővé az ideális felkészítést, hiszen nem választhatók meg az ellenfelek, a versenyző erőállapotához mérten. Ezenkívül az anyagi ösztönzés rendszere sincs véleménye szerint kellően megoldva, mert bármennyire is próbál differenciálni, mégis úgy érzi, túl nagy az egyenlősdi azok között, akik mindent elkövetnek a siker érdekében, s akik keveset tesznek érte. Papp Lászlót tehát nemcsak a belgrádi Európa-bajnoki felkészülés zökkenői zavarják. Sok minden más is. S ezen jó lenne, ha minden illetékes elgondolkozna. Már csak azért is, mert senki előtt nem lehet kétséges. Papp Lászlót csakis a magyar ökölvívás sikere, a nemzeti színek szeretete fűti. Lepies György Hat tornász Rigába utazott A hagyományos rigai nemzetközi egyéni tornaversenyre kedden Nagy Jenőné vezetésével három-három férfi és női tornász utazott el: Császár Mónika, Medveczky Krisztina és Nagy Zsuzsa, valamint Molnár István, Molnár Imre és Polster Béla. A csapat közös edzője Csányi Rajmund. A verseny április 4-től 8-ig tart Komora Imrét, a Bp. Honvéd labdarúgó szakosztályának vezetőjét KTSZ-érdemérem kitüntetésben részesítették az ifjúsági mozgalomban végzett eddigi tevékenysége elismeréséül. Szombathelyen, a Savaria Kupán Magyarország női röplabda-válogatottja 3:1 arányban győzött Kuba csapata ellen. Las Palmasban, a nemzetközi sakkversenyen Ribli Zoltán játszmája a svájci Haggal függőben maradt. Barcelonában a nemzetközi teniszversenyen Machán az olasz Demateo, Gulyás a nyugatnémet Engert ellen győzött. A világbajnok nehéz győzelme Csehszlovákia—NSZK 4:2 Moszkvában kedd délután két mérkőzéssel folytatódott a jégkorong-világbajnokság A csoportjának küzdelemsorozata. Az első találkozón a tavalyi világbajnok csehszlovák együttes az NSZK- val mérkőzött, és mindössze 4:2 (1:0, 2:1, 1:1) arányú győzelmet sikerült elérnie. A csehszlovákok ismét csak közepes teljesítményt nyújtottak, lassan, körülményesen játszottak. Az NSZK együttese a 42. percben, 3:1-es állásnál büntetőt hibázott. A Szovjetunió—Lengyelország találkozó a hazai együttes 9:3 arányú biztos győzelmével végződött NÉPSZAVA A Népstadionban 180 perc „nemzetközi labdarúgás” A Népstadion március 25-i, nagy sikerű kettős bajnoki programja után szerdán este ismét „duplázás” lesz a hatalmas létesítményben, mégpedig a legjobb magyar játékosok mellett jugoszláv és görög szereplőkkel. A „180 perces nemzetközi futball” előtti nap mozgalmas volt. Érkezések, edzések szerepeltek a műsorban. A magyar válogatott kora délelőtt a Népstadionban kétszer 30 percet játszott az V. Dózsa ifjúsági csapatával és 3:1 (2:0) arányban győzött. Góllövők: Bene (3), illetve Fekete. A válogatott: Géczi — Páncsics, Kovács, Bálint, Juhász P. — Juhász Tóth — Fazekas, Bene, Váradi, Zámbó. Rapp az első félidőben az újpesti fiatalok kapuját védte, szünet után helyet cserélt Géczivel. A második félidőben Fábián, Szűcs és Dunai II. is szerepelt. A fiatalok kitűnő edzőtársnak bizonyultak. Az edzőmérkőzés után Illovszky Rudolf szövetségi kapitány közölte, hogy a Vojvodina ellen az első félidei együttes lép pályára, 16.15 órakor. A Vojvodina együttese kedden a kora délutáni órákban érkezett meg Budapestre Vujadin Boskov igazgató, jugoszláv szövetségi kapitány vezetésével. — Sajnos Nikezics nem jöhetett velünk — mondotta Boskov. — A vasárnapi bajnoki mérkőzésen éppenhogy csak rendbejött lábára újabb rúgást kapott, le is jött a pályáról és egyelőre pihennie kell. Boskov közölte a Vojvodina összeállítását: Kovacsevics — Alekszics, Jovanovics — Vukasinovics, Nutonjski, Jurcsics — Ivezics, Novoszelac, I ■sztudics, Savics, Cvetkovics. Tartalék: Paracs, Boskovics, Vujkov, Lőrincz és Licsinar. A Vojvodina kedden délután edzést tartott a Népstadionban s szerdán este, a mérkőzés után azonnal visszautazik Újvidékre. Rossz rajt után — 4:0- ás vereség Jugoszláviában — a magyar labdarúgók szerdán este második mérkőzésüket játsszák az utánpótlás Európa-bajnokság selejtezőjében. A Népstadionban 18 órától a görög együttes az ellenfél, a vendégcsapat edzője a találkozó előtti napon még nem választotta ki kezdő tizenegyét a tizennyolcas keretből. Sárosi László viszont kijelölte a pályára lépő csapatot, amely a következő: Mészáros — Török (Vasas), Harsányi, Horváth, Vépi — Dunai III., Komjáthi — Bartos, Kovács (Salgótarján), Nagy L., Becsei. Az UEB-találkozó bírája az osztrák Jaeger. Megkezdődött a felszabadulási birkózó emlékverseny Kedd délelőtt a Sportcsarnokban megkezdődött a Felszabadulási nemzetközi kötöttfogású birkózóverseny. A kétnapos hagyományos viadalon nyolc ország — Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Lengyelország, NDK, Románia, Szovjetunió és Magyarország — 87 birkózója méri össze tudását. A 35 magyar versenyzőnek 52 külföldi az ellenfele, és a tíz súlycsoportban nagy nevek találhatók. A magyar csapat legjobbjai: az olimpiai és világbajnok Hegedűs Csaba (82 kg), testvére, Miklós, a válogatott kerettag Doncsecz, Steer, Pércsi stb., hiányzik viszont a legjobbak közül a nemrég porccal operált többszörös olimpiai, világ- és Európa-bajnok Varga János, sérülése miatt az Európabajnok Kiss Ferenc, valamint Barát és Torna. A külföldiek közül említést érdemel a kétszeres Európa-bajnok jugoszláv Nenadics (82 kg), az ifjúsági világbajnok bolgár Lazarov (62 kg), az ugyancsak bolgár Európa-bajnok Hrisztov (90 kg), jól cseng a neve a román Panteleimonnak (62 kg), továbbá Gingenicunak (52 kg), mindketten junior Európa-bajnokok. A szovjet színeket a belorusz válogatott képviseli, köztük található a világbajnok Zubkov (52 kg), valamint a junior Európa-bajnok Liberman (92 kg). A keddi versenynapon még csak előcsatározások folytak, különösebb meglepetés nélkül, hiszen az esélyesek rendre győztek. Belgrád és Havanna is jelentkezett A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség müncheni kongresszusán Japán vállalta, hogy ez év őszén megrendezi az első amatőr ökölvívó-világbajnokságot. A japánok augusztus 21. és 25. között Nishinomiya Cityben akarták lebonyolítani az ökölvívás régen várt eseményét, tizenegy súlycsoportban, kategóriánként 2 európai, valamint 11 észak-amerikai, dél-amerikai, afrikai, ázsiai, óceániai és japán versenyzővel. A rendezésről közben hivatalosan lemondtak, mert bejelentésük szerint nem tudják előteremteni a lebonyolításhoz szükséges 40 millió yent (153 846 dollár). A világbajnokság azonban a japánok lemondásával sem került le a napirendről. Az idei, sorrendben huszadik Európabajnokság gazdája, Belgrád bejelentette a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségnek, hogy ősszel szívesen vállalná a VB rendezését is. — Az Európa-bajnokságra létesítményben, szervezésben világbajnoki vívót biztosítunk, s ezután semmi akadálya nem lenne annak, hogy az ősz folyamán ne csak a kontinens, hanem a földrészek legjobbjait is vendégül lássuk — mondotta Vukoslav Sztanics, az EB szervező bizottságának főtitkára. Az MTI havannai tudósítójának jelentése szerint Kuba is kéri a világbajnokság rendezési jogát. Jorge Garcia, a Kubai Sport Szövetség elnöke hivatalosan közölte: " A müncheni olimpián Kuba ökölvívói, Stevenson, Correa és a többiek bebizonyították, hogy hol állunk ebben a sportágban. Nemzetközi tekintélyünk lett, rendezési szándékunkat a szocialista országok, valamint a latin-amerikai népek minden bizonnyal támogatják. A kubai sportvezetők hangsúlyozzák, hogy minden feltételt meg tudnak teremteni a világbajnokság lebonyolítására. A VB-t októberben rendeznék, s hasznosítani tudnák a Havannában szeptemberben sorra kerülő súlyemelő világbajnokság tapasztalatait is. A versenyeket a havannai sportváros 15 000 nézőt befogadó sportcsarnokában tartanák meg. A BUBIV termékei LEHEL gyermekszoba, PAULA gyermekkeverő és BÖBE, BAJKÁL, BARBARA valamint „M" típusú lakószobák KAPHATÓK a MODUL Bemutatóteremben, Vill., Bacsó Béla u. 49. Telefon: 136—680 --------------------------------------------------------------------- 13 Enyhe volt a tél! És jövőre? Előnyösen biztosíthatja az április 2-án induló KEDVEZMÉNYES AKCIÓBAN TÜZELŐ SZÜKSÉGLETÉT Átlagosan s6 százalékos ÁRENGEDMÉNY Egyes szénféleségek mázsánként 10 forinttal hazai brikettek 15 forinttal olcsóbban vásárolhatók ♦ TÜKÖR-, TÜZÉP- és ÁFÉSZ-telepeken A hitelakciós és nyugdíjas utalvánnyal rendelkezők is részesülnek az árkedvezményben.