Népszava, 1974. november (102. évfolyam, 256–280. sz.)

1974-11-24 / 275. szám

. A fém alapanyagokból ké­szült termékek mennyisége 1960—1973 között jelentősen meghaladta a kohászati ága­zat termelését, annak mintegy a kétszeresét érte el. A kohá­szat alapanyagainak hazai elő­állítási lehetősége azonban korlátozott, hiszen nyersanyag­ban szegény ország vagyunk. Importból szerezzük be a vas­érc 90, a koksz 60—65, az acél­felhasználás 25—30 százalékát. Nyilvánvaló, hogy ilyen fel­tételek között igen nagy nép­­gazdasági jelentősége van an­nak, hogy az importból be­szerzett anyagokat milyen gaz­daságosan és milyen készter­mékek előállításához használ­juk fel. A vizsgálódást külö­nösen aktuálissá teszi, hogy az utóbbi egy-két évben a világ­piacon jelentős árváltozások következtek be. Az energiahor­dozók és az alapanyagok árai a korábbinak sokszorosára emelkedtek. Ezen belül a ko­hászati termékek áremelkedé­se az elmúlt két év alatt két­­háromszoros volt. Ugyanakkor a felhasználásukkal előállított késztermékek tőkés világpiaci árnövekedése messze elmaradt ettől. Valószínű, hogy a kiala­kult árarányok hosszabb időre meghatározzák a világpiaci helyzetet és a tendenciák lé­nyeges változásával sem szá­molhatunk. 1974-ben a gépipari készter­mékek termelése várhatóan mintegy 10—12 százalékkal meghaladja a tavalyit. A ter­melő vállalatok kohászati anyagigénye ugyanezen idő­szak alatt 30—40 százalékkal növekedett. Megállapítható, hogy olyan folyamatról van szó, amely a népgazdaság szá­mára nem kívánatos, rontja a hatékonyságot és károsan be­folyásolja az ország külkeres­kedelmi, fizetési helyzetét. Az indokolatlanul magas anyagigények jelentkezése a következőkkel magyarázható: — A gépipari termelés több vonatkozásban is a tervtől el­térően alakul. Emiatt több vál­lalatnál is értékesítési problé­mák keletkeztek. Minthogy a gyártást exportengedély nélkül is megkezdték, a befejezetlen állomány értéke jelentős mér­tékben növekedett.­­ A világpiaci árarányvál­tozások hatására bizonyos mér­tékű struktúraváltozás követ­kezett be az alacsonyabb fel­dolgozottsági fokú, nagy kohá­szati anyagigényű termékek javára. Emiatt növekedett a vasszerkezetek, híd- és épület­­szerkezetek, valamint az olyan termékek termelése és export­ja, amelyeket egy, legfeljebb két megmunkálási folyamat el­végzésével gépipari készter­méknek nyilvánítanak.­­ A gazdasági szabályozók nem közvetítik teljes egészé­ben a termelő vállalatokhoz a világpiacon lejátszódó folya­matokat. A belföldi, hatósági­lag rögzített árszínvonal a tő­kés világpiac konjunkturális, esetenként politikai megfonto­lások szerint alakuló áremel­kedéseit nem követheti, a jel­zőrendszer pedig nem képes a vállalati és a népgazdasági ér­dekek automatikus összehan­golására. Ezért tűnik gazdasá­gosnak az „olcsó”, rögzített árú alapanyag alacsony meg­munkáltsági fokon történő ér­tékesítése, és szorul háttérbe az anyagtakarékosságra való törekvés. . Mindezek után nyilvánvaló, hogy a népgazdaságnak elsőd­leges érdeke az anyagigények csökkentése, a gazdaságosabb termékstruktúra kialakítása és nem kevésbé az anyagtakaré­kosság. Olyan intézkedésekre van tehát szükség, amelyek az automatikus érzékelés hiányá­ban sokoldalúbb és közvetle­nebb eszközökkel is képesek biztosítani a népgazdasági és a vállalati érdekek megfelelő összehangolását. A következő évek legfonto­sabb feladatai: — A tervcélokban rögzített értékesítési és kiviteli, illetve behozatali arányokat helyre kell állítani. Szükségesnek lát­szik, hogy a cél megvalósítása érdekében a népgazdasági terv közvetlen előírásokat és intéz­kedéseket irányozzon elő. — A hatékonyabb termék­­szerkezet kialakítása érdeké­ben arra kell törekedni, hogy az exporttermékek tényleges anyagráfordítása minél na­gyobb mértékben megtérüljön.­­ Az illetékes állami szer­vek és a vállalatok hatéko­nyabb együttműködésével el kell érnünk, hogy az üzemek csak érvényes rendelés vagy exportengedély birtokában kezdjék meg a gyártást. Az ed­digiekben felhalmozódott, nem értékesíthető termékek, anyag­­készletek mobilizálását, érté­kesítését pénzügyi előírásokkal is segíteni kell.­­ Politikai, társadalmi vo­nalon is széles körűen kell foglalkozni az alapanyagellá­tás problémáival, a gazdaságo­sabb termékszerkezet és a ta­karékos anyagfelhasználás kérdéseivel, mindenkiben tu­datosítva azt, hogy ez egyik alapvető feltétele népgazdasá­gunk további fejlődésének, így természetesen a további élet­színvonal-emelés lehetőségé­nek is, írta. Hercz Magda, az Országos Tervhivatal csoportvezetője MADTAK MÉIRtNéMéM. MŰHELYEK Ésszerűbb anyaggazdálkodás Milliókat hozott a A Kőbányai Vas- és Acél­öntödében sok, különlegesnek mondható alkatrészt öntenek, amelyek alapanyaga csak igen magas áron szerezhető be. Ilyen, termékeik például a köz­úti járműprogram szerves ré­szét képező hengerperselyek, vagy a sokféle apróbb-na­­gyobb mágnes, de ide sorol­hatjuk a saválló, rozsdamen­tes acélöntvényeket is, ame­lyek ötvöző anyagai mind csak borsos importáron vásárolha­tók. Ezért a KÖVAC-ban kü­lönös gondot fordítanak az anyagtakarékosságra.­­ Műszaki fejlesztési ter­münkben fontos szerepe van a nyersanyaggal való takarékos­ságnak — mondja Trajkovics József igazgató —, és külön­böző, elsősorban technológiai módosításokkal igyekszünk a pazarlást minimálisra csök­kenteni. Igaz, hogy ha például selejtes termék kerül ki az ön­tőformából, azt újra be lehet olvasztani, de az újra felhasz­nált anyag már nem az „iga­zi”, és mindig számolnunk kell némi veszteséggel is. Örömmel mondhatom, hogy dolgozóink mindent elkövetnek a selejt­­csökkentés érdekében. A hengerpersely-öntöd­ében egyenként készülnek a perse­lyek. Az öntvényformát fekete porral vonják be, aztán felpö­rög a villanymotor és a forma forogva várja a fehéren izzó acélt. — A MAN-perselyeknek na­gyon komoly műszaki követel­ményeket kell kielégíteni — magyarázza János Sándor gyáregységvezető. — Fontos a jó minőségű felület, ezért ho­mokot nem használhatunk, a folyékony bevonat pedig sok zárványt okozott: nagyon ma­gas volt a selejtszázalék. Ezért kísérletezni kezdtünk a por alakú bevonatokkal, míg el nem jutottunk az elektrogra­­fitporhoz. Amióta ezzel dolgo­zunk, sokkal kevesebb rossz termék kerül ki a centrifugá­lis öntőformákból. Noteszát mutatja — a szá­mok bizonyítanak: a selejt, százalék 34-ről rohamosan csökkent 15—16-ig, a mostani hónapokban ekörül mozog a hibás perselyek aránya. Hogy ez milyen jelentős eredmény, azt dr. Pusztai István főköny­velő bizonyítja: — Évi 150 ezer ilyen perselyt gyártunk, s amíg 34 százalékos selejtaránnyal dolgoztunk, 54 ezer darab használhatatlan volt, vagyis 870 tonna elektro­­szürkevasat öntöttünk hiába. A 18—19 százalékos selejtcsök­­kenés végeredményben azt je­lenti, hogy az idén körülbelül 510 tonna nyersanyagot taka­rítottunk meg. Ennek az ön­költsége kilónként 13 forint Ha ebből levonjuk a vissza­nyert hulladékvas értékét, öt­millió forintra számíthatunk. Az üzem minden műhelyé­ben igyekeznek apró ötletekkel ésszerűsíteni, gazdaságosabbá tenni a technológiát és a vál­lalat biztosítja is az ehhez szükséges anyagi feltételeket. — Évente átlagosan egymil­lió forintot biztosítunk a mű­szaki fejlesztésre, ami nagy­részt a gyártás korszerűsítését foglalja magába — magyaráz­za Hegedűs Ferenc, a KÖVÁC műszaki fejlesztési csoportve­zetője. — Kis, mondhatni első­re jelentéktelennek tűnő vál­toztatásokkal sikerült a mág­nesgyártás selejtszámát is csökkentenünk. Az idén 120 millió különféle mágnest ké­szítünk, ezért jelentős ered­mény, hogy a selejtarányt 17- ről 18 százalékra fogtuk visz­­sza. Mindent beleszámítva ez 2,2 millió forint megtakarítást jelent. A mágnesüzemben egyéb­ként az idén már folyamato­san működik egy Hattinger formasütő automata, amivel a réginél sokkal pontosabb for­mákat lehet készíteni. — Annyival jobb öntési fe­lületet biztosít a gépi formá­zás, hogy utána már alig kell megmunkálni a mágneseket — mondja a formasütő gép mel­lett Márkus József üzemveze­tő. — Itt van például a tele­­fonhallgató mágnese — mar­kol bele az alumínium ládába —, ezt régebben négy oldalról kellett köszörülni. Erre most nincs szükség, egyből mehet síkcsiszolásra. Az üzemben élelmiszeripari gépeket is készítenek, s ezek­ben sok a rozsdamentes acél­ból készült alkatrész. Ilyen a perforált lemezből kialakított passzírozó henger is, aminek a gyártása során tekintélyes mennyiségű lemezcsík kelet­kezett.­­ Ezeket nem használtuk fel, mert az összehegesztett darabok perforálása a varra­tok mentén bonyolulttá tette volna a technológiát. Sikerült azonban egy olyan védőgázos hegesztést bevezetnünk, ame­lyik csiszolás után szinte lát­hatatlan varratot ad — mutat­ja a hulladékból készített hen­gert Szilágyi Imre technoló­gus. Ez is 4—5 tonna rozsdamen­tes acélt, spórol meg a KO­­VAC-nak, ahol azon is igye­keznek, hogy a drága saválló acélt műanyaggal helyettesít­sék. Tóth Jenő Műszakiak könyvtárába Gazdaságunk és a KGST A Kossuth Könyvkiadó gon­dozásában megjelent könyv a magyar gazdaság és a szocia­lista országok együttműködésé­nek alapvető problémájával, a nemzetközi nyersanyag-együtt­működéssel és az ezzel kapcso­latos szerkezeti összefüggések­kel foglalkozik. Megvizsgálja az együttműködés problémáit és további lehetőségeit. Rámutat arra, hogy ez az együttműkö­dés csak akkor hidalhatja át a természeti erőforrások orszá­gok közötti egyenlőtlen meg­oszlását, ha az optimális ter­melési kapacitásokat nemzet­közileg összehangolják. Fülöp Gábor könyve az ada­tok sokaságára épülve, sokol­dalúan tárja fel a nemzetközi nyersanyag-együttműködés fo­lyamatait és elemzi azok nép­gazdasági hatását. Magas szin­tű tájékoztatást nyújt nyers­anyag-problémáinkról, adott­ságainkról és távlati lehetősé­geinkről NÉPSZAVA 197­4. november 24. Konstrukciók, újítások Az alapanyagárak emelke­dése az idén 20 millió forint­tal „rövidítette meg” a VBKM Elektromos Készülékek és Anyagok Gyárát. Az árválto­zások begyűrűző hatása kriti­kussá tette az üzem eredmé­nyét, s mivel az áremelkedé­seket nem hárították át a megrendelőkre, a magasabb nyersanyagárak ellensúlyozá­sára mindent el kellett követ­ni, hogy az önköltséget csök­kenteni tudják. Erre kérte a gyár dolgozóit és középveze­tőit egy áprilisi körlevél is, amely külön hangsúlyozta az anyagtakarékosság fontossá­gát Az azóta eltelt időben több konstrukciós és technológiai módosítást vezettek be az EKA-ban, így például négy olyan új termék gyártását kezdték meg, amelyek hason­ló régebbit helyettesítenek és amelyek a réginél jobb mű­szaki paramétereket biztosí­tanak, azonos, vagy alacso­nyabb áron. E termékek a konstrukciós és gyártási vál­toztatások következtében ke­vesebb anyagból készülnek, vagy legalábbis olcsóbban be­szerezhető alkatrészekből áll­nak. Az említett négy új ter­mék gyártását még csak a har­madik negyedévben kezdték meg, de már így is 254 ezer forint an­yagmegtakarítást ér­tek el. Ez az érték jövőre a többszörösére nőhet, hiszen az új típusok az idei néhány száz darabos gyártás helyett a kö­vetkező évben 12—16 ezres so­rozatban készülnek majd. A megrendelőket az is az újak vásárlására ösztönzi, hogy például a régi, 3060 forintos közvilágítási lámpával szem­ben az új csak 2800 forintba kerül. A tervezők már az ol­csóbb ár miatt is elismerést érdemelnek. A hulladékanyagok haszno­sítása érdekében a daraboló­műhelyt a raktárhoz csatolták már 1973-ban, így a kisebb alkatrészekhez szükséges anyagot nem a nagyméretű lemezekből, vagy csövekből válogatják össze, hanem , az optimális anyagkihasználásra törekedve azokat a kisebb da­rabokat is hasznosítják, ame­lyek régebben felhasználatlan hulladékként a sarokba kerül­tek. Ez a szervezeti intézke­dés tavaly több mint 800 ezer forint megtakarítást eredmé­nyezett, s az idén még továb­bi 370 ezer forint „tiszta hasz­not” hoz a vállalatnak. Az EKA újítói is nagyon hasznosan tevékenykednek. Kosztolicz István, a kísérleti laboratórium­ vezetője a fény­csőfoglalatot újította fel, a foglalat most eleve kisebb és felépítéséből adódóan gyártá­sa kevesebb anyagot igényel. Az egyszerűbb foglalat — amelyből a gyárban évente másfél-kétmilliót használnak fel — darabonként két forint­tal olcsóbb, mint elődje volt. Anyagtakarékossági szem­pontból nagyon jelentős Ba­logh József szerszámkészítő újítása is, aki a szerelési cik­kek csoportjába tartozó Alu­­max-család néhány tagjának előállítását tette gazdaságo­sabbá. Olyan automatikus be­rendezést készített, amely az alumíniumrúdból úgy darabol­ja le az alkatrészeket, hogy közben nem keletkezik for­gács. Mivel ezek az alkatré­szek kicsinyek, az anyagkiho­zatali tényezőt lényegesen ja­vította az új technológia, hi­szen régen a sok fűrészelés sok hasznavehetetlen forgácsot „termelt”. A megtakarítás 180 ezer forint. Balogh József — aki már 50 elfogadott újítással büszkél­kedhet — azt vallja, hogy ahol csak lehet, meg kell szüntetni a forgácsolást, mert ez na­gyon energiaigényes és sok ér­tékes anyagot elpocsékol. He­lyette a képlékeny alakítást szorgalmazza, mint ahogyan erre alapozta legfrissebb újí­tását, a forgácsmentes csőda­raboló automatát is. A beren­dezés „kicsije” már működik az egyik műhelyben, az „ipa­ri” gép tervei pedig most ké­szülnek. Az EKA önköltség-csökken­tési erőfeszítései meghozták eredményüket, a majdnem 10 millió forintos megtakarítás­ból 1,9 milliót az anyagtaka­­rékossággal értek el, saját ma­guk, s nem kevésbé a népgaz­daság céljainak segítésére. T.JL Új, értékes nyersanyagunk a mordenit a Veszprémi Vegyipari Egyetem ásványtan tanszéke, amely a Központi Földtani Hivatallal együttműködve rendszeresen foglalkozik hazai nyersanyagok kutatásával, legutóbb nagy mennyiségű, ritkának tartott ásványt — mordenitet — fedezett fel Bodrogkeresztúron. A mordenit a zeolitok vagy molekulaszűrők csoportjába tartozik. Ezek olyan szervetlen vegyületek, amelyek szerkeze­tében egy-két angstrom átmé­­rőjű csatornák sorakoznak sű­rűn egymás mellett. A csator­nákba azok átmérőjéhez ha­sonló méretű molekulák hatol­hatnak be, amelyek ott ab­szorpciós úton megkötődnek. Ily módon a zeolitok — így a mordenit is — folyadék- és gázelegyekből meghatározott vegyületeket képesek­­kiszűr­ni”. Ezen ásványok gyakorlati al­kalmazása a fenti jelenségen alapszik. A mordenit segítsé­gével például a legegyszerűb­ben választható szét a levegő nitrogénje és oxigénje, s így ipari célokra alkalmas, 93 szá­zaléknál tisztább oxigén állít­ható elő. Különösen az olaj­iparban terjed a zeolitok mole­­kulaszűrőként való felhaszná­lása, ugyanis a desztillációs szétválasztással szemben — amely a forráspontok köteleső értékei miatt gyakran tökélete­len — a molekulaszűrők töké­letesebb és olcsóbb megoldást tesznek lehetővé. A mordenitnek petrolkémiai katalizátorként is nagy szere­pe lehet a jövőben. Tulajdon­ságainak vizsgálatával a Köz­ponti Kémiai Kutató Intézet­ben foglalkoznak, ahol megál­lapították, hogy egyes petrol­kémiai reakciókban a morde­­nit aktivitása 50 ezerszer na­gyobb lehet, m­int az eddig használt alumínium-kovasav géleké. A­z A mordenit jelentőségét fo­kozza, hogy a természetben nagy tömegben fordul elő. Ilyen vegyületeket egyébként mesterségesen is előállítanak, de túl drágák, és ez gátolja­­ széles körű elterjedésüket. A zeolitok tömeges felhasználásá­ra jó példa a radioaktív stron­­o­urft és cézium izotópok su­gárvédelmi célokból történő megkötése, vagy az oxigén­gyártás. Mindezek csakis természe­tes, ezáltal olcsó nyersanya­gokkal valósíthatók meg, s en­nek fontos alapja lehet ez a felfedezés. ’ R. J. Elődeink Ma, a rakétatüzérség idejé­ben kissé anakronisztikusnak hat Gábor Áron ágyúiról írni, de a székely hazafi a maga korában „világszínvonalon” álló ágyúkat gyártott Amikor az 1848-as esemé­nyek a szabadságharc küzdel­méig fejlődtek, Magyarorszá­gon egyáltalában nem volt ha­­diipar, így a fegyverkezéshez „békés” üzemeket kellett átál­lítani. 1848 novemberében szinte egész Erdély elveszett a ma­gyar ügy számára. Egyedül Háromszék nem hódolt be a császárnak és Sepsiszent­­györgyre gyűlést hívtak ösz­­sze, hogy Puchner generális proklamációj­ára választ adja­nak. A­z ellenállásra meg is volt a szent akarat, de a fegy­ver, az ágyú és a muníció hiá­nya reménytelenné tette azt. De jött Gábor Áron, s két hat­fontos ágyú 500 lövedékkel no­vember 28-án már rendelke­zésre is állt. Ágyúi új erőt ad­tak a magyar szabadságharc­nak. De ki is volt ez az addig ismeretlen székely hazafi ? A „rézágyús” Gábor Áron 160 éve — 1814. november 27- éig — született Bercekén, apja főjegyző volt. Már gimnazista korában sokat fúrt, faragott, rajzolt, érdeklődött korának technikája iránt. Felsőbb isko­lába nem mehetett, besoroz­ták az osztrák hadseregbe gya­logosnak. A tüzérség érdekel­te,­ s miután az osztrák hadse­regben nem kapott tüzérségi oktatást­ könyvekből sajátítot­ta el az ágyúk kezelését és ön­tését. Amikor obsitlevelét megkapta, s mint nyugalma­zott altiszt visszatért Erdély­be, kitanulta a géplakatos és az asztalos szakmát. Aratógé­pet szerkesztett, lábhajtásos kocsit épített, majd Moldvába vándorolt, ahol iparosként dol­gozott A szabadságharc hírére tért vissza székelyföldre. A hídvégi csata Gábor Áron győzelme volt. Leszedték a ha­rangokat, begyűjtötték minden vasat és rezet, s megindult az ágyúör­tés. Az „ágyúgyár“ pontos terv szerint dolgozott. A famin­tát pontosan kiesster­­gályozták, azután kettéfűré­­szelték, s agyagba nyomták, a két­ fél öntőformát vaskap­csokkal rögzítették. Mivel fú­rógép nem volt, az ágyút lyu­kasra kellett önteni. Ez volt az ágyúöntés legnehezebb ré­sze. Gábor Áron ezt egy agyagréteggel bevont, karvas­­tagságú faroddal oldotta meg. A rögzítésre szolgáló vaska­rika nyoma az ágyúcsőben megmaradt, ez a jel tette ké­sőbb felismerhetővé Gályi Áron ágyúit. Bern tábornok, ti 35 éves Gábor Áront honvéd őrnaggyá nevezte ki. Gábor Áron kézdivásárhelyi ágyúöntödéjében 60 ágyút ké­­szített. Hatfontos ágyúi látá­­volsága maximálisan 1400 lé­pés volt, de általában csak 800 lépésre lőttek velük­ A tüzelé­si sebesség percenként 3—4 lövés volt Egy-egy ágyút ál­talában 9—10 tüzér kezelt Ágyúi alapjában véve primití­vek voltak, belső egyenetlen­ségeit utólag csiszolták le, de erkölcsi hatásuk nagy volt, számos legenda alapját adták. Születésének 160. évforduló­ján tisztelettel emlékezünk a nagy magyar hazafira, akinek 1892-ben az esztervényi teme­tőben emelt emlékoszlopára e sorokat vésette a székely hon­­védegylet: „Rabok voltunk Most szabadok” Gábor Áron székely ágyúöntő, honvédőrnagy, elesett a kökösdi csatában 1349. július 2-án. Pap János Gábor Áron

Next