Népszava, 1975. február (103. évfolyam, 27–50. sz.)
1975-02-12 / 36. szám
4 KEVÉS FELHŐ, SZÁRAZ IDŐ A szárazföldünk középső része felett napok óta fennálló magas nyomású képződmény az elmúlt 24 óra folyamán fokozatosan gyengült, és délkelet felé helyeződött át. Kedd reggel az Alpok és a Kárpátok környékén, valamint a Balkán- félszigeten még általában kevés volt a felhő, helyenként köd képződött. Nap közben párás, csendes, száraz volt az idő. Európa nyugati partvidékén az óceáni léghullámok hatására , szórványosan esik az i: eső, az évszakhoz képest , enyhe az időjárás. Észak- Európában, valamint a Szovjetunió európai területének nagy részén a sarkvidéki hideg levegő sokfelé havazást, hózáport, néhány helyen hófúvást okoz. A következő 36 óra folyamán még nagyobb változás , nem várható, párás, helyenként ködös lesz az idő. Várható időjárás szer Elhunyt Piroska Károly, a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje 68 éves korában. Temetése 14-én 15 órakor a kispesti új temetőben lesz. ELLOPTÁK A KAZÁNT Az egyik belvárosi házban kazánszerelési munkát végzett a 33 éves Kozma Tamás, a 33 éves Varga Mátyás és három társuk, köztük két fiatalkorú. A munka során a használhatatlan kazántesteket leszerelték és újakkal cserélték ki. Varga megkérte Kozmát, hogy lomtalanító brigádja tagjaival a leszerelt kazántesteket hordják át a másik helyiségbe, bár ez nem tartozott feladatkörükbe. Ellenszolgáltatásként felajánlotta, hogy a kazántestek egy részét törjék össze, értékesítsék és a pénzt egymás között osszák szét. Kozma az ajánlatot elfogadta és a brigád tagjaival is elfogadtatta. A Központi Kerületi Bíróság Kozma Tamást és Varga Mátyást hat—hat hónapi szabadságvesztésre, három társukat pedig 2500—3000 forint pénzbüntetésre ítélte, és egyetemlegesen kötelezte őket az okozott kár megtérítésére. NÉPSZAVA SZERDAI MOZAIK 1875. FEBRUÁR 12., SZERDA. A Nap kel 6 óra 50 perckor, nyugszik 17 óra 2 perckor. . Szeretettel köszöntjük névnapjukon Álimímda estig: kevés felhő, párás, száraz idő, csapadék nélkül. Időnkénti megélénkülő déli szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 —8 fok között, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül. 5 A Duna Budapestnél 130 centiméter. — A bubópestis járványnak az utóbbi három hét során Tananarivében, Madagaszkár fővárosában 9 halálos áldozata volt További húsz pestises beteg pedig orvosi kezelés alatt áll. — Újabb létesítményekkel gazdagodik az idén Székesfehérvár. Három lakótelepen összesen 1160 család költözhet új, korszerű otthonba. Folytatják a közművesítést. A vízvezetékhálózat további kiépítésére 2,4 millió forintot költenek. 2,8 millió forintos költséggel új utakat, járdákat építenek. — Új öntödét helyeztek üzembe a felső-sziléziai Bielsko-Bialenben. A gyár a Polski FIAT 126 típusú kisautókhoz készít majd motorblokkokat és hengerfejeket. — Műteremlakások Miskolcon. Nyolc lakás építését kezdték meg kedden a fél évszázados miskolci művésztelepen. A sorházszerűen épülő, egyenként háromszobás, műtermes lakásokba a tervek szerint jövő évben költözhetnek be a lakók. JUBILÁL A KISMOTOR ÉS GÉPGYÁR A közel 3000 dolgozót foglalkoztató Kismotor és Gépgyár a hazai nagyvállalatok egyik legjelentősebb „kiszolgálója”. Több mint 300 gyárral rendszeresen együttműködnek. Az ötvenéves vállalat nagy felfutása összefügg a dieselesítéssel és a közúti járműfejlesztési programmal. A gyár a negyedik ötéves terv első négy évében 57,5 százalékkal növelte termelését. A vállalat legfontosabb termékcsoportjai az Ottó- és a Diesel-rendszerű motorok, az áramfejlesztő és szivattyús gépek, a motorszerelvények, a közúti járművek légfékrendszeréhez szükséges sűrítők és fékszerelvények, valamint a járműkarosszéria felszerelési cikkek. A termékeket korszerű technológiával állítják elő, néhányat közülük licenc alapján gyártanak, míg a légtériszerelvények a gyár saját konstrukciói. Exportjuk a negyedik ötéves tervben 90,6 százalékkal növekedett. A traktormotor szerelvényeik, valamint a vasúti karosszéria felszerelési cikkeik eljutnak a Szovjetunióba és az NDK-ba. A gyártásfejlesztésre költött százmilliók segítségével épült korszerű, új gyár Baján és Mezőkövesden, valamint elkészült az új vállalati központ és a budapesti gyáregységek korszerűsítése. — Próbaüzem a csúcs- — Számítógépes adatvízműben. A már napon rögzítők országos verser a több mint 70 ezer köbnyére került sor kedden méter ivóvizet fogyasztó Zalaegerszegen. A KISZ Miskolc ellátásának javí- KB szervezésében lehozására a várostól mintegy nyolított verseny célja az 16 kilométerre új csúcs volt, hogy minél többen vízmű épül. Első részlege megismerjék a számításelkészült. Már hozzákezd technikai kultúrát. A tek a második rész építő- Spemtron típusú gépeken léhez is, dolgozók közül hibament Több lépcsőben végtes munkával Hegedűszett rekonstrukció fejező- Katalin, a szombathelyi jött be 50 millió forint számítóközpont dolgozója költséggel a Dél-dunán- tett az elsőtúli Kőbánya Vállalat — Új áruház Prágában, komlói üzemében. A mund Hétfőn megnyílt Prágafa megkönnyítése érdeke- legmodernebb és legnnben korszerű előtörő és gyobb áruháza, a Kotva osztályozó berendezéseket Áruház. A 22 ezer négyszereztekbezetméter alapterületű úz. — Norvégia 1977 tava- telben összesen 2000 alkalszán megkezdheti az olaj- mázott dolgozik. Az árufúrásokat a Jeges-tenge- ház alagsorában levő garena jelentette be az rázsban mintegy 380 gépiparügyi miniszter. Előkocsi számára biztosítótször Soroy szigetén, az tek helyet. Északi Sarktól 60 mérföld — Tizennégy utódot hőnyire kezdik kiépíteni azott egyszerre a világra a észak-norvégiai olajter- Bluebells nevű perzsamelósz macska a dél-afrikai Wel— A föld felszínén Winlingtonban. Ezzel bekerült den másodpercben egy ide a rekordteljesítményeket fűleg 1800 vihar dúltát megörökítő Guiness Booklapították meg a leningrá-ba. Bluebells gazdájai geofizikusok. Ezek a macskadajkat keres, mert „generátorok” másodper- az anya képtelen egyedülienként 900 amper elekt- táplálni 14 kölykét. romosságot termelnek. A — Körültekintés nélkül legtöbb vihar greenwichi egy tehergépkocsi elé szaldó szerint este 6 és 7 óra ladt Hajdúböszörményben között keletkezik, a Bocskai Tsz udvarán, a — A mexikói rendőrség portásfülkéből Török Sántájékoztatása szerint a ő°r 55 éves szerelő és a Mexikóvárostól 50 kilo jármű halálra gázolta, méterre északra vasárnap — Lezuhant Kréta szitörtént közlekedési szigetén vasárnap egy nyerencsétlenség halálos álgatnémet katonai repülődozatainak száma 30-ra gép. Halálos áldozatainak emelkedett. Mint már je- felkutatására hétfőn este lentettük, egy vasúti út- a földközi-tengeri szigetjáróban egy vonat eské-re indult 33 nyugatnémet port és 30 méteres szaka- hegyivadász. Ezek bekáoszon magával sodort egy családnak a görög egyséutasokkal zsúfolt autógek által megindított menbuszttó expedícióba. — Elütötte a kijelölt — Három tonna aprógyalogátkelőhelyen szer pénzt — 10 és 25 centes emélygépkocsijával Barcza két — loptak el ismeretlen László 28 éves üzletvezetettesek New Yorkban a fő-helyettes Budapesten, pénzügyi hivatal páncéla IX., Közraktár utca és szekrényéből, ahol a par- Zsil utca kereszteződése- kolóórák kétnapi bevetében Érti Ferenc 78 évesét őrizték. A 127 ezer nyugdíjast, aki súlyosan dollár értékű aprópénzt megsérült. A gázoló ellenlopott teherautóval vizeljárás indult. télt el. Tizenöt évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét fővárosunkban az NDK kulturális és tájékoztató központja. Ebből az alkalomból a baráti szocialista ország kulturális intézményében kedden este ünnepséget rendeztek. — Jugoszláv kisgépkiállítás nyílt kedden a Gépipari Tudományos Egyesület szervezésében a MŰSZER KISZÖV Lövölde téri bemutatótermében. Az Iskra ljubljanai vállalat többek között fúrógépeket, köszörűket, lemezvágó ollókat mutat be, működése közben. . — Befejeződött a híres busó farsang háromnapos programja Mohácson. A vidám téli mulatságnak kedden látványos farsangtemetés vetett véget. — Új, négynyomsávos hidat építenek a Kis-Rábán a Győrt Sopronnal összekötő út számára. Kedden délben robbantással távolították el a régi, kétnyomsávos híd vasszerkezetét. — Farsangbúcsúztató. A német nemzetiségű Vas megyei Felsőcsatáron rozmaringolással búcsúztatták a farsangot. A legények csoportosan, zeneszóval, nótázva keresték fel a lányos házakat. A lányok, a régi népszokás szerint, rozmaringgal díszítették fel őket. A gazda sonkával, borral kínálta vendégeit. Annak a robbanásnak, amely hétfőn következett be az Union Carbide Vállalat antwerpeni petrolkémiai üzemében, a végleges adatok szerint 6 halottja és 12 súlyosabb sérültje van. Az anyagi kár hozzávetőleg egymilliárd belga frank. — Kétszázhetvenmillió forintos beruházással újítja fel üzemeit a Békéscsabai Kötöttárugyár az idén. — A Bajkál-tó tisztaságának és természeti környezetének megóvására kormányhatározatot hoztak. Szibéria fejlődő ipara ugyanis azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a világ egyik legtisztább vizű tava elveszti környezetének varázsát, halállománya pedig kipusztul. A kormányhatározat ideiglenesen megtiltotta a Bajkálon az ipari halászatot, a tó partján működő üzemeknek pedig gondoskodniuk kell az ipari szennyvíz megtisztításáról. A fővárosi tanács művelődésügyi főosztálya közli, hogy bár az újjáépülő Budavári Palotában kedden átadták a Magyar Nemzeti Galéria új otthonát, a budapesti „Moszkvai napok” megnyitó eseményére, a Moszkvát bemutató kiállítás megrendezésére még a Magyar Nemzeti Galéria régi épületében, a Kossuth Lajos téren kerül sor február 13-án 16 órakor. nevű kedves olvasóinkat.! VASZILIJ AZSAJEV szovjet író születésének 66. évfordulója. BAJOR GIZI színművésznő halálának 24. évfordulója. Operah láz: Tannhäuser (B. b. 5. ea., 7). — Erkel Színház: A denevér (Főisk. b. XI. s. 3. ea., 7). — Nemzeti Színház: Lear király (7). — Madách Színház: Abelard és Heloise (7). — Madách Kamara Színház: A Napsugár fiúk (7). — Vígszínház: Bp. Főv. Tanácsa VB díszelőadás (du. 3). — Pesti Színház: Hárman a padon (7). — József Attila Színház: Ma éjjel megnősülök (7). Operettszínház: Rongybaba (7). — Vidám Színpad: Mesebeszéd (fél 8). — Mikroszkóp Színpad: Magától nem megy (fél 9). — Thália Színház: Fecsegő ékszerek (7). — Huszonötödik Színház: A csapodár madárka (fél 8). — Korona Cukrászda: Felszabadult nevetés (7). — Bp-i Gyermekszínház, Csudakarikás (Marczibányi tér, du. 3); Tizenötéves kapitány (du. 3). — Bábszínház: Hencidai (de. 10); A fából faragott, Petruska (du. 3). — Főv. Nagycirkusz: Busch—Roland cirkuszja (fél 8). — Kamara Varieté: Pesti esti műsor (fél 6 és 8). Zeneakadémia: Kistétényi Melinda orgonaestje (fél 8); Kisterem: Verabeths hegedűestje (fél 8). A Madách Színház igazgatósága közli, hogy — betegség miatt — ma este az Othello helyett az ,,Abelard és Heloise” kerül előadásra. A megváltott jegyek érvényesek. A Pesti Színházban február 13-án, csütörtökön, megbetegedés miatt, a Macskajáték helyett „A hirdetés” kerül színre. A megváltott jegyek érvényesek, vagy kívánságra, az előadás kezdetéig a jegypénztárnál visszaválthatók. KOSSUTH RADIO 8.22 Zenekari muzsika 9.00 Illés Béla művei: Kárpáti rapszódia, II. 16.05 Nyitnikék 10.40 Schubert: C-dúr vonósötös 11.30 A Szabó család, Ism. 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Nóták, népi zene 14.05 Balladáink világa Siratóballadák 14.22 Ferenczy György zongorázik 14.47 Kovács Péter éneke: 15.10 Harsan a kürtszó! 15.45 Tenoráriák 16.05 Diáktarisznya 16.34 Népdalok 16.49 Új felvételünk 17.20 Kodály: Háry János - szvit 17.43 Mi lenne, ha . . . 18.00 Töltsön egy órát kedvenceivel! 19.25 Csárdások 18.39 Gondolat 20.24 Rossini: A sevillai borbély Kétfelű. vígopera 23.28 Nóták PETŐFI RADIO 8.05 Sybill. Részi. 9.03 Verbunkosok, katonadalok 9.30 Mi van a varázsdobozban? 10.00 A zene hullámhossza 12.00 Szimfonikus zene 12.30 Balesetek, tüzesetek, bűnügyek 13.03 Jelena Obrazcova és Nicola Rossi-Leniem énekel 14.00 Zenés délután kettőtől hatig 18.20 Fiatalok hullámhosszán 20.28 Kis magyar néprajz 20.33 Szervusz, Budapest! Sanzonest fővárosunkról 22.01 Kórusmuzsika 22.20 Daljátékokból 23.15 Sosztakovics: XV. szimfónia 3. MŰSOR 18.05 Iskolarádió 18.25 SZIMFONIKUS ZENE 20.09 ZSOLDOS IMRE ÉS A KÖRMENDIEGYÜTTES FELVÉTELEIBŐL 20.37 Az ajtón kívül Wolfgang Borchert hangjátéka. Ism. TELEVÍZIÓ 8.15—10.20 ITV 10.20 Delta. Ism. 10.45 Wilhelmina. Ism. 12.00 Játék a betűkkel. Ism. • 12.25 Örökség. Ism. Színes 13.35—14.05 ITV 17.13 Hírek 17.20 „Életet az éveknek’’ Nyugdíjasok műsora 17.50 Síppal, dobbal, énekszóval 18.30 Hová? Rip.-műsor 19.15 Mese 19.30 Tv-híradó 2000 Egy óra múlva itt vagyok. XIV. A hazatérés 21.30 Kezdőkor 22.30 Tv-híradó 32. MŰSOR 20.01 Városok és művek VI. Provance. Színes 20.30 Kuan Han-Csing: Tou O igaztalan halála 14 éven felülieknek XIII. századi kínai dráma két részben, a 25. Színház előadásában, felvételről Közben: 21.35 Tv-híradó 2. POZSONYI TV 15.30 Az élet titka 17.20 Fiatalok szemével 18.00 Autós motor revü 18.40 Dalok 19.00 Tv-híradó 10.30 Spirális 20.00 Bátorság 1975. február 13—19-ig A szövegben a gyártó országot csak kezdőbetűvel vagy rövidítve jelöljük. Egyéb rövidítések: mb: magyarul beszélő, n éven felüli, •••: 18 éven felüli. A budapesti mozik pénztári rendje: egész nap játszó mozikban pénztárnyitás az előadás kezdete előtt egy órával aznapra és egy napra előre. Csak délután működő moziknál pénztárnyitás az előadás kezdete előtt másfél órával aznapra és három napra előre. Moszkva (szovjet rövidfilmek: Toldi Stúdiómozi 14—17-ig 4 órakor (14-én díszelőadás) Sapovalov vagyok (szovjet) díszelőadás: Puskin 15-én 7 órakor Stúdióprogram keretében: Rocco és fivérei I.—II. (pl.: *♦): Toldi Stúdiómozi 13, 18, 19-én 14, 7; 14, 17-én 7; 15-én: fi. 7 és éjjel fi. 16-án f1, 7; Fény 13-án f3, 6; Pest-Buda 14-én 6; Kőbánya 17-én f3, 6; Felszabadulás 18-án f3, 6; Ugocsa 19-én f3, 6. * Budapesten harcoltak (m.): Művész f4, h6, 8; Fény 14— 19-ig 5, n8; Kőbánya 13—16-ig 3, n6; Kölcsey 17—19-ig f4, hu, 8. Rivaldafény (am.): Uránia 3, h6, 19; Puskin 10, 1, 15-én fl, fi. Végzetes aranyrögök (sz.): Duna 4, n7, 19; Fény 13-án 19, fll, fi, 14-től 9, 11, 1. Óceán (ol.): Corvin £4, h6, 8; Uránia 9, 11, 1. A banditák alkonya (rom.): Csokonai £4, h6, 8; Bástya £9, fli, fl. Bekötött szemmel (m): Bányász este £7, £9; Május 1, 13 és 19-én nll; Mátra n2, £4; Bem h6, 8. Csak semmi sexet, kérem, angolok vagyunk! (mb., ang.): Vörös Csillag 4, n7, £9; Bányász fa, £11, £1; Felszabadulás 13—17-ig és 19-én 3, n6, f8; Kőbánya 18—19-én 4, n7, £9; Táncsics 3, n6, f8. A fenevad (sz.): Fény 14— 19-ig 3-kor. A gamma-sugarak hatása a százszorszépekre (mb., am.): Tinódi £4, h0, n; Csokonai h9, 11, n2; Tátra 13—16-ig h4, 6, n9; Palota 17—19-ig 5, f8. Hajdúk (m.): Bástya 13, £5, £7, £9; Palota 13—16-ig 5, f8; Madách 17—19-ig 5, n6; Haladás 17—19-ig f4, h6, 8. A lovakat lelövik, ugye? (am.): Kőbánya 13—16-ig este £8. Mágnás Miska (m.): Budafok vas. hu. h4. Meséről mesére: Pest-Buda vas. n4. nő. A négy muskétás (fr.): Alfa fi, h6, 8; Kossuth XIII. 4, nz, £9; Tinódi h9, 11, n2; Május Moziműsor 1. 9, M2, 12; Bartók 9, M2, 12; Alkotmány 3, nti, 18; Pest- Buda 13-án és l6—19-én n6, 18; Bástya este fi. Szalad, szalad a külváros (mb., fr.): Sport 14, 16, 8; Dózsa 3, fil, 8; Ivnyvesz 19, 11, 12; Ugocsa 13—Ja-ié 13, fi. 17. 141 perc a befejezetlen mondatból I.—fl. (m., **): Puskin 4, 7, 13-én 14; Vörös Csillag 10, l; Május 14, 7, 13 és 19-én 7-kor; Bartók 4, 7; Kölcsey 13—16-ig 3, 0; Budafok 13—16-ig 6-kor; Tátra 17— 19-ig 3, 6. A szemtanú (ang., •*): Budafok 17—19-ig n6, 18. Szicíliaiak klánja (mb., fr. •♦): Madách vas. du. 13. Titok (l.): Bányász 13, 15. Tibbs és a szervezet (mb., am.): Madách 13—16-ig 5, n8. Balaton no. n7, n9. Veronika és a bűvös zsák (mb., rom.): Palota vas. du. hl. Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében (ml., ol., **): Felszabadulna vas. de. 19, 111, hl. Zabriskie Point (am. •*): Ugocsa 13—18-ig este 19. * Híradó: Magyar Híradó; Sport, zene, ritmus; Altató; Kezükben a világ. Reggel 9-tol este 11-ig folytatólag. * Vállald önmagad (m.): Budapesti Famforum: Nyilvános vita az alkotókkal. Fővárosi Művelődedi Ház, XI., Fehérvári út? 47. szám. Február 19-én 5 órakor. * Gyermekmozi: Három cimbora (mesesorozat): Bem 14, io, ünnep HU, ín, fiz, íl, íz, 13 is; Nagypapa Kesztyűje (mesesorozat): Tanács 12, 13, ünnep ma, ni is; Zsuzsi es a varázsgyűru (szín., NDK): Zrínyi iti-an de. 11; Pirospottyos laoua (mesesorozat): matra lii-an de. li. 12; Hét nove (mesesorozat): Alkotás 15—jü-an £9-tól 44-ig folytatólag; Veronika és a vuvos zsák (szín., rom.): Palota 13- an Jri3. Meserol mesere (mesesorozat): Pest-Buda ki-an 14, nő. * Aranyláz és a Kutyaélet (am.): Alkotás 13—v-en es lt— 19-ig látoi 13-ig folytatólag. 2*z állatnak meg kell halnia (fr., **): Tanács 14, hu, 8. a film játszási joga februárban lejár. vtKOkunak vagyunk, Irina! (jugor **) : Haiaaas 13—10-ig 14, 'n6, 8. Bauaua a katonáról (mb., sz.): Bernien 16-an 14, h6. Bostoni tojtogató (mb., am., •**): Alkotás fu-tol 9-ig folytatólag. Balszerencsés Alfréd (mb., ír.): Szabadság este 18. A banuitaa halójában (ang.): Kossuth XX. 0—16-ig 14, htr, 8. A film játszási joga márciusban lejár. Brenow lovag nadrágja (mb., NDK): Zrínyi 3, 5. Csendesek a hajnalok I.—II. (mb., sz.): Bethlen 13-án £5. A dunai hajós (m.): Ad) 17—19-ig hti, 8; Ipoly 13—ibi*ni, fti, ti; Maria 9, 11, ünnely; Tisza 14, hti, 6. Emlékezés (sz.): Bethlen 14-en 14, hu. A fej nélküli lovas (mb. sz.): Honvéd a-től 13-ig folytatolag. A halott asszony visszatér (mp., ír.): Kinizsi fi, hó, 8. pouda hu, 8. Hogyan mondjam meg gyermekeinek? (mt., NSZK., **): Bethlen este 8. Játszd újra, Sam! (mb., am.): Bem 13—15-ig és 17— 19-ig nlő, nl2, ná. Zrínyi 9, 11, 1, ünnep 0, 1. Kabaré (am., *•): Gorkij 3, fll, 8. A katona apja (mb., sz.): Bethlen 15-én 14, hi. Magas, szőke férfi, felemás cipppen (mo., fr.): Rákóczi 1.—19-ig 14, n6, 8. Tanács, nl2, ünnep 9-kor is. Makra (m.): Ady 13—16-ig hi, ti, ünnep 14-kor is. A Marust-Ügy (mb., ol.) : Kossuth XX. h.19-ig 14. hu, ti. Mi csinálnák a cigánygyerekek? (m.): A Faluszeti nazak. II. Mit csinálnak a cigánygyerekek? Balaton 13. Népünk élete (rövidfikasorozat): Óbuda 14, fö. Penny Gold (mb., ang.): Balaton 19, fil. 11. Szalmák a narvak (mb., sz.): Bethlen 18-an £4, hu. Szép maszk (sz.—d.): Szabadság 5, ünnep h3-kor is. szmabad (mb ***): Zrínyi este 7, 9. Szomjúság (mb., sz.): Bethlen 17-en £4, hu. Támadás negedúszóra (mb., sz.): Beimen 19-en £4, h6. Tízezer nap (m.): Mátra hu, 8. Tizana (mb., NDK): Tisza h8, 11, 12. Az utolsó percig (mb., sz.): Ipoly 1i—19-en m, fll, 8. Volt egyszer egy vadnyugat I.—11. (am.—d.): Honvéd 15, 18. A Zeppelin (ang.): Ipoly 17-en m, 16, 8. Filmsorozat közkívánatra: Diadal 13-án 3, fll, 8, 14-től 14, 16, 8. 13-án: Moucaty Linuse; 14-én: Szuiu- Odu (*• *) , b-en: Akinek van egy unokatestvére Bronzura; lu-an: egy kis neiy a ndpaiau; It-en: Anna es a farkasok (**); 18-an: Lazanos a núszón; lv-en: Kaktusz Virága. Filmmúzeum (VII., Tanács körút 3.): kgy szoknya, egy uaurag (magyar fam vígjáték, készult ló4o-uan, löszeképpen: Latavar Kannán). 11. 13— 14-en: 10, 18, 2, ti; Is—ki-an: lu, 12, 2, 4, b, 8; Ti—18—19-en: lu, 1z, 2. Fuixnkorkép: Az óiuoktu angyal (mexikói, rendezte: Euis Bunuel, Kieven leim). 11. 13—14—ki—10-en du. 4 órakor. (jegyelővétel 2 napra előre.) KULTÚRHÁZAK iVívJZlmUSURA A mesterdetektív (angol): i. 13—iti-ig: hó, 7; 15-en: nti, nti. Az apacsok (NDK): i. 17—18-an: h5, 7. Gutenberg lviiv. Ház (VTH., Kölcsey u. 2.) Vörös tulipánok völgye (mb., sz., szovjet): H. 16-an: n3, 15. MOM „Szakasits Árpád” Mttv. Ház (Xil., Csörsz u. 18.): MHNHMI 71 RAB RABY JÓKAI MÓR RfeGÉNYE NYOMÁN afe IRTA: cs. Horváth tibor * RAJZOLTA :AZGKAS ATTILA ! MIS/OOI PILLANATBAN.Véget ér egyszer/be/t egy/r komédm, s következik a másik. A BETYÁROK' JÖNNEKABETYÁR()K' 'NO HÁTMI EZ?MhCSTÖBB GYERm asznál ?Gyújts világot csaplárosné, MÉRTÉN ITT MA MULATNI. AKAROK/_______________ VÁM POSTA EGY PHÍANTÁSRA SEM MÉLTATJA A LANYRUHÁS HÁBYHOZ LEP, MEGRAGADJA ÉS ! 1975. február 12.