Népszava, 1974. április (102. évfolyam, 77–99. sz.)
1974-04-21 / 92. szám
NÉPSZAVA A TUDOMÁNY VILÁGA A Veszprémi Vegyipari Egyetem negyedszázada írta: dr. Polinszky Károly akadémikus, művelődésügyi miniszteri helyettes A Veszprémi Vegyipari Egyetem születési évét, 1949-et sz élet minden területén alapvető változások jellemezték. A második világháborút követően ez az időpont egybeesett a magyar ipar, ezen belül a kiemelt vegyipar fejlesztésének kezdetével. A tervgazdálkodás és az iparfejlesztés nemcsak nagy létszámú, hanem alapos képzettségű mérnököket is igényelt. Ez az egész műszaki felsőoktatás korábbi rendszerének átalakítását tette szükségessé. Az egyetemek addigi oktatási programjai elavultak, olyan új, fontos iparágak alakultak ki, amelyeknek ismeretanyagát előzően nem oktatták. A fejlődésnek indult ipar viszont megkövetelte, hogy a fiatal mérnökök minél hamarabb bekapcsolódhassanak a termelésbe. Ezért az ipar újjászületése nemcsak a meglevő, romokban heverő vegyipari objektumok üzembe helyezését jelentette, hanem új gyárak létesítését, a legmodernebb technológiák bevezetését, a kor műszaki-tudományos és technikai színvonalán álló vegyipar kifejlesztését. Az önálló kartól az önálló egyetemig A Budapesti Műszaki Egyetem szervezetének módosításáról szóló 1949. évi XXII. sz. tv. úgy rendelkezett, hogy az egyetem keretében Veszprémben nehézvegyipari kart kell létesíteni. A választás azért esett Veszprémre, mert a város környékén több vegyipari üzem működik, ami lehetőséget ad az elméleti oktatás gyakorlati kiegészítésére. A kar létesítése — az első tanulmányi év 16 oktatóval és 107 hallgatóval kezdődött — egyúttal a Dunántúl további iparosodását is előmozdította, s ez később a kar további átalakítását tette szükségessé, önálló műszaki egyetemmé. Az alapítás egybeesett a Magyar Ásványolaj és Földgáz Kísérleti Intézet és a Nehézvegyipari Kutató Intézet létrehozásával. A két kutatóintézet nemcsak a vegyipar területén felmerülő legégetőbb problémák eredményes megoldásához nyújtott segítséget, hanem munkatársai az egyetemmel is szoros együttműködést alakítottak ki. A kutatók örömmel kapcsolódtak be az egyetem oktatómunkájába, ugyanakkor az oktatók a kutatóintézet műszerparkját vehették igénybe kísérleteikhez. Az egyetem oktató-nevelő tevékenységét kezdettől fogva a bátor kezdeményezés, az új igényekhez való alkalmazkodás, a tananyag korszerűsítése, a követelményekhez igazodó jegyzetek, a sikeres tartalmi és metodikai reformkísérletek egész sora jelzi. Feladata mindmáig az, hogy az oktatási reform célkitűzéseinek megfelelően, a vegyészmérnöki tudományok egy nagyobb részterületét — esti és levelező tagozaton is — önállóan oktassa. A kőolaj- és szénfeldolgozó, a szilikátkémiai, az elektrokémiai, valamint a szervetlen kémiai ipar részére képez ki vegyészmérnököket, akik tanulmányaik utolsó évében ágazatuknak megfelelő speciálkollégiumokat hallgatnak. Szakemberképzés több fokozatban A magyar felsőoktatásban a több fokozatú műszakiképzés a hatvanas évek elején, a felsőfokú technikumok hálózatarnak kialakításával kezdődött. A vegyipar területén ez elmaradt, ezért a Veszprémi Vegyipari Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki kara a képzési rendszer kereteinek megvalósítását az egyetemen belül dolgozta ki. Az 1969/70-es tanévtől kezdve a Veszprémi Vegyipari Egyetemen is megkezdődött a több fokozatú új képzési rendszer. Az I. fokozat célja a vegyész üzemmérnökök képzése. Az üzemmérnökök 3 év képzési idő után üzemi szintű technológiák irányítására, vegyipari folyamatok és technológiák tervezésére és fejlesztésére, új vegyipari eljárások kidolgozása terén részfeladatok ellátására képesek. A II. fokozat célja — öt év tanulmányi idő alatt — az okleveles vegyészmérnökképzés. Az okleveles vegyészmérnökök üzemeltető, fejlesztő, kutató és alkalmazástechnikai feladatok ellátására irányítói szinten is alkalmasak. A gyorsan fejlődő mezőgazdaság nagyfokú kemizálása is egyre sürgetőbben igényelte a megfelelő felkészültségű szakemberek képzését. Ennek szükségességét elsőnek ismerte fel a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem, de azt szűkös technikai adottságai miatt megvalósítani neo tudta. így indult el az Európában is egyedülálló kezdeményezés, amelynek eredményeként a két egyetem közösen kidolgozott program alapján agrárkémiai szakon közösen képez agrár-vegyészmérnököket. 25 esztendő 2500 mérnök A közelmúlt jelentős feladata pedig a vegyipari szervezőmérnök-képzés tantervének kidolgozása volt. A kétfokozatú képzés rendszerében az ,I. fokozatban a vegyipari tervező üzemmérnökök, a II. fokozatban az okleveles vegyipari szervezőmérnökök képzése folyik. Az okleveles vegyipari szervezőmérnökök irányító szinten a vegyipari rendszerek kutatásával, tervezésével, fejlesztésével és irányításával kapcsolatos feladatok ellátására képesek. A jövőben a nehézvegyipar egyes ágainak rohamos fejlődése, az egyre gyarapodó ismeretek, az ipar és a kutatás konkrét igényei sürgetően követelik az általános képzés további elmélyítését. A mérnöktovábbképző tanfolyamok szervezése, amely megszűnéséig a Mérnöktovábbképző Intézet feladata volt, szintén az egyetem keretén belül történik. Az egyetem életében az oktató-nevelő tevékenység mellett mindig jelentős szerepet töltött be a tudományos kutatómunka. A négy tudományos intézet — a Magyar Ásványolaj és Földgáz Kísérleti Intézet, a Nehézvegyipari Kutató Intézet, az MTA Műszaki Kányár Kutató Intézete és a Veszprémi Vegyipari Egyetem — szellemi és tárgyi kapacitásának felhasználása a bonyolult, országos érdekű kutatási feladatok megoldásában jelentős vegyipari kutatási centrummá fejlesztette Veszprémet, hosszú szünet után folytatva a XIII. században megalapozott tudományos és kulturális hagyományokat Tudományos kutató munka Az elmúlt 25 esztendő munkáját 2500 végzett mérnök bizonyítja. Az egyetem jól megválasztott képzési iránya mind nagyobb mértékben tudja kielégíteni a vegyipar növekvő igényeit. Az elmúlt negyedszázad alatt azonban nemcsak az egyetem épületei készültek el, közöttük a jól felszerelt laboratóriumok, kísérleti üzemcsarnokok, hanem az oktatók és a hallgatók fesztelen, közvetlen, baráti kapcsolata is kialakult. Ez a kapcsolat nemcsak a hallgatók tanulmányi ieje alatt érezteti kedvező hatását, hanem a későbbiekben is. A volt hallgatók viszsza-visszajárnak szakmai problémák megoldását célzó konzultációkra, baráti beszélgetésekre, sokszor pedig csak azért, hogy lássák azt az egyetemet, ahol tanultak és diplomát szereztek, hogy találkozzanak kedvelt és tisztelt oktatóikkal. Most tehát, 25 év elteltével elmondhatják, hogy a Veszprémi Vegyipari Egyetem, a korszerű felsőfokú oktatás megvalósításával a mindennapok gyakorlatának, növekvő igényeinek tudományos színvonalú kielégítéséért dolgozik. Az elmúlt negyedszázad intenzív fejlődése, a hazai és a nemzetközi felsőoktatásban rangot jelentő eredmények pedig biztos forrásai az egyetem jövendő sikereinek. 1974. április 2 . Jó hír a távfűtéses épületek lakóinak Egyenletes hőmérséklet automatikus szabályozással A hazai távfűtőrendszerekben általában a távfűtő hálózatban keringő forró víz az épületek hőközpontjában lévő, úgynevezett hőcserélőben adja át a hőenergiát a központi fűtőberendezés vizének. A lakóépületek többségében a fürdéshez és a mosogatáshoz használt meleg vizet is közvetetten a távfűtő hálózat szolgáltatja, a vízvezetéki hálózatban keringő hideg vizet azonban egy másik hőcserélő melegíti fel. Eddig nálunk csak a fűtőműben vagy az erőműben szabályozták a távfűtőhálózatban keringő víz hőmérsékletét, úgy, hogy az megfeleljen az időjárásnak. Például 15 C-fokos hidegben a hálózatban 130 C-fokos víz kering, s ebből a hőcserélő 90 C-fokos fűtővizet állít elő. Ha tehát az idő melegszik, a távhálózati víz hőmérsékletét csökkentik. Meleg tavaszi időben a házi rendszerben sokszor a 30—35 C-fokos fűtővíz is megfelelő. A háztartási víz kedvező hőmérséklete viszont mindig 45—55 C-fokos, s ezt legalább 55—60 C-fokos fűtővízzel lehet csak előállítani. Ez azt jelenti, hogy a távhálózati víz hőmérsékletét — bármilyen meleg van is —, nem lehet 60 C-fok alá csökkenteni. Ezért a fűtésre ilyenkor feleslegesen sok energia jut, s a lakásokban túlzott meleg van. Ezen a problémán a hagyományos hőközpontokban a hőcserélők sorrendjének felcserélésével segítenek. Hideg időben a forró távhálózati víz előbb a fűtési hőcserélőn, majd megfelelő lehűlése után a háztartási vizet termelő hőcserélőn áramlik át. Enyhébb időben az előbbi sorrendet megváltoztatják, a viszonylag alacsony hőmérsékletű, 60— 70 C-fokos távhálózati vizet először a háztartási vizet készítő hőcserélőbe vezetik. A sorrendcserét a szolgáltató vállalat dolgozói szelepek átállításával, kézzel végzik. Minthogy nálunk gyakran enyhe az idő — kb. +2------5 C-fok — a sorrendcserét végző dolgozóknak ilyenkor minden épületbe ki kell menniük. A hőközpontok száma azonban állandóan nő. Nagy terület hőellátása esetén pedig a hőközpontok egyidejű átállítása sok dolgozót igényel. Üzemviteli, munkaerőgazdálkodási okokból tehát nálunk is elkerülhetetlen a hőközpontok automatizálása. Erre egyébként más okokból is szükség van: egyrészt a túlfűtést az állaposolás ellenére sem lehet teljesen megszüntetni, másrészt a fűtőműben a hőmérséklet-szabályozást úgy kell megoldani, hogy a forró víz hőmérséklete a legkedvezőtlenebb adottságú épületeknek is megfeleljen. A hazai kísérletek szerint az épületenkénti automatikus fűtésszabályozással — az eddiginél egyenletesebb szolgáltatás mellett — 10—15 százalékos hőenergia takarítható meg. Budapest vonatkozásában 1 százalk energiamegtakantás évente mintegy másfél millió forintot jelent. A központi fűtés több módon szabályozható. A legújabb hazai kutatások szerint házgyári épületekben az úgynevezett külső hőmérséklethez igazodó szabályozás látszik a leggazdaságosabbnak. Ennél egy szabályozókészülék a fűtési víz hőmérsékletét mindig a külső hőmérsékletnek megfelelő értéken tartja. Az automatikus hőközpontok eddigi elterjesztését megnehezítette, hogy a szükséges szabályozó készülékeket szinte kizárólag külföldről vásároltuk. Most itthon is örvendetes fejlődés tarasztalható e t°r°n. A KUTESZ és a Ganz Műszer Művek nemrégiben olyan korszerű elektronikus, automatikusan működő fűtésszabályozó készülék gyártását kezdte meg, amelyek nemcsak a távfűtéshez, hanem az egyedi központi fűtések szabályozásához is alkalmazhatók. Uhri László A Ganz Műszer Művek TERMOREG típusú elektronikus fűtésszabályozója Környezetvédelem, üdülés, vadászati erdő ne csak hasznos, szép is legyen Magyarország másfél millió hektárnyi erdeiből a felszabadulás óta fél millió hektárt telepítettek, fél millió hektárt pedig felújítottak. Ez az erdőesztétika olyan alkalmazására is lehetőséget adott volna, amire tőkés rendszerben — minthogy az erdők magántulajdonban voltak — gondolni sem lehetett. Ezt a lehetőséget azonban elszalasztottuk, mert az erdőket hosszú ideig kizárólag csak a fatermelés szempontjából vettük figyelembe. E bevezető után jogos a kérdés: létezik egyáltalában erdőesztétika? Igen, létezik, bár jórészt még csak elméletileg. A következő másfél évtizedben azonban, amikor erdőgazdálkodásunkban nagyobb arányokban és következetesen fog érvényesülni az erdők több célú hasznosításának elve, erdőink esztétikai fejlesztésére is mód nyílik majd. Ez teljesen, természetesen, csak hosszabb távon valósítható meg, de a kezdet biztató. Az erdőesztétika az erdészet elhanyagolt ága. Elmélyülten a negyvenes évek végéig szinte senki nem foglalkozott vele. Akkor jelentette meg első tanulmányait dr. Keresztesi Béla, ■ jelenleg akadémikus, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatója, amellyel az erdőesztétika hazai úttörője lett. E tudományág pedig most azért válik különösen időszerűvé, mert a tavaly elkészült 15 éves erdőgazdálkodási terv alapján erdőink nagy, a jelenleginél lényegesen nagyobb része elsődlegesen nem a fatermelést fogja szolgálni, hanem részben — tíz százalék — a környezetvédelmet, részben — húsz százalék — az üdülést és a vadászatot. Az ilyen rendeltetésű erdők fejlesztésében pedig az esztétikai szempontoknak sokkal nagyobb a szerepük, mint a fatermelő erdőkben. Budapest környékén például a természetes lombos erdők határozzák meg a város panorámáját. Ezért helytelen erdőesztétikai szempontból a táj jellegével ellentétes feketefenyő-ültetés, ami a Hármashatár-hegyen és környékén folyt Vagy egy másik példa: a budai hegyek régi bükk- és tölgyerdői helyét több helyen kőrisfák foglalták el. Ezeknek jellegtelen, tompa sárga színe is megváltoztatta a fővároshoz annyira illő régebbi erdőképet. Az ország talán legszebb, páratlan színpompájú őszi erdői a balatoni felvidéken húzódnak. Ezeket a — természettől fogva — színes erdőket a kizárólagosan a fatermelést favorizáló erdőgazdálkodás háttérbe szorította, s ezzel sokat rontott a táj képén. Az erdőesztétika azonban utat mutat a táj szépségének helyreállításához, amiről tudni kell, hogy az erdészet „hosszú távú” szakma, ezért 50—60 évbe is beletelhet, amíg a célt sikerül elérni. K. Sz. Száz éve született Marconi Száz éve, 1874. április 25-én született — a Bologna melletti Griffoneban — Guglielmo Marconi, Nobel-díjas olasz mérnök, a drót nélküli távíró egyik feltalálója. A találmányok általában akkor születnek meg, amikor a társadalmi és gazdasági fejlődés igényt tart rájuk. Néhány évtizeddel a Morse-féle vezetékes távíró feltalálása után annak hiányosságai is erősen érezhetővé váltak. A kábelek számát már nem lehetett az igényeknek megfelelően növelni. S mert a tengeren túli táviratozás nagyon költséges volt, úgy tűnt, hogy egyes tőkeerős érdekeltségek egyeduralomra tesznek szert a hír- és sajtószolgálatban. A vezetékes távíróforgalom első időszakában ugyanis előfordult, hogy egy élelmes riporter valamennyi vetélytársát kijátszotta. Miután egy „szenzációs hírt" az egyetlen kábelvezetéken elsőnek leadott, a kábelt a többiek számára azzal tette hozzáférhetetlenné, hogy azon a Biblia szövegét továbbította. De a növekvő világforgalom, a haditengerészet igénye is szükségessé tette egy újabb, a kábeleket már mellőző hírközlő berendezés feltalálását. Heinrich Hertz német fizikus 1888-ban ismerte fel az elektromágneses hullámokat, s kimutatta, hogy az elektromágneses rezgések a téren át fémes vezeték nélkül is továbbíthatók. Az elektromágneses hullámok felfogására pedig Edouard Branly feltalálta a koherert, az üvegcsőben ezüst dugók közé helyezett vasreszeléket. A „szikratáviratozás” — azért mondták szikratávírónak, mert az elektromos hullámokat szikrainduktorral keltették — technikai alapelvei tehát biztosítva voltak, gazdasági és társadalmi szükségszerűsége is fennállt, ezért „csak" fel kellett találni. Az első kísérletek Alekszandr Popov orosz feltaláló nevéhez fűződnek, aki 1894- ben kezdte meg kísérleteit, s 1895. május 7-én — napjainkban a Szovjetunióban a rádió napján — előadásban számolt be drót nélküli távírójáról. Minthogy azonban Popov a haditengerészetnél szolgált, találmányát nem szabadalmaztathatta. Guglielmo Marconi viszont 1894 decemberében — elődei eredményeinek ügyes összevetésével — megvalósította az első drót nélküli továbbítást négy méter távolságra. Utána természetesen folytatta kísérleteit, amikor pedig katonaköteles korba lépett, tengerészeti attaséként a londoni követségre helyezték. Mivel pedig anyja angol volt, családi kapcsolatai révén értékes támogatást tudott szerezni találmánya kifejlesztéséhez. Berendezését 1896-ban szabadalmaztatta is, majd megalapította a Marconi Wireless Telegraph Company Ltd céget A döntő kísérletre 1897 májusában, a bristoli csatornánál került sor, ahol a vevőállomás 30 méter magas árbocát egy 20 méter magas sziklaszirten állították fel. Ez vette az 5 kilométer távolságban levő Flatholm-szigetről egy 8 cellás akkumulátorral táplált berendezés mérsejeleit. Egy héttel később pedig sárkányokra erősített, 80 méter hosszú antennájával már 15 kilométer távolságra tudott szikratáviratot leadni. A sikeres kísérletek után a brit admiralitás Marconi készülékével szerelte fel hajóit. 1898-ban pedig már újság is akadt, amely az új találmányt a hírszolgálatban hasznosította. A dublini Express című napilap a júliusi nagy jachtverseny eredményét drót nélküli távírón kapta meg. Ezután a szikratávíró rohamos fejlődésnek indult, s egyre nőttek az áthidalható távolságok. 1899-ben került sor az első drót nélküli távírókapcsolat felvételére Anglia és Franciaország között A La Manche-csatornán át küldött első drót nélküli szikratávirat szövege a következő volt: „Marconi a csatornán keresztül mély tisztelettel köszönti Branly urat, mivel ez a nagy vívmány részben Branly értékes felfedezése révén vált lehetségessé.” 1902-ben Anglia és Kanada, 1907-ben pedig Anglia és Észak-Amerika között is megkezdődött a rendszeres drót nélküli távíróforgalom. 1909-ben Marconi, Karl Friedrich Braun német fizikussal, a rádiótechnikai kutatásokért Nobel-díjat kapott Marconit Olaszország 1919-ben szenátorrá választotta, s az első világháború utáni párizsi békekongresszuson delegátusként vett részt. Az angol rövidhullámú világhálózat kifejlesztése is nevéhez fűződik. Marconi a rádiótelefon kérdéseivel is eredményesen foglalkozott. 1930-ban az Olasz Királyi Akadémia elnökévé választotta. 1937-ben halt meg Rómában. Pap János