Népszava, 1974. december (102. évfolyam, 281–304. sz.)
1974-12-01 / 281. szám
* A BOLDOGSÁG NÉGY NEVE: ZSUZSA, KATALIN, ADRIEN,ILDIKÓ Az ember örömében, bújában társat keres, társra le. Mint megannyiszor — az emberek csak alkalomra várnak —, hogy kifejezhessék a bennük levő jót, adhassanak, viszonzásra sem várva. 1974. november 27-én, szerdán 13 óra 15 perckor Kovács Ferencné, született Király Ildikó 21 éves csepregi fiatalasszony (akinek már van egy 18 hónapos, Gabriella nevű kislánya) négy iker lánygyermeknek adott életet a szombathelyi Markusovszky Kórházban. Csepreg, 1974. november 30. hajnali 5 óra. A Kőszeg melletti 4500 lakosú faluban még mindenki az igazak álmát alussza. Egyetlen házból világosság szűrődik, ahol Pajter Istvántól Kovács Félix háza, címe felől érdeklődünk. — Ismerem-e Félixet? Némileg. Gyere ki, aszszony! — szól hátra. — A Győzelem tsz-ben vontatóvezető vagyok, Félix is. Hát kérem, örül mindenki, nagy juss az élettől, egyszerre négygyermek. Meg is tesszük majd a magunkét. — A soproni ruhagyár itteni üzemében egy műszakban dolgozom Kovácsiéval — mondja lágy suttogással az asszony. — Gyűjtöttünk neki négyezer forintot. Jaj, lelkem, Ildikóm, alig bírta már magát, óriási terhe volt. De hogy négy áldás egyszerre?! Kovács Félix 25 éves tsz-tag kicsit pirosodó füllel lép a gyerekágyhoz: „Hát ebbe nemigen férnek már el... Nagyon örülök, velem van az egész falu... érzem a szeretetüket... Apám fogatos egy másik tsz-ben, anyósom, akinél lakunk, gyári munkás, akár a feleségem, mint varrónő,, szerényen élünk, de a gyerekeknek nagyon jó helyet szánunk ...” Pajter János tsz-elnök: „Tegnap volt vb-ülés, itt voltak megyétől, járástól. Mi ötezer gyorssegélyt, aztán 20 000-et adunk, ennyit az állami gazdaság is, hogy Félix — aki egyébként jó, szorgalmas munkásunk — megalapozott házát befejezhesse. A megye is húszezret ad, aztán mi elhatároztuk, amíg készen lesz a saját házuk, itt egy kettőszobás lakást adunk, hiszen az ikrecskék nem mehetnek a csöpp szoba-konyhába. Mint halljuk, az egész ország figyelme rajtunk van, Miskolcról négyes gyerekkocsit ajánlott fel egy üzem, Szegedről, Kanizsáról gyerekbútort.” Az elnök arca izgalmat, derűt sugároz. A „szenzáció” reflektora most rájuk is sugároz. Részt kérnek, kapnak belőle. Félix jön, öreg emberek rázzák kezét, gratulálnak. „Igen, igen, Félix, derék apa vagy, az is legyél... Persze, ha majd házasítani kell őket!?” A kórházban dr. Cholnoky Péter főorvos ránk adatja a fehér köpenyt, bár az ikreket már kivették az inkubátorból. — A megyei tanács hatrom évig egy szakképzett gondozónőt küld Csepregre — mondja —, bizony, négy kicsit egyszerre pályázni, etetni, füröszteni. Hároméves korukban már könnyebb lesz, megcibálják egymás hajacskáját. Egészséges, gyorsan fejlődő kis lurkók... Az édesanya bájos, félmosollyal, rózsákkal, elbűvölő boldogsággal fekszik. Férjefeléje hajol: „Képzeld, kaptunk négy puha takarót, nem is tudom, ki küldhette.” Felesége kedves szemrehányással, s igaz női realitással korholja: „Azt én küldtem tegnap haza!” Egy apró szisszenés, de hát Kovács Félix zavara érthető, a sok adományban, zsúfolt programban, tennivalóban azt sem tudja, hol áll a feje. A fiatalasszony pedig már arról ábrándozik, mi lesz otthon, hogyan rendezi be új lakását, új életét a ,,négyessel”, akik egyidősek, de mégis, ki kinek húga, nővére, Zsuzsa a legidősebb, aztán Katalin, Adrien jött és Ildikó a legkisebb. Egyetlen, egyidős, egyrangú nevezőjük viszont a boldogság, amelyben most egy ország osztozik, anyával, apával. Szűts Dénes (Gonda György felvétele) Egy forradalmár munkásnő emlékezete .'Sini. . munsínutrot-- ~ ~ * Munkásnő voltam a kémiai iparban, és egy ideig alkalmazottja a Kémiai Munkások Szakszervezetének. Ha semmit sem hallottam volna a szocializmusról, és a munkásmozgalomról, ha nem tanított volna a párt és a szocialista irodalom, egyesegyedül azok a tapasztalatok, amelyeket az ő körükben gyűjtöttem — az ő kínjaik, fájdalmaik és szenvedésük arra bírtak volna, hogy minden erőmmel küzdjek a proletariátus felszabadításáért. Hámán "Kató, aki kereken 90 esztendővel ezelőtt, 1884. december 2-án született, mondta el ezt a büszke és megrázó hitvallást. Fasiszta bírái előtt, az utolsó szó jogán, amikor mint az illegálisan működő Kommunista Párt Központi Bizottságának tagját előbb rögtönítélő majd 1926 nyarán „rendes” törvényszék elé állították. Huszonnyolc hónapot töltött ezután a börtönben, háta mögött már akkor küzdelmekben, szenvedésekben gazdag forradalmármúlttal. Édesapja nyáron aratómunkás, télen a faluban cinész. A legidősebb gyermek volt. Az iskolából csak néhány osztályt végezhetett el, mert kisebb testvéreit gondozta és mellette, hogy a család fenntartását segítse, napszámba járt az uradalomba. Alighanem ott ismerte meg korán, még gyerekfellel a szerb Szevtok kizsákmányol a nők kiszolgáltatottságát. Később a maga erejéből kísérelte meg a továbbtanulást — pedagógus szeretett volna tömni —, de megint csak a családot kellett támogatnia. Pénztárosnő lett Hatvanban, majd 1918 elejétől a Nyugati pálvaudvaron. Itt lépett be a vastt,ószövetségbe, az első marxista könyeket Landler Jenőtől kapta, s hamarosan részt vett a vasutassztrájk előkészítésében ... Nem v°tatlen, hogy 1919- ben megválasztották a IX. kerületi Munkás- és Katonatanács tagjának. Bátorságból, kommunista meggyőződésből igazán a forradalom bukása után vizsgázott. Eleinte hónapokig kínozták, internálták, évekig megalázó, alkalmi munkára kárhoztatták. Kapcsolatait a föld alatt működő párttal soha nem szakította meg, s amikor végre állandó alkalmazást kapott a vegyiparban — hogy élete milyen fontos, meghatározó szakaszának tekintette ezeket az éveket, arról tanúskodnak a bevezetőben idézett mondatai —, kihasználta a Szociáldemokrata Párt és a szakszervezet le°áüs lehetőségeit is társai felvilágosítására, megszervezésére. Számos, harcra tüzelő cikket írt például a Vegyészeti Munkás című lapba. Az emigrációban élő pártvezetőség utasítására segített létrehozni az egy ideig legálisan működő MSZMP-t, amelynek vezetőségi tagja is volt, egészen a nevezetes „lebukásig”. Kiszabadulva a börtönből, töretlenül folytatta forradalmár-tevékenységét, állandó zaklatás, üldözés, még megújuló kínzások között. 1934-ben ismét börtönbe vetették, s a borzalmas veréseket, az újabb megpróbáltatásokat már nem bírta elviselni a szervezete. Nem sokkal szabadulása után, 1936. augusztus 31-én örökre elpihent meggyötört teste. Harcostársai a beavatkozásra váró, leső nyomozók szoros gyűrűjétől övezve temették némán, csendben. Emléke azonban nem múlt el, nevét utcák, intézmények őrzik. És őrzi — ami talán a legszebb megemlékezés — sok-sok szocialista brigád, amely az ő szellemében, az ő örökségéhez méltóan él, dolgozik a jövőért. ED. KÖZÉLET Nagy Máriának, az MSZBT főtitkárának vezetésével a Szovjetunióba utazott az MSZBT küldöttsége. A delegáció tagjai részt vesznek a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének Moszkvában megrendezésre kerülő III. konferenciáján. A dr. Szekér Gyula nehézipari miniszter vezette magyar delegáció hazaérkezett a lengyelországi Wislából, ahol a KGST színesfémkohászati állandó bizottság ülésén vett részt. Megvitatták a tagországok színesfémipara 1976—1980. évi koordinált fejlesztési tervét és jóváhagyták az állandó bizottság 1975. évi munkatervét. Nagy János külügyminiszter-helyettes és Paul Jyrkankallio, a Finn Köztársaság budapesti nagykövete szombaton a Külügyminisztériumban kicserélte a két ország között 1974. május 2-án Helsinkiben aláírt, a kereskedelem akadályainak kölcsönös megszüntetéséről szóló megállapodás megerősítő okiratait. Szombaton az Óvárosháza épületében rendezték meg a budapesti középiskolások V. parlamentjét. A diákparlamenten 190 fővárosi gimnázium, szakközépiskola iparitanuló-intézet 200 küldötte gyűlt össze. NÉPSZAVA A szabálytalanságot tűrték - a kártérítést nem vállalják A kockás füzetlapra rótt sorokat a jugoszláv határ menti Becsehelyen Gyenes Gyula 22 éves fiatalember adta postára. Azt panaszolja, hogy a Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat csúnyán elbánt vele. Mint levelében írja, ez év január 29-én új szegélykövet szállítottak. Miután az egyik oldalról lerakodtak, a vontatóról lekapcsolták a pótkocsit. — Azóta is betegállományban vagyok — panaszolja. — A törött lábam kilenc hónap eltelte után is eléggé csúnya. Egyelőre nem dolgozhatom. A pénz viszont nagyon kellene. Ezért fordultam a vállalathoz kéréssel, hogy térítse meg a táppénz és az átlagkeresetem közötti különbséget. Sajnos, egy fillért sem kaptam. Helyette távollétemben, személyes meghallgatásom nélkül, fegyelmi úton felelősségre vontak, és szigorú megrovásban részesítettek. A szigorú megrovás fegyelmi határozatot Szántó Miklós építésvezető írta alá. Mire alapozta a döntését? — A balesetet a sérült felelőtlen magatartása okozta — mondja Szántó Miklós. — Gyenes Gyulának és társának, Ferincz Vincének, nem volt sem joga, sem felhatalmazása arra, hogy a pótkocsit kézi erővel fordítsák meg. — Miért vonták mégis felelősségre a sérültet? — Vig Sándor, vállalati főmérnök ez év április 12-én kelt írásos utasítására. „Hasonló balesetek megelőzése érdekében tegyen intézkedést az említett dolgozó felelősségrevonására. A tett intézkedésről másolatban két példányt küldjön meg részemre” —■ hangzik a Kaposvárról érkezett főmérnöki utasítás befejező passzusa. — Saját hatáskörömben nem adtam volna neki fegyelmit — teszi hozzá Szántó Miklós. — Hiszen hogy kézi erővel megfordíthassák. A pótkocsival ugyanis nem lehetett az utcában megfordulni, így viszont a másik oldalról könnyűszerrel leszedhették volna a még ottmaradt szegélykövet. Csakhogy fordítás közben az első kerék egy gödörbe huppant, a pótkocsi oldalra billent, a vonórúd pedig eltörte Gyenes Gyula lábát. — Miért nem hallgatta meg a sérültet személyesen a fegyelmi eljárás során? Gyenes Gyula anélkül kapott szigorú megrovást, hogy védekezhetett volna. — Meghallgatását valóban mellőztem, mert a baleset kivizsgálása során egyértelműen tisztázódott, hogy szabálytalanul járt el. Bellosevich Miklós főépítésvezető, miközben elénk teszi a szóban forgó fegyelmi határozat másolatát, érdekes momentumra hívja fel a figyelmünket: Gyenes Gyula balesete január 29- én történt. A fegyelmi határozat viszont több mint negyedévvel később, május 8-án kelt. Miért ilyen későn? — Mert Szántó Miklós építésvezető nem akarta felelősségre vonni a törött lábú Gyenes Gyulát. Volt annak anélkül is elég baja. Sőt, a mai napig sem tudja, mikor dolgozhat ismét. Gyenes Gyulát a jószándék vezette, amikor kézi erővel akarta megfordítani a pótkocsit. A vállalat a baleset okának alapos vizsgálata nélkül Gyenes Gyula kárigényét is elutasította. Erről Holl Lajos igazgató levele így rendelkezik: ......üzemi balesetével kapcsolatos kárigényét elutasítom ... Mivel a kárt kizárólag az ön elháríthatatlan magatartása okozta, a vállalat... mentesül a felelősség alól.” Arról mindenki (az igazgató és a jogügyi előadó, Töllné dr. is) mélyen hallgat, hogy —a sérült szerint — kialakult gyakorlat volt a pótkocsi kézi megfordítása. Erről Németh János gépkocsivezető egyebek között így vall: „Meg kívánom jegyezni, hogy a vállalatnál, illetve működési területemen, gyakorlat volt az üres pótkocsi kézzel történő megfordítása abban az esetben, ha azt az út- és a terepviszonyok lehetővé tették.” Tehát kialakult gyakorlat volt a vállalatnál az ilyen szabálytalanság. Ezt pedig nemcsak lehet de el is kell hárítani, méghozzá a vállalatnak, a munkavezetők és a dolgozók együttes erőfeszítése révén. AzSVAIT új vizsgálatot kér A vállalat vezetői azonban, úgy tűnik, nem engedik magukat a tényektől befolyásolni. Fegyelmit osztogatnak és nem fizetnek. Az elutasító határozatban még a legelemibbre, a jogorvoslat lehetőségére sem hívták fel a sérült figyelmét, pedig azt törvény írja elő. És a munkaügyi döntőbizottság? Szerdahelyi Sándor elnökhelyettes, aki Gyenes Gyula sérelmét tárgyalta és elutasította, a vállalatnál — szállítási előadó .. Mi a véleménye Fodor Istvánnak, a Szakszervezetek Zala megyei Tanácsa munkavédelmi felügyelőjének? — Tény, hogy a baleset kivizsgálásánál nem jártak el kellő gondossággal — mondja a munkavédelmi felügyelő. — Több olyan tényezőt nem tisztáztak, amely a balesetnél közrejátszott. Ezért újra vizsgálatot kértem a vállalattól. A nagykanizsai városi, járási ügyészségtől pedig azt kértem, hogy a munkaügyi döntőbizottság határozata, illetve a baleset ügyében folytasson törvényességi vizsgálatot. Zsidai Pál Segítség helyett fegyelmi Kialakult gyakorlat volt Lepisélokok Jánoshalmán (1. Utat kellett választani. . . Zegzugos szépségűvé nyílik a táj Kalocsán túl. Az Alföldbe — szőlőtőkéket hintve, pincevonulatokat emelve — kis dombjaival, szelíd erdőcsoportjaival mintha belopózott volna egy kedves szöglet a Dunántúlból, hogy akik erre élnek, fölkaphassák a fejüket, s kalapjuk alól büszkén kiszólva, előrebökjenek: — Ottan, ni a hogy... Mert ha a vast és a veszprémi ember hegyként süvegeli a Somlyót — az alföldi megadja a rangot egy kevélyebb halmocskának is. Nyilván az örök emberi vágy, a magasabbra, a felfelé törekvés jegyében, de csak azonképp, hogy egy talpalatnyi megműveletlen rögöt sem hagy rajta, mert mi mással tisztelhetné meg jobban, mint a jó terméssel. Arculatát, jellegzetes vonásait nevében is viseli a település, e kis alföldi tündérzug központja, ahol már nem a térképbeli magaslatokra irányulnak a szemek. Másfajta tisztelet fényei ébredtek a tekintetekben Jánoshalmán: az ember önmagát emeli, s nem a lába alá gyűrt fizikai, hanem a leküldött szellemi meredélyeken. Túlságosan egyszerű és látványos lenne kijelenteni, hogy található egy nagyközség Bácskában, zsíros földekkel és szellőjáratú gyümölcsösökkel övezve, ahol szinte a szárba szökkenő növénnyel együtt a talpukra pattantak évtizedünk új típusú emberei: a vidéki, a falusi szakmunkások. Az idő — persze —biztatta őket, de egyáltalán nem a véletlen. Kezdődött azzal, hogy tízegynéhány esztendeje néhány jánoshalmi termelőszövetkezet olyasfajta társulást hívott létre, amelynek feladata a sertéstenyésztési program megvalósítása volt. A múlt évekkel egyre bővült a működési kör, s mára — amikor túllépték a vállalkozási fokon és szövetkezeti vállalatként tevékenykednek — a szőlő- és gyümölcstermelés, feldolgozás éppen úgy a feladataik közé tartozik, mint az erdőtelepítés, a fafeldolgozás, a fuvarozás, avagy a takarmánygyártás. Annak idején tizenhárman voltak, most 600 név sorakozik a Vállalati listán. Ebből a 600-ból akadnak mérnökök és technikusok is néhányan, de a legtöbben betanított munkások és szakmunkások. Az egyetemet végzettek között is találkoztam olyan mérnökkel, az új sertéshizlalda vezetőjével, aki már a vállalat ösztöndíjával végezte tanulmányait — ebben még semmi rendhagyót nem érezhetni. Attól már inkább megélénkül a képzelet, hogy a sok-sok betanított és szakmunkás néhány kivételtől eltekintve itt helyben, Jánoshalmán szerezte a képesítését. Méghozzá a tsz-ek közötti vállalat saját iskolapadjaiban, saját tanfolyamain. A központi irodaházban átfogó — több éves, sőt, több évtizedes — művelődési terv pontjaival ismerkedhetem. Mivel a hetvenes évek elejére alaposan megnőttek a feladatok, a jobb eredményekhez felkészült, szakmailag fejlettebb gárdára volt szükség. — Utat kellett választanunk. Végzős egyetemistákat toborozni, jó szakembereket máshonnan áthívogatni, vagy... Matos Lőrinc igazgató és Solymosi János személyzeti osztályvezető, aki Szegeden végzett magyartanárként, éppen a jánoshalmi művelődési, szakemberképzési terv megszervezését vállalta fel — ők ketten a másik útra szavaztak. Szakképzett emberekre volt és van szükségük, de mindehhez alapfeltétel a nyolc általános iskola. Az első és a sorsdöntő csatát azért kellett megvívni, hogy tisztes apák és öszbecsavarodott fejű nagyapák irkát és számtankönyvet terítsenek maguk elé, hogy gyerekemberek helyére ereszkedjenek az iskolapadban. A másodikat pedig azért, hogy ezzel se elégedjenek meg, hogy szakmát is válasszanak maguknak. Önmaga döntését teljesítette mindenki: a kényszernek úgysem születhetett volna maradandó eredménye. A dolgozók esti iskoláját Kéleshalmán szervezték meg, a képzést saját szakembereikre bízták. A tanfolyamokon a vállalat mérnökei, technikusai álltak katedrára és ők vizsgáztatták később a sertésgondozó és kertészeti szakmunkásokat. 1974. december 1.