Népszava, 1974. január (102. évfolyam, 1–25. sz.)
1974-01-08 / 5. szám
1974. január 8. A tudományos kutatómunka megbecsülése Az MTA főtitkárhelyettesének nyilatkozata A kutatómunka megbecsülésének legszembetűnőbb bizonyítéka, hogy Magyarországon a párt és az állam vezetői a tudománypolitikai elvek kidolgozásakor a legmeszszebbmenőkig figyelembe vették a kutatók véleményét, javaslataikat, gondjaikat — mondotta nyilatkozatában dr. Tétényi Pál, az MTA főtitkárhelyettese. — Az Akadémia és az irányítása alatt dolgozó intézetek kutatói rendszeresen részt vesznek az ország irányításával kapcsolatos tudományos feladatok megoldásában, egyes témák kidolgozásában, véleményezésében. Az állami és társadalmi szervek felkérésére számos esetben adnak véleményt, dolgoznak ki javaslatokat országos érvényű, általános jellegű kérdésekben. Jó példa erre, hogy a kormányhatározatok alapjait képező előterjesztések kidolgozásában és megvitatásában csaknem mindig részt vesznek az Akadémia különböző fórumai, az MTA bizottságai, osztályai. Az elnökség gyakran fejti ki véleményét egy-egy témáról, ha az valamilyen formában öszszefügg az élet csaknem valamennyi területét átfogó tudományos kutatómunkával. Mgy történt ez például az alkotmány módosításakor, de ilyen a környezetvédelem is. A kutatók számára azonban alapvetően fontos, hogy milyen körülmények között, milyen feltételek mellett végezhetik munkájukat. Ha valaki jó eredményt ér el, megérdemli, hogy jobban támogassuk, jobb kutatási feltételeket biztosítsunk számára — mondotta dr. Tétényi Pál. — Lehetőséget kell kapnia arra, hogy magasabb színvonalon dolgozhasson tovább, hogy olyan műszerekhez és berendezésekhez jusson, amelyek megalapozzák a kutatómunkában való előbbrelépésének tárgyi feltételeit és kapjon munkatársakat is, akiket taníthat, nevelhet A távlati tervben szereplő kutatási fő irányok művelésében kiváló eredményt elért kutatók jutalmazására évi egymillió forintot fordít az Akadémia. Ezenkívül évente 300 ezer forint értékben 12 akadémiai díj várja a gazdáját és még egy adat, ami az említetteknél is ékesebben bizonyítja, mennyire megbecsüli államunk a tudományos kutatómunkát. Az ország nemzeti jövedelmének csaknem 3 százalékát fordítja az állam különböző kutatásokra és fejlesztésekre. Ezzel az aránnyal nemzetközi viszonylatban is kiemelt helyen állunk a tudományos kutatómunka támogatásában — mondotta végül az Akadémia főtitkárhelyettese. Készül az új országos ingatlan-nyilvántartás f folytatás az 1. oldalról I vántartás, majd az azonosításra kerül sor, s ennek eredményeként az ingatlanról úgynevezett tulajdoni lapot készítenek. Az eljárás során a járási földhivatal dolgozói valamennyi ingatlan adatát a helyszínen ellenőrzik, az ingatlanra vonatkozó jogokat és tényeket pedig a tulajdonossal személyesen egyeztetik. A feltárt eltéréseket határozottan rendezik, s a valóságnak megfelelően jegyzik be az új nyilvántartásba. A MÉM illetékesei a nyilvántartás elkészítésével kapcsolatban hangsúlyozták: fontos egyéni érdek fűződik ahhoz, hogy az új nyilvántartásba a valóságnak megfelelően jegyezzék be az ingatlanokat. A tényleges helyzet megállapításához azonban a tulajdonos, a tényleges birtokos megértő közreműködésére van szükség, mert igen gyakran bonyolult öröklési, rokoni, családi kapcsolatokat, több évtizede lezajlott változásokat kell tisztázni. Ezért az ingatlantulajdonosoknak elő kell segíteniük a helyszíni ellenőrzést. Az értesítésre pontosan jelenjenek meg, és az ingatlanra vonatkozó iratokat mutassák be. A távol lakó ingatlantulajdonosnak válaszolni kell a földhivatal megkeresésére. Mindez a tulajdonosok érdekét szolgálja, mert a munka befejezése után csak az új nyilvántartásba bejegyzett adatok és jogok lesznek érvényesek, és a hatóságok is csak ezeket fogadják el hivatalos okmányként. Nyugalomba vonuló egyetemi tanárok búcsúztatása Dr. Polinszky Károly művelődésügyi miniszterhelyettes hétfőn a Művelődésügyi Minisztériumban bensőséges ünnepségen búcsúztatta nyugállományba vonulásuk alkalmából felsőoktatásunk és tudományos életünk több kiválóságát Ebből az alkalomból kitüntetéseket adott át több egyetemi tanárnak és oktatónak. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa eredményes oktató-nevelő munkájuk elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta dr Gerecs Árpádnak, az Eötvös Lorád Tudományegyetem Kossuth-díjas egyetemi tanárának, dr. Kozmann Györgynek, a Budapesti Műszaki Egyetem egyetemi tanárának, dr. Rácz Elemérnek, a Budapesti Műszaki Egyetem egyetemi tanárának, dr. Rudolf Lorándnak, a Pécsi Tudományegyetem állam- és jogtudományi kara egyetemi tanárának, dr. Széll Lászlónak, a Budapesti Műszaki Egyetem egyetemi tanárának, dr. Vörös Imrének, a Budapesti Műszaki Egyetem Kossuth-díjas egyetemi tanárának. Többen kapták a Munka Érdemrend ezüst és bronz fokozatát. Elhunyt Kron Jenő grafikusművész Hétfőn, 92 éves korában elhunyt Kron Jenő grafikusművész. Temetéséről később történik intézkedés. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja A Magyar Képzőművészek Szövetsége . Kron Jenő művészi pályáját litográfusként kezdte, majd a Képzőművészeti Főiskolán Zemplényi Tivadarnál és Olgyai Viktornál folytatta tanulmányait. A Tanácsköztársaság bukása után emigrációba kényszerült. Kassán telepedett le, ahol grafikai tevékenysége mellett, mint pedagógus is jelentős munkásságot fejtett ki. Nála tanult rajzolni többek között Vértes Marcell is. Grafikai lapjait albumokban adták ki. 1956-ban telepedett le Magyarországon. Műveiből több kiállítást rendeztek s számos munkája van a Nemzeti Galéria tulajdonában. (MTI) NÉPSZAVA MterÉJLJETT Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására Jan Pawlaknak, a LEMP KB osztályvezetőhelyettesének vezetésével hétfőn Budapestre érkezett a LEMP KB pártmunkásküldöttsége. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Pója Frigyes külügyminiszter búcsúlátogatáson fogadta Jorge De Sá Almeidát, a Brazil Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetét, aki a közeljövőben végleg elutazik Magyarországról. Hazaérkezett Indiából a Magyar Nők Országos Tanácsának küldöttsége, amely 1973. december 20— 30 között részt vett Kalkuttában az Indiai Nemzeti Nőszövetség VIII. kongresszusán. A Könnyűipari Minisztérium vezető testülete ez évi első ülésén, hétfőn a Kőbányai Textilművek igazgatóját, Csontos Józsefet számoltatta be a vállalat árpolitikájáról MEGHALT SIQUEIROS Vasárnap a Mexikóváros melletti Cuernavacában, 75 éves korában elhunyt David Alfaro Siqueiros, a világhírű haladó festőművész, a Lenin-békedíj kitüntetettje, és Századunk egyik kimagasló egyénisége volt, hivatásos forradalmár, aki minden tettével a haladás, a kizsákmányolt embermilliók felemelkedésének ügyét szolgálta. Ehhez a küzdelemhez talált rendkívüli tehetsége eszközöket a képzőművészet területén is Világnézetét, emberi és művészi alapállását az 1910-es mexikói népforradalom érlelte ki, amelynek hét évig tartó harcaiban a kapitányi rangig vitte .A forradalom győzelme után Európába jön, ahol megismeri a modern művészeti törekvéseket. 1921-ben teszi közzé Párizsban az „Amerikai művészeti alkotások dokumentumai” című írását, amelyben meghirdeti az új mexikói művészet programját 1922-ben hazatérve hozzálát elgondolásai gyakorlati végrehajtásához. Létrehozza a Forradalmi Művészek Szakszervezetét, amelynek keretében megszervezi a muralista mozgalmat. A muralisták — Siqueiros, Orozco, Rivera és mások — a forradalom eseményeit, a nép életét, ünnepeit, munkáját és az elnyomók zsarnokságát dolgozták fel hatalmas falfestményeken mozgósító, lelkesítő célzattal. Ezek a falfestmények a legszélesebb tömegekhez szólnak, jelképrendszerük, komponálásmódjuk olyan, hogy az írástudatlanok számára is felnyílnak, „olvashatóak”. A húszas évek végén a burzsoázia előretörése számkivetésbe kényszeríti a haladó művészeket, Siqueiros az Egyesült Államokba távozik. Forradalmi elveit azonban itt sem tagadja meg, ekkori művei a fasizmus és a közelgő világháború ellen agitálnak. A harmincas évek végén Spanyolországban harcol a köztársasági hadseregben, majd Kubában, Peruban, Chilében és más latinamerikai országokban szervezi a forradalmi mozgalmat. Hosszú évekig a Mexikói Kommunista Párt elnöke, majd főtitkára. Hétszer börtönözték be, legutóbb 1960—1964- ben, pedig ekkor már neve világszerte ismert volt. Művészetének eredményeiben ötvöződött az európai és a helyi érték, és olyan szintézisig jutott el, hogy nemcsak felfoghatóvá, érthetővé vált a világ bármely pontján, hanem azokat is kényszerítette a szocialista realizmus művészi érveinek tudomásulvételére, akik idegenül álltak egyébként a szocialista eszmékkel szemben. T. A. A TELEVÍZIÓ ELŐTT Hézágpótlás - sorozatokkal Az új év első heti tévéműsora nem szolgált meglepetésekkel, kiemelkedő érdekességekkel, szenzációkkal. Lefutottak a nagy ünnepi produkciók, lezárult az év végi hajrá , bizonyára lélegzetvételnyi szünetet igényelve tartottak kis év eleji pihenőt a szerkesztők. A hazai élet izgalmas, eleven eseményeit felmarkoló tévériportok, dokumentumműsorok, avagy éppen a mindnyájunkat érdeklő társadalmi problémákat tárgyaló tévéjátékok, filmek, a jó szemmel meglátott, önálló vállalkozások hiányát a most indított. Vagy már folyamatban levő sorozatokkal igyekeztek pótolni. Hézag a műsorban — hézagpótlás sorozatokkal. Hamarjában nehéz volna számba venni, hány sorozat is fut pillanatnyilag a képernyőn? Elindult a „Vili, Henrik hat felesége", a „Leonardo dia Vinci” a „Sólyom a sasfészekben”, az „Orosz klaszszikusok”, két dokumentumsorozatot láthatunk Budapestről, az egyik a héten befejeződik, útirajzfilm-sorozatot nézhetünk Japánról, figyelemmel kísérhetjük a televízió politikai vitaestsorozatát, aztán jelen vannak a ,,Szünidei foglalatosságok" — pardon! „A buszon” című angol tévéfilmsorozatról majd elfeledkeztem, pedig ez is a héten kezdte hazai pályafutását. Nem sok egy kicsit? Félreértés ne essék, nem a sorozatok ellen beszélünk általában. Csupán a sorozatdömpinget szeretnénk megkérdőjelezni — annál is inkább, mivel még egyéb, itt nem említett sorozatok is műsoron vannak, egyebek közt unalmas és érdektelen társasjátékok. De vajon miért kell sokrétű, egymástól nagyon is különböző egységekre tagolódó sorozatba illeszteni azt, amit éppen társadalmunk élete fogalmaz önálló beszédtémává, s a valóság fontossága kényszerít mindnyájunkat arra, hogy beszéljünk róla? A „Beszédtéma — beszéljünk róla” című vitaműsor péntek este a több gyermekes családok helyzetével foglalkozott, az érdekükben hozott kormányintézkedések eredményeit, s a további tennivalókat vette számba. Olyan témát ölelt fel, amelyről nem lehet eleget beszélni egyetlen közéleti fórumon sem. A XX. kerületből és Sóskútról (tehát egy munkástelepülésről és egy faluból) egyidejűleg közvetített vita érdekesen és sokrétűen boncolgatta azokat az igen jelentős kormányintézkedéseket, amelyeket a gyermekszaporulat növekedése, a nemzet lélekszámának gyarapodására ösztönzően hatnak, anyagiakban is kifejezik a több gyermekes családok megbecsülését. Talán a két műsorvezető riporter, Balogh Mária és Bán János hatékony közreműködésének köszönhető elsősorban, hogy a vita mindvégig érdekesen, új és új tényekre irányítva a figyelmet, úgy bontotta ki a ,,témát”, hogy mindnyájan szívügyünknek érezhettük a még megoldandó feladatokat, a továbblépésre ösztönző, feltáruló problémákat. A „nemzet jövője" — mondjuk ma már magától értetődő természetességgel, holott alig néhány éve még süket fülekre s közönyre talált az, aki a népszaporulat s a szükséges intézkedések gondjait feszegette. Államunk ebben az évben 8 milliárdot, jövőre 10 milliárdot fordít családvédelmi célokra. Lakásokra és óvodákra van szükség, munkahelyen a terhes, vagy éppen szülés után munkába álló anyák nagyobb megbecsülésére. S a vitából hamarosan megvalósítandó, szükséges intézkedésként merült fel az óhaj: biztosítani kell, hogy ne csak az anyák, hanem az apák is igénybe veshessék a gyermekgondozási táppénzt, ha ők ügyelnek a megbetegedett kisgyermekre. A tennivalókat teljes összetettségükben egy műsor keretében természetesen nem lehet számbavenni. Magyarországon 100 évvel ezelőtt családonként átlagosan 5 gyermeket neveltek, ma alig kettőt. S éppen „A Hét” műsorában láthattuk az elszomorító anakronizmust: az újpalotai lakótelepen, albérleti uzsorától megmentett fiatal házaspárok csak gyermektelenül kaphatnak lakást a szobabérlők házában, ha a fiatalasszony gyermeket szül, kötelesek elhagyni otthonukat... Hasznos, eligazító és Problémafelvető műsor volt ez, szívesen látnánk a témához más-más aspektusból közelítő-gazdagító visszatérést — esetleg sorozatba olvasztás nélkül is. Molnár Gén Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Illés Béla elvtárs, kétszeres Kossuth-díjas ír, a munkásmozgalom régi harcosa 1974. január 5-én este hosszas szenvedés után elhunyt. Illés Béla elvtárs temetése január 11-én, pénteken délben 12 órakor lesz a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. Munkatársai, elvtársai, barátai és tisztelői negyed 12 órától róhatják le kegyeletüket az elhunyt ravatalánál. MSZMP Budapesti Bizottsága Magyar Írók Szövetsége * * * Éppen az iménti nap olvastam (borzongást futtató gerinccel), az egyik foyóirat Darvas Józsefre emlékező cikkében, irodalmi életünk utóbbi éveinek súlyos „veszteséglistáját”. Az immár gyászkeretet viselő nevek (Tamási Áron, Váci Mihály, Veres Péter, Szabó Pál, Erdei Ferenc, Fodor József, Darvas József, ma felsoroltak,ból kimaradtak: Aprily Lajos, Füst Milán, Kassák Lajos, Sinka István) mellé most fájóan írom le Illés Béla nevét. Noha tudtam, tudtuk mindannyian: makacs betegség kínozza, mégis hittem, hittük róla■ kikezdhetetlen, nem fog engedelmeskedni az időnek — akárcsak friss, derűs észjárása a halál uralmának. Olyannak képzeltem, a több mint tíz esztendeig agyba kényszerített Illés Bélát, amilyennek Garai Gábor látta a Kútvölgyi úti kórház 339-es szobájában: „Nézem ezt a megtörtségében is legyőzhetetlen testet, és szeretném magamba szívni a szelleme törhetetlen derűjét, biztonságát." Képzelhettem-e, képzelhettük-e másnak az igazáért, ésszerű emberszeretetért (amelyet egyik regénye elé írt mottójában a szocializmussal azonosít) mindent vállaló lázadót és lázítót, akit mindent vállalása, s e mindent vállalást tápláló hite nevelt kommunista forradalmár, rá. Már első írásaiban — Ady ajánló levele tárja ki előtte a Nyugat című folyóirat ajtaját — az elégedetlen, a mást akaró szólal meg. Humanista haragú esszéit rövidesen a „mozgalmi inaséveiből kinövő forradalmár hangja váltja fel. — „A szellemi munkások és a szocializmus”, a Spartacus élete” már az új eszmék melletti nyílt állásfoglalás. Innen már — csak a sors térnyitására vár — egyetlen lépés választotta el a cselekvő forradalmiságtól, amit 1918-ban, mint a forradalmi katonatanács tagja, tettekre is vált. A Tanácsköztársaság hónapjaiban Újpest kultúrmunkáját irányítja, majd az újpesti fegyveres erők parancsnoki tisztségét veszi át. A Tanácsköztársaság bukása után az emigráció emberséget próbára tevő nehéz évei következnek. (Ausztriában, Szlovákiában, Kárpát-Ukrajnában keres menedéket.) Állja a próbát. Noha maga is a megélhetés bizonytalan (alkalmi munkából tengődik) napjait éli, figyelme mindinkább a társadalom kitaszító utsai felé fordul. A valóság felé válik a nehéz sorsúak krónikásává, őértük vállalja az illegalitás ezernyi veszélyét. Vállalta, mert tudta: mindenkor ők voltak, ők lesznek a történelem formálói. Forradalmi tevékenységéért mindenünnen kitoloncolják. 1923-től a Szovjetunióban talál nyugodtabb, de küzdelmekben semmivel sem könnyebb sorsú, ugyanakkor élményeket gyümölcsöztető, élményeket művekké érlelő „otthonra”. A moszkvai Sarló és Kalapács Gyár segédmunkása azonban hamarosan ismét a kultúra „summás legénye” lesz. Később a Szovjet írószövetség vezetőségébe is beválasztják, tevékeny részese a haladó írók nemzetközi mozgalmának, hosszú éveken keresztül a Proletárírók Világszervezetének titkára, illetve főtitkára. Közéleti tevékenysége mellett írói munkásságát sem „hanyagolja” el, itt írja a Tanácsköztársaság „tudatosan dokumentált történelmi krónikáját”, Egy Tisza című regényét, tíz évvel később a nagy sikerű Kárpáti rapszódiát, Kárpát-Ukrajna népeinek forradalmi ébredését. A könyv sikerére már nem figyelhet — a második világháború kitörésekor ismét az elsők között tudja hol a helye, beáll a népfelkelők közé. A népfelkelő közkatona alezredesként szerel le. A vállalt ügy fegyveres szolgálata, frontélményei újabb kiemelkedő alkotások forrásai — hitelesítik a Fegyvert, s vitézt éneklek, a Honfoglalás című regényeit. A háború romjaiból ocsúdó ország újra aktív szervező- és agitátormunkát várt az emigrációból visszatért, tapasztalt forradalmártól, Illés Béla mindig cselekvést kereső és cselekvést találó nyugtalansága ezúttal sem maradt adós a példával — szerkesztőmunkákból, írószövetségi tennivalókból ugyanazzal a lelkesedéssel-felelősséggel veszi ki részét, mint ahogy ezt tőle emberi-forradalmi rangja megkövetelte. Betegen is figyelemmel kísérte az irodalmi életet, haláláig — az ő esetében nem közhely lesrni —, rajta tartotta szemét az ország életén, a szocializmus építésén. .„Zsörtölődéseit” — ahogy megjegyzéseit nevezte, ezért fogadtuk a bölcsnek kijáró tisztelettel, mint például az egyik interjúban irodalmunkat, írókat féltő mondatait is: „. . . nyújthat-e támaszt népének olyan író, aki maga is erőtlen? Nem, erre még nem volt eset. Az író ereje és tehetsége, az eszmei tisztán látás és az elhatározott szándék a nép szolgálatára. Ha ezek közül a képességek közül egy is hiányzik, igazi művészetről nem beszélhetünk. A magyar nyelvben ez a gondolat véletlenül még formailag is kifejeződik. láthatjuk midőn a »tehetség~■ és a »tehetetlenség* szavakat összehasonlítjuk. A két fogalom, a tehetség és a tehetetlenség kizárja egymást”. Zsörtölődéseinek súlya hiányával csak növekszik. Mint ahogy bölcsességet rejtő derűje, szabadjára eresztett fantáziája, színes meséi, anekdotái ezentúl hiányozni fognak. Ami megmaradt: öröksége. Regényeinek, novelláinak tucatjai, s az anynyiszor emlegetett példa. A forradalmár példája, akinek tisztelői között nem kisebb neveket sorolhatunk fel, mint Romain Rolland, Szerafimgrics, Gorkij, Barbusse, Solohov, Kun Béla, Illyés Gyula, Nagy Lajos ... Annak a forradalmárénak, aki nemcsak vallottan élte is a forradalmat.