Népszava, 1973. december (101. évfolyam, 281–305. sz.)

1973-12-01 / 281. szám

197­3. december 1. Járási rangról —ipari központtá A 4500 lelket számláló Somogy megyei Tab köz­séget ipartelepítésre je­lölték ki öt évvel ezelőtt, s a Videoton kapott az al­kalmon: szerződést kötött a megyével, hogy a járási székhely megszűnésével kiürült bírósági és tanácsi épületekben nagyobb üze­met létesít. 1969-ben egé­szen kis létszámmal meg is kezdték a televízió-al­katrészek gyártását. A két épület közös ud­varban, a község közepén áll. A meredek kocsifeljá­ró egyáltalán nem jelzi, hogy itt üzemi terület kez­dődik. Csak a kopott, el­hagyatott kapusbódé utal a Videotonra, ablakai he­lyére tv-képcső elejét ra­gasztották valamikor. A földszinti folyosón azon­ban már alkatrészhegyek fogadnak, a hajdani tár­gyalóteremben pedig igazi nagyüzemi, szalagszerű munka lüktet. A hosszú­kás helyiségben idősebb és fiatalabb asszonyok gya­korlott kézzel szerelik a hangolóegységeket, van rajta. Ennél a mun­kánál van nagyon fontos szerepe a térlátásnak, hogy a sűrűn egymás mel­lett álló gyűrűk alig lát­ható furatát eltaláljuk a huzallal. Az 500 fős gyáregység az idén 100 millió forintot termel, de ez az összeg 1975-re várhatóan meghá­romszorozódik. Addigra elkészül az új üzemcsar­nok a község szélén, és a létszám is eléri az 1200 főt. Nagy változást jelent ez, az azelőtt főként me­zőgazdasággal foglalkozó község és az egész kör­nyék életében. Számítástechnika Somogyban — Már kilencedik éve dolgoztam az ide 11 kilo­méterre levő Bedegkéren, a tsz-ben, amikor a Vi­deoton meghirdette az új gyár munkásfelvételét — emlékezik Sepsei Jánosné, a munkaasztal mellett, mi­közben a csipesszel bab­rál. — Azonnal jelentkez­tem. Sok más asszonnyal együtt vállaltam a bejá­rást, sőt, az első hónapok­ban minden reggel a Vi­deoton buszával Székesfe­hérvárra jártunk tanulni. Szép munkát végzünk itt, és lényegesen többet kere­sünk, mint azelőtt. Hattól kettőig dolgoz­nak, aztán busszal men­nek haza. Előttük a fél délután, jut idő a háztar­tásra és a pihenésre is. Megismerték a televízió­gyártás titkait, s ma már a nemrégiben még oly rej­télyesen hangzó számítás­­technika felé kacsingat­nak. Az apró, piciny sűrű­ket mikroszkóp alatt fia­tal nők rakják szitafor­mába az előkészítőben. A feszült figyelem csendje árad körülöttük, ahogy pi­ci tűvel igazgatják a sok fekete mákszemet. — Májusban jöttem ide és a pszichológiai vizsgá­laton alkalmasnak talál­tak erre a munkára — mondja Varga Csabáné. — Aki a memórián dolgozik, mindenki volt ilyen vizs­gálaton. Alapkövetelmény a biztos kéz, a jó szem ... — És a térlátás is — te­szi hozzá Tóth Istvánná. — Így is lassú munka he­lyére rakni a sok kis gyű­rűt. Hosszú idő kell, míg megszokja az ember a mikroszkóp alatti munkát. Az előkészített memó­riaegységeket a szomszé­dos teremben veszik keze­lésbe. Mint az iskolában, amikor dolgozatot írnak, plnek szinte mozdulatlan — A számítástechnikai program feladatainak tel­jesítése érdekében az ere­detileg tv-alkatrészre ter­vezett gyáregységet a szá­mítógépgyárhoz csatolták — magyarázza Mohos Jó­zsef, a tahi gyáregység ve­zetője. — Fokozatosan megszüntetjük a televízió­egységek szerelését, és ezek helyett mechanikus szerelvényeket, ferritgyű­­rűs memóriákat, valamint nyomtatott áramköri lapo­kat készítünk. Az átszer­vezést már tavaly meg­kezdtük. Jelenleg körül­belül fele-fele a televízió és a számítógép alkatrész­­gyártás aránya, de jövőre a számítógép minden mást kiszorít. Az átállást nem lehet gyorsítani, mert az új gyártást ismét tanulni kell, ráadásul egyes ter­mékeink, például a ferrit­­gyűrűs memória szerelése, nagy precizitást követel, csendben, a jól megvilágí­tott asztalok fölé hajolva a szinte iskoláskorú lá­nyok. Csak a székek recs­­csenése hallatszik időn­ként. — Nagyon vékony, né­hány század milliméteres huzalt fűznek a gyűrűkbe — veszi önkéntelenül is suttogóra a hangját Mohos József. — Méghozzá min­den gyűrűbe három szá­lat, külön-külön. A sötét színű lapon én csak pontokat látok — nyilván rossz a szemem. A lányok viszont szabad szemmel fűzik be a huzalt a gyűrűk kéttized milli­méteres furatába. — Lassú, de érdekes munka — magyarázza Kérdő Ágota. — Én még csak május óta dolgozom a számítástechnikai rész­legen, és elég soká tart, míg felfűzök egy lapot. Egy memórián két-három hétig is dolgozom, igaz, majdnem 70 ezer gyűrű Új szemlélet, új igények — A felszabadulás előtt itt csak egy kis létszám­mal dolgozó téglagyár volt — magyarázza dr. Szabó Károly tanácselnök.­­ — Később egy gépállomás adott munkát néhány fér­finak, míg a többi iparba vágyó más városba járt dolgozni. Legfőbb gon­dunk a női munkaerő le­kötése volt, az ipartelepí­tésnél is elsősorban nőket foglalkoztató üzemet ke­restünk. Így kapott a Vi­deoton a megyei iparfej­lesztési keretből 12 millió forintot, és a két meg­szűnt járási hivatal épü­letét. D E néhány év alatt az emberek életében olyan változás következett be, amit csak az ipar hozhat. A szemléletük is megvál­tozott, és olyan, eddig szó­ba sem került igények je­lentkeztek, amelyeknek nagyon örülünk. Szenny­vízcsatornát, utakat épí­tünk, takaros, modern há­zak nőnek ki a földből. A tanyasiak közül is sokan beköltöznek. Megnőtt a község vonzása, pedig na­gyon féltünk annak ide­jén, hogy a járási szék­­hely megszűntével elsor­vad a település. Szeren­csére fordítva történt, és úgy érzem, egyikünk sem járt rosszul ezzel az „üz­lettel”. Biztosan. A tabi és kör­nyékbeli munkát kereső lányoknak nem kell már a balatoni idénymunkát hajszolniuk, hiszen hely­ben biztosít elfoglaltságot és tisztes keresetet a kor­szerű ipar. Mostanában egyre kevesebbet panasz- s­kodnak a tabiak az el­vesztett járási rang miatt is, hiszen Tab ipari köz­ponttá alakul. És ez sem kisebb rang. Tóth Jenő Pszichológiai vizsgálat után Az Alföld poros szögle­tében húzódik meg nagy­apám faluja, Jásztelek. Kicsi és jelentéktelen, mint gyerekkorom távoli éveiben. Ott ma is korán fekszenek és a hajnallal kelnek az emberek. A megszokás ma is felvégre és alvégre osztja a kes­keny utcákat, aminek hajdanában itt vallási oka volt, de már csak a legöregebbek tudják, me­lyikben laktak a katoli­kusok, melyikben a refor­mátusok. Egyetlen templom dí­szeleg kopott tornyával a főtértől balra. Huzatos to­ronyablakain ki-bejár a szél, és ugyanazt a titok­zatos dallamot fütyörészi, amit csak ez a szél, és csak ezek között a fa­eresztékek között fütyöl­­het. Régi dal. Szövege so­sem volt Talán valaha értették. Ma oda se fi­gyelnek rá. Emlékszem, úgy négy­éves lehettem, amikor a falu kivénhedt malomké­ményét berobbantották. A közelben ólálkodtunk, és sehogyan sem értettük, hogy mi lesz ezentúl az­zal a két gólyával, akik minden nyáron híven visszataláltak a kémény­re. Még a falu két bo­londja, Lajcsi és Gazsi is odajött szájat tátni a gondjaikra bízott tehe­nekkel együtt. Hogy cso­da volt. Szentségtörés. Nem lehetett szó nélkül hagyni. A falu apránként öltöt­te magára a megváltozott világ ruháját. A központ­ba gondozott parkot te­lepítettek. Vadonatúj csa­ládi házak nőttek ki a vályogviskók helyén. A régi, de masszív épületek kívül-belül frissen van­nak mázolva. Kő- és vas­kerítés védi a portákat. A sok bicskázást megélt kocsmát lebontották, új művelődési házat húztak a helyére. A 14 gyerekes cigány Böske, akit ma is csak így ismer a falu, fél éve sincs, hogy házat vett magának a központban. Gyerekei felnőttek és ve­le együtt kinőtték a ci­gányvég hírhedt nyomo­rúságát. Szóval mégis más ez a falu, mint gyermekségem idején. Nehezen ismerek rá. A búcsúk is mások, a körmenet sem az „iga­zi”. Talán csak Guszti, a szeméthordó és az ő élete párja, Aranka a régi. A mongol arcú kis ember rágja a bagót és Aranká­ja cifra rongyokba öltöz­ve lohol utána. Ők időt­lenek maradtak... Nagy­apáinak házával együtt Az öreg ház fehérre meszelt, alacsony, apró ablakos, nádfedeles. A szobában összezsugorod­tak — pedig gyerekszem­mel micsoda óriásak vol­tak — a mennyezetet tar­tó gerendák, a mesét őr­ző búbos kemence, a né­hol vakká kopott kerek tükör, a konyhában a festett fakomód, a há­romlábú suszterszék, a szakajtók és a szenes va­saló. Itt született nagyapám, akárcsak az apja és a dédapja. Ma is itt él hű Rozáliája figyelmet keltő szépségének emlékeivel, közel a kilencvenedik esztendejéhez. Gyermekei, unokái szétszórva az or­szágban, Ő meg a vele együtt zsugorodó portán, ah­ol egymás után halnak el a gyümölcsfák és már a malachoz sincs kedvük üres hátul az ól. Nagyapámat mindenki ismeri, s ő is mindenkit ismer. Kampós botjára támaszkodva mindennap kibaktat sétálni a faluba. Vén, elkeskenyedett sze­mét vonzzák a változá­sok. Megcsodál minden újat. Rábólogat öreg ko­májával erre vagy arra. Meg-meglátogatja a ha­rangozót, tisztességgel kö­szönti a tanácselnököt és a papot. A tanácstól időnként felkeresik. Azért is, hogy megkérdezzék, jól van-e? És azért is, hogy rábe­széljék, adja el István bá­csi a portát. Az ilyen öreg viskó már nem illik bele a falu képébe. Kan helyette újat. Ha akarja, kétszobásat ... Nem akarja. Szikár, hajlott alakja kiegyene­sedik ilyenkor a dactól és a csökönyös, konok erő­től. — Ha meghaztam, a maguké. Csináljanak ve­le, amit akarnak. A gye­rekeimnek van. A famí­liát már nem köti ide semmi. De én, kedves öcsém, itt születtem . . Az öreg ház az emlé­kek emlékét is beszívja a vályog repedéseibe. Sokat­­ ismerek, őrzök ezekből magam is. De ami nekem furcsálkodás a múlton, az nagyapámnak a szenve­délyek, a születések, a nagy bánatok valósága kapaszkodó. Vér, ami fut az erekben. Könny, ami­től zacskós lett a szeme­­alja. Hat gyerekének sí­rása, saját élete bizonysá­ga. Most és mindaddig, amíg a Gyertyaoltogató rá nem helyezi a koppantót, élete már alig pislogó lángjára. Szabó Iréné Öreg h­ás NÉPSZAVA A jószomszédság haszna Tervek — ké nyelven Magyar és csehszlovák területfejlesztési szakem­berek tanácskoztak a na­pokban a Heves megyei Noszvajon. A tárgyalások alapját a Városépítési Tu­dományos és Tervező In­tézet (VÁTI) és a bratis­­lavai Állami Urbaniszti­kai és Terület­tervezési Intézet (URBION) közös tanulmánya képezte. Amint a vaskos tanul­mányból kiderül, csak­nem 29 ezer négyzetkilo­méternyi térség, Szlová­kia területe egyharmadá­­nak, Magyarország terü­lete egynegyedének össze­hangolt fejlesztéséről van szó, amely Győr. Neve Zámky, Levice, Salgótar­ján, Kosice, Eger és Mis­kolc jövőjére is kihat. A határok mentén — Nem új dolog a határ menti területek közös fejlesztése. Még­sem találkoztunk eddig ilyen nagy horderejű és ilyen alapos közös ta­nulmánnyal. Minek kö­szönhető ez? Nagy múltra tekint már visz­­sza a két­nyelvű, de kö­zös tervezés? — kérdez­tük dr. Kóródi József­től, az Építésügyi és Vá­rosfejlesztési Miniszté­rium főosztályvezetőjé­től. — Való igaz, nagysza­básúnak számít ez a mun­ka az egymással szomszé­dos európai államok kö­rében. Büszkén állapítjuk meg ezt. Már azért is, mert — az aránylag sze­rény kezdetet nem szá­mítva — mindössze két éve jött létre a terület­­fejlesztési állandó mun­kabizottság a magyar— csehszlovák gazdasági és tudományos-műszaki együttműködési vegyes bizottság keretében. E két év alatt jártuk be a ha­tár menti területeket, ír­tuk össze mindkét olda­lon a területi tanácsok, minisztériumok elképze­léseit, igényeit, majd — miután, ezeket több ülé­sen megtárgyaltuk, egyez­tettük — a VÁTI és URBION ezek aránján ké­szítette el a kétnyelvű vaskos tanulmánytervet, amely 83 pontban sorol­ja fel a teendőket — Milyen súllyal sze­repel a gazdasági együttműködés a 83 problémakörben? — E két év nem volt elegendő arra, hogy a maga teljességében, mély­ségében felmérjük, mi­lyen lehetőség nyílik pél­dául a miskolci Lenin Kohászati Művek és a Kassai Vasmű, vagy a KGST legnagyobbjai kö­zé tartozó losonci, illetve salgótarjáni tűzhelygyá­rak együttműködésére. Azt azonban már tudjuk, hogy rendkívül nagyok a lehetőségek.­­­­ Terveink között sze­repel például a határ menti térségben található ásványi kincsek közös ku­tatása, bányászata, fel­dolgozása. Még előrehala­dottabb szakaszban van a műtrágyacsere terve. Mindkét ország nagy szállítási költséget taka­rítana meg, ha a Kisal­földet Pozsonyból, Kassa vidékét viszont Kazinc­barcikáról látnák el nit­rogén műtrágyával.­­ A műtrágyacseréhez hasonlóan valószínű, ha­marosan megállapodás születik az Ózd—Salgó­tarján közötti vasúti te­herszállítások ügyében. Mintegy évi kétszázezer tonna árut szállítunk a két város között, jelenleg Miskolc—Hatvan közbe­iktatásával. Mindössze 69 kilométerre lehetne lerö­vidíteni ezt a 210 kilomé­teres távolságot, ha a Bánréve—Filakovo vasút­vonalon szállíthatnánk. Ikervárosok — Csak felvillantottam a gazdasági együttműkö­dés néhány lehetőségét, annak érzékeltetésére, hogy ami ma van (több száz magyar teherautó dolgozik Szlovákiában, szállodát építünk Po­zsonyban és így tovább), valóban szerény kezdet­nek tekinthető a lehető­ségekhez képest. Ezeket majd a jövőben fogjuk alaposabban felmérni. Eddig ugyanis az urba­nisztika és infrastruktúra tárgykörébe tartozó kér­dések vizsgálata vette igénybe az erőnket.­­ Milyen elvi és gya­korlati megállapodások születtek az utóbbi té­mákban? — Ilyen például a há­rom urbanizációs zóna összehangolt fejlesztése. Közismert ugyanis, hogy a Csehszlovákia felől Ma­gyarországra irányuló idegenforgalom zöme a Pozsony—Győr—Buda­pest, Zólyom—Beszterce­bánya—Budapest és a Kassa—Miskolc vonalat veszi igénybe. Ugyanez érvényes fordítva. Tekint­ve, hogy milliók mozog­nak ezeken az útvonala­kon minden évben, va­lóban közös érdek a fej­lesztési tervek egyezteté­se. — Ugyancsak alapvető érdek fűződik a Komá­rom—Komarno, Eszter­gom—Sturovo típusú iker­városok, ikertelepülések összehangolt rendezési terveihez. Tekintélyes közműköltségeket tudunk így megtakarítani, nem beszélve arról, hogy nem is lehet a határon átve­zető utak, hidak nyom­vonalát megtervezni más­képp. A legutóbbi tár­gyalások során például elvi megállapodás szüle­tett arról, hogy a felépí­tendő esztergom—sturovói Duna-hídnak új nyomvo­nalat kell kijelölni. Ez a megállapodás lehetőséget nyújt arra, hogy végre eltüntessék ezt a proble­matikus kérdőjelet Esz­tergom, illetve Sturovó hosszú ideig lezáratlan városrendezési tervéből. Napirendjen Nagymaros — Meglehetősen gya­korlatias szakaszba kerül­tek azok a megbeszélé­sek, amelyek szerint Győr évi 50—60 millió köbmé­ter gázt kap csehszlovák területről, s szomszédaink látják el gázzal Sátoralja­újhely—Sárospatak—Hol­lóháza térségét, amiért mi Ózd—Bánréve térségé­ből adunk gázt cserébe. — A hatvanas évek közepén gyakran hallot­tunk a gabcsikovói— nagymarosi v­userőmű­­rendszerről. Miért ke­rült le ez a napirend­ről? Szóba került-e a legutóbbi tárgyalásokon ez a téma? — Nem került le ez a terv a napirendről, csu­pán arról volt szó, hogy átmenetileg mindkét ál­lam erőforrásait más fel­adatok vették igénybe. A két tervezőintézet külön és részletes tanulmány­ban foglalkozik az ügy­­gyel, s hamarosan a két ország kormánya elé ke­rül a vízierőmű-rendszer beruházási programja. A legutóbbi megbeszélés so­rán részletesen megálla­podtunk a tervezési mun­kák további menetében, összehangolásában.­­ A legutóbbi megbe­szélések során kiemelt szerepet kapott a környe­zetvédelem, tehát az, hogy ne telepítsünk a határ menti területre átszeny­­nyező üzemeket, illetve az, hogy intézkedéseket teszünk a határ menti fo­lyók, mindenekelőtt a Du­na vízminőségének védel­mére.­­ Közismert, hogy a KGST-országok össze­hangolták tervezési munkálataikat. Ez azt is jelenti, hogy Magyaror­szág és Csehszlovákia legközelebbi ötéves ter­ve egyaránt 1976-ban kezdődik. Várható-e, hogy a legutóbbi meg­állapodások bekerülnek az új ötéves tervek ter­vezetébe? — Igen, egész sor rész­megállapodás született annak érdekében, hogy így történjék. Legköze­lebb 1974 márciusában találkozunk Csehszlová­kiában és folytatjuk meg­beszéléseinket — mon­­dotta befejezésül dr. Kó­ródi József, az ÉVM te­rületfejlesztési főosztá­lyának vezetője. Magyar László i .. i­s.,t illeti Magyar Szovjet Sajátság Mgtsz 600 vagonos gabonatárolót épít. A MEZŐGÉP tervei alapján készülő, egyenként 75 vagonos fémtartályokból négy már üzemel. A jövő évi termés fogadására a teljes tárolóteret felépítik (MTI Fotó : Kozák Albert felvétele)

Next