Népszava, 1974. december (102. évfolyam, 281–304. sz.)

1974-12-10 / 288. szám

1 Tudósításunk a szovjet űrtudósok sajtóértekezletéről Sikeres főpróba 1 1 perccel a Szojuz 16 szovjet űrhajó földre szál­ ■­­­lása után Konsztantyin Kusujev processzor, a Szovjet Tudományos Akadémia levelező tagja, a s tervezett Szojuz—Apollo űrutazás szovjet részlegének műszaki igazgatója felhívta az amerikai Houstont és tájékoztatta az előzetes eredményekről kollégáját, dr. Gleen Lannyt, az amerikai részleg műszaki igazga­tóját. Busujev ezután rögtönzött sajtóértekezleten el­mondotta, hogy az űrhajó két pilótája a repülés alatt teljes egészében ellenőrzött minden olyan berendezést és műszert, amelyet a közös kísérlet követelményeinek megfelelően helyeztek el az űrhajóban. Kipróbálták a többi között a tökéletesítő­t életbiztonsági rendsze­reket, a vezérlőművet, az energiaforrásokat, és, ami a legfontosabb, az új összekapcsoló mechanizmust. A szovjet gyakorlatban először­ történt, hogy a ha­jó belsejében a normálisról 520 milliméterre csökken­tették a légnyomást, amire azért volt szükség, hogy a jövő nyári közös kísérlet során megkönnyítsék az űr­hajósok átszállását egyik hajóból a másikba. Busujev kijelentette, hogy a fedélzeti berendezésekre és műsze­rekre semmiféle panasz nem volt. Valamennyi tech­nikai megoldás tökéletesen bevált. Vlagyimir Satalov szovjet űrhajósnak, aki eddig há­romszor repült a világűrben, az a véleménye, hogy a Szojuz 16 két pilótája, Filipcsenko és Rukavisnyikov tökéletesen felkészült a közös repülésre. Ugyanez vo­natkozik a három tartalékos apatra is, amely szintén felkészült a közös program végrehajtására. Satalov mindehhez még hozzáfűzte, hogy Filipcsenko és Ru­kavisnyikov egész idő alatt egyetlen hibát sem vétett, az űrhajóval állandó és megbízható volt a rádiókap­csolat. Alekszej Jeliszejev szovjet űrhajós, az űrutazás irányítója és a leendő közös repülés szovjet vezetője a Szojuz 16 útjával kapcsolatban megjegyezte: A je­lenlegi kísérlet sikerének biztosításában részt vett az összes földi irányító, szolgálat, melyeknek szerepük lesz a jövő évi közös programban is. Kivételt csupán azok a csoportok képeznek, amelyek az amerikai irá­nyítóközponttal tartják majd a kapcsolatot; ezek a jö­vő év elején kezdik meg a végleges felkészülést. Ezek után nyugodtan kijelenthetjük, hogy a távirányító központ, valamint a földi irányító és bemérő komple­xum személyzete felkészült a közös kísérletre. Vlagyimir Szkromjatnyikov, az összekapcsolás kér­déseivel foglalkozó szovjet munkacsoport vezetője el­mondotta, hogy a napokban — a Szojuz 16 repülésével egyidejűleg — a moszkvai űrkutatási intézetben befe­jezték a szovjet, illetve az amerikai űrhajó összekap­csoló berendezéseinek kipróbálását. Az alkatrészeket most rakják konténerekbe, hogy a szereldébe szállít­sák; az aggregátok legközelebb már csak a röpgályán „találkoznak”. A múlt heti orbitális kísérlet során el­lenőrizték­ az új összekapcsoló aggregát ,,csatlakoztat­ható” az űrhajó fedélzeti rendszereihez. Ez a próba is kitűnően sikerült. Végezetül Alekszej Leonov űrpilóta, a Szojuz— Apollo-kísérlet első számú szovjet­ csapatának­ tagja hangsúlyozta: sikeresen teljesítették a Szojuz 16 prog­ramját, amelyet úgy állítottak össze, hogy lejátsszák a közös repülés valamennyi részletét. A beérkezett ada­tok szerint Filipcsenko és Rukavisnyikov nem ütkö­zött semmiféle nehézségbe. Most, Csillagvárosban, az űrhajósokkal még egy­szer részletesen átvizsgáljuk a repülés minden egyes mozzanatát, még egyszer mindent átgondolunk, s ha kell, met?fete, e kor’*®!''’’okat végzünk — mondotta be­fejezésül Alekszej Leonov. A­lek­szej Gorohov, az APN különtudósítója Interkozmosz-tanácskozás Prágában Hétfőn Prágában ünne­pélyes keretek között meg­nyílt a szocialista orszá­gok Interkozmosz elneve­zésű űrkutatási program­jában részt vevő államok képviselőinek évi értekez­lete. A tanácskozás napi­rendjén szerepelnek , az űrkutatás távlati kérdései a következő ötéves idő­szakra vonatkozóan, az Interkozmosz nemzeti szervei és a KGST tudo­mányos-műszaki bizottsá­ga közötti együttműkö­déssel kapcsolatos kérdé­sek, valamint más fontos kérdések. Az ötnapos értekezletet José Altschuler, Kuba képviselője nyitotta meg. A részvevők egyéves idő­szakra megválasztották az Interkozmosz-program új elnökét, Jaroslav Kozes­­nik csehszlovák akadémi­kust, az Interkozmosz­­program csehszlovák bi­zottságának és a Cseh­szlovák Tudományos Aka­démiának elnökét. (MTI) Nemzetközi vasas­­szakszervezeti értekezlet Hétfőn Londonban két­száz küldött részvételével háromnapos nemzetközi fémmunkás-szakszerveze­ti értekezlet és szeminá­rium kezdődött. A brit vasas- és szállító-szak­szervezet által kezdemé­nyezett konferencia, ame­lyen több szocialista or­szág vasasai is részt vesz­nek, a gépkocsigyártó­iparban és más rokon­szakmákban foglalkozta­tott dolgozók munkakö­rülményeinek védelme, közúti közlekedés műsza­ki biztonsága előmozdítá­sának kérdéseit vizsgálja. A szovjet fémmunkások küldöttségét N. Dragunov szakszervezeti elnök ve­zette. (MTI) Megnyílt a közös piaci csúcsértekezlet Hétfőn Párizsban meg­nyílt az Európai Gazda­sági Közösség csúcsérte­kezlete. Giscard d’Estaing francia elnök a külügy­minisztériumban látta vendégül nyolc kollégá­ját, akik külügyminiszte­reik kíséretében a palota óraszalonjában foglaltak helyet első plenáris ülé­sükre NÉPSZAVA Diplomáciai aktivitás a Közel-Keleten Asszad szíriai elnök va­sárnap Damaszkuszban fogadta Jasszer Arafatot, a Palesztinai Felszabadí­­tási Szervezet végrehajtó bizottságának elnökét. December utolsó heté­ben Kairóban, az Arab Liga székházában tartják meg Egyiptom, Szíria, Jordánia és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet négyes értekezletét — je­lenti az Al Ahram. A ta­nácskozáson a három arab ország külügyminisz­tere és a PFSZ politikai osztályának vezetője vesz részt A közel­jövőben hár­mas csúcsértekezleten ta­lálkozik Szadat egyipto­mi, Kadhafi líbiai és Ki­meri szudáni elnök. A csúcstalálkozót megelőző­en előkészítő tanácskozást tartanak a három ország külügyminiszterei. A hármas csúcs Nimeri szudáni elnök közvetítő tevékenységének köszön­hető, és elsődleges célja a múlt év ősze óta meg­romlott egyiptomi—líbiai viszony normalizálása. Gerald Ford elnök hét­főn, Kissinger külügymi­niszter társaságában, fo­gadta fehér házi hivatalá­ban Jigal Allón izraeli miniszterelnökhelyettest és külügyminisztert, aki vasárnap érkezett az amerikai fővárosba. A fe­hér házi megbeszélés előtt és után Kissinger tárgyalt izraeli kollégájával, felté­telezések szerint az idén januárban létrejött egyip­tomi—izraeli csapatszét­választási egyezmény „második fázisának” es­hetőségéről. (MTI, Reuter) Magyar küldöttségek külföldi látogatásai Huszár Istvánnak, a Mi­nisztertanács elnökhelyet­tesének vezetésével va­sárnap magyar kormány­­küldöttség érkezett Ha­vannába, a kubai—ma­gyar gazdasági és műsza­ki-tudományos együttmű­ködési bizottság hétfőn kezdődő IV. ülésszakára. Wlodzimierz Berutowicz lengyel igazságügyminisz­ter meghívására hétfőn Varsóba érkezett dr. Ko­rom Mihály igazságügy­miniszter és az általa ve­zetett magyar igazságügyi küldöttség. Hétfőn Sarlós István­nak, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa főtitká­rának, az MSZMP KB tagjának vezetésével Szó­fiába érkezett a Hazafias Népfront küldöttsége. Dr. Molnár Ferenc kul­turális államtitkár veze­tésével hétfőn magyar küldöttség érkezett Moszk­vába, hogy részt vegyen a magyar—szovjet kormány­közi kulturális együttmű­ködési bizottság XI. ülés­szakának munkájában. (MTI) Denktas nyilatkozata Makariosz javaslatairól Rauf Denktas, a Ciprusi Köztársaság alelnöke, a török közösség vezetője vasárnap sajtókonferen­cián ismertette a sziget jövőjére vonatkozó elkép­zeléseket, s egyben kifej­tette véleményét azokról a javaslatokról, amelye­ket a szigetre szombaton visszatért Makariosz el­nök megérkezése után in­dítványozott. Denktas mindenekelőtt leszögezte, hogy a török közösség a politikai prob­lémák megtárgyalásának előfeltételéül a lakosság földrajzi elhelyezkedésén alapuló föderációjának el­fogadását szabja. Kijelen­tette, hogy bár nem kí­vánja a szigetország ket­téosztását, de ragasz­kodik ahhoz, hogy a szö­vetségi rendszerben a tö­rök és a görög közösségek autonómiát kapjanak, me­lyet a két „anyaország” szavatolna. Az ily módon létrejött föderációnak el nem kötelezett külpoliti­kát kellene folytatnia — mondotta Denktas. Denk­tas kijelentette, hogy Ma­kariosz érsekkel ezentúl csak mint a görög közös­ség vezetőjével, és nem mint a sziget elnökével hajlandó tárgyalni. Makariosz ciprusi elnök hétfőn fogadta a diplomá­ciai testület tagjait abból az alkalomból, hogy újra átvette elnöki hivatalát. Megerősítette előttük, hogy erőfeszítései legjavát a ciprusi probléma békés rendezésére kívánja for­dítani, arra, hogy vala­mennyi ciprusi — görö­gök és törökök egyaránt — együtt és békében él­hessen és dolgozhasson. Az elnök megkezdte személyes tájékozódását a szigeten kialakult hely­­zetről. Először a Larnaca melletti görög menekült­­tábort kereste fel. (TASZSZ) Megalakult az új japán kormány Hétfőn testületileg le­mondott a Tanaka-kor­­mány. Ezt követően ösz­­szehívták a parlament rendkívüli ülését, s ezen Miki Takeót, a hatalmon levő Liberális Demokra­ta Párt új elnökét válasz­tották meg miniszterel­nökké. A parlament mindkét házában megtar­tott szavazás során a kon­zervatív többség Miki Ta­­keóra, az ellenzéki pártok képviselői pedig saját kü­lön jelöltjeikre adták sza­vazatukat. Az újonnan megválasztott miniszter­­elnök azonnal megkezdte a kormányalakítási tár­gyalásait, és kinevezte a konzervatív párt új veze­tőit. Az LDP főtitkára Nakaszone Jaszuhiro volt külkereskedelmi és ipar­ügyi miniszter lett. A kormányalakítási tár­gyalások kisebb zökkenők után viszonylag gyorsan befejeződtek és az esti órákban már közzé is tet­ték Tokióban a Miroi-kor­­mány névsorát. Ebből ki­derült, hogy a legfonto­sabb posztokat a Miki Ta­­keo, az Ohira Maszajosi, valamint a Fukuda Takeo vezette konzervatív frak­ciók kapták. (MTI) Sztrájkok Kínában K. Szmirnov, az APN szovjet sajtóügynökség külpolitikai hírmagyará­zója, a jelenlegi kínai helyzetet elemző cikké­ben többek között ezeket írja: A hongkongi, majd azt követően a nyugat-euró­pai sajtó jelentette, hogy az utóbbi hónapokban Hunan, Hopej, Csianghszi, Csiangszu, Kanszu, Csing­­haj, Szecsuan és Jünnan tartományokban, vala­mint Hunghszia-Huoi autonóm körzetben nagy­szabású vasutassztrájkok folynak. Lényegében egész Dél- és Közép-Kí­­náról van szó, ahol a maoista politikával kü­lönböző csoportok már egy ideje elégedetlenek. Ugyancsak a menekül­tek mondták el, hogy Pe­king a dél-kínai vasutas­­sztrájkok részvevőivel szemben nem meri fel­használni a katonai ala­kulatokat, mert a kato­nák ezekből a tartomá­nyokból származnak. Ehe­lyett északról dob át ka­tonai egysé­geket. (APN) További szovjet segítség a VDK-nak Moszkvában befejeződ­tek a tárgyalások a Szov­jetunió és a VDK gazda­sági kormányküldöttségei között. A tárgyalásokon véleményt cseréltek a két ország gazdasági együtt­működése fejlesztésének kérdéseiről és megállapo­dásokat írtak alá, ame­lyeknek értelmében a Szovjetunió további gaz­dasági és műszaki segít­séget nyújt a VDK-nak. A dél-vietnami ideigle­nes forradalmi kormány gazdasági küldöttsége Nguyen Van Nieu állam­­miniszter vezetésével hét­főn Moszkvába érkezett. (TASZSZ) NATO Az Euro-csoport idője A NATO miniszteri ta­nácsülése bevezetőjeként hétfőn Brüsszelben össze­ült az Észak-Atlanti Szö­vetség úgynevezett Euro­­csoportja Jakob Foster­­voll norvég hadügymi­niszter elnökletével. Az Euro-csoport a tagállamok egy részének nemhivata­los jellegű tanácskozó tes­tületé, amely főként a fegyverkezési politikával, a katonai költségvetéssel, a katonai feladatokkal foglalkozik. Az európai tagállamok közül nem vesz részt a testületben Franciaország, Portugá­lia és Izland. Görögor­szág, amely hivatalosan ugyan kivált a NATO in­tegrált katonai szerveze­téből, továbbra is tagja az Euro-csoportnak. (MTI) Zavargások Malaysiában Vasárnap 12 000 rendőrt és katonát vetettek be Malaysia fővárosában, Kuala Lumpurban azok ellen az egyetemi hallga­tók ellen, akik hetek óta tüntetnek a gyorsan duz­zadó infláció és a kor­mány erélytelen gazda­ságpolitikai intézkedései miatt. Ghazali Bin Safie ma­­laysiai belügyminiszter vasárnap közölte, hogy le­tartóztatták a diákok tíz vezetőjét. (AFP) NEMZETKÖZI J­IJHÍÍEEK • A dél-ázsiai országok közleménye megelégedés­sel fogadta a hírt, hogy India és Pakisztán kor­mánya vasárnap hivatalo­san feloldotta a két or­szág közötti kereskedelmi embargót, amelyet 1965- ben egy fegyveres konf­liktus következtében ve­zettek be egymással szem­ben. ♦ A moszkvai Politikai Irodalmi Kiadó gondozá­sában megjelent a novem­ber 23—24-én Vlagyivosz­tokban megtartott szov­jet—amerikai csúcstalál­kozó dokumentumainak és egyéb anyagainak gyűjte­ménye 197­4. december 10. Görögország - köztársaságA­ z ismét szavazóurnákhoz járult görög nép döntötte véglegesen eltemette a monarchiát. A megszámolt­­ szavazatoknak majd 70 százaléka a köztársasági államforma mellett foglalt állást, és a nép lelkesen és a hetvennégyes esztendőben már többször tapasztalt lelkesedéssel és elégedettséggel — ünnepelte a győzel­met. Athénban a tüntetők „királyság” feliratú kopor­sót vittek a vállukon, és a szavazási kampányban nyíl­tan antiroyalista propagandát folytató pártvezetők nyilatkozatokban vonták meg az újabb események mérlegét. A baloldal bízott a győzelemben , és ismét meg i­s találta az utat a legkülönbözőbb királyellenes rétegek­hez, csoportokhoz. A Görög Kommunista Párt még jobboldali politikusokkal is tárgyalt; közvetlenül a parlamenti választások után került sor a párt képvi­selői és Kz­­ellópulosz volt miniszterelnök megbeszé­lésére, ahol az antimonarchista nemzeti egység megte­remtését, vitatták meg. A királyság ugyanis nemcsak a baloldal számára elfogadhatatlan. Konstantin főszereplője volt a hatva­nas évek folyamán a különböző palotapuccsoknak, amelyek segítségével saját hatalma erősítését akarta elérni, egyengetve az utat önmaga diktátori szerepe előtt. Konstantin uralma idején szinte menetrendsze­rűen bukta­k a görög kormányok, köztük a jelenlegi miniszterelnöké, Karamanliszé is, valamint a „nagy Papandreu”-é, aki a görög történelemben eddig létre­jött legnagyobb parlamenti többség birtokában kor­mányozhatott volna. A polgári erők, pártok, tömörü­lések, személyiségek sem hihettek tehát Konstantin demokratikus fogadkozásainak, hiszen közismert, hogy a volt uralkodó sok más egyéb között felelős a demokráciát megbuktató ezredesi puccs sikeréért is —­ hiszen szűkebb katonai környezetével maga is állam­csínyre készült 1967 tavaszán. Jóllehet, Karamanlisz kormányfő, a hatalmon le­vő Nea Demokratia vezetője előkelően tartózkodott minden nyílt kötelezettségvállalástól, állásfoglalástól, továbbra is megőrizte fenséges tartózkodását —s a­ többi polgári erők és a baloldali pártok felvilágosító munkája elegendő volt a sikerhez. Pedig a királypár­tiak nem nélkülözték a segítséget, főleg külföldi anya­gi támogatásban bővelkedhettek.. A volt királyné szár­mazása a skandináv királyságok rokonszenvét bizto­síthatta, és jött a pénz más, a monarchiák világszerte tapasztalható ,,ritkulása” miatt aggodalmaskodó ural­kodóktól, császárságoktól, királyságoktól és sejkségek­től is De hiába volt minden, hiába kapott szinte min­den görög család ingyen abból a külföldi pénzen gyor­san gyártott hanglemezből is, amelyen az énekes — állítólag a nemzet nevében — így fohászkodott: „Ó, jöjj vissza király. ’ A görög népet, vasárnapi döntésében a monar­­chista propagandánál határozottabban befolyásolták szomorú történelmi tapasztalatai, amelyek voltakép­pen mind összefüggtek a­­ királysággal. Krajczár Imre Gromiko és Macovescu tárgyalásai Moszkvában Hétfőn Moszkvában Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter tárgyalt George Macovescu román külügyminiszterrel. A tárgyalásról kiadott közlemény szerint a kül­ügyminiszterek a két or­szág közötti sokoldalú együttműködés további fejlesztéséről cseréltek véleményt. Hangoztatták, hogy a szovjet—román kapcsolatok további ered­ményes fejlesztése meg­felel a két ország népe alapvető érdekeinek, elő­mozdítja a szocializmus és a kommunizmus épí­tése feladatának megol­dását, a szocialista közös­ség erejének megszilárdí­tását. A két külügyminiszter megvitatott néhány, köl­csönös érdeklődésre szá­­mottartó időszerű nem­zetközi problémát, külö­nös figyelmet fordítva az európai biztonsági érte­kezlet mielőbbi befejezé­sével összefüggő kérdé­sekre. A tárgyalások baráti és elvtársi légkörben zajlot­tak le. Gromiko ezután vacso­rán látta vendégül román kollégáját. Munkaülések az európai biztonsági konferencián Hétfőn ismét mintegy tíz témakörben folytak Genfben az európai biz­tonsági és együttműködé­si értekezlet hivatalos és nemhivatalos megbeszélé­sei. A gazdasági bizott­ságon és albizottságain kívül ülésezett a konfe­rencia jövő év februárjá­ig terjedő munkarendjét kidolgozó albizottság, az erőszak kizárásával és az államok közötti viták bé­kés rendezésével foglal­kozó munkacsoport. Eb­ben a témakörben ugyan­úgy inkább kötetlen meg­beszélések folytak, mint a turizmus kérdésében vagy az újságírók és az újságírószövetségek nem­zetközi kancsolatai kér­désében. (MTI) Befejeződött a prágai békeértekezlet A nemzeti békemozgal­mak képviselőinek prágai értekezlete hétfői, utolsó napján plenáris ülésen tanácskozott. A vita eredményeit Re­mes Chandra, a BVT fő­titkára összegezte. A plenáris ülés elfogad­ta a jövő évre szóló akció­­programot, kiegészítve azt az egyes szekciók javas­lataival. A prágai békeértekezle­­ten határozatokat fogad­tak el, s ezekben a tanács­kozás részvevői világmé­retű szolidaritásra szólíta­nak fel Latin-Amerika né­peivel, küzdelemre a bolí­viai fasiszta diktatúra el­len, szolidaritásukról biz­tosítják a perui kormány haladó intézkedéseit. ­ Egy izraeli bíróság terroristáknak nyújtott segítség vádjával hétfőn 12 évi börtönbüntetésre ítélte Hilarion Capuccit, Jeruzsálem görögkatoli­kus érsekét

Next