Népszava, 1973. november (101. évfolyam, 256–280. sz.)

1973-11-21 / 272. szám

197­3. november 21. ­ Elkészült a ráckevei Duna-ág rendezési terve A ráckevei Duna-ág szabályozott, csaknett ál­ló vize, kellő anyagi esz­közök hiányában elisza­posodott, elszennyeződött A jelenlegi kedvezőtlen vízgazdálkodási helyzet az üdülési lehetőségek jobb kihasználása szüksé­gessé teszi, hogy a ren­dezetlen viszonyok foko­zatosan megszűnjenek. A ráckevei Duna-ág és körzete Budapest és agg­lomerációja egyik fontos üdülőterülete. Az itt élő 2,5 millió ember üdülési igénye olyan jelentős, hogy a Duna-szakasz adottságait is feltétlenül ki kell használnunk. A további tervszerű fejlő­dés biztosítása érdekében készült el a ráckevei Du­na-ág regionális rendezé­si és vízgazdálkodási ter­ve. A terv az egyszerű megoldással, olcsón meg­építhető nyaralók, hétvé­gi házak, üzletek stb. megvalósítását szorgal­mazza, hogy az üdülőkör­­zetben elsősorban a kis­keresetű dolgozók, ipari munkások pihenhessenek. Az 58 kilométer hosszú Duna-ág üdülési szem­pontból három szakaszra osztható. A felső (20 km) szakaszon döntő jelentő­sége a vízisportolásnak és kis részben a horgászat­nak lesz. A középső (16 km) szakaszon a horgá­szás és vízparti fürdés le­hetőségei egyaránt ked­vezőek. Jó közlekedés biztosítása esetén — a fő­városhoz való közelsége miatt — a hétvégi és kis részben a tartós üdülés lesz a jellemző üdülési forma. Az alsó (22 km) szakaszon a mélyebb és a tiszta víz révén a legked­vezőbbek a horgászási és a fürdési viszonyok, vi­szont rosszabbak a köz­lekedési­ lehetőségek. E szakasz elsősorban tartós és részben hétvégi üdü­lésre alkalmas. Az üdülőkörzet rende­zési alapját, bővítési lehe­tőségeit döntően a vízgaz­dálkodás és a közlekedés adottságai és fejlesztése határozza meg. Feltétlenül el kell érni, hogy a víz a teljes hossz nagy részén tiszta, és így fürdésre, sportolásra és horgászásra alkalmas, a part és a meder pedig szabályozott legyen, a te­lepülések és az üdülőte­rületek korszerű vízellá­tással, szennyvízelvezetés­sel rendelkezzenek és megteremtődjenek a ha­józás és a vízisport fejlő­désének feltételek A közlekedés javítása érdekében szerepel a tervben a ráckevei HÉV- vonal Boráros térig való meghosszabbítása — a csepeli gyorsvasútra való rákötéssel —, a csepeli gyorsvasút összekötése Szigetszentmiklóssal és bekötése a ráckevei HÉV- vonalba. A közúti közle­kedés fejlesztésében leg­jelentősebb a Budapest— Kiskunlacháza—D­ömsöd között megépítendő autó­út és az 51. számú út kor­szerűsítése. Az üdülőterület bővíté­se érdekében számításba veszik a mélyfekvésű partsávok feltöltését (260 ha), és a meglevő üdülő­­partok mögöttes területei­nek igénybevételét (480 ha). Ennek 44 százalékát ápolt zöldterületté, erdő­parkká alakítják, azon belül 30 hektáron 10 000 fős táborozási lehetőséget biztosítanak. A legfontosabb infra­strukturális alapok meg­teremtésével egy időben fokozatosan emelhető lesz az üdülőlétszám is. Az üdülőkörzet befogadóké­pessége — a teljes kiépí­tés esetén — 140—150 ezer főre növekszik. Ezt a szá­mot a hétvégi csúcsidő­ben, a kirándulókkal együtt lehet elérni, míg a hétközi átlagos forgal­mat mintegy 50—60 ezer főre lehet számítani. Ennek megfelelően — az említett táborozást is beleértve — összesen 40 000 fő részére kell újabb szállásférőhelyet te­remteni. A szállásformák közül az egyéni és intéz­ményi hétvégi üdülők do­minálnak, de újabb hor­gásztanyák (bár arányuk csökken a horgászat kor­látozott fejlesztési lehető­sége miatt), szakszerve­zeti üdülők, turistaszállók, kempingek, ifjúsági és ed­zőtáborok is létesülnek. Száznegyven hektárnyi zöldterületen csónakházak, strandfürdők, fedett für­dők, kikötők stb. épülnek. Az evezőssport érdekében Csepelen, a Gubacsi híd­tól északra új evezőspá­lya, Dunavarsányban új versenypálya és lelátó lé­tesül. A kellemesebb üdülési feltételek elérése céljá­ból zöldövezeteket szük­séges kialakítani, a ma­­kádi, a kiskunlacházi, a Domok­ba-szigeti és a tö­köli erdőt parkerdővé kell átalakítani, a makádi ár­tér halastó körüli részét természetvédelmi terület­té célszerű nyilvánítani. A horgászás továbbra is az üdülőkörzet egyik leg­erősebb vonzástényezője marad, ami főként a ka­vicsbánya-tavak horgá­szási feltételeinek megte­remtésével növelhető. A fürdési lehetőségek, a Duna vizének uszítá­sán túlmenően, a feltárt termálvizek hasznosításá­val bővíthetők. A vízparti strandokon kívül célszerű medencés strandokat­­ és fedett fürdőket építeni Szigetszentmiklóson, Rác­kevén és a vízparttól tá­volabb fekvő jelentősebb településeken, például Du­navarsányban, Kiskunlac­­házán, Tökölön, Sziget­halmon, Dömsödön. Az üdülőkörzet ellátó központja Ráckeve, al­központjai Dömsöd és Kiskunlacháza. A köz­pontokat, de a többi tele­püléseket is úgy kell fej­leszteni, hogy azok teljes mértékben megfeleljenek az üdülés ellátási, szerve­zési, kulturális és egyéb követelményeinek. A regionális rendezési és vízgazdálkodás fejlesz­tési terv megvalósítása hosszabb időszakot, körül­belül 30 évet vesz igény­be. A különböző erőforrá­sok összehangolása és a tervszerű végrehajtás biz­tosítása céljából az üdü­lőkörzetre ötéves fejlesz­tési programokat készíte­nek.Dr. Balogh Béla :=== iturun irtom I.IU.II. MIDI fül ■ÉV ♦ T[«*0|Tt III «Üb Ü iiiiitiiäin ■SB lillTMIKT t=4 SIÍUMI íiitrúN hinni niMt BÍllllii «»iiföiai \\(í JL- uniói \ NÉPSZAVA ARANYÉREM MISKOLCÉRT Az elnök lakótárs A miskolci városi tanács „Miskolc városért” arany­éremmel tüntette ki Kriskó Józsefet, az építők szak­­szervezete Borsod megyei bizottságának munkatársát, Miskolc, Szentpéteri-kapu városrész 1-es számú La­kásfenntartó Szövetkezeté­nek elnökét a szövetkezet élén kifejtett áldozatkész társadalmi munkájáért. (Új­sághír.) Előbb-utóbb mindenki „menekül” a lakásszövet­kezetek elnöki tisztségé­től. Pontosabban: elvállal­ni még elvállalják, de ha letelik a négyéves ciklus, a legtöbb lakásszövetkeze­ti elnök leköszön erről a posztról. Ezt mondják a SZÖVOSZ lakásszövetke­zeti osztályán és a mis­kolci MESZÖV-nél is. Feltűnő ez a vélemény, hiszen több százezer tár­sadalmi munkás van az országban. Mi lehet hát olyan nehéz a lakásfenn­tartó szövetkezet elnöki tisztségében, hogy sok em­bert visszavonulásra kész­tet? — Az állandó készenlét — adja meg a választ Kriskó József Miskolcon. — Három éve vagyok itt elnök — mutat ki a lakás ablakán —, és úgy érzem magam, mintha három esztendeje ügyeletes len­nék egyfolytában. — Hogy mindez érzé­kelhetőbbé váljék, elmon­dom, miképp zajlik le az átlagos szombat délutá­nom. Hazafelé gurul a busz, összepréselődtünk, mint a heringek. A holna­pi meccs jár az eszemben, ám valaki ott áll mellet­tem a következőkkel: „__Aztán képzelje, Mesz­ticzki lakótárs még min­dig nem fizetett! Most már majdnem négy és fél ezer forinttal tarto­zik a szövetkezetnek. Hát mondja!” ... — Alig szállok le a buszról — pergeti tovább az emlékezés fonalát —, megállít egy asszony és arra kér, azonnal menjek vele, s „teremtsem le” a szomszédját, mert egész nap a zongoránál kalim­pál ... S néhány perc múlva, amikor hazaérek, azzal fogad a feleségem, hogy már két telefonüze­net vár rám. ... Így megy ez annak ellenére, hogy — éppen Kriskó József javaslatára —, ügyeleti rendszert ve­zettek be a szövetkezetnél. E szerint az igazgatóság hét tagja közül délután öt és hét között mindennap ügyeletet tart valaki a szövetkezet irodájában. A lakók többsége azonban még nem szokott ehhez hozzá. — Hát ez az oka annak — mondja Kriskó József —, hogy, amikor lejárt az első ciklus és szóba került, hogy ismét én legyek az elnök, bizony, gondolko­dóba estem, elvállal­jam-e? A szívem egyik fe­le azt mondta: ne. De amikor kinéztem az abla­kon és láttam, hogy két vásott fiú azzal „szórako­zik”, hogy leszerelje az egyik pad háttámláját, s az egyik fiú édesanyja ahelyett, hogy rájuk szólt volna, mosolyogva nézte őket — szóval ekkor elfu­tott a méreg. Kifutottam, jól „megmostam” a két gézengúz fejét és elértem, hogy a szülő is elröstellte magát. Könnyűszerrel meg tudnék válni az elnöki tisztségtől, de attól, hogy ne avatkozzam be ilyen­kor, attól már nem. Ha pedig nem bírnék meglen­ni ilyesmi nélkül, miért mondjak nemet azoknak az embereknek, akik bíz­nak bennem és ismét meg akarnak választani?! — A szövetkezet tulaj­donában levő 519 lakás értéke meghaladja a 60 millió forintot. Csaknem kétmillió forint van már a felújítási alapunkon, és persze, minden hónapban be kell szedni a lakótár­saktól az üzemeltetési és felújítási hozzájárulást. A szövetkezeti kasszát vizsgálgatva kitűnik, hogy, nemcsak az állami ingat­lankezelő vállalatok kín­lódnak az olyan emberek­kel, akik nem akarnak lakbért fizetni. Még az ilyen kicsiny közösségben is van 11 notórius tartozó. Közéjük tartozik a már említett Meszticzki Sán­dor, a Cementipari Gép­javító Vállalat hejőcsabai üzemének dolgozója, aki valóban 4346 vagy Szon­­tágh Ferenc szabó, aki 1300 forint felújítási , üzemeltetési összeggel adósa a szövetkezetnek. (Minthogy a közvetlen fel­szólítások nem használ­tak, bírósági végrehajtók előtt van az ügyük.) A 11 notórius adós közül kerül ki a békétlenkedők, a ne­hezen összeférhetők több­sége is. Bár az 519 család­hoz képest nagyon kicsi a számuk, több munkát ad­nak az igazgatóságnak, mint az 500 család együtt­véve. — Pedig enélkül is ép­pen elég a gondunk — ve­szi át a szót Kriskó Jó­zsef. — Nézzen csak ki az ablakon! Látja, milyen „vedlett” és „rongyos” külsejűek a házak? ... Valóban. Éspedig azért, mert a wallkyd nevű fes­ték, amellyel az építők be­vonták a falakat, hónapok alatt „lekopott”. Kriskó József egész a miniszté­riumig terjedő levelezést folytatott azért, hogy ha már ilyen kár érte őket, legalább a wallkyd-festék értékét térítsék vissza a szövetkezetnek. Eközben új autóbusz­járatért kilincselt a köz­lekedési vállalatnál, azt követően pedig tervet dol­gozott ki a házmesterlaká­sok értékesítésére. Tizen­három ilyen lakásuk van. Ha sikerül eladni, illetve „szövetkezetesíteni” őket, tetemes bevételhez jut a közösség, és megnyugta­tóbban rendezhetik a lép­csőházak takarítását is. Ugyancsak az elnök in­dítványára vezették be a küldöttközgyűlés rendsze­rét a szövetkezetnél, és még több kitűnő, új szo­kást. Kriskó Józsefnek mindig van valami ötlete, elképzelése. Ez a zömök férfi szinte fáradhatatlan. Ezért figyelt fel rá Bódy György, a miskolci Mély­építő Vállalat főmérnöke, a körzet tanácstagja.­­ ő javasolta ugyanis, hogy a városi tanács tüntesse ki Kriskó Józsefet arany­éremmel Magyar László ­ Egy határozat a megvalósulás útján Korszerű oktatás a régi iskolában Lassan már a téli szü­nethez közeledik a tanév; iskolai nyelven ez „fél­időt” jelent. Egyúttal azt is, hogy a közoktatás-poli­tikai párthatározat végre­hajtása során bontakozó­­ban, megvalósulóban van néhány munka. S ha igen­igen messze is vagyunk az út végétől, az „állomások” arculata formálódik az is­kolákban. Az „Arany János” 12 év­folyamos iskolába láto­gattunk el. Több mint kísérletezni? Gyerekek­kel? Meglepően sok peda­gógustól hallottunk már ellenérveket, tapasztal­hattunk húzódozást. A kitaposott út járása, a megszokott, ezerszer gya­korolt módszer alkalma­zása kétségtelenül egy­szerűbb, biztonságosabb­nak is tűnik. Lovász Im­­réné pedagógus — az új­fajta anyanyelvi kísérlete során —, korábban jó né­hányszor tapasztalt ilyen csöndes elhúzódást. Hogy osztályába invitál, arra kér: csak azt figyelnem, fáradnak-e a gyerekek, nehezükre esik-e a „tem­pó” nevelése? Figyeltem. Anyanyelv, benne olva­sástanítás, elsősöknek. Huszonnégyen ülnek, fi­gyelnek a padokban, az olvasókönyv egyelőre nem kerül elő. Lovászné — Ga­bi néni — tulajdonképpen játszik velük. Szavakkal, felírásokkal, szókártyák­kal, versekkel, egy kis ve­télkedő is adódik, majd az olvasmány elolvasása — amit iziben kérdésekre kicsit más a légkör a IV. gimnáziumi osztály­ban, ahova ezután lépek. Fiatal magyarszakos ta­nár tart irodalomórát. Érettségire készülő tinéd­zserek, sokuk már „tárgy­ra tanul”. (ezt a fura ki­fejezést az a jó szándékú intézkedés „termelte”, ami a felvételi tárgyak jegyei­re összpontosítja sok he­lyütt az iparkodást.) Itt azonban, a tanári kísérle­tező kedv sikerrel birkó­zik meg a „tárgyra tanu­lással”. A diákok jó előre megkapnak néhány kér­dést. Móricz „Barbárok” 1000 diák tanul az öreg is­kolaépületben, zsúfoltak a kis tantermek, birkóznak a beépülőben levő kör­nyék mind nagyobb lét­szám- és helyigényével. Ugyanakkor — mivel az iskola az Országos Peda­gógiai Intézet kísérleti in­tézménye is — az itt dol­gozó tantestületre hárul a bátor, alkotó pedagógiai kísérletek sorozatának ki­munkálása; a párthatáro­zat végrehajtásának egyik legfontosabb feladatköre­ szednek. Észrevétlenül szövődik az óramenetbe helyesírás, logikai játék, gondolkodás, kérdezz-fele­­lek. A laikus úgy véli: va­lóban csak játszottak. Ez a „játék” az anya­nyelvi oktatás versbe-me­­sébe-játékba öltöztetése, itt az iskolában azt jelen­­ti­; 9 héttel a tanítás kez­dete után minden elsős­t tud olvasni! (A „normál” tanmenetben erre január végén — februárban kerül sor, akkor is szótagolva olvasnak a gyerekek.) — Öt iskolám van vidé­ken — mondja örömmel Lovász Imréné. — Ugyan­így csinálják, átvették a módszert. Ugyanezzel az eredménnyel dolgoznak. Jövőre még 15 iskolát sze­retnék felkeresni. Nem a „siettetés” a célom. In­kább az, hogy a gyerekek­nek hamarabb legyen si­kerélményük. A szép ver­sekkel, mondókákkal, a játék módszerével hama­rabb szeressék meg a be­tűt, az olvasást, a köny­veket — az anyanyelvü­ket című novelláját elemzik a kérdések segítségével. Az elemzés — élénk és izgalmas vitát jelent. Az egész osztály „mozog”, mindenkinek van monda­nivalója. 45 perc alatt ki­bontakozik — s éppen a viták tükrében —, a no­vella drámaisága, szerke­zetének tisztasága. Mó­ricz novellaírói zsenije emberközelbe kerül. Nem életrajzi adatok és nem „kötelező olvasmány” for­májában, hanem szinte felnőtt módszerrel. A ta­nár alig észrevehető irá­nyításával, a lányok és a fiúk fedezik fel, hogyan formál az író társadalmi hátteret, hogyan mond sú­lyos, keserű ítéletet sor­sokról és életformákról. Ezek a diákok megis­merkedtek az író alkotó­munkásságának egy da­rabkájával. S amit egy­más közt vitattak meg — maradandó lesz. Az érett­ségin is tudni fogják, ké­sőbb sem feledik. Kísérletek. Lux Alfrédné igen fia­tal az iskola igazgatói szé­kében. Rokonszenves sze­rénységgel hárít el magá­tól minden érdemet. Azt vallja, hogy a tantestüle­ten, a tanárokon múlik a kísérletek sikere. (Mások­tól hallottam: imponáló bátorsággal meri patro­nálni az újszerű pedagó­giai kísérleteket, ezzel szinte szárnyakat kölcsö­nözve itt jó néhány neve­lőnek.) — Örülök annak, hogy a nevelők tudatosan töre­kednek a „gondolkodtató kabinetrendszerről nem álmodoznak. Azt tartják (a felfogást sok iskola fi­gyelmébe ajánlanám), hogy attól nem lesz „mo­dernebb” az oktatás, nem lesz könnyebb a nevelő dolga sem, ha a diákok egész nap vándorolnak. Nem próbálkoznak azzal sem — egyszerűen, mert nem érzik elérhetőnek —, hogy az értékelés módjául az állandó írásos formát válasszák. Kísérleteznek viszont az „önértékelés­sel”. Főleg a reáltárgyak­­nál — A diák igen kritikus és önkritikus — mondja a fiatal matematikatanár. — Meglepő pontossággal tud ítéletet formálni. S a jó pedagógus számára bi­zonyos fokig mérvadó is a diák önértékelése. Mi ezt a korszerű osztályzás egyik legjobb formájának tartjuk. A legtöbb osztály­ban tettünk már ezért lé­péseket. Az iskolában meglepően kevés a fegyelmezési probléma. Nem írnak per­cenként kínos üzeneteket az ellenőrzőkbe. Lux Alf­rédné mosolyogva kérdi: „Volt-e olyan érzése, mintha az épületben min­den a feje tetején állana, s kis­zabolatlan csikók nyüzsögnének minde­nütt?” Nemmel válaszo­lok. — A modern tanítási tanításra” — jegyzi meg Luxná. — Döntőnek tar­tom ezt a párthatározat megvalósulásában. A régi elavult, „magoltató” mód­szerekkel — meggyőződé­sem — egyre kevésbé le­het boldogulni. A gyerek válogat az ismeretanyag­ban. Választott tárgyakat tanul, sok közülük hajla­mos arra is, hogy egyes tantárgyakat csak éppen­­hogy „tanulgasson”. Ha vi­szont a nevelők megsze­rettetik a tárgyukat, a diá­kok akkor is elsajátítják — például — a magyar irodalom tananyagát, ha mondjuk, matematikusnak vagy elektroműszerésznek készülnek. S ez — szerin­tem — nagyon fontos Művelt embert kell nevel­ni. Nem „szakbarbárt”, nem is csupa-csupa emi­nenset­­—, hanem gondol­kodó embert. Sorsdöntő nem tudnék ma ennél na­gyobb „leckét” a pedagó­guspályán, forma nem fér össze a gé­pies, folytonos fegyelme­zéssel — mondja nyugod­tan. — Csak annyit kell elérnünk, hogy a gyereke­ket érdekelje, amit az órán hallanak —, s aho­gyan hallják —, akkor már nem kell őket fegyel­mezni. (Név nélkül mondta el az egyik tanár: akad még, aki „csak” a régi mód­szerrel tanít az iskolában. Néhány pedagógus súlyos fegyelmezési problémák­kal küszködik, a diákok ugyanis, kevéssé viselik már el a konzervatív, for­mális oktatást.) Kísérleti iskola. Ez igaz Másképpen tanítanak itt egy sor tárgyat, mint más­hol. De nem „kivételesek” Éppoly zsúfoltak, mint más iskola, éppúgy szű­kös a napközis „kapaci­tás”. Nagy a gyereklét­szám, kevés a tanterem — és a szaktanterem. S a pén­zük sem több, mint má­sutt. Talán ..., talán a vál­lalkozókedvük nagyobb, mint sok helyütt. Az a pe­dagógiai „plusz”, több itt, amiről olyan megkülön­böztetett gonddal szól a közoktatás-politikai párt­­határozat. Az útkeresés, a­ kísérletezés, a korszerűbb iránti igény. A legjobb utat válasz­tották ... Várkonyi Margit Hamarabb olvasnak ,Magoltatás­t helyett Nem a pénzen múlik...

Next