Népszava, 1974. július (102. évfolyam, 152–177. sz.)

1974-07-16 / 164. szám

4 NYÁRI IDŐ Szárazföldünk időjá­rását ismét a változé­konyság jellemzi. A brit­szigetek és a Skandináv­­félsziget fölött több kö­zéppontú, nagy kiterje­désű, alacsony légnyo­mású zóna helyezkedik el. Ezeken a területeken többfelé esik az eső. Nyugat- és Közép-Euró­­pa fölött északnyugati, nyugati áramlás alakult ki, amely hűvös, nedves légtömegeket szállít Eu­rópa belseje fölé. Hatá­sukra az Alpok nyugati környékén esik az eső. A Szovjetunió európai területének nagy részén száraz az idő, csupán a Volga vidékén esik he­lyenként az eső. A Kár­pát-medencét elárasztó hűvösebb óceáni légtö­megek lassan nyugalom­ba jutnak. Ezért a kö­vetkező 36 órában mér­séklődő szélre és napos időre számíthatunk. Várható időjárás kedd estig: kevés felső, legfel­jebb keleten egy-két he­lyen záporral, zivatar­ral. Az élénk, időnként erős északnyugat- nyu­gati szél lassan mérsék­lődik. Legmagasabb nappali hőmérséklet 24 —29 fok között. A Duna Budapestnél 372 centiméter.­­ A Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem és az Országos Meteorológiai Szolgálat együttműködési egyezményt kötött a két intézményt közösen érintő adatgyűjtő, tudományos kutatói és oktatói tevé­kenység hatékonyabbá, gazdaságosabbá tétele ér­dekében. — Gyógyszerésznapok Szolnokon. Fiatal gyógy­szertári asszisztensek szá­molnak be szakmai ta­pasztalataikról a Szolno­kon hétfőn kezdődött két­napos országos találkozón, ahol előadás hangzik el többek között a gyermek­kori gyógyszerártalmak­ról, a házipatikák sokszor indokolatlan gyógyszer­­készleteiről és a gyógynö­vények hatásairól.­­ Feloldották a vízkor­látozást Miskolcon hétfőn, amelyet a múlt év novem­berében rendeltek el. A hosszan tartó szárazság miatt bevezetett és csak­nem nyolc hónapig tartó korlátozást a természet furcsa szeszélye folytán éppen a kánikula idősza­kában lehetett feloldani.­­ Hatalmas viharok, esőzések voltak Svájcban a hét végén. A rossz idő­járás következtében 19 személy életét vesztette. Elhunyt Simányi Hu­gó, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetett­je. Hamvainak elhelye­zése és búcsúztatása 1974. július 18-án 15 órakor lesz a Farkas­réti temetőben. NÉPSZAVA KEDDI MOZAIK A VASUTASOK ÜNNEPE Országszerte megemlékeztek a 24. vasutasnapról. Budapesten például a Vasutasok Szakszervezetének rendezésében gazdag kulturális és sportprogram várta a látogatókat a BVSC Szőnyi úti sporttelepén. A kul­túrműsort délután az uszoda előtt felállított szabadtéri színpadon tartották meg. A nyugat-magyarországi vasutasok központjában, Szombathelyen reggel zenés ébresztő köszöntötte a vasutas dolgozókat. Délelőtt a Savaria nagyszálló előtt a Járműjavító Vállalat, vala­mint a vasutasnapra Szombathelyre érkezett lipcsei vasutasok fúvószenekara adott térzenét. Már a kora reggeli órákban megkezdődtek a Haladás sporttele­­pén a kis- és nagypályás labdarúgócsapatok területi döntői. Az egész napos műsorban művészeti együtte­sek szórakoztatták az ünneplőket, s repülőmodell-be­­mutatót is tartottak. A szombathelyi igazgatóság te­rületén működő öt nagy vasúti csomóponton is egész napos sport- és kulturális rendezvényeket bonyolítot­tak le.­­ Nemzetközi hegesz­tési konferencia kezdő­dött hétfőn Budapesten 700-nál több szakember részvételével az Építők Rózsa Ferenc Kultúrhá­­zában. A tanácskozást dr. Gillemot László akadé­mikus nyitotta meg, majd dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter üdvö­zölte a részvevőket.­­ Együttműködési meg­állapodást kötött a ka­zincbarcikai Borsodi Ve­gyi Kombinát és az AG­­ROBER Vállalat arra, hogy az olefinprogram ke­retében 1977-ben üzembe lépő PVC III. üzem mű­anyag termékeinek fel­használási lehetőségeit megvizsgálják a mező­­gazdaságban. 1954. JÚLIUS 15. A NAGY DUNAI ÁRVÍZ Húsz évvel ezelőtt, 1954. július 15-én kritikus helyzet alakult ki a Duna szigetközi szakaszán. A hir­telen lezúduló zöldár olyannyira megduzzasztotta a folyót, hogy az átázott töltésből mindössze 10x 20 cen­timéter látszott ki. Kis idő múltán a töltés koronája megrogyott, és az egyre szélesedő résen vastag réteg­ben megkezdődött a víz átömlése. Az események ez­után drámai gyorsasággal peregtek. Még ugyanazon a napon megkezdődött a legjobban veszélyeztetett két kisközség, Kisbodak és Dunakiliti lakosainak kitele­pítése. Július 16-án hajnali 3 óra 40 perckor Duna­­kilitinél, majd délután 3 óra után öt perccel Ásvány­rárónál is átszakadt a gát. Nem sokkal ezután az ás­ványrárói gátszakadás színhelyétől, néhány száz mé­terre újabb gátszakadás történt. Minden rendelkezésre álló erőt a lakosság és ingóságainak kimentésére moz­gósítottak. Magyar és szovjet katonák százai is részt vettek a mentésben. Emberéletben nem esett kár, de több mint 20 ezer hektárnyi terület került víz alá. Az 1954-es szigetközihez hasonló árhullám évtizedek óta nem vonult le a Dunán. Az illetékes szervek a tanul­ságot levonva, lényegesen erősebb és magasabb gátat építettek.­­ Százharmincegy köz­úti baleset történt a hét végén, közülük 11 halál­lal végződött. Tízen élet­­veszélyesen, 48-an súlyo­san, 62-en könnyebben sérültek meg. — Vonat elé vetette magát a Rákospalota- Kertváros vasútállomá­son Künsztler István 28 éves lakatos. —A kerekek halálra gázolták. — Féktávolságon belül lépett egy személygépko­csi elé Hajdúhadház bel­területén a négyéves Nagy József, és az autó halálra gázolta.­­ Lezuhant Mannheim közelében a nyugatnémet közlekedési rendőrség egyik forgalomnirányító helikoptere. A gépen tar­tózkodó három rendőr életét vesztette. AUTÓKBÓL LOPOTT , KÉT ÉVET KAPOTT Szombathelyről a fővárosba költözött a húszéves Demeter János, ám csak rövid ideig dolgozott s bűn­­cselekményekből tartotta fenn magát. Egy éjszaka a Péterfy Sándor utcában várakozó személygépkocsiról egy bőröndöt lopott el. A bőröndöt Misik Tamás 19 éves foglalkozásnélküli, budapesti lakáshoz vitte, amelynek tartalmát együtt értékesítették. Demeter a VII., Csengery utcában két alkalommal is feltört sze­mélygépkocsit, s az ellopott holmit ezúttal is Misik la­kására vitte. Máskor a VIII., Csokonai utcában haj­tott végre hasonló akciót A VII., Huszár utcában egy lezárt gépkocsi ablakát felfeszítette, és közben isme­rőse, Tallósi Veronika 19 éves préselő, budapesti lakos figyelt. A felnyitott gépkocsiból egy bundát és egy sző­rmesapkát vittek el. A bundát másnap Braczkó Sándor 21 éves marós, makói lakossal együtt értékesí­tették és a pénzből részesült Asztalos Mihály 22 éves csapos, szegedi lakos is. A bíróság Demeter Jánost kétévi és nyolchónapi, Misik Tamást egyévi és három­hónapi, Tallósi Veronikát egyévi és kéthónapi, Bracz­kó Sándort egyévi, Asztalos Mihályt héthónapi szabad­ságvesztésre ítélte. 1974. JÚLIUS 16. KEDD A Nap kel 4 óra 2 perckor, nyunszik 19 óra 37 perckor. — Körültekintés nélkül hajtott rá motorkerékpár­jával a vasúti sínekre Fel­sőábrándon a vezetői jo­gosítvánnyal nem rendel­kező Faller János 53 éves tsz-brigádvezető és egy te­hervonat halálra gázolta. — Távbeszélőoszlopnak rohant motorkerékpárjá­val és szörnyethalt Zir­­cen Hollander Imre 20 éves szerelő. — Halálos áramütést szenvedett Kunszentmár­­ton községben, a Ságvári , út 31. számú lakásának udvarán a 26 éves Kés­­­márki András, aki a vihar által leszakított rádióan­tennát megfogta. — Ugyancsak halálos áram­ütés érte Nagyecseden, la­kása udvarán Kazamersz­­ki János 25 éves kőmű­vest, aki egy zárlatos fű­részgéppel dolgozott. — „Ez évben is Cent­rumban a szerencse” pá­lyázat sorsolását hétfőn tartotta a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A pályázat főnyereményét, egy Zsiguli személygép­kocsit dr. Tassy István budapesti lakos nyerte. Ezenkívül több 2000 fo­rintos vásárlási utalványt is kisorsoltak. A júliusi, az augusztusi és a szep­temberi előfizetéses lot­tószelvények között újabb pályázat indult hasonló nyereményekkel. — Katonadal­fesztivál. A Kolobrzegben megren­dezett lengyel katonadal­fesztiválon, a külföldi elő­adóművészek között meg­rendezett versenyen Me­zei Zsuzsa nyerte el a há­rom első díj egyikét, a lengyel néphadsereg po­litikai főcsoportfőnöké­nek serlegét. — Lengyel eszperantis­­ták Szombathelyen. Snow­­rad­owból, a Varsótól északnyugatra fekvő vá­rosból 20 fiatal érkezett vasárnap Szombathelyre az Eszperantó Szövetség területi bizottságának meghívására. — Autószervizt és ja­vítóüzemet nyitott hétfőn Gávavencsellőn a helyi vegyesipari szövetkezet. Előkészíti a gépkocsikat a vizsgára, elvégzi a fékbe­állításokat, a műszerezé­seket és a külföldről szár­mazó motorkerékpárok garanciális javítását 8—10 Tisza menti településnek. — Barlangkutató tábor. A gömör-tornai karsztvi­dékhez tartozó Bódvaszi­­las község határában le­vő Alsóhegyen hétfőn meg­nyílt a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társaság kéthetes tábora. A buda­pesti Vörös Meteor Ter­mészetbarát Egyesület „Tektonik” barlangkutató csoportjának 60 tagja vesz részt a VITUKI által is támogatott kutatásokban. — Szakboltot nyitott az amatőrfilmeseknek az OFOTÉRT a fővárosban, az Alpári Gyula utca 2. szám alatti volt bemutató­­terme helyén hétfőn. — A megye mezőgazda­­sági építőtáborai már a harmadik turnust fogad­ták az idén Bács-Kiskun­­ban. Az előző csoportok derekas munkát végeztek. Az újabb 2400 fiatalt kü­lön autóbuszok várták az érkezési helyeken, és ün­nepélyes fogadást rendez­tek tiszteletükre.­­ Kolerajárvány pusz­tít Kerala indiai állam­ban. A halálos áldozatok száma az elmúlt két hó­napban 116-ra emelke­dett. Portugáliából pedig újabb 75 kolera-megbete­­ged­ést jelentettek. A jár­ványnak itt április óta 14 halálos áldozata van, és összesen 443 embert ke­zelnek a kórházban. Szeretettel köszöntjük névnapjukon fa/te/ nevű kedves olvasóinkat. Évfordulók KÖNYVES TÓTH KÁLMÁN író, a Vasárnapi Újság egy­kori munkatársa 50 esztendeje halt meg. GOFFREDO PETRASSI olasz zeneszerző születésének 70. évfordulója. BENCZÚR GYULA festőművész halálának 54. év­fordulója. Városmajori Színpad: Bo­lond vasárnap (8). — Korona Cukrászda: Zenés német— magyar nyelvű est (fél 8). — Kiscelli Múzeum: A Liszt F. Zeneműv. Főiskola zene­kara (Három Bach-est, B/2., 8. esőnap: 17-én). Beatkoncert a Kisstadion­ban! Július 20-án délután fél 6 órai kezdettel a Generál Együttes, a Mikrolid Vokál és a Love Affair Együttes (London) hangversenye. Mű­sorvezető : Dévényi Tibor. Je­gyek válthatók a Vörösmarty tér 1. szám alatti jegyirodá­ban, telefon: 329—580, és az üzemi közönségszervezőknél. KOSSUTH RADIO 8.20 Az Apostol-együttes felvételeiből 8.53 Harsan a kürtszó! 9.28 Gluck: Orfeusz 11.30 Iskolarádió 11.45 Nemzetiségeink zenéjéből 12.35 Melódiakoktél 13.48 Törvénykönyv 14.03 A Munkásőrség Közpon­ti Férfikara énekel 14.13 Én igazán csak jót akartam. Ism. 14.49 Éneklő ifjúság 15.10 Daljátékból 15.39 A­ szomorúság ellen Hernádi György versei 15.49 Farkas Ferenc: Asztali muzsika 16.05 Nikolaj Gjaurov énekel 16.33 Hét bagoly, X III. 17.05 Daróczi Bárdos Tamás feldolgozásaiból 17.34 Óriások a mikroszkóp alatt 18.05 Lemezmúzeum 18.30 A Szabó család 19.25 Töltsön egy órát kedvenceivel! 20.25 Tudomány és művészet, n. 20.53 Kamarazene 22.30 Új felvételeink 23.07 Nótacsokor 0.10 Marenzio-kórusok PETŐFI RADIO 8.05 Zenekari muzsika 9.03 Brahms, a-moll trió 9.28 Népi zene, nóták (műsodök) 10.00 Zenés műsor üdülőknek 12.03 Zenekari muzsika 13.03 Kórusok, hangszerszólók 14.00 Zenés délután kettőtől hatig 18.10 A színháztörténész mondja 18.25 Vörösmarty és a muzsika 18.56 Thomas Beecham operafelvételeiből 19.25 Gitárral angolul! 19.39 A Devna völgyében. I. 20.28 Népdalok, népi zene 20.56 Emlékezetes találkozások hangképei „Az én szabám egy fe­kete nő . . .” Ism. 21.16 Rádiószínház A boszorkány 22.00 Zenekrit­ikusok hanglemezekről 22.30 Charty, te édes! Részi. 23.15 Zenekari muzsika 3. MŰSOR 18.10 Holnap közvetítjük 19.10 DZSESSZ­­FELVÉTELEINKRŐL 19.25 Külföld tudósoké a szó 19.39 BANK BAN. RÉSZL. 20.29 FRANKEL PÉTER ZONGORAESTJE 22.00 Goffredo Petrassit kö­szöntik magyar tanítvá­nyai 70. születésnapján TELEVÍZIÓ 17.18 Hírek 17.25 Papírsárkány 18.05 Felelősség és demokrá­cia. Vitaműsor 18.40 Játék a betűkkel 19.10 Mese 19.30 Tv-híradó 20.00 A capuai fiúk üzenete 21.10 Közv. a Magyar Állami Operaházból Ránki György: Pomádé király új ruhája 22.25 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR Még egyszer! 20.00 Hogyan kell bánni a férfiakkal? Karinthy Frigyes jelenete 20.15 Zsoldos Imre műsora 20.50 Tv-híradó 2. 21.10 Száraz György: IV. Béla Tv-játék POZSONYI TV 18.40 Esti mese 19.00 Tv-híradó 19.30 Dokumentumfilm 20.10 Donna Juanita hét botránya 21.45 Négyszemközt az orvossal ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET rövid határidőre vállal: tetőfedő, bádogos, víz­csatorna, központi fűtés, kazánjavítás, festő-mázoló,­­ asztalos (szériamunkára is), lakatos (könnyűfém szerkezetű, vasvázas épületek felállítása), villanyszerelő, világítási és erőátvitel­ elektromos munkát, valamint öntöttvas lemez tokozott biztosítók elkészítését Felvilágosítást ad a termelési csoport Telefon: 638—461 Cím: XVI. kerületi Építőipari ISZ, Budapest XVI., Rm., Rákosi út 90 ISMÉT KAPHATÓ ETŰD BOX fényk­:pezu­­gép Ára: 99 rom vr 197­4. július 16. Keresse az élelmiszer­boltokban a kékcimkés OLYMPOSZ­t is természetes gyümölcsleveket Forgalomba hozza: Palackozzák az Állami Gazdaságok AUTÓSOK FIGYELMÉBE! A KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ FELELŐSSÉG BIZTOSÍTÁS 1974. II. félévi díja július 31-ig pótlékmentesen befizethető. TANÁCSOK, FIGYELEM! Budapesttől 50 km-es körzetben tanácsi együttműködésben 200-300 fő női munkaerőt foglalkoztató ÉJ K­XEM LÉTESÍTÉSÉRE ajánlatot keresünk Ajánlatot kérjük: „Műszeripar** jeligére a kiadóba

Next