Népszava, 1973. december (101. évfolyam, 281–305. sz.)

1973-12-12 / 290. szám

­ 4 rögzítették az okgt székház födémeit A 31-es építőipari vállalat dolgozói befejezték az állványozási munkálatokat az OKGT székházánál, amelynek felső része néhány héttel ezelőtt megros­­kadt. Az épület kilencedik emeleti födéméről félig lelógó, omlásos födémszerkezetet kellett ugyanis elő­ször rögzíteni, hogy hozzáfoghassanak a bontáshoz. Különleges biztonsági intézkedések alapján szervez­ték meg az állványok építését is. Nemcsak a homlok­zatnál, hanem belül is beáll­ványozták az épületet. Valamennyi emeleten alátá­masztották a födémeket, s, végül az összeroskadt szerkezetet bányászati ácsolási módszerekkel támasztották alá. Így már szilárdan rögzítették az épület ép és leomlott szerkezeteit is, hogy biztonságosan foghassanak hozzá az összeros­kadt mintegy ezer tonnányi betonszerkezet eltávolítá­sához. A vizsgálat egyébként még folyik NÉPSZAVA S­ZER­DA II MOZAIK 1873. DECEMBER 12. SZERDA A Nap kel 7 óra 22 perckor, nyugszik 15 óra 52 perckor. PÁRÁS, hideg idő Izland felől, a brit­­ szigeteken és Skandiná­­­­vián keresztül enyhe és­­ általában nedves légtö­megek áramlanak a Szovjetunió európai te­rületének északi részére. Vonulásuk során Észak­­nyugat-Európában több­felé esőt, Északkelet- Európában pedig sok helyen tartós havazást­­ okoznak. Szárazföldünk középső vidékén átme­netileg a leszálló lég­mozgások határozzák meg az időjárást, hatá­­­­­ukra helyenként ködös, párás, de az évszakhoz képest nagyon hideg az idő. A következő 36 órá­ban a Kárpát-medence fölé főként enyhe leve­­ső­­dő érkezik, és ennek kö­­­­vetkeztében a nagy hi­­­­deg az északnyugati me­gyékben fokozatosan enyhül. Várható időjárás szer­da estig: párás, hideg­­ idő. Szerdán nyugat fe­­­­lől felhősödés, legfel­­l­jebb elszórtan kisebb havazással. Főként haj­­­­nalban és reggel helyen- I ként köd. Mérsékelt, el­­■l­sősorban a Dunántúlon ■ megélénkülő déli, dél­nyugati" szél. Legmaga­sabb nappali hőmérsék­let általában 0 fok, egy­két tartósan ködös he­lyen mínusz 5 fok kö­rül. A Duna Budapestnél , 296 cm. — Algériai piackutató és bevásárló delegáció ér­kezett Budapestre kedden Abdelaziz Manamani ál­lamtitkár vezetésével. A delegációban a kereske­delmi minisztérium és az algériai importvállalatok vezető tisztviselői vesznek részt. — Az ország „jégkam­rája” a néhány napos enyhülést követő hideg­ben Borsod megye lett. A Tiszának a megyén átfo­lyó szakaszán, mintegy 50 kilométeres hosszúságban beállt a jég. Tokajnál a Tiszát borító jég vastag­sága meghaladja a 10 cen­timétert.­­ Dokumentumgyűjte­mény jelent meg Bartók Béla és Svájc címmel Bernben, a Hallwag-Ver­lag és a svájci nemzeti UNESCO-bizottság közös kiadásában.­­ A III. országos er­gonómiai konferencia Sze­geden kedden megkezdte háromnapos munkáját. Ennek az emberi munká­val — egyebek között munkahigiéniával, mun­kapszichológiával, ipari esztétikával, munkaszo­ciológiával — foglalkozó komplex tudományágnak több mint 400 szakembe­re vesz részt a nemzet­közi tanácskozáson. — December 8-án a Moszkva melletti Domo­­gyedovói repülőtéren le­szállás közben a kedve­zőtlen repülési viszonyok miatt lezuhant egy TU 104-es utasszállító repülő­gép, amely Kutaiszi és Moszkva között közleke­dett. A gép 72 utasa és személyzete közül 13-an életüket vesztették. A szerencsétlenség kivizsgá­lására alakított bizottság folytatja a vizsgálatot.­­ Kedden mély rész­véttel búcsúztatták a Far­kasréti temetőben dr. Kemény Armand egyete­mi tanárt, kandidátust, az Állatorvostudományi Egyetem élettani tanszé­kének vezetőjét, akinek nevéhez fűződik a kor­szerű állatorvosi élettan-, biokémia- és radioizotóp­­oktatás és kutatás meg­szervezése . Aranyérmet nyert csoportjában a Bifron 78 nevű magyar gépkocsi­­ionizátor a brüsszeli ta­lálmányi szalonon. A Me­dicor által kiállított be­rendezés a környezetvé­delmi felszerelések cso­portjának nagydíján kí­vül elnyerte a belga tu­risztikai főigazgatóság kü­­löndíját is.­­ Egyetemi tangazda­ság lesz 1974. január el­sejétől­ a Baki Állami Gazdaság, ahol a Keszt­helyi­­ Agrártudományi Egyetem hallgatói szerez­hetnek szakmai gyakor­lati ismereteket.­­ Kiváló fémgyűjtők. Csongrád és Békés me­gye területén az idén­ már 31 ezer tonna vashulladé­kot gyűjtöttek és értéke­sítettek, ötezer tonnával többet, mint tavaly egész évben. — Az ország legnagyobb tejporgyárának alapjait rakták le kedden Csor­nán. A 130 millió forintos költséggel felépülő üzem berendezéseit és techno­lógiáját egy dán cég szál­lítja. — Orgazdaságért és 330 rendbeli magánokirat­hamisításért került a vád­lottak padjára Spilman Ferenc 25 éves vértes­­szöllősi, Pödör Imre 30 éves tatabányai, Ács Mik­lós 32 éves oroszlányi és Birkás István 23 éves, ugyancsak oroszlányi la­kos, valamennyien a Ta­tabányai Kristály Ven­déglátóipari Vállalat gép­kocsivezetői. Menetleve­leket hamisítottak és benzinjegyekkel manipu­láltak. A bíróság a vád­lottakat jogerősen három­ezertől tízezer forintig terjedő pénzbüntetésre ítélte.­­ Lubos Kohoutekkel, a felfedezővel a­ fedélze­tén hétfőn kifutott a New York-i kikötőből a Queen Elizabeth II. A hajó a csillagászat 1200 hívét vi­szi az Atlanti-óceán fel­hőtlenebb vidékeire, hogy zavartalanabbá figyel­hessék meg a híres üstö­köst. ■— Csónakázó- és hor­gászótavat létesítenek a festői szépségű Réti­­völgyben, egy kimerült kavicsbánya helyén, 40 ezer négyzetméternyi te­rületen. Ehhez a vizet a közeli Gyöngyöspatakból nyerik.­­ Könnyelműség okoz­ta azt a két tűzesetet, amelyhez kedden riasz­tották az esztergomi tűz­oltókat. A kesztölci Jó Szerencsét Tsz kazánhá­zában egy több száz lite­res olajtároló alatt üze­meltették a villamos hő­sugárzót. Melegétől tűz keletkezett. Hasonló fele­lőtlenség miatt keletke­zett lakástűz kedden Esz­tergomban, a Bajcsy-Zsi­­linszky út egyik házában. A tulajdonos a kályha mellett papírhulladékot halmozott fel, amely a kályha melegétől lángra lobbant. A kár 20 ezer fo­rint.­­ Négyes karambol tör­tént Budapesten a VIII., József körút 62. számú ház előtt. Mihalik József 33 éves gépkocsivezető te­herautójával egy 6-os jel­zésű villamosnak ütkö­zött, majd továbbhalad­va egy tehergépkocsival karambolozott és egy par­koló személygépkocsiba szaladt. A tehergépkocsi vezetője, valamint utasa, Kardos András 26 éves anyagbeszerző súlyosan megsérült. — A Nemzetközi Pen végrehajtó bizottsága de­cember 12-én és 13-án Londonban ülést tart. A találkozón a Magyar Pen Clubot Boldizsár Iván és Kéry László képviseli. — Az angol National Assembly of Women nő­szervezet­­ kéttagú kül­döttsége hétfőn a Magyar Nők Országos Tanácsá­nak meghívására egyhe­tes látogatásra hazánkba érkezett. Itt-tartózkodá­­suk alatt a magyar nők helyzetével, a nőmozga­lom tevékenységével is­merkednek.­­ Kedden a budapesti Csehszlovák Kultúrában szlovák népművészeti ki­állítás nyílt. A január 3-ig nyitva tartó tárlaton csipkék, kék festőanya­gok, kerámiák, szalmako­sárkák, tálcák, fafaragá­sok, hangszerek, szőnye­gek fogadják az érdeklő­dő látogatókat. A szlo­vák népművészeti kiállí­tást Ladislav Chalupka, a Slovart-cég vezérigazga­tója nyitotta meg. — Az országos számí­tástechnikai kiállítás ese­ménysorozata kedden a szakmai napok nyitányá­val folytatódott Szolno­kon. Korunk egyik leg­fontosabb s legfejlettebb tudományágával 18 válla­lat és intézmény bemuta­tóján ismerkednek az ér­deklődők. — A miskolci országos grafikai biennálét keddig már több mint három­ezer művészetkedvelő lá­togatta meg. A kiállító művészek több alkalom­mal tartottak tárlatveze­tést. — Az első exportszál­lítmány. Egy évvel ez­előtt kezdte meg a ter­melést a Székesfehérvári Bútoripari Vállalat. Az idén már 130 millió fo­rint­­ értéket termeltek. Kedden útnak indították az első exportszállít­mányt az NDK-ba.­­ Harkány gyógyvize százötven évvel ezelőtt buggyant fel először, s negyedszázada, hogy a gyógyfürdő állami tulaj­donba került. A páros ju­bileum alkalmával adták át rendeltetésének a két­szintes, nagyon szép, új téli fürdőt.­­ A Komárom megyei közlekedésbiztonsági ta­nács kedden tartotta ala­kuló ülését. A tanácskozó­testülettel egyidejűleg megválasztották a külön­böző szakbizottságokat, s­­így megyei szinten csak­nem száz szakember kap­csolódott be a közúti bal­esetek megelőzését szol­gáló munkába.­­­ Két álarcos, fegyve­res férfi tört be hétfőn New York Brooklyn vá­rosnegyedének tengermel­­léki demokrata klubjába. Hat embert a falhoz ál­lítottak, majd egyikükbe, a 33 éves Miguel Cosmé­­be hátulról eddig isme­retlen okból hét golyót eresztettek. A rendőrség megállapította, hogy az áldozat bukméker volt.­­ A BKV közli, hogy december 12-én, 13-án, 14-én 8.30 órától 13.30 óráig a Krisztina kör­úton, a Hajnóczy utca— Attila körút között vá­gányjavítási munkák miatt a munkálatok ide­je alatt a Déli pályaud­var—Moszkva tér között villamosviteldíjjal autó­buszokat közlekedtet. MINISZTERI RENDELET A HÁZASSÁGKÖTÉS ELŐTTI KÖTELEZŐ CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁSRÓL Megjelent az egészségügyi miniszter rendelete a házasságkötés előtti kötelező család- és nővédelmi ta­nácsadásról. Eszerint január 1-től minden 35. életévét még be nem töltött magyar állampolgár házasság­kötés előtt köteles részt venni a család- és nővédelmi tanácsadáson. Ez alól csak az kivétel, aki korábbi házasságkötése előtt ilyen tanácsadáson már részt vett, s ezt igazolja, illetve aki külföldön kíván házas­ságot kötni. A házasulók — tanácsadás céljából — az állandó vagy ideiglenes lakóhelyük szerint illeté­kes tanácsadó szervet vehetik igénybe. Együttesen azonban a házasuló felek egyikének lakóhelye szerint illetékes tanácsadó szervet is igénybe vehetik. A há­zasságkötés előtti tanácsadást a család- és nővédelmi tanácsadók végzik, illetve — ha a lakóhelyen család- és nővédelmi tanácsadó nem működik — a rendelő­­intézet szülészeti-nőgyógyászati szakrendelése látja el. Azt, hogy a megye lakosai — a helyi körülményeket figyelembe véve — a tanácsadást végző szervek közül melyiket vehetik igénybe, a megyei tanács egészség­­ügyi szakigazgatási szervének vezetője határozza meg. A tanácsadást végző orvos a házasulókat családter­vezési kérdésekben részesíti megfelelő felvilágosítás­ban és tanácsadásban. Erről igazolást állít ki, amelyet a házasságkötést megelőzően be kell mutatni az anya­könyvvezetőnek. AGROKÉMIAI KÖZPONTOK A MEZŐGAZDASÁGBAN A mezőgazdaság kemizálásának új útját keresik a termelők és a kereskedelem. Megalakult az első, úgynevezett agrokémiai központ — ezt a Hőgyészi Állami Gazdaság és kilenc tsz az AGROKER támo­gatásával közös vállalkozás formájában hozta létre — s újabb központok létesítését határozták el, például Barcson és Orosházán. Az új kezdeményezésről, a mezőgazdaság vegyianyag-ellátásáról a MÉM-ben ad­tak tájékoztatót. Az utóbbi öt évben lényegében meg­kétszereződött a műtrágya-felhasználás, s az idén meghaladja az 1,1 truillió tonnát. Még ennél is na­gyobb mértékben nőtt a növényvédőszer-felhasználás. Gyom- és rovarirtókra 1973-ban 4,1 milliárd forintot fordítottak az üzemek. A mezőgazdaság kémiai köz­pontjai a tervek szerint egyenként 30—50 ezer hektá­ros területet látnak majd el. A közös vállalkozásban összefogó termelőüzemek egyebek között megoldják a tárolást, az anyag kezelését és a vegyi anyag előké­szítését. A központok nagy teljesítményű műtrágya­szóró és növényvédő berendezésekkel is rendelkeznek majd. Szeretettel is köszöntjük úgy névnapjukon aj ^a/rce/Za nevű ^ kedves olvasóinkat. FELD MÁTYÁS színigazgató, színpadi szerző halálának 20. évfordulója, MENDE GUSZTÁV festőművész 10 esztendeje halt EDVARD MUNCH norvég festő, a norvég művé­szet első kiemelkedő egyéni­sége, a századforduló jelentős alakja 110 esztendeje szüle­tett. Operaház: A bolygó hol­landi (B-bérl. 4. ea, 7). — Er­kel Színház: Porgy és Bess (Főisk. bérl. XI. s., 3. ea., 7). — Nemzeti Színház: Színház a cethal hátán (7). — Katona József Színház: Odüsszeusz szerelmei (7). — Madách Színház: Peer Gynt (7). — Madách Kamara Színház: Zendülés a Caine hajón (7). — Vígszínház: Furcsa por (7). — Pesti Színház: Széchenyi és az árnyak (7). — József Attila Színház: Motel a he­gyen (7). — Operettszínház: Hegedűs a háztetőn (7). — Vi­dám Színház: Több órás nap­sütés (fél 8). — Thália Szín­ház: Karagöz (7). — Mikrosz­kóp Színpad: A versenyló halála (7). — Irodalmi Szín­pad: A teszt ördöge (Mikes Lilla előadóestje a Korona Cukrászdában, 7). — Egyete­mi Színpad: A Skylab-prog­­ram (7). — Bartók Színház: Láthatatlan ember (du. 3),­­ Mátyás király juhásza (a Csi­liben, du. 3). — Bábszínház: Gulliver (de. 10), A fából fa­ragott, Petruska (du. 3). — Kamara Varieté: Hosszú, for­ró ősz (6 és fél 9). — Zene­­akadémya: Postás Szimf. Ze­nekar (Remekművek 2., fél 8). Kisterem: Szabó Andrea zongoraestje (Schubert- és Schumann-szonáták 2., fél 8). KOSSUTH RADIO 8.20 Vincze Viktória és Paver András énekel 8.44 Paisiello: A sevillai borbély Kétfelű. vígopera *0.05 Iskolarádió 11.20 Gének az egészségért 11.30 A Szabó család. Ism. *2.35 Tánczenei koktél 13.20 Színes néni muzsika 13.50 Válaszolunk hallgatóinknak 14.05 Éneklő világ Nőkről — nőknek is Jo Harsán a kürtszó! 15.45 Vass Lajos: Lebegő táj ( MŰSOROK ) 16.05 Országutak. II. 16.25 Népdalok, népi zene 17.20 Zinka Milanov énekel 17.39 Harminc év magyar drámái. Ezer év 19.45 Kedves lemeze...n A mikrofon előtt: Péchy Blanka 20.41 A Bee Gees együttes műsorából 21.00 Házimuzsika 22.10 A negyedik közel-keleti háború 22.20 A dzsessz világa­ 23.20 Új lemezeinkből Sibelius: I. szimfónia 0.10 Machaut műveiből PETŐFI RADIO 8.05 Zenekari muzsika 8.44 Behár György szerzeményeiből 9.03 Tánczene 10.00 A zene hullámhosszán 12.00 Nóták 12.20 Dohnányi Ernő saját­­ műveiből zongorázik 12.40 Házunk tája 13.03 A Windsor! víg nők 14.00 Zenés délután kettőtől hatig! 18.20 Népi zene, nóták 19.00 Beethoven: G-dúr zongoraverseny 19.33 Tolvaj­ok városa ■ Naimányi László hangjátéka 20.25 Kis tragyar néprajz 20.33 Fdda Moses Pfitzner-dalokat énekel 20.57 A kozmikus orvostudományról 21.07 Huszka Jenő operettjeiből 21.30 Egy asztal mellett 22.00 Népdalok 22.30 Zenekritikusok hanglemezekről 23.15 Szabó Ferenc— Petőfi Sándor: Fa rkasok dala 23.25 Könnyűzene 3. MŰSOR 18.05 Iskolarádió 13.25 Kamarazene 18.45 Külföldi tudósoké a szó 19.00 HANGFELVÉTELEK — FET­SÖZÖKON 20.23 A montreul:­ nemzetközi dzs­­özfesztivál felvételeiből 20.50 A KÓGÖSIRODALOM MESTEREI MONTEVERDI: NÉGYSZÓLAMÚ MISE. 21.13 A STÚDIÓ 11 JÁTSZIK 21.43 SZÁZADUNK ZENÉJÉBŐL 22.28 SZÜNTETÉS A SZERÁJBÓL • TELEVÍZIÓ 9.20 ITV 9.56 Korunk fő tartalma 10.15 Falak között. Ism. 11.15 Életet az éveknek. Ism. 11.45 Játék a betűkkel. Ism. 15.30 ITV 16.13 Hírek 16.25 Ruch Chorzow— Bp. Honvéd UEFA labdarúgó-mérkőzés 18.20 A harmincas évek zenéje. Olasz film 19.05 Nő — három szerepben 19.15 Mese 19.30 Tv-híradó 20­00 Kék fény 21.00 Puccini: Gianni Schicchi. Vígopera 22.00 Tv-híradó 2 22.10 Az MTESZ perredszázada 2 MŰSOR 20.00 Rendezte­­ Mih**vfi Imre Iván Ilics halála Tv-film 14 éven felülieknek 21.35 A Csehszlovák Tv zenés szórakoztató műsora POZSONYI TELEVÍZIÓ 15.25 CH Bratislava— Borac Bania Luka férfi kézilabda-mérk 18.00 Esti mese 13.3­5 Dalok 19.00 Tv-híradó 19.45 Csehszlovákia—NDK jégkorongmérkőzés ♦ 197­3. december 12 MOZIMŰSOR .A szövegben a gyártó or­szágot csak­ kezdőbetűvel vagy rövidítve jelöljük. Egyéb rö­vidítések: mb: magyarul be­szélő. **. .16 éven felüli, •••­. 18 éven felüli. A budapesti mozik pénztári­­ rendje egész nap játszó mozikban: Pénztár­­nyitás az előadás kezdete előtt 1 órával aznapra és egy napra előre. Csak délután működő moziknál: pénztárnyitás az előadás kezdete előtt másfél órával aznapra és három nap­ra előre. 1573. december 13—­19-ig STÚDIÓPROGRAM Fellini — Róma. (pl—ír. **): Toldi stúdiómozi 12, 4, 17, 9; Fény 13 án 3, 16, 8; Pest-Bu­da 14-én 16, 8; Kőbánya 17-én 3, f6, 8; Felszabadulás 13-án 3, f6, 8; Uggcsa 19-én 3, f6, 8. Jó megjelenésű Ausztráliai feleséget keres (mb. pl): Alfa f4, 6, f9; Vörös Cs­ag f9, 11, f2; Bartók 10, hl; ■ Felszaba­dulás 13—17 és 19-én f3, f6, 8; Madách 5, f8. Minika (rom): Bányász f4, h6, 8. HsilAlgystr az Őserdőben, X— n. (sz): Corvin n4, h7; Alkot­mány 17—19, h3, 6; Dózsa 17— 19, h4, 7; Táncsics 13-16,h 3, n7; Tátra 13—16, 4, n8. Áldd meg az állatokat és a gyermekeket (mb, am): Pus­kin 4, n7, f9; Ugocsa 13—18, n4, f6, h8; Bástya f9, fn­, hl; Kőbánya 18—19, 4, n7, f9; Kölcsey n4, f6,­­ h8. Twiggy, a sztár (ang): Pus­kin f9, 11, f2; Május 1. este f9; Csokonai 14, 6, f9; Alkot­­mány 13—16, 3, f6, 8; Bástya minden este 10. Régi idők focija (m): Szik­ra 4, 6, 8; Dózsa 13—16, f4, h5, 8; Kőbánya 13—16, 3, n6, f8; Táncsics 17—19, f4, h6, 8; Tát­ra 17—19, h4, 6, n9. Az Anderson-magnószalagok (am): Vörös Csillag 4, n7, f9; Május 1. h9, 11, n2; Pest-Buda 13-án és 15—19 n6, f8, ünnep­nap 3-kor is. Csendesek a hajnalok, X—II. (mb, sz): Szikra 9. f1; Bástya 3, f7, Bartók este f7. Modern idők (am): Uránia 14. h6, 8; Haladás f3, f5, f7, f9* Fény 14—19. 4, 6, 8. Elátkozottak (mb, ol—NSZK, ***): Duna 4, 7, ünnepnap 2, 5, 8. Bányász nl6, ni. Felügyelő életveszélyben lan­dol): Kossuth XIII. f4, h6, 8; Csokonai h9, 11, n2; Óbuda 13—16, 14, h6, 8. Érintés (svéd—am, ***): Mű­vész h4, 6, f9. A tüzes íjász (Robin Hood) (ol—fr— so): Május 1­­4, n7. A kétéltű ember (sz): Fény 13-án 9, 11, 1, 14-től nl0, fl2, h2. Vörös tulipánok völgye (mb, sz): Palota 13—15, 5, f8; Ma­ros 17—19, n8, h8. Kaleidos-deco (ang,am): Mű­vész 9, nl2, f2. Én nem látok, te nem be­szélsz, ő nem hall (mb, pl): Snort 14, h6, 8; Palota 17— 19, 5, f8. A nagy Red (mb, am): Ma­dách 16-án h3. Titokzatos rendszám (mb, szt. Palota 16-án h3. Boszorkányk­mester (magya­rul beszélő, NSZK): Felsza­badulás vas. de. 9, 11, 1. * Híradó: MH, legenda a ka­lapácsról (szín, m). Tudo­mány és technika (107 Vm), Energiaválság? (m), Sáró, A beteg kutya (szín, 1. rajz). Reggel 9-től este 11-ig foly­tatólag. * Humorkoktél: Bartók f4. f5. f6. * Csínom Palkó (m). Filmfó­rum: Nyilvános vita az al~ Fővá-"*'«! Művelő­dési Ház, XT., Fehérvári út 47, 19-én 5-kor. ★ gyermekmozi Három cimbora (soro­zat): Bem f4. f5. 18-án nl0, m­l, m2, mi, n3, n3-kor is. Furcsa zálogtárgy (mb.,sz): Zrínyi 16-án f10. Peti kalandjai (mesesoro­zat): Tanács 9, m­l, ±12, hl, 2. Macska kaland (mesesorozat): Mátra 16-án 11. * Akinek van egy unokatest­vére Bronxban (ang): Ipoly n4. Andrej Rubljov, I—H. (sz): Alkotás este n7. Álom luxuskivitelben (am): Mátra 3, 16, 8. Álljon meg a menet (m): Honvéd f5-től 8-ig folytató­ártatlan gyilkosok (m): Akadémia 17—19, f4, h6, 8. Berlinből jelentkezem, I— II. (mb, sz): Alkotás nl6, 12. Buck és a prédikátor (am): Diadal f4, h6, 8. Tinódi 13— 1­­3, f6, 8. Charly (am): Tisza f4, h6, 8. Chato földje (am, **): Ki­nizsi f4, h6, 8. Egy srác fehér lovon (m): Bem 13—15 és 17—19, nl0, nl2, n2: Tinódi 17—19, 3, f6, 8. Erett cseresznye (mb, NDK): Zrínyi 13, f5. Folytassa, doktor (mb, an­gol): Mátra 9, 1l, 1, ünnep­nap 9, 1. Gyöngyvirágtól­­ lombhullá­sig (m): Tisza 19, 11, n2. Hét mesterlövész (am): Zrí­nyi fi6, 12 és este 17, 9, ün­nepnap 12-kor is. A 22-es csapdája (mb, am, ***): Gorkij 3, f6, 8. Idegen a cow­boyok között, I—II. (am): Bethlen 13—16, f4, f7. Jog az ugrásra (sz): Tanács 14, h6. Orvosság a szerelemre (1) 13—16-ig: h5, 7. A Saturnus nem válaszol, I—II. (sz) 17— 18-ig: h5. Gutenberg Művelő­dési Ház (VIII., Kölcsey u. 2). Kis nagy ember (am. ••) 16-án: n3. f5; ie-én: n5. f7: MOM S­­pkasits Árpád Műve­lődési Ház (XII., Csörsz u. 18). Körhinta (m): Alkotás h3. f5. TARTÓS ÖRÖMÖT SZEREZHET ÉRTÉKES, SZÉP AJÁNDÉKKAL Csikóbőrös kulacsok, faragott cigarettakinálok, faragott likőrös készletek, szűrrátétes terítők, futók és párnák, sárközi szőttesek díszdobozban, népviseletű babák, népi hímzéssel díszített blúzok GAZDAG VÁLASZTÉKBAN KAPHATÓK a NÉPMŰVÉSZETI BOLTOKBAN IV., Újpest, Bajcsy-Zsilinszky u. 17, VI., Lenin körút 84, XI, Bartók Béla út 50, XIII, Szent István körút 26 és a FŐVÁROS MINDEN PONTJÁN TANÁCSADÁSSAL SEGÍTJÜK ÖNT A LEGALKALMASABB AJÁNDÉK KIVÁLASZTÁSÁBAN .# Mária, a skótok királynője (mb. ang): Zuglói 17—19, 3, h€, 1’9. Megvárom, míg élsz (cseh): Ipoly este 16, 8. A milliárdokat érő ember (fr): Balaton h9, 11, n2, a­ film játszási joga XIL hó­ban lejár. Pluto és Puck (m): Óbuda 17—19, f4, h5, 6, nS, f9. Sógorom, a zugügyvéd (mb, am): Tanács este 8, a film játszási joga XIL hóban le­jár. A szerelem anatómiája (s, •*): Bethlen 17—19, h6, 8. A tigris (dl, ••): Honvéd hlO-től n3-ig folytatólag, a film játszási joga XII. hóban la jár. Tojás (fr, •*): Balaton 14, h6, 8. A tizedes meg a többiek (m): Bethlen 17—19, f4. Az utolsó­­mozielőadás (am, **): Bem este 16, 8; Zuglói 13—16, 3, f6, 8. Filmmúzeum (VII., Tanács krt. 3): Egy tinédzser naplója (dán, készült 1966-ban, **) 13—14-én: 10, 12, 2, 4; 15— 16-án: 10, 12, 2, 4, 6, 8, 17-én: 10, 12, 2; 18—19-én: 10, 12, 2, 4. (Jegyelővétel 2 napra előre.) KULTUSZ HÁZAK MOZIMŰSORA

Next