Népszava, 1974. november (102. évfolyam, 256–280. sz.)
1974-11-24 / 275. szám
. A fém alapanyagokból készült termékek mennyisége 1960—1973 között jelentősen meghaladta a kohászati ágazat termelését, annak mintegy a kétszeresét érte el. A kohászat alapanyagainak hazai előállítási lehetősége azonban korlátozott, hiszen nyersanyagban szegény ország vagyunk. Importból szerezzük be a vasérc 90, a koksz 60—65, az acélfelhasználás 25—30 százalékát. Nyilvánvaló, hogy ilyen feltételek között igen nagy népgazdasági jelentősége van annak, hogy az importból beszerzett anyagokat milyen gazdaságosan és milyen késztermékek előállításához használjuk fel. A vizsgálódást különösen aktuálissá teszi, hogy az utóbbi egy-két évben a világpiacon jelentős árváltozások következtek be. Az energiahordozók és az alapanyagok árai a korábbinak sokszorosára emelkedtek. Ezen belül a kohászati termékek áremelkedése az elmúlt két év alatt kétháromszoros volt. Ugyanakkor a felhasználásukkal előállított késztermékek tőkés világpiaci árnövekedése messze elmaradt ettől. Valószínű, hogy a kialakult árarányok hosszabb időre meghatározzák a világpiaci helyzetet és a tendenciák lényeges változásával sem számolhatunk. 1974-ben a gépipari késztermékek termelése várhatóan mintegy 10—12 százalékkal meghaladja a tavalyit. A termelő vállalatok kohászati anyagigénye ugyanezen időszak alatt 30—40 százalékkal növekedett. Megállapítható, hogy olyan folyamatról van szó, amely a népgazdaság számára nem kívánatos, rontja a hatékonyságot és károsan befolyásolja az ország külkereskedelmi, fizetési helyzetét. Az indokolatlanul magas anyagigények jelentkezése a következőkkel magyarázható: — A gépipari termelés több vonatkozásban is a tervtől eltérően alakul. Emiatt több vállalatnál is értékesítési problémák keletkeztek. Minthogy a gyártást exportengedély nélkül is megkezdték, a befejezetlen állomány értéke jelentős mértékben növekedett. A világpiaci árarányváltozások hatására bizonyos mértékű struktúraváltozás következett be az alacsonyabb feldolgozottsági fokú, nagy kohászati anyagigényű termékek javára. Emiatt növekedett a vasszerkezetek, híd- és épületszerkezetek, valamint az olyan termékek termelése és exportja, amelyeket egy, legfeljebb két megmunkálási folyamat elvégzésével gépipari készterméknek nyilvánítanak. A gazdasági szabályozók nem közvetítik teljes egészében a termelő vállalatokhoz a világpiacon lejátszódó folyamatokat. A belföldi, hatóságilag rögzített árszínvonal a tőkés világpiac konjunkturális, esetenként politikai megfontolások szerint alakuló áremelkedéseit nem követheti, a jelzőrendszer pedig nem képes a vállalati és a népgazdasági érdekek automatikus összehangolására. Ezért tűnik gazdaságosnak az „olcsó”, rögzített árú alapanyag alacsony megmunkáltsági fokon történő értékesítése, és szorul háttérbe az anyagtakarékosságra való törekvés. . Mindezek után nyilvánvaló, hogy a népgazdaságnak elsődleges érdeke az anyagigények csökkentése, a gazdaságosabb termékstruktúra kialakítása és nem kevésbé az anyagtakarékosság. Olyan intézkedésekre van tehát szükség, amelyek az automatikus érzékelés hiányában sokoldalúbb és közvetlenebb eszközökkel is képesek biztosítani a népgazdasági és a vállalati érdekek megfelelő összehangolását. A következő évek legfontosabb feladatai: — A tervcélokban rögzített értékesítési és kiviteli, illetve behozatali arányokat helyre kell állítani. Szükségesnek látszik, hogy a cél megvalósítása érdekében a népgazdasági terv közvetlen előírásokat és intézkedéseket irányozzon elő. — A hatékonyabb termékszerkezet kialakítása érdekében arra kell törekedni, hogy az exporttermékek tényleges anyagráfordítása minél nagyobb mértékben megtérüljön. Az illetékes állami szervek és a vállalatok hatékonyabb együttműködésével el kell érnünk, hogy az üzemek csak érvényes rendelés vagy exportengedély birtokában kezdjék meg a gyártást. Az eddigiekben felhalmozódott, nem értékesíthető termékek, anyagkészletek mobilizálását, értékesítését pénzügyi előírásokkal is segíteni kell. Politikai, társadalmi vonalon is széles körűen kell foglalkozni az alapanyagellátás problémáival, a gazdaságosabb termékszerkezet és a takarékos anyagfelhasználás kérdéseivel, mindenkiben tudatosítva azt, hogy ez egyik alapvető feltétele népgazdaságunk további fejlődésének, így természetesen a további életszínvonal-emelés lehetőségének is, írta. Hercz Magda, az Országos Tervhivatal csoportvezetője MADTAK MÉIRtNéMéM. MŰHELYEK Ésszerűbb anyaggazdálkodás Milliókat hozott a A Kőbányai Vas- és Acélöntödében sok, különlegesnek mondható alkatrészt öntenek, amelyek alapanyaga csak igen magas áron szerezhető be. Ilyen, termékeik például a közúti járműprogram szerves részét képező hengerperselyek, vagy a sokféle apróbb-nagyobb mágnes, de ide sorolhatjuk a saválló, rozsdamentes acélöntvényeket is, amelyek ötvöző anyagai mind csak borsos importáron vásárolhatók. Ezért a KÖVAC-ban különös gondot fordítanak az anyagtakarékosságra. Műszaki fejlesztési termünkben fontos szerepe van a nyersanyaggal való takarékosságnak — mondja Trajkovics József igazgató —, és különböző, elsősorban technológiai módosításokkal igyekszünk a pazarlást minimálisra csökkenteni. Igaz, hogy ha például selejtes termék kerül ki az öntőformából, azt újra be lehet olvasztani, de az újra felhasznált anyag már nem az „igazi”, és mindig számolnunk kell némi veszteséggel is. Örömmel mondhatom, hogy dolgozóink mindent elkövetnek a selejtcsökkentés érdekében. A hengerpersely-öntödében egyenként készülnek a perselyek. Az öntvényformát fekete porral vonják be, aztán felpörög a villanymotor és a forma forogva várja a fehéren izzó acélt. — A MAN-perselyeknek nagyon komoly műszaki követelményeket kell kielégíteni — magyarázza János Sándor gyáregységvezető. — Fontos a jó minőségű felület, ezért homokot nem használhatunk, a folyékony bevonat pedig sok zárványt okozott: nagyon magas volt a selejtszázalék. Ezért kísérletezni kezdtünk a por alakú bevonatokkal, míg el nem jutottunk az elektrografitporhoz. Amióta ezzel dolgozunk, sokkal kevesebb rossz termék kerül ki a centrifugális öntőformákból. Noteszát mutatja — a számok bizonyítanak: a selejt, százalék 34-ről rohamosan csökkent 15—16-ig, a mostani hónapokban ekörül mozog a hibás perselyek aránya. Hogy ez milyen jelentős eredmény, azt dr. Pusztai István főkönyvelő bizonyítja: — Évi 150 ezer ilyen perselyt gyártunk, s amíg 34 százalékos selejtaránnyal dolgoztunk, 54 ezer darab használhatatlan volt, vagyis 870 tonna elektroszürkevasat öntöttünk hiába. A 18—19 százalékos selejtcsökkenés végeredményben azt jelenti, hogy az idén körülbelül 510 tonna nyersanyagot takarítottunk meg. Ennek az önköltsége kilónként 13 forint Ha ebből levonjuk a visszanyert hulladékvas értékét, ötmillió forintra számíthatunk. Az üzem minden műhelyében igyekeznek apró ötletekkel ésszerűsíteni, gazdaságosabbá tenni a technológiát és a vállalat biztosítja is az ehhez szükséges anyagi feltételeket. — Évente átlagosan egymillió forintot biztosítunk a műszaki fejlesztésre, ami nagyrészt a gyártás korszerűsítését foglalja magába — magyarázza Hegedűs Ferenc, a KÖVÁC műszaki fejlesztési csoportvezetője. — Kis, mondhatni elsőre jelentéktelennek tűnő változtatásokkal sikerült a mágnesgyártás selejtszámát is csökkentenünk. Az idén 120 millió különféle mágnest készítünk, ezért jelentős eredmény, hogy a selejtarányt 17- ről 18 százalékra fogtuk viszsza. Mindent beleszámítva ez 2,2 millió forint megtakarítást jelent. A mágnesüzemben egyébként az idén már folyamatosan működik egy Hattinger formasütő automata, amivel a réginél sokkal pontosabb formákat lehet készíteni. — Annyival jobb öntési felületet biztosít a gépi formázás, hogy utána már alig kell megmunkálni a mágneseket — mondja a formasütő gép mellett Márkus József üzemvezető. — Itt van például a telefonhallgató mágnese — markol bele az alumínium ládába —, ezt régebben négy oldalról kellett köszörülni. Erre most nincs szükség, egyből mehet síkcsiszolásra. Az üzemben élelmiszeripari gépeket is készítenek, s ezekben sok a rozsdamentes acélból készült alkatrész. Ilyen a perforált lemezből kialakított passzírozó henger is, aminek a gyártása során tekintélyes mennyiségű lemezcsík keletkezett. Ezeket nem használtuk fel, mert az összehegesztett darabok perforálása a varratok mentén bonyolulttá tette volna a technológiát. Sikerült azonban egy olyan védőgázos hegesztést bevezetnünk, amelyik csiszolás után szinte láthatatlan varratot ad — mutatja a hulladékból készített hengert Szilágyi Imre technológus. Ez is 4—5 tonna rozsdamentes acélt, spórol meg a KOVAC-nak, ahol azon is igyekeznek, hogy a drága saválló acélt műanyaggal helyettesítsék. Tóth Jenő Műszakiak könyvtárába Gazdaságunk és a KGST A Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent könyv a magyar gazdaság és a szocialista országok együttműködésének alapvető problémájával, a nemzetközi nyersanyag-együttműködéssel és az ezzel kapcsolatos szerkezeti összefüggésekkel foglalkozik. Megvizsgálja az együttműködés problémáit és további lehetőségeit. Rámutat arra, hogy ez az együttműködés csak akkor hidalhatja át a természeti erőforrások országok közötti egyenlőtlen megoszlását, ha az optimális termelési kapacitásokat nemzetközileg összehangolják. Fülöp Gábor könyve az adatok sokaságára épülve, sokoldalúan tárja fel a nemzetközi nyersanyag-együttműködés folyamatait és elemzi azok népgazdasági hatását. Magas szintű tájékoztatást nyújt nyersanyag-problémáinkról, adottságainkról és távlati lehetőségeinkről NÉPSZAVA 1974. november 24. Konstrukciók, újítások Az alapanyagárak emelkedése az idén 20 millió forinttal „rövidítette meg” a VBKM Elektromos Készülékek és Anyagok Gyárát. Az árváltozások begyűrűző hatása kritikussá tette az üzem eredményét, s mivel az áremelkedéseket nem hárították át a megrendelőkre, a magasabb nyersanyagárak ellensúlyozására mindent el kellett követni, hogy az önköltséget csökkenteni tudják. Erre kérte a gyár dolgozóit és középvezetőit egy áprilisi körlevél is, amely külön hangsúlyozta az anyagtakarékosság fontosságát Az azóta eltelt időben több konstrukciós és technológiai módosítást vezettek be az EKA-ban, így például négy olyan új termék gyártását kezdték meg, amelyek hasonló régebbit helyettesítenek és amelyek a réginél jobb műszaki paramétereket biztosítanak, azonos, vagy alacsonyabb áron. E termékek a konstrukciós és gyártási változtatások következtében kevesebb anyagból készülnek, vagy legalábbis olcsóbban beszerezhető alkatrészekből állnak. Az említett négy új termék gyártását még csak a harmadik negyedévben kezdték meg, de már így is 254 ezer forint anyagmegtakarítást értek el. Ez az érték jövőre a többszörösére nőhet, hiszen az új típusok az idei néhány száz darabos gyártás helyett a következő évben 12—16 ezres sorozatban készülnek majd. A megrendelőket az is az újak vásárlására ösztönzi, hogy például a régi, 3060 forintos közvilágítási lámpával szemben az új csak 2800 forintba kerül. A tervezők már az olcsóbb ár miatt is elismerést érdemelnek. A hulladékanyagok hasznosítása érdekében a darabolóműhelyt a raktárhoz csatolták már 1973-ban, így a kisebb alkatrészekhez szükséges anyagot nem a nagyméretű lemezekből, vagy csövekből válogatják össze, hanem , az optimális anyagkihasználásra törekedve azokat a kisebb darabokat is hasznosítják, amelyek régebben felhasználatlan hulladékként a sarokba kerültek. Ez a szervezeti intézkedés tavaly több mint 800 ezer forint megtakarítást eredményezett, s az idén még további 370 ezer forint „tiszta hasznot” hoz a vállalatnak. Az EKA újítói is nagyon hasznosan tevékenykednek. Kosztolicz István, a kísérleti laboratórium vezetője a fénycsőfoglalatot újította fel, a foglalat most eleve kisebb és felépítéséből adódóan gyártása kevesebb anyagot igényel. Az egyszerűbb foglalat — amelyből a gyárban évente másfél-kétmilliót használnak fel — darabonként két forinttal olcsóbb, mint elődje volt. Anyagtakarékossági szempontból nagyon jelentős Balogh József szerszámkészítő újítása is, aki a szerelési cikkek csoportjába tartozó Alumax-család néhány tagjának előállítását tette gazdaságosabbá. Olyan automatikus berendezést készített, amely az alumíniumrúdból úgy darabolja le az alkatrészeket, hogy közben nem keletkezik forgács. Mivel ezek az alkatrészek kicsinyek, az anyagkihozatali tényezőt lényegesen javította az új technológia, hiszen régen a sok fűrészelés sok hasznavehetetlen forgácsot „termelt”. A megtakarítás 180 ezer forint. Balogh József — aki már 50 elfogadott újítással büszkélkedhet — azt vallja, hogy ahol csak lehet, meg kell szüntetni a forgácsolást, mert ez nagyon energiaigényes és sok értékes anyagot elpocsékol. Helyette a képlékeny alakítást szorgalmazza, mint ahogyan erre alapozta legfrissebb újítását, a forgácsmentes csődaraboló automatát is. A berendezés „kicsije” már működik az egyik műhelyben, az „ipari” gép tervei pedig most készülnek. Az EKA önköltség-csökkentési erőfeszítései meghozták eredményüket, a majdnem 10 millió forintos megtakarításból 1,9 milliót az anyagtakarékossággal értek el, saját maguk, s nem kevésbé a népgazdaság céljainak segítésére. T.JL Új, értékes nyersanyagunk a mordenit a Veszprémi Vegyipari Egyetem ásványtan tanszéke, amely a Központi Földtani Hivatallal együttműködve rendszeresen foglalkozik hazai nyersanyagok kutatásával, legutóbb nagy mennyiségű, ritkának tartott ásványt — mordenitet — fedezett fel Bodrogkeresztúron. A mordenit a zeolitok vagy molekulaszűrők csoportjába tartozik. Ezek olyan szervetlen vegyületek, amelyek szerkezetében egy-két angstrom átmérőjű csatornák sorakoznak sűrűn egymás mellett. A csatornákba azok átmérőjéhez hasonló méretű molekulák hatolhatnak be, amelyek ott abszorpciós úton megkötődnek. Ily módon a zeolitok — így a mordenit is — folyadék- és gázelegyekből meghatározott vegyületeket képesekkiszűrni”. Ezen ásványok gyakorlati alkalmazása a fenti jelenségen alapszik. A mordenit segítségével például a legegyszerűbben választható szét a levegő nitrogénje és oxigénje, s így ipari célokra alkalmas, 93 százaléknál tisztább oxigén állítható elő. Különösen az olajiparban terjed a zeolitok molekulaszűrőként való felhasználása, ugyanis a desztillációs szétválasztással szemben — amely a forráspontok köteleső értékei miatt gyakran tökéletelen — a molekulaszűrők tökéletesebb és olcsóbb megoldást tesznek lehetővé. A mordenitnek petrolkémiai katalizátorként is nagy szerepe lehet a jövőben. Tulajdonságainak vizsgálatával a Központi Kémiai Kutató Intézetben foglalkoznak, ahol megállapították, hogy egyes petrolkémiai reakciókban a mordenit aktivitása 50 ezerszer nagyobb lehet, mint az eddig használt alumínium-kovasav géleké. Az A mordenit jelentőségét fokozza, hogy a természetben nagy tömegben fordul elő. Ilyen vegyületeket egyébként mesterségesen is előállítanak, de túl drágák, és ez gátolja széles körű elterjedésüket. A zeolitok tömeges felhasználására jó példa a radioaktív stronourft és cézium izotópok sugárvédelmi célokból történő megkötése, vagy az oxigéngyártás. Mindezek csakis természetes, ezáltal olcsó nyersanyagokkal valósíthatók meg, s ennek fontos alapja lehet ez a felfedezés. ’ R. J. Elődeink Ma, a rakétatüzérség idejében kissé anakronisztikusnak hat Gábor Áron ágyúiról írni, de a székely hazafi a maga korában „világszínvonalon” álló ágyúkat gyártott Amikor az 1848-as események a szabadságharc küzdelméig fejlődtek, Magyarországon egyáltalában nem volt hadiipar, így a fegyverkezéshez „békés” üzemeket kellett átállítani. 1848 novemberében szinte egész Erdély elveszett a magyar ügy számára. Egyedül Háromszék nem hódolt be a császárnak és Sepsiszentgyörgyre gyűlést hívtak öszsze, hogy Puchner generális proklamációjára választ adjanak. Az ellenállásra meg is volt a szent akarat, de a fegyver, az ágyú és a muníció hiánya reménytelenné tette azt. De jött Gábor Áron, s két hatfontos ágyú 500 lövedékkel november 28-án már rendelkezésre is állt. Ágyúi új erőt adtak a magyar szabadságharcnak. De ki is volt ez az addig ismeretlen székely hazafi ? A „rézágyús” Gábor Áron 160 éve — 1814. november 27- éig — született Bercekén, apja főjegyző volt. Már gimnazista korában sokat fúrt, faragott, rajzolt, érdeklődött korának technikája iránt. Felsőbb iskolába nem mehetett, besorozták az osztrák hadseregbe gyalogosnak. A tüzérség érdekelte, s miután az osztrák hadseregben nem kapott tüzérségi oktatást könyvekből sajátította el az ágyúk kezelését és öntését. Amikor obsitlevelét megkapta, s mint nyugalmazott altiszt visszatért Erdélybe, kitanulta a géplakatos és az asztalos szakmát. Aratógépet szerkesztett, lábhajtásos kocsit épített, majd Moldvába vándorolt, ahol iparosként dolgozott A szabadságharc hírére tért vissza székelyföldre. A hídvégi csata Gábor Áron győzelme volt. Leszedték a harangokat, begyűjtötték minden vasat és rezet, s megindult az ágyúörtés. Az „ágyúgyár“ pontos terv szerint dolgozott. A famintát pontosan kiesstergályozták, azután kettéfűrészelték, s agyagba nyomták, a két fél öntőformát vaskapcsokkal rögzítették. Mivel fúrógép nem volt, az ágyút lyukasra kellett önteni. Ez volt az ágyúöntés legnehezebb része. Gábor Áron ezt egy agyagréteggel bevont, karvastagságú faroddal oldotta meg. A rögzítésre szolgáló vaskarika nyoma az ágyúcsőben megmaradt, ez a jel tette később felismerhetővé Gályi Áron ágyúit. Bern tábornok, ti 35 éves Gábor Áront honvéd őrnaggyá nevezte ki. Gábor Áron kézdivásárhelyi ágyúöntödéjében 60 ágyút készített. Hatfontos ágyúi látávolsága maximálisan 1400 lépés volt, de általában csak 800 lépésre lőttek velük A tüzelési sebesség percenként 3—4 lövés volt Egy-egy ágyút általában 9—10 tüzér kezelt Ágyúi alapjában véve primitívek voltak, belső egyenetlenségeit utólag csiszolták le, de erkölcsi hatásuk nagy volt, számos legenda alapját adták. Születésének 160. évfordulóján tisztelettel emlékezünk a nagy magyar hazafira, akinek 1892-ben az esztervényi temetőben emelt emlékoszlopára e sorokat vésette a székely honvédegylet: „Rabok voltunk Most szabadok” Gábor Áron székely ágyúöntő, honvédőrnagy, elesett a kökösdi csatában 1349. július 2-án. Pap János Gábor Áron