Népszava, 1974. december (102. évfolyam, 281–304. sz.)

1974-12-01 / 281. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1974. DECEMBER 1. VASÁRNAP 102. ÉVFOLYAM 281. SZÁM ára 1,20 fz . A magyar szakszervezetek központi lapja Baráti látogatás A Bengáli-öböl háromnegyed részét körülölelő, kontinensnyi nagyságú, 600 millió lelket szám­láló Indiában, és az öböl keleti partján fekvő, hazánknál hétszer nagyobb, 30 milliós Burmában tett az elmúlt napokban hivatalos látogatást Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke. A nemzetközi po­litikai élet természetes velejárója a magas szintű kölcsönös látogatások sora. Az indiai és a burmai út is része a szocialista országok szakadatlan törek­vésének az államok közötti jó kapcsolat ápolására, a harmadik világ országaival való baráti együtt­működésre. Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének látogatása Indiában 1969-ben, V. V. Giri, India az­óta elhunyt elnökének viszontlátogatása Budapes­ten 1970-ben, majd Indira Gandhi miniszterelnök­asszony magyarországi útja 1972-ben, a mostani látogatáshoz hasonlóan, a jóakarat és az együtt­működés szándékát tükrözi. Az ugyancsak antiim­­perialista, békeszerető politikát kialakító Burma hazánkkal fennálló kapcsolata is például szolgál­hat: hogyan gyümölcsözhet a mindkét fél részéről megnyilvánuló együttműködési óhaj. Korábban 1972-ben került sor magas szintű politikai talál­kozóra, mikor a VDK-ban járt küldöttségünk meg­szakította útját Rangoonban, ahol nem hivatalos eszmecserét folytatott Fock Jenő és U Ne Win ál­lamfő. Még abban az esztendőben baráti látogatást tett U Ne Win Magyarországon és most követke­zett — India után— a magyar miniszterelnök hi­vatalos baráti látogatása Burmában. A magas szintű látogatások nem egyedülál­lóak. Fock Jenő mondotta a Delhiben megtartott nagygyűlésen: ..........kormányaink ösztönzésére napjainkban nagyon sok magyar és indiai gazda­sági szakember, kulturális személyiség teszi meg a két ország közötti, egykor oly távolinak tűnő utat. Munkánk során gyakran vagyok együtt olyan magyarokkal, akik Indiában végzett munkájuk eredményeiről tájékoztatnak, de sokszor találko­zom a hazánkban tevékenykedő indiai személyisé­gekkel is, akik hasznos tárgyalásokat folytatnak országunkban.” E tárgyalások eredményességét jelzi például az is, hogy miniszterelnökünk látoga­tását megelőzően, Delhiben, november első napjai­ban aláírták a magyar—indiai gazdasági és keres­kedelmi együttműködés kiszélesítéséről szóló jegy­zőkönyvet. A megállapodás szerint Magyarország indiai megrendelésre százmillió rúpia összegért különbö­ző telekommunikációs berendezéseket, továbbá acélt, kohóipari és vegyipari termékeket, gyógy­szert, vasúti és textilipari berendezéseket szállít. India Magyarországra induló exportja pedig ipari nyersanyagokból, vasércből, teából, kávéból tevő­dik össze. E gazdasági kérdésekről is szó esett Fock Jenő és Indira Gandhi tárgyalásain, valamint mi­niszterelnökünk és az indiai államfő, Fakhruddin Ali Ahmed találkozóján. Természetesen, a magas rangú magyar vendég értékelte azt az előrehala­dást, amelyet India függetlensége óta — gazdasági problémái ellenére — gazdasági és kulturális téren elért. Fock Jenő népünk elismerését tolmácsolva, kifejezte elismerését vendéglátóinak következetes, a békés egymás mellett élés elvein alapuló külpo­litikája iránt. Az indiai álláspont jelentősen szilár­dítja az általános nemzetközi enyhülés irányzatát. U­gyanígy járulhat hozzá a népek közötti barát­ság elmélyítéséhez, a délkelet-ázsiai földrész politikai atmoszférájának javulásához a bur­mai külpolitika, amely célul tűzte kapcsolatainak kiépítését nemcsak közvetlen szomszédaival, vagy távolabbi tőkés országokkal, hanem a szocialista országokkal is. Ezzel a háttérrel tárgyalt Fock Je­nő U Sem Winnel, a Burmai Unió Szocialista Köz­társaság miniszterelnökével. U Sem­ Win hangoz­tatta: egyetért azzal a magyar állásponttal, hogy a gazdasági együttműködésnek követnie kell a poli­tikai kontaktus kialakulását, fejlődését. Felmerül­tek ugyanezek a kérdések Fock Jenő és U Ne Win államfő közötti megbeszéléseken is. A tárgyalófelek rámutattak hogy készek a kölcsönös előnyök alap­ján továbbfejleszteni a már meglevő kapcsolato­kat. Miután kedvezően ítélték meg a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mel­lett élése alapján kibontakozó nemzetközi enyhü­lést, megelégedéssel állapították meg, hogy elvben nem lehet akadálya Magyarország és Burma kö­zött mind a politikai, mind a gazdasági kapcsola­tok fejlesztésének. Miniszterelnökünk és a burmai államférfiak egyetértettek abban, hogy ösztönöz­zék országaik képviselői között a gyakoribb érint­kezést, a tapasztalatcserét és a gazdasági együtt­működést. A magyar kormányfő Indiában és Burmában tett látogatásáról kiadott közös közlemények hang­súlyozzák azt a baráti légkört, amely mind a hivatalos tárgyalásokat,­ mind a látogatás egyéb programpontjait jellemezte. A hazánk és India, illetve Burma népei közötti baráti kapcsolatok to­vábbi elmélyülését jelenti még, hogy Fock Jenő újabb magyarországi látogatásra hívta meg Indira Gandhi miniszterelnököt, és ugyanilyen meghívást nyújtott át U Ne Win elnöknek és U Sein Win miniszterelnöknek. Jankovszky János Tulajdon és erkölcs .......... 3 Törődni az emberekkel............... 3 Látogatás a négyes ikreknél .... 4 A szabálytalanságot tűrték — a kártérítést nem vállalják . . 4 Utat kellett választani ...... 4—5 F­ock­ Jenő visszaérkezett Indiai és burmai látogatásáról Fock Jenő, a Miniszter­­tanács elnöke, aki Indira Gandhi miniszterelnök meghívására hivatalos lá­togatást tett az Indiai Köztársaságban, majd azt követően U Ne Winnek, az Államtanács elnöké­nek és V Sein Win mi­niszterelnöknek a meghí­vására Burmába látoga­tott, szombaton visszaér­kezett Budapestre. Fock Jenővel együtt hazaérkezett felesége, va­lamint a miniszterelnök kíséretének tagjai: dr. Borgos Gyula kohó­ és gépipari miniszter, dr. Hetényi István, az Or­szágos Tervhivatal állam­titkára, Rácz Pál külügy­miniszter-helyettes, dr. Szalai Béla külkereske­delmi miniszterhelyettes, Lakatos Ernő, a Minisz­tertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyet­tese, dr. Kós Péter, a Kül­ügyminisztérium főosz­tályvezetője, Nagy Lajos, a Külügyminisztérium protokollosztályának ve­zetője, Kovács Sándor, a miniszterelnök titkársá­gának vezetője. Fogadásukra a Ferihe­gyi repülőtéren megjelent Huszár István és dr. Tí­már Mátyás, a Miniszter­­tanács elnökhelyettesei, Bondor József építésügyi és városfejlesztési minisz­ter, Pója Frigyes külügy­miniszter, Rödönyi Ká­roly közlekedés- és posta­ügyi miniszter, Dégen Imre államtitkár, az Or­szágos Vízügyi Hivatal elnöke, dr. Várkonyi Pé­ter államtitkár, a Minisz­tertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, dr. Gál Tivadar, a Minisz­tertanács titkárságának vezetője. Jelen volt az érkezésnél C. B. Mut­­hamma, az Indiai Köztár­saság nagykövete, vala­mint B. D. Sevikin, a Szovjetunió nagykövetsé­gének követtanácsosa. A magyar kormánykül­döttség, Burmából útban hazafelé megszakította út­ját Grúzia fővárosában,a­ tbiliszi repülőtéren — amelyet feldíszítettek a Magyar Népköztársaság, a Szovjetunió és Grúzia lo­bogóival — Givi Dzsava­­hisvili, a grúz Miniszter­­tanács elnöke és más hi­vatalos személyiségek üd­vözölték a küldöttséget. 197,1-re 2 milliárd korszerű gyógyintézménnyel»­ épülnél» Gyors rekonstrukciók — Nagyatádon, Kisvárdán, Miskolcon gyermekkórházak — bővítik a szülészeti osztályokat A betegellátás színvo­nalának emelését, a kór­­házépítést, az egészség­­ügyi intézmények felsze­reltségének korszerűsíté­sét tűzte ki célul az egész­ségügyi kormányzat a ne­gyedik ötéves tervben. Az Egészségügyi Miniszté­riumban az elmúlt évek eredményeiről és a jövő esztendő terveiről kap­tunk tájékoztatást. A tervidőszakban egész­ségügyi és szociális intéz­mények beruházásaira 8,3 milliárd forintot irá­nyoztak elő. Megemlíten­dő, hogy a terv teljesíté­se várhatóan 92­­százalé­kos lesz. 1974-ben 1,7 milliárd forintot költenek új kórházak létesítésére. A tervidőszakban 8909 új kórházi ágy készül el. En­nek egy részét azonban a nővérszállások, más szo­ciális létesítmények, fo­­gyatékos értelmi képessé­gűek otthonai számára biztosítják, így a valóban betegellátás céljaira szol­gáló kórházi ágyak száma 1975 végére várhatóan 6000-rel növekszik. Ebből 4000 férőhely már külön­böző kórházainkban, illet­ve új pavilonokban a be­tegek rendelkezésére áll. Az idén országszerte több gyógyintézményt ad­tak át. Nagykanizsán 450, Kiskunhalason 600 ágyas kórház készült el. Ezen­kívül 18 új pavilonnal bővült a betegellátó háló­zat. Befejeződött Szege­den, Székesfehérvárott, Sopronban, Berettyóújfa­lun, Nyíregyházán, Zala­egerszegen, Cegléden és Vácott egy-egy gyógyin­tézeti 100—250 ágyas pa­vilon építkezése. Köztudott, hogy a fővá­rosban 30 éve nem épült új kórház. Nos, decem­berben megkezdik a dél­pesti kórház munkáit. Az egészségügyi intézmény, amely 800 ágyával az egyik legszínvonalasabb budapesti kórház lesz, várhatóan 1930-ra felépül. Új kórházat nem építe­nek. A továbbiakban a cél az, hogy a vezető kór­házakat bővítsék, így ke­rült sor a Gyáli úti Meré­nyi Gusztáv, a Bajcsy- Zsilinszky, a Tétényi úti és a Weil Emil Kórház pavilonos bővítésére. Pil­lanatnyilag ugyanis kór­házaink rekonstrukciója gazdaságosabb, mint új gyógyintézmények létesí­tése. 1975-re kétmilliárdot irányoztak elő az egész­ségügyi beruházásokra. Ebben az évben Nagyatá­don befejeződik egy 500 ágyas, Kisvárdán egy 336 ágyas, Miskolcon pedig a több mint 380 személyes gyermekkórház építése. Jelenleg 10 ezer lakosra 8 gyermekkórházi férőhely jut. Budapesten 13. Ez jó arány, bár meg kell em­líteni, hogy elsősorban a fővárosi gyermekkórházak épületeinek egy része rossz beosztású, elavult. A legfőbb gondot a szü­lészeti osztályok helyzete okozza ma az egészség­­ügyi hálózatban. 1970— 1973 között évente 150— 153 ezer volt az élveszüle­­tések száma. Viszont 1974 első félévében 86 ezer egészséges gyermek szüle­tett, s ez az előző év azo­nos időszakához képest 12,6 százalékos emelke­dést jelentett. 1975-ben már 193 ezer csecsemő ér­kezésére számíthatunk, te­hát mind több szülészeti ágyra van szükség. Ezért jött létre az a határozat, hogy csak miniszteri en­gedéllyel lehet megszün­tetni a kórházak szülésze­ti ágyait. Ezen túl köz­ponti támogatással, a ta­nácsok segítségével 1974- ben 470 új férőhelyet te­remtettek a szülő anyák részére. Ez részint úgy va­lósult meg, hogy a kórhá­zi ágyak egy részét átcso­portosították. Például Ko­márom megyében a tbc­­gondozóintézetet kitelepí­tették a kórházból, s több új szülészeti helyet te­remtettek. A jövőben te­hát a szülészeti osztályok bővítése az egyik legfon­tosabb feladat. Tabák Anna bombamerényletet Írországban Néhány órával azelőtt, hogy pénteken éjfélkor életbe lépett a brit kor­mánynak az Ír Köztársa­sági Hadsereg ellen ho­zott rendkívül szigorú törvénye, újabb két sú­lyos bombamerénylet tör­tént Észak-Írországban. Csaknem egyidejűleg, pénteken a késő esti órákban az észak-írorszá­gi Crossmaglen és Newry egy-egy kocsmájában rob­bant bomba. A két me­rénylet következtében csaknem hatvan személy sérült meg, közülük ket­tőnek állapota válságos.­­Reuters Meghosszabbítot­ták a közel-keleti ENSZ-erők mandátumát A Biztonsági Tanács pénteken megvitatta Kurt Waldheimnek, az ENSZ főtitkárának jelentését arról a tevékenységről, amelyet az ENSZ megfi­gyelő erők kifejtettek a csapatszétválasztások Szí­riáig izraeli szektorában az ez év júniusától no­vemberéig terjedő idő­szakban és elhatározta, hogy további fél évvel meghosszabbítja ezeknek az erőknek a mandátu­mát. A határozat felhívja az érdekelt feleket: hala­déktalanul kezdjék meg a Biztonsági Tanács határo­zatainak megvalósítását, melyek előírják az izraeli csapatoknak a megszállt arab területekről való ki­vonását és a tárgyalások lebonyolítását a Közel- Kelet tartós és igazságos békéjének megteremtése érdekében. A határozatot 13 szavazattal hagyták jó­vá. A kínai delegátus megtagadta a szavazás­ban való részvételt. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára a Biz­tonsági Tanács ülésén hangsúlyozta, hogy az el­következendő hat hónap­ban minden erőfeszítést meg kell tenni a közel­­keleti probléma rendezé­séért. Jakov Malik szovjet de­legátus hangsúlyozta, hogy a csapatszétválasztás csu­pán első lépése volt a kö­zel-keleti konfliktus ren­dezésének. Az ENSZ közgyűlése elfogadta a különleges politikai bizottság határo­zatát, amely szerint Iz­rael az elfoglalt területek polgári lakosságával szemben megsérti a genfi egyezményeket. A doku­mentum követeli, hogy Izrael haladéktalanul szüntesse be a megszállt területek annexióját és kolonizációját. A közgyűlés ugyancsak a különleges politikai bi­zottság javaslatára hatá­rozatot hozott arról, hogy Izrael felelős a szíriai Kuneitra városának le­rombolásáért. Tollas-mikrofonnál Mem­es versengés a jobb gazdasági eredményekért Borsod, Győr-Sopron és Veszprém megyében Hazánk felszabadulásá­nak 30. évfordulójára és az MSZMP XI. kongresszu­sára készül az ország. Tu­dósítóink három megyé­ben kerestek fel üzeme­ket, hogy hírt adjanak a munkaverseny eredmé­nyeiről, a dolgozók ösz­­szefogásáról, a javuló gazdálkodásról, a megta­­karításról és a termelé­kenység növeléséről. A Diósgyőri Lenin Ko­hászati Művek valameny­­nyi szocialista brigádja már teljesítette kongresz­­szusi vállalását és így az 1100 szocialista brigádve­zetőnek, természetesen a brigádtagokkal egyetér­tésben, módja nyílt arra, hogy újabb felajánláso­kat tegyen. Nyersvasból, elektro­acélból, vas- és acélönt­vényekből, csavaráruból, a népgazdaságnak rend­kívül fontos termékekből 1000—10 000 tonnáig ter­jedő mennyiségben fog­nak többet gyártani. A tapasztalatok kedvezőek hiszen a versenyszellem­nek köszönhető, hogy a szocialista és tőkés ex­portkötelezettségeiket is pontosan teljesítették. Mindezt az iparág veze­tői honorálták. November 5-én öt munkanapnak megfelelő nyereségjutal­mat fizettek ki, 12 millió forint értékben a dolgo­zóknak. Az Észak-Magyarorszá­­gi Vegyi Műveknél a 134 szocialista brigád munka­versenyét eddig még nem tapasztalt, jól szervezett együttműködés jellemzi Az energia „komplex brigád” kezdet­ényégezésé­­re a dolgozók vállalták, hogy év végéig másfél (Folytatás a 3 oldalon} Régi és modern tornyok „találkozása" a budai várban: elkészült a teljes Duna felőli szárny, így újabb intéz­­mények, múzeumok költözhetnek várbeli új otthonukba (Tudósításunk a 16. oldalon). (Kölcsényi Zoltán felvétele)

Next