Népszava, 1974. augusztus (102. évfolyam, 178–203. sz.)

1974-08-08 / 184. szám

6 BULGÁRIA A kétezer barlang országa Nyugati határától a Fekete-tenger mentén fekvő legkeletibb pontjáig, a Bolgár Népköztársaságot át meg átszeli a sziklavilág. Az egyik legnagyobb, legérdekesebb és alkalmasint legismertebb sziklabarlang Bulgáriában, a Rabisa falu mellett fekvő Magura-barlang. Félelmetes sziklalabirintus kígyózik itt háromezer méter hosszúságban, az 1088 méter mélységet is elérve. Évről évre mind több turista keresi fel, számuk évenként lassan már a százezret is megközelíti. Különös, az emberi fantáziát mozgásba lendítő alakzatok láthatóak ebben a sziklabarlangrendszerben: zuhogó vízesésre hasonlítanak, felfordított bogár képzetét keltik, óriásgombára emlékeztetnek. Értékes kincse a Magura-barlangnak a szikláin található hatalmas rajzok, amelyeket mintegy 4500 évvel ezelőtt itt élt ősemberek festettek. S hogy miképp maradtak meg ilyen sokáig, mégpedig teljes épségben ezek az ábrák, dacolva az idők múlásával? Annak köszönhető, hogy az éghajlati körülmények ezekben a sziklabarlang rendszerekben nagyjából azonosak, és ősidők óta egyformák. E sziklabarlang rajzok egyébként meglepik és csodálatba ejtik a mai látogatókat is kompozíciójuk pontosságával, ábrázolási módjuk frissességével. Egészen világosan felismerhető a legtöbb rajz: íját megfeszítő vadászt ábrázol az egyik, állattal megküzdő embert a másik, felemelt karú asszonyt a harmadik, tollas madarat a negyedik, medvét, asszonyt, táncoló embereket a többi. Nemcsak ezek a festmények s rajzok bizonyítják, hogy a Magura barlangrendszerben már a bronz- és a jégkorszakban is élt ember, hanem a nemrég itt megtalált fegyverek, edények és csontok is. Érdekes, hogy Magura Bulgária újabbkori történelmével is szoros kapcsolatot tartott. Bulgária felszabadulása előtt, a fasizmus uralma idején, az illegális kommunista párt s az ugyancsak illegálisan működő ifjúsági szövetség számos pártkonferenciát rendezett itt, a sziklabarlangban. És a legfrissebb jelen: itt, a Magura sziklabarlang rendszerben építették meg az asztmabetegek első barlang-szanatóriumát. Az állandó — mindig 11—12 Celsius fokos — hőmérséklet, a légnyomás egyenletessége, a kalciumot tartalmazó barlanglevegő ionizáló hatása a tűfenyőerdők és magas hegységek levegőjéhez hasonló éghajlati viszonyokat teremt itt. A Magúra egyébként egy csupán Bulgária mintegy kétezer barlangja közül. Eddig 900-at kutattak fel és térképeztek is fel teljes egészében. Közülük nyolcat adtak át a turistáknak. (ds) BRAZÍLIA Esküvő — gyászjelentéssel A brazíliai Belem de Pará című napilapban a következő szövegű gyászjelentés jelent meg: „Wilson Saéhra da Silva fájdalommal jelenti, hogy szeretett nevelt lánya, Maria Rosa elhunyt. Temetése Ananindemna városában lesz május 15-én 16 órakor.” A 25 éves Maria Rosa tanítónő volt, és az egyetemen tanult tovább, hogy tanári képesítést szerezzen. Rendkívül népszerű volt a városban, és váratlan halálhíre nagy megdöbbenést keltett. Már órákkal a temetés időpontja előtt valóságos vándorlás indult meg az elhunyt lakásához, hogy a hálás tanítványok, barátok, tisztelők virággal róják le kegyeletüket a közkedvelt tanítónő ravatalánál. Hozták a koszorúkat, csokrokat. Iskolásgyerekek vonultak fel nevelőik vezetésével. Sokan hangosan sírtak is. Az udvar már tele volt gyászolókkal, de a villa földszinti ajtaját még nem nyitották fel. Ellenben kinyílt az egyik emeleti ablak és egy csinos fiatal nő hajolt ki, hogy megnézze, mit jelent az udvaron ez a szokatlan moraj. Felkapta pongyoláját és lerohant. A gyászoló tömeg egyetlen megdöbbent kiáltásba tört ki, ugyanis a fiatal nő nem volt más, mint Maria Rosa, akinek temetésére összegyűltek. Senki sem értette, hogyan történhetet ez? Maga Maria Rosa is csak pillanatok múlva jött rá, hogy a hamis gyászhír szerzője nem más, mint nevelőapja. A különös eset előzménye. nocry Maria Rosát 2 #%'*•« L órában fogadta örökbe Loeiro da Silva. Nagy gonddal neveltette és remélte, hogy magához és családjához méltó módon fog férjhez menni. Igen ám, de Maria Rosa elutasította a jó családból származó, sőt vagyonos kérőit is, és beleszeretett egy tanulatlan matrózba, aki halászhajón teljesített szolgálatot. Mindenáron hozzá akart menni, de a nevelőapja semmiképpen nem adta beleegyezését a házassághoz. Elvégre nem azért hozott annyi áldozatot a lányért, hogy egy „senkiházi”-hoz menjen feleségül. Kitört a családi háborúság, de az apa nem engedett. Bezárta a lányt a szobájába, de az egy óvatlan pillanatban az ablakon át megszökött, úgy ahogy volt: fürdőruhában, mert az apa elővigyázatosságból még a ruháit is elvette. A matróz egy barátja autóján a közeli Ananinderna városkába szöktette, ahol a barátnak háza volt. Szereztek valahonnan egy ruhát, és apai engedély nélkül megesküdtek. Az apa megtudta ezt, és úgy állt bosszút, hogy halálhírét költötte. Az apa ellen hamis hírterjesztés címén hivatalos eljárás indult. Előbb megpróbált azzal védekezni, hogy voltaképpen jóhiszeműen cselekedett, mert hírül hozták, hogy Maria Rosa autóbalesetet szenvedett, és meghalt. Állítását bizonyítani nem tudta, ezért a tetemes öszszegű bírságot meg kellett fizetnie. A város lakóinak rokonszenvét pedig úgy igyekeztek visszanyerni, hogy lányát, a nem kívánt vővel együtt, visszafogadta házába. HLP BERLIN Berlint látni, de nem sétahajózni a Spree folyóhoz kapcsolódó tavakon — nagy élményveszteség. Aki a Johannes Becher nevű hajó alsó vendéglőjében kap helyet, ablakának egy része a víz alatt van, s alulról gyönyörködhet a hattyúk úszásában, mert a hattyúk megközelítik a hajókat, ahonnan az utasok dobnak nekik valami csemegét. Az egyik hídról lefényképezik a fedélzeten napozókat, a következő hídon már kész fényképeket nyújtanak le. Kedves emlékek ezek a gyorsképek. A tórendszeren a Fehér flotta bonyolítja le a közlekedést, helyesebben inkább körhajózás ez. A hajók úszó vendéglők, tánczene szól rajtuk. A rengeteg sziget és erdős part zsúfolva kis villákkal. Zille papa, a régi Berlin kedves figurája, a híres rajzoló is ismerte már a sétahajózás örömeit. Azt mondta: „Akinek nincsen villája, gőzössel utazik a zöldvendéglőbe.” Több mint száz éves a Berlinkörnyéki hajózás. A Treptow parkban levő állomás a legismertebb indulóhely, de Grünauból és Friedrichshagenből is startolnak sétahajók. A treptowi Fehér flottához 42 hajó tartozik, például az említett Becher is. Most lépett be a sorba a Köpenick, amely a kapitányáról is híres berlini városrészről kapta a nevét: 168 vendég fér el rajta. A Fehér flotta 35 útvonalon közlekedik. A leghosszabb Grünaunál kezdődik és Bad Saarownál végződik, egy teljes napig tart. Az étkezésről a vendéglő gondoskodik, no meg a büfék. A fedélzeten mindenkinek jut kényelmes nyugágy. Új útvonalak is létesültek: ilyen a Ttreptomtól Kablowba vezető. A hajó négyórás vidéki tartózkodás után tér vissza a fővárosba. Amit a berliniek leginkább kedvelnek: utazás a Müggelberge körül. 51 kilométeres ez az útvonal. Aki a végén megunja a csendes hajókázást, Köpenickben kiszállhat és Stahnnal mehet haza, hacsak be nem tér egy pohárka italra a Köpenicki kapitányhoz címzett vendéglőbe. Aki pedig csak két órát akar eltölteni, koncert- vagy kávéhajózást választ. A legrövidebb útvonal különben két és fél kilométeres, Grünau és Marienfust között. 130 jól képzett hajós gondoskodik az utasok biztonságáról, sőt ők találják ki az olyan ötletes útvonalakat és időpontokat is, mint a sétahajózás holdfényben: szerdán, pénteken és szombaton közlekednek a romantika hajói. Nemsokára megindulnak a luxusgőzösök is. Szocialista brigádok rendezhetik meg ott ünnepélyeiket, kongresszusok vendégei lesznek az utasaik. A Pelikan már készen van. K. J. Merre jár a Fehér-flotta ? Köpenidht Fnechtishoggi MÜGGESSEEPERLE Ringschieuse • 49 f Schmöckwitz] MRűhbdorf JeipenschSeuse Ziegenhals >KabkM-Zjegete prigs Wusterhausen! —•** - ° öwGCnfn5Tnu3 I^RBaUN-SK lAHenhof , Niederfínow 8adSaoro*-nä»5J > SCHARMÜITBSEE^ iÉj. Sifcerterg 3f.SchorműtzeÍsee TOULOUSE Toulouse egyik parkjában a rendőrök egy középkorú, toprongyos csavargóra akadtak. Igazoltatni akarták, de nem volt nála semmiféle okmány, és maga is bevallotta, hogy nincs lakása, nincs állása, és még sohasem dolgozott. — Tehát veszedelmes csavargó. Előre, visszük az őrszobára — jelentették ki a rendőrök, és már vonszolták is a rendőrautó felé. — Nem kell engem ráncigálni, megyek magamtól is, de majd meglátják, mi lesz a következménye. Először is kikérem magamnak: nem vagyok csavargó, csupán életművész. Olyan életformát választottam magamnak, amely a legjobban megfelel nekem. Az őrszobán ugyanezt mondta el, és kérte, hívják fel az ügyvédjét, az majd bővebben tájékoztatja őket, micsoda balfogást csináltak. A rendőrök kinevették: — Magának ügyvédje? Ugyan ki lenne az? A csavargó egy ismert párizsi ügyvéd nevét mondta meg, sőt a telefonszámát is közölte. Az őrmester vonakodva bár, de felhívta az ügyvédet. Megmondta, hogy egy Guy Rosiguet nevű csavargót tartanak fogva, róla kérnek információt. Mialatt az őrmester az ügyvéd szavait hallgatta, a gúnyos mosoly eltűnt arcáról. Az ügyvéd ugyanis meglepő dolgokat közölt vele. A 47 éves Guy Rodiguet nem gyanús elem, csupán a szokásostól eltérő az életformája. Igazat mondott, hogy sohasem dolgozott. Nem is volt rá szüksége, mert többszörös milliomos. Tekintélyes családból származik, egyik fivére Párizsban egyetemi tanár, a másik nyomdaigazgató Rouenban. A családnak nagy birtoka van Dél-Franciaországban, úgyhogy Guy a jövedelméből akár állandóan luxushotelekben élhetne. Kérte végül az ügyvéd, hogy eresszék szabadon, ő kezességet vállal érte. — De ha milliomos, miért él így hippi módra? — Előbb csavargónak mondtak, most meg hippinek. Ezt is visszautasítom. Semmi közöm azokhoz a hóbortos fiatalokhoz, akik az apjuk pénzén majmot csinálnak magukból. Én egyszerűen utálom a vagyont, amiért nem tettem semmit, és ördög tudja, milyen módon szerezték őseim. Gyerekkoromban úgy elkényeztettek, hogy minden energiát kiöltek belőlem. Én csak annyi pénzt veszek fel a bankban, amiből telik vörösborra meg valami szerény ételre, amit állva fogyasztok el valamelyik bisztróban. Az utakat szeretem és az embereket, de csak távolból. Akiket közelről megismertem, azokban mindig csalódnom kellett. Csak egy igaz barátra leltem, Rébert-re, aki 20 éven át Cayenneben ült büntetőtáborban. Együtt róttuk az utakat, és egy napon eszébe jutott, hogy vonatra üljünk, és elutazzunk Szicíliába. Ő persze potyautasként egy tehervonaton. Én azonban, ha vonatra ülök, felöltözöm, ahogy társadalmi állásomhoz illik, és első osztályra váltok jegyet. Természetesen az ő útiköltségét is vállaltam volna, de ő mint önérzetes ember, visszautasította. Ráadásul azt is kijelentette, hogy csalódott bennem. Akkor elváltak útjaink. Soha többé nem láttam. No, Isten velük, megyek a kocsmába, mert megszomjaztam. Nem haragszom magukra, elvégre nem tudhatták, ki vagyok. bip Fütyül NÉPSZAVA Service Egy új svájci rendelet szerint július elseje óta az ország egész vendéglátóiparában a service compris érvényes. Mit jelent ez a két francia szó? Hogy a kiszolgálás az árban bennfoglaltatik. A vendéglátóipari árakat természetesen ennek következtében felemelték, viszont nem kell borravalót adni. Az „bennfoglaltatik”. Mondani se kell talán, hogy amikor a kormány rendelete nyilvánosságra került, a pincérek és pincérnők körében kitört a felháborodás. Sokan — különösen pincérnők, közülük is a férjes asszonyok, akiknek van kire támaszkodniuk — kijelentették, hogy akkor ők július elsejével abbahagyják a munkát, elhelyezkednek más szakmában, vagy visszavonulnak háziaszszonynak. Igaz, hogy a fogyasztás bizonyos százalékát a vendéglős ezentúl köteles nekik adni, kiszolgálási díj fejében, de ez a kollektív borravaló és egyenlősdi nem tetszett a felszolgálóknak. Aztán feljött a július elseje és tömeges elvándorlás mégsem indult meg a svájci vendéglátóiparban. Még szórványos se nagyon, legalábbis így tudja ezt a zürichi Weltwoche munkatársa, aki elindult felderíteni a problémát. Az igaz, hogy a felszolgáló férfiak és nők java része szakmai büszkeségében érezte sértve magát. Hiszen a borravaló nem mechanikus dolog, egyénnek szól, egyéni teljesítményt jutalmaz, ami egyéni teljesítmény — és a kiszolgálásnak annyi ága-boga, csínjabínja van! — arányában. Az első hetek tapasztalatai azonban azt mutatták, hogy — bár általában spórolósságáról ismert a svájci ember (dehát rengeteg külföldi is megfordul ebben az országban, s épp a vendéglátó helyeken — a vendégek jó része a „service compris” által fölemelt ár mellett is kinyitja a bukszáját. És ad külön borravalót a pincérnek, pincérnőnek, ha igazán figyelmes, szakszerű és jó kiszolgálásban részesül. És a felszolgálók azt remélik: az ilyen vendégek előbbutóbb többségbe kerülnek. Márcsak azért is, mert az úgy látszik, feltartóztathatatlanul növekvő inflációs drágaság következtében egy év múlva az idén megállapított felemelt árak tűnnek majd olyan alacsonyaknak, amelyhez borravalót hozzátenni szükségét érzi a vendég. (bds) 1974. augusztus 8- MONTREAL Nincs zsivány de Montrealtól nem egészen 100 kilométernyire áll Quebec provincia legszigorúbb börtöne. Az ott őrzött 500 fogoly mindegyike az ország legveszedelmesebb bűnözői közül került ki. Úgynevezett „nehéz fiúk”: rablók, gyilkosok. Legtöbbje életfogytiglan tartó büntetését tölti itt, de a legrövidebb idő is 15 esztendő. Éppen ezért fokozott mértékben megerősítették a várszerű épületet. 8 méter magas fal veszi körül, és 200 méterenként egy-egy toronyból állandóan két őr messzelátókkal figyeli a környéket. Úgy gondolták a hatóságok, a lehetetlenséggel határos, hogy bármelyik fogoly is megszökjék innen. De másképpen történt... Egy évvel ezelőtt kitört az állami alkalmazottak sztrájkja. Csatlakoztak hozzá a fegyőrök is. Egyik legfontosabb követelésük az volt, hogy a többi állami alkalmazottakhoz hasonlóan számukra is biztosítsák déli 12 órától 1 óráig az ebédidőt. Sőt, ahhoz is ragaszkodtak, hogy valamennyien ugyanebben az időpontban mehessenek ebédelni. Kérésüket azzal indokolták, hogy a déli szünetben nemcsak táplálkoznak, hanem meg is beszélik egymással tapasztalataikat és számukra a nehéz szolgálat közben a beszélgetés kikapcsolódást jelent. A börtönparancsnok hosszas tárgyalásokat folytatott a felsőbb hatóságokkal, végre is engedélyezték az együttes ebédszünetet. Nem is volt semmi baj néhány hétig, ámde megfigyelték a foglyok, hogy ebédidőben őrizetlenek a tornyok. Ezt használta ki a 25 évre elítélt 18 éves rablógyilkos. Kötelet vetett át a kerítésen. A túloldalon autóval várta egy barátja, és átszállította az amerikai határon. Nem sok idő múlva a parancsnok képeslapot kapott Rio de Janeiróból, amelyen a volt rab gratulált az új rendelkezéshez, amely visszaadta hőn áhított szabadságát. Alig telt el egy nap, máris újabb öt hosszú időre ítélt rab ugyanilyen módon szökött meg a börtönből. A közös epédisszünetet természetesen azonnali hatállyal beszüntették. A fegyőröknek most már az őrtornyokban tálalták fel az ebédet. Ezért az őrök nem is annyira a vezetőségre, mint inkább a rabokra haragudtak. „Tudtuk, hogy válogatott gonosztevőket őrzünk, de mindig azt hittük, van bennük zsiványbecsület. Kiderült, hogy tévedtünk. Még annyi együttérzés sem volt bennünk, hogy legalább az ebédszünetünket tiszteletben tartották volna!” — jelentette ki az egyik őr. NI.