Népszava, 1973. július (101. évfolyam, 152–177. sz.)

1973-07-25 / 172. szám

197­3. július 2­5. Gyorsabban intézik a dolgozók munkaügyi panaszait Szakszervezeti képviselet — Elvi irányítás Szinte mindenki kapcso­latba kerül valamilyen formában a munkajoggal. Az esetek többsége termé­szetesen egyszerű, ame­lyek „házilag”, csoportve­zető, művezető segítségé­vel orvosolható. Évente azonban több tízezer panasszal, munka­jogi problémával foglal­koznak az üzemi, hivatali munkaügyi döntőbizottsá­gok, illetve a szövetkezeti döntőbizottságok. A mun­kaügyi problémákkal fog­lalkozó legmagasabb fó­rum húsz éven át a kü­lönböző néven és hatás­körrel működő „területi munkaügyi döntőbizott­ság” volt. A munkajog egységes alkalmazása ér­dekében az országgyűlés törvénye alapján munka­ügyi bíróságok alakultak, általában a megyeszékhe­lyeken és Budapesten. A munkaügyi bíróságok tel­­jesen önállóan dolgoznak, s felügyeletükkel az or­szággyűlés az igazságügyi minisztert és a SZOT fő­titkárát bízta meg. Az Igazságügyi Minisz­tériumban dr. Nigring Ele­mér elmondta, hogy a vál­toztatás előnye máris le­mérhető. Gyorsabb és egy­ségesebb lett az ügyinté­zés. Korábban a felső fó­rumhoz érkezett vitás ügyek 80 százalékát a „te­rületi munkaügyi döntő­­bizottságok”, a további 20 százalékát pedig a bírósá­gok intézték. Egyes ügyekben a döntés hosszú ideig elhúzódott. Sokszor a Legfelsőbb Bíróságnak kellett a döntésre illeté­kes fórumot is meghatá­roznia. Az első fél évben több mint kilencezer ügy érke­zett a munkaügyi bírósá­gokhoz. A legtöbbször fel­mondások, vagy a dolgozó részéről fennálló pénz- — jutalom, prémium — kö­vetelés miatt, fegyelmi ügyekben és anyagi fele­lősség megállapítása vé­gett fordultak a bírósá­gokhoz. Eddig a munka­helyi döntőbizottságok ál­tal első fokon hozott ha­tározatok 60 százalékával értett egyet a bíróság. A többiben hozott csak új ítéletet. A panaszt 15 napon be­lül tárgyalni kell. Az ügy­­menet gyorsítását segíti elő, ha a munkahelyi dön­tőbizottság útján fordul­nak a bírósághoz, mert akkor az iratokkal együtt érkezik meg a beadvány. A törvény határozottan megköveteli, hogy a mun­kaügyi, a szövetkezeti döntőbizottságok nem késleltethetik a panaszok továbbítását, és csatolniuk kell az iratokat is. Eddig a munkaügyi bí­róságokhoz érkezett pana­szok 50 százalékában már az első tárgyalási napon ítélet született. A korábbi gyakorlattól eltérően a munkaügyi bíróság akkor is dönt, ha valamelyik pe­res fél nem jelenik meg a tárgyaláson. Az ügyet nem lehet szüneteltetni, tehát nem kérhető halasztás. Viszontkeresetet sem le­het benyújtani. Ez azt je­lenti, hogy ha például a vállalat kártérítést köve­tel, ennek ellensúlyozá­sára, nem lehet kérni a túlórák esetleg elmaradt kifizetését. De arra egy peren belül is lehetőség van, hogy a dolgozó pél­dául üzemi baleseti kárté­rítési eljárás során életjá­radékot is követeljen. A munkaügyi bíróság döntése ellen fellebbezni csak akkor lehet, ha a vál­lalat anyagi felelősségé­nek megállapításáról van szó, vagy ha a dolgozóval szemben támasztott pénz­­követelés meghaladja az egyhavi átlagkeresetének másfélszeresét. Az elvi irányítás segíté­sére megalakult a Legfel­sőbb Bíróság munkaügyi kollégiuma is. Az ülések­re tanácskozási joggal meghívják a munkaügyi minisztert és a SZOT fő­titkárát, illetve képviselői­ket. A munkajogi szak­emberekből álló kollégium állapítja meg a követen­dő joggyakorlatot, amely­nek segítségével folyama­tosan korszerűsítik a jog­alkalmazást is. A dolgozók érdekképvi­seletét is biztosítják az ül­nökök, akiket a szakmai szakszervezetek delegál­nak a bíróságokhoz. A munkaügyi bíróság abban is különbözik minden egyéb bírósági formától, hogy az eljárás mindenki számára teljesen ingyenes, tehát a beadvány is ille­tékmentes. A felmerült költségeket az állam fe­dezi. Schmidt Attila Koreai szolidaritási gyűlések A Szakszervezetek Ko­márom megyei Tanácsá­nak elnöksége és a Dorogi Szénbányák Vállalat szak­­szervezeti bizottsága ko­reai szolidaritási gyűjtést rendezett kedden délután Dorogon a Technika Há­zában. A gyűlésen nem­csak a nagyközség lakói, hanem a környező üzemek dolgozóinak képviselői is részt vettek. Ott volt Ba­­radzsej Lászlóné, a SZOT alelnöke, Pak Gjong Szun, a KNDK budapesti rend­kívüli és meghatalmazott nagykövete. Selmeci Károly, a Szak­­szervezetek Komárom me­gyei Tanácsának elnöksé­gi tagja, a gyűlés szónoka hangsúlyozta, hogy a ma­gyar szakszervezetek, csat­lakozva a Szakszervezeti Világszövetség felhívásá­hoz, szilárdan a koreai nép igazságos ügye mel­lett állnak. Felszólalt a gyűlésen Pak Gjong Szun és elmondta, milyen tö­rekvések vezetik a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaságot annak érdeké­ben, hogy békés úton és demokratikus alapon újra egyesítsék az országot. A koreai népellenes im­perialista háború kirob­bantásának 23. és az azt lezáró fegyverszüneti egyezmény aláírásának 20. évfordulója alkalmából magyar—koreai szolidari­tási gyűlést rendeztek ked­den Szombathelyen a Jár­műjavító Vállalat nagy­termében is. (MTI) Táborozási szabályok A balatoni kempingek egy részében még mindig sok ezer turista elhelye­zésére van mód. Ennek el­lenére az utóbbi napok­ban ismét elszaporodtak az úgynevezett vadtábo­rok. A tihanyi félszigeten a műút mellett is megpró­báltak sátrat verni, s ez nemcsak a félsziget ter­mészetvédelmi területének épségét veszélyezteti, de közegészségügyi szem­pontból sem megengedhe­tő. Az idegenforgalmi szervek — ha szükséges, a hatóságok segítségével — intézkednek az ilyen táborozás megszüntetése érdekében. A Rendelet szerint a hi­vatalos kempingnek nyil­vánított táborokon kívül a személyi tulajdonban le­vő ingatlanokon is csak a terület nagyságának fi­gyelembevételével lehet sátrat felállítani. A beépí­tett telkeken legfeljebb két sátor állítható fel, maximálisan tizenöt négy­zetméter területtel, a be­építetlen telken pedig há­rom sátor helyezhető el, 20 négyzetméternyi he­lyen. Ferencvárosi krónika képekben Pest, Buda és Óbuda egyesítésének századik év­fordulója alkalmából egy kiadvánnyal köszönti a IX. kerület a fővárost, a többi kerületet. A kiad­vány Ferencvárosi króni­ka képekben címmel je­lent meg a napokban, ke­mény kötésben, nagyon szép kivitelben, háromezer példányban. Rövid törté­neti áttekintés mutatja be a kerület múltját és je­lenét. Ezt Xantus Zoltán írta, aki egyben a kötet szerkesztője is. A leírást azoknak a közismert személyiségek­nek a felsorolása követi, akik valamennyi ideig a Ferencvárosban éltek. A sor Arany Jánostól Ybl Miklósig terjed. A Krono­lógia című fejezet a kerü­let kiemelkedőbb esemé­nyeinek gyors áttekintését biztosítja, az 1792. decem­ber 4-i Ferencváros név felvételétől a helytörténe­ti gyűjtemény 1972-es megnyitásáig. A kötet nagyobb részét fényképek töltik ki, doku­mentumokról, épületekről, utcákról. A kötet végén közölt jegyzetekkel együtt e kiadvány a helytörténe­ti, várostörténeti kutató­munka értékes dokumen­tuma- 9L­ KÖZELET Eiji Tokura, Japán új magyarországi nagyköve­te kedden Budapestre ér­kezett. A nagykövetet a repülőtéren Nagy Lajos, a Külügyminisztérium pro­tokoll osztályának vezető­je fogadta.★ Dr. Benedek Károlyt, az Igazságügyi Minisztérium törvényelőkészítő főosztá­lyának vezetőjét — akit a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Legfelsőbb Bí­rósághoz bíróvá válasz­tott meg — dr. Szakács Ödön a Legfelsőbb Bíró­ság elnöke kinevezte a Legfelsőbb Bíróság polgá­ri kollégiumának vezető­jévé.★ Finn építőmunkások 30 tagú csoportja látoga­tott kedden Salgótarján­ba. A vendégeket a szak­­szervezetek salgótarjáni székházában fogadták és tájékoztatták Nógrád me­gye építőmunkásainak élet- és munkakörülmé­nyeiről. A vendégek meg­tekintették a salgótarjáni öblösüveg- és Síküveg­gyárat★ Kedden a Magyar Írók Szövetségében átadták a Traves-díjat Székely Magda költőnek. KITÜNTETÉS A Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa Ka­rádi Gyulának, az Orszá­gos Tervhivatal elnöke nyugalmazott első helyet­tesének a szocialista épí­tőmunkában, magas veze­tői beosztásokban végzett eredményes munkája el­ismeréséül, nyugállo­mányba vonulása alkal­mából a Munka • Vörös Zászló Érdemrendje ki­tüntetést adományozta. A kitüntetést Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Jelen volt a kitüntetés átadásánál Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Lázár György, a Mi­nisztertanács elnökhe­lyettese, az Állami Terv­­bizottság elnöke. (MTI) NÉPSZAVA Párizs, jóllehet már korántsem bölcs ahelye a modern kulturális törek­véseknek, mint volt a múlt század derekától csaknem a második vi­lágháborúig, még mindig megdobogtatja a művé­szetekkel foglalkozó em­berek szívét. A skála, amit az itteni múzeumokban és galé­riákban láttam, elképesz­tően széles. Úgy tetszik, Párizsban a művészkedés, akárcsak a ruházkodás­i magánügy, mindent lehet csinálni a nyilvánosság előtt, anélkül, hogy fel­tűnést, megbotránkozást keltene. Érzik ezt a mű­1973 nyarán Párizs két­ségtelenül legnagyobb művészeti szenzációja a Petit Palais-ban megren­dezett kínai régészeti ki­állítás. Tucatnyi terem, a hatalmas galéria egész udvari szárnya tárja a látogató elé a kínai kö­zépkor megannyi pompás emlékét: bronzból és ne­mesfémből készült kis­plasztikákat, selyemfest­ményeket, lakkokat, por­celánokat. A műtárgyak tőszomszédságában fotók, táblázatok szemléltetik azt a hatalmas munkát, amelyet a népi Kína ré­gészei a leletek napvilág­­ra hozása és konzerválása terén kifejtenek. Egy másik teremsor a bogotai (Kolumbia) nem­zeti múzeum aranykin­cseibe enged bepillantást, java részük még az inkák idejéből származik. Szemben, a nemzeti ki­állítási csarnok szerepét betöltő Grande Palais-ban a régebbi korok művé­szetét az egyiptomi kép­viseli: bámulatos lele­ménnyel alkotott apró idolszobrocskák, halak, részek is, akik a leg­­meghökkentőbb alakzato­kat, formákat találják ki olykor, hogy magukra irányítsák a közönség fi­gyelmét, s ahogy a divat szelei fújdogálnak, úgy váltják meggyőződésüket. Mindenesetre annyit megfigyeltem, hogy a nagy párizsi galériák igazgatói állandó gyűj­teményeibe csak a le­­tisztult, az idők próbáját kiáiltott értékeket veszik fel, a divatjelenségek, a még kiforrásban lévő el­képzelések többnyire az időszakos kiállításokon kapnak helyet, madarak vallanak a fá­raók földjének piramisok előtti kultúrájáról. Az emeleti csarnokokban, ahová mozgólépcsőkön le­het feljutni. Ad Rein­hardt (1913—1967) ameri­kai festő retrospektívje és a modern dán művé­szek nagyszabású sereg­szemléje látható. Egyik sem nyújt maradandó él­ményt. Valóságos felüdülést je­lent ezek után a palota Champs-Élysées felőli részén a Hommage á Tériade című tárlat, amely a klasszikus avantgárd legjelentősebb művészeti kiadója, a Té­riade­ műhelyébe kalau­zol el. A kiállított pazar tipográfiai tervek és il­lusztrációk alatt száza­dunk legjelentősebb festő­egyéniségeinek nevei: a Tériade adta ki Picasso, Leger és Rouault cir­kusz-sorozatát, Chagall bibliaillusztrációit, Gia­cometti párizsi vázlat­könyvét, Matisse, Braque színpompás mappáit, il­letve többjük irodalmi kí­­sérleteit. Az eredetileg litván szár­mazású művész 1911-ben telepedett le Párizsban, ahol Chagallhoz, Modig­­lianihoz fűzte bensősé­ges kapcsolat. Az utóbbi 1920-ban bekövetkezett halála után teljesen visz­­szavonult a világtól és valóságos remeteéletet élt. Depresszióra, öngyil­kosságra haj­ló természete számára a szín ugyanazt jelentette, mint Van Gogh-nak: a felzaklatott idegrendszer fizikai kive­títésének lehetőségét. Ér­zékletes, plebejus ízű fes­tészetének kedvelt témája volt a mészárszékek nyers-eleven világa, so­kan a matéria Remb­randt utáni legnagyobb lírikusának tartják. Az 1937-ben alapított Musée Nationale d’Art Moderne a kubizmustól napjainkig tekinti át a modern művészetek út­ját. Nagy Braque, Picas­so, Leger, Dufy, Rouault festményanyagával, Bran­cusi műhelyét, Arp, Moo­re, Zadkine, Laurens, Kalner szobrait tartalma­zó plasztikai gyűjtemé­nyével egyszeri, nagy él­ményt jelent a látogató­nak. Az anyag válogatá­sa, a műtárgyak bemuta­tása mintaszerű, hiper­modern, divatos áramla­tokkal csak módjával, megszűrve találkozha­tunk. Jean Cassounak, a múzeum első igazgatójá­nak elvei érvényesülnek ma is itt, aki kritikával Arccal az Ennyi érték után ked­vetlenül szemlélem a múzeum Párizs város gyűjteményeit magába foglaló épületszárnyában a modern ír, kanadai és spanyol művészet repre­zentatív bemutatóit. Csu­pa érdekességre törő, ön­célú műtárgy, dekorációk, technikai butaságok. Hanghatások, színhatások, anyaghatások — ez a project art. A tárgyak, a tárgyiasság azonban ren­­dező gondolat, szellem nélkül anyagtalan mas­­­sza, nem felemeli, de a lé­lekre nehezedik. Egy spa­nyol szobrász, Pablo Ser­rano nevét azonban je­gyezzük meg: mesterien tud bánni a fémmel. Hogy mégis derült szív­­vel hagyom ott Párizst, azt a fiatal francia fes­tők 1973-as Szalonjának köszönhetem. Már épp el­menőben voltam a New fogadta az új irányzato­kat, s a modemet a ré­gire építkezőnek, azt to­vábbfejlesztőnek értel­mezte. Az időszaki bemutatók számára fönntartott csar­nokokban ottjártamkor három nagy kiállítás volt látható, Philipp Hossia­­son és Gaston Chaissac festészeti tárlata, vala­mint a magyar szárma­zású Etienne Hajdú plasz­tikai kollekciója. Hossia­­son kozmopolita szelle­miségű és formanyelvű absztrakt festő, freskó­­szerűen, nagy színnyalá­­bokkal és felületekkel komponál. Az 1964-ben elhunyt Chaissac izgalma­sabb egyéniség. Úgyszól­ván alapmotívumként vonul végig képein a groteszk iránti vonzalom, amely hol játékossá, csip­­kelődővé szelídül, más­kor társadalomkritikai ihletésű, ironikus. .1 játékosság, az anyag­alakítás spontán öröme Etienne Hajdú szobrásza­ténak is sajátja. Sok­színű oeuvre-je a világot moz­gató biológiai és kozmi­kus erők összefüggéseit, dialektikáját kutatja, cél­ja : az érzékszerveinken túlmutató valóság megje­lenítése. Sajátos, a ku­­bizmus és a konstrukti­vizmus elemeit ötvöző for­manyelve sokban merít szűkebb hazája, Erdély népi motívumaiból, ame­lyeket nagy elődje, Bran­­cusi emelt be először a modern szobrászatba, ember felé York palotából, amikor egyik alagsori ajtón fel­fedeztem szellemes pla­kátjukat. A tárlat művé­szileg nem hibátlan, de gondolatanyagában izgal­masan mai. A 24. Szalon fő témája: a gyarmati né­peik szabadságküzdelmé­nek ábrázolása. Kissé szo­­katlan a dokumentatív érdekű, a fényképekre emlékeztető fekete-fehér megjelenítés, de a benne foglaltakkal nem lehet nem egyetérteni. A fiatal generáció tekintélyes ré­sze, úgy tetszik, vissza­térőben van a művészet igazi hivatásához: az em­­ber és az emberiség gondjainak, ideáljainak ábrázolásához. A szolgá­lathoz, amit a művészet legnagyobbjai mindig is vállaltak. Mindenesetre­ erre is volt példa Párizs­ban 1973 nyarán. Tasnádi Attila Képek és káprázatok Párizsi naplójegyzetek Tájak, korok, esztétikák Hagyományok és mai modernség mielőtt Párizs leg­­újabbkori képzőművészeti gyűjteményei felé ven­ném utamat, művészet­­történeti ismereteimet felfrissítendő, előbb a Jeu de Paume-be, az át­törés munkáját magukra vállaló impresszionisták múzeumába látogatok el A híres „Labdaház” a Tuileriák kertjében áll, a legszebb párizsi tér, a Concorde oldalában. Ál­landó gyűjtemény, de mindig vannak újdonsá­gai, mert gazdag műba­rátok, képkereskedők szüntelenül gyarapítják adományaikka. A vász­nak minden várakozáso­mat meghaladják: Degas, Renoir líráját, Manet színtónusait, Cézanne, Van Gogh, Gauguin ere­jét egyetlen reprodukció sem képes egyenértékűen visszaadni. A szomszédos Orange­rie-ben Chaim Soutine (1893—1943) életműkiál­lítása a fejlődés egy to­vábbi periódusát, az ex­­presszionizmust képviseli. 5 A lengyel kultúra hete A címből következik: ezúttal nem egyetlen mű­sor, hanem egy egész he­tet átfogó műsorsorozat kívánkozik a kritikus tol­la alá. Csak dicséret illeti összeállítóit, akik sok mű­fajban hozták még köze­lebb a hozzánk eddig is közel álló lengyel nép teg­napját, jelenét és jövőjét. Úti jegyzetektől a regény­­feldolgozásig, népzenétől a rock-musicalig szinte minden műfaj megtalálta a helyét az adásokban. A program nyitányaként — a baráti országokat be­mutató sorozatban első íz­ben — rendezték meg a lengyel rádió napját”. Hámori Éva útijegyzetei­vel „tarkított” műsor a lengyel irodalomból, zenei életéből adott ízelítőt. Eb­ben hangzott el Prus „A bábu” című regényének egy részlete, amelynek ér­dekességét a magyar—len­gyel népet összekötő kö­zös múlt idézése adta. A nap kiemelkedő zenei ese­ménye — a magyar zenés színházak műsoráról ma hiányzó — Moniuszkó: Halka című operája volt, a kiváló operaénekesnő Stefánia Wojtowicz emlé­kezetes címszerepbeni ala­kításában. Ugyancsak­ Hámori Éva szerkesztőé az érdem, hogy az egyhetes program nem maradt „csattanó” nélkül. A lengyel nép érzésvilá­gát tápláló múlt, a törté­nelem és az ember kap­csolata volt a központi gondolata a „Lengyelor­szág nemzeti ünnepén”, vasárnap este elhangzott irodalmi összeállításnak. Az érzelmi hatásában is gazdag műsorból kiemel­kedett az első lengyel iro­dalmi nyelven írt mű: Jó­zef Ignacy Kraszewski „Lengyel balladája”. A lengyel regék-mesék vilá­gát idéző mű — bartóki értelemben — a tiszta for­rásból táplálkozik, lenyű­göző egyszerűségében az emberekért hozott áldozat ősi requiemje. „Kiáltunk emberebb világot...“ A szocialista költészet nagyjai sorozatban ezúttal Majakovszkijt mutatta be Lendvai György. Az ak­tualitást a költő 80. szü­letésnapja adta. Annak a költőnek a születésnapja, aki együtt élt, együtt lé­legzett az oroszországi for­radalmakkal, és műveiben az alakuló új társadalom minden rezzenésére rea­gált. Az egész világon sokan ismerik a fiatalon, 36 éves korában elhunyt költő-író groteszk, mély emberi hu­manitásból táplálkozó, sa­játos fintorait. De vajon, tényleg úgy ismerjük-e Majakovszkijt, ahogy írói­emberi rangja megkövete­li? Ismerjük-e az igazi „ént”, munkásságának, közéletiségének indítékait, indulatait, hangvételének különös ötvözetét, amely­ben a líra művészi szinten párosul a napi események propagandisztikus har­­sányságával. Költészete ezzel válik a szó igazi ér­telmében cselekvő költé­szetté. Lendvai György Maja­kovszkoi­j-portréjának ép­pen az az érdeme, hogy a hiányolt teljes „ént” mu­tatta be, amelyhez a költő irodalmi önéletrajzát használta fel, jó érzékkel választva ki a legdöntőbb életrajzi mozzanatokat, az „izmusok” kitérőit járó költő alakuló-formálódó egyéniségét — kiteljese­déséig. Az alap-állásfog­lalást megfogalmazó Ma­jakovszkij: harc az agitá­cióért, a magas színvonalú publicisztikáért és a napi krónikáért A műsorban elhangzott költemények jól egészítették ki, még érzékletesebbé téve, a hit­valló költő programját. 168 óra Nem kívánok a népsze­rű műsor részleteire kitér­ni, hiszen ez a szombat délutáni, kilencven per­ces program az egyik leg­több hallgatót vonzó adá­sok közé tartozik. Vonz­erejét — gondolom — közéletiségének, nyílt­őszinte fórummá válásá­nak köszönheti. Annak, hogy a hallgató úgy érzi, „rólam van szó”, részese lehet, beleszólhat a min­denkit érintő ügyekbe. Két utolsó adásának sok hallgatót vitára ingerlő gyermekruha-riportja is ezt igazolja, amely során az „illetékesek” és „ille­téktelen vásárlók” néhol indulatos véleményének lehettünk fültanúi. A vita nyitva maradt. A hallga­tókkal együtt kíváncsian várjuk a legfőbb illetéke­sek megnyugtató válaszát, állásfoglalását. Mátai Györgyi ( A RÁDIÓ MELLETT )

Next