Népszava, 1975. február (103. évfolyam, 27–50. sz.)

1975-02-04 / 29. szám

4 KEDDI MOZAIK TANÁCSI KÖLTSÉGVETÉS: 33,1 MILLIÁRD FORINT A tanácsok 1975-ös költségvetési előirányzata 10,3 százalékkal haladja meg a tavalyit, s eléri a 33,1 mil­liárd forintot. A fejlesztési célokat 22,8 milliárd fo­rint szolgálja, 5 százalékkal több, mint tavaly. Az ál­lami hozzájárulás és a hitel tetemes hányadát — 11,8 milliárd forintot — a tanácsi célcsoportos lakásépí­tésre költik. Várhatóan ebből 32 ezer tanácsi lakás kerül tető alá. Budapest és több megyei város 1 mil­liárd 360 millió forint külön állami hozzájárulást ka­pott a lakásépítéshez, ebből 1975-ben 650 millió forint használható fel. A tömegközlekedés javítására a taná­csok fejlesztési alapjából az idén 366 millió forint jut, a közlekedési vállalatok pedig közvetlenül 371 milliós támogatást kapnak. PÁLYAFELÚJÍTÁSOK a fővárosban A fővárosban összesen 755 kilométer hosszú köz­úti és nagyvasúti pálya fenntartásáról gondoskodik a BKV. A sínek forgalombiztos állapotban tartása mel­lett a vállalat végzi a szükséges felújításokat, valamint a közlekedésfejlesztéssel kapcsolatos villamosvágány­építéseket is. Nagy­ gond, hogy a sínek az utóbbi esz­tendőkben a fokozott megterhelés miatt rendkívül gyorsan elhasználódtak. Ez az oka többek között an­nak, hogy a villamosvágányok korszerűsítése ellené­re sok helyütt, összességében több mint 16 kilométer hosszúságban, úgynevezett „lassújelek” korlátozzák a sárga szerelvények sebességét. A pályatesteket, ahol lehet, a vállalat előre gyártott, tömbsínes nagypanellel újítja fel. A fővárosban az ilyen „rugalmas” útpálya hossza ma már eléri a 10 kilométert. Az idén 15 kilo­méter hosszú vágányt korszerűsítenek ily módon.­­ Tovább javulnak a szakmunkásképzés felté­telei Kecskeméten. Ko­rábban a 607-es ipari ta­nuló intézet költözött kor­szerű épületbe, most pe­dig a 623-as Szakmunkás­­képző Iskola kap a köve­telményeknek mindenben megfelelő új otthont. — Megalakult a magyar orvosírók köre. Az Orvos­­történeti Társaság kereté­ben működő kör tagjai azok a hazai orvosok, akik hivatásuk mellett irodal­mi és képzőművészeti te­vékenységet folytatnak. A kör elnökévé dr. Hankiss Jánost, a szombathelyi Markusovszky Kórház I. sz. belgyógyászatának fő­orvosát választották. — Ötvenhárom közúti közlekedési baleset történt a hét végén az országban. Hárman életüket vesztet­ték, huszonhárman súlyo­san, huszonheten pedig könnyebben megsérültek. — Lezuhant a Fülöp-szi­­geti légitársaság egyik kétmotoros utasszállító re­pülőgépe hétfő reggel 5 kilométerre Manila repü­lőterétől. A fedélzeten volt 32 személy közül, az első jelentések szerint, csupán egy élte túl a szerencsét­lenséget.­­ Zátonyra futott a Moldva folyón, Prága központjában a Solidarita nevű 90 tonnás kiránduló­hajó, amelyet mindeddig nem sikerült kiszabadítani fogságából. 1375. FEBRUÁR 4., KEDD. A Nap kel 7 óra 7 perckor, nyugszik 16 óra 49 perckor. nevű kedves olvasóinkat . Századunk legmele­gebb januárja volt az idei Lengyelországban. Varsó­ban például plusz 3,1 fok volt a havi átlaghőmér­séklet, 0,4 fokkal megha­ladva az eddigi rekordot. Az NDK-ban pedig 1893 óta volt az idei a legmele­­gebb január. Az átlagos hőmérséklet 4,8 fok volt.­­ Szorgos tavaszvárás. Szeged kertváros negye­deiben: Mihálytelken, Al­sóvároson, Újszegeden, ezen kívül Domaszék és Mórahalom községekben szorgos munkával készü­lődnek a kitavaszodásra. A házi kertekben vetik a piros retek magját.­­ Keltetik a kacsatojá­sokat. A Balatoni Halgaz­daság balatonlellei kelte­tőjében három keltetőgép­ben több mint 20 ezer ka­csatojást helyeztek el. Február végén látnak nap­világot az első kis szár­nyasok, amelyek előneve­lés után kerülnek a halas­tavakra. — A komplex vízminő­ség-szabályozási rendsze­rek nemzetközi tapaszta­latairól, a korszerű szabá­lyozás különböző modell­jeinek megtervezéséről és alkalmazásáról kezdődött hétfőn ötnapos nemzet­közi szimpozion a Gellért­­szállóban. — Budapest — Varsó­ban. A magyar főváros felszabadulásának har­­mincesztendős évforduló­jától, február 13-tól Var­sóban a Budapesti Törté­neti Múzeum rendezésé­ben bemutatják „A buda­pesti tájak, utcák, embe­rek” című kiállítást a Bu­dapesti Művészeti Napok keretében.­­ A 25. jubileumi zár­számadó közgyűlés soro­zatát kezdte meg hétfőn a rákócziújfalui üzemegy­ségében a Munka Vörös Zászló Érdemrenddel ki­tüntetett mezőhéki Tán­csics Tsz. A fejlett terme­lési technológiát bátran alkalmazó tsz a jubileum­ra 308 millió forintra nö­velte közös vagyonát. — A Komárom megyei Tanács elhatározta, hogy megfelelő tervszerű össze­fogással az idén 200 lakás­sal építenek fel többet az eredeti programon fe­lül. Az elképzelések sze­rint márciusban már hoz­zálátnak a terven felüli új otthonok építéséhez. — Tigris a repülőgépen. A Pan American légitár­saság egyik New Yorkban veszteglő teherszállító re­pülőgépének csomagteré­ben kiszabadult egy tigris. A startot elhalasztva egy közeli állatkertből szakér­tőt hívattak, hogy­ altató injekcióval tegye ártal­matlanná a fenevadat.­ — Megcsúszott személy­­gépkocsijával az M­7-es autópályán Petrovic Djotl­­je 37 éves jugoszláv ál­lampolgár és az autópálya melletti árokba borult. A szerencsétlenség követ­keztében az utasok közül Jovanovic Drágán 9 hó­napos gyermek olyan sú­lyosan megsérült, hogy kórházba szállítás után meghalt, egy személy élet­­veszélyes, egy személy sú­lyos, három pedig köny­­nyű sérüléseket szenve­dett. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a személygépkocsit, amely­nek valamennyi utasa ju­goszláv állampolgár, Pet­rovic Djodje nem az út­viszonyoknak megfelelő el­­őséggel, figyelmetle­nül vezette. — A portugáliai Évorá­ban megnyílt az ország első népi színháza. A tár­sulat „Szeptember 29-re virradóra” című műsorá­val mutatkozott be. An­nak az­­1974. szeptember 28-i emlékezetes napnak az eseményeit vitték szín­padra, amelyen a portugál nép — demokratikus szer­vezetei révén — meghiú­sította a jobboldali, szél­sőjobboldali erők által szervezett ellenforradalmi államcsínykísérletet. A bemutató előadás nagy sikert aratott. — Tanfolyamsorozat kezdődött hétfőn a Vépi Mezőgazdasági Szakmun­kásképző és Munkásto­­vábbképző Intézetben a szekszárdi iparszerű ku­koricatermesztési rend­szerhez tartozó gazdaságok dolgozói, szakemberei ré­szére. — Baranya megye né­pesedési helyzetét a kö­zelmúltban ideiglenes bi­zottság vizsgálta. Megálla­pították, hogy 1974—1975- ben körülbelül háromezer gyermekkel több született, illetve születik, mint ko­rábban számítani lehetett 1974-ben a csecsemőhalá­lozást sikerült háttérbe szorítani és a koraszülé­sek száma is alig rosszabb, az országos átlagnál. — Új lakások Kapos­várnak. Befejeződött Ka­posvárott a kalinyini vá­rosrészben az utolsó 436 lakás összeszerelése. A Somogy megyei Építőipari Vállalat dolgozói meg­kezdték egy új lakótelep előkészítő munkáit. — Énekes hattyút láttak a Csongrád megyei Balás­­tya község határában. A nálunk ritkán megjelenő madárvendég hófehér tol­lazatú, körülbelül 8—10 kiló súlyú. Költő hazája Skóciától Skandinávián keresztül Szibériáig ter­jed. Elnevezését különös „trombitáló” hangja után kapta. — Madárirtás az USA- ban. Mintegy 13 millió fe­kete rigó és seregély ki­irtását tervezi a jövő hét­re az amerikai hadsereg. A falánk madarak több katonai támaszpont kör­nyékét megszállták, el­pusztítják a vetést és fer­tőzésveszélyt jelentenek.­­ Letartóztatott tizen­két török állampolgárt vasárnap a dán rendőrség Koppenhága mellett, mert kábítószert csempésztek az országba. Másfél kiló mor­fiumot koboztak el tőlük. — A Katona József Színház közli, hogy a szín­házban­ február 6-án Play Strindberg helyett A ked­ves hazugot játsszák- Szeretettel köszöntjük névnapjukon ccgel HAVAZÁS, SÍKOS UTAK A Brit-szigetektől Dél- Skandinávián­­ át, egé­szen az Ural hegységig nagy kiterjedésű,­­ ma­­gas nyomású légköri képződmény helyezke­dik el. Ennek keleti ol­dalán északi, északkeleti széllel hideg levegő áramlik szárazföldünk belseje felé. Vonulása során Közép-Európában és a Fekete-tenger tér­ségében többfelé hava­zást, az Adriai-tenger környékén esőt, megerő­­södő szelet és jelentős lehűlést okoz. A követ­kező 36 óra folyamán a Kárpát-medencét foko­zatosan kitölti az észak­kelet felől áramló hideg levegő és így télies lesz az idő. Várható időjárás kedd estig: időnként felszaka­dozó felhőzet, sokfelé is­métlődő havazás, hózá­por, helyenként havas eső. Többfelé élénk, időnként erős, viharos lökésekkel kísért északi, északkeleti szél. Az utak síkosak lesznek. Legma­gasabb nappali hőmér­séklet 0 fok körül. A Duna Budapestnél 422 centiméter. Özv. Démán Lajosné, a párt és munkásmozga­lom régi harcosa, a Szo­cialista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje, el­hunyt. Temetése feb­ruár 6-án, csütörtökön 15 órakor a Rákoske­resztúri temetőben (Koz­ma u. 6.) lesz. AUTÓBUSZ ÉS TEHERGÉPKOCSI ÖSSZEÜTKÖZÉSE: 12 SEBESÜLT Hétfőn, a kora reggeli órákban Törökbálint köz­ségben Vakán Béla 35 éves gépkocsivezető, budapesti lakos tehergépkocsival egy álló személygépkocsit akart kikerülni, áttért a menetirány szerint bal oldalra­ és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő Volán-autóbusszal. Az összeütközés következtében a tehergépkocsi vezetője és az autóbusz utasai közül 11 fő megsérült, közülük ketten súlyosan. A baleset oka: Vakán Béla járművét nem az útviszonyoknak megfe­lelő sebességgel vezette. A rendőrség a vezetői enge­délyét bevonta, s az eljárást megindította ellene. NÉPSZAVA ­ Évfordulók V_A VADAS MÁRTON tisztviselő, a kommunista mozgalom mártírja születésé­nek 75. évfordulója. MANNINGER REZSŐ állatorvos, kétszeres Kossuth­­díjas, egyetemi tanár, az Akadémia volt alelnöke 5 esz­tendeje halt meg. BALASSA IMRE író, zenekritikus és publicis­ta, az Operaház dramaturgja 1 éve halt meg. MIKOLAJ REJ lengyel költő, a lengyel iro­dalom „atyja” születésének 470. évfordulója. Operaház: Hovanscsina (Jev­­genyij Nyeszterenko­­v. H. b. 5. ea., 7). — Erkel Színház: Az MRT Szimf. Zenekara (Téli b. A/L—A II., fél 8). — Nemzeti Színház: VII. Ger­gely (Ifj. b. VH. s. 3. ea., 7). Madách Színház: Brassbound kapitány (7). — Madách Ka­mara Színház: Hedda Gabler (J./l. b., 7). — Vígszínház: Bolha a fülbe (7). — Pesti Színház: Egy őrült naplója (7). — József Attila Színház: A makrancos hölgy (7). — Operettszínház: West Side story (L. b. 1. ea., 7). — Vidám Színpad: Mesebeszéd (fél 8). — Mikroszkóp Szín­pad: A versenyló halála (7). Thália Színház: Gandhi (7). Bp-i Gyermekszínház: Marczi­­bányi tér: Csudakarikás (du. 3). — Bábszínház: Hamupipő­­ke (de. 10). Az elvarázsolt (du. 3). — Kamara Varieté: Pesti esti műsor (fél 6 és 8). Zeneakadémia: Virágh Endre orgonaestje (Orgonaestek 3., fél 6 és este 8). KOSSUTH RADIO 8.22 Operettkettősök 8.40 Harsan a kürtszó 9.15 Népdalok 10.03 Iskolarádió 10.35 Dohnányi: A tenor. Vígopera 11.51 Keringők 12.35 Melódiákoktól 14.02 Édes anyanyelvünk 14.12 Alice Csodaországban. Mesejáték 14.49 Éneklő ifjúság 15.10 Rádióiskola 16.05 Elhangzott. .. 16.28 Új felvételeinkből 17.05 A hamu alatt. Ism. ( műsorkok ) 3. MŰSOR 18.10 Iskolarádió 18.23 HANGFELVÉTELEK . 19.25 Zenei panoráma 19.52 BOLEYN ANNA. Részf. 20.36 Külföldi tudósoké a szó 20.51 Magnósok, figyelem ! 21.36 NICANOR ZABALETA HARMAZIK 22.02 EURÓPAI NEMZETEK ZENÉJE, XXI. JUGOSZLÁVIA TELEVÍZIÓ 8.05—12.20 ITV 13.35—17.45 ITV 17.48 Hírek 17.55 Az Alacsony­ Beszkidek.­ 18.15 Mi és a nagyvilág, IL 18.45 Játék a betűkkel 19.15 Mese , 19.30 Tv-híradó , 20.00 Gép Indul... Jalta. 20.25 Tamási Áron: Csalóka szivárvány. Drámai színjáték 3 felv­ban a Madách Kamara Szín­házból, felv-ről 22.25 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00 összeállítás Harangozó Gyula koreográfiáiból. Színes 20.55 Tv-híradó 2. 21.15 Egy nap fiaim életéből. Szovjet film POZSONYI TV 17.00 Bratislava! esti műsor 17.15 Ifjúsági magazin 17.55 Csehszlovákia— Finnország jégkorong­­mérk. A szünetben: Esti mese 20.20 Tv-híradó 21.00 A mi hazánk 21.45 Kamarazene 17.30 17.40 17.55 18.30 19.35 20.25 21.30 21.50 22.30 23.30 8.05 9.50 10.00 12.00 13.03 14.00 18.10 18.35 19.00 19.25 19.40 20.28 21.42 22.12 22.41 23.15 Vujicsics Tihamér: Csángó lakodalmas Hol járt, mit csinált? Slágermúzeum A Szabó család Henryk Szeryng zenekari hegedűestje Szerelmem, csonttörő élet. Nagy László versei Adottágok, lehetőségek Joe Carr zongorázik A dzsessz világa Nóták PETŐFI RADIO Zenekari muzsika Kritikusok fóruma A zene hullámhosszán Prokofjev, Szkrjabin és Sosztak­vvics műveiből Párbeszéd magunkról. Üzemi demokrácia? önkormányzati brigád! A New York-i Pro Mu­­sica ének- és hangszer­együttes felvételeiből Zenés délután A fogyasztás két világa, III. A megvásárolt vásárló Éneklő világ. Egyiptom dalaiból,­­ Régi magyar dalok Tudásunkat a világnak... India fölszárítj­a könnyeit Operettdalok Rendezte: Barlay Gusztáv. A gépírók Zenekritikusok hanglemezekről Szabad szél. Részi: Kurtág György műveiből XVIII. századi operákból 1975. február 4. ^4hi­d i C­ORVIN «■Hj* I f r.NAU»' A TELI VÁSÁRON A CORVINBAN Női krümmer IV rugós A modern lakások nélkülözhetetlen tartozéka! Kis helyen elfér! Falhoz rögzíthető, tetszés szerint kihúzható és használat után dobozába visszaengedhető. Teljes hossza: 4 méter. Fogyasztói ára: 155 forint. Magánvásárlók és közületek beszerezhetik a ./ 3. sz. boltban­ . (6­ Budapest VIII., Mária utca 32, iSElais 8. számú boltban: Budapest VIII., Baross utca 47. Viszonteladók megrendelhetik a VASÉRT háztartási és tömegcikk főosztályán, Budapest V., Pesti Barnabás utca 4. TELEFON: 188—968. Va MB BJ­M JÓKAI MÓR REGÉNYE NYOMÁN * * * IRTA! . ŰR HORVÁTH TIBOR * RAJZOLTA • FAZEKAS ATTILA Az A DERÉK EMBER MÉG MINDIG BÖRTÖNBEN VAN. - EZ fELHÁBORÍTÓ! VÉGEZETÜL EGY FOLYAMODVÁNY, X FELSÉG, A SZENTENDRE! JOBBÁGYOK­TÓL, Ráby mátyás szabadom BOCSÁTÁSA TÁRGYÁBAN. i eEVESZ/A bilincseimet?M/Art?! Csendesebben,­­ uram! Nem veszem le, hián­y meglazítom.­­ A Császár nyomban leiratot küld a helytartósági elnöknek. A LEGNAGYOBB HARAGJÁT TUDATJA VELE, ÉS MEGPARANCSOLJA, HOGY JIÁBYT NYOMBAN BOCSÁSSÁK SZAB­ADON. AZ EREDMÉNY...

Next