Népszava, 1975. március (103. évfolyam, 51–76. sz.)

1975-03-25 / 71. szám

t 1975. MÁRCIUS 25. KEDD. A Nap­kel 5 óra 33 perckor, nyugszik 18 óra 3 perckor.­­­ ­ Várható időjárás kedd estig: időnként kissé fel­szakadozó felhőzet, sok­felé eső, havas eső, a he­gyekben havazás. Mérsé­kelt, főként a Dunántú­lon megélénkülő, észak­keletire, északira fordu­ló szél. Az évszakhoz ké­pest hideg marad az idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet 3—8 fok között. A Duna Budapestnél 272 centiméter.­­ A Tanácsakadémia szombathelyi oktatási in­tézete és a Magyar Jogász Szövetség Vas megyei Szervezetének államigaz­gatási szakosztálya ha­zánk felszabadulásának 30. évfordulója alkalmá­ból hétfőn intézeti napot rendezett Szombathelyen.­­ A vízügyi és öntöző­fürtöket irányító szakem­berek továbbképző tanfo­lyamát hétfőn nyitották meg Szekszárdon. Az or­szág különböző tájairól érkezett vízügyi mérnö­kök, technikusok és szak­­tanácsadók a korszerű ön­tözőberendezésekkel is­merkednek meg a filmve­títésekkel kísért előadáso­kon.­­ Mezőgazdasági áru­házat nyitottak hétfőn Kecskeméten. A kiskert­tulajdonosok áruházát, ahol mezőgazdasági esz­közök, növényvédő szerek, vetőmagvak és kéziszer­számok kaphatók, bemu­tatókért egészíti ki. — Borjúvész Kolumbiá­ban. Csaknem 800 borjút kellett elpusztítani Ko­lumbiában. Az állatokat 300 ezer dollár értékben importálták Hollandiából az ország állatállományá­nak feljavítására. Az im­port borjúk ugyanis víru­sos hasmenésben szenved­tek, amely évekkel ezelőtt Nyugat-Európában is ko­moly veszteségeket oko­zott az állatállományban.­­ Japán lakosságának lélekszáma, a japán sta­tisztikai hivatal adatai szerint, 1974. végén 110 millió 50 ezer volt. Egy év alatt 1 millió 340 ezerrel gyarapodott a szigetország népe. Japán fővárosának, Tokiónak a múlt év végén 11 millió 608 ezer lakosa volt.­­ — A sorozatos lat­ina­­omlások négy hegymászó életét követelték szomba­ton a japán Alpokban. Hatan megsebesült , hét személy eltűnt. A hatósá­gok jó előre figyelmeztet­ték a turistákat, hogy a hőmérséklet emelkedése lavinaomlásokat idézhet elő. — Kovalcsik Kálmán nyugdíjas, a vasasszak­szervezetnek 1912-től volt tagja, elhunyt. Hamvasz­­tás utáni búcsúztatása március 27-én 10.30 óra­kor lesz az Újköztemető­ben. KEDDI! MOZAIK nevű kedves Olvasóinkat. TAVASZI SZEMLE TÁRSADALMI MUNKÁBAN — A Magyar Szolidari-Nyílegyenes sorokban sorakozott fel vasárnap több Bizottság meghívása­mint 21500 jármű a Volán 1-es számú Vállalat hat­ra dél-vietnami sebesül­­tővárosi és három vidéki telepén. A vállalat kocsiül­­tók 15 főnyi csoportja ál­­lományának felét a múlt hét végén, a másik felét most kezett gyógy­kezelésre és állították ki tavaszi szemlére. A Volán-vállalatok 86 pihenésre hazánkban ezer dolgozója a kongresszusi versenyben egyebek . Hétfőn Budapesten között azt is vállalta, hogy a járműállomány lelkészt- megkezdte ülését a Tudo­­tését a szemlére társadalmi munkában végzi el. Az mányos Munkások Világ- 1-es számú Vállalat 2300 szerelője, 5500 gépjármű- szövetségének végrehajtó vezetője a járművek festésén, fényezésén, kisebb-na- bizottsága. A Világszövet­­gyobb hibáinak kijavításán, a fogyasztás pontos bő-­ség 1948-ban alakult meg, állításán túlmenően kívül-belül kifejtette az épülete­­s fő törekvése: segíteni a két, virágosította az udvarokat is. A vállalat dolgozói tudósok egységes harcát csaknem 65 ezer társadalmi órával egymillió forint azért, hogy tudományos értékű munkát végezve teljesítették vállalásukat, eredményeik az emberiség boldogulását szolgálják. — Jubileumi előadással —Gyógyszerészeti szint­ — Kifizették az OTP rázat kezdődött hétfőn a porton. A Magyar Gyógy­ bajai fiókjában a lottó 10 Magyar Kereskedelmi Kü-­szerészeti Társaság kórház heti öttalálatos szelvényé-a­mara, az NDK Külkeres­­zt gyógyszerészeti szerve­­re járó több mint 2,5 mis­­kedelmi kamarája és a zete rendezésében hétfőn 11ó forintos főnyereményt. Videoton rendezésében háromnapos kórházi A nyertesek — a Bajai Berlinben, hazánk felsza- gyógyszerészeti szimpo- ’ Férfifehérneműgyár Zzi­­badulásának 30. évfordu­­zjón kezdődött Dunaújvá­­nyi Ilona szocialista bri­­lója alkalmából. A két ka­­rosban. A tanácskozáson gádjának tagjai — a rá­mára elnöke kedden írja 46 tudományos előadás­­uk jutó összeget felhasz­­nló az 1975—1976-ra szóló hangzik el a kórházak, nálásig takarékbetét­közös munkaprogramot. klinikák gyógyszerellátó­ könyvben helyezték el. — Biológus napok. A sónak speciális kérdései­ — Szövőszék a kirakat­debreceni Kossuth Lajos r°l, az infúziós oldatok­ban. Keviczki Istvánná, a Tudományegyetemen az készítésének, tárolásának Népművészet mestere egy 1949—1950-es tanévben új eredményeiről és a két­ hétre Szécsényből a salgó­­kezdte meg működését a házi gyógyszertárak haté-­tarjáni Lakberendezési természettudományi kar.­konyabb gazdálkodásáról. Áruházba' tette át székbe- A negyedszázados évfor- — Hétfőn megkezdték a lyét. Szövőszékét hétfőn dúló alkalmából biológus hejőcsabai cementgyár Is az áruház kirakatában ál­­napokat rendeznek az technológiai vonalához sították fel úgy, hogy mind etemen. A program tartozó forgókemence fa­ az üzletből, mind pedig az hétfő délelőtt a Hortobá­­lózását. A sikeres forgás- utcáról jól megfigyelhető E­gyi Nemzeti Parkot be­ próbát követően a Hő- miként készíti messze föl­mutató kiállítás megnyi- technikai Vállalat szak-­don híres csécsényi palóc tásával kezdődött, emberei végzik el a több szemes térítőit. — Az iskolai sportud- mint 4 méter átmérőjű — Hungaroplast '75 varok kialakítására az forgókemencében a nagy címmel nemzetközi mű­idén ötmillió forintot for­ figyelmet és szakértelmet anyagipari kiállítást ren­dít a fővárosi tanács. Még kívánó hathetes munkát, é­ ez a HUNGEXPO és a ebben az esztendőben 20 — Úttörő otthont kapott CHEMOLIMPEX április kispálya megvalósítását Kiskunhalas járási köz­ 22—27 között a kőbányai tervezik. pont legnagyobb alsófokú vásárközpontban. Az idén _ A siófoki tejüzem el- intézménye, a Szüts Jó­, 76 hazai és külföldi vás­árult épületének bontását zsef Általános Iskola. Az falat önállóan, mintegy áprilisban megkezdik. Az iskolához tartozó, s korább 35—40 pedig közösen ma­­szemben már régebben han más célra használt­­atja be termékeit, megszűnt a termelés, s épületrészt alakítottak át . Új burgonyafajta. A tavaly óta a raktározást is kis úttörőházzá, amelyben Keszthelyi Agrártudomá­­n balatonszárszói hűtő- négy helyiség áll a pajtá­­nyi Egyetem Burgonya­tárolóban végzik, sok rendelkezésére. kutatási Intézetének min­­­tíj jelzőlámpák fele­­ — LOT-járat. Mar­­katársai évente 3—4 új állítását tervezik a fővá- minckét országgal tárt fajtát jelentenek be álla­­mosban. Így például a Lo-­fenn rendszeres forgalmat mi minősítésre. Legutóbb völde tér, a Damjanich a LOT Lengyel Légiközle- KK 550-es jelű fajtájuk „tea_Rottenhilfer utca a kedési Vállalat, amely át- kapott állami elismerést Szépvölgyi Út-Bécsi út, a k­iis 2-től szerdán _ es va- „keszthelyi sárga” néven. Salgótarjáni út—Hunva­­sárnap közlekedő út­jára­ — Újfajta talajszerili­­k­a körút, a Salgótarjáni helyez üzembe a gációs módszert alkalmaz­ót—Mező Imre út, a XX. Krakkó, Budapest, Krak­­nak a Sárszentmiklósi Al­kerület, Nagy Sándor út— kó útvonalon is, lami Gazdaság üvegházi Vörösmarty utca kérész- — Lakásépítő szövetke- kertészetében. Egy hol­­teződése kap „villany­­zet alakult Szombathelyen land cégtől vásárolt spe­­rendőrt”, a Nyugat-Magyarországi ciális berendezéssel, mely a Nemzetközi autósta- Fagazdasági Kombinátnál, fal- és üvegfelületről több­lálkozó. Az idén március s ezzel 30 lakás építésének kés forró gőzt présel, 16- 29 és 31 között rendezik kedvező feltételeit terem-ö­vid idő alatt elpusztítják meg Közegen és Szom- tették meg. a különböző, növényekre hathelyen a nemzetközi­­ Nívódíjat alapított a káros vírusokat és bakté­­autóstalálkozót. Az ese- Finomkerámiaipari Má­­riumokat, melyre a magyarokon ki­­vek a vállalati ifjúsági — Alumíniumból ke­­rül főleg Ausztriából, Ju- parlament javaslatára. Az szülő, négy köbméter Ju­­goszláviából, valamint elismerésben azok a fia- tartalmú önürítős huta- Csehszlovákiából jelezték talok részesülhetnek, akik déktároló és szállító­kon­­sokan érkezésüket. A ta­ a legtöbbet teszik az is­­ténetek­ gyártását kezdte­­ atkotó várható „slágere” jósági törvény megvalósít meg kooperációban a Ba­­a nemzetközi autós túra­tásáért, és kiváló eredmé- lassagyarmati Fémipari és ügyességi verseny, va­ nyékét érnek el a terme- Vállalat és a Székesfehér­­lamint a nemzetközi go-­lésben is. vári Könnyűfémmű. A kartverseny lesz. — Beomlott a kút. He- konténereket nagy lakóte­— Hetvenkilenc, sérü­­vés megyében. Gyöngyös- lepeken, ipartelepeken al­­léssel járó közúti baleset somlyóson, a Jókai út al­kalmazzák, ahol a hagyó­­történt a hét végén az or­­számú ház udvarán Szol­­mányos kukaedényekkel szagban. Tizenegy sze­­csák Benedek 51 éves kis- már nehéz megoldani a mély életét vesztette, né- iparos villanymotort sze- hulladék higiénikus táro­­gyen életveszélyesen, telt a kútba, s eközben a fábát, elszállítását. 23-an súlyosan, 41-en pe- kút fala beomlott alatta. — Új művelődési köz­­dig könnyebben megsé- Szolcsák Benedek a hely­­pont. Szentendrén épül fel fültek, színen meghalt. A felelős­ Fest megye reprezentatív . Árokba borult egy­ség megállapítására vizi­ művelődési központja, lopott kocsival Dusnok és Galat indult. Három évvel ezelőtt kezd­ Sükösd között egy átka* . Halálos balesetet telt meg a munkálatokat, nyárban a vezetői enge­ szenvedett két ENSZ-al- amit azonban az időközi h­éllyel nem rendelkező halmazott egy új autó ki- ben felderített föld alatti Szabó Zoltán 18 éves gim- próbálása közben a Genfi- pincerendszer késleltetett, nazista. Utasai közül La­­tó mellett vezető úton. — Riasztóberendezések­­Katos László 17 éves szak- Mivel rendkívül súlyos kól látják el a Fejér me­­munkástanuló a helyszín égési sebeket szenvedtek e­gyes múzeumokat. Az on­­nen meghalt, Szabó Zol­ egyelőre csak azt tudták szág vidéki múzeumai kö­­zán súlyos, két utas pedig megállapítani, hogy a sze­­zál elsőként itt kapnak könnyű sérüléssel került 'rencsétlenül jártak egyike biztonsági berendezéseket kórházba. francia, a másik spanyol, a kiállítási termek. Szeretettel­­ köszöntj­ük névnapjukon NÉPSZAVA Évfordulók A SZABAD NÉP első legális száma 30 eszten­deje jelent meg Budapesten. VÁSÁRHELYI PÁL (1795—1846) vízimérnök, akadémikus, a Tisza-szabályozás vezetője születésének 180. évfordulója. GIOVANNI ANIMUCCIA (1500—1571) olasz egyházi zeneszerző ha­lálának 404. évfordulója. i­ ­­OfjCSAj ! ...u NYOMÁN írtaCS.HORVÁTH TIBOR •»szotU SIBOk IMRE 4 GÍRDAORMESTER NEMÉRT) A SZÓTInkABB A KÍSÉRŐ GESZTUSOMBÓL TÁL­ALJA MI, HOGY MHAMAR A MAGYAR. ELŐRE MOZDUL AZtAn mpruAMT. Tasn görcsösem ÖSSZERAnDUL. FEGYVERE OTT BEMSZ/M A MAGYAR GÉPPUSkAS KEZE UVYEBE­V. HI­VAJ SZOLGÁLTATVA AZ IVENSÉGNEM. Kazakov egy perccel később visszanyert ESZMÉLETET. -SAJGÓ, VÉRZŐ HOMLOKÁHOZ-ÚT/Í­VEN.'GY­RARZIK rajta az öröm. '■' Merj, orosz!... Lentről "nem látnak. Tűnjél ma mar a szimlák közt! Mérj! 197­5. március 2­5. rl IO . —— IRI­O­M-1 Operaház: Don Juan (7). — Erkel Színház: A lombardok (Főisk. b. X. s. 4. ea. 7). — Nemzeti Színház: Bánk bán (Fein. b. B. a. 3. ea. 7). — Katona József Színház: Dög­lött aknák (7). — Madách Színház: Nyaralók (J. b. 7). Madách Kamara Színház: A bolond lány (7). — Vígszín­ház: Antonius és Cleopatra (7) — Pesti Színház: A kör négyszögesítése (7). — József Attila Színház: Hazatérés (Z. b. 4. ea; 7). — Operettszín­ház: Orfeusz az alvilágban (A. b. 3. ea; 7). — Vidám Színpad: Dollárpapa (fél 8). Mikroszkóp Színpad: A ver­senyló halála (7). — Thália Színház: Karagöz (7). — Bp-i Gyerm­ekszínház Tizenöt éves kapitány (du. 3); Pro Urbe (7). — Bábszínház: Gulliver (de. 10); Csongor és Tünde (du. 3). — Kamara Varieté: Pesti esti műsor (fél 6 és 8). Zeneakadémia: A M. Áll. Né­­pi együttes Ének- és Zenekara (Énekszó 2; fél 8). * Egyetemi Színpad műsor­napjára: március 25-én, kedd este 5 órakor: A Balázs Béla Stúdió filmjei. Nevelésügyi sorozat, V. — Március 25-én, kedd este fél 8 órakor. .. . . . Valami nincs sehol . . .” Ván­­dorffy László előadóestje. — Március 26-án, szerda este fél 6 órakor: Andre Bazin film­klub. 5. előadás. — Március 26-án, szerda este 8 órakor: Jean Vigo filmklub 17. elő­adás. — Március 27-én, csü­törtök este fél 8 órakor: Fel­fedező úton a magyar film­­művészetben, Felszabadult föld. — Március 28-án, péntek este 6 órakor: TIT József At­tila Szabadegyetem. A szín­ház műhelytitkai sorozat. — Március 28-án, péntek este 8 órakor: Klasszikusok szak­szofonon. A The Rascher saxophone quartett műsora. Március 31-én, hétfő este 7 órakor: A Sprint-együttes hangversenye. Közreműködik a Corál-együttes. KOSSUTH RADIO 8.22 Harsan a kürtszó! 8.57 Budapesti tavasz, n. 9.17 Népdalok 10.05 Iskolarádió 10.35 Zenekari muzsika 12.35 Melódiakoktél 13.47 Törvénykönyv Törvényt tanulunk 14.02 A karcsú tornyú vár 14.49 Éneklő ifjúság 15.10 Bartók: Két arckép 15.24 Rádióiskola 16.05 Az élő népdal 16.15 Kóruspódium 16.26 Fúvószene 16.34 Olvastam egy novellát Csalog Zsolt: A testvéremet keresem 17.05 Volt egyszer egy vadnyugat Filmzene 17.12 Munkásklub 17.42 Helsinkiről — muzsikával 18.30 A Szabó család 19.25 Nótaest 20.12 A győzelem felé A debreceni újjászületés Dokumentumműsor 20.55 Házimuzsika — Bécsben 22.30 Félóra sanzon 23.00 La Paz-i elégia Yolanda Bedregal bolíviai költőnő versei 23.15 Zenekari muzsika 0.10 Nóták: PETŐFI RADIO 8.05 Legénybúcsú. Részi. 9.03 An­da Géza zongorázik 9.50 Kritikusok fóruma 10.00 A zene hullámhosszán 11.45 Expedíció az időben I. Kőhíd a völgy felett 12.00 Faust. Részi. 13.03 Kórusok, hangszerszólók 14.00 Zenés délután • 18.10 A színháztörténész mondja A színpadi szöveg születése 18.25 Ifjú zenebarátok híradója 18.47 Arturo Toscanini vezényel 19.38 Mi lenne, ha? 20.28 Népdalok, néptáncok 21.05 Színészhistóriák Jelenetek Csehov novelláiból. Ism. 22.05 Operarészletek 23.15 Daljátékokból 3. MŰSOR 18.10 Iskolarádió 18.25 ARTHUR GRUMIAUX HEGEDÜS 18.51 DZSESSZ Ausztráliából, i. 19.20 Külföldi tudósoké a szó 19.35 a m. Állami népi együttes ének- és zenekara 20.15 A nagyvárosban éltem Kosztolányi Dezső versei 21.25 Operaáriák 21.46 A CSEH FILHARMO­NIKUS ZEnEKAR HANGVERSENYE TELEVÍZIÓ 8.05—11.35 ITV 13.35—16.55 ITV 17.33 Hírek 17.40 Tánczene innen-onnan 18.05 Falujárás 18.45 Játék a betűkkel 19.15 Mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Idősebbek ia elkezdhetik Tv-torna APN-FILMNAPOK 20.05 Bemutatjuk az APN hírügynökséget Beszélgetés A. Bogomo­­lovval és A. Puskovval, az APN főszerkesztőjével 20.25 Hogy érzi magát, elvtárs? A Magyar Tv és az APN dokumentumfilmje — színes 21.15 A nagy zenekar A Szovjet Állami Aka­démiai Szimfonikus Ze­nekar játszik — színes 22.05 Tv-híradó 3. 22.15 Nyitott ajtó A Családi kör különkiadása 2. MŰSOR 20.00 Rostocki dalfesztivál *74 21.00 Az én apám Szovjet kisfilma 21.15 Tv-híradó 2. 21.40 Az aranysarkantyús lovag Spanyol tv-film POZSONYI TV 15.15 Utak és lángok 16.25 Csehszlovákia— Finnország Jégkorong mérkőzés. A szünetben: Bratislava! esti műsor. A második szünetben: Esti mese 18.50 A Szövetségi Bűnügyi Központ nyomoz 19.00 Tv-híradó 19.45 A törekvés gyújtópontjába*) 20.15 A sivatagon és őserdőn át Lengyel tv-sorozat 21.55 Négyszemközt az orvossal 21.25 Zenei krónika Érettségizett FIATALOKAT FELVESZÜNK termelés—szervezés ÜGYINTÉZŐI MINKAKOKHL Jelentkezés: TAURUS Abroncsgyár, Budapest VIII., Kerepesi út 17. Füzessy Imréné személyzeti előadónál Általános ADMINISZT­RÁTOROKAT központunkba és kirendeltségeinkbe FELVESZÜNK Jelentkezés: Fővárosi Javító Szerelő Vállalat személyzeti osztály, Budapest XIII. Teve utca 57—6. az. Most kaphatók az IS TIP, SZIJVTKAPCSOLÓK MPI OLAJTARTÁLYOKHOZ, valamint nem agresszív folyadéktároló edényekhez. Biztosítja a tartályok automatikus feltöltését, megakadályozza a feltöltött tartályok túltöltését. Hang- és fényjelzés is vezérelheti. 220 volt, szikramentes tápegység nem szükséges. Kapcsolási távolságok: 300—1000 mm között állíthatók. Megrendelés, raktárról azonnali szállítás. Forgalomba hozza: MŰSZAKI ÁRUT ÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT ■*. 87. fiókja, Budapest XIV. ker. Tatai út 7.

Next