Népszava, 1974. szeptember (102. évfolyam, 204–228. sz.)

1974-09-01 / 204. szám

1974 SZEPTEMBER­I. VASÁRNAP 102. ÉVFOLYAM 204 SZÁM­ÁRA 1,20 FT A VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!! A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA TanévnyitóS­zeptember 2-án összegyűlnek az iskolák utigfelá­rain, tornatermeiben, dísztermeiben a diákok, a pedagógusok, a szülők; nyári pihenőből is­mét előkerül a fehér blúz, a sötétkék alj, a piros és kék nyakkendő. Felhangzik a Himnusz, a kö­szöntők —­ megkezdődik az 1974—1975-ös tanév. Új tanév, új feladatok. Munka, derék tanulmányi tevékenység az or­­szágunk másfél millió általános és középiskolás diákjainak, a százezernél több egyetemistának — és munka, kilenc hónap előrevetülő sok-sok fel­adata százezer pedagógusnak, nyolcvanezer techni­kai dolgozónak. Ismeretek tömege, ma még bezár­va, bontatlan tankönyvek lapjaiba, holnap, hol­napután már zárulva, kínálva a tudás jóízű kenye­rét. Mindig szív­szorong­atóan szépek ezek a szep­temberi órák. Mindigi előrevetíti fényét az embert értékesebbé és többé tevő tudásgyarapodás; min­dig varrnak fogadalmaink és jó szándékaink, akár diákok vagyunk, akár gyereket kísérünk az új tanév első ünnepségére. Mit várhatunk az új iskolaévtől? Talán azt kell elmondani elsősorban: nyugal­mat, rendet, változtatásban, új intézkedésben ke­veset, az alkotó, elmélyült nevelőm munkában, a ta­valy életbe lépett intézkedések begyakorlásában viszont sokkal többet. A nyugalomra, az iskolai munka stabilitására nagy szükség van, hiszen az oktatáspolitikai párthatározatot követő sokféle változtatás, új form­ák és módszerek alkalmazása most már időt, több figyelmet, nagyobb gyakorlati vizsgát is követni kell a nyugalom időszaka az al­kotó pedagógia sikereihez is. De szükséges a szü­lőknek is, akik csak tanévek sorában mérhetik meg a jó szándékok, helyes előírások, jogos tilal­mak igazát és hasznát. A kiegyensúlyozottság ter­mészetesen nem zár kaput a néhány, immár feltét­lenül szükséges, a fejlődést szolgáló új intézkedés előtt sem. M­á­ több tucat iskolában kezdik meg egy új tan-­ tárgy, a családi életre nevelés ismereteinek oktatását, azzal a távlattal, hogy siker esetén három év múlva már valamennyi általános és kö­zépiskola tanrendjében szerepeljen. Igen régóta érlelődő terv válik ezzel gyakorlattá , és régóta sürgeti az élet a bevezetését. Rendkívül fontos témák szerepelnek a tárgy tantervében: a család fogalma, helye a szocialista társadalom közösségének rendszerében; családter­vezés; a fiúk és lányok kapcsolatának erkölcsi alapjai; a gyermek helye a családban; a nemek kialakulása, fejlődése. Megannyi kérdés, amely sok-sok évig az oktató- és nevelőmunka peremére, perifériáira szorult, holott rendkívül nagy a szere­pe ifjúságunk egészséges fejlődésében. Gyakorlatban bizonyítja életrevalóságát az új Rendtartás is, amelynek mai, ideiglenes körvonalai sejtetik, hogy az iskolai életnek ez a korszerűbb „tízparancsolata” is helyes elvekkel készült el, leg­feljebb apró csiszolásra szorul. Az átlagosztályzat eltörlése körül is elcsendesült a zaj. Most már in­kább az okoz gondot, milyen korszerűbb értékelési mód honosodjék meg a későbbiekben az iskolák­ban, nem merev mechanizmusával késztetve egyenletes szorgalomra, hanem teret engedve az egyén sajátos, legjobb képességeinek is. Szívből kívánunk a tavalyinál több sikert, és szélesebb „zöld utat­’ a harmadik testnevelési órá­nak, amely — remélhetőleg — végre mindenütt meghozza az elegendő mozgás, az egészséges testi fejlődés jó lehetőségeit a sok százezer diáknak. Biztatnak erre az olyan határozott lépések, mint a több tornaterem építése, a sportpályák kihasz­nálását célzó utasítások s általában bizonyos „mozgás” azért, hogy ne maradjon írott malaszt, papírbölcsesség egy jó szándékú és helyes rendel­kezés. Ugyanígy kívánunk­­— sőt jósolhatunk — si­kert egy most életbe lépő új oktatási formának, a szakmunkások középiskolájának. Rendkívül fon­tos feladatot hordoz: azt, hogy a végzett szakmun­kások simább úton, jobb szervezéssel tehessenek érettségi vizsgát, magas szintű szaktudásuk mellé a gazdagabb humán és természettudományos köz­ismereti tananyagot is elsajátíthassák. Tehát, mű­séti, szakmailag is jól képzett munkásnemzedék iskolai forrásává lehet ez az oktatási form­a. Több lesz, mint kísérlet, viseli már a siker jegyeit is. S­­zép és tartalmas vakáció után tárnak kaput hétfőn az iskolák. Erősödött, fejlődött a diák­generációk sora , és iskoláskorba lép egy új korosztály. Az elsősök száma több, mint tavaly volt, s a következő esztendők új, növekvő diákhul­lámot öntenek majd az iskolákba. A gyermekgon­dozási segély „produktumait”, örülünk nekik, ak­kor is, ha a növekvő gyermeklétszám majd újabb társadalmi, tanácsi és szülői erőfeszítéseket igé­nyel ; több osztálytermet, több nevelőt kíván. Elsősöknek és egyetemistáknak, általános is­kolásoknak és középiskolák diákjainak, nevelők tízezreinek kívánjuk, hogy legyen az új tanév is­mét felfelé törő lépcsősor a tudás kapuihoz. Ez a­ kapu mindig előttünk vern , rajtunk múlik, meny­nyire kerülünk elérhető közelségébe. Várkonyi Margit Jó szerencsét, bányászok! 3­­ ■ * ■ Újjászületik a hajógyár «**»*»» 3 Hétvégi ház — helyzeti energiából Az égzúdulás nyomában . * » 4 t­j fenye­k * « « « « » -».*•♦­* a Kevesebb üzemi baleset . « ____- 16 Bu­dapestre érkezett dr. Raul Roa kubai külügyminiszter Baja Frigyes külügymi­niszter meghívására szom­baton hivatalos baráti lá­togatásra Magyarországra érkezett dr. Raul Roa, a Kubai Köztársaság kül­ügyminisztere. A kubai külügyminiszterrel együtt Budapestre érkezett fele­sége is. Fogadásukra a Ferihe­gyi repülőtéren megjelent Puja Frigyes és felesége, Rácz Pál külügyminisz­ter-helyettes, s a Külügy­minisztérium több vezető munkatársa. Jelen volt a fogadtatásnál dr. Meruk Vilmos, a Magyar Nép­­köztársaság havannai nagykövete és Floreal Chomon, a Kubai Köztár­saság budapesti nagykö­vete. (MTI) Karamanlisz levele Fordhoz az athéni döntésről J. F. Terhorst, a Fehér Ház szóvivője bejelentet­te, hogy Karamanlisz gö­rög miniszterelnök leve­let intézett Gerald Ford amerikai elnökhöz. Ebben a kormányfő hivatalosan tájékoztatta az Egyesült Államokat Görögország­nak arról a döntéséről, hogy kilép a NATO kato­nai szervezetéből és a jö­vőben csak a szervezet politikai testületének munkájában vesz részt. A levél nem tér ki ar­ra, hogy mi történik a Görögországban létesített amerikai támaszpontok­kal. Megfigyelők szerint a görög­ döntés érzékenyen érinti Washingtont, mert Görögország kivonulása a NATO katonai szerveze­téből rést nyit a szövetség délkeleti szárnyában. Diplomáciai források szerint Athén hivatalos jegyzékben tájékoztatta a NATO tagállamait arról, hogy kilép a szövetség ka­tonai szervezetéből és át­veszi az ellenőrzést az or­szág egész területe, fel­ségvizei és légtere felett. A források utalnak arra, hogy a jegyzék nem fog­lalkozott a kétoldalú meg­állapodások alapján Gö­rögországban létesített amerikai támaszpontok sorsával. Konsztantin Karaman­lisz biztosította Glafkosz Klerideszt, Ciprus ügyve­zető elnökét, hogy Athén a ciprusi kérdés igazságos rendezéséig politikai, er­kölcsi és anyagi támoga­tásban részesíti kormá­nyát. Hozzáfűzte, hogy Görögország Kleridesz kormányát a szigetország „egyetlen törvényes kor­mányaként” ismeri el. A görög állásfoglalást egy Athénban nyilvános­ságra hozott közlemény tartalmazza, amely be­számol Karamanlisz és Kleridesz telefonbeszélge­téséről. A beszélgetés so­rán Kleridesz tájékoztat­ta a görög miniszterelnö­köt a ciprusi helyzet leg­újabb fejleményeiről és a kormánya előtt álló ne­hézségekről. Makariosz érsek, Cip­rus törvényes elnöke ki­jelentette, hogy Ciprust két szerencsétlenség sújt­ja: a törökök és a BOKA terrorszervezet bűnöző tagjai. A francia televí­ziónak péntek este­­ né­hány órával a politikai ta­nácsadója, Vasszosz Lisz­­izaridesz elleni meghiúsult merénylet után — adott nyilatkozatában rámuta­tott, hogy az EOKA a po­litikai merényletek útjára lépett. Az ilyen bűnté­nyeket meg kell torolni — mondotta. Törökország ciprusi je­lenlétéről szólva, Maka­­riosz emlékeztetett arra, hogy Törökország az erő pozíciójából indul ki „Készek vagyunk tárgya­lások megkezdésére, de fegyveres fenyegetés ár­nyékában nem lehet tár­gyalni. A tanácskozásokra csak bizonyos feltételek teljesítése után kerülhet sor. A török hadseregnek vissza kell vonulnia a genfi értekezleten kijelölt tűzszüneti vonalak mögé” — hangsúlyozta Maka­­riosz. Cahit Karakas, a török parlament külügyi bizott­ságának elnöke szomba­ton Bonnban átadta Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügymi­niszternek Bulent Ecevit miniszterelnök Helmut Schmidt kancellárhoz in­tézett üzenetét Politikai­­körökben biztosra veszik hogy az üzenet a Ciprus­sal kapcsolatos török ál­láspontot ismerteti. Szombaton Damaszkusz­ba érkezett Haluk Bayrus­­ken volt török külügymi­niszter, Fahri Korutürk elnök személyes megbí­zottja, aki a török állam­fő üzenetét továbbítja az arab országok vezetőinek. Haluk Bayülken előzőleg Bagdadban és Kuvaitban járt. A török politikust szombaton fogadja Hafez Asszas szíriai elnök. William R. Crawford, az Egyesült Államok új nicosiai nagykövete szom­baton átnyújtotta megbí­zólevelét Glafkosz Kleri­desz ciprusi ügyvezető el­nöknek. Nagy részvét mellett el­tem­ették szombaton Nico­siában a pénteki politikai merénylet áldozatát, Do­­riosz Loizut, az ÉDER központi bizottságának tagját, a párt ifjúsági mozgalmának titkárát. (Reuter, AFP) Raktárváros épül Szegeden, Győrött és Budaörsön 1975 végéig befejezik a munkát • Gépesített rakodás és nyilvántartás A szakemberek kiszá­mították, hogy a mi kö­rülményeink között jelen­leg a körülbelül 20 006 négyzetméter alapterüle­tű, úgynevezett koordi­nált belkereskedelmi rak­tárak építése a­ legcélsze­rűbb. A koordináció azt jelenti, hogy több nagy­kereskedelmi vállalat vesz részt a beruházásban. Ilyen nagy raktárváros­ban lehet ugyanis a rako­dást és a nyilvántartást megfelelően gépesíteni. A nagyüzemiben lényegesen jobban megoldható a dol­gozók szociális ellátása is Mint a Belkereskedelmi Minisztérium főmérnöke, Járomi Miklós elmondta, a negyedik ötéves terv fo­lyamán még három koor­dinált raktár épül. Győr­ben 24 000, Szegeden 20 000 négyzetméteres tá­rolóbázist hoznak létre. Ezekben 5­6 nagykeres­kedelmi vállalat tárolja majd áruit. Egy-egy ilyen raktár felépítése 150—200 millió forintba kerül; a költségek egyharmadát a vállalatok fedezik, egy­harmadát hitelként, egy­harmadát pedig állami tá­mogatásként kapják. A harmadik raktárbázis Budaörsön épül, itt azon­ban két vállalat — a MÜÁRT és a Csepel — részlegének kivitelezése még nem kezdődött meg, egyelőre csupán a RAVILL részlegén dol­­goznak. A Budapesti FŰSZERT Nagy­k­ereske­de­lmi Válla­­lat raktárának új helyét a főváros XI. kerületében jelölték ki. Döntöttek ar­ról is, hogy a raktár mintegy egyharmada úgy­nevezett magasraktár lesz: a szokásos 6 méter helyett 15—18 méteres, így még jobb a helyki­használás,, még fokozot­tabb a rakodás gépesíté­se, de természetesen nem lehet bármilyen árut ilyen nagy magasságban tárol­ni. Az országban jelenleg mindössze két ilyen ma­gasraktár van: az egyik az AUTÓKER, a másik a Tiszai Vegyi Kombináté. Gál Zsuzsa A kormány által meghatározott, kiemelt beruházások között szerepel a Miskolci Húskombinát. Az ország legmodernebb, kétszintes húsipari üzemének építési m­­un­kái a befejezéshez közelednek. Jelenleg a belső szereléseken dolgoznak. Az új kombinátban — ha megkezdődik a munka — egy nyolcórás műszak alatt 1690 darab sertést, 249 darab marhát vágnak, valamint 289 mázsa húskészítményt, 120 mázsa sonkát és konzervet készítenek (MTI Fotó) Lisszabon Rendelkezés a b­érbefagyasztás feloldásáról A portugál miniszterta­nács úgy döntött, hogy feloldja a bérek május végén elrendelt befagyasz­tását,­­ jelentették be szombaton reggel Lissza­bonban. A kabinet ugyan­akkor intézkedéseket ho­zott a béremelések inflá­ciós hatásának megakadá­lyozására. Az új rendelkezés ér­telmében a béremelés ösz­­szegének felét öt év múl­va kamatozó államkötvé­nyekben fizetik ki. Az in­tézkedés a 9000 és 20 000 escudós kategóriában minden 10 százaléknál magasabb emelésre és a 20 000 escudós határ fö­lött minden emelésre ér­vényes. Lisszabonban ugyan­csak bejelentették, hogy a Portugál Demokrata Párt, a liberális párt és a haladás pártja „demokra­tikus egységfrontot” ala­kított. A front nyilatkozata szerint a közép­jobb pár­tokból álló tömörülés nyitva áll minden olyan csoport előtt, amely „nem­ marxista alapokon álló demokrácia” létrehozásá­nak jelszavát tűzte zász­lajára. Az egységfront a tervezett parlamenti vá­lasztások előtt meg akar­ja teremteni egy jobbol­dali választási szövetség alapjait. Megfigyelők rámutat­nak, hogy a „demokrati­kus egységfront” létreho­zása a jobboldal első új­jászerveződési kísérlete a fasiszta rezsim megdön­tése óta. A lisszaboni kikötőbe egyébként befutott az el­ső hajó, amely a Bissau- Guinea gyarmati hadse­reg 1500 katonáját szállí­totta vissza az anyaor­szágba. A portugál ható­ságok a múlt hét vége óta légi hídon szállítják haza a portugál katonákat az afrikai országból, amely­nek függetlenségét Lisz­­szabon az Algírban kötött megállapodás értelmében szeptember 10-én ismér el hivatalosan. A Diario de Noticias cí­mű lisszaboni lap hitelt érdemlő forrásokra hivat­kozva tudni véli, hogy Bissau-Guinea köztársa­ság fodrosa az eddigi közigazgatási székhelytől keletre, az ország belse­jében fekvő Madina de Boe lesz. A bissau-guí­­neai hazafiak 1973. szep­tember 24-én ebben a kis­városban kiáltották ki az ország függetlenségét, és a tervek szerint itt ren­dezik meg azokat az ün­nepségeket, amelyek ke­retében Portugália hiva­talosan elismeri Bissau- Guinea köztársaságot. Az angolai nemzetiteli szabadítási front (FNLA) közleményben hívta fel a figyelmet az angolai fe­hér telepesek reakciós csoportjainak szervezke­désére. Az FNLA példa­ként idézi a Gab­el­a város közelében egy ültetvé­nyen gyülekező „hadsere­get”, amelynek élén a szélsőséges tevékenysége miatt Luandából, nemré­giben kiutasított José Maria Medonca kapitány áll (AFP, ADN) Paraszttüntetések Franciaországban Az elmúlt napokban Franciaország számos vi­dékén tüntettek a parasz­tok a kormány és a Közös Piac agrárpolitikája ellen, így pénteken Gers me­gyében Condom városban több mint ezer paraszt megszállta az alprefektúra épületét, a korzikai Ajac­cióban pedig bomba rob­bant a mezőgazdasági bank helyi fiókja előtt. Több megye parasztszer­vezetei a nemzetgyűlés azonnali összehívását kö­vetelték, hogy az haladék­talanul vitassa meg a me­zőgazdaság súlyos helyze­tét és hozzon megelelői intézkedéseket.

Next