Népszava, 1975. március (103. évfolyam, 51–76. sz.)

1975-03-04 / 53. szám

4 FELHŐSEBB, ENYHE IDŐ Európa nagy részén folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő. A le­­­­szálló légmozgások ha­­t­lására még száraz, csen­des az idő Közép-Európa nagy részén, Olaszor­szágban, a Balkán-fél­szigeten, valamint a Szovjetunió európai te­rületének nyugati részén A változékony, szeles, többfelé csapadékos idő­járást okozó nedves lég­­hullámok • jelenleg még Európa nyugati részét és Észak-Európát érintik. A következő 36 óra fo­lyamán a nedves lég­­hullámok megközelítik a Kárpát-medencét. Várható időjárás kedd estig, délnyugat felől fokozatosan megnövek­vő felhőzet, szórványos esőkkel. Megélénkülő, helyenként megerősödő déli, délnyugati szél Legm­agasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között. . A Duna Budapestnél 204 centiméter. VÁGÓÍRID-REKONSTRUKCIÓ SZOMBATHELYEN Megkezdték a Vas megyei Húsipari Vállalat szombathelyi vágóhu­íjának rekonstrukcióját. Korszerű marhavágócsarnokot alakítanak ki, amelyben évente 42 ezer állatot tudnak majd levágni, illetve feldolgoz­ni. Időben gondoskodtak arról, hogy 6. rekonstrukció miatti termeléskiesés a közellátásban ne éreztesse ha­tását A vállalat az átvett állatokat a szomszédos Győr-Sopron és Zala megyébe irányítja, ahonnan na­ponta kellő mennyiségben és választékban érkezik vissza Vas megyébe a friss hús, a töltelékáru és egyéb húskészítmény. A vágóhídon a szanálásra ítélt épüle­teket a Hídépítő Vállalat szakemberei robbantják. NÉPSZAVA KEDDI! MOZAIK K­u. MÁRCIUS 4., KEDD.­ap­­kel 6 óra 21 perckor, szik 17­ óra 32 perckor Szurd­ István belkeres­kedelmi miniszter vezeté­sével hétfőn delegáció uta­zott Moszkvába, a magyar —szovjet belkereskedelmi állandó munkacsoport VI. ülésére. Az ülésen írják alá az 1975. évi belkeres­kedelmi választékcsere és a műszaki-tudományos elröszttőveködési m­egálla­­podást. ■'-'M. a tripoli nemzetközi vásáron, amely március 1-én nyílt meg, 13 magyar külkereskedelmi vállalat mutatja be a magyar ipar és mezőgazdaság termé­keit. — Középiskolai kollé­giumot avattak Fehér­­gyarmaton. A 130 szemé­lyes létesítmény építésére és berendezésére mintegy 20 millió forintot költöt­­­tek.­Az új intézményt Mó­ricz Zsigmondról nevez­ték el.­­ Gyorstisztító szalont rendezett be több mint kétmillió forintos költ­séggel Orosházán a Békés megyei Patyolat Vállalat, amelyet hétfőn adtak át rendeltetésének.­­ Jellegzetes német sö­rözővé alakítja Veszprém­ben a Bakony-éttermet a megyei vendéglátó válla­lat. A helyiség fából ácsolt boxaiban egyidejűleg 300 vendéget fogadhatnak. Az NDK-beli testvérvárosról, Halléról elnevezett sörö­zőben német sört és étel­­különlegességeket szolgál­nak fel. Halléban pedig rövidesen magyar étter­met nyitnak.­­ Az illegális kézi fegy­verek New Yorkba törté­nő beáramlásának meg­­gátlását­ célzó fokozott erő­feszítések ellenére, hiva­talos becslések szerint mintegy kétmillió regiszt­rálatlan tűzfegyver van a világvárosban.­­ Négytagú szovjet nő- küldöttséget látott vendé­gül hétfőn a Hazafias Nép­front salgótarjáni városi bizottsága. A szovjet ven­dégek a helyi József At­tila Művelődési Központ klubjában üzemekben, hi­vatalokban dolgozó salgó­tarjáni asszonyokkal, lá­nyokkal találkoztak, s megemlékeztek a nemzet­közi nőnap és a nők évé­nek jelentőségéről.­­ Szocialista szerződést kötött a Magyar Gördülő­csapágyművek debreceni gyára és a Lenin Kohá­szati Művek. Ennek ér­telmében a debreceni gyár kovácsolóüzemében olyan termékeket is gyártanak, amelyek nem szerepeltek az eredeti programban.­­ A magyarországi kő­­olajkutatás 10 esztendejét­­bemutató kiállítás nyílt vasárnap a zalaegerszegi Göcseji Múzeum képtárá­ban. Az érdekes műszaki tárlatnak az ad időszerű­séget, hogy 40 évvel ez-.­előtt alkalmaztak először rotary rendszerű kútfúró berendezést a hazai olaj­kutatások, illetve mélyfú­rások történetében. M Anketot rendezett Esztergomban hétfőn a Duna-kanyar Intéző Bi­zottságának környezetvé­delmi szakbizottsága. Az­zal foglalkoztak, hogyan lehet célszerű ipartelepí­téssel, illetve üdülőterület kialakításával sok kör­nyezetszennyezési problé­mát megelőzni.­­ Megtalálták a „gége­­metsző” tizedik áldozatát, egy 42 éves férfi holttes­tét Los Angelesben. A to­vábbra is nagy rendőri erőkkel, de egyelőre ered­ménytelenül körözött gyil­kos a múlt év decembe­rében követte el első bűn­tettét.­­ Elütötte egy mozdony a zalaegerszegi vasútállo­máson a tiltott helyen köz­lekedő Farkas János­né 55 éves háztartásbelit és Far­kas János 44 éves alkalmi munkást. Farkasné kór­házba szállítás után bele­halt sérülésébe. Farkas János állapota életveszé­lyes.­­ Egy traktor mögül féktávolságon belül sze­mélygépkocsi­k elé lépett Szada községben Galam­bos Tibor 8 éves tanuló, s az autó elgázolta. A sze­rencsétlen kisfiú a kór­házba szállítás közben meghalt. T- Kiváló embléma. A különböző ipari márkajel­zések, emblémák, cégjel­zések és védjegyek encik­lopédikus kiadásával fog­lalkozó milánói Deco- Press 5000 embléma közül ítélte a kiválósági bizo­nyítványt a Zala megyei­ Idegenforgalmi Hivatal Zalatour jelzésű emblé­májának és levélpapír­fejlécének.­­ A veszprémi Bakony Művekben a Bosch-céggel kötött licencszerződés alapján a gyár speciálisan képzett szakemberei meg­kezdték a különböző ter­mékek sorozatgyártásához szükséges szerszámok ké­szítését. Ezekkel még az idén hat újdonságot állí­tanak elő. Növekszik Bulgária lakossága. 1974 végén Bul­gáriában 8 706 000 ember élt, 60 500-zal több az elő­ző évinél. Az újszülöttek száma elérte a 141 500-at, csaknem kétezerrel­­ több­e s miint az előző esztendőben." — Korszerűsítették és bővítették a „Jásztej” ne­vet viselő jászapáti szö­vetkezet tejfeldolgozóját. Most már naponta 25 ezer liter tejet dolgoz fel, csak­nem kétszeresét az előző évinek.­­ Tüzet nyitott puská­jából egy motel vendégei­re egy ismeretlen férfi a kaliforniai Crescent­ City közelében. Négy személy meghalt, három megse­besült. Az általános meg­döbbenést kihasználva a férfi, akinek indítékai nem ismeretesek, autóba szállt ,és elmenekült a helyszínről.­­ Halálos gyermekbal­eset történt Újszász köz­ségben. Katona Zoltán 9 éves tanuló az útmenti csatorna jegére lépett, amely beszakadt alatta- A gyermek belefulladt a másfél méteres vízbe.­­ Halálos baleset tör­tént a Vértesi Erdőgazda­ság Majt és Kőhányás kö­zötti erdejében. Rönkfa­­vontatás közben egy fá­­tuska elakadt, keresztbe vágódott és olyan súlyo­san megsebesítette Harsá­ny­ István 30 éves faki­termelőt, hogy az kórház­ba szállítás után meghalt. — Egy halálos áldozata — egy női utas — van an­nak a géprablásnak, mely­­ivel szombaton Teheránba térítették az iraki légitár­saság egyik utasszállító repülőgépét. — A Népművelési Inté­zet rendezésében kétna­pos országos tanácskozás kezdődött hétfőn Tatabá­nyán. A művelődési köz­pontok igazgatóinak rész­vételével a közművelődés egységét vitatják meg. — Renata Scotto világ­hírű olasz operaénekesnő, aki ezúttal új szerepkör­ben, március 5-én az Ál­arcosbál Amália és már­cius 8-án a Trubadúr Leo­nórájaként, lép fel az Er­kel Színházban, Budapest­re érkezett. — Gadányi Jenő emlék­kiállítás nyílt vasárnap a székesfehérvári István Múzeumban, a művész ha­lálának 15. évfordulója al­­­kaiméból. . — A magyar nyelv hete című,, nyolcadik alkalom­mal sorra kerülő rendez­vénysorozatot hétfőn Nyír­egyházán dr. Margócsy József, a nyíregyházi Bes­senyei György Tanárkép­ző Főiskola főigazgatója nyitotta meg. — La ragazza del sud (A dél lánja) című dalával Gilda nyerte a San Re­­mó-i dalfesztivált. — A Műcsarnok igazga­tósága közli, hogy a Köz­tulajdon 1945—1975 című kiállítást — tekintettel a nagy érdeklődésre — már­, évus 23-ig lehet megte­kinteni. — A Magyar Állami Népi Együttes igazgatósá­ggá közli, hogy március 8-ra Hajdúszoboszlón­, a Béke SZOT-üdülő ..helyi­ségében, meghirdetett Ti­szán innen, Dunán túl cí­mű műsorát a városi mű­velődési központ színház­­termében mutatja be. A megváltott jegyek érvé­nyesek. — A MÁV vezérigazga­tósága közli, hogy a kis­körei Tisza-hidat átépítés miatt március 12-én és 26- án 6—21 óráig a közúti forgalom elől lezárja Ké­rik, hogy a gépjárműve­■ tetek e helyett a 33-as számú úton a tiszafüredi, illetve a 4-es számú) fő közlekedési úton a szolno­ki Tisza-hidat vegyék igénybe. — A BKV közli, hogy március 5-én és 6-án 8.30 órától 14.30 óráig a 11-es jelzésű villamosok helyett a Nagyszombat utca és a Flórián tér között villa­­mosviteldíjjal autóbuszo­kat közlekedtet. " — A Kék fény legutób­bi adása szerint súlyos testi sértés és lopás alapos gyanúja miatt körözte a rendőrség Topolovszk­i György 36 éves autófé­nyező, büntetett előéletű, budapesti lakost. Topo­­lovszki György hétfőn ön­ként jelentkezett a II. ke­rületi rendőrkapitánysá­gon, ahol előzetes letar­tóztatásba helyezés mel­lett indítottak ellene bün­tetőeljárást VESZÉLYES NYUGTATÓK, ÁLTATOK A népesedéspolitikai intézkedéseik nyomán örven­detesen emelkedik a születések száma. Az orvosi el­lenőrzés mellett a leendő anyáknak is mindent meg kell tenniük, hogy a születendő gyermek egészséges legyen. Néhány évtizede a szakemberek még csak egy­két gyógyszertől féltették a terheseket. Ma már köztu­dott, hogy a terhesség első 12 hetében minden vegyi anyag, élvezeti cikk,, gyógyszer, méreg, amely megza­varja az embrió szerveinek kifejlődését. Veszélyesek lehetnek a közvetlenül szülés előtt bevett gyógyszerek is, közülük elsősorban az idegrendszerre ható nyugta­tók és altatók. Nagy szükség van viszont a vérképzést serkentő anyagokra, ezért sok zöldfőzeléket és fehérjét kell fogyasztani. Szeretettel köszöntjük­­, névnapjukon X*r*és ■­ nevű it kedves olvasóinkat./' Repülőgépek karambolja Összeütközött a levegő­­ben vasárnap két sport­­repülőgép Paderborn kö­zelében. Az utasok közül hét személy életét vesz­tette, egy gyermek azon­ban életben maradt. Sú­lyos sérüléssel szállították kórházba. Operaházi Bohémélet (7). — Erkel Színház: A furfangos diákok, Seherezádé, Polovec: táncok (1. b. 6. ea., 7). — Nemzeti Színház: Szigorú szerelmesek (Ifj. b. VII. s. 4. ea., 7). — Katona József Színház: Play Strindberg (7). Madách Színház: Nyaralók (Tímár b., 7). — Madách Ka­mara Színház: A bolond lány (7). — Vígszínház: Popfeszti­vál (7). — Pesti Színház: A hirdetés (7). — József Attila Színház: Hat négyesben (7). Operettszínház: Cirkuszher­zegnő (7). — Vidám Színpad: Dollárpapa (fél 8). -e- Mik­roszkóp Színpad: A versenyló halála (7). — Thália Színház: Történelem alulnézetben (7). Bp-i Gyermekszínház: Tizen­ötéves (du. 3). Marczibányi tér: Csudakarikás (du. 3). — Bábszínház: Aladdin (de. 10); A sárkány (du. 3). — Kamara Varieté: Pesti esti műsor (fél 6 és 8). — Zeneakadémia: Falvai Sándor zongoraestje (Zongorabérlet II/C., fél 8). KOSSUTH RADIO 8.22 Koka* Rezső: Rapszódia klarinétra és népi zenekarra 8.30 Harsan a kürtszó 1­0.06 Rigó Jancsi: A Rádió Dalszínháza közben 10.05 Iskolarádió 11.15 Édes anyanyelvünk 12.35 Melódiakoktél 14.00 Gyermekeknek 16. 10 Rádióiskola 16.05 Szatmári Szatyi Sándor dalai 16.20 Elhangzo­tt. . . 16.40 Operett fel­vételekből 17.03 Jókai és korunk, IX. 17.35 Fúvószene 17.45 A modern néprajzkutató tudományos­­módszerei 18.00 Paul Badura-Skoda zongorázik 13.30 A Szabó család 19.25 Nótaest 20.20 Haydn: Esz-dúr szimfónia 20.46 Élet a születés után. " Mit tud az újszülött? "21.19 .Sanzonlexikon 22.15 Sporthírek 22.30 A frontvárosok frontjai. Vendégjárás Damaszkuszban (fK­CSOIBIOM.) 22.40 Népballadák 22.51 Mi van a genfi kettes kosárban? 23.01 Magyar muzsika 0.10 Dzsesszfelvételekből PETŐFI RADIO 8.05 Szimfonikus zene 9.50 Kritikusok fóruma. Ism. 10.00 A zene hullámhosszán 12.00 Népi zene, nóták 12.30 Deily Rózsi és Radnai György énekel 13.03 Párbeszéd magunkról 13.23 Romantikus kórusmuzsika 14.00 Zenés délután kettőtől—hatig 13.10 A fogyasztás két világa 19.00 Delibes: Lalimé. Három felv. opera közben 21.20 Gondolatok filmekről 21.35 Kívánság magamnak Frideczky Frigyes versei Kb. 22.10 Népdalok 22.30 Zenekritikusok hanglemezekről 23.15 Balassa P. Tamás szerzeményeiből S. MOSOK 13.10 Iskolarádió 13.25 KÉT GESUALDO­­KORUS 13.35 Magnósok, figyeleml 19.20 Külföldi tudósoké a szó 19.35 FALVAI SÁNDOR ZONGORAESTJE Közben, kb. 20.23 Magyar irodalmi arc­­képcsarnok. Arany János, XI. fám. Kb. 21.23 BENNY GOODMAN KLARINÉTOZIK 21.40 SZERVÁNSZKY ENDRE! CONCERTO — JÓZSEF ATTILA EMLÉKÉRE 22.22 AZ ALVAJÁRÓ. Részi. TELEVÍZIÓ 8.05—11.35 ITV 11.35 Hókusz-pókusz — színes 13.33—10.55 ITV 17.08 Hírek 17.15 Négy keréken Indiáig, III. Európából Ázsiába 17.50 Beszélgessünk . ... L 13.20 Magánügye közügy ... Riport film 1­ 8.45 Játék a betűkkel 19.15 Mese 19.30 Tv-hiradó 20.00 Idősebbek is elkezdhetik Tévétorna 29.03 A háromszögletű kalap. De Faila balettjének spanyol—NSZK film­változata. Színes 20.50 „Hit, illúziók nélkül", Kortársak Károlyi Mi­­hályról, születésének 100. évfordulóján 21.55 Latin-Amerika, V. A szegények keresztje , 22.35 Tv-hiradó 3. 2. MOSOK 20.00 Örökség. Színes. András­­falviak betlehemes játéka Kakasdon 211.25 Tizenöt perc dzsessz 20.40 Városok, művek, IX. Párizs és környéke. Színes 21.10 Tv-híradó *. 21.35 Asszonyok láncon. Am. film. 18 éven­­felüliek­nek 1 POZSONYI TV 9 to Szombat esti vágy 11.20 Nő—család—társadalom 1­7.00 Bratislava! esti műsor 17.15 Kerületeink életéből 17.33 A jégkorongozás hírei 18.n6 Esti mese 13.10 Nőkről , nőknek 18.50 A Szövetségi Bűnügyi Központ nyomoz Ift.m­ Tv-híradó 19.30 Emberek és történelem 20.25 A 00-es számon hívja a rendőrséget! 22.05 Kamarazene Évfordulók KÁROLYI MIHÁLY (1876—1­­­55) haradó polgári, majd szocia­­lista szellemű politikus, ál­lamférfi születésének 100. év­fordulója. BACHER BÉLA (lím—19­50) művészettörténész — kutatási területe az orosz és szovjet művészet, főképp szobrászat — 15 esztendeje halt meg. SALAMON BÉLA (1885—1960) színész, volt kabaréigazgató, érdemes­ művész születésének 90. évfordulója.­­ IFJ. JOHANN BAPTIST LAMPT (1775—1837) osztrák festő, Bécs ünnepelt arcképfestője 200 esztendeje született. Pille garnitúra, cumisüvegek, műanyag gyermekkészlet, poharak, kelyhek és más üveg, porcelán, kerámia, műanyag cikkek 30—40%-kal OLCSÓBBAN KAPHATÓK a szaküzletekben és áruházakban Amíg a készlet tart! RAB HABI JÓKA! MÓR REGÉNYE NYOMÁN ■* * * írta: . CS.HORVÁTH TIBOR * RAJZOLTA: FAZEKAS ATTILA ! DE FIGYELMEZTETEM, HOGY FTA­CS** EGYET­LEN egy, a legkisebb vádpontban­­,s BŰNÖSNEK FOG TALÁLTATNI, AZ A kEG­ , i VESZEDELME LESZ!_— -i Pest megyébol feeszállítoák Becsbe az összes peres aktokae. £ LESZ SZEKERREVALÓ IRATON KELL. ÁTRÁG­NIUK kt­AGUKAT A Becsületbíróság TAGJAINAK. (megállapítottuk, hogy ön­ SAJNÁLOM, Ds. ezt A kMnsÁGOT nem TELJESÍT­HETEM . ÖNNEK /) VU/S SZEME ELŐTT vtr. VÉSNEK KELL MÁR adni a. Azt . UGYANIS lehetet-­­ LEN ELHÍRESZTELNI, 1 L ihogy annyi 1 1 MAGAS H/MTAI-1 1 NŐK A AZ ORSZÁGI­ÓNAK POROMBA I ' vetseset KÖVETETT EL önkeny/leg. Most MARCSAK AZ KELL, HOGY AZ ÍTÉLETET KÉZHEZ KARJA RAENAOWG KILINCSEL, AMÍG SIKERÜL ELEIVE. JT. FERENC CSÁSZÁR MEGÍGÉRI s BECSÜLETBÍRÓSÁGOTNEVEZ KT UG/EneK KIVIZSGÁLÁSÉRA 197­5. március 4. -2 £§ tss SS @ g-'V'rS’* *3* -=£* Sí? •feji 9Bk # F-V » írej ú 9SL)t * # g a •w TTnSBWOllW 1975. MÁRCIUS 5-15-ig Bolgár étel-, italkülönlegességek, Bolgár népi zene Asétalfoglalás az étteremben; TELEFON: 136-000 IMVHVVwvinw’ rtr-1 «0-* sO* L-s r«ni «-•r» *0« pt-

Next