Népszava, 1975. április (103. évfolyam, 77–100. sz.)
1975-04-23 / 94. szám
SZERDÁK MOZAIK 1973. Április 19, szerda. A Napke 14 óra 42 perckor nyugszik 18 óra 44 perckor . VÁLTOZÓAN FELHŐS IDŐ ! Nyugat-Európában, a Balti-tenger keleti partvidékén, valamint a Fekete-tenger térségében mérsékelt égövi ciklonok hatására változékony, csapadékos időjárás uralkodik. A kontinens többi részén anticiklonok találhatók, amelyek területén a szárító hatású, leszálló légmozgások hatására változóan felhős, a hajnali párásodástól eltekintve azonban csapadékmentes az idő. A Kárpát-medence időjárásában a következő 36 órában sem lesz számottevő a változás. Várható időjárás szerda estig, változóan felhős idő, elszórtan kisebb esővel. Mérsékelt, napközben időnként megélénkülő, változó irányú szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. A Duna Budapestnél 292 centiméter. A „madármenetrend” már igaza tavaszt mutat. Fejér megyébe egymás után érkeznek a tavaszi —nyári szárnyas vendégek. A Velencei-tó partjára megjöttek a kanalasgémek, a Sárrét környékére pedig a kék vércsék. — Szépen tejesedik Csongrádban a felmelegedés hatására az idejében beérett szabadföldi saláta. Az idei tavaszon várhatóan négymillió fej salátát szállítanak el Csongrád megye hagyományos prinértermő vidékéről. Új, szelektív hatású gyomirtó szert állítottak elő a Veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézet szakemberei. A Mon-Pou elnevezésű új anyag az üvegházi kísérletek szerint kiválóan alkalmas lesz majd a burgonya, valamint a paradicsom vegyszeres gyomtalanítására.- Új típusú grillsütő sorozatgyártását kezdték meg a Villamos Berendezés és Készülék Művek pápai ELEKTHERMAX gyáfában. Az új elektromos készülékben egy infracső szolgáltatja a sütéshez szükséges hőenergiát. — Japán turizmus. Tavaly 2 340 000 japán turista utazott külföldre. 1973- hoz képest 2 százalékkal nőtt a külföldre látogatók száma és ez volt harminc, év alatt a legkisebb mértékű növekedés. — Matáncsovics Ferenc nyugdíjas, a vasasszakszervezetnek 1912-től volt folyamatos tagja, elhunyt. Temetése április 25-én 15 órakor lesz a Rákospalotai temetőben. — Elhunyt Szabó Edit szobrászművész. Életének 30. évében elhunyt Pál Mihályné (Szabó Edit) szobrászművész. Temetése április 28-án délután 2 órakor lesz az Óbudai temetőben. WARTBURG-ARVALTO/A L A MERKUR tájékoztatása szerint a Wartburg- gyár az eddigi 353-as típusú személyautóját műszakilag továbbfejlesztette. Az új Wartburg 353 W típusú kocsi legfontosabb változásai, hogy biztonsági kormányoszloppal, mellső tárcsafékkel, kétkörös fékrendszerrel, váltóáramú generátorral és modern szerelvényfallal készül. A technikai módosításokkal növelték a kocsi használati értékét.. Ezáltal emelkedtek az importárak is, s ennek következtében változtak a belföldi eladási árak is. Az új fogyasztói árak Wartburg 353 W Limousine 14 300 forint, Wartburg 353 W de Luxe 80 700 forint, Wartburg 353 W de Luxe telületes 85 200 forint, Wartburg 353 W Tourist 85 300 forint átlagosan mintegy 7000 forinttal magasabbak a régieknél. A Wartburg-gyár már csak ezt a továbbfejlesztett típust állítja elő. Az új típusú Wartburgokkal — amelyekre egyelőre előjegyzéseket nem fogadnak el — kizárólag a régire felvett megrendeléseket teljesítik. Amennyiben valaki az új kivitelű személygépkocsira nem tart igényt — Trabant kivételével —„ bármely szocialista gyártmányú személygépkocsira módosíthatja megrendelését, amit a készletektől függően egy hónapon belül kielégít a MERKUR. Az érvényes vásárlási feltételek értelmében mód vann arra is, hogy bárki elálljon a megrendeléstől. Ilyen esetben a befizetett előleget és kamatait az Országos Takarékpénztár a kezelési költség levonása nélkül visszafizeti. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem tanácsa az 1975. évi Winkler Lajos-emlékérmet és jutalomdíjat dr. Clauder Ottó kandidátus, egyetemi tanárnak ítélte oda az alkaloida-kutatások terén elért kiváló eredményeiért. Felkutatják az elfekvő, feleslegesnek minősített anyagokat, szerszámokat a Komáromi Kőolajipari Vállalat szocialista brigádjainak tagjai. A kongresszusi verseny eddigi szakaszában félmillió forint értékű elfekvő anyagot hasznosítottak. A szervezett forgalomszámlálást kiterjesztik az autópályára is. A KPM Útinform tájékoztatása szerint április 24-én, csütörtök reggel 6 órától 22 óráig tartanak forgalomszámlálást az M—1-es és az M—7-es autópálya budapesti bevezető szakaszának 6.—7. kilométere között. — Új marotárcsás kotrógép típust hoztak létre Ukrajna donyeti területének egyik mezőgazdasági gépgyárában. Az új kotrógép olyan magas, mint egy 12 . emeletes lakóház. A szén külszíni fejtésénél segítségével évente mintegy 15 millió tonna termelhető. — Halálra gázolta egy személyvonat Tar község határában özvegy Bonsár Istvánná 73 éves nyugdíjast, aki figyelmetlenül a sínek között közlekedett. — Életét vesztette egy istállóim és 35 versenyló pusztult el hétfő este Detroitban, amikor kigyulladt a városi lóversenypálya istállója. A tűzvész okai még ismeretlenek. — Termelékeny automata. Műszakonként négyezer kondenzátort készít a Remix szombathelyi gyárábanmost felszerelt olasz tekercselő automata. A termelékeny automata műanyagfóliás kondenzátort készít, amelyeket fénycsövekben használnak. Minősége, tartóssága jóval kedvezőbb, mint a papírból és kézzel gyártott kondenzátoré. A nyíregyházi honismereti nyári egyetemet ez évtől kezdve minden esztendőben megrendezik. Az első rendezvénysorozat augusztus 4—15-ig tart. A programban fontos helyet foglalnak el a középkori és a XVIII—XXX. századi magyar városok fejlődésével, osztálytagozódásával foglalkozó előadások, viták. — Lelőtte a vendégeit. Vendégségbe hívta rokonait egy indiai származású chicagói férfi. Miután jól tartotta őket, egy percre távozott az ebédlőből, s rövidesen három puskával tért vissza. Tüzet nyitott a rokonokra, közülük négyet megölt, négyet megsebesített, majd magával is végzett. Több gépkocsi egymásba rohant a rossz látási viszonyok következtében vasárnap reggel a Nápoly és Caserta közötti autóúton. A tömegszerencsétlenségnek, végleges adatok szerint, 12 halott és 52 sebesült áldozata van. Kigyulladt az Üdvhadsereg egyik szállodája kedden az ausztráliai Adelaideben. Hét személy meghalt. A rendőrség közlése szerint a tűz az épület földszintjén keletkezett. Az áldozatok az első emeleten tartózkodtak, s az beomlott. — Egészségvédelmi napok. Kedden a TIT Bocskai úti Természettudományi Stúdiójában dr. Pesta Iászló, a Magyar Vöröskereszt budapesti szervezetének elnöke nyitotta meg a fővárosi egészségnevelési napok idei rendezvénysorozatát. — Svéd fényképezőgépbemutató nyílt kedden az OFOTÉRT Asbóth utcai bemutatótermében. A Hasselblad cég termékeiből rendezett kiállításon, amely április 24-ig tart nyitva, különleges, nagy teljesítményű fényképezőgépek, csereobjektívek és egyéb tartozékok láthatók. — Komárom megye 44 üzemi büféjében végeztek felmérést a megyei kereskedelmi felügyelőség szakemberei. Később utóvizsgálattal állapítják meg, hogy a feltárt hiányosságok nyomán mit tesznek az üzemi büfékben. — A nyári forgalom előkeszítéséről tanácskoztak kedden Szombathelyen a nagyobb nyugat-magyarországi vasúti szolgálati helyek gazdasági és mozgalmi vezetői. Mint hangsúlyozták, az idén is kiemelten kezelik a Balaton személyszállítási igényeit. Több sör Kanizsáról. A technológia korszerűsítésével, üzembővítéssel folyamatosan növeli termelését a 20 éves Nagykanizsai Sörgyár. Ebben az évben már 600 ezer hektoliter sör hagyja el a gyárat. 1977-ben további 200 ezer hektoliterrel növekszik a gyár termelése. — Virágpor-gyűjtés. A szombathelyi méhészeti szakcsoport legképzettebb méhészei közül az idén 74-en vállalkoztak virágpor gyűjtésére és 55 mázsa értékesítésére szerződtek. .... ............... — Eszményi férj ’74. Az amerikai nőmozgalom tagjai megválasztották az 1974. év „eszményi” férjét. A hízelgő címet Charles Schoppenhauer vasúti tisztviselő kapta. Győzelmében állítólag az játszotta a legnagyobb szerepet, hogy minden szabad idejét kötéssel és hímzéssel tölti. A Fővárosi Fürdőigazgatóság közli, hogy a Lukács, Rudas, újpesti gyógyfürdő uszodáinak napozói, valamint a Gellért-fürdő tetőnapozói április 19-től a vendégek rendelkezésére állnak. Szeretettel köszöntjük névnapjukon M-/, nevű r' kedves olvasóinkat, ij ' y M16 OLESZ HONCSAR REGÉNYE NYOMÁN írtaCs.HORVÁTH TIBOR rajtolta SEBŐK IMRE F £RENC2NEK Méjrá. MU/£S2. AZT MONDTA, TUDNA SEGÍTENI. ÖSSZEA VÉNÁNHEGY ROHAMOSZTAGOS ■ ÖNKÉNTES JELENTÉSmóL. JÓL VAN, M6PRÓB 41HATMK 4 KÜLÖNÍTMÉNY MAGJÁT VETERÁNON ALKOTTÁK. A VÁROSI HARC MESTEREI.ŐK AZTÁN TUDTÁK, MIRE VÁLLALKOZTAK: LEGALÁBB TÍZSZERES TÚLERŐVEL SZEMBEN, RAJTAÜTÉSSÉLELEOGLALNI EGY ERŐDDÉ MÉRETEIT SAROKHÁZAT. ! Pincéken, félhomályos udvarokon!, majd ÚTRA PINCÉKEN ÁT LORAKOGNAK ELŐRE. VÉGÜL es. CÉLNÁL VAGYUNK ÉS A Metróról hazá.názá.M a Csákányokkal /HÁT KELL TÖm A FALAT. VIGYÁZAT, VESZETT RÓKA! A Fővárosi Állategészségügyi Állomás felhívja a budai lakosok és a budai hegyekbe kirándulók figyelmét, hogy veszett rókák megjelenésével lehet számolni, ezért tartsák megkötve kutyáikat. Az állategészségügyi állomás megállapította, hogy veszett volt az a róka, amely a napokban a hármashatárhegyi Jósva út egyik udvarára merészkedett és a házőrző kutya harapásaitól kimúlt. A KÖJÁL a veszett róka tetemét felfedező két kisgyermeket a biztonság kedvéért ellátta szükséges védőoltással. Ilyenkor tavasszal a szokásosnál nagyobb területen mozognak a rókák. A hímek gyakran bírókra kelnek és így egymásnak adják át a veszettség vírusát. A veszett róka felismerését megkönnyíti, hogy feltűnően szelíden viselkedik. Gyakran az ember közelébe merészkedik. Ha a budai hegyek kirándulói ilyen rókát találnak, jelentsék az állatorvosnak, vagy a rendőrségnek. NÉPSZAVA Évfordulók JUAN DE RUELAS (1560—1625) spanyol festő, a sevillai barokk festészet első jelentős képviselője 350 esztendeje halt meg. J. M. W. TURNER (1775—1851) angol festő, az angol tájképfestészet egyik legjelentősebb alakja születésének 200. évfordulója. WILLIAM WORDSWORTH (1770—1850) angol költő, az európai romantikus költészet egyik előfutára 125 esztendeje halt meg. ZALKA MÁTÉ (1896—1937), a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kiváló harcosa születésének 79. évfordulója. IMŰ Operaház: Szöktetés a szográjból (H. b. 7. ea: 7). - Erkel Színház: Otelló (Főisk. b. XI. s. 5. ea: 7). — Nemzeti Színház: Kedves hazug (7). — Madách Színház: Othello (7). Madách Kamara Színház*. Egy, kettő, három (7). — Vígszínház : Harmincéves vagyok (L. b. 4. ea: 7). - Pesti Színház- A hirdetés (7). — József Attila Színház: Ma éjjel megnősülök (7). — Operettszínház: Piros karaván (7), — Vidám Színpad: Dollárpapa (fél 8). — Mikroszkóp Színpad- A versenyló halála (7). Thália Színház: Fecsegő ékszerek (7). — Korona Cukrászda : Felszabadult nevetés (Mikes Lilla ea.estje: 7). — Egyetemi Színpad: Jean Vigo filmklub (19. ea. 8). — Bp-i Gyermekszínház: Csudakarikás (du. 3); Pro Urbe (ifj. ea. este 7). — Bábszínház: Gidaház (de. 10); A manók ajándéka (du. 3). — Főv. Nagycirkuszi Cirkuszok csillagai (fél 8). — Kamara Varieté: Pesti esti műsor (fél 6 és 8). Zeneakadémia: Postás Szimf. Zenekar (Remekművek ); fél 8). Kisterem: Szabó Andrea zongoraestje (Küzrem. Zempléni Kornél, A kamarazeneirodalom remekei 2; fél KOSSUTH RÁDIÓ 8.22 Kozmosz 8.46 A Teno partján Rénszarvaspásztorok énekei 9.00 Emlékezés Keszi Imrére 9.33 Z-Sázy Erzsébet és Melis György operettfelvételeiből 10.05 Nyitnikék 10.40 Rimszkij-Korszakov: Seherezáder szvit 11 30 A Szabó család . 12.35 Tánczenei koktél § O ]Ri |'S 2Q]Vite a korszerű mezőgazdaságról - ‘ 13.40 Népi zene 14.10 Vántus István: Szvit szólóhegedűne 14.19 Epizódok a musical történetéből. I. 14.44 Válaszolunk hallgatóinknak 15.10 Harsan a kürtszó! 15.45 Két Suppé-ngitár. 16.05 Diáktarisznya 16.35 Kóruspódium 16.45 Muszorgszkij: Hovanscsina — részi. 17.20 Egy rádiós naplójából 18.07 Közv. a Crvena Zvezda— FTC KEK labdarúgómérkőzésről 19.50 Gondolat 20.31 Haydn-D-dúr vonósnégyesül.00 Kodály, Háry János — daljáték 23.30 Beethoven-művek 0.10 Holnaptól nem szeretlek Rész: PETŐFI KAmb 8.05 Barokk muzsika 9.50 A szakszervezet tárgyalta — rip. 18.00 A zene hullámhossza* 12.00 Dvorzsák műveiből 13.03 Gounod operáiból 14.00 Zenés délután kettőtől hatig 18.20 A Magyar Rádió országos hegedűversenye _ Elődöntő, H. 2.35 Kis magyar nép -v 20.25 Fiatalok hullámhorsai* 23.00 Halló, Berlin! Halló, Budapest! Közös tánczenei műsor 23.15 Nóták 3. MŰSOR II.Oa Iskolarádió 18.25 A költő az életért beszél... ism. OK 19.25 ANTUDOLA BIGBAND JÁTSZIK 19.54 MAHLER, V. SZIMFÓNIA 21.13 SZTEREÓZOK KLUBJA 21.45 CLAUDE COPFENS SCHÖNBERGZONGORAESTJE Hangfelvétel TELEVÍZIÓ 8.05—10.20 1TV 10.30 Delta. Ism. 10.45 Francis Amerikai film. Ism. U. 10—12.35 Játék a betűkkel Ism. 13.35—14.00 ITV 17.23 Hírek 17.30 Postafiók 250. 17.53 Crvena Zvezda Beograd —FTC KEK labdarúgómért közve A szünetben: Esti mese 20.00 Tv-híradó 20.30 Szellemes nyomozó. (Gyilkosság-lavina) mb. angol bűnügyi film 21.20 Munkások, vezetők egymás közt 22.10 Tv-híradó S. 22.20 Kézfogás (Amennyiben a mérkőzésen-9 hosszabbításra kerül sor, az Szellemes nyomozó című iila» elmarad!) a. mitrso« 20.00 Tv-híradó 20.30 Századunk zenéje 21....0 Dave Cash műsora. Szín, Ki a legjobb barátod? (mb. színes, olasz film,» POZSONYI TV 18.55 Liaz Jablonec- Spartak Trnava labdarúgó-mérkőzés 17-50 Esti mese 18-30 Közlekedési műsor 18.00 Tv-híradó 19.30 Napjaink Prágája 70.10 Julianne, NDK-film 1975. április 23. MOZIMŰSORt 1975. április 24—30-ig A szövegben a gyártó országot csak kezdőbetűvel vagy rövidítve jelöljük. Egyéb rövidítések: mb: magyarul beszélő, c*: 16 éven felüli, c**: 18 éven felüli, a budapesti mozik pénztári rendje: egész nap játszó mozikban pénztárnyitás az előadás kezdete előtt egy órával aznapra és egy napra előre. Csak délután működő moziknál pénztárnyitás az előadás kezdete előtt másfél órával aznapra és három napra előre. A stúdióprogram keretében: Suttogások, sikolyok (svéd) *** Toldi Stúdió mozi f3, fő, f7, x9. A híd (mb. NSZK): Ugocsa 4, n7, f9; Fény 24-én 3, n6, fH; Pest-Buda 25-én m6, fö; Palota 28-án n6, ffl; Kőbánya 28-án 3, nö, f3; Felszabadulás 29-én 3, ntf, fo.* Autó (m): Uránia 1:4, ktt. 9; Május 1. 14, kG. 8; Budafok este 4*8; Alkotmány 3, n6, f8. Az lesz majd a nap (ang): Vörös Csillag h9, 11, n2; Duna 4, n7, i9. A nagy érzelmektől jókat lehet zabálni (mb. ír): Puskás h9, 11, n2; Bartók 4, n7, f9. Fény 24-én i9. flá. hl. 25- től h9, H, n2; Madách 5, n8? Tátra 28—30 hl, 6, n9. A kertészkedő meg a várúr (mesesorozat): Tanács n2, f7. Magyar filmek mozija: Bányász: Ismeri a szandi-mandit? mo. nl2. Álljon meg a menet 12. si4. Madárkák 6, n9. * Az árult balegyenes (sz): Művész 4, 6, 8. Csodabogyó* Felszabadulás vas. de. 9, nl, ±12, hl, 2. Dél csillaga (frang), a film játszási joga áprilisban lejár. Madách vas. du. h3. A fej nélküli lovas (mb. sz): Budafok vas. du. h4. Két amerikai (mb. am)**: Corvin 14, h6, 8; Május 1. 119, U. n2. Művész 9, nl2. f2; Kölcsey 24—27 f4, h6, 8; Táncsics f4* h6, 8. Két férfi a városban (mb. fr—ol): Vörös Csillag f4, h6. Felszabadulás 24—28 és 30-án n6, f8. A lopakodó hold (am) • Kossuth XIII. f4, h6, 8. Ludwig, I—II. (pl—fr—nyn) •5*: Tinódi 4, f 8. Nem zörög a haraszt... (mb, fr—ol): Bartók f9, 11, f2; Sport f4, 6, f9; Tinódi f9, 11, 12; Csokonai f4, 6, f9; Dózsa 24—27 3, f6, 3. Nyugtalan ifjúság (sz): Budafok 6. Olsen tervez — a banda végez (dán): Alfa f4, h6, 8; Uránia h9, 11, n2; Bástya este n8, f16; Kőbánya 24—27 és 29— 30 3, n6, f8; Palota 24—25 és 27—30 5, f3; Pest-Buda 24-én és 26—30 h5, 7. Az öreg (m) : Puskin 14, h6, 8; Bástya 9, n2, f2; Fény 25—30 f4, h6, 8; Kölcsey*28—30 f4, h6, 8; Tátra 24—27 h4, 6, n9. Rivaldafény (am) : Dózsa 28—30 3, h6,* f9; Gorkij 3, h6, f9. Szembesítés (m): Bástya h4, f6. Felszabadulás 24—23 és 30-án f4. Világ 6, ünneplőkor is. Tibbs és a szervezet (mb. am): Pest-Buda vas. hu. f3; Bethlen 28—30 ,14, h6, 8. Valahol Európában (m): Csokonai h9, 11, n2. Veronika visszatér (mb. rom): Palota vas. hu. 3. * Híradó - Magyar Híradó, Ezüst vizek országa, Hiúság vására, Stracena völgye — reggel 9-tól este 11-ig folytatólag.+ Gyermekmozi. Kertészkedő meg a várúr (mesesorozat): Tanács 12. f3. Babszem Jankó a varázslónál (mesesorozat): Honvéd dr. S. Veronika viszszatér (szín. rom): Bem f4, ünnep fia, fl2, f2 is. Palota 27-én du. 3. Csodabogyó (mesesorozat) : __ Felszabadulás 27-én de. 9. ml, fl2, hl. 2. Hogyan fociztak a kozákok (mesesorozat): Zrínyi de. 27-én 11, 12. No, megállj csak (mesesorozat): Mátra de. 27-én 11, 12. Meséről mesére (mesesorozat): Alkotás 26—27 de. 9-től 2-ig folytatólag. Aladdin és a csodalámpa (szín. fr) : Béke XV. 27-én 3, n6. 18. Peti kalandjai (mesesorozat) : Cinkota 27-én du. 4. * Anna és a farkasuk (gp) : Ipoly 23-án n4. 16, 8. Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk! (mb. ang): Alkotás 24—15 és 25—36 9-tő! ■12-ig folyt.: Zrínyi 24—25 és 37—S6 este 7, 9, 28-án este 9. Hajnal a Dráván, I—II. (bélg): Szabadság 24—27 8. ünnep 3, 17. Hárommilliárd lift nélkül (fr—ol): Balaton 19, 11, 12. A három ártatlan (cseh): Óbuda 23—30 f4, h6, 3 Hyppolit, a lakáj (in): Óbuda 34—37 f4, 16, 8. A keresztapa másik arca (ol): Kinizsi 14, h6, 8. Lányok az aknamezőn (sz): Ipoly 24—27 n4, f6, 8. Lázadás a buszon (mb, ang): Tisza 19, 11, n2. Napsugaras szemek (ír): Szabadság 28—30 5, f8. A négy muskétás (fr): Zrínyi 9, 11, 1, ünnep 9. Oklahoma olaja (am): Mátra 19, 11, ni, ünnep h9, n2; Bethlen 24—27 f4, h6, 8. A rejtély nem oldódik meg (jug): Haladás 28—30 f4, 16. 8, Só (mb. jug): Ipoly 23—30 n4, 16. 8 Szalad, szalad a külváros (mb. ír): Bem 24—26 és 28—30 mp, 1)12, n3: Tisza 14, h6, 8. 141 perc a befejezetlen mondatból: I—II. (m)**: Alkotás 14, 17; Balaton 14, 17. A szicíliaiak klánja (mb. ír)** Tanács 19, 11, 14, 6, 19. Az utolsó parancs (sz): Haladás 24— 27 f4, h6, 8. Az utolsó mozielőadás (am): Mátra 14, 6, 19. Volt egyszer egy vadnyugat, I—II. (amgol): Honvéd 9, 12, n3, n8. Filmsorozat közkívánatra: Ady h6, 8, ünnep 14-kor is, 26-án n6, 8, 29-én f6, 8, 24-én Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk. 25-én Hogyan mondjam meg gyermekemnek (•‡), 28-án Elátkozottak (»*), 27-én Folytassa külföldön, 28-án Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek (»“), 29-én Boston, fojtogató (‡**), 30-án Gammasugarak hatása a százszorszépekre. Diadal 14, h8, 8, 27-én 3, 16, 8, 24-én Hangverseny Bangladesért, 25-én Lila akác, 26-án Szemtanú (**), 27-én Ügyvéd (»*), 23-án A halott asszony visszatér, 29-én A látogatók (»*), 30-án Hogyan mondjam meg gyermekemnek? (*»). Filmmúzeum (VII., Tanács korúi 3), Éjféli cowboy (szín, am., készült 1969-ben, rendezte John Schlesinger, 18 éven felül) : 24—25 10, 12, 2, 26—27 10, 12, 2, 4, 6 , 8, 28—29—30 10, 12, 2. Filmkörkép: 50 éves « Moszfilm-stúdió: 24-én!»senyka, 25-én Találkozás az Elbán, 30-án Léha asszony, május 1-én A negyvenegyedik, 2-án A versenyló halála. Előadások du. 4-kor. (Je-év - elővétel 2 napra előre.) Kultúrházak moziműsora. Sikerül-e hőseinknek megtalálniuk Afrikában . .. (dl): 24—27 kő, 7. Megalkuvók (fr) • 28—29 kő, 7. Gutenberg Mun Ház (VIII., Kölcsey útra 2). Szalad — szalad a külváros (mb. szín. fr) 27-én du. 4- MOM ..Szakasits Árpád'’ Műv. Ház (XII., Csörsz utca 1.)50 ÉVES A MOSZ FILM-STÚDIÓ 1975. április 21—30. Vörös Csillag este 8: 24-én Kedves fiú, 23-én Anna Karenina (balettfilm) , 28-án Szerelmesek románca, I—II, 27-én Vörös kányára, 28-án Földi szerelem, 29-én Emlékezz a nevedre, 30-án Szerelmesek románca, I—II. Zrínyi du. 3, 5, 26-án 3, 6, 24-én Lenin Lengyelországban, 25-én Mese Szajtán cárról, 26-án Kortársaink, 27-én Ragyogj, ragyogj, csillagom, 28-án Emlékezés, 29-én Emberi sors, 30-án Dzsamila szerelme, Bem ester6, 8, 27-én 6, 24- én Tavasz az Oderán, 25- én Július 6, 26-án Egy nő a diplomaták asztalánál, 27-én A cár tisztje és a komiszár, 28-án Belorusz pályaudvar, 29-én A katona visszatért a frontról, 30-án Egy év kilenc napja. V AwiiV. zl*s*/