Népszava, 1974. május (102. évfolyam, 100–125. sz.)
1974-05-08 / 105. szám
4 NÉPSZAVA SZERDAI MOZAIK 1974. MÁJUS *, SZERDA. A Nap kel 4 óra 17 perckor, nyugszik 19 óra 4 perckor. A SZELES, HIDEG IDŐ ! Európa északi részeit hideg, sarkvidéki eredetű levegő árasztotta el, így sok helyen keletkezik éjszaka mínusz 5 foknál keményebb fagy és vannak helyek, ahol nap közben is 0 fok körül marad a hőmérséklet. A hideg levegőnek egy része a középpontjával Lettország fölött örvénylő alacsony nyomású légköri képződmény nyugati oldalán szárazföldünk középső részei fölé áramlik. A hideg levegő átvonulását Közép-Európában, valamint a Kárpát-medencében és környékén záporok, a magasabb helyeken hózáporok, és erős szelek kísérik. Hatására a hőmérséklet jóval az évszaknak megfelelő érték alatt marad. A hétfőn mért legmagasabb nappali hőmérsékletek általában 8—12 fokkal voltak alacsonyabbak az elmúlt évek átlagánál. Országunk időjárását is az észak, északnyugat felől érkező hideg levegő határozza meg, így az elkövetkező napon is változékony, hideg marad az idő. Várható időjárás szerda estig: felhőátvonulások. Elszórtan futó esők, a magasabb hegyeken esetleg, hózápor. Élénk, időnként erős, helyenként viharos lökésekkel kísért északi, északnyugati szél. Hideg idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet: 9—14 fok között. A Duna Budapestnél 245 centiméter. , — Anyagmozgatási konferencia. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen kedden rendezték meg a felsőoktatási intézmények anyagmozgatási ismereteket oktató tanszékeinek konferenciáját. — A lakossági szolgáltatások fejlesztésére a Csongrád megyei ipari szövetkezetek és vállalatok a negyedik ötéves tervidőszakban több mint 72 millió forintos tanácsi támogatást kapnak. — A készletgazdálkodás hatékonyságának időszerű kérdéseiről, a gépipari termelőeszköz-kereskedelmi vállalatok problémáiról, a költségek szerepéről, a készletoptimalizálási kérdésekről tárgyaltak kedden a Technika Házában megkezdődött anyag- és készletgazdálkodási megbeszélésen. — Súlyos gondot okoz Pécsett a szennyvíztisztító mű túlterheltsége. Ezért gyorsított ütemben a közeli hetekben megkezdik, az elkészülte után 40 ezer köbméter kapacitású szennyvíztisztító üzem felépítését. — Ismeretlen helyre távozott hétfő éjjel Rio de Janeiróból Ronald Biggs, akit a Glasgow és London között 1963-ban végrehajtott vonatrablás értelmi szerzőjének tartanak. Elkészült a kaposvári Közúti üzemi Vállalat új, csaknem 15 millió forintos költséggel kialakított aszfaltkeverő üzeme Daránypusztán. Óránként 25 tonna aszfaltot állít elő. — Úthálózat rekonstrukció. Lengyelország beton, aszfalt és kockakő burkolatú útjainak hoszsza elérte a 90 ezer kilométert és 1977 végére befejeződik az ország régi úthálózatának rekonstrukciója ÚJ MHSZ REPÜLŐISKOLA Az MHSZ Fejér megyei repülő és ejtőernyős klubjának kisapostagi repülőterén a győzelem napja alkalmából, kedden 100 személyes repülős kiképzési bázist avattak. Az új létesítményt Kiss Lajos vezérőrnagy, az MHSZ főtitkára adta át Jávor Géza repülőtér-parancsnoknak. Az avató ünnepségen részt vett Sárosi József, az MSZMP dunaújvárosi bizottságának első titkára, Sófalvi István,a dunaújvárosi tanács elnöke és a dunaújvárosi nagyüzemek vezetői is. Délután a kiképzőbázis falán emléktáblát lepleztek le. A bronztábla a repülőbázis építésében részt vett társadalmi munkások érdemeit örökíti meg. Az avató ünnepség látványos légi parádéval zárult, amelyen részt vettek a műrepülő válogatott keret és az MHSZ kisapostagi repülőklub tagjai. A honvédelmi nevelés új, Fejér megyei bázisa 3,5 millió forint értékű beruházással épült, amelyből 2,5 millió forint értéket Dunaújváros dolgozóinak társadalmi munkája, a dunaújvárosi vállalatok hozzájárulása tett ki. Az első kiadós csapadék most áztatta meg a baranyai földeket. Április 30. óta 50—60 milliméter esőt kapott az országnak ez a része. Jellemző a talaj szomjúságára, hogy sehol sem állt meg a víz, hanem egyenletesen beszivárgott a földbe. Megkezdődött a szervezett üdültetési szezon a Balaton déli partján. Kedden megnyíltak a siófoki SZOT-üdülők. Az első szakszervezeti beutaltak 25 évvel ezelőtt érkeztek a Balaton partjára. Az idén együttes számuk meghaladja majd a százezret. — Közlekedésgazdasági — Bolgár műszaki kitanácskozás. Szegeden a állítás nyílt kedden Győ- Tisza Szálló nagytermérött a Technika Házában, den kedden megkezdődött Azokat a hidraulikus és az V. országos közteke- pneumatikus elemeket délgazdasági konferencia, mutatták be, amelyeket Az ország valamennyi szárazföldi, vízi és légi közlekedési vállalatának mintegy 400 képviselője, szakembere vesz részt a tanácskozáson. Csontváry emlékestet rendez a Petőfi Sándor Művelődési Ház a fővárosban (II., Dimitrov út 80.) a nagy festő halála 55. évfordulója alkalmából május 16-án, csütörtökön este. A művelődési ház a Moszkva térről közelíthető meg (156/B, 56- os busz, 56-os villamos). A Dunába fulladt a szentendrei Duna-szakaszon Rigó Ferenc 20 éves segédmunkás, aki csónakjával felborult. Hármas karambol történt Kecskemét határában, ahol Damásdi László 22 éves kőműves kisiparos személygépkocsijával szabálytalan előzés közben az előtte szabályosan közlekedő pótkocsis tehergépkocsinak ütközött, majd az úttest bal oldalán keresztben megállt. A személygépkocsival szembe jövő két motorkerékpár beleszaladt az autóba s mindkét motorkerékpár az árokba borult. Heipl Ferenc 46 éves brigádvezető, az egyik motorkerékpár vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba szállítás közben meghalt, a másik motorkerékpár vezetője, Pozdernyik Pál 26 éves vasbetonszerelő súlyos sérülésekkel került kórházba. A vizsgálatot műszaki szakértők bevonásával megkezdték. Hatalmas tűz tört ki több robbanást követően hétfőn este a hollywoodi Goldwyn filmstúdiókban. Két személy megsebesült és több millió dolláros kár keletkezett. angol—nyugatnémet közreműködéssel fejlesztettek ki Bulgáriában. Meghalt a franciaországi Nancy-ban született ötös ikrek egyike, egy kisfiú. Orvosi jelentés szerint a másik négy kisbaba életben maradásának kilátásai is bizonytalanok. A négy élő csecsemő közül az egyiket vastüdőben, a másik hármat pedig inkubátorokban helyezték el. — Ro-Ro hajók. A gdanski Lenin Hajógyár megkezdte az első lengyel Ro-Ro hajók építésének előkészítését. A hajók különleges tulajdonsága az, hogy a rakodási munkálatokat kizárólag vízszintes irányban, daru nélkül végzik. Elfogtak egy betörőt. Ivanovics Tibor 36 éves, büntetett, előéletű, foglalkozás nélküli, kisterenyei lakos hétfő délelőtt behatolt Budapesten a XII. Németvölgyi út 22. számú ház egyik lakásába, ahol különböző értékes tárgyakat csomagolt öszsze egy bőröndbe. Elvinni már nem tudta, mert a lakás tulajdonosa tetten érte. Menekülés közben a betörőt a lakosok elfogták és átadták a rendőrségnek. Traktorával felborult Gerjen határában Simon Ferenc 48 éves kavicskitermelő kisiparos és orvoshoz való szállítás közben meghalt. Fegyveres támadással, rablással, lopott értéktárgyakkal való orgazdasággal, illegális fegyver- és robbanóanyagtartással vádolják Bridget Rose Dugdale fiatalasszonyt, aki részt vett a Bell-gyűjtemény 19 felbecsülhetetlen értékű, s időközben megtalált festményének elrablásában. BALTÁVAL AGYONÜTÖTTE FÉRJÉT Gyilkosság történt a Pest megyei Újhartyán községben. Kovács Józsefné, 65 éves háztartásbeli alvó férjét, Kovács József 63 éves szakszövetkezeti tagot , akivel házastársi viszonya több éve megromlott — baltával agyonütötte. Kovácsné a bűncselekmény elkövetése után öngyilkossági szándékból a szomszédos ház udvarán levő kútba ugrott, ahonnan azonban segélykiállására kimentették. A rendőrség a férjgyilkost őrizetbe vette . Varsóba utazott kedden a Lengyel Szabadság és Demokrácia Harcosainak Szövetsége (ZBOWID) V. kongresszusára a Magyar Partizán Szövetség küldöttsége Úszta Gyula főtitkár vezetésével. — Szovjet folyóirat-kiállítás nyílt a fővárosban, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában, a szovjet sajtó napja alkalmából. Dombrovszky Lászl festőművész születésének 80. évfordulója alkalmából kiállítás nyílik május 9-én, csütörtökön du fél 6 órakor a Váci utcai Csók István Galériában. A tárlat május 25-ig mindennap megtekinthető. A Képcsarnok vidéken május 9-én délután 5 órakor három kiállítást nyit meg, Nyíregyházán a Benczúr Gyula-teremben Imre István Kossuth-díjas festőművész, Szekszárdon a Szinye-Merse-teremben Csáki-Maronyák József Kossuth-díjas festőművész, Kaposvárott Vaszary János-teremben Keleti Jenő festőművész tárlatát. A Magyar Liszt Ferenc Társaság soproni helyi csoportja megalakult A Liszt Ferenc Művelődési Központ leánykara adott hangversenyt az alakuló ülésen. — Gellért Hugónak, az Egyesült Államokban élő híres magyar grafikusnak a kiállítása május 10-én, pénteken nyílik a Kulturális Kapcsolatok Intézete kiállítási termében (V., Dorottya u. 8.). Tovább javultak gyakorlati oktatás tárgyi feltételei a nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolán Ötmillió forintos költséggel 1200 négyzetméter alapterületű, korszerű erő- és munkagép szerelőműhelyt építettek és adtak át rendeltetésének. — Kaktuszkiállítást rendeztek a növénykedvelők nagy örömére a Pesterzsébeti Vasas Művelődési Központ (Csili) kiállítási termében. A szokatlan érdekességű anyagot május 11. és 19. között tekinthetik meg az érdeklődők. — Csehszlovákia legnagyobb autóskempingje 163 millió korona beruházással épül a Magas-Tátrában, Tátralomnic tőszomszédságában. Itt tartják meg augusztus 1—12-én az autós turisták 35. világtalálkozóját. — Újabb gyermekintézmények létesítéséhez jelentős anyagi segítséget kap a helyi vállalatoktól és intézményektől a bajai városi tanács. A megállapodást szocialista szerződésben rögzítették. Rövidesen 150 személyes napközis óvoda és 60 személyes bölcsőde építését kezdik meg közös erővel. — Olasz úszómedence: Tovább korszerűsítik a Somogy megyei igali gyógyfürdőt. A nyári napokon a fürdőt hat-hétezren keresik fel, de ennyi vendéget a medencék nem képesek befogadni. Ezért az idén újabb úszómedencét létesítenek. A medencét Olaszországból szállítják Igalba és ott szerelik össze. — Olasz munkások külföldön. Az olasz kormány gazdasági politikája 1973- ban 143 ezer olaszt kényszerített arra, hogy külföldön keressen munkát, mert hazájában nem kap. Az elmúlt év végén öszszesen 5,3 millió olasz élt nyugat-európai tőkésországokban vagy a tengerentúlon munkásként. A BKV közli, hogy május 9-től munkaszüneti napokon és csütörtökön közlekedteti a galoppversenyekhez az „O” jelzésű autóbuszt és a 29-es villamost. „O” jelzéssel indul a November 7. tértől az első kocsi 14 óra 30 perctől, az utolsó 19 órakor. A 29-es villamos a József körútról indul, az első kocsi 14.30 órakor, az utolsó 19 órakor Szeretettel köszöntjük névnapjukon t/ifáe Aá/a, nevű kedves olvasóinkat. VÁLASZÚTON... (Kallus rajza) Erdei Színház: Aida (ifj. kom. s. 5. ea., fél 6). — Nemzeti Színház: Hölderlin (7). — Katona József Színház: Play Strindberg (7). — Madách Színház: A pillangók szabadok (7). — Madách Kamara Színház: A Napsugár fiúk (7). — Vígszínház: Nők iskolája (7). — József Attila Színház: Ma éjjel megnősülök (7). — Operettszínház: Piros karaván (C. Sárdy J. b. 2. ea.. 7). — Vidám Színpad: Több órás napsütés (fél 8). — Thália Színház: Tüzet viszek (11); Erzsébetváros (7); Levelek Arisztofanészhez (stúdióea., fél 3). — Bartók Színház: Három szegény szabólegény (du. 3). — Bábszínház: Népi komédiák (de. 10); Csongor (du. 3). — Főv. Nagycirkusz: Nemzetközi cirkuszfesztivál (fél 8). — Zeneakadémia: Ralp Kirkpatrick csembalóeste helyett Bach: A Fuga művészete (Mesterbérlet 10. fél 8). Kisterem: Új magyar művek bemutatói (fél 8). A Pesti Színházban ma este a Macskajáték előadása betegség miatt elmarad. Jegyek a váltás helyén visszaválthatók. ( mCsodök) 16.05 Diáktarisznya 16.34 Dalok a Győzelem napjára 16.50 Könnyűzenei hangszerszólók 17.20 Lutoslawski: Gordonkaverseny 17.44 Brigádnapló 17.59 Nicolae Herlea énekel 18.18 Népzenei magazin 19.30 Hallgassuk együtt! 20.12 Gondolat 21.00 Töltsön egy órát kedvenceivel! 22.20 Händel: L’allegro, il pensierosob oratórium 0.10 Sáros Katalin énekel PETŐFI RADIO 8.05 Haydn műveiből 8.30 A Prágai Dixieland együttes játszik 9.03 Népdalok 9.30 Mi van a varázsdobozban? 12.00 Régi híres énekesek műsorából 12.30 Balesetek, tűzesetek, bűnügyek 13.03 Zenekari muzsika 14.00 Zenés délután kettőtől — hatig! 18.20 Kíváncsiak klubja 19.17 Ifjú zenebarátok híradója 19.45 Kis magyar néprajz 20.25 A szlovák vonósnégyes hangversenye közben: 21.10 Tavaszi labdajáték (versek): 22.00 Verbunkosok, népdalok 22.40 Könnyűzenei újdonságok 23.15 A víg özvegy (részf.) 3. MŰSOR 18.06 Iskolarádió 18.25 BACH: D-MOLL ZONGORAVERSENY 18.50 Gépek az egészségért Riport KOSSUTH RÁDIÓ Eper és vér (filmzene.) Rossini-ciklus (A török Itáliában) Közben: Iskolarádió Indulók A Szabó család (ism.) Tánczenei koktél Népi zene, nóták Válaszolunk hallgatóinknak Találkoztam Nikolaj Gyaurovval (ism.) Az élő népdal A Győzelem napjára Harsan a kürtszó! Kóruspódium WM MAGYAR ELŐADÓ* művészek FELVÉTELEIBŐL, 19.38 „ZÖLD POSTA” 30.21 BEETHOVEN: MISSA SOLEMNA 21.46 MEYERBEER OPERÁIBÓL 22.30 Zene és előadó-művészet. A barokk hegedű reneszánsza TELEVÍZIÓ 9.20—9.55 ITV 9.56 Delta. ism. 10.30 Maigret felügyelő Bűncselekmény karácsonyra. Ism. 11.10 Játék a betűkkel, ism. 11.35 És színész benne minden férfi és nő. Ism. 16.40—17.20 ITV 17.23 Hírek 17.35 Ötven év a mezőgazdaság szolgálatában! 18.00 A vér a világon mindenütt vörös Dokm. 18.56 A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén 19.15 Mese 19.30 Tv-hiradó 20.00 Gondolatok a hétköznapokról. VH. 30.35 AC Milan—FC Magdeburg labdarúgó KEK-döntő 22.30 Tv-hiradó 2. 1. MŰSOR 20.00 A M. Tv nemzetközi karmesterversenye I. középdöntő 21.30 Tv-hiradó 22.00 Salut, Germain! XII. A parancs: tüzet szüntess! POZSONYI TV 18.00 Esti mese 18.15 52 komikus 19.90 Tv-hiradó 19.30 Prágai bemutató 20.00 Vidám műsor 21.36 Messze az ég 8.20 8.33 10.03 11.21 11.30 12.35 13.20 13.50 14.05 14.30 14.40 15.10 15.45 1374. május 9—15-ig A szövegben a gyártó országot csak kezdőbetűvel vagy rövidítve jelöljük. Egyéb rövidítések: mb: magyarul beszélő, 16 éven felüli, •••: 18 éven felüli. A budapesti mozik pénztári rendje: egész nap játszó mozikban pénztárnyitás az előadás kezdete előtt egy órával aznapra és egy napra előre. Csak délután működő moziknál pénztárnyitás az előadás kezdete előtt másfél órával aznapra és három napra előre. NDK barátsági és kulturális napok V. 6—12-ig. Pál és Paula (•*): Művész h6, 8. Úton Leninhez (NDK., sz.): Zrínyi h5. Bányász mozi: 9-én. Anya és a hallgatás hp, 8; 10-én: Te és annyi más baj társad hős 8; 11-én: Megfagyott villámok hp, h9; 12-én: Tizenkilenc éves voltam h6, n9. Fény mozi: f6, 9-én: Grisa őrmester; 10-én: Agatha aszszony nagy utazása; 11-én: Hoffmann meséi; 12-én: Bolygó borlandi. Bem mozi: f4 — gyermekmozi: 9—10-én: Csipkerózsika; 11-én: Rövidfilmsorozat I. (f 4. f5); 121-én: Rövidfilmsorozat I. (fA f5). Híradó mozi: MH, Egy fiatalember neve: Engels, Tóbiás és az autók, Az alma, Nörgel és fia. Délután 3-tól 6 óráig folytatólag. MH, Rosa Luxemburg, Otto Nagel, Virágok és rovarok. 6-tól este 11-ig folytatólag. * A studióprogram keretében: Menyegző (mb., L): Toldi Studiómozi 14, 6. Istenmezején (m.): Toldi Studiómozi este 19. Az audiencia (mb., pl., •*): Fény 9-én 3, 8: Pest-Buda 10-én n6, 18: Kőbánya 13-án 3, n6, f8. Felszabadulás 14-én 3, 16, f8, Ugocsa 15-én 54 ha, 8.* Kettős bűntény Hamburgban (pl.—NSZK): Vörösmarty kertmozi f8. Életünk legszebb napja (mb., am.): Uránia f4, h£, 3; Szikra h9, 11, n2; Alkotmány 3, n6, f8; Bartók f3, f6, f7. Idegen arcok rm.): Puskin f4, h6, 8; Fény 10—12-ig 3, 8, 13—15-ig 3, n6, f8; Felszabadulás 15-én 3, n6, f8. Egy forró nyár krónikája .—n. (cseh): Ugocsa 9—14-ig f4, 7. Pál és Paula (NDK, **): Művész h6, 8. Szikrázó lányok (m.): Szikra 4, 6, 3; Bartók este f9; Csokonai 9, m12, f2; Dózsa 9—12-ig 3, 5, 7; Felszabadulás 9—13-ig 3, 5, 7; Pest-Buda 13—15-ig 5, 7. Merénylők (mb., fr.—pl. —NSZK): Duna este f9; Bányász n9, M1, dl2. ( MOZIMŰSOR ) Volt egyszer egy zsaru (mb., fr.—ol.): Corvin 4, ni, f9; Uránia nl0, M2, n2; Május 1 3, np, m; Bartók f9, fn, fi; Tátra 4, ni, f9; Kőbánya 9—12-ig és 14—15-én 3. Tu6,*f8; Bástya minden este 10. Periszkóp a fjordok között (sz.): Csokonai 4, n7, f9; Puskin h9, 11, n2; Május 1. h9, hu, hl; Dózsa 13—15-ig £4, h6, 8; Madách 9—12-ig 5, n8; Pest-Buda 9-én és 11— 12- én n6, f8. Diktátor (am.): Sport V £6, 8; Apacsok (tmb., NDK); Alfa M, h6, 8; Kossuth xm. JH, h6, 8; Bástya 9, m 2, f2; Kölcsey 4, n.7, 19; Táncsics 3, n6, f8. Fény 9, 11, 1. Három milliárd tűz nélkül (fr.—ok): Duna 4, n7. Palota 5, f8. Kabaré (am., **): Tinódi 3, 16, 8. A törökfejes köpja (m.): Bástya 4, 6, 8, Ady 9—12-ig h 6, 8, ünnep 14-kor is. Hangverseny Bangladesére (am.): Bányász 9—12-ig hA 13— 15-ig h4, h.6, 8, 6, maga rettenetes" (ang.)? Művész nló, M2; Zuglói nA, f6. 8. özvegy Coudercné (fr.—pl.): Művész na, f4; Óbuda 9—12-ig 14, hp, 8. Illatos, út a semmibe (m.); Madách 13—15-ig 5, m8. Az ezredeseket akarjuk (mb., oL): Palota 12-én h3; Bethlen 13—15-ig f4, h6, 8; Zrínyi h9, hl, hl, h3, ünnep h9, hl, h3. Elefántkirály (rrfeb. am.): Felszabadulás vas. 9, 11, 1. Az űzött szamuráj nap * *•): Madách 12-én h3„ A szicíliaiak klánja fmb.« fr., ••): Pest-Buda vas, hs, * Az éjszakai előadások műsora: Bástya: Volt egyszer egy zsaru (mb., fr.—pl.) minden este 10. Szikra: Életünk legszebb napja, (mb., am.) szombaton nl; Toldi: Jean- Paul Marat üldöztetése (ang.* *) szombaton 10; Alkotmány Mima bagoly nappal (mb., ol.) szombaton 10; Ugocsa Volt egyszer egy zsaru (mb., fr.,ol.) szombaton 11; Bethlen: Apacsok (mb., NDK) szombaton fil; Fény: On4-baba (lap., **) pénteken 10. * Híradó: MH, Színiház (szín., m.). A vér a világon mindenütt vörös (szim. m.). Magyar üvegipar (szín., m.) V. 9— 12-ig reggel 9-től délután 3-ig folytatólag, 13—15-ig reggel 9-től Ate 11-ig folytatólag. * Gyermekmozi: Veronika és a bűvös zsák (mb., rom.): Bem 9—12-ig fis, ünnep nfl6, nl2, n2-kor is, 13—15-ig f4, f6: A nagypapa kesztyűje (mesesorozat): Zrínyi 12-én hll, hl2: Csipkerózsika (NDK): Mátra 12-én 9, hll. BUDAPESTI VEGYI MŰVEK azonnali belépésre felvesz GYAKORLOTT GYORS- ÉS GÉPIRÓNŐT Jelentkezni lehet: BUDAPEST IXKén utca 5. személyzeti osztályon, telefon: 477—570/243, valamint a kalkulációs osztályvezetőnél, telefon: 277—428 A magyar filmtárba műsora: A veréb is madár (m., *•): Mátra este 19.* Aladdin és a csodatámpa (mb., fz.): Ipoly 14, h€. Csendesek a hajnalok I.—n. (mb., sz.): Alkotás h2, n6. A Dél csillaga (fr.—ang.): Tanács f9, fn, fi, f3. Dili inger halott (oL, *♦>. Diadal 14-én f4, hp, 8. Egy különös szerelem (mb., ol.): Szabadság este f8. Egymás csapdájában (bolg.). Alkotás 9-tol 12-ig folytatólag. Egy vonat az égállomásra (mb., cseh): Haladás 9—12-ig f4, h6, 8. Estély habfürdővel (atr*v Tanács f5, f7, a film játszásjoga május hóban lejár. Facsemeték (mb., sxtr Óbuda 13-án f4, h6, 8* Felszarvazzák őfelségét (fr. —oL—sp.T-nyn.) ^ Honvéd flO- től h2-ig folytatólag; Kmáf5S 3.-in^. fi, M, 8. Fogják «I OíduH «ive holtan (jap.): Bem. 9—l1-ig és 13—15-ig nlO, nl2, na. Zrínyi este 7, 9. Hajóik a kikötőben robbannak (mto., sz.): Kossuth XX. 13—15-ig H, h6, 8. Az imádság már nemrég (chilei): Óbuda 14—15-én ft. m, 8. Jöjjön el egy kávéra hosszank »OL, «**): Alkotás este £9. A kör bezárul (s&): Bal»úton hű, ll, n2. Lépj olajra (fr.—ol.): Ros» suth XX. 9—12-ig ft, hu, * Lóháton ágyat lábém iszi k? Ipoly este 8. , A lovag végakarat« Tisza hi9, 11, n2. Mint a bagoly nappal (mÉL, ol.): Mátra 4, nfL Néroo kapitány és a w alatti város (mb., ang.): laton 14, hu, 8. Nyílhegy én aranyttr faz.kr Szabadság hő, ünnep 2-kor is. Solaris I.—n. (sz*): Bethlen 9—12-ig N, 7. Haladás 13— 15-ig f4, 7. Szeszélyes nyár (mb., cseh., ♦*): Tanács este fl9. a fűm játszási joga májusban lejár. Volt egyszer egy vadnyugat I.—II. (am.—pl.): Bem este f8. Mátra nlő, fi, ünnep fi. Tisza f4, h7. Vörös tulipánok völgye (mb., sz.): Honvéd du. 4-től 8- ig folytatólag. Diadal: f4, hp, 8. Filmsorozat, 9-én: Rómeó és Júlia I.—II. A4, f7; 10-én: Hamu és gyémánt (**); 11-én: Ritus, (**); 12-én Patyomkin páncélos. 13-án: Szemtanú (**); 14- én: Dilinger halott (**); 15- én. Hétköznapi fasizmus 3. hp, f1l. Filmmúzeum (VII.* Tanács körút 3.): Kiváltság (sz., zenés, angol, készült 1967-ben. Főszereplő Paul Jones): V. 9— 10-én: 10, 12, 2; 11—12-én: 10, 12, 2, 6, 8; 13—14—15-én: 10, 12, 2. Film körkép: Mézgától La Fontaine-ig (sz. rajzfilmsorozat a Pannónia Filmstúdió alkotásaiból). Előadások kezdete hétfő—kedd kivételével minden du. 4 h-kor. (Jegyelővétel 2 napra előre.) KULTÚRHÁZAK MOZIMŰSORA A kör bezárul (szovjet): V. 9—12-ig: hő, 7. A bűnügyi nyomozó (szovjet): V. 13— 14-én: h5, 7. Gutenberg Műv. Otthon (Vm., Kölcsey u. 2.). Áldd meg az állatokat és a gyermekeket (mb., sz., amerikai): V. 12-én: n3. 15; 15- én: nő, sz. MOM „Szakasits Árpád” Műv. Ház (XII., Csörsz u. 18.). Évfordulók ANTOINE LAURENT LAVOISIER francia kémikus, a modern kémia megalapozója, kora legelső tudósainak egyike 180 esztendeje halt meg. ŐSZ SZABÓ JÁNOS, földmunkásmozgalom, majd az illegális KMP harcosa, az 1944 es partizánharcok áldozata születésének 54. évfordulója. SZÉKELY BERTALAN festőművész, a XIX. századi magyar festészet egyik kiemelkedő alakja 130 esztendeje született. GUSTAVE FLAUBERT francia regényíró, a kritikai realizmus egyik legkiválóbb képviselője halálának 94. évfordulója. 1474. máju» *.