Népszava, 1974. június (102. évfolyam, 126–151. sz.)

1974-06-28 / 149. szám

10 'DMwwr&m, Kiküldőn munkatársunk telefonjelentése VB-szüne nyilatkozat A futballvilág Henry Kissingeréi úgy hívják, hogy Rinus Michels. Az amerikai külügyminiszter heteken át „pendlizett’’ Izrael és Szíria, a holland válogatott edzője pedig az NSZK és Spanyolor­szág között, s a levegőben tölti fel életét. A küzdelmeknek azon­ban még nincs vége. Pil­lanatnyilag valószínűnek látszik, hogy a holland futballedző hamarabb ér célba. Klubcsapata, az FC Barcelona megnyerte a spanyol bajnokságot és most bekerült a kupadön­tőbe is, a „narancssár­gák” pedig 120 kilométe­res sebességgel szágulda­nak München felé, a vi­lágbajnoki címért. Holland­centrikusság „Láttam a világbajno­kot­* — nyilatkozta a düsseldorfi Expressben Günter Sieb­ert, a Schalke 04 elnöke, amikor véget­ért a gelsenkircheni mér­kőzés. A zuhogó esőben befejeződött holland—ar­gentin találkozó után Ri­nus Michels megjelent az újságírók előtt és három nyelven — hollandul, né­metül, spanyolul — vála­szolt a hozzá intézett kér­désekre. — Irigyelnek, ugye? — kérdezte nagy nevetés közepette, amikor a szük­ségtelenné vált tolmács, nyilván mérgében, azzal kezdte: „Hát akkor mond­jon valamit.. . A legnagyobb gon­dom az, hogy a játékoso­kat vidám szóval tart­sam és ne engedjem gon­dolkodni őket. Mert ha elkezdenek azzal foglal­kozni, hogy világbajnokok lesznek, akkor vége min­dennek — jelentette ki a szimpatikus szakember, megnyerő közvetlenség­gel. — Újságot nem adok a kezükbe, inkább beszél­gessenek telefonon a fele­ségeikkel, gyer­ekeikkel, vagy akárkivel, csak szó­rakozzanak. Arra a kérdésre, hogy kit vár a másik csoport első helyére, így vála­szolt: — Nekünk jobb lett volna Jugoszlávia, de csak azért, mert kevesebb szurkolója van itt, az NSZK-ban, mint a sike­res fiatalító kúrán átesett hazai csapatnak. Egyéb­ként mindegy, ki az el­lenfél: jól kell játszani és a helyzeteket bevúnni! A jugoszláv­ok világbaj­­noki álma azonban véged­ért akármit is mondanak a kommentárok. Ráadá­sul kitört a ,,családi­ há­ború” Dzsajics és Oblak lecserélése miatt, noha Miljanics kijelentette: Amikor láttam, hogy már nem nyerhetünk, ak­kor csak azzal törődtem, hogy megkíméljem leg­jobbjainkat egy­ esetleges felesleges sérüléstől”. Nem annyira a vereség, mint a játékuk igazolja azt, hogy ennél többről van szó, mert a jugoszláv csapat szétesően, erőtle­nül küzdött, egy pillana­tig sem lehetett azt vár­ni, hogy legyőzi az NSZK-t. Aki Miljanics csapatát látta Székesfe­hérvárott ellenünk, az nem is gondolhatta komo­lyan, hogy ez az együttes világbaj­nok jelölt lehet, bármennyire biztatóan is kezdett a világbajnoksá­gon. Emlékezzünk rá, elle­nünk is jól játszottak egy félidőn át, 2:0-ra vezettek és szünet után eltűntek a pályáról. Most körülbelül a 60. percnél tartanak ... „Egy félidős csapat” — mondta akkor róluk a brazilok megfigyelője. Eb­ben, úgy tűnik nem is té­vedett, de amiben viszont igen, hogy: „Világbajno­kok leszünk!” Egy szupergól A Brazília—NDK mér­kőzésen nem igazolták a dél-amerikaiak nagy de­rűlátásukat. „Egy szuper­gól — semmi más!” ír­ja a Rheinische Post tu­dósítója és megállapítja: „Álmos és kellemes já­ték, s egy régi trükk is­mét bevált. A brazilok ad­dig táncolták körül a sza­badrúgás előtt a labdát, amíg a német sorfal, kon­centrálása egy pillanatra megszakadt és akkor Ri­­velino már­is lecsapott egy labdányi résre” Valóban így történt. S még valami okozott nagy izgalmat a hannoveri stadionban. Egy túlságo­san ügybuzgó zöldruhás rendező nem akarta Pelét beengedni, mert nem volt nála a FIFA tiszteletje­gyekhez tartozó igazol­vány. Majdnem vereke­désre került a sor, s ami­kor végre tisztázódtak a dolgok, a szerencsétlen rendező még szerencsét­lenebbül mentegetőzött: — Nem ismertem meg. Hiszen annyi itt a feke­te ... A brazil csapat tehát ezzel a játékával sem győzött meg senkit sem és az az általános vélemény, hogy a hollandok a leg­esélyesebbek a csoportel­sőségre. „Ne hamarkodjuk el a kijelentéseket — fi­gyelmeztetett mindenkit Uwe Seeler, a tv-ben, — mert a hollandok igazi erőpróbája még csak most jön az NDK ellen. Ha Sparwasserék úgy játsza­nak, mint ellenünk, akkor a hollandoknak is megle­petést okozhatnak” Ez is igaz, a szakembe­rek tehát kíváncsian vár­ják a két örökmozgó” csapat találkozóját. Ebbe a kategóriába tartozik a lengyel válogatott is, amely a svédek ellen az Express tudósítója szerint „szerencsével győzött, mert 45 perc után elfo­gyott az ereje. Schönnek egyik csapattól sem kell tartania, már a döntőben érezheti magát” A „Sir” véleménye A mérkőzésről mások­nak sem sokkal jobb a véleménye. A svéd Erics­son kijelentette, hogy „hiába az erő, ha nem rúgunk gólokat”, amit úgy is mondhatott volna: hiába az erő, ha nincs tu­dás. Nem számíthatnak egyetlen további győze­lemre sem, legfeljebb sportszerűségükkel és küzdeni akarásukkal arat­hatnak még némi sikert. A lengyel válogatottat azonban még korai lenne temetni. Ez a 90 perc két­ségtelenül egy kis megle­petést mutatott, de to­vábbra is ez a VB egyet­len veretlen csapata. Igaz, a svédek az utolsó ne­gyedórában két ordító gólhelyzetet hagytak ki, s Tomaszewski még egy 11-est is kivédett, de eb­ből nem szabad messze­menő következtetéseket levonni. Sir Alf Ramsey, akinek a televízióval kötött szer­ződése értelmében nem szabad másoknak nyilat­koznia, mégis hallatta sza­vát, mert amikor kom­mentál a stadionban, ak­kor a háta mögött egy-két élelmes újságíró és rádió­riporter csak „ellesi” vé­leményét. Most például azt mondta a „kiváltságo­sok” számára, hogy: „Az NSZK győzelmét szinte biztosra veszem, de a len­gyel válogatott még meg­cáfolhat engem. Ők ját­szották eddig a legjobb futballt és ha ez a léleg­zetvételnyi pihenés segí­tett rajtuk, akkor legkö­zelebb ismét ellenállha­tatlanok lehetnek.” Most megint három nap szünet van a VB-n, majd vasárnapra már azt is megtudjuk, legalábbis 90 százalékos biztonsággal, melyik két csapat játssza Münchenben a világbaj­nokság döntőjét. Vándor Kálmán Győzelem Finnország ellen A nizzai sakkolimpián legutóbb a 12. fordulóra került sor. A magyar vá­logatott Finnországgal ült asztalhoz, s 2,5:0,5 arányú vezetést szerzett, egy játszma függőben maradt. A győzelem tehát már biztos. Az élcsoportban helycserék történtek, az Egyesült Államok a 4. helyre jött fel, megelőzte Hollandiát. A nizzai 21. sakkolim­­pián befejezték a magyar —finn mérkőzés függőben maradt játszmáját, amely döntetlenül végződött, így Magyarország 3:1 arány­ban győzött. A 12. forduló többi füg­gőjátszmájáról nem érke­zett jelentés, csak az él­csoport állásáról, amely a következő: Szovjetunió 36 pont, Jugoszlávia 32,5 pont, Bulgária 29,5 pont, Hollandia 29 pont, Egye­sült Államok 28,5 (1), Ma­gyarország 28 pont. A Tungsram Kupa nemzet­közi férfi röplabdatorna csü­törtöki eredményei: NDK B- válogatott—Magyar ifjúsági válogatott 3:0. Lengyelország B-válogatott—Magyarország A-válogatott 3:0. A Csepel Alkotmány Kupa atlétikai versenyén a férfi magasugrásban Szórád Péter (Csepel) 218 cm-rel győzött. A SZEOL—Vasas I. osztá­lyú vízilabda-mérkőzés óvási ügyében az első tárgyalás nem hozott eredményt, leg­közelebb július 1-én, hétfőn ül össze a MUSZ fegyelmi bi­zottsága.. NÉPSZAVA Kontha a SZEOL Háromhetes szünet után a SZEOL labdarúgócsapa­ta is megkezdte az előké­születeket az új idényre. Az eltávozott Bundzsák Dezső helyébe Kontha Ká­roly, a Vasas volt játéko­sa lépett, aki nagy siker­rel dolgozott Lengyelor­szágban, s legutóbb az Olajbányász együttesénél is jó eredményeket ért el. A 18-as keretben az NB I-es gárdából csak Guj­­dár, Bánfalvi dr., Varga, Szeghalmi, Kozma II. és Zámbori található. Vörös, Várhelyi és Pataky dr. visszavonul, edzője A VB-góllövőlis élcsoportja 5 gólos: Szarmach, Lato (lengyel) 4 gólos: Rep (holland) 3 gólos: Bajo­vics (ju­goszláv) 2 gólos: Deyna (len­gyel), Breitner, Müller (NSZK-beli), Rivelino (brazil), Cruyff, Neeskens (holland), Houseman, Ya­­zalde (argentin), Edström (svéd). Gazdag sportműsor a televízióban Gazdag sportműsorral lepi meg nézőit a hét vé­gén a Magyar Televízió. Június 29-én, szombaton 17 órától 19 óráig a Te­lesport keretében labda­rúgó VB-összefoglaló lesz a szerdai mérkőzésekről: a Hollandia—Argentína, illetve a Lengyelország— Svédország összecsapá­sokról, továbbá helyszíni közvetítés keretében Prá­ga jelentkezik a Csehszlo­vákia—Magyarország— Kuba férfi és női atlétikai viadallal. Június 30-án, vasárnap délelőtt 10.30 órától a Sportcsarnokból ad helyszíni közvetítést a tv a Magyarország—Kuba férfi röplabda mérkőzés­ről, amelyre a Tungsram Kupában kerül sor. Dél­után 15.50 órától ismét Telesport lesz, egyenes adás Frankfurtból a Len­gyelország—Jugoszlávia világbajnoki labdarúgó­mérkőzésről. A Nemz­etközi Sakkszövet­ség (FIDE) 26:17 arányú sza­vazással, 1974. július 1-i ha­tállyal kizárta tagjai közül Dél-Afrika és Rhodesia szö­vetségét. Mozgalmas napok az uszodákban Hajrá a vízilabda-bajnokságban Sok eseményt, bajnoki, versenyeket, nemzetközi találkozóikat hoznak a kö­vetkező hetek az úszó-, műugró- és vízilabda­­sportban. Itthon is mozgalmas lesz a hét vége, vízbe száll­nak az úszósport jövőbe­ni reménységei: péntektől bonyolítják le a Sport­uszodában az országos gy­ermekb­a­jnokságot. Rangos és neves külföl­di sportolókkal találkoz­nak a magyar műugrók, akik feltétlenül szeretnék biztosítani EB-részvételü­ket. Az NDK, Románia és Lengyelország képviselői­vel versengenek a hazai élgárda legjobbjai, szom­bat, vasárnap 11 órakor lesznek a selejtezők, 16 órakor a döntőik, a mar­gitszigeti létesítményben. Az első nap a férfi mű- és a női toronyugrást, a­­má­sodikon a férfi torony- és a női műugrást mutatják be a részvevők. Vízilabdában hajrájához érkezett a bajnokság, s május közepén, amikor az OSC 5 pont előnnyel ve­zetett, bizonyára nem gon­dolt arra, hogy a finisben még nehéz perceket kell átélni. Az orvosegyete­miek előnye ugyanis 2 pontra csökkent, s koráb­bi veretlenségüket nem tudták megőrizni, jelenleg 11 győzelemmel, 4 dön­tetlennel és 2 vereséggel (az Ú. Dózsa is csak két­szer vesztett) vezetik a táblázatot. A sorsolásuk viszont elég kedvező, mert csak a szolnokiak elleni vidéki és a Bp. Honvéd elleni budapesti mérkőzés ígérkezik küzdelmesnek, míg az újpestieknek Szolnokra, Szentesre és Egerbe kell látogatniuk, s a fővárosban a Bp. Hon­véd és a BVSC a további ellenfél. Hasonlóan nehéz helyzetben van a Bp. Hon­véd is, amely sorrendben az FTC, az V. Dózsa, a Vasas, az OSC és az Izzó ellen száll vízbe. A hét végén ismét há­rom forduló lesz, majd a július 6—7-i dupla fordu­lóval ér véget az 1974. évi pontvadászat — A mű­sor: Péntek: Izzó—Vasas, Újpest 15 ó, v: Vuszek. BVSC—Eger, Szőnyi út 15 ó, v: Kántor. Szeged—Szentes, Szeged 17 ó, v: Königh. Szolnok—V. Dózsa, Szol­nok 17 ó, v: Gyerő. FTC—Bp. Honvéd. Sportuszoda 18 ó, v: So­­móczy dr. OSC—Bp. Spartacus. Sportuszoda 19 ó, v: Fe­­renczi A FŐVÁROSI KÉZMŰIPARI VÁLLALAT Fonal- és Textilfeldolgozó Gyáregysége felvesz kötöttáru gyártásközi bevizsgálót, részleg­adminisztrátort, gépkönyvelőt, anyagmozgatót és síkkötőket Jelentkezés: síkkötőnek: IV., Dam­janich utca 14—16 (Újpest), részlegad­minisztrátornak, gép­könyvelőnek, gyár­tásközi bevizsgáló­­nak, anyagmozgató­nak: Budapest V., Bá­­thori utca 20 Felveszünk szerszám­készítőket, szerszám­maróst, beállító lakatost, segédmunkást, valamint kocsikísérőket erkölcsi bizonyítvánnyal Jármű és Alkatrész Ipari Szövetkezet, Budapest XIII., Szabolcs utca 8. FIGYELEM! A VOLÁN 1. SZ. VÁLLALAT KIKÉPEZ GÉPKOCSI­VEZETŐKET az Autóközlekedési Tanintézet rendezésében A költségeket a vállalat téríti! A tanfolyam ideje alatt havi 1300 forint segédvezetői bért biztosítunk! Állandó budapesti, vagy Pest környéki lakos, 18. életévet betöltött férfiak jelentkezését várjuk munkanapokon 8—12 óra között: XIV., Pillangó utca 13 a; XIV., Mogyoródi út 33; III., Zay utca 24; IX., Táblás u. 36—36; XIII., Mohács utca 25—26; XIII., Hegedűs Gyula utca 45; Gödöllő, Dózsa György út Személyzeti vezetőnél BOLT­­BERENDEZŐ ÜZEM, Budapest VI., Szív utca 53 azonnali belépésre KERES asztalos, lakatos, közp. fűtésszerelő, villanyszerelő, kőműves szakmunkásokat Fenti szakmákhoz betanított segítőket Jelentkezés fenti címen hétfőtől péntekig FELVESZÜNK gép­ gyorsítót, erősáramú elektro- és lakatosipari technikust, közgazdasági szakközépiskolai végzett ügyintézőt, középiskolás fiatalokat nyári munkára felveszünk ­­0­0­4. június 28. Már csak­ néhány napig VÁSÁROLHAT KEDVEZMÉNYES ÁRON TÜZELŐT! Magyar brikettet 95 tortittbil, egyes szénfajtákat 10 forinttal olcsóbban kaphat a TITÉP telepesee! CSA­H AMÍG A KÉSZLET TART! A magy­ar brikett ára alacsony, firtóértéke magas! A FŐVÁROSI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT GYORSÍTOTT SZAKMUNKÁSKÉPZŐ TANFOLY­AMOT SZERVEZ — kőműves, — ács-állványozó, — tetőfedő szakmákban az 1974—75. oktatási évben Az oktatás időtartama: 1 év Az oktatás ideje alatt a vállalattal munkaviszonyt létesítőknek és 2 éves munkaszerződést kötőknek 10 Ft-os órabért, munkásszállást, üzemi étkezést, munkaruhát és szerszámot biztosítunk A gyorsított szakmunkásképzésben azok vehetnek részt, akik — a választott szakma gy­akorlására egészségileg alkalmasak, — 20. életévüket betöltötték, — az általános iskolában legalább a 6. osztályt elvégezték, — a vállalattal munkaszerződést kötnek Jelentkezni lehet a VÁLLALAT SZAKOKTATÁSI CSOPORTJÁNÁL munkanapokon 7—16 óra között személyesen, Budapest VII., Rózsa Ferenc utca 38/a alatt A Fővárosi Építő és Műszaki Vállalat (Budapest V., Beloiannisz utca 6) AZONNALI BELÉPÉSRE KERES építőipari árszakértőt, építőipari technikust számlázási gyakorlattal, anyagkönyvelőt, valamint gyors­gépírót Jelentkezés a fenti címen, vagy a 124—135-ös telefonszámon Az ÁSVÁNYOLAJFORGALMI VÁLLALAT Biztonságtechnikai Osztálya (Budapest XIII., Rajk László utca 62 a, IX. em) KERES GYORS- ÉS GÉPÍRÓT. Továbbá az AFOR VÁLLALAT azonnali belépésre KERES diszpécsert, számlázót, gy­ors- és gépírót, portást, takarítónőt, villanyszerelőt, vasúti kocsirendezőt, lakatost, szivattyúst, magasnyomású olajtüzelésű kazánhoz vizsgázott fűtőt, segédmunkást, hordótörőt, váltóműszakos rendészt. Jelentkezés: Csepel, Ferróleumkikötő bázistelep, munkaügyi osztálya.

Next