Népszava, 1973. július (101. évfolyam, 152–177. sz.)
1973-07-25 / 172. szám
1973. július 25. Gyorsabban intézik a dolgozók munkaügyi panaszait Szakszervezeti képviselet — Elvi irányítás Szinte mindenki kapcsolatba kerül valamilyen formában a munkajoggal. Az esetek többsége természetesen egyszerű, amelyek „házilag”, csoportvezető, művezető segítségével orvosolható. Évente azonban több tízezer panasszal, munkajogi problémával foglalkoznak az üzemi, hivatali munkaügyi döntőbizottságok, illetve a szövetkezeti döntőbizottságok. A munkaügyi problémákkal foglalkozó legmagasabb fórum húsz éven át a különböző néven és hatáskörrel működő „területi munkaügyi döntőbizottság” volt. A munkajog egységes alkalmazása érdekében az országgyűlés törvénye alapján munkaügyi bíróságok alakultak, általában a megyeszékhelyeken és Budapesten. A munkaügyi bíróságok teljesen önállóan dolgoznak, s felügyeletükkel az országgyűlés az igazságügyi minisztert és a SZOT főtitkárát bízta meg. Az Igazságügyi Minisztériumban dr. Nigring Elemér elmondta, hogy a változtatás előnye máris lemérhető. Gyorsabb és egységesebb lett az ügyintézés. Korábban a felső fórumhoz érkezett vitás ügyek 80 százalékát a „területi munkaügyi döntőbizottságok”, a további 20 százalékát pedig a bíróságok intézték. Egyes ügyekben a döntés hosszú ideig elhúzódott. Sokszor a Legfelsőbb Bíróságnak kellett a döntésre illetékes fórumot is meghatároznia. Az első fél évben több mint kilencezer ügy érkezett a munkaügyi bíróságokhoz. A legtöbbször felmondások, vagy a dolgozó részéről fennálló pénz- — jutalom, prémium — követelés miatt, fegyelmi ügyekben és anyagi felelősség megállapítása végett fordultak a bíróságokhoz. Eddig a munkahelyi döntőbizottságok által első fokon hozott határozatok 60 százalékával értett egyet a bíróság. A többiben hozott csak új ítéletet. A panaszt 15 napon belül tárgyalni kell. Az ügymenet gyorsítását segíti elő, ha a munkahelyi döntőbizottság útján fordulnak a bírósághoz, mert akkor az iratokkal együtt érkezik meg a beadvány. A törvény határozottan megköveteli, hogy a munkaügyi, a szövetkezeti döntőbizottságok nem késleltethetik a panaszok továbbítását, és csatolniuk kell az iratokat is. Eddig a munkaügyi bíróságokhoz érkezett panaszok 50 százalékában már az első tárgyalási napon ítélet született. A korábbi gyakorlattól eltérően a munkaügyi bíróság akkor is dönt, ha valamelyik peres fél nem jelenik meg a tárgyaláson. Az ügyet nem lehet szüneteltetni, tehát nem kérhető halasztás. Viszontkeresetet sem lehet benyújtani. Ez azt jelenti, hogy ha például a vállalat kártérítést követel, ennek ellensúlyozására, nem lehet kérni a túlórák esetleg elmaradt kifizetését. De arra egy peren belül is lehetőség van, hogy a dolgozó például üzemi baleseti kártérítési eljárás során életjáradékot is követeljen. A munkaügyi bíróság döntése ellen fellebbezni csak akkor lehet, ha a vállalat anyagi felelősségének megállapításáról van szó, vagy ha a dolgozóval szemben támasztott pénzkövetelés meghaladja az egyhavi átlagkeresetének másfélszeresét. Az elvi irányítás segítésére megalakult a Legfelsőbb Bíróság munkaügyi kollégiuma is. Az ülésekre tanácskozási joggal meghívják a munkaügyi minisztert és a SZOT főtitkárát, illetve képviselőiket. A munkajogi szakemberekből álló kollégium állapítja meg a követendő joggyakorlatot, amelynek segítségével folyamatosan korszerűsítik a jogalkalmazást is. A dolgozók érdekképviseletét is biztosítják az ülnökök, akiket a szakmai szakszervezetek delegálnak a bíróságokhoz. A munkaügyi bíróság abban is különbözik minden egyéb bírósági formától, hogy az eljárás mindenki számára teljesen ingyenes, tehát a beadvány is illetékmentes. A felmerült költségeket az állam fedezi. Schmidt Attila Koreai szolidaritási gyűlések A Szakszervezetek Komárom megyei Tanácsának elnöksége és a Dorogi Szénbányák Vállalat szakszervezeti bizottsága koreai szolidaritási gyűjtést rendezett kedden délután Dorogon a Technika Házában. A gyűlésen nemcsak a nagyközség lakói, hanem a környező üzemek dolgozóinak képviselői is részt vettek. Ott volt Baradzsej Lászlóné, a SZOT alelnöke, Pak Gjong Szun, a KNDK budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Selmeci Károly, a Szakszervezetek Komárom megyei Tanácsának elnökségi tagja, a gyűlés szónoka hangsúlyozta, hogy a magyar szakszervezetek, csatlakozva a Szakszervezeti Világszövetség felhívásához, szilárdan a koreai nép igazságos ügye mellett állnak. Felszólalt a gyűlésen Pak Gjong Szun és elmondta, milyen törekvések vezetik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot annak érdekében, hogy békés úton és demokratikus alapon újra egyesítsék az országot. A koreai népellenes imperialista háború kirobbantásának 23. és az azt lezáró fegyverszüneti egyezmény aláírásának 20. évfordulója alkalmából magyar—koreai szolidaritási gyűlést rendeztek kedden Szombathelyen a Járműjavító Vállalat nagytermében is. (MTI) Táborozási szabályok A balatoni kempingek egy részében még mindig sok ezer turista elhelyezésére van mód. Ennek ellenére az utóbbi napokban ismét elszaporodtak az úgynevezett vadtáborok. A tihanyi félszigeten a műút mellett is megpróbáltak sátrat verni, s ez nemcsak a félsziget természetvédelmi területének épségét veszélyezteti, de közegészségügyi szempontból sem megengedhető. Az idegenforgalmi szervek — ha szükséges, a hatóságok segítségével — intézkednek az ilyen táborozás megszüntetése érdekében. A Rendelet szerint a hivatalos kempingnek nyilvánított táborokon kívül a személyi tulajdonban levő ingatlanokon is csak a terület nagyságának figyelembevételével lehet sátrat felállítani. A beépített telkeken legfeljebb két sátor állítható fel, maximálisan tizenöt négyzetméter területtel, a beépítetlen telken pedig három sátor helyezhető el, 20 négyzetméternyi helyen. Ferencvárosi krónika képekben Pest, Buda és Óbuda egyesítésének századik évfordulója alkalmából egy kiadvánnyal köszönti a IX. kerület a fővárost, a többi kerületet. A kiadvány Ferencvárosi krónika képekben címmel jelent meg a napokban, kemény kötésben, nagyon szép kivitelben, háromezer példányban. Rövid történeti áttekintés mutatja be a kerület múltját és jelenét. Ezt Xantus Zoltán írta, aki egyben a kötet szerkesztője is. A leírást azoknak a közismert személyiségeknek a felsorolása követi, akik valamennyi ideig a Ferencvárosban éltek. A sor Arany Jánostól Ybl Miklósig terjed. A Kronológia című fejezet a kerület kiemelkedőbb eseményeinek gyors áttekintését biztosítja, az 1792. december 4-i Ferencváros név felvételétől a helytörténeti gyűjtemény 1972-es megnyitásáig. A kötet nagyobb részét fényképek töltik ki, dokumentumokról, épületekről, utcákról. A kötet végén közölt jegyzetekkel együtt e kiadvány a helytörténeti, várostörténeti kutatómunka értékes dokumentuma- 9L KÖZELET Eiji Tokura, Japán új magyarországi nagykövete kedden Budapestre érkezett. A nagykövetet a repülőtéren Nagy Lajos, a Külügyminisztérium protokoll osztályának vezetője fogadta.★ Dr. Benedek Károlyt, az Igazságügyi Minisztérium törvényelőkészítő főosztályának vezetőjét — akit a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Legfelsőbb Bírósághoz bíróvá választott meg — dr. Szakács Ödön a Legfelsőbb Bíróság elnöke kinevezte a Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumának vezetőjévé.★ Finn építőmunkások 30 tagú csoportja látogatott kedden Salgótarjánba. A vendégeket a szakszervezetek salgótarjáni székházában fogadták és tájékoztatták Nógrád megye építőmunkásainak élet- és munkakörülményeiről. A vendégek megtekintették a salgótarjáni öblösüveg- és Síküveggyárat★ Kedden a Magyar Írók Szövetségében átadták a Traves-díjat Székely Magda költőnek. KITÜNTETÉS A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Karádi Gyulának, az Országos Tervhivatal elnöke nyugalmazott első helyettesének a szocialista építőmunkában, magas vezetői beosztásokban végzett eredményes munkája elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából a Munka • Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át. Jelen volt a kitüntetés átadásánál Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára és Lázár György, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Állami Tervbizottság elnöke. (MTI) NÉPSZAVA Párizs, jóllehet már korántsem bölcs ahelye a modern kulturális törekvéseknek, mint volt a múlt század derekától csaknem a második világháborúig, még mindig megdobogtatja a művészetekkel foglalkozó emberek szívét. A skála, amit az itteni múzeumokban és galériákban láttam, elképesztően széles. Úgy tetszik, Párizsban a művészkedés, akárcsak a ruházkodási magánügy, mindent lehet csinálni a nyilvánosság előtt, anélkül, hogy feltűnést, megbotránkozást keltene. Érzik ezt a mű1973 nyarán Párizs kétségtelenül legnagyobb művészeti szenzációja a Petit Palais-ban megrendezett kínai régészeti kiállítás. Tucatnyi terem, a hatalmas galéria egész udvari szárnya tárja a látogató elé a kínai középkor megannyi pompás emlékét: bronzból és nemesfémből készült kisplasztikákat, selyemfestményeket, lakkokat, porcelánokat. A műtárgyak tőszomszédságában fotók, táblázatok szemléltetik azt a hatalmas munkát, amelyet a népi Kína régészei a leletek napvilágra hozása és konzerválása terén kifejtenek. Egy másik teremsor a bogotai (Kolumbia) nemzeti múzeum aranykincseibe enged bepillantást, java részük még az inkák idejéből származik. Szemben, a nemzeti kiállítási csarnok szerepét betöltő Grande Palais-ban a régebbi korok művészetét az egyiptomi képviseli: bámulatos leleménnyel alkotott apró idolszobrocskák, halak, részek is, akik a legmeghökkentőbb alakzatokat, formákat találják ki olykor, hogy magukra irányítsák a közönség figyelmét, s ahogy a divat szelei fújdogálnak, úgy váltják meggyőződésüket. Mindenesetre annyit megfigyeltem, hogy a nagy párizsi galériák igazgatói állandó gyűjteményeibe csak a letisztult, az idők próbáját kiáiltott értékeket veszik fel, a divatjelenségek, a még kiforrásban lévő elképzelések többnyire az időszakos kiállításokon kapnak helyet, madarak vallanak a fáraók földjének piramisok előtti kultúrájáról. Az emeleti csarnokokban, ahová mozgólépcsőkön lehet feljutni. Ad Reinhardt (1913—1967) amerikai festő retrospektívje és a modern dán művészek nagyszabású seregszemléje látható. Egyik sem nyújt maradandó élményt. Valóságos felüdülést jelent ezek után a palota Champs-Élysées felőli részén a Hommage á Tériade című tárlat, amely a klasszikus avantgárd legjelentősebb művészeti kiadója, a Tériade műhelyébe kalauzol el. A kiállított pazar tipográfiai tervek és illusztrációk alatt századunk legjelentősebb festőegyéniségeinek nevei: a Tériade adta ki Picasso, Leger és Rouault cirkusz-sorozatát, Chagall bibliaillusztrációit, Giacometti párizsi vázlatkönyvét, Matisse, Braque színpompás mappáit, illetve többjük irodalmi kísérleteit. Az eredetileg litván származású művész 1911-ben telepedett le Párizsban, ahol Chagallhoz, Modiglianihoz fűzte bensőséges kapcsolat. Az utóbbi 1920-ban bekövetkezett halála után teljesen viszszavonult a világtól és valóságos remeteéletet élt. Depresszióra, öngyilkosságra hajló természete számára a szín ugyanazt jelentette, mint Van Gogh-nak: a felzaklatott idegrendszer fizikai kivetítésének lehetőségét. Érzékletes, plebejus ízű festészetének kedvelt témája volt a mészárszékek nyers-eleven világa, sokan a matéria Rembrandt utáni legnagyobb lírikusának tartják. Az 1937-ben alapított Musée Nationale d’Art Moderne a kubizmustól napjainkig tekinti át a modern művészetek útját. Nagy Braque, Picasso, Leger, Dufy, Rouault festményanyagával, Brancusi műhelyét, Arp, Moore, Zadkine, Laurens, Kalner szobrait tartalmazó plasztikai gyűjteményével egyszeri, nagy élményt jelent a látogatónak. Az anyag válogatása, a műtárgyak bemutatása mintaszerű, hipermodern, divatos áramlatokkal csak módjával, megszűrve találkozhatunk. Jean Cassounak, a múzeum első igazgatójának elvei érvényesülnek ma is itt, aki kritikával Arccal az Ennyi érték után kedvetlenül szemlélem a múzeum Párizs város gyűjteményeit magába foglaló épületszárnyában a modern ír, kanadai és spanyol művészet reprezentatív bemutatóit. Csupa érdekességre törő, öncélú műtárgy, dekorációk, technikai butaságok. Hanghatások, színhatások, anyaghatások — ez a project art. A tárgyak, a tárgyiasság azonban rendező gondolat, szellem nélkül anyagtalan massza, nem felemeli, de a lélekre nehezedik. Egy spanyol szobrász, Pablo Serrano nevét azonban jegyezzük meg: mesterien tud bánni a fémmel. Hogy mégis derült szívvel hagyom ott Párizst, azt a fiatal francia festők 1973-as Szalonjának köszönhetem. Már épp elmenőben voltam a New fogadta az új irányzatokat, s a modemet a régire építkezőnek, azt továbbfejlesztőnek értelmezte. Az időszaki bemutatók számára fönntartott csarnokokban ottjártamkor három nagy kiállítás volt látható, Philipp Hossiason és Gaston Chaissac festészeti tárlata, valamint a magyar származású Etienne Hajdú plasztikai kollekciója. Hossiason kozmopolita szellemiségű és formanyelvű absztrakt festő, freskószerűen, nagy színnyalábokkal és felületekkel komponál. Az 1964-ben elhunyt Chaissac izgalmasabb egyéniség. Úgyszólván alapmotívumként vonul végig képein a groteszk iránti vonzalom, amely hol játékossá, csipkelődővé szelídül, máskor társadalomkritikai ihletésű, ironikus. .1 játékosság, az anyagalakítás spontán öröme Etienne Hajdú szobrászaténak is sajátja. Sokszínű oeuvre-je a világot mozgató biológiai és kozmikus erők összefüggéseit, dialektikáját kutatja, célja : az érzékszerveinken túlmutató valóság megjelenítése. Sajátos, a kubizmus és a konstruktivizmus elemeit ötvöző formanyelve sokban merít szűkebb hazája, Erdély népi motívumaiból, amelyeket nagy elődje, Brancusi emelt be először a modern szobrászatba, ember felé York palotából, amikor egyik alagsori ajtón felfedeztem szellemes plakátjukat. A tárlat művészileg nem hibátlan, de gondolatanyagában izgalmasan mai. A 24. Szalon fő témája: a gyarmati népeik szabadságküzdelmének ábrázolása. Kissé szokatlan a dokumentatív érdekű, a fényképekre emlékeztető fekete-fehér megjelenítés, de a benne foglaltakkal nem lehet nem egyetérteni. A fiatal generáció tekintélyes része, úgy tetszik, visszatérőben van a művészet igazi hivatásához: az ember és az emberiség gondjainak, ideáljainak ábrázolásához. A szolgálathoz, amit a művészet legnagyobbjai mindig is vállaltak. Mindenesetre erre is volt példa Párizsban 1973 nyarán. Tasnádi Attila Képek és káprázatok Párizsi naplójegyzetek Tájak, korok, esztétikák Hagyományok és mai modernség mielőtt Párizs legújabbkori képzőművészeti gyűjteményei felé venném utamat, művészettörténeti ismereteimet felfrissítendő, előbb a Jeu de Paume-be, az áttörés munkáját magukra vállaló impresszionisták múzeumába látogatok el A híres „Labdaház” a Tuileriák kertjében áll, a legszebb párizsi tér, a Concorde oldalában. Állandó gyűjtemény, de mindig vannak újdonságai, mert gazdag műbarátok, képkereskedők szüntelenül gyarapítják adományaikka. A vásznak minden várakozásomat meghaladják: Degas, Renoir líráját, Manet színtónusait, Cézanne, Van Gogh, Gauguin erejét egyetlen reprodukció sem képes egyenértékűen visszaadni. A szomszédos Orangerie-ben Chaim Soutine (1893—1943) életműkiállítása a fejlődés egy további periódusát, az expresszionizmust képviseli. 5 A lengyel kultúra hete A címből következik: ezúttal nem egyetlen műsor, hanem egy egész hetet átfogó műsorsorozat kívánkozik a kritikus tolla alá. Csak dicséret illeti összeállítóit, akik sok műfajban hozták még közelebb a hozzánk eddig is közel álló lengyel nép tegnapját, jelenét és jövőjét. Úti jegyzetektől a regényfeldolgozásig, népzenétől a rock-musicalig szinte minden műfaj megtalálta a helyét az adásokban. A program nyitányaként — a baráti országokat bemutató sorozatban első ízben — rendezték meg a lengyel rádió napját”. Hámori Éva útijegyzeteivel „tarkított” műsor a lengyel irodalomból, zenei életéből adott ízelítőt. Ebben hangzott el Prus „A bábu” című regényének egy részlete, amelynek érdekességét a magyar—lengyel népet összekötő közös múlt idézése adta. A nap kiemelkedő zenei eseménye — a magyar zenés színházak műsoráról ma hiányzó — Moniuszkó: Halka című operája volt, a kiváló operaénekesnő Stefánia Wojtowicz emlékezetes címszerepbeni alakításában. Ugyancsak Hámori Éva szerkesztőé az érdem, hogy az egyhetes program nem maradt „csattanó” nélkül. A lengyel nép érzésvilágát tápláló múlt, a történelem és az ember kapcsolata volt a központi gondolata a „Lengyelország nemzeti ünnepén”, vasárnap este elhangzott irodalmi összeállításnak. Az érzelmi hatásában is gazdag műsorból kiemelkedett az első lengyel irodalmi nyelven írt mű: Józef Ignacy Kraszewski „Lengyel balladája”. A lengyel regék-mesék világát idéző mű — bartóki értelemben — a tiszta forrásból táplálkozik, lenyűgöző egyszerűségében az emberekért hozott áldozat ősi requiemje. „Kiáltunk emberebb világot...“ A szocialista költészet nagyjai sorozatban ezúttal Majakovszkijt mutatta be Lendvai György. Az aktualitást a költő 80. születésnapja adta. Annak a költőnek a születésnapja, aki együtt élt, együtt lélegzett az oroszországi forradalmakkal, és műveiben az alakuló új társadalom minden rezzenésére reagált. Az egész világon sokan ismerik a fiatalon, 36 éves korában elhunyt költő-író groteszk, mély emberi humanitásból táplálkozó, sajátos fintorait. De vajon, tényleg úgy ismerjük-e Majakovszkijt, ahogy íróiemberi rangja megköveteli? Ismerjük-e az igazi „ént”, munkásságának, közéletiségének indítékait, indulatait, hangvételének különös ötvözetét, amelyben a líra művészi szinten párosul a napi események propagandisztikus harsányságával. Költészete ezzel válik a szó igazi értelmében cselekvő költészetté. Lendvai György Majakovszkoij-portréjának éppen az az érdeme, hogy a hiányolt teljes „ént” mutatta be, amelyhez a költő irodalmi önéletrajzát használta fel, jó érzékkel választva ki a legdöntőbb életrajzi mozzanatokat, az „izmusok” kitérőit járó költő alakuló-formálódó egyéniségét — kiteljesedéséig. Az alap-állásfoglalást megfogalmazó Majakovszkij: harc az agitációért, a magas színvonalú publicisztikáért és a napi krónikáért A műsorban elhangzott költemények jól egészítették ki, még érzékletesebbé téve, a hitvalló költő programját. 168 óra Nem kívánok a népszerű műsor részleteire kitérni, hiszen ez a szombat délutáni, kilencven perces program az egyik legtöbb hallgatót vonzó adások közé tartozik. Vonzerejét — gondolom — közéletiségének, nyíltőszinte fórummá válásának köszönheti. Annak, hogy a hallgató úgy érzi, „rólam van szó”, részese lehet, beleszólhat a mindenkit érintő ügyekbe. Két utolsó adásának sok hallgatót vitára ingerlő gyermekruha-riportja is ezt igazolja, amely során az „illetékesek” és „illetéktelen vásárlók” néhol indulatos véleményének lehettünk fültanúi. A vita nyitva maradt. A hallgatókkal együtt kíváncsian várjuk a legfőbb illetékesek megnyugtató válaszát, állásfoglalását. Mátai Györgyi ( A RÁDIÓ MELLETT )