Népszava, 1973. november (101. évfolyam, 256–280. sz.)
1973-11-21 / 272. szám
1973. november 21. Elkészült a ráckevei Duna-ág rendezési terve A ráckevei Duna-ág szabályozott, csaknett álló vize, kellő anyagi eszközök hiányában eliszaposodott, elszennyeződött A jelenlegi kedvezőtlen vízgazdálkodási helyzet az üdülési lehetőségek jobb kihasználása szükségessé teszi, hogy a rendezetlen viszonyok fokozatosan megszűnjenek. A ráckevei Duna-ág és körzete Budapest és agglomerációja egyik fontos üdülőterülete. Az itt élő 2,5 millió ember üdülési igénye olyan jelentős, hogy a Duna-szakasz adottságait is feltétlenül ki kell használnunk. A további tervszerű fejlődés biztosítása érdekében készült el a ráckevei Duna-ág regionális rendezési és vízgazdálkodási terve. A terv az egyszerű megoldással, olcsón megépíthető nyaralók, hétvégi házak, üzletek stb. megvalósítását szorgalmazza, hogy az üdülőkörzetben elsősorban a kiskeresetű dolgozók, ipari munkások pihenhessenek. Az 58 kilométer hosszú Duna-ág üdülési szempontból három szakaszra osztható. A felső (20 km) szakaszon döntő jelentősége a vízisportolásnak és kis részben a horgászatnak lesz. A középső (16 km) szakaszon a horgászás és vízparti fürdés lehetőségei egyaránt kedvezőek. Jó közlekedés biztosítása esetén — a fővároshoz való közelsége miatt — a hétvégi és kis részben a tartós üdülés lesz a jellemző üdülési forma. Az alsó (22 km) szakaszon a mélyebb és a tiszta víz révén a legkedvezőbbek a horgászási és a fürdési viszonyok, viszont rosszabbak a közlekedési lehetőségek. E szakasz elsősorban tartós és részben hétvégi üdülésre alkalmas. Az üdülőkörzet rendezési alapját, bővítési lehetőségeit döntően a vízgazdálkodás és a közlekedés adottságai és fejlesztése határozza meg. Feltétlenül el kell érni, hogy a víz a teljes hossz nagy részén tiszta, és így fürdésre, sportolásra és horgászásra alkalmas, a part és a meder pedig szabályozott legyen, a települések és az üdülőterületek korszerű vízellátással, szennyvízelvezetéssel rendelkezzenek és megteremtődjenek a hajózás és a vízisport fejlődésének feltételek A közlekedés javítása érdekében szerepel a tervben a ráckevei HÉV- vonal Boráros térig való meghosszabbítása — a csepeli gyorsvasútra való rákötéssel —, a csepeli gyorsvasút összekötése Szigetszentmiklóssal és bekötése a ráckevei HÉV- vonalba. A közúti közlekedés fejlesztésében legjelentősebb a Budapest— Kiskunlacháza—Dömsöd között megépítendő autóút és az 51. számú út korszerűsítése. Az üdülőterület bővítése érdekében számításba veszik a mélyfekvésű partsávok feltöltését (260 ha), és a meglevő üdülőpartok mögöttes területeinek igénybevételét (480 ha). Ennek 44 százalékát ápolt zöldterületté, erdőparkká alakítják, azon belül 30 hektáron 10 000 fős táborozási lehetőséget biztosítanak. A legfontosabb infrastrukturális alapok megteremtésével egy időben fokozatosan emelhető lesz az üdülőlétszám is. Az üdülőkörzet befogadóképessége — a teljes kiépítés esetén — 140—150 ezer főre növekszik. Ezt a számot a hétvégi csúcsidőben, a kirándulókkal együtt lehet elérni, míg a hétközi átlagos forgalmat mintegy 50—60 ezer főre lehet számítani. Ennek megfelelően — az említett táborozást is beleértve — összesen 40 000 fő részére kell újabb szállásférőhelyet teremteni. A szállásformák közül az egyéni és intézményi hétvégi üdülők dominálnak, de újabb horgásztanyák (bár arányuk csökken a horgászat korlátozott fejlesztési lehetősége miatt), szakszervezeti üdülők, turistaszállók, kempingek, ifjúsági és edzőtáborok is létesülnek. Száznegyven hektárnyi zöldterületen csónakházak, strandfürdők, fedett fürdők, kikötők stb. épülnek. Az evezőssport érdekében Csepelen, a Gubacsi hídtól északra új evezőspálya, Dunavarsányban új versenypálya és lelátó létesül. A kellemesebb üdülési feltételek elérése céljából zöldövezeteket szükséges kialakítani, a makádi, a kiskunlacházi, a Domokba-szigeti és a tököli erdőt parkerdővé kell átalakítani, a makádi ártér halastó körüli részét természetvédelmi területté célszerű nyilvánítani. A horgászás továbbra is az üdülőkörzet egyik legerősebb vonzástényezője marad, ami főként a kavicsbánya-tavak horgászási feltételeinek megteremtésével növelhető. A fürdési lehetőségek, a Duna vizének uszításán túlmenően, a feltárt termálvizek hasznosításával bővíthetők. A vízparti strandokon kívül célszerű medencés strandokat és fedett fürdőket építeni Szigetszentmiklóson, Ráckevén és a vízparttól távolabb fekvő jelentősebb településeken, például Dunavarsányban, Kiskunlacházán, Tökölön, Szigethalmon, Dömsödön. Az üdülőkörzet ellátó központja Ráckeve, alközpontjai Dömsöd és Kiskunlacháza. A központokat, de a többi településeket is úgy kell fejleszteni, hogy azok teljes mértékben megfeleljenek az üdülés ellátási, szervezési, kulturális és egyéb követelményeinek. A regionális rendezési és vízgazdálkodás fejlesztési terv megvalósítása hosszabb időszakot, körülbelül 30 évet vesz igénybe. A különböző erőforrások összehangolása és a tervszerű végrehajtás biztosítása céljából az üdülőkörzetre ötéves fejlesztési programokat készítenek.Dr. Balogh Béla :=== iturun irtom I.IU.II. MIDI fül ■ÉV ♦ T[«*0|Tt III «Üb Ü iiiiitiiäin ■SB lillTMIKT t=4 SIÍUMI íiitrúN hinni niMt BÍllllii «»iiföiai \\(í JL- uniói \ NÉPSZAVA ARANYÉREM MISKOLCÉRT Az elnök lakótárs A miskolci városi tanács „Miskolc városért” aranyéremmel tüntette ki Kriskó Józsefet, az építők szakszervezete Borsod megyei bizottságának munkatársát, Miskolc, Szentpéteri-kapu városrész 1-es számú Lakásfenntartó Szövetkezetének elnökét a szövetkezet élén kifejtett áldozatkész társadalmi munkájáért. (Újsághír.) Előbb-utóbb mindenki „menekül” a lakásszövetkezetek elnöki tisztségétől. Pontosabban: elvállalni még elvállalják, de ha letelik a négyéves ciklus, a legtöbb lakásszövetkezeti elnök leköszön erről a posztról. Ezt mondják a SZÖVOSZ lakásszövetkezeti osztályán és a miskolci MESZÖV-nél is. Feltűnő ez a vélemény, hiszen több százezer társadalmi munkás van az országban. Mi lehet hát olyan nehéz a lakásfenntartó szövetkezet elnöki tisztségében, hogy sok embert visszavonulásra késztet? — Az állandó készenlét — adja meg a választ Kriskó József Miskolcon. — Három éve vagyok itt elnök — mutat ki a lakás ablakán —, és úgy érzem magam, mintha három esztendeje ügyeletes lennék egyfolytában. — Hogy mindez érzékelhetőbbé váljék, elmondom, miképp zajlik le az átlagos szombat délutánom. Hazafelé gurul a busz, összepréselődtünk, mint a heringek. A holnapi meccs jár az eszemben, ám valaki ott áll mellettem a következőkkel: „__Aztán képzelje, Meszticzki lakótárs még mindig nem fizetett! Most már majdnem négy és fél ezer forinttal tartozik a szövetkezetnek. Hát mondja!” ... — Alig szállok le a buszról — pergeti tovább az emlékezés fonalát —, megállít egy asszony és arra kér, azonnal menjek vele, s „teremtsem le” a szomszédját, mert egész nap a zongoránál kalimpál ... S néhány perc múlva, amikor hazaérek, azzal fogad a feleségem, hogy már két telefonüzenet vár rám. ... Így megy ez annak ellenére, hogy — éppen Kriskó József javaslatára —, ügyeleti rendszert vezettek be a szövetkezetnél. E szerint az igazgatóság hét tagja közül délután öt és hét között mindennap ügyeletet tart valaki a szövetkezet irodájában. A lakók többsége azonban még nem szokott ehhez hozzá. — Hát ez az oka annak — mondja Kriskó József —, hogy, amikor lejárt az első ciklus és szóba került, hogy ismét én legyek az elnök, bizony, gondolkodóba estem, elvállaljam-e? A szívem egyik fele azt mondta: ne. De amikor kinéztem az ablakon és láttam, hogy két vásott fiú azzal „szórakozik”, hogy leszerelje az egyik pad háttámláját, s az egyik fiú édesanyja ahelyett, hogy rájuk szólt volna, mosolyogva nézte őket — szóval ekkor elfutott a méreg. Kifutottam, jól „megmostam” a két gézengúz fejét és elértem, hogy a szülő is elröstellte magát. Könnyűszerrel meg tudnék válni az elnöki tisztségtől, de attól, hogy ne avatkozzam be ilyenkor, attól már nem. Ha pedig nem bírnék meglenni ilyesmi nélkül, miért mondjak nemet azoknak az embereknek, akik bíznak bennem és ismét meg akarnak választani?! — A szövetkezet tulajdonában levő 519 lakás értéke meghaladja a 60 millió forintot. Csaknem kétmillió forint van már a felújítási alapunkon, és persze, minden hónapban be kell szedni a lakótársaktól az üzemeltetési és felújítási hozzájárulást. A szövetkezeti kasszát vizsgálgatva kitűnik, hogy, nemcsak az állami ingatlankezelő vállalatok kínlódnak az olyan emberekkel, akik nem akarnak lakbért fizetni. Még az ilyen kicsiny közösségben is van 11 notórius tartozó. Közéjük tartozik a már említett Meszticzki Sándor, a Cementipari Gépjavító Vállalat hejőcsabai üzemének dolgozója, aki valóban 4346 vagy Szontágh Ferenc szabó, aki 1300 forint felújítási , üzemeltetési összeggel adósa a szövetkezetnek. (Minthogy a közvetlen felszólítások nem használtak, bírósági végrehajtók előtt van az ügyük.) A 11 notórius adós közül kerül ki a békétlenkedők, a nehezen összeférhetők többsége is. Bár az 519 családhoz képest nagyon kicsi a számuk, több munkát adnak az igazgatóságnak, mint az 500 család együttvéve. — Pedig enélkül is éppen elég a gondunk — veszi át a szót Kriskó József. — Nézzen csak ki az ablakon! Látja, milyen „vedlett” és „rongyos” külsejűek a házak? ... Valóban. Éspedig azért, mert a wallkyd nevű festék, amellyel az építők bevonták a falakat, hónapok alatt „lekopott”. Kriskó József egész a minisztériumig terjedő levelezést folytatott azért, hogy ha már ilyen kár érte őket, legalább a wallkyd-festék értékét térítsék vissza a szövetkezetnek. Eközben új autóbuszjáratért kilincselt a közlekedési vállalatnál, azt követően pedig tervet dolgozott ki a házmesterlakások értékesítésére. Tizenhárom ilyen lakásuk van. Ha sikerül eladni, illetve „szövetkezetesíteni” őket, tetemes bevételhez jut a közösség, és megnyugtatóbban rendezhetik a lépcsőházak takarítását is. Ugyancsak az elnök indítványára vezették be a küldöttközgyűlés rendszerét a szövetkezetnél, és még több kitűnő, új szokást. Kriskó Józsefnek mindig van valami ötlete, elképzelése. Ez a zömök férfi szinte fáradhatatlan. Ezért figyelt fel rá Bódy György, a miskolci Mélyépítő Vállalat főmérnöke, a körzet tanácstagja. ő javasolta ugyanis, hogy a városi tanács tüntesse ki Kriskó Józsefet aranyéremmel Magyar László Egy határozat a megvalósulás útján Korszerű oktatás a régi iskolában Lassan már a téli szünethez közeledik a tanév; iskolai nyelven ez „félidőt” jelent. Egyúttal azt is, hogy a közoktatás-politikai párthatározat végrehajtása során bontakozóban, megvalósulóban van néhány munka. S ha igenigen messze is vagyunk az út végétől, az „állomások” arculata formálódik az iskolákban. Az „Arany János” 12 évfolyamos iskolába látogattunk el. Több mint kísérletezni? Gyerekekkel? Meglepően sok pedagógustól hallottunk már ellenérveket, tapasztalhattunk húzódozást. A kitaposott út járása, a megszokott, ezerszer gyakorolt módszer alkalmazása kétségtelenül egyszerűbb, biztonságosabbnak is tűnik. Lovász Imréné pedagógus — az újfajta anyanyelvi kísérlete során —, korábban jó néhányszor tapasztalt ilyen csöndes elhúzódást. Hogy osztályába invitál, arra kér: csak azt figyelnem, fáradnak-e a gyerekek, nehezükre esik-e a „tempó” nevelése? Figyeltem. Anyanyelv, benne olvasástanítás, elsősöknek. Huszonnégyen ülnek, figyelnek a padokban, az olvasókönyv egyelőre nem kerül elő. Lovászné — Gabi néni — tulajdonképpen játszik velük. Szavakkal, felírásokkal, szókártyákkal, versekkel, egy kis vetélkedő is adódik, majd az olvasmány elolvasása — amit iziben kérdésekre kicsit más a légkör a IV. gimnáziumi osztályban, ahova ezután lépek. Fiatal magyarszakos tanár tart irodalomórát. Érettségire készülő tinédzserek, sokuk már „tárgyra tanul”. (ezt a fura kifejezést az a jó szándékú intézkedés „termelte”, ami a felvételi tárgyak jegyeire összpontosítja sok helyütt az iparkodást.) Itt azonban, a tanári kísérletező kedv sikerrel birkózik meg a „tárgyra tanulással”. A diákok jó előre megkapnak néhány kérdést. Móricz „Barbárok” 1000 diák tanul az öreg iskolaépületben, zsúfoltak a kis tantermek, birkóznak a beépülőben levő környék mind nagyobb létszám- és helyigényével. Ugyanakkor — mivel az iskola az Országos Pedagógiai Intézet kísérleti intézménye is — az itt dolgozó tantestületre hárul a bátor, alkotó pedagógiai kísérletek sorozatának kimunkálása; a párthatározat végrehajtásának egyik legfontosabb feladatköre szednek. Észrevétlenül szövődik az óramenetbe helyesírás, logikai játék, gondolkodás, kérdezz-felelek. A laikus úgy véli: valóban csak játszottak. Ez a „játék” az anyanyelvi oktatás versbe-mesébe-játékba öltöztetése, itt az iskolában azt jelenti; 9 héttel a tanítás kezdete után minden elsőst tud olvasni! (A „normál” tanmenetben erre január végén — februárban kerül sor, akkor is szótagolva olvasnak a gyerekek.) — Öt iskolám van vidéken — mondja örömmel Lovász Imréné. — Ugyanígy csinálják, átvették a módszert. Ugyanezzel az eredménnyel dolgoznak. Jövőre még 15 iskolát szeretnék felkeresni. Nem a „siettetés” a célom. Inkább az, hogy a gyerekeknek hamarabb legyen sikerélményük. A szép versekkel, mondókákkal, a játék módszerével hamarabb szeressék meg a betűt, az olvasást, a könyveket — az anyanyelvüket című novelláját elemzik a kérdések segítségével. Az elemzés — élénk és izgalmas vitát jelent. Az egész osztály „mozog”, mindenkinek van mondanivalója. 45 perc alatt kibontakozik — s éppen a viták tükrében —, a novella drámaisága, szerkezetének tisztasága. Móricz novellaírói zsenije emberközelbe kerül. Nem életrajzi adatok és nem „kötelező olvasmány” formájában, hanem szinte felnőtt módszerrel. A tanár alig észrevehető irányításával, a lányok és a fiúk fedezik fel, hogyan formál az író társadalmi hátteret, hogyan mond súlyos, keserű ítéletet sorsokról és életformákról. Ezek a diákok megismerkedtek az író alkotómunkásságának egy darabkájával. S amit egymás közt vitattak meg — maradandó lesz. Az érettségin is tudni fogják, később sem feledik. Kísérletek. Lux Alfrédné igen fiatal az iskola igazgatói székében. Rokonszenves szerénységgel hárít el magától minden érdemet. Azt vallja, hogy a tantestületen, a tanárokon múlik a kísérletek sikere. (Másoktól hallottam: imponáló bátorsággal meri patronálni az újszerű pedagógiai kísérleteket, ezzel szinte szárnyakat kölcsönözve itt jó néhány nevelőnek.) — Örülök annak, hogy a nevelők tudatosan törekednek a „gondolkodtató kabinetrendszerről nem álmodoznak. Azt tartják (a felfogást sok iskola figyelmébe ajánlanám), hogy attól nem lesz „modernebb” az oktatás, nem lesz könnyebb a nevelő dolga sem, ha a diákok egész nap vándorolnak. Nem próbálkoznak azzal sem — egyszerűen, mert nem érzik elérhetőnek —, hogy az értékelés módjául az állandó írásos formát válasszák. Kísérleteznek viszont az „önértékeléssel”. Főleg a reáltárgyaknál — A diák igen kritikus és önkritikus — mondja a fiatal matematikatanár. — Meglepő pontossággal tud ítéletet formálni. S a jó pedagógus számára bizonyos fokig mérvadó is a diák önértékelése. Mi ezt a korszerű osztályzás egyik legjobb formájának tartjuk. A legtöbb osztályban tettünk már ezért lépéseket. Az iskolában meglepően kevés a fegyelmezési probléma. Nem írnak percenként kínos üzeneteket az ellenőrzőkbe. Lux Alfrédné mosolyogva kérdi: „Volt-e olyan érzése, mintha az épületben minden a feje tetején állana, s kiszabolatlan csikók nyüzsögnének mindenütt?” Nemmel válaszolok. — A modern tanítási tanításra” — jegyzi meg Luxná. — Döntőnek tartom ezt a párthatározat megvalósulásában. A régi elavult, „magoltató” módszerekkel — meggyőződésem — egyre kevésbé lehet boldogulni. A gyerek válogat az ismeretanyagban. Választott tárgyakat tanul, sok közülük hajlamos arra is, hogy egyes tantárgyakat csak éppenhogy „tanulgasson”. Ha viszont a nevelők megszerettetik a tárgyukat, a diákok akkor is elsajátítják — például — a magyar irodalom tananyagát, ha mondjuk, matematikusnak vagy elektroműszerésznek készülnek. S ez — szerintem — nagyon fontos Művelt embert kell nevelni. Nem „szakbarbárt”, nem is csupa-csupa eminenset—, hanem gondolkodó embert. Sorsdöntő nem tudnék ma ennél nagyobb „leckét” a pedagóguspályán, forma nem fér össze a gépies, folytonos fegyelmezéssel — mondja nyugodtan. — Csak annyit kell elérnünk, hogy a gyerekeket érdekelje, amit az órán hallanak —, s ahogyan hallják —, akkor már nem kell őket fegyelmezni. (Név nélkül mondta el az egyik tanár: akad még, aki „csak” a régi módszerrel tanít az iskolában. Néhány pedagógus súlyos fegyelmezési problémákkal küszködik, a diákok ugyanis, kevéssé viselik már el a konzervatív, formális oktatást.) Kísérleti iskola. Ez igaz Másképpen tanítanak itt egy sor tárgyat, mint máshol. De nem „kivételesek” Éppoly zsúfoltak, mint más iskola, éppúgy szűkös a napközis „kapacitás”. Nagy a gyereklétszám, kevés a tanterem — és a szaktanterem. S a pénzük sem több, mint másutt. Talán ..., talán a vállalkozókedvük nagyobb, mint sok helyütt. Az a pedagógiai „plusz”, több itt, amiről olyan megkülönböztetett gonddal szól a közoktatás-politikai párthatározat. Az útkeresés, a kísérletezés, a korszerűbb iránti igény. A legjobb utat választották ... Várkonyi Margit Hamarabb olvasnak ,Magoltatást helyett Nem a pénzen múlik...