Népszava, 1974. január (102. évfolyam, 1–25. sz.)

1974-01-15 / 11. szám

19­7­4. január 15. IKteRJLJET A magyar S NDK belke­reskedelmi munkacsoport VIII. ülésére hétfőn He­­ninz Bernhardt kereske­delmi és ellátásügyi mi­niszterhelyettes vezetésé­vel küldöttség érkezett Budapestre. Dr. Csikós Nagy Béla államtitkár, az Országos Anyag- és Árhivatal el­nöke hétfőn delegáció élén Moszkvába utazott. A kül­döttség a szovjet főváros­ban részt vesz a KGST- országok árhivatali veze­tőinek értekezletén. A ta­nácskozás legfőbb célja a KGST-tagállamok belföl­di árképzési módszerei­nek tanulmányozása a komplex program meg­valósításának elősegíté­sére. Pártküldöttség utazott Bangladesbe, amely Dac­cában részt vesz az Awa­­mi Liga kongresszusán, majd az Indiai Kommu­nista Párt Központi Bi­zottságának meghívására látogatást tesz Indiában. A küldöttséget Sándor Jó­zsef, a Központi Bizottság tagja, a KB-iroda vezető­je vezeti. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Jakab Sándor, a Központi Bizottság tag­ja, a KB párt- és tömeg­szervezetek osztályának vezetője. Dr. Bodnár Ferencnek, az MSZMP KB tagjának, a Borsod megyei pártbi­zottság első titkárának ve­zetésével öttagú pártmun­kásküldöttség utazott a Szovjetunióba, Vologdába, Borsod tervézvármegyé­­jébe. SZMBT-K kü­ldöttség hazánkban V. M. Sztriganovnak, az OSZSZSZK kulturális mi­niszterhelyettesének, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság alelnökének ve­zetésével hazánkba érke­zett a társaság küldöttsé­ge, hogy aláírja a Magyar­­—Szovjet Baráti Társa­sággal 1974—75-re köten­dő együttműködési tervet. A küldöttséget a Nyugati pályaudvaron Nagy Má­ria, az MSZBT főtitkára és a társaság több vezető­je fogadta. Az SZMBT küldöttségét hétfőn délután fogadta dr. Orbán László művelő­désügyi államtitkár. A baráti légkörben lefolyt megbeszélésen jelen volt Nagy Mária, az MSZBT főtitkára, valamint dr. Gosztonyi János művelő­désügyi miniszterhelyet­tes. (MTI) Hasznos könyvek, fokozott figyelem A Vöröskereszt a kismamákért A Magyar Vöröskereszt országos elnöksége még a múlt év őszén megtár­gyalta a népességpolitiká­ra vonatkozó kormányha­tározatból adódó feladato­kat és állást foglalt az in­tézkedések végrehajtásá­nak hatékony, sokoldalú támogatása mellett. Dr. Vidosfalvy Magda, a Vö­röskereszt főtitkárhelyet­tese tájékoztatta az MTI munkatársát arról, mit tettek eddig és mik a ter­vek. — Mindenekelőtt a fel­világosításban kívánunk a rendelkezésünkre álló eszközökkel közreműköd­ni. Ehhez nyújtanak se­gítséget az 1974-ben meg­jelenő különböző kiadvá­nyaink is: az „Anyák is­kolája” című könyv I., II. és III. kötete, amelyek a terhes nő, a családterve­zés, a terhesgondozás, va­lamint a kisgyermekek gondozásának témakörét dolgozzák fel. A középiskolás lányok­nak és fiúknak szól a „Nagylányok iskolája” és a „A családi élet iskolája” című kiadvány. Az Egész­ségügyi Minisztérium ki­adásában és a Vöröske­reszt gondozásában már megjelent „Az én gyer­mekem kívánt gyermek” című könyvecske, amely a családvédelmi tanács­adóknál, az anyakönyvve­zetőknél szerezhető be.­­ A szociális, erkölcsi és egészségügyi helyzetük miatt veszélyeztetett ter­hesek fokozott támogatá­sát kívánjuk biztosítani. Az üzemi vöröskereszt­szervezetek megkülönböz­tetett figyelemmel kísérik a leendő anyák munkahe­lyi foglalkoztatását, élet­módját, testedzését, higié­néjét. A korábbinál job­ban törődnek aktivistáink a gyermekgondozási se­gélyt igénybe vevő anyák­kal. Kezdeményezik majd a munkahelyi vezetéssel közösen a kismamák időn­kénti összehívását — mondotta a többi között a főtitkárhelyettes. (MTI) Munkához láttak Solton 2000 kW-os lesz az új Kossuth-adó Az ország közepén Bács-Kiskun megye Solt nagyközségének határá­ban a településtől mint­egy négy kilométerre épül fel a Magyar Rádió új, nagy teljesítményű adóál­lomása. A terv szerint 1976-tól már ez sugároz­za a Kossuth Rádió mű­sorát. A jelentős beruházás teljesen szovjet tervek alapján valósul meg. A 300 méter magas és 2000 kilowatt teljesítményű óriás adótorony szerkezeti elemeit is a Szovjetunió­ból szállítják Soltra, s a Ganz-MÁVAG szereli ösz­­sze. T­anköny­vpályázat A Művelődésügyi Mi­nisztérium, az Országos Pedagógiai Intézet és a Tankönyvkiadó pályázatot hirdet az általános iskola nyolcadik osztályába be­vezetendő új tantárgy, az állampolgári ismeretek tankönyvének kidolgozá­sára. A pályázaton peda­gógusok és nem pedagó­gusok egyénenként, vagy csoportosan, munkaközös­ségekben egyaránt­ részt vehetnek. Kívánalom, hogy a pályamunka épül­jön az Országos Pedagó­giai Intézetben kialakított tématervre, a tankönyv szövegterjedelme 5—6 nyomdai ív lehet (100— 120 nomrál générz oldal). A jeligés pályamunká­kat az Országos Pedagó­giai Intézet nevelési tan­székére kell beküldeni augusztus 1-ig négy nor­mál gépelt példányban. Pályadíjaink: I. díj: 15 000 forint, 2 darab II. díj: 10—10 ezer forint, két darab III. díj: 5000— 5000 forint. A bíráló bizottság ál­tal kiadásra kiválasztott munkát a Tankönyvkiadó — a pályadíj mellett — megfelelő módon honorál­ja, és a pályázaton részt vevő munkák egyes ré­szeit a pályázóval való külön megbeszélés alap­ján honorárium ellenében felhasználhatja. A pályázattal kapcsola­tos részletes információt az Országos Pedagógiai Intézet nevelési tanszéke nyújt. (Budapest VII., Gorkij fasor 17—21.) irá­nyí­tószám: 1046. NÉPSZAVA A TELEVÍZIÓ ELŐTT Az érdekesség útjai A néző türelmetlen hi­telezőként ül a képernyő elé: előlegezi érdeklődését s várja az érdekes műsort. Az érdekességre tesszük a hangsúlyt, az élet sok megszokott, szürke órája után, mindennapos tevé­kenységünk monoton rit­musát váltva ismeretlen, új tájakra nyitunk abla­kot, miközben a készülék kékesszürkén villódzó­­ négyszögét nézzük. Embe­ri és természeti tájakra tekintünk, a külső és bel­ső cselekvések sorj­ázására , arra a szellemi él­ményre, mely megfüröszti s felfrissíti fantáziánkat, a változatosság jó áramú feszültségeivel tölti fel megfáradt kedvünket és energiánkat. Műsora válogatja: vá­rakozásaink sokfélék. Van, amikor a szenzációra éhezünk, van amikor az izgalomra, a feszültség szorítására, máskor a szépség csendes örömei­nek befogadására vá­gyunk, vagy éppen a tu­domány új felfedezéseire vagyunk kíváncsiak. Ked­vetlenül , bosszúsan zár­juk el a készüléket, ha a műsor unalmas, ha a száz­szor látottat ismétli, ha hiányzik belőle a lele­mény, az újdonság vará­zsa. A hitelező-néző hiá­ba előlegezte érdeklődé­sét, várakozását, elúsztak a drága órák, s szegé­nyebb lett az elmaradt él­ménnyel. Reménység per­sze mindig marad, nem baj, majd legközelebb ... Az elmúlt két hét mű­sorából fokozott érdeklő­déssel néztük végig a „Só­lyom a Sasfészekben” cí­mű filmsorozatot. Hazai produkció, hálás témát ígérő játékfilm a magyar hírszerzőkről, a második világháborút követő évek zűrzavarából. Ha valami­től, ettől valóban várhat­tuk az érdekességet. Igaz, sok nyugati kémfilmet láttunk, a magyar hírszer­zők tevékenységéről azon­ban vajmi keveset tu­dunk, s úgyszólván egyál­talán semmit a fiatal ma­gyar köztársaság hírszer­zőinek és elhárítóinak el­ső nagy összeütközéseiről a szélsőségesen reakciós emigráció összeesküvő szervezeteivel. A film jó ügy szolgála­tába szegődött, együttér­zően néztük, érte druk­koltunk: sikerül-e vajon az alkotóknak megvalósí­tani szándékukat, mara­dandó élménnyel állítani emléket a hazáért harcoló névtelen hősöknek? Elke­­rülik-e a buktatókat, a kalandfilmek, a krimik szokásos fordulatait, meg­oldásait, a végletekig haj­szolt izgalmat? Sikerül-e valódi jellemeket s kon­fliktusokat létrehozni, hús-vér embereket, kik hitelesen hordozzák a szembekerülő eszméket, szándékokat? A sorozat első két része alatta maradt várakozá­sunknak. Hosszadalmas részletek az ügynök átdo­básának és beépülésének, az emigrációs szervezetek vezető figuráinak ábrázo­lásával — váltogatva a hazai összeesküvők sok­szor látott sablon-megol­dásaival. „Mértéktartó visszafogottság” jellemzi a forgatókönyvírók (Aczél János és Semsei Jenő) va­lamint a rendező (Szőnyi G. Sándor) munkáját, pe­dig, ha valahol, hát itt ki­fejezetten műfaji követel­mény az izgalom, az újat mondás, az ismeretlen szi­tuációk feltárásából adó­dó érdekesség. Ám lehet az a határon való átszö­­kés, vagy beugrató sze­relmi kaland — úgyszól­ván arcizma sem rándul senkinek. „Jó kis tűzijá­ték volt” — mondja elé­gedetten a hazai hírszerző parancsnok, közben csak egy árva géppisztoly pö­työgött. A harmadik rész fordu­latot hozott: elmaradt a hosszadalmas pepecselés, a cselekmény felgyorsult, a befejező, negyedik részben pedig valósággal száguldásnak lendült. Afelől pillanatig sem volt kétségünk, hogy Dóczi fő­hadnagy (Koncz Gábor) a mi emberünk s végül is sikeresen teljesítve köte­lességét, hazaérkezik — de ezzel a tudván-tudott be­fejezéssel együtt végül is megkaptuk azt, amire a sorozat indulásánál befi­zettünk: izgalmat és érde­kességet. Ha az alkotók mindjárt az indulásnál „in médiás rés” kezelik az anyagot s több saját lele­ményt alkalmazva, mellő­zik a sablonokat — még kamatot is kaphattunk volna. A múlt heti műsor va­lódi érdekessége, jó ízű szenzációja a Szent-Györ­­gyi Albert professzorról készített portréfilm volt. Igaz, ehhez olyan kiváló tudós, olyan remek egyé­niség kellett, mint Ameri­kában élő nagyszerű hon­fitársunk. Nemcsak abban volt utolérhetetlen, ahogy tudományos kutatásait mindnyájunk számára érthetően fejtegette­m, de valami másban is, amiről a hazai honpolgár csak némi zavarral tud szóla­­ni. Szent-Györgyi Albert állásfoglalásairól van szó. Arról, amiről mi az utób­bi időben mintha egy kis­sé leszoktunk volna: vív­mányaink, eredményeink melletti egyértelmű kiál­lásról. Csak gratulálni tudunk a szerkesztő-rendező Kar­dos Istvánnak, s tűnődni a film nyomán: lám, mi­lyen sok út vezet a lebi­lincselő érdekességhez. Molnár Géza Magyar—mongol kulturális együttműködés Demeter Sándor, a Kul­turális Kapcsolatok Inté­zetének elnökhelyettese és D. Cerendorzs, a Mongol Népköztársaság külügy­minisztériuma kollégiu­mának tagja Ulánbátor­ban aláírta az 1974—75- re szóló magyar—mongol kormányközi kulturális és tudományos együttműkö­dési munkatervet. A munkaterv értelmé­ben folytatódnak tudósok, oktatók, szakemberek, művészek kölcsönös láto­gatásai, tapasztalatcseréi, tanulmányútjai, továbbra is számos mongol diák, aspiráns és szakember ké­pezi magát magyar intéz­ményben. Együttműköd­nek a két ország alkotó­szövetségei, tanárképző és pedagógiai intézeteink, a kulturális és oktatási te­rület irányító szervei. Magyarország felszaba­dulásának 30. és a Mon­gol Népköztársaság ki­kiáltásának 50. évforduló­járól filmbemutatókkal, ünnepi rádió- és tévémű­sorokkal és kiállításokkal kölcsönösen megemlékez­nek mindkét országban. Változatos a budapesti Csehszlo­vák Kultúra 1974-es programja Az elmúlt évben több mint 200 ezren látogatták a budapesti Csehszlovák Kultúra 236 rendezvényét a magyar fővárosban és vidéken egyaránt. Külö­nösen nagy népszerűség­nek örvendtek a Haza­fias Népfronttal közösen megrendezett csehszlo­vák—magyar barátsági es­tek. 1974 programját két nagy jelentőségű esemény határozza meg: a szlovák nemzeti felkelés kitörésé­nek 30. évfordulója, illet­ve a magyar—csehszlovák barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyúj­tási szerződés aláírásának 25. évfordulója. Az év vé­gén alkalmat teremtenek arra, hogy a szlovákiai magyar írók találkozhas­sanak a főváros irodalom­­kedvelő közönségével. 1974 a cseh zene éve­i sok zenei vonatkozású előadást tartanak a Cseh­szlovák Kultúra szervezé­sében. Kamarahangver­senyt tartanak majd feb­ruárban Antonin Dvorák halálának 70. évforduló­ján. Nagyszabású hang­versennyel idézik fel Sme­tana zeneszerzői portréját születésének 150. évfordu­lóján. Budapesten vendégsze­repel a pozsonyi bábszín­­há­z. Változatos a kiállítá­si program is. Az év ele­jén nyílik meg a prágai Albatros Ifjúsági Könyv­kiadó tárlata. Áprilistól látható Ignác Mismayer szlovák kerámiaművész alkotásainak bemutatója. Galéria a könyvtárban Kinőtte régi épületét a debreceni megyei könyv­tár, s hétfőn hozzáláttak bővítéséhez, korszerűsíté­séhez. Az évenként hat­ezer kötettel gyarapodó könyvállomány jobb, hoz­záférhetőbb elhelyezése érdekében galériát létesí­tenek a nagyteremben. Ezzel hatvan százalékkal növelik az alapterületet és csaknem 25 ezer kötetet tudnak elhelyezni a pol­cokon. A korszerűsítés so­rán bevezetik a fény­­lyukkártyás feltárási rendszert (MTI) Pályázati felhívás a Derkovits­­ösztöndíjra A Művelődésügyi Mi­nisztérium és a Magyar Képzőművészek Szövetsé­ge pályázatot hirdet a Derkovits Gyula-ösztön­díjra. Az ösztöndíj célja meghatározott számú, már önálló művészi tevé­kenységet folytató fiatal művész alkotói támogatá­sa Az ösztöndíjra pályáz­hat minden olyan 35. élet­évét még be nem töltött képzőművész, aki a főis­kola elvégzése után ön­álló művészi tevékenysé­get tud felmutatni. Kivé­teles esetben — ha a mű­vészi munkásság ezt in­dokolja — olyan művész is részesülhet ösztöndíj­ban, aki nem rendelkezik főiskolai végzettséggel. Az ösztöndíj összege — háromévi időtartamra — havi 3000 forint. Az ösztöndíjas művé­szek műveikkel kötelesek részt venni az évenkénti munkabemutatón, ahol az ösztöndíjbizottság tevé­kenységüket értékeli. A legkiválóbb eredményt felmutatók az ösztöndíjon kívül egy évre havi 1000 forint nívódíjban része­sülhetnek. A pályázati kérelmeket a Művelődésügyi Minisz­térium Képzőművészeti Osztályára 1974. február 3-ig lehet postába adni (cím: Budapest, 1884. Pf. I.); a bemutatandó műve­ket február 20—21—22-én kell bevinni a Műcsarnok raktárába. (Budapest, XIV., Dózsa György út 37.) (MTI) A Budapesti pedagógus képzőművészek alkotásai­ból rendezett kiállítás nyílt vasárnap a balassa­gyarmati Horváth Endre Galériában. A tárlaton a fővárosi Pedagógus Kép­zőművész Stúdió tagjai­nak 48 olajképét és grafi­káját tekintheti meg a kö­zönség. Szónokképző iskola munkásoknak Napjainkban egyre több nem hivatásos szónok, dolgozó kerül olyan hely­zetbe, mint aktivista, hogy különböző alkalmakkor népes gyülekezet előtt be­széljen. Őrájuk gondoltak a szervezők a Vas megyei művelődési és ifjúsági központ, a családi és tár­sadalmi ünnepeket szer­vező iroda és a TIT, ami­kor Szombathelyen meg­szervezték a szónokképző tanfolyamot. A májusban befejeződő tanfolyamra 28 vállalat küldött egy-egy dolgozót. A hetenként tartott fog­lalkozásokon többek kö­zött szerepelnek a tan­anyagban az előadói be­széd és modor, kiművelt hang, és az irodalmi ki­ejtésről szóló számos is­meret. ­ Rokonok, barátok, kol­légák, ismerős és ismeret­len tisztelőinek sok száz főnyi tömege kísérte mélységes részvéttel utol­só útjára hétfő délután Baktai Ferencet, a Nép­szava Rózsa Ferenc-díjas főmunkatársát. A Farkas­réti temető halottasházá­ban felállított ravatalnál megjelentek az MSZMP KB, a Minisztertanács Tá­jékoztatási Hivatala, a SZOT és számos más párt, állami és társadalmi szerv vezető képviselői. Eljött a magyar sajtó, a rádió, a televízió sok vezetője, munkatársa, hogy utolsó búcsút vegyenek korán el­hunyt pályatársuktól. Felcsendült a gyászze­ne, amelynek hangjai mellett a munkásőrség, majd a Népszava szer­kesztősége, kiadóhivatala és a SZOT vezető munka­társai álltak díszőrséget a ravatalnál Elhunyt bará­tunktól, elvtársunktól elő­ször dr. Siklós János, a Népszava főszerkesztője vett búcsút, a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa és a Népszava nevében, de azon százak és ezrek ne­vében is, akik Baktai Fe­renc halálhíre óta határo­kon belülről és határokon túlról elküldötték részvét­­nyilvánításukat és együtt­érzésük ezernyi jelét a családnak és a szerkesztő­ségnek. — Gazdag életű, tartal­mas embertől búcsúzunk — mondotta gyászbeszé­dében dr. Siklós János. — Baktai Ferenc a ritka ki­vételek közül való volt, mert megvolt benne min­den ami szép, nemes emberi tulajdonság és adottság, értelem és mű­veltség, tiszta jellem és őszinte eszmei meggyőző­dés, az újságírás tisztele­te, az élet és a nép szere­­tete, a munka becsülete és a mai ember természetes önérzete és derűje.­­ Értelme és művelt­sége, politikai elkötele­zettsége, a pálya szeretete avatta valódi, igazi, mai újságíróvá... Hírlapírói fölfogásában mindvégig nagy szerepet játszott Vö­rösmarty gondolata: a múltat úgy kösd a jelen­hez, hogy vele a jövőt szolgáljad ... Múlt, jelen és jövő szakadatlan lán­colatában a jelen értékét és valóságos jövőnket ku­tatta állandóan, meggyő­ző argumentációval és heroizmussal, friss, erős stílussal, amelyet érzelmi azonosulása hevített és szépített.­­ A pályakezdés kora olyan mély élményt nyúj­tott számára, hogy arra a friss, tiszta forrásra min­dig visszajárt. Hiszen a fölszabadulás már érettsé­gi után érte. Alig húszesz­tendős fiatalemberként belekerült a forradalmi átalakulás sodrába és hu­szonnégy éves korában már főszerkesztői tollal és a fiatalság impozáns lendületével és lelkesedé­sével szolgálja a győze­lemre jutó proletárhatal­mat.­­ A negyvenötben in­duló akkori gyermeknem­zedékhez tartozott és az a kor a maga kitárulkozó nagyságával, csodálatos forradalmiságával, a húsz­évesek szép, tiszta roman­tikájával, a jövőbe harsogó igazával Baktai Ferit is magához ölelte. S ő meg­maradt ebben az ölelés­ben, magában hordozva az ifjúság és a kinyíló magyar élet akkori egy­szeri felejthetetlen emlé­két. De nosztalgia nélkül tért vissza valahányszor ehhez a forráshoz. Mindig szembesítve a jelennel és a holnappal, erőt, bizako­dást hozó, mondó meg­­győződéssel . Nagyszerű jellemet tükröző újságírói tartásá­ban még az élettől vett személyes búcsúja sem volt kivétel. Levél Dallos Lacinak Szekszárdra, a Népszava karácsonyi szá­mában. Megrendítő levél volt ez. Kopott bőrkabá­tos szegény legényként­ indulását említi és írás közben, már a halállal viaskodva emeli föl a hangját, azt mondja: ér­demes volt mindent vé­gigküzdeni. Talán ez mu­tatja meg legerősebb ha­tással Baktai Ferenc szép, tiszta életét, emberi és új­ságírói nagyságát . Ahol megismerték, megszerették. Tudásáért, jó modoráért, szerénysé­géért és szinte határtalan jóindulatáért, emberi tisz­­tességéért. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége ne­vében Pethő Tibor alel­­nök, a Magyar Nemzet főszerkesztője méltatta megindult szavakkal Bak­tai Ferenc emberi, szak­mai kiválóságát . Elment egy őrt álló, aki mint a pompeji kato­na, szívének utolsó dob­banásáig teljesítette köte­lességét, azzal a tiszta és derűs öntudattal, amit csak az igaz ügybe vetett törhetetlen hit, a meggyő­ződés szilárdsága, a szol­gálat felelőssége adhat. Azon a helyen állt ren­dületlenül, szálfa egyene­sen, ahová népe állította, hogy vigyázza a szépet, és a jót, az emberséget, a munkát, az építést s útját állja a rossznak, hamis­nak, embertelennek. — Negyedszázadon ke­resztül járta az országot és a világot. Kutató, fel­derítő úton volt folyton folyvást, kereste mindazt ami új, éles szemmel és érzékeny hallással vette észre a jelenből a jövőbe mutató első jeleket, finom hangokat. — A fiatal újságírók egész nemzedékét nevelte. Magas mércét állított fel, mert a szakma színvona­lával, becsületével szem­­­ben éppoly szigorú volt, mint önmagával szemben. A gyászbeszédek el­hangzása után a sok száz fős tömeg a sírhoz kísérte a koporsót. A sírnál a család, a legközvetlenebb barátok nevében Rajk András, a Népszava fő­munkatársa mondott bú­csúszavakat, majd a friss hantot elborították a ke­gyelet és a megemlékezés koszorúi. A temetési szertartás az Internacionálé hangjaival ért véget. Nagy részvéttel kísérték utolsó útjára Baktai Ferencet

Next