Népszava, 1974. február (102. évfolyam, 26–49. sz.)

1974-02-27 / 48. szám

4 SZERDAI­ MOZAIK 1974. FEBRUÁR 27. SZERDA A Nap kel 6 óra 20 perckor, nyugszik 17 óra 24 perckor. Szeretettel köszönt­j­ük névnapjukon ■Có nevű kedves olvasóinkat HIDEG ÉJSZAKA, HŰVÖS NAPPAL A brit szigetektől az­­Urálig mintegy 1000 ki­lométer szélességben magas légnyomású zóna húzódik. A hatása alatt álló területeken lassú leszálló légmozgások alakítják az időjárást, így Európa nagy részén csendes, hideg, az Alpok térségét kivéve száraz az idő. Az említett lég­köri képződmény déli peremén egy erőteljes, keletről nyugat felé tar­tó áramlás a Szovjet­unió európai területéről hideg szárazföldi leve­gőt szállít a Kárpát-me­dence fölé. Időjárásun­kat a következő 36 órá­ban is ez a keleti áram­­lással érkező hideg le­vegő határozza meg. Várható időjárás szer­da estig: nyugaton több, keleten kevesebb felhő, inkább csak nyugaton szórványosan kisebb ha­vazás, hószállingózás. Mérsékelt, napközben időnként megélénkülő északkeleti szél. Legma­gasabb nappali hőmér­séklet plusz 2—6 fok kö­zött. A Duna vízállása Bu­dapestnél 284 cm.­­ Gödöllőn kedden meg­kezdődött a Mezőgazdasá­gi Gépkísérleti Intézet tu­dományos tanácsának két­napos nyilvános ülése. A kétnapos tanácskozáson megemlékeztek az intézet átszervezésének 25 éves évfordulójáról, ahol meg­jelent dr. Dimény Imre miniszter. Hét előadás hangzott el, többek kö­zött a korszerű szójater­­mesztés technológiájáról, a szőlőszüret gépesítésé­ről, az intenzív burgonya­­termesztés gépi technoló­giájáról. A „Tavaszi nagyüzem” volt a szeszélyes, változé­kony időjárás ellenére ked­­ma borsodi szántó­tér­b­­en. A „megpirkadt” t V­­1 ikon megközelítően 503 erőgép készítette a tavasziak magágyát.­­ A termelőszövetkeze­tek tavalyi gazdálkodá­sát értékelő zárszámadási közgyűlések Somogyban befejeződtek. Az adatok összegezéséből kitűnt, hogy a közös gazdaságok további előrehaladást ér­tek el, elsősorban a nö­vénytermesztési ágazat­ban, de bizonyos mérté­kig az állattenyésztésben is.­­ Totó-lottó szelvény­­feldolgozó központ Győ­rött. Győrött hetenként 815 000 totó-lottó szel­vényt dolgoznak fel. Ide futnak be Győr-Sopron megyén kívül a Veszp­rém és Vas megyében ki­töltött szelvények is. A hétfőn átadott új szel­vényfeldolgozó központ­ban több mint 600-an tud­nak kényelmes körülmé­nyek között dolgozni.­­ Befejeződött a hét elejére a téli nagyjavítás a Beremendi Cementmű­ben. Ismét dolgozik a BCM mindkét gyártóvo­nala, amelyen az elmúlt hetekben kicserélték az elhasználódott alkatrésze­ket. 1974-re 900 ezer ton­nás termelési programot kapott a gyár.­­ A Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem taná­csa mély megrendüléssel t­­­tj, hogy dr. Penyigei eg­­etemi tanár f .r 23-én, életének 63. évében súlyos beteg­ség után elhunyt. Teme­tése március 1-jén, pén­teken 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. GYORSABB INGÁZÁS Budapest közvetlen környéke a fővárosi üzemek kiegészítő munkaerőbázisa. E körzetből naponta 135 ezer dolgozó utazik munkahelyére, Pest megye távo­labbi részeiből pedig csaknem ugyanennyien ingáz­nak. A tekintélyes számú főváros környéki utasfor­galmat a MÁV, a Volánbusz, a BKV összesen 56 vo­nalon bonyolítja le. A legtöbb utast, az ingázók 60 százalékát a MÁV szállítja. Bár a közlekedési válla­latok vonalai aránylag sűrűn hálózzák be a főváros környékét, s az elmúlt években is tetemes összegeket költöttek fejlesztésükre, a közlekedés nem kielégítő. Alacsony a járművek utazási sebessége, s igen kevés a hely. Egyes MÁV-vonalakon 30—35 kilométeres a szerelvények óránkénti sebessége. Ugyanakkor a vo­nalak átlagos zsúfoltsága 160 százalékos. Mivel a kö­vetkező években az ingázók számának további növe­kedése várható, több terv készült a gondok megoldá­sára. Legfontosabb feladatként az utazási idő és a zsúfoltság csökkentését jelölték meg az illetékesek.­­ Szocialista szerződést kötött a nyugat-dunántúli gépipari szakemberkép­zés legjelentősebb intéz­ménye, a szombathelyi Latinca Sándor Gépipari Szakközépiskola, valamint a Magyar Vagon- és Gép­gyár sárvári gyáregysége kedden. — ’ A Közlekedési és Távközlési Műszaki Főis­kola győri építkezésének előrehaladásával az okta­tás több szakon már 1974 szeptemberében Győrben megkezdődik. Az egyes szakokon levelező tagozat lesz, esti tagozat azonban nem működik. VÁGÁNYFELÚJÍTÁS A KÖRÚTON AMI A KEZE ÜGYÉBE KERÜLT , ELLOPTA Bár korábban többször elítélték, újból összeütkö­zésbe került a törvénnyel Rácz Károly 40 éves buda­pesti nyugdíjas. Elvállalta, hogy egy lakásban felcsi­­szolja a parkettát, s munka közben a helyiségekből el­vitt egy felöltőt és egy magnetofont. Ugyanakkor a szomszéd lakásból elemeit egy fényképezőgépet és több kisebb használati tárgyat. Rácz összebarátkozott több, alkalmilag megismert személlyel, felment laká­sukra. Eközben egy-egy, óvatlan pillanatban ellopta a keze ügyébe eső készpénzt, táskarádiókat, ruhaneműe­ket. A Központi Kerületi Bíróság Rácz Károlyt há­romévi szabadságvesztésre ítélte és kártérítésre is kö­telezte.­­ A magyar—csehszlo­vák gazdasági, műszaki és tudományos vegyes bi­zottság erdőgazdasági ál­­­landó munkabizottságá­nak ülése kedden meg­kezdődött a MÉM-ben. — Tatán az új Fényes Áruházat kedden átadták rendeltetésének. A mo­dern, kétszintes épület ré­szét képezi Tata új város­­központjának. — Súlyos emberáldoza­­tokkal járt a világhírű riói karnevál az idén. Szombaton éjféltől hétfő délig 99 személy vesztet­te életét balesetek, vere­kedések, gyilkosságok, ön­gyilkosságok következté­ben.­­ Megkezdte működé­sét az Orenburg és Kuj­­bisev között épített föld­­gázvezeték, amely az Urál déli részén levő földgáz­lelőhelyeket köti össze a Volga vidékének ipari üzemeivel.­­ Halálos karambol történt Battonyán. Tóth Ferenc 26 éves gépkocsi­­vezető ittasan vezette te­hergépkocsiját, áttért ve­le a bal oldalra és össze­ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival, mely­nek vezetője, Várkövi László Mihály 28 éves szerelő a helyszínen meg­halt. Tóth Ferencet a rendőrség letartóztatta.­­ Engedély nélkül be­indított egy targoncát a Salgótarjáni Kohászati Üzemek területén targon­cavezetői oktatás közben Oravecz Gyula 18 éves targoncavezető-tanuló a gyakorlatvezető távollété­ben. A targoncával a fia­talember egy tolató vas­úti szerelvénynek ütkö­zött és a helyszínen meg­halt. A baleset körülmé­nyeit vizsgálják. — Műszaki és közgaz­dasági propagandahónap. Pécsett, a Tudomány és Technika Házában ked­den ismertették a ren­dező szervek a megye 1974. évi kiemelt kultu­rális rendezvényeinek so­rát nyitó műszaki és köz­­gazdasági propagandahó­nap programját. Ez a me­gye legnagyobb tömeget, mintegy 40 000 embert megmozgató eseménye lesz. — Átszervezik a vízgaz­dálkodási társulatokat Szolnok megyében. Ezzel lehetőséget teremtenek a meglevő építőkapacitások, vízgazdálkodási berende­zések jobb kihasználá­sára.­­ A technológia meg­változtatására új mód­szert dolgoztak ki a Nyer­gesújfalui Eternitgyár­ban. Az újítással gazda­ságosabbá és egyszerűbbé teszik az eternitcsövek összeszerelését. Lényege, hogy a csöveket különle­gesen kiképzett gumigyű­rűkkel kötik össze. —■ Száz kis Kabala. Né­hány évvel ezelőtt a rádi­­házi versenylótelepen te­nyésztésbe került a Ka­bala nevű mén, számos nagy ügetőverseny győz­tese. Kabala mostanáig száz leszármazottal büsz­kélkedhet. Az elsőszülött kabalák közül néhány már az ügetőn versenyez.­­ Ittas állapotban ve­zette személygépkocsiját Kecel községben Romsics László 34 éves szövetke­zeti tag és elütötte Van­­csik Margit 12 éves tanu­lót, aki életveszélyes sé­rüléseket szenvedett. A gázolás után Romsics László segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, a rendőrség azonban elfog­ta és előzetes letartózta­tásba helyezte.­­ Jaroszlav Iwaszkie­­wicznek, a kitűnő írónak és költőnek kedd délután a varsói magyar nagykö­vetségen bensőséges ün­nepség keretében nyújtot­ta át az Országos Béke­tanács kitüntető jelvényét 80. születésnapja alkal­mából Németi József nagykövet. — Dokumentumkiállí­tás nyílt Komáromban csehszlovák nép 1948-as februári győzelmének 26 évfordulója alkalmából Hazafias Népfront Komá­rom megyei bizottsága és a Csehszlovák Kultúra rendezésében kedden. — Magyar filmhét kez­dődött február 25-én Bor­deaux-ban. A filmhét so­rán a legújabb magyar filmalkotásokat mutatják be, köztük Jancsó Miklós, Gál István, Kardos Fe­renc, Kovács András, Kó­sa Ferenc, Zolnay Pál műveit. — Rozmarin zeleny cí­men értékes nemzetiségi népművészeti anyagot rög­zítő könyv jelent meg Komárom megye több nyelvű községeinek életé­ről, szokásairól dr. Kál­mánfi Bélának, az Eszter­gomi Tanítóképző Intézet tanárának gyűjtésében. — A 25. Színház társu­lata több nagyobb fővá­rosi munkásszállásra láto­gat előadásaival. Havon­ta egy előadást ad a szín­házi együttes építőipa­ri munkásszállásokon. A nyár végén a társulat Bács megye olyan közsé­geit keresi fel, ahol szín­ház még alig, illetve egy­általán nem járt. — A népesedéspolitikai határozatból adódó me­gyei feladatokról tanács­koztak kedden a szolno­ki nagyüzemek szakszer­vezeti aktivistái. Az idén mintegy 30 százalékkal csökkent az abortuszbi­zottságok előtt megjelen­tek száma. — Veszélyes „lelet”. Út­javítás közben fel nem robbant kézigránátra és aknára bukkantak a Ba­ranya megyei Udvar köz­ség határában. A veszé­lyes leletet elhatárolták s intézkedtek hatástalanítá­sáról.­­ Az országos zöldség program sikere érdeké­ben hozott intézkedéseke követően Somogyban­­ megnövekedett a zöldség és burgonyatermesztés kedv. Zöldségből eddi­g350 vagonra szerződtek­­ tsz-ek és az állami gaz­daságok. — Új típusú termény szárító. A MEZŐGÉP bé­késcsabai vállalatának dé­vaványai gyáregységében kifejlesztettek egy hor­dozható géprendszert, me­lyet négy dolgozó három négy óra alatt bárha üzembe helyezhet. Az ú típusú szárítópadon 400- 700 tonna szálas vagy sze­mes termény helyezheti el. A géprendszer hideg levegővel működik. —­ A BKV értesíti az utazóközönséget, hogy feb­ruár 27-én, szerdán 9 órá­tól 13 óráig a XIII., Le­hel út—Róbert Kárely körút kereszteződésébez vágányépítési munkát vé­gez. Ennek ideje alatt az Angyalföldi kocsiszín és Marx tér között villamos­­viteldíjjal K jelzésű autó­buszok közlekednek. — Borzasztó ez a nagyvárosi levegő! — Hangosabban, a zajtól egy szót sem értek! (Fauszt József rajza) NÉPSZAVA .Évfordulók II. KRUPSZKAJA forradalmár, író, pedagógus. Lenin özvegye 35 esztendeje halt meg. MAGYAR-MANNHEIMER GUSZTÁV festőművész születésének 115. évfordulója. KOMLÓS VILMOS színművész 15 esztendeje halt meg. ALEXANDER ARCHIPENKO ukrajnai származású ameri­kai szobrász, grafikus és iparművész halálának 10. év­­forduló­ja. Operaház: A szilfid. Etű­dök (Tóth­ Aladár-bérl. 6. ea., 7). — Erkel Színház: Pillan­gókisasszony (IIj. ea., fél 6). — Nemzeti Színház: Hölder­lin (7). — Katona József Színház: A nép ellensége (7). — Madách Színház: Othello (7). — Madách Kamara Szín­ház: Beatrix (C/2. bérl., 7). — Vígszínház: Nők iskolája (Komb. bér­. 2. s., 4. ea., 7). — Pesti Szính­áz: Széchenyi és az árnyak (7). — Operett­színház: Dohányon vett ka­pitány (7). — József Attila Színház: Szókimondó Kata (7). — Vidám Színpad: Részeg éjszaka (fél 8). — Thália Színház: Karagöz (7). — Mik­roszkóp Színpad: A ver­senyló halála (7). — Egyete­mi Színpad: A Fonográf Együttes hangversenye (7). — Budapesti Gyermekszínház: Három szegény szabólegény (du. 3). Marczibányi téri ea.: Andersen mesél (du. 3). — Bábszínház: Ludas Matyi (de. 10). Népi komédiák (du. 3). — Főv. Nagycirkusz: Hagenbeck Cirkusz (fél 4 és fél 8). — Ka­mara Varieté: Rázzuk a ron­gyot (6 és fél 9). — Zeneaka­démia: Szabó Csilla zongora­estje halasztva június 4-re (Zongora­bér­. II/5.). Kiste­rem: Bálint Mária hegedű­estje (A hegedűmuzsika tör­ténete 5., fél 8). Az Operaház igazgatósága közli, hogy technikai okok miatt ma délelőtt a Jenufa nyilvános főpróbája elmarad. A Fővárosi Operettszínház március havi bérleti előadá­sai. Hegedűs a háztetőn: 2-án du.: B-bérl. 2. ea.3-án:Komb. 7. bérl., 4. ea. 8-án: K-bérl., 2. ea. 9-én: Komb. 12. bérl., 5. ea. 24-én du.: G-bérl., 2. ea. 27-én: Komb. 2. bérl., 5. ea. Cirkuszhercegnő: 30-án: Komb. 5. bérl., 6. ea. Piros karaván: 17-én: H-bérl., 3. ea. 20-án: C. Sárdy J.­bérl., 2. ea. 28: D. Latabár A.­bérl., 2. ea. 29-én: E. Latabár K.­­bérl., 3. ea. 31-én du.:S-bérl., 3. ea. A József Attila Színház 1974 március havi bérleti mű­sora. Bérletes előadások: Ju­no és a páva, Makrancos hölgy. 1-­ én: K-bérl., 4. ea. 2-án: Móricz-bérl., 4. ea. 3-án du. fél 3 órakor: O-bérl., 4. ea. 6-án: F-bérl., 4. ea. 7-én: Y-bérl., 4. ea. 10-én du. fél 3 órakor: Vasutas-bérl., 4. ea. 11-én: X-bérl., 4. ea. 15-én: E-bérl., 4. ea. (Vörös Okt.). 19-én: Z-bérl., 4. ea. 23-án: Premier-bérl., 5. ea. 21-én: R-bérl., 5. ea. 25-én: A-bérl., 5. ea. 26-án: D-bérl., 5. ea. 29-én: Karinthy-bérl., 4. ea. 30-án du. 3 órakor: Postás-bérl., 5. ea. 31-én: Brody-bérl., 4. ea. Felhívjuk kedves bérlőink figyelmét, hogy az előadások csak az esedékes bérletrészlet befize­tésével látogathatók. Kése­delmes befizetés esetén a bérleti helyet nem tudjuk biztosítani. KOSSUTH RADIO 8.20 Rimszkij-Korszakov operáiból 9.00 A 22-es csapdája. XIII. 9.21 Musicalekből 10.05 Nyitnikék 10.40 Két szimfónia 11.30 A Szabó család. Ism. 12.35 Tán­czenei koktél 13.20 Vita a korszerű mezőgazdaságról 13.40 Az All. Népi Együttes műsorából 14.29 Válaszolunk hallgatóinknak 14.44 A Gyermekrádió új zenei levételeiből 15.10 Harsan a kürtszó! 15.45 Schirmer: Fekete arany 18.05 Diáktarisznya 18.35 Az élő népdal 16.45 Ferruccio Busoni zongorázik 17.20 Rita Streich énekel 17.45 Munkásstúdió 18.00 Örökzöld dallamok 19 25 Népi zene, népdalok 20.03 Gondolat 20.51 Negyedszázad emlékezetes budapesti hangversenyei 22.20 Nóták 22.50 A Dunánál Történelmi figyelő 28.10 A kórusirodalom mestere 23.38 Haydn, G-dúr vonósnégyes 0.10 Rhoda Scott orgonái PETŐFI RADIO 8.05 Patachich Iván fúvósműveiből 8.14 Slágermúzeum 9.03 Zenekari muzsika 9.50 A szakszervezet tárgyalta . . . 10.00 A zene hullámhosszán 12.00 Nóták, népi zene 12.30 Caruso, a nép énekese 13.03 Kamarazene 14.00 Zenés délután kettőtől hatig! 18.20 Fiatalok hullámhosszán 20.28 Made in Hungary 22.00 Esti hangverseny Mendelssohn műveiből 23.15 Operettmuzsika 3. MŰSOR 18.10 Iskolarádió 18.25 HANGFELVÉTELEK — FELSŐFOKON 19.37 Magyar irodalmi arcképcsarnok Csokonai Vitéz Mihály 19.57 KAMARAZENE 20.39 Magyar századok 21.20 A rózsalovag. Részf. 22.13 GERRY MULLIGAN ÉS EGYÜTTESE 22.35 ZENEI PANORÁMA TELEVÍZIÓ 8.05—8.35 ITV 9.00 Ellenőrzött tengeri csendőrök 9.31 Delta. Ism. 10.00 144 nóta. Ism. 11.00 Maigret felügyelő Barátom, a felügyelő 16.50 Játék a betűkkel. Ism. 13.35 ITV. Ism. 16.55 Irány az egyetem! 17.38 Hírek 17.45 Jaj de szép vagy. Irin-Pírin! 18.05 Nyitott boríték 18.45 Szó-mi-szó 19.15 Mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Feltámadás: TI. 21.40 Rendezte: Szinetár Miklós a rendezővel Beszélgetés 22.10 Tv-híradó 2. 1. MŰSOR 20.00 Hódolat Brancusinak 20.30 Tv-híradó 21.00 Vagy amit akartok ... POZSONYI TELEVÍZIÓ 17.00 Ifjú szemmel 17.45 Tv-híradó 18.00 Esti mese 17. 15 52 komikus 20 00 Alfa 1. NDK film 197­4. február 2­7. MOZIMŰSOR 1974. febr. 18-tól márc. 6-ig A szövegben a gyártó or­szágot csak kezdőbetűvel vagy rövidítve jelöljük. Egyéb rö­vidítések: mb: magyarul be­szélő, •*: 16 éven felüli, •**: 18 éven felüli. A budapesti mo­zik pénztári rendje: egész nap játszó mozikban pénztárnyi­tás az előadás kezdete előtt egy órával aznapra és egy napra előre. Csak délután mű­ködő moziknál pénztárnyitás az előadás kezdete előtt más­fél órával aznapra és három napra előre. STÚDIÓPROGRAM Végül (m): Toldi 4, n7, f6; Fény 28-án 3, n6, f8; Pest- Buda 1-jén n6, ff­; Kőbánya 4- én 3, n6, f8; Felszabadulás 5- én 3, nfi, £8; Ugocsa 6-án 3, nfi, #8. Kabaré (am, **): Szikra f4, 6, f9; Puskin £9, 11, f2; Má­jus 1. 19, 0, 12; Kölcsey 14, Mi,­ férfiak (sz): Tinódi Hf h.6, 8; Művész nl6, nl2, n2. Az ördög bájitala (mb, NDK—cseh): Bartók f4, h6, 8. Hét tonna dollár (m, **): Corvin f4, h6, 8; Május 1­­4, n7, f9; Szikra h9, 11, n2; Bar­tók h9, 11, n2; Tátra h4, 6, n9; Alkotmány 3, n6, f8. Fogják el Oic­it élve vagy holtan (lap): Alfa f4, h6, 8; Uránia 9, nl2, f2; Dózsa f4, h6, 8; Palota h6, 7; Bástya minden este nil. Macbeth (mb, ang, *­): Urá­nia 4, 7; Sport 5, 8; Bányász 9, ni; Kőbánya 23—3 és 5—6, este 8; Madách 23—3, f5, n8. Volt egyszer egy vadnyu­gat, I—II. (amgol): Kossuth XIVI, h4, 7; Csokonai 9, ni; Felszabadulás 28—4 és 6-án, h3, 6; Tanács f4, h7. Pókháló (m): Puskin n7; Pest-Buda 28-án és 2—3, n6, f8. A rendőrség megköszöni (mb, pl, •*): Puskin 4, 19; Fény 1—6, f4, h6, 8. Sutjeska (jug): Bástya hl2, n3, 5, h8; Madách 4—6, 4, h7. Kamaszkorom legszebb nya­ra (mb, am, ••): Duna 4, n7, f9; Ugocsa 5-ig 3, np, 8. Keresztesek, I—IL (1): Mű­vész f4, 7; Bástya csak reg­gel n9. Felszarvazzák őfelségét (fr— d­—spa nya): Csokonai f4, h6, 8; Zuglói n4, f6, 8. Humorkoktél: Sport, csak 4 órakor. Némó kapitány és a víz alatti város (mb, am): Fény 28-án f9, fnl, hl, 1-től h9, 11, 12. Honvéd 4-től 8-ig folyta­tólag. Sellő a pecsétgyűrűin, I­IL (m): Felszabadulás 3-án fll. A különítmény tagja (ko­reai): Tanács 3, f8. Tecumseh (mb, NDK): Pa­lota 3-án f3. Mindenki szép, mindenki kedves (mb, ír): Bányász f4, h6, 8. Elefántkirály (mb, am): Kő­bánya 23—3 és 5—6, ft, h6; Pest-Buda 4—6, h5, 7; Bem f4, ünnepnap fl0, fl2, f2-kor is. Honvéd f9-től h2-ig foly­tatólag. Hétszer hét (mb, dl): Ma­dách 3-an n3. Forró éjszakában (mb, am): Pest-Buda 3-án 3-kor. ÉJSZAKAI ELŐADÁSOK MŰSORA Bástya: Fogják el Oichit élve vagy holtan (lap) min­den este n­l. Szikra: Fogják el Oichit élve vagy holtan (jap) 2-án nl2. Toldi: Boszorkányper (cseh, ••) 2-án 11. Ugocsa: Kabaré (am, ••) 3-án 10. Alkotmány: Fogják el Oichit élve vagy holtan (lap) 2-án 10. Fény: A halhatatlan légióm (m) 1-jén 10. Bethlen: Fennakadva a fán (ír) 10.♦ Híradó: MH, őszi ünnep az ősi Ik­vában (szin, sz), A nyár vendégei (szín, sz, rajz), Asz­­kania-Nova védett terület (szín, sz), Élő múlt (108. VM). Reggel 9-től este 11-ig foly­tatólag.* Locsolókocsi (m): Filmfó­rum: Nyilvános vita az al­kotókkal. Fővárosi Művelő­dési Ház, XI., Fehérvári út 47, 6-án 5 órakor. * Humorkoktél: Sport csak 4 órakor.* GYERMEKMOZI Elef­ántkirály (szín, am): Bem 14-kor, 3-án no, 12, 12- kor is. Randevú a delfinnel (szín, bőig): Zrínyi 3-án 1. Cimborák (szín, m): Tanács 3-án fil. Az örök fiatalság birodal­ma (mb, rom): Mátra 3-án 11.* Az Anderson-magnószalagok (am): Alkotás h9-től h1-ig fo­lytatólag. Balaton f4, h6, 8. Mátra f4, h6, 8. Ben Wade és a farmer (am); Balaton h9, 11, 12. Cimborák (m): Tanács 3-án fll. Egy srác fehér lovon (m): Diadal 28—3, f4, h6, 8. Az ezüst tó kincse (mb, NSZK—jug): Zrínyi este 9. Farkas visszhang (mb, bőig): Tisza 19. fli. A fekete város, I—H, (m): Bethlen 6-án f4, 7. Fellini — Róma (dl—fr, •*): Ipoly 16, 8. Felügyelő életveszélybel( ran­­gol): Haladás f4, h6, 8. Ha kedd van, akkor ez Bel­gium (mb. am): Ipoly ta. A hét aranyember (al—fr— sp): Zrínyi 9, u, 1, ünnepnap 9, 1. Jelszó: A puszták angya­i (mb. sz): Gorkij f4, h£. Jó megjelenésű ausztrállal feleséget keres (mb. dl): Óbu­da 28—3, f4, h6, 8. Tanács i­ty fn­, hl. ünnepnap n­ 9, hl. A kétéltű ember (sz)« Tiszai ti, 13, C5. I»« r A kőszívű ember fiai, (m); Bethlen 5-én f4, 7. A lovag végakarata (sz)! Maira h9, 11, n2, ünnepnap h9, n2. Modern idők (am): Bem­ea* te h6, 8. Nyílhegy és aranyöv (az)* Bethlen 23—^2, 4, 7. Kinizsi 4-«, 4, 7. Nyomorultak, I—II. (mb, NDK—ír—dl): Be­th­len 4-én 3, h7. Az örök fiatalság birodal­ma (mb, rom): Mátra 3-án 11. Ördög csapat (sz): Bem 2­—3 és 4—6, fl0, fl2, f2. Régi idők focija (m): Gor­kij este 8. Randevú a delfinnel (bőig): Zrínyi 3-án 11. A sárga Fiat három utasa (mb, í): Zrínyi 3, 5, 7. A szerelem határai (m): Diadal 4—4, f4, h6, 8. A tanú eltűnik (sz): Kini­zsi 28—3, f4, h6, 8. A veréb is madár (m, •♦): Tisza 17, f9. Vihar Délen (am): Tanács este 8. a film játszási joga III. hóban lejár. West Side Story, I—II. (am): Óbuda 4—6, f4, h7. Filmmúzeum (VII., Tanács krt. 3): Első szerelem (szín, NSZK, készült 1970-ben, ren­dezte: Maximilian Schell) 1—4—5—6-án: 10, 12, 2, 2— 3-án: 10, 12, 2, 6, 8. Filmkör­kép: Kietlen élet (brazil, ké­szült 1963-ban) hétfő kivételé­vel mindennap du. 4 órakor. (Jegyelővétel 2 napra előre.) kultúrházak MOZIMŰSORA Mackenna aranya (am) 28-án: fő, n8; 1-jén: n8; 2— 3-án: n5, n8. Régi idők focija (m) 4—5-én: hő, 7: Guten­berg Műv. Ház (VIII., Köl­csey u. 2). János vitéz (szín, m, rajz) 3-án: n3, fő; 6-án: n5, f7: MOM Szakasits Árpád Műv. Ház (XII. Csörsz u. 18).

Next