Népszava, 1974. szeptember (102. évfolyam, 204–228. sz.)
1974-09-27 / 226. szám
HALÁLOZÁS A Pest megyei Tanács Kórháza (Rókus) igazgatósága, orvosi kara és a kórház dolgozói mély megrendüléssel közli, hogy prof., dr. Czeyda Pommersheim Ferenc egyetemi c. rk. tanár, az orvostudományok kandidátusa, az I. sz. sebészeti osztály ny. főorvosa 1974. szeptember 24-én elhunyt. Temetése pénteken, 27-én 11 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben. Tudatom mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy férjem, Márkus György, nyugdíjas életének 66. esztendejében váratlanul elhunyt. Márkus Györgyné sz. Glaser Katalin, köszönetnyilvánítás Köszönetet mondunk a rokonoknak, barátoknak, a XIV. ker. pártbizottságának, a vasasszakszervezet vezetőségének, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, Florek Gyula temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkat részvétük nyilvánításával enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, ALLAS BONYHAI IMHGOZÓT NÉGY- ÉS NYOLCÓRÁSMUNKÁRA FELVESZÜNK Jelentkezés: NÉPSZAVA LAPKIADÓ VÁLLALAT, Bpest, VAL, Rákóczi út 54. L 12. Fiatal gépészmérnököt szerkesztési munkára, valamint fiatal, műgperszakos elektromérnököt azonnal felvesz az ÉLGÉP XI. sz. Gyáregysége, Bp. IX. ker., Vágóhíd utca 14 -48. Telefon: 340-342. A kamara Varieté felvesz főállásba színpadi díszletekőt és nyugdíjas takarítónőket. — Jelentkezés 10—16 óráig VI., Lenin krt. 106. Felvételre keresünk képesített könyvelőt, csoportvezetői beosztásba és leltározásra adminisztrátort. Jelentkezés: Bp. XIII. ker., Hegedűs Gyula u. 97. sz. alatt, Sipos Dezsőnél. Osztályvezetői munkakör betöltésére szerszámgép karbantartási munkák vezetésében jártasi mérnököt és karbantartási munkák irányítására épület, a-VÁLLALAT, Budapest, XIII., Visegrádi u. 47/a-b. KERES azonnali felvételre takarítónőket (1 fő nyugdíjast), konyhai dolgozót, betanított munkást a TMK-ba, raktári munkást, raktárvezetőt az export csomagold telepünkre. Jelentkezés: munkaügyi osztályunkon. Építőipari szövetkezet FELVÉTELRE KERES előkészítésben magas építőipari felsőfokú technikumi végzettséggel vagy mérnöki diplomával rendelkező ELŐKÉSZÍTŐT, költségvetések és tervek felüülvizsgálatára. Továbbá építőipari anyag ismerettel rendelkező RAKTÁR VEZETŐHELYETTEST és RAKTÁRT ANYAOKI ADÓT, valamint budai építkezésünkhöz blokkos szerelésben jártas MŰVEZETŐT. Jelentkezés : írásban a XVI., Építő és Karbantartó ISZ. személyzeti osztályán. Budapest, XVI., Rákosi út 90. Irányító számunk: 1161. ÁLLAMI PÉNZVERŐ KERES 3—5 éves gyakorlattal rendelkező általános anyagbeszerzőt azonnali belépéssel (gépkocsivezetői jogosítvánnyal rendelkezők előnyben). Érdeklődni lehet a 343—917/186-os melléktelefonon. Felvételre keresünk gyakorlott autószerelőket, általános lakatosokat ív- és lánghegesztői vizsgával, pótkocsi, alváz és futómű javításban jártas, több éves technikai gyakorlattal rendelkező szakmunkást vagy technikust, hálózati karbantartó villanyszerelőt, autóvillamossági műszerészt. Jelentkezés a Magyar Cirkusz és Varieté üzemgazdasági osztályán, de. 10—12-Az ORION Rádió és Villamossági Vállalat BETANÍT TELEVÍZIÓSZERELÉSI MUNKÁRA NŐKET, 14 éves kortól, továbbá FELVESZ TELEVÍZIÓSZERELŐKET, ELEKTROMŰSZERÉSZEKET és automata gépek kezelésére NŐKET és FÉRFIAKAT, Jelentkezés: 1475 Budapest, X., Jászberényi Út 29. Sz. Munkaerőgazdálkodáson Telefon: 284—830, 484—760. FELVESZÜNK központi telepünkre karbantartó munkára vasszerelőt, központi irodánkba, valamint Fűrész utcai szállásunkra takarítókat, építőipari nehézgépkezelőt, lakatos-hegesztő, villanyszerelő, víz-gázszerelő, tetőfedérszigetelő, astavis szakmunkásokat és segítőket, rakodókat. Villamosenergiaipari Tatarozó és Építő Vállalat, Budapest XITF, Hegedűs Gyula utca 83—85. TV, ker. Tanács VB. Út és Létesítménykarbantartó Költségvetési üzeme ASZFALTOZÓ SZAKMUNKÁST (kenőt), AUTÓ-MOTORSZERELŐT FELVESZ. Jelentkezés: Bp. IV. ker., Megyeri út 116. Hétfőtől péntekig 7 órától 15 óráig. Megközelíthető: 30-as autóbukszat a végállomásig. Híradástechnika Szövetkezet felvesz: technológiai ismerettel rendelkező, híradásiparban jártas gépésztechnikust, mechanikai gyártáselőkészítési munkáira, valamint gépírni Építészmérnököt vagy tudó nőket Optima Taurus Gumiipari Vál építésztechnikust fővé- 528. szervező autóma-t Tatet tervezési főoszta-AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK HŐKEZELŐEDZŐT, TMK -LAK APÓSOKAT, ESZTERGÁLYOSOKAT (betanítottat is), MARÓSOKAT (betanítottat is), NYUGDÍJAS KŐMŰVEST, betanított munkára FÉRFI ÉS NŐDOLGOZÓKAT. Jelentkezés: ACÉLIPARI SZÖVETKEZET, Bp. XI., Koodorosi út 16—16. Telefon: 252—659. Tóth József. Iogi kulturális vállalat keres beruházási előkészítői munkakörbe. Érdeklődés 112-687. Eladókat, pénztárosokat Bp. V., Báthorly. Felveszünk érettségi-! ma felvételre keres felveszünk önkiszobáló: *• 601 • 11&- szoba-■ zeti adminisztrátorokat. szakképzett, vagy tananyagkönyvelő és bérfolyamra jelentkező ,zotán végzendő munkára lga felvesz géptervezés-; betanítunk. Jelentkezésben jártas, vagy kéz- gyártáselőkészítés, de gépészmérnököket, program, Bp. XIII.,1 techhnikusokat, valamint: Ai t'jpesti Kolthtal'f u '6/b- Tel«ISB Jrásaa« . • wzolótat,;jBpest, IV., Nyár u.:291-"1’ es kee) izotóp laboratory- — 'esttot- *rtioklodni Azonnali betérésre KERESÜNK: szerszámkészítő (férfi, nő), kőműves, elektromos és mechanikai műszerész, lakatos, esztfergályos, marós, fényező szakmunkás,kat, vizsgázott vákuum kezelőt, férfi és női segédmunkásokat, betanított munkára női dolgozókat, kezdő és gyakorlattal rendelkező gép- és gyorsírókat, valamint gépésztechnikusokat technológiai és GYEGO munkakörbe Jelentkezés: Medicor Művek Röntgengyára, személyzeti osztály. Bp, X. ker., Gyömrői út 128/B Telefon: 470—655. A 28*. Ipari Szak- Mátyásföld vistanegyemunkásképző Intézet, dében modern, 1 szoba, (Bp, IX., Timót u. 3. hálófülkés, 45 nffi, fasz.) felvesz: nevelőtanácsi, komfortos, kernárt főisk. végzettség-1 tes garázs lehetőségű gél, gondnokot, gyors- lakásomat cserélem 9 gépírót, palástköszöi szoba, összkomfortos, füst, szerszámélező kö- belterületü lakásra. — szörűst, esztergályost, 291-589, kizárólag raktári segédmunkást,—V26-ig. Jelige: »Sárfűtőt, épületgépész; gős 81526« a Fels*abatechnikust, (technika- dúlás téri hirdetőbe. mi végzettség), takart-} Cserealapom van: ketonőt, kőműves mellé res,efe i_2 szoba, komsegédmunkást, 1 fortos lakást, tanácsit. ——■—■■■■—* I 291-589, kizárólag ’/a5— FF! H | V Á ^ I '26-ig. »sürgős 81000« finning...J jjeligém a Felszabadu-ELZETT Művek Tüzol- I !af téri hirdetőbe.tókészülék Gyár, XIII., Babér 0 69903—6 cégbélyegzővel és alá-. Ideiglenes bejelentővel írással ellátott keret-; fiatal házaspár albér-_ összeg nélküli elszámolóti szobát kérés békási utalványai elvesz-'területen, okt. 1-től. ték. Kérjük, hogy a papir László, 328-300/ fenti utalványokat be- 1074. váltásra ne adják ! 1 , kis szoba okt. kiadó. Jelentkeírásban — Singer varrógép (süly-! !, Ideiglenes 3126« jel-, lyesztös, 206-os hím-; igére a kiadóba, 766, endlizés), Singer; —I Pfaff szabógáp, Inter- 1 [NRATL^N I loch sima tűző cipész- 8 1 rex ruzoi- ______ ‘JV»:; [ albérlet ! sorszámú 1 pen^rmn m mm j“*. Ráckevén szoba-konyfelveszünk önkiszolgáló boltba, kezdőket betanítunk , nyugdíjasokat gyakorlattal felveszünk. Jelentkezés Józsefvárosi Közért V. VI., Népköztársaság útja 14. Munkaügy. Kutatóintézet felvételre keres közgazdasági szakközépiskolát vég- zett, fiatal gyors- és gépírónőt. Jelentkezé - seket »Gépírónő« jel- igére, önéletrajz beküldésével kérjük 1525 Bp. Postafiók 77. címre Az Inotai Alumínium- kohó kohász munka-, körbe felvesz 18. évet betöltött férfiakat. Jelentkezni lehet a válla- lat munkaügyi csoport- jánál, 8104 Várpalota.1 I. sz. Sebészeti ~~ Klinika érettségizett or-1vosirnokot keres, sür-j gős belépéssel. Jelent- s kérés: Bp. VIII., Baross u. 23—25. a gaz-dasági irodában. Gáztüzelésű kazánhoz vizsgázott fűtőt felveszünk. Jelentkezés: Fiatal, okleveles közgazdászt beruházói és ügyvitelszervezői munkakörbe FELVESZ a Bács-Kiskun megyei Beruházási Vállalat, Kecskemét, Villám I. u. 4. sz. Az alkalmazással egyidejűleg 2 szobás szövetkezeti lakást biztosítunk. VEZETŐ ÁLLÁSÚ dolgozó mellé GYORS -GÉPÍRNI TUDÓ TITKÁRNŐT KERESÜNK. »Bizalmi munkakör XIII.« jeligére a kiadóba elszámoló munkák őrbe,top asszisztensnőt. A Lehet kezdő is. Budaj kórház felvételre keresi pesti Finom-kötöttáru: még ápolónőt, segédgyár Gépjavító Üzeme,1.ipolónőt, takarítónőt, Bp. XX. ker., Ady E. adminisztrátort, poru. 68—70. Itást, segédmunkást. Gáztechnikai Kutatópapíripari üzemünkbe és Vizsgáló Állomás; betanított munkára női felvételre keres sürgő-és férfi munkaerőket sen -könyvelőket, gyors- felveszünk. Jelentkezni! gépírókat. Jelentkezni: l€het: XIV., Nagy La- isig ferr. u 129. Telefonszám: 833-077. lehet XIII. ker., Révész u. 27., vagy a 2001 —379-es telefon. A KGM Közúti Járműipari Szabványosítási Központ felvételre kerés az autóiparban jártas, orosz, német vagy angol nyelvet tudó gép, pészaérnököket gépész, ill. autóvillamossági szakterületre, ágazati szabvány tervezői munkakörbe. Jelentkezés részletes önéletrajz megküldésével cím: 1143 Bp. Népstadion út 61. Ipészeti" fecTiiTCELisf " ‘Tté-^osztályra Egészségügyi Minisztérium, Bp. V-, Akadérj!mia u. 10. fsat. 13. - Bezdésitőt felvesz tér- Gondnokság. .^zö vállalat azonnali _ -:T-..........- -t-~ -r-T— ! belépéssel. Jelentkezés:, Reklám-propaganda . ^ v,-.- kar,, MUsunich! "gépíró nőiIF. utca 36. IV. em. résünk Autóipari - - felveszünk: Je- j 4(^ ajtószám aláu, tató Intézet, Bp. XI.,hgjg&éz£é: 666-475 té-L —5— , Csóka u. 9, tel.: 669 Jéfensáátrión, vagy sze- Vendreglátóipari válaalat -408. A Magyar Filmgyártó Vállalat, felvételre keres produkciós, munkára vizsgázott fodrászokat és kozmetikusokat. Jelentkezés: Magyar Filmgyártó Vállalat, Bp. XIV, Lumumba u. 174. Berendezési osztály. XI., Bérre-Felveszünk szerszámkészítőt, elektroműszerészt, lakatosokat, villanyszerelőt és betanított munkásokat. Jelentkezés: Unitechnika Ipari Szövetkezet, tlp. VII., Wesselényi 74. — Tel.: 428—790. . . 43. sz. Állami Építőipari Vállalat jó kereseti lehetőséggel FELVÉTELRE KERES két műszakos munkahelyre 1.. ss. Járműjavító, Budapest, III., Szentendrei út 101. autószerelőt, karosszéria lakatost, raktári kiadót, segédmunkást. 3. sz. Járműjavító, Dunakeszi Házgyár, autószerelőt, lakatost, tényezőt, raktári kiadót, segédmunkást. 4. sz. Járműjavító, Budapest, XI., Hunyadi J. út (4. sz. Házgyár) autószerelőt, lakatost, szerviz munkást, raktári kiadót, segédmunkást. A dolgozókat saját autóbussza, munkahelyre szállítjuk. Jelentkezés: Almádi József Üzemvezetőnél, Budapest, Tv., Szentendrei út lél. mélyesen csényi utdában. Központi filtés szerelő szakmunkást felvesz kattantartő részlegebe a Fővárosi Gyógyszertári Központ. Jelentkezés: Bp. VIII., Diószeghy S. u. 10/a. Szövetkezet azonnal felvesz gyakorlott gépkocsivezetőt kisteher ■ gépkocsira, felsőrész- készítő szakmunkáso-' kat, betanított munkásnőket és anyag- mozgatókat. Jelentkezés szombat kivételével Takarékosság Cipőkészítő Szövetkezet, telefon: 423-712. keres belvárosi központjába jogtanácsost, valamint gyakorlott gépírónőt.telefon: 121 Fővárosi Csatornázási Művek központi székházába és telephelyeire azonnal ALKALMAZ hivatalsegédtakarítónőket. ■Telent'kedés: Budapest, V Március 15. tér 3. Jogi és igazgatási osztályon. BUDAPEST Gépkocsielőadót, kocsikísérőket FELVESZ a Fővárosi Vas- és Edénybolt Vállalat szállítási részlege. Jelentkezés: Budapest, I Széna tér 1/á. I. em. 15. 8—16 óra között. Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 2. sz. gyára Bp. III., Bécsi út 250. felvételre keres igazgató györg gép írni tudó titkárnőt német nyelvtudással rendelkező előnyben. Karbantartó lakatost és 1 segédmunkást felveszünk. . Jelentkezés: — Autóipari Kutató Imén!„ Raktáros .és. gyoszs.-.isztítset karbantartási. Galvanizáló ^7^«“!gépírónő jelentkezései: osztály, Bp. XI., Csóka gumkbe - munkaidő-' . .. „ 1n ^ . fi«.4nR l ” * — Ivarjuk önéletrajzzal, beosztással — ®ak-. J, . . «I...,,munkást, illetve beta- nitott munkást félve-’ SI XIII., Pozsonyi út 22. Bp-„.701 pfl_f8_'_______ Tel.: 295-668. Gyakorlott gépírót keres intézmény (Füredi úti lakótelep mögött), érdeklődni a 637 —044 vagy 632-603 telefonon.a u. l l. Tel.: 665-408, 8 —15 óráig. TŰZOLTÓKÉSZÜLÉK KTSZ. FELVESZ: TAKARÍTÓNŐT, BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT — nőket is —. Budapest, HL. Kiscelli u. 98. BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT, Budapest, XI., Kende u. 14. BETANÍTOTT MUNKÁSOKAT — nőket is —, Budapest, VIII., József u. 38. KOCSIKÍSÉRŐT, TEHERGÉPKOCSSVEZETŐT, 3 éves gyakorlattal, Budapest, VIII., Pogány J. u 20 ESZTERGÁLYOST, Budapest, VIII., Lázay Oszkár u. TAKARÍTÓNŐT — csak du. —, ANYAGI KÖNYVET JÓT. . . FOLYÓSZÁMLAKÖNYVELŐT, GÉPÍRÓ SZÁMLÁZÓT, gyakorlott GYORS -GÉPIROT, Budapest, VIII., Pogány J. u. 22. sz. álár.ti ■ munkahelyre. hét: 331-068 telefonon ! »onfehclorra Unk- csert. eladás: VII. _ _____ _______;be: varrogepmuszereszt,Hernád u. 25. Műszaj Felvételre keresünk,és segédmunkást, köz.-,üzletben, bérelszámolót, forgó-;pornti irodánkba: elő-‘ gép, Singer 103-as, Ipész stoppoló, V?ró-hás Akóház be: gépmotor, állvány, ipa-,köiözben, 300 n.,öl mi, háztartási várragé-; tfele 65 000 formn. pék eladok. Telefon: ,ért eladó Ráckeve, 1 215-080, de. 9 óráig, Traktor gyár 3 hajlik,d u. 7—8 óráig, vezet. FONALKIKÉSZÍTŐGYÁR I. sz. telepe (Bpest, XX., Vágóhíd u. 14.) AZONNALI BELÉPÉSSEL FELVESZ GYAKORLOTT TEHERGÉPKOCSIVEZETŐKET, KOCSIKÍSÉRŐKET, valamint RAKTÁRI ADMINISZTRÁTORT, csaló technológust, mi- . kalkulátort és forgalmi űfi n szaki rajzolót, szer- könyvelőt felveszünk.. J CUIU!» számszerkesztőt, admí-j jelentkezés: naponta 8-t w*»* nisztrátort, könyvelőt, tól 15 óráig, Budapest ! Vásárolok hagyatékot, irodatakarítót, valamint I VI k€rü/et, Majakovsz- ! tollat, varia, típusban.gépszerelésben gyakor-|kij' u 106’ Előre Szöjtik bútorokat, garnitúin«. TOjik-xaki p-nip.növf .. 1 fákat, szőnyegeket, késett műszaki elenőrt. ‘ Jelentkezés a SZIM!^1, Budapesti Köszörűgép-! gyára, Budapest XIII., Váci út 19., személyzeti főosztályán, telefon: 200! —070. Betanított női és férfi dolgozókat raktári munkára sürgősen felvesz az Elektromodul Vállalat. Bp. XIII., Visegrádi u. 47 a/b. .Felveszünk szövetkezeti Tagnak női és férfi, munkaerőket, valamint személygépkocsira gép- kocsivezetőt, 5 év feletti gyakorlattal. Jelentke- zés: a Politúr KTSZ személyzeti osztályán,. Bp. VI., Nagymező u., 25. salálért, de. 8 órá- tól du. -5 óráig, szom- bat kivételével, finomvegyszerszövet - kezet felvételre keres vegyipari szak- és betanított* mainkásókat. Jelentkezés: Bp. X., Szállás u. 16/a. Telefon: 285-032, szombat kivételével. _____ karbantartói munkakör ellátására lakatost és! , , Kőmüvért felveszünk.! új oktatási Intézmény. Hazai Fésüsfonó és- adminisztrátorokat, Szövőgyár Angyalföldi munkaügyi és státisatt, Gyára, XIII., Rajkkai munkában jartas László u. 70—74. Az ÁLLAMI KÖNYVTERJESZTŐ VÁLLALAT tettÉSz GYORSGÉPÍRÓKAT. Jererit kezes a személyzeti osztályon, V . Deák Ferenc, utca 15. A Lenfonó és Szövőipari Vállalat FELVÉTELRE KERES fiatal, néhány éves gyakorlattal rendelkező ÉPÍTÉSZTECHNIKUST, gépésztechnikust és VEGYÉSZTECHNIKUST a vállalati központban levő munkakörökbe. Jelentkezés a vállalatközpont személyzeti és oktatási osztályán, életrajz alapján, Budakalász, Szentendrei út 1—3. szám. MAHART Hajójavító üzemigazgatosag* Budapest, IV., Népsziget, KERES, PÉNZTÁROS, KÖNYVELŐ es ADATRÖGZÍTŐ munkakörbe ÉRETTSÉGIZETT NŐDOLGOZÓT. Kezdőket betanítunk Jelentkezés a fenti címen. újpesti nagy vállalat beosztott jogtanácsost, vagy gyakorlott jogi előadót, belső ellenőrt, gépi programozót, gépi adatfeldolgozót, szerszám és készülék technológust, gép- és gyorsírókat ALKALMAZ. Érdeklődni lehet a 880—223 tél. Takarítónőt, bevásárlóeőt, betanított munkára nőket, és férfiakat felveszünk. Autófém Isz. XIII., Frangepán u. 77. A Kamara Varieté felvese azonnali belépéssel színpadi diszletezőt és világosítót. Jelentkezés 8—16 óráig, VI., Lenin krt. 106. Irodagéptechnika Vállalat felvételre keres: közgazdászt, jogtanácsost, ipari, kereskedelgyakorlattal. temmikaerőt felvesz. 50 százalékos AJÁV vasúti igazolványt biztositunk. Jelentkezés: Bp. XIII., Váci út 179. Főkönyve: vállalati bölcsődénk ré-. mi lőnél. Telefonszám:szére, valamint szék-lentkezés: önéletrajzzal 200-270. ____ |házunk részére azonnalija vállalat személyzeti Azonnali belépéssel fel-,belépéssel takarítónőitj osztályán (Bp. V.: Be- t veszünk fiatal, megbíz-;felveszünk. Fizetés: —lesi u. 8—10. III. ed.)J ható férfi munkaerőt,kollektív szerződés sze-;tgrius Dümiipari Vállóéssáru raktárba cso-;kirt. Jelentkezés: Bp falat felvételre keres magolási és szállítási IV., Dorottya u. 1. a anyagbeszerzőket, admunkához, valamint munkaügyi osztályon, I min gistratorokat, gyorsvarrógépműszerészt. re-.IV. etm. 8—15 óráig. !^ gépírókat, kézbesítelentkezés: Díszműáru és Műanyagfeldolgozó Szöv. Bp. XIV. ker., Telepes út 21. OFOTÉRT Vállalat KERES, PÉNZTÁROST, BOLTI SEGÉDMUNKÁST. Jelentkezés: 7. számú OFOTÉRT bolt vezetőjénél* Budapest, V., Tanács krt. 14. Telefon: 3891-1S9. Gépésztechnikusi végzettséggel és tömegcikk gyártási gyakorlattal rendelkező MEO-st szerint FELVESZÜNK, a feketém ISZ. Budapest, vm. ker., Kőris U. 27. Telefon: 138—430/4 mellék. két Jelentkezés: Taurus, személyzeti osztály Bp. VIIL, Kerepesi út. 17. SZÖVŐ MŰVEZETŐT délutáni műszakra soroksári részlegébe, valamint nyugdíjas (4 órás) adminisztrátori. FELVESZ. Mechanikai Szövő Rtsz, Xvi Országbíró út 49 FELVÉTELRE KERESÜNK akkumulátorgyártásra férfi betanított és segédmunkásokat, könnyű betanuló munkára nőket, kompresszorkezelőket, kazánfűtőket, esztergályos, géplakatos, marós, szerkezeti lakatos, hegesztő, szerszámkészítő, asztalos, elektroműszerész szakmunkásokat, targoncavezetőt, raktári dolgozókat, tehergépkocsivezetőket, valamint iroda és műhely takarítókat, férfi portásokat (nyugdíjas is * lehet), kézbesítőt. Jelentkezni lehet a gyár,, munkaerőgazdálkodásán VBKM, Budapest, XHI, Váci út 137—139. FELVONÓKEZELŐKET, PORTÁSOKAT (nyugdíjas & lehet), TARGONCA* VEZETŐKET FELVESZÜNK jelentkezés: Budapesti FÜSZÉRT Vállalat, Budapest, VII., Dohány u. 40. Munikaügydoentály, — Gsombat kivételével. Azonnali belépésre KERESÜNK építőipari gyakorlattal rendelkező ÁRSZAKÉRTŐT, valamint TMK műhelyünkbe (Budapest, Vill., Diószeghy Sámuel u. 21.) , VILLÁSTARGONCA KEZELŐT, LAKATOSOKAT, VILLANYSZERELŐT és SEGÉDMUNKÁST. Jelentkezés: a FŐVÁROSI ÉPÍTŐ ÉS MŰSZAKI VÁLLALAT, Budapest, V. ker., Beloiannisz u. 8. Munkaügyi osztályán. Azonnali felvételre KERESÜNK nagy gyakorlattal rendelkező épületgépész előkalkulátort, ugyancsak építőipari gyakorlattal, építő- és szakipari anyagismerettel rendelkező anyagelszámoltatót, valamint gépírni tudó érettségizett fiatalokat adminisztratív munkára. Jelentkezés írásban, XVI. ker. Építőipari Szövetkezet, 1181 Budapest, Rákosi út 90, péket, könyveket, dísztárgyakat, porcelánokat. 336—599. Veszek! Hagyatékot, típus-, variabútorokat, garnitúrákat. Kombináltál, szőnyegeket, ágytollat, festményeket, dísztárgyakat, — könyveket. 346-876. Legmagasabb árat fizetek: varia-, típusbútorokért, — garnitúrákért, hibás állapotban is Tollat, szőnyeget, ruhaneműt, hagyatékot veszek 333—426. Vásárolok típusbútorokat, variabútorokat, hibás refcamiékat, heverőket, garnitúrákat, háromajtóst, konyhabútort, hagyatékot, régiséget, szőnyegeket, ágytollat 332-275 Hagyatékot, típusbútorokat, hibás reka- miét, hálószobát, sombmaitát, porcelánt, Vilányserelőipari VáFirUha nemfit' 10'!at ELADÓ Balatonszepezden, Park u. 18. három szoba összkomfortosan TELEKKEL A Bükk legszebb helyén, Matyinka község határában, a Slarka források mellett, három szoba, kamra, főzőkonyhás ÜDÜLŐÉPÜLET Érdeklődni lehet: MISKOLCI VÁLLALAT, Miskolc, Zsigmond u. 2. sz. Telefon: 36 938. OKTATÁS saját felvételre Óbudán keresszék 332—907. ! Gépírás, gyorsírás, he- Kunigunda!Hívjon bizalommal, —ilye&írás, levelezés taniul.cábanv , felépült, mo-*ióriás.L. összeget fizeteki cafa!' szaktahár,^ tavaitnem autójavító agyatékjért.. . bútorért, í módszerré] vailalja, ■— mébe autószerelőt, ka-r ru halé műért, vitfiritár; Tel.: 208 963.________ rosszéria lakatost, —jgyükért, tollért, liml-t Német nyelvvizsgára autóvillamossági szere- mért. Azonnal jövök.1 előkészítés és.. társai - lót, akkumulátorost,1 630—552. Más németországi egyetemet végzettnél. •Délután 2 óratód 294-721. szervizmunkást, segédminkást, takarítónőt Jelentkezés: Ormos István tmk csoportvezetőné 1. Telefonszám: tnJ-969. Megközelíthe- Villanyszerelőipari Vál-tó: HÉV-vel, Óbuda felalát felvételre kérésslé, a Benedek utcai Cyklon íomprts®ork«-imeg4]sól, majd __ selet nehézgépkezelői a fujj4ron k eresztel teszakvizsgaval, árokásó-, j4m a Kasza5 utc4. gépkezelői nehézgép- kezelői szakvégzettséggel. Legmagasabb árat fizetek típus-, antik , barokk-, koloniai bútorért, — hagyatékon, — szőnyegért, ágytollért, dísztárgyakért, csillárokért. Azonnal kimegyek 117—472 , traktorvezetői jog ,osítvánnyal, kötözői beosztásba segédmun-kásokat, valamint útátfúró (hidraulikus) berendezéshez gépkeze -lőt. Jelentkezés: Bpest, VII., Síp U. 23. ,Báj épület ul. 305. Boribás Camilló gépészeti előadónál. Keresünk, továbbá raktárba fér-fi segédmunkásokat. — . .. ^ Jelentkezés: Bp. VII... A Magyar Cirkusz te. Síp u 23. ócsai László: Varieté Cinkotai úti raktárvezetőnél, telepe raktárost keres. Jelentkezés: XIV., Hungária krt. 210. Személyesen, vagy a 223 — 072 telefonon, 9—15 óráig. A Magyar Cirkusz és Varieté jelmeztára varrónőt keres felvételre. Jelentkezés: 8—15 óráig VII. ker., Barát u. 10., vagy a 422-672 telefonon. CSEMEGE Kereskedelmi Vállalat Inner tourist dekoráció és műszaki osztályára gyakorlott gyors- és gépírni tudó ADMINISZTRÁTORT, valamint, SEGÉDMUNKÁSOKAT KERES. Jelentkezni lehet: Intertourist dekoráció. Budapest, XIV., Tihany út 42—44. személyesen 9—16 óráig Telefon 840—343. FŐVÁROSI SZERELŐIPARI VÁLLALAT Bp. IX. ker., Koppány u. 5—11. FELVÉTELRE KERESI szervezés a csoportvezetőt, igazgatás, üzemszervezés, szabályozási feladatokra, felsőfokú végzettséggel (szervező, üzemgazdász, közgazdász) anyagkönyvelőt, gyorsgépírót, számlázót, épületgépészt előkészítő munkakörbe, kazánfűtőket. Jelentkezés személyesen vagy telefonon 336—560/47 vagy 46-os meg. személyzeti vezetőnél. Segédmunkást és asztalos szakmunkást FELVESZÜNK. Jelentkezni lehet MAGYAR HIRDETŐ műszaki telepén. Budapest IX., Közraktár u. 6—8, 34 éves, 153 magas Szakmunkás, házasság céljából megismerkedne egészséges, utazást kedvelő nővel. Egy-két gyermek nem akadály. Köszi találkozás 82544. kony- i jeligére a Felszabadu-Veszek szoba-, ha bútort, varia-, ujzád téri hirdetőbe, puskútort, antikot, szekrényeket, hagyatékot. 125-217. VEGYES RUHÁZAT Parketta-, padlócsiszolás, lakkozást, világosított minőségi kivitetruna,neműiben, kövületnek is. 450 nagyatékot. —681. JÁRMŰ Vásárolok agytoklat, könyveket. «ítrintár- szobafestést, mázolást, gyakat szőnyegeket. ; trapétázast, untormozim.omorc. Ul—614. Igatástal, parkettá csi! szólás, takarítás megszervezésévé! azonnal;ra vállások, közületnek Octávia Super CH-s,Új Tel. 314—233 _ ' üzemképes, vizsgázótt,; Gyászfestés, nyionteleT Férfi és hődolgozókat,; karosszériahibáva! el-igégék gyapjú ícsié valamint asztalos szak-t adnám, vitorlásra vagy,tisztítvá. Mártom VII.* munkásokat felvesz, bármire elcserélem. B -csányi 12 223—138 Egység Faipari Szövet: leile, Táncsics M. u.T------kezet könnyű munkára.; 43/a. Molnár Fogsorjavítás jeggyer-Érdeklődés: 272-863. 1 m ... . r, sabban, Májakdvs?ki.ig ennek masfél-ket évesi 95-ben 224-105 Tro- Zsimit.Tel.: 366-330...imegilll6 japán41. „ Jora Után i nyugdijasoknak áreegedménnyel. Festés utáni takarítást bútormozgatással. &b- Agytolfakert,. aöfőrbun- lak tisztítást, napdadákért, Canórákert., t:karítást vállalok. Teolajfestményekert, porieton: 145—596. celamigurafeért. Mp» j jpaän csai^atotirgyaté«, rI!i SMtót. uoMoau ®»;ben de: 7_10 GrSlg, mp****14 Vásf*' Erzsébetiek, soroksáriak, FIGYELEM! A soroksári FePvSt-Cola gyár azonnail belépéssel ALKALMAZ könnyű, tiszta munkára szakképzetlen Női és FÉRFI munkavállalókat teljesítménybérrel. Jelentkezés: gyáregység igazgatónál. Budapest, XX., Dózsa Gy. u. 121. . . . l*mma**mm* nl* ■ ^ mwtiw* | g6Ci ADÁSVÉTEL Fes i.L »mul . but gyet «85-708_________19-22 óráig ul.t Használt férfi!, aöl. 131^ 254. . . , ruhaneműt, j P^tecálszolá^ ^ k' Okozást minőségi Kivl-85______________treiben, azonnali Rez-Faliórát, padlónálló Réssel vállalok. 226 órát, asztali diszórát **3 _ porcelán- és bronzfigu- Parketta IcrakásV át órát, zsebórát veszek, rakást, csiszolást, Kettő tizenkettő—négy- 1 lakkozást, PVC !értnyolcvankettő. Akást, takarítási gáráhat—mimciával vállalok. 123— LAJÍI « 446 5 ! Parketta csiszolást, Keresek Budán 2 szoba skkozást, világosra, halt, Személyzetis örök-;minőségi kivitelben, gavagy tanácsi lakást,franciával vállal kisipar csere-alap: modem,iros- AIP—335, másfél szobás, távfű-Házakhoz varrni, Javitéses, Karinthy Frigyes, tani megyek. »Maszekúti öröklakás. Telefoninak cegyek 2899$ jeleste: 461-756. 4igére a kiadóba. N *0/ f * u fi HB Hjtoszekrény [ ISI