Népszava, 1974. október (102. évfolyam, 229–255. sz.)

1974-10-16 / 242. szám

* Szesztilalom Színhely: Tahitótfalu, Vörös­kő vendéglő. Idő: délután há­rom óra. Szereplők: Fekete bácsi (nevezzük így), a fel­szolgáló. FEKETE BÁCSI (akadozó nyelvvel, csuklás közepet­te) : Kérek egy kávét és egy pohár sört! FELSZOLGÁLÓ (leteszi a ká­vét) : 3,40 lesz, Fekete bá­csi! FEKETE BÁCSI (némi táma­dó éllel): Sört is kértem, nem? FELSZOLGÁLÓ: Szesztilalom van délután 3-tól másnap délután 3-ig. FEKETE BÁCSI (sértődöt­ten) : Más asztalokon italt látok. . . Itt már a pén­zéért sem úr az ember? (Határozottan.) Itt van négy forint a kávéért. (Feláll és kitámolyog.) öt perccel később. Szín a szomszédos ABC-áruház ki­járata. Feltűnik Fekete bácsi, kezében 7 decis borosüveg­gel — amint épp a szájához emeli. (1. m.) SZKÍRÜIMH MOZAIK 1974. OKTÓBER SZERDA A Nap kel 3 óra 3 perckor, nyugszik 16 óra 55 perckor. nevű kedves olvasóinkat. TÖBB MINT EZER MUNKÁS ISKOLAPADBAN Az elmúlt években több zuglói üzemben kihelye­zett általános iskolai osztályokat szerveztek. Az 1973 —­1974-es tanévben hatvan kihelyezett osztály műkö­dött a kerületben. Több mint ezer fizikai dolgozó ta­nult, hogy pótolja a hiányzó alapfokú iskolai végzett­ségét. A Zuglóban működő dolgozók gimnáziumában több mint ezren fejlesztették tudásukat, köztük 60 szá­zalékban fizikai munkások. Tavaly több mint 400 is­meretterjesztő előadást tartottak a városrészben. Ugyancsak fellendült a szakköri munka is. A Danuvia Gorkij Művelődési Házban, a Telefongyárban, az Alu­­míniumárugyárban és más kerületi művelődési ottho­nokban összesen 39 szakmai közösség tevékenykedik.­­ A Magyar Vöröske­reszt országos elnöksége keddi ülésén megvitatta A Magyar Vöröskereszt feladatai az idős korúak társadalmi gondozásában című előterjesztést. Orosz János Munkácsy-díjas fes­tőművész, aki nagy jelen­tőségű felajánlásával se­gítette az éhező afrikai lakosságot, a „Vöröske­resztes munkáért” kitün­tetés arany fokozatát kap­ta.­­ Bővült a szentendrei szakorvosi rendelő. A helység 14 ezer és a járás csaknem 30 ezer lakosá­nak keddtől már nem kell Budapestre járni szakor­vosi rendelésre. Az új épületben többek között sebészeti, nőgyógyászati, röntgen, laboratórium, fi­zikoterápiái és reumato­lógiai osztályt rendeztek be 11 szakorvosi munka­hellyel.­­ Figyelemre méltó szo­cialista szerződést kötött a Fővárosi Tanács 18. számú Ipari Szakmun­kásképző Intézete és a Magyar Munkásmozgal­mi Múzeum. A párt XI. kongresszusának és a fel­­szabadulás 30. évforduló­jának méltó megünneplé­sét célzó megállapodás ki­terjed a két intézmény későbbi együttműködésé­re is.­­ Befejeződtek a va­dászvizsgák Bács-Kiskun megyében. A bizottság előtt 78-an jelentek meg, s 56-an feleltek meg a szigorú vizsgakövetelmé­nyeknek. A jövő vadá­szaitól azt várják, hogy őrzői legyenek az élővi­lágnak. — Kilencszáz év — ki­­lencszáz percben címmel nagyszabású jubileumi honismereti vetélkedőt rendez a Magyar Rádió szolnoki stúdiója. A ve­télkedőre felszabadulá­sunk 30. és a városalapí­tás 900. évfordulója tisz­teletére kerül sor, amely november 4-én kezdődik és április 4-én zárul.­­ Csikóárverést tartot­tak a Zalaszentgróti Álla­mi Gazdaság pakodi ke­rületében kedden. Az ár­verésre 16 hideg vérű csi­kót vezettek fel. A hat­hónapos csikók 13—15 ezer forintért cseréltek gazdát. A termelőszövet­kezetek és a társ­álla­mi gazdaságok továbbte­­nyésztésre vásárolták a pakodi csikókat. — Új mesterséges hold. Amerikai hordozórakéta segítségével UK 5 jelzésű brit mesterséges holdat bocsátottak fel kedden egy kenyai brit támasz­pontról. A tudományos berendezés feladata a röntgensugárzás vizsgála­ta a világűrben. — A Pest megyei Kis­hajózási Vállalat közli, hogy október 16-tól a Vác—Pokolsziget között közlekedő önjáró komp Ikarus farmotoros és pa­norámaautóbuszokat nem tud átszállítani. — A Volán értesíti az utazóközönséget, hogy a PKS lengyel autóbuszvál­lalat a Krakkó—Buda­pest autóbuszjáratainak forgalmát átmenetileg szü­netelteti. Azon utazóknak menetjegyét, akik a len­gyel kocsikra csütörtök­re, illetve vasárnapra a jelzett vonalra menetje­gyet váltottak, az Engels téri nemzetközi pénztár — kívánság szerint — a magyar gépkocsikra szer­dára vagy szombatra ér­vényesíti, illetve vissza­váltja. Az Operaház igazgatósága közli, hogy a Kölni Opera ma esti Trisztán és Izolda előadásán a megbetegedett Helga Dernesch helyett Kla­ra Barlow énekli Izolda sze­repét. Szeretettel köszöntjük névnapjukon HŰVÖS MARAD AZ IDŐ Nyugat- és Közép- Európát teljes egészé­ben elárasztotta a hi­deg, óceáni eredetű le­vegő. Emiatt a hőmér­séklet ezeken a terüle­teken mélyen az évszak­nak megfelelő alatt ma­rad. Ugyanakkor a hi­deg és az enyhe levegő közötti választóvonaltól keletre még továbbra is nyárias az idő. A Szov­jetunió európai részé­nek déli területein min­denütt 20 fok felett, a Fekete-tenger környé­kén 25 fok körül van a legmagasabb nappali hő­mérséklet. A hideg óceá­ni levegő legalacsonyabb hőmérsékletű része kedd reggel még Nyugat-Eu­­rópa felett volt. Kelet felé történő áthelyező­dése csak igen kis sebes­séggel történik. Emiatt a Kárpát-medence idő­járásában szerda estig még továbbra is hűvös marad az idő. Várható időjárás szer­da estig, erősen felhős idő, többfelé esővel. Mérsékelt, a Dunántú­lon időnként élénk északnyugati szél. Hű­vös marad az idő. Leg­magasabb nappali hő­mérséklet 7—12 fok kö­zött. A Duna Budapestnél 1243 centiméter. — Bezárt az északi part utolsó idényegysége, a tó­parti kis motel kedden Balatonalmádiban. Mind­két parton már csak a téli szállók fogadják az elvétve érkező vendége­ket. Keszthely és Hévíz látogatottsága azonban még mindig számottevő. — A hatósági ár­ellenőr­zések fokozása és a tár­sadalmi ellenőrző hálózat kiszélesítése mellett fog­lalt állást kedden a Szol­nok megyei Tanács vb. Az utóbbi másfél évben vég­rehajtott több mint 1500 vizsgálat ugyanis még na­gyon sok szabálytalansá­got tárt fel. Találja ki 1. Hol nyit az Interag Rt. Shell-Interszerviz korró­zióvédelmi állomást? 1. Dunaföldváron 2. Monoron 3. Szombathelyen 2. Az autósztrádán, az M­- 7-es úton hol nyílik Shell­­töltőállomás? 1. Érden 2. Velencén 3. Székesfehérváron 3. Milyen létesítménye vádi a Shellnek a XI., Csalogány utcában? 1. Töltőállomása 2. Korrózióvédelmi állomása 3. Szervizállomása A megfejtéseket október 23-ig szerkesztőségünkbe, 1964 Budapest kérjük beküldeni. A helyes megfejtők között benzinutalványokat sorsolunk ki. Nem beszélnek a levegőbe Bírságolják a levegőszennyezőket Regionális levegőtiszta­ság-vizsgáló állomás ja­nuár óta működik Bara­nya, Borsod, Komárom és Veszprém megyei, vala­mint a fővárosi KÖJÁL- nál. Jelenleg 24 városban több mint 350 mérőhelyen veszik számba a levegő szennyezettségének négy legfontosabb mutatóját: a por mennyiségét, a kén­dioxid-, a szénmonoxid- és a koromtartalmat. Az ÉVM bírsággal 1975. ja­nuár 1-től sújtja azokat az üzemeket, amelyek a megengedettnél nagyobb mértékben szennyezik a levegőt. JACK LOIM DO IV ELBESZÉLÉSEI NYOMÁN Írta: Cs. Horváth Tibor Rajzolta: Németh Jenő ■11 ŐRNAGYOK ÉS PARTIZÁNOK A TIT a következő hetekre, hónapokra érdekes programot állított­­össze. Mivel napjaink világpolitikai eseményei között jelentős helyet foglalnak el a cip­rusi események és az Ibériai-félszigeten lejátszódó változások, azok nemzetközi hatásai,­­a politikai szak­osztály elsősorban e két téma sokoldalú megismerését segíti elő új sorozatával. Egy másik sorozat az első vi­lágháború kitörésének 60. évfordulójához kapcsolódva, azt vizsgálja, miért nem sikerült megakadályozni a világháború kirobbanását. Történészek elemzik majd népünk középkori kapcsolatait a lengyelekkel, romá­nokkal, csehekkel, délszlávokkal. „Őrnagyok és parti­zánok” címmel hirdetnek sorozatot, amely Lengyelor­szág sorsát követi nyomon a második világháborúban. A magyar történelem fejezetei közül elsősorban a sza­badságharc bukásával foglalkoznak. — Harangozó Gyula há­rom koreográfiáját újítja fel az Operaház: a Fur­fangos diákokat Farkas Ferenc, a Seherezádét Rimszkij-Korszakov és a Poloveci táncokat Boro­­gyin zenéjére. Az első két előadás az Erkel Színház­ban október 20-án és 25-én lesz. — Ammóniával dúsí­tott szennyvíz hasznosítá­sára folytattak sikeres kí­sérleteket a várpalotai Jó­szerencsét Tsz Séd-parti területein a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem és a Péti Nitrogénművek kutatói. Az eddigi tapasz­talatok azt bizonyítják, hogy a cukorrépa, a szó­ja, a kukorica és a fű­félék hasznosítják az am­móniával szennyezett vi­zet. _ — Halálra gázolta egy HÉV-szerelvény Pester­zsébeten, a Dózsa György úton Potzmann Mátyás Ottó 64 éves nyugdíjast a zárt pályás vasúti síne­ken. — őrizetbe vette a rendőrség Papp László 24 éves gépjárművezetőt, aki Kaposmérő községben mo­torkerékpárjával halálra gázolta Fertály József 73 éves nyugdíjast, a „Márka” presszó tej­ivóknak. Szegeden ked­den nyílt meg a helyi ÁFÉSZ első tej­ivója a Szent István téren. Kul­turált körülmények kö­zött fogyaszthatnak tejes ételeket a vendégek. Az üzletet Márka presszónak nevezték el, mert ennek az üdítőcsaládnak teljes választéka is kapható. NÉPSZAVA ^ ■ Évfordulók ROBERT FERGUSSON skót költő halálnak 200. év­fordulója. JAN PAETERS SWEELINCK holland zeneszerző, a német­­alföldi zene utolsó nagy kép­viselője 353 esztendeje halt meg. GVADÁNYI JÓZSEF író, a nemesi ellenállás esz­méinek egyik leghatásosabb hirdetője 249 éve született. Budapesti Gyermekszínház: Feh­ér: Mi, szemüvegesek (du. 3). — Operettszínház: „Gonzalo Roig’? Nemzeti Ze­nés Színház, Kuba: Cecilia Valdes (7). — Operaház: Köl­ni Operaház. Wagner: Trisz­tán és Izolda (B-bérl. 1. ea., 6). — Ifjúsági Ház, II. ker.: Amatőr színjátszók előadása (7). — Zeneakadémia: Gidon Kremer hegedűestje (Mester­­béri. 2., fél 8). Erkel Színház: A trubadúr (2. béri. 1. ea., 7). — Nemzeti Színház: Testvérek (7). — Katona József Színház: Dög­lött aknák (7). — Madách Színház: A pillangók szaba­dok (7). — Vígszínház: Pop­­fesztivál (L-béri. 1. ea., 7).— Pesti Színház: Hárman a padon (III. bérl. 1. ea., 7). — József Attila Színház: Ma éj­jel megnősülök (7). — Vidám Színpad: Részeg éjszaka (fél 8). — Thália Színház: Ezer­egyéjszaka (7). — Fáklya Klub: Teljes ének (7). — Bábszínház: A sárkány (du. 3). — Déryné Színház: A bor (du. 3). — Főv. Nagycirkusz: Újra itthon (fél 8). — Ka­mara Varieté: Klub minden mennyiségben (fél 6 és 8). A József Attila Színház igazgatósága közli, hogy Hor­váth Sándor betegsége miatt október hónapban az alábbi változások vannak: 15-én az előadás elmarad, 16-án Ma éjjel megnősülök, 17-én Ma éjjel megnősülök, 18-án Szó­kimondó Kata, 19-én du. Táncoló kísértetek, 19-én este A makrancos hölgy, 20-án du. Liliomfi, 20-án este A mak­rancos hölgy, 26-án A kocsi rabjai, T-bérlet, 1. ea. A Cműsoro­k­ meglevő jegyek a váltás he­lyén visszaválthatók! KOSSUTH RÁDIÓ 8.22 Százszorszép dalok 8.52 A Prométheusz-rejtély 9.12 André Chénier. Részf. 10.05 Nyitnikék 10.40 Okosok és okoskodók 10.50 Zenekari­­muzsika 11.30 A Szabó család. Ism. 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Nóták, népi zene 13.50 Válaszolunk hallgatóinknak 14.05 Éneklő világ 14.30 Nőkről nőknek 15.10 Harsan a kürtszó! 15.45 Édesanyám. Ism. 16.05 Az Alekszandrov­­együttes műsorából 16.19 Éjszakai műszak — fiatalkorúaknak. Rip. 16.39 Kacsoh Pongrácz— Heltai Jenő: János vitéz. Részi. 17.20 Elizabeth Schwarzkopf énekel 17.40 Hosszú gyeplő, rövid gyeplő .. . Rip. 17.55 Új felvételeink 18.32 Találkozásom a népzenével 19.25 Színházi esték Debrecenben Üt a Fudzsijamára Cs. Ajtmatov és Kaltaj Muhamedzsanov drá­mája két részben 21.18 Adottságok, lehetőségek 21.38 A Beatles-együttes 22.20 Mozart: c-moll mise 23.20 Könnyűzene 0.10 Marenzio-kórusok PETŐFI RADIO 8.05 Mendelssohn kamarazenéj­éből 9.03 Musicalekből 10.00 A zene hullámhosszán 12.00 Bartók: Improvizációk 12.15 Kónya Sándor énekel 12.40 Házunk tája 13.03 Zenekari muzsika 13.40 Orvosok a mikrofon előtt 14.00 Zenés délután 18.20 Húszas stúdió 19.25 Kis magyar néprajz 19.35 Gidon Krémer hegedűestje 21.20 Fiatal előadók 21.11 Kerekes János operettjeiből 23.15 Lakmé. Részi. 3. MŰSOR 18.05 Iskolarádió 18.25 HERBERT VON KARAJAN BALETT­­ZENÉKET VEZÉNYEL 19.18 Magyar irodalmi arcképcsarnok Móricz Zsigmond 19.39 A newporti dzsessz­­fesztivál felvételeiből 20.28 BERLIOZ, RÓMEÓ ÉS JÚLIA — DRAMA­­TIKUS SZIMFÓNIA 22.01 VLADIMIR HOROWITZ CHOPIN-MŰVEKET ZONGORÁZIK 22.40 A regölés. összeáll. TELEVÍZIÓ 8.05—10.20 ITV 10.20 A gazdaság növekedé­sének kérdései. Ism. 11.05 Minden lében két kanál 11.55 Játék a betűkkel. Ism. 13.35—13.55 ITV 17.13 Hírek 17.25 Kuckó 17.55 Falugyűlés. H. 18.35 Radar 19.15 Mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Fórum — a Lengyel N­épköztársaságról 21.30 144 nóta 22.30 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00 Barta Lajos: Szerelem Színmű 3 felvonásban a Miskolci Nemzeti Sz. ea. felvételről, 14 éven felülieknek­. 21.00 Tv-híradó POZSONYI TV 17.00 Fiatalok szemével 18.00 Esti mese 18.10 Autó-motor revü 18.40 Hírek 19.00 Tv-híradó 19.30 Találkozás barátainkkal 20.00 Életem hőse Angol film 21.25 Könyvmagazin 1974. október 17—23-ig A szövegben a gyártó or­szágot csak kezdőbetűvel vagy rövidítve jelöljük. Egyéb rö­vidítések: mb: magyarul be­szélő, **: 16 éven felüli, ***: 18 éven felüli. A budapesti mozik pénztári rendje: egész nap játszó mozikban pénztár­­nyitás az előadás kezdete előtt egy órával aznapra és egy napra előre. Csak dél­után működő moziknál pénz­tárnyitás az előadás kezdete előtt másfél órával aznapra és három napra előre. Mit csinálnak a cigánygye­rekek? (m) : I. Faluszéli há­zak. II. Mit csinálnak a ei­­■­gánygyerekek? Toldi stúdió­mozi este 8. Álmodó ifjúság (m): Fel­­szabadulás 17—21 és 23-án 3, n6; Ady 17—20 h6, 8, ün­nepnap 14-kor is; Otthon XX. 21—23, n6, h8. A Balázs Béla Filmstúdió filmjeiből naponta változó összeállítás: Tinódi este 19. A STÚDIÓPROGRAM KERETÉBEN Mit csinálnak a cigánygye­rekek? (m): I. Faluszéli há­­­­zak. II. Mit csinálnak a ci­gánygyerekek? Toldi stúdió­mozi este 8; Fény 17-én 6, 8; Pest-Buda 18-án f6, f8; Kő­bánya 21-én 4, 6, 8; Felsza­badulás 22-én f4, f6, f8; Ugo­­csa 23-án 4, 6, 8. Romeo és Julia (mb, pl): Toldi stúdiómozi 5-kor. Hószakadás (m): Puskin f4, f6, 8; Bartók 13, f5, f7; Vörös Csillag 9, 11, 1; Al­kotmány n6, f8; Kölcsey 17— 20, f4, h6, 8; Tátra 21—23, 4, 6, 8.­­ Kard és kereszt (m­b, sz): Május 1. n9, 11, h2; Bástya n9, 11, h2; Művész 3, h6, f9; Sport 3, h6, f9. Játszd újra, Sam! (mb, am): Puskin h9, 11, n2; Bar­tók f9, fn­, f1: Alfa 4, n7, f9; Budafok n6, f8; Pest-Bu­da 17-én és 19—23 n6, f8; Dó­zsa f4, h6, 8. Szerelmesek (cseh): Mű­vész 9, 11, 1; Tinódi f3, f5, f7. A szarvassá vált fiúk (m): Duna f4, h6, 8; Balszerencsés Alfréd (mb, fr): Bartók este f9; Kossuth XIII. f4, h6, 8; Kőbánya 17— 20 és 22—23 f4, h6, 8; Madách h5, 7; Bástya este fi­. Aranyláz és a Kutyaélet (am): Uránia 4, n7, f9. Üvegház (am, ***): Corvin f3, f5, f7, f9; Uránia 9, nf2, f2; Május 1, f5, f7, f9; Palota 21—23 f6, f8; Maros 18—23 f6, h8, ünnepnap 3-kor is. Robinson Crusoe (mb, sz): Csokonai 14, h6, 8; Ugocsa 17—22, 4, n7; Táncsics 17—20 f4, h6, 8. A mesterdetektív (mb, an­gol): Vörös Csillag 3, h6, f9; Felszabadulás 17—21 és 23-án este f8; Palota 17—20 h5, f8; Táncsics 21—23 3, h6, f9. Ki megy a nő után? (mb, ang): Bányász f9, fn­, fi; Fény h9, hil; Ugocsa 17—22 este f9. Ne hagyd magad, Pitkin! (ang): Alkotmány 3; Tisza h9, 11, n2; Bethlen f4, h6, 8. Három mogyoró Hamupipő­kének (mb,­­cseh—NDK): Bá­nyász f3, n5; Fény 17—23, hl, f3, n5. Koncert szólópisztolyra (mb, dl): Bányász este 6, n9; Mát­ra h9, h1, n2, ünnepnap h9, n2. A gejzírvölgy titka (mb, sz) : Bástya f5, f7, f9. A vizsgálat lezárult, felejt­se el! (mb, dl): Csokonai h9, 11, 12. Óbuda 17—20, f4, h6, 8. Nyomorultak, I—II. (mb, NDK—fr—dl) : Fény 18—23 6-kor. Ön­maga rettenetes (ang): Tátra 17—20 4, 6, 8. Kamaszkorom legszebb nya­ra (mb, am, **): Kölcsey 21— 23 f4, h6, 8. Fennakadva a fán (fr): Fel­szabadulás vas. de. 9, 11, l. Jelbeszéd (m): Budapesti Filmfórum. Nyilvános vita az alkotókkal. Fővárosi Mű­velődési Ház, XI., Fehérvári út 47, október 23-án 5-kor. Híradó: Magyar Híradó, Szép, tiszta Budapest, Előjá­ték, Balablok. Reggel 9-től este 11-ig folytatólag. GYERMEKMOZI Három mogyoró Hamupipő­kének (mb, cseh—NDK): Bá­nyász 17—23 f3, n5; Fény 17— 23 f3, n5. Két bors ökröcske: Bem 20-án 3, n5, ünnepnap h9, 10, nl2, fi, h2-kor is. Aranyfej (m—am): Zrínyi 20-án de. 11. Háry János (m): Tanács 20-án de. fi­. Bogáncs (m): Mátra 20-án de. 11. Nagypapa kesztyűje: Palo­ta 20-án h4. No, megállj csak­: Csillag 17—20, 5, 6, ünnepnap 3, 4-kor is. Óbuda 21—23 4, 5, 6, 7. Aladdin és a csodalámpa (mb, fr): Újvilág 20-án 14, f6, 8. Szomorú lord: Honvéd 17— 23 f3-kor. Alfredo, Alfredo (mb, dl): Rákóczi 21—23 f4, h6, 8. Ta­nács 19, fn­, fi, ünnepnap f9, fi; Zrínyi 3, 5. Anna és a farkasok (spa­nyol, **): Haladás h6, 8. Ejtőernyősök (rom) : Alko­tás h3-tól n7-ig folytatólag. Elza kölykei (mb, am): Ady 21—23 h6, 8; Ipoly 17—20 n4, f6, 8. Eper és vér (am): Zrínyi este 7, 9. Fehér farkasok (mb, NDK): Balaton 14, h6, 8. Honvéd h9-től f1-ig folytatólag. A fej nélküli lovas (mb, sz): Kinizsi f4, h6, 8. A fekete város, I—n. (m): Világosság 19-én 6. Féltékenység és orvostudo­mány (1, **): Kultúra 17—18 n6, f8. Fogadó a törött patkóhoz (sz): Mátra f4, h6. Fogják el Csehit élve vagy holtan (lap): Alkotás este 8. Folytassa külföldön (mb, ang): Zuglói 17—20 n4, f6, 8. Hétszer hét (mb, dl): Ta­nács este f9, a film játszási joga novemberben lejár, így jöttem (m): Mátra es­te 8. Ivan Kondarev (bőig): Óbu­da 21—23 este 8. Kabaré (am, **): Bem f6, 8. Honvéd 14-től 8-ig foly­tatólag. Ma éjjel kár lenne meg­halni (mb, jug): Ipoly 22—23 n4, f6, 8. Macbeth (mb, ang, **): Kossuth XX. 21—23 3, h6, f9. Maga tetszik nekem (NDK): Zrínyi 9, 11, l, ünnepnap 9, 1. Az Olsen-banda nagy fo­gása (mb, dárt): Balaton h9, 1l, n2. Bem 17—19 és 21—23 9, 11, 1. Osceola (mb, NDK): Hala­dás 14. Pendragon-legenda (m): Ta­nács 13, f5, f7. Spartacus, I—II. (am): Zug­lói 21—23 f4, h7, a film ját­szási joga decemberben le­jár. 12+1 (mb, fr—ol): Tisza f4, h6, 8. Volt egyszer egy zsaru (mb, fr—ol): Alkotás h9-től hl-ig folytatólag. FILMSOROZAT KÖZKÍVÁNATRA Diadal f4, h6, 8: 17-én Daj­kamesék hölgyeknek, a film játszási joga decemberben lejár. 18-án Helga (**), 19-én Átkozottak vagyunk, Irina, 1 (**), 20-án A kaktusz virága, 21- én Bartleby, 22-én A tojás (**), 23-án Az utolsó mozi­előadás (**) 3, 16, 8. FILMSOROZAT Szabadság 5, 18, ünnepnap 13-kor is: 17-én Bye, bye, Barbara (**), 18-án Hamis Izabella, 19-én A szicíliaiak klánja, 20-án Fény a redőny mögött, 21-én Kaleidoszkóp, 22- én Siker lovagjai, 23-án A szemtanú (**). Filmmúzeum (VII., Tanács krt. 3): Ádám — évakosz­tümben (színes finn, készült 1971-ben, **) 17—18-án: 10, 12, 2; 19—20-án: 10, 12, 2, 4, 6, 8. Filmkörkép: Szeretlek, sze­retlek ... (szín, fr, rendez­te: Alain Resnais) 17—18—, 23- án, csak du. 4-kor. Mire megvirrad (fr, készült 1939- ben, főszerepben: Jean Ga­bin) 21—22—23-án: 10, 12, 2. (Jegyelővétel 2 napra előre.) KULTÚRHÁZAK MOZIMŰSORA Audiencia (mb, pl) 20-án: 13, 15; 23-án: no, 1r: MOM Szakasits Árpád Műv. Ház (XII., Csörsz u. 18). « 197­4. október 16.

Next