Népszava, 1975. április (103. évfolyam, 77–100. sz.)
1975-04-09 / 82. szám
4 SZERDAI MOZAIK im. Apr.rus SZERDA. NAPIRENDEN A VÁROSFEJLESZTÉS A népfrontmozgalom új munkaformái bontakoznak ki a lakóterületeken működő aktivisták kezdeményezésére. Az „Együtt Budapestért” akció keretében — a pártkongresszushoz és a felszabadulási évfordulóhoz kapcsolódóan — méltán váltott ki nagy érdeklődést a ,,Milyen legyen Csepel holnap, holnapután, 1980-ban?” mottóval megrendezett első kerületi városfejlesztési konferencia, amelynek 25 lakókörzeti ankét volt az előzménye. A nyílt várospolitika jegyében a , .,a Budapesti Népfrontbizottság a fővárosi tanáccsal ké- kedves olvasóinkat k közösen kezdeményezte és szervezte meg ezt a közvélemény-feltáró konferenciát. Tanulságai e vállalkozásnak, hogy a csepeliek szeretnék még korszerűbbnek látni szűkebb hazájukat. A Napkel 3 óra 8 perckor nyugszik 18 óra 24 perckor TOVÁBB GYENGÜL A FELMELEGEDÉS Szárazföldünk nagy részének időjárását mérsékelt égövi ciklonok határozzák meg, így Nyugat- és Észak-Európában, valamint a Kárpátok vidékén, a Szovjetunió európai területének nyugati részén változékony, sokfelé szeles, csapadékos az idő. Sok helyről jelentenek esőt, a Brit-szigetekről és a Skandináv-félszigetről szórványos havazásokat. Európa nyugati és keleti része között még mindig nagy hőmérséklet-különbség van. Hétfőn a legmagasabb nappali hőmérséklet Róma—Bécs—Varsó vonaltól nyugatra 2 6 fokkal alacsonyabb, ettől a vonaltól keletre ugyanakkor általában 7 12, sőt Moszkva térségében 17 fokkal volt magasaabb az elmúlt 13 év átlagánál. A következő 36 óra folyamán a Kárpát-medence időjárása változékony, hűvös jellegű marad. Várható időjárás szerda estig, időnként felszakadozó felhőzet, több helyen eső, néhány helyen zivatar. Többfelé megélénkülő nyugati, északnyugati szél. A nappali felmelegedés keleten tovább gyengül. Legmagasabb nappali hőmérséklet 9—14 fok között.»■ A Duna Budapestnél 270 centiméter. — Tavaszi díszben a Mátra. A gyors felmelegedés hatására rohamosan előretör a tavasz a Mátrában. A hegyek lábánál tavaszi díszbe öltöztek a fák, a bokrok, s a Mátra oldalán szinte szemlátomást „kúszik” fölfelé a rügyfakadás. — Természetvédelmivadgazdálkodási állandó kiállítást rendez be a restaurált szécsényi Forgáchkastély öt termében a Magyar Mezőgazdasági Múzeum. — A TIT budapesti szervezete közli, hogy az április 10-re hirdetett József Attila-estet április 23-án, szerda este tartják meg a Kossuth Klubban. — Szöllősi Gábor nyugdíjas nyomdász hamvasztás előtti búcsúztatása 1975. április 11-én, délután 3 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemető halottasházában. Hamvainak elhelyezése 1975. április 17-én délelőtt 10.30 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemető ravatalozójából. — Takács Tivadar nyugdíjas, aki a vasasszakszervezetnek 1912-től volt tagja, elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1975. április 10-én délelőtt fél tízkor lesz az új köztemetőben. Átadta rendeltetésének a nyíregyházi hőerőmű új létesítményeit kedden Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes. A felépült hőközpont óránkénti kapacitása 23 millió kalória, s így a nyíregyházi hőerőmű most már több mint 4 ezer lakás és csaknem 4 ezer lakásegységnek megfelelő közintézmény távfűtését látja el. Az úttörők tudományos-technikai szemléje Pécsett kedden megkezdődött. A mintegy 400 pedagógus szakkörvezető és úttörő részvételével lezajló háromnapos versennyel egyidejűleg országos technikai kiállítás is nyílt a városban. Az Országos Széchényi Könyvtár kiadásában megjelenő nemzeti bibliográfia a jövő évtől számítógéppel tárölt adatok alapján jelenik meg. A kiadványok szaporodása ellenére rendkívül meggyorsul így a tájékoztatás, hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Az első idei spárgaszállítmány megérkezett a Bács-Kiskun megyei MEZŐTERMÉK telepére. A vitamin dús főzeléknövényből néhány nap múlva folyamatos lesz a felhozatal. A bővített, felújított ültetvényekről 90— 100 vagonnyit várnak. Az Érd az élen. Hazánk legnagyobb községében, Érden a takarékszövetkezet betétállománya már meghaladja a 60 millió forintot, s ezzel továbbra is őrzi vezető helyét Pestmegye „szövetkezeti bankjai” között. — „Fiatalok a műszaki fejlesztésért” címmel kezdődött kedden tudományos ülésszak Debrecenben, az MTESZ Hajdú- Bihar megyei szervezete és a KISZ megyei bizottsága rendezésében. — A fénysorompó tilos jelzése és a mozdony hangjelzése ellenére segédmotoros kerékpárjával a sínekre hajtott Kecskeméten, a Délibáb úti vasút és közút kereszteződésében Hegedűs István 37 éves alkalmi munkás és a mozdony elgázolta. Hegedűs István kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. Az ORE, a Nemzetközi Vasútegylet Központi Kutató Kísérleti Intézete igazgató tanácsának ülése, amelyet először tartanak Budapesten, kedden a Gellért Szállóban megkezdődött. Az ülésen megtárgyalják az európai vasúti forgalom gyorsítását és nagyobb üzembiztonságát szolgáló közös műszaki-fejlesztési elképzeléseket és problémákat. — „Agrárpolitika és agrárátalakulás Magyarországon a felszabadulás után” címmel tudományos ülésszakot tartottak kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. — Tanárok az iskolapadokban. A Vépi Mezőgazdasági Szakmunkásképző és Munkástovábbképző Intézet tantermeit, műhelyeinek munkahelyeit a tavaszi szünetben a tanárok foglalták el. A MÉM szakoktatási felügyelősége és a vépi intézet által szervezett továbbképző tanfolyamon 120 tanár vesz részt. A Japán és NSZK-beli cégek amatőröknek szánt újdonságait mutatja be kedden nyílt kiállításán Asbóth utcai mintatermében az OFOTÉRT. — A műkoriposztból, a Péti Nitrogénművek új műtrágyájából ebben az évben már 150 tonnányit állítanak elő. A tetemes mennyiség lehetőséget ad a nagyüzemi kipróbálásra. — Teljes épségben találták meg egy második világháborúban lezuhant angol bombázó repülőgépet a Szuezi-csatornában, a szuezi kikötő közelében. Az Al Akhbar című lap szerint francia kutatóosztagok arról számoltak be, hogy felfedeztek egy elsüllyedt lőszerszállító hajót is. üzemkész állapotba helyezték az ország egyik legnagyobb úszó dunai vízkivételi művét több hétig tartó karbantartás, javítás után a Kisalföld keleti peremén, Gönyű határában. — Felborult segédmotoros kerékpárjával és a helyszínen meghalt Sölt határában Kőrösvaczki József 65 éves nyugdíjas. — A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborúja veterán tanácsának küldöttsége, amely a Magyar Partizán Szövetség meghívására Magyarország felszabadulásának jubileumi ünnepségére érkezett hazánkba, kedden látogatást tett a budapesti pártbizottságban. A küldöttség vezetője Ny. Sz. Fomin vezérezredes, a Szovjetunió hőse, a vezérkari főnökség akadémiájának tanára, a 11. ukrán hadseregcsoport tüzérparancsnoka, aki részt vett Budapest felszabadításában. A delegációt baráti megbeszélésen fogadta a budapesti pártbizottság székházában Somogyi Sándor, az MSZMP KB tagja, a budapesti pártbizottság titkára, valamint a pártbizottság több vezetője Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke ugyancsak kedden a városházán fogadta a küldöttséget. Hazaérkezett Algírból a Magyar Jogász Szövetség küldöttsége, amely részt vett a Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetsége X. kongresszusán. Dr. Jókai Lorándot, a Magyar Jogász Szövetség főtitkárát a kongreszszus tisztújító közgyűlése ismételten a Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetsége titkárává választotta. A moszkvai magyar hanglemezkiállítás megnyílt április 8-án és már az első napon több ezer komoly- és könnyűzenei lemezünk talált gazdára. — Magyar filmnapok kezdődtek Szófiában, Kósa Ferenc: „Hószakadás” című filmjének bemutatásával. Szófia után több vidéki városban is megrendezik a magyar filmművészet napjait. — József Attila születésének 70. évfordulójára ünnepi ülést rendez a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság április 14-én délután, az Akadémia dísztermében. Szeretettel köszöntjük névnapjukon ! (jdase nevű MiilO OLES2 HONCSAR REGÉNYE NYOMÁN FIUCS. HORVÁTH TIBOR Mimit. SÍSOK Miután megszervezte a kastély VÉDELMÉT, SZAGAJDA HADNAGY El INDUL, HOGY IVÓVIZET HEVÍTSEN A GEBE SÜLTE HŰEN. A HADNAGYNAK ESZE SE JUl HOGY ODAFÖNT MINTHA LÁTTA volna kérést. Lehívja a pincebe.sasi . Igen, ez az én házam, kérd meg ham, a tiszt urat, mit~ MÉH ÉK. ÉN DEMOKRATIKUS ÉRZELMŰ EMBER VAGYOK. ÍJ AGYARAM Kossuth katonájaként harccá Mincs CÁR hada.' ellen i*om meg JÓESTÉI HSZT ÚR. 4 FELLENGZŐS SZAVAK HALLATÁN HEVEST A HÁNYINGER nun, nyék ez. Szeretne kiköpni, de aztán csak legyint, ÉS A MAGA MÓDJÁN TOLMÁCSOLNI KEZD... Ez a foldesup. ismerem a fajtáját. Akárha az én grófomat látnám ODAHAZA. EGYKUTYA MIND■ LE VAN GAZOLVA. Nem ÉRDEMES TÖRDDNI VELE. FOJTOGATOTT, RABOLT • TIZENEGY ÉVI BÖRTÖNRE ÍTÉLTÉK Bár korábban többször elítélték Kárpáti Ferenc 29 éves lakatos, budapesti lakost, szabadulása után sorozatosan újabb erőszakos bűncselekményeket követett el. Nyolc esetben megtámadott munkából, szórakozásból haza igyekvő nőket Gyálon, Pestlőrincen és Pestimrén. Közülük négyet leütött, illetve fojtogatott, majd kirabolta őket. Órát, pénztárcákat, más használati tárgyakat vett el tőlük. Egyiktől pedig elrabolta az aznap kapott fizetését, több mint 1390 forintot. Másokkal erőszakoskodott, egyeseket kést villogtatva fenyegetett meg. Bűnlajstromához tartozott az is, hogy fogdából kicsempészett levelekben hamis tanúvallomásra akarta rábírni ismerőseit. A Fővárosi Bíróság helybenhagyta az ügyben elsőtökön eljárt bíróság ítéletét, amellyel Kárpáti Ferencet 11 évi szabadságvesztéssel sújtotta. NÉPSZAVA Évfordulók KOSSA ISTVÁN (1904—1963), a magyar kommunista mozgalom kiváló harcosa, volt közlekedés- és postaügyi miniszter halálának 10. évfordulója. REVICZKY GYULA (1855—1889) költő, kritikus, újságíró, a XIX. századvégi irodalmi ellenzék egyik legtehetségesebb lírikusa, a magyar szimbolizmusegyik előfutára 120 esztendeje született. PÓSA LAJOS (1830—1914) költő, hírlapíró, az Én Újságom című gyermekhetilap egyik megindítója és szerkesztője születésének 125. évfordulója. MÖLLER ISTVÁN (1860—1934) jelentős magyar építész, akadémikus, aki főként a középkori magyar műemlékek helyreállításán fáradozott, 115 esztendeje született. SOLYMOSSY SÁNDOR (1864—1945) néprajztudós, egyetemi tanár, akadémikus — hazánkban ő tanított először egyetemen néprajzot —, 30 éve halt meg. Operaház: Don Pasquaie (Tóth A. b. 7. ea., 7). — Erkel Színház: Sylvia (7). — Nemzeti Színház: Bánk bán (Felnőtt b. C. s. 3. ea., 7). — Katona József Színház:Igazolatlan Ősz (7). — Madách Színház: Hetvenes évek (K. b., 7). — Madách. Kamera Színház: A bolond lány (7). Vígszínház: G. B. Shaw: Tanner John házassága (a veszprémi Petőfi színház via, 7). — József Attila Színház: Ma éjjel megnősülök (7). — Operettszínház: Egy fiú és a tündér (C. Sárdy J. b. 3. ea., 7). — Vidám Színpad: Dollárpapa (fél 8). — Mikroszkóp Színpad: Magától nem megy (fél 9). — Thália Színház: Fecsegő ékszerek (7). Fáklya Klub: Tücsökzene (7). Korona Cukrászda: Műhelytitok (Harsányi G. ea.-estje, 7). — Angelika Cukrászda: Vészi Endre-est (7). — Egyetemi Színpad: Andre Bazin Filmklub 6. ea. (fél 6). Jean Vigo Filmklub (18. ea., 8). — Huszonötödik Színház: Egy csavargó Párizsból. Villon-est (Danuvia M. H., fél 8). — Bp-i Gyemekszínház: Csudakarikás (Csili, de. 10). Meséről mesére (Marczibányi tér, du. 3). — Bábszínház: Az elvarázsolt egérkisasszony (de. 10). — Főv. Nagycirkusz: Cirkuszok csillagai (fél 8). — Kamara Varieté: Pesti esti műsor (fél 6 és 8). — Zeneakadémia: Lux: Erika zongoraestje (Tavaszi zongorak. 2., fél 8). A József Attila Színház igazgatósága közli, hogy az 1975. április 10—i Hat négyesben című előadás technikai okok miatt elmarad. A jegyek a váltás helyén visszaválthatók. KOSSUTH RÁDIÓ 8.22 Nóták : 9.00 A költészet hete . ..Virrasztást ma is felettünk ...” 9.20 Csajkovszkij-művek 10.05 Látogatás a brazíliai indiánoknál 10.30 Zenekari muzsika 11.30 A Szabó család (tám.) 12.35 Tánczenei koktél 13.20 Az Áll. Népi Együttes zenekara játszik ( műsorom: 13.51 Válaszolunk hallgatóinknak 14.06 Dzsesszhatások a hazadunk zenéjében , 14.36 Operanégyesek 15.10 Harsan a kürtszó! 15.15 Bach: III. brandenburgi verseny 16.05 Diáktarisznya 18.33 Kóruspódium 16.44 Musicalslágerek 11.20 Új felvételeink 17.50 Nem vagyunk milliomosok (n.) 18.05 Régi magyar muzsika 18.20 Operaéneklés a század elején (IV.) 19.25 Töltsön egy órát kedvenceivel ! 20.23 Gondolat 21.13 Melis György nótákat énekel 21.28 Schönberg: A meghicsvült éj 22.20 Meditációk a vélt érdekről és a hamistudatról 22.30 Dixieland-felvételekből 23.00 A kihallgatás — H. Pinter elbeszélése 23.13 A rózsalovagrészül 0.10 Filmzene PETŐFI RADIO 9.05 Zenekari muzsika 9.03 Fúvószene 9.30 Mi van a varázsdobozban ? 10.00 A zene hullámhosszai 12.00 Kórusok, hangszerszelők 12.30 Balesetek, tűzesetek, bűnügyek 13.03 Virginia Zeani és Ivan Petrov énekei 14.00 Zenés délután 17.33 Közv. az FTC—Crvena Zvezda KEK labdarúgói érk.-ről 19310 Ifjú Zenebarátok Híradója 19.43 Labirintus — Zenei rejtvények fiataloknak 20.28 Tavasz — A Rádió Dalszínháza 21.28 Kis magyar néprajz 21.33 Könnyűzenei újdonságok 21.50 Mivel foglalkozik a pszichofarmakológia?22.08 Esti hangverseny Schubert műveiből 23.15 Népdalok I. MŰSOR 18.05 Iskolarádió 18.25 A SANTANAEGYÜTTES JÁTSZIK 19.08 VILLA—LOBOS: FANTASIA CONCERTANTE 19.23 A költészet hete (Hősökről beszélek) Illyés Gyula elbeszélő költeménye 20.09 HANGFELVÉTELEK — FELSŐFOKON 21.27 A hangjáték történetéből (Nagyon Nagy Frigyes, ism.) TELEVÍZIÓ 9.08 Szünidei matiné — színes 10.03 Delta (ism.) 10.30 Az aranysarkantyús lovag (spanyol tv-cím ism.) 12.25 Játék a betűkkel (ism.) 12.50 Arbát (tersfilm, ism.) 16.50 Hírek 17.00 Előszó helyett 17.25 FTC—Crvena Zvezda Beograd labdarúgó KEK-mérk. — színes 19.20 Mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Párizs augusztusban (fr. filmvígj. IS éven felülieknek!) 21.35 Teleszubjektiv 22.45 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00 Korok, versek (József Attila: Tedd a kezed, Ringató, Klárisok 20.50 Tv-hiradó 2. 21RO Városok, művek (XTI) Brüsszel—Mons— Ostende — színes 21.40 Egyszer volt, hol nem volt... (osztrák zenés film) POZSONYI TV 9.00 Szovjetunió— Csehszlovákia jégkorongmérkőzés 15.30 Örökké élő dal 16.20 Fiatalok szemével 17.40 Esti mese 17.50 Arany krokodil 19.00 Tv-híradó 19.45 Spirális 20.10 Keserű pirulák 1975. április 9 1077KMŰSOE 1973. április 10—16-ig A szövegben a gyártó országot csak kezdőbetűvel, vagy rövidítve jelöljük. Egyéb rövidítések: mb: magyarul beszélő; 16 éves, *•*: 18 éven felüli. A budapesti mozik pénztári rendje: egész nap játszó mozikban pénztárnyitás az előadás kezdete előtt egy órával aznapra és egy napra előre. Csak délután játszó moziknál pénztárnyitás az előadás kezdete előtt másfél órával aznapra és három napra előre. A stúdió-program keretében: A híd (mb.: NSZK): Toldi Stúdiómozi 4, n7, 19; Fény 10- én 3, n6, f8; Pest-Buda 11- én n6, f8; Palota 12-én n6, f8; Kőbánya 14-én 3, n6, f8; Felszabadulás 13-én 3, n6, f8; Ugooda 16-án 3, n6, f8. * Nem zörög a haraszt... (mb., fr.—pl., •*): Alfa f4, 6, f9; Uránia f4, 6, f9; Vörös Csillag », ll. f2; Május 1. f9, II, f2; Kőbánya 10—13-ig és 15—16-án 5, f8; Budafok este £8; Palota 10—11-én és 13—16-ig este f8. A két amerikai (mb., am., **): Corvin i‘4, h6, 8; Puskin h9, ll, n2; Bartók h9, 11, n2; Alkotmány 3, n6, £8; Tátra h4, 8, n9; Bástya este 10. A rejtély nem oldódik meg (jug.): Tinódi f3, f5, f7. Babszemjankó a varázslónál Fény 9, ml, £12, hl; Tanács du. £3.* Dal a szerelemről (lap.): Művész 4, 6, 8; Bartók 14. h6, 8. A gyanú (cseh): Bástya 14. h6, 8; Dózsa 14—16-ig f4, h8, 8; Pest-Buda 10-én és 12— 13-án n6, 13. A keresztapa másik arca (ol.): Tinódi este f9; Csokonai 9. nl2, f2. Kettős bűntény Hamburgban (ol.— NSZK): Palota vas. hu. n4. Két férfi a városban (mb., fr. —pl.): Vörös Csillag 4, n7, £9; Uránia h9, ll, n2; Ugocsa lő— 15-ig £4, h6, 8; Tinódi f9, fn. , fi, 14-én de. h8. Lányok az aknamezőn (sz.): Felszabadulás 10—14-ig és 16-án 3, 5. Lázadás a buszon (mb., ang.): Pest-Buda vas. hu. 3. Ludwig I.—II. (ol.—fr.—nyn., **): Puskin este 7. A meztelen diplomata (in.): Bányász nl., nl2. £2. Némó kapitány és a víz alatti város (mb., ang.): Felszabadulás vas. de 9, NI, 1. A négy muskétás (fr.): Kossuth XHL £4, h6, 8. Kölcsey £4, h6, 3. Nyugtalan Ifjúság (sz.): Kőbánya 10—13-ig és 15—16-án 14. Gorkij 3, fix óceán (ol.): Duna 4, n7, f6. Oklahoma olaja (am.): Sport f4, h6, 8; Május L 4, n7, f9; Művész 9, nl2, m2; Bástya h1, 11, n2; Madách h5, 7. Peti kalandjai: Madách vas. h3, hé. Rivaldafény (am.): Felszabadulás 10—14-ig és 16-án este 7; Pest-Buda 14—16-ig h6, f8; Táncsics 10—13-ig 3, h8, f9; Fény l1—16-ig n3. 5, h3. Sutjeska (jug.): Budafok vas. du. 7. Só (mb., jug.): Dózsa 10—11-én f4, h6, 8. 141 perc a befejezetlen mondatból I.—II. (m., **): Bányász h.4, h?. Szembesítés fm.): Puskin f6, n€: Budafok f6. Palota 10—11-én és 13—16-ig f6. Az utolsó parancs (sz.): Csokonai 4, n7, 19; Táncsics 14—16-ig 3, n6, 18. Valahol Európában (m.): Dózsa 12— 10-án £4, h6, 8. * Az öreg (m.): a Budapesti Filmfórum: Nyilvános vita az alkotókkal. Fővárosi Művelődési Ház, XI., Fehérvári út 47, április 16-án 3 órakor. * Híradó: Magyar Híradó. Évszakok és kastélyok. Mennyibe kerül egy nő; Vérszomjas vadállatok. A filmek forgalmazási joga 1975-ben lejár. Reggel 9-től este h1-ig folytatólag.* Gyermekmozi: Babszemjankó a varázslónál (mesesorozat): Fény 9, ml, £2, hl; Tanács’3. Veronika visszatér (szín., rom.): Bem 3, £3, ünnep 9, nl. 12, 12; Zrínyi de. 9, 11, 1. Csodabogyó (mesesorozat) : Tanács 13-án 11, 12. Peti, Rexi és a többiek (mesesorozat) : Honvéd du. 3. Peti kalandjai (mesesorozat) : Madách 13-án h3, h4. Meséről mesére (mesesorozat): Mátra 13-án 11, 12. Télapó és a nyár (mesesorozat): Alkotás 12— 13-án h9-től h3-ig óránként folytatólag. * Az Anderson magnószalagok (am.): Ipoly 14-én n4, £6, 8. Álom luxuskivitelben (am.): Óbuda 10—13-ig £4, h6, 8. A banditák alkonyza (rom.): Ipoly 10—13-ig n4, f6, 8. Tanács £9, fii, fi, ünnepi'9, fii. Csak semmi sexet, kérem, angolok vagyunk! (mb., ang.): Haladás 14, h6, 8. Zrínyi 3, 5. Csárdáskirálynő (m. —nyn.): Óbuda 14—16-ig 14, h6, 8. Eglantine (fr.): Bem 6, 8. Erkel (m.): Balaton 14, h6, 8. Ezer egy kéz (marokkói— ol.): Gorkij 0, 8. A fej nélküli lovas (mb., sz.): Bethlen 14—16-ig 14, h6, 8. Hajnal a Dráván I.—II. (besg.): Bethlen 10—13-ig £4, 7; Ipoly 15—16-án n4, h7. Három milliárd lift nélkül (fr.—ol.): Tisza ha, ll, n2. A halott aszszony visszatér (mb., fr.): Balaton h9, 11, n2. Hószakadás (ni.): Szabadság 5, ünnep h3- kor is. Lépj olajra (fr.—ol.): Szabadság este f3. Magas, szőke férfi, felemás cipőben (mb., fr.): Kossuth XX. 10— 13-ig £4, h6,3. A negyedik vőlegény (sz.): Ady 13-án £4, h6, 8. Orfeusz az alvilágban (NDK): Bemlő—12-ig 14— 16-ig 9, 11, 1. Szalad, szalad a külváros (mb., fr.): Alkotás 10— 11-én és 14—16-ig h9-től este 8-ig folytatólag. 12—13-án h4-től este 8-ig folytatólag. Tisza £4, h6, 3. Szerelmem, Elektra (m.): Zrínyi este 7, 9. A szicíliaiak klánja (mb., fr., **): Tanács h4, 6, f9. A film játszási joga áprilisban lejár. Tibbs és a szervezet (mb., am.): Kossuth XX. 14— 16-ig £4, h6, 8. Az utolsó mozielőadás (am., **) : Mátra 3, 115, 8. Vállald önmagadat!! (m.): Kinizsi 14—16-ig 14, 16, 8. Váltságdíj egy halottért (mb., am.) : Mátra 9, 11, 1, ünnep 9, 1. Végzetes aranyrögök (sz.): Kinizsi 10—13-ig 14, 7, 3. Volt egyszer egy vadnyugat I.—II. (am.—ol.), Honvéd 9, 12, 4, 7. filmsorozat közkívánatra. Ady: hó, 8, ünnep 14. ll-én 6-kor. 10-én: Csak rá kell nézni (**); ll-én: Idegen a cowboyok között I.—II.; 12-én: Ezüst-tó kincse; 13-án: Negyedik vőlegény; 14-én: És hamarosan a sötétség (**); 15- én: Koncert szólópisztolyokra; 16-án: Volt egyszer egy zsaru. Diadal 14. hu, 8, 15-én f*-től 1 9-ig óránként. 10-én:X maga rettenetes; 11-én: Folytassa külföldön; 12-én: Bob herceg; 13-án: Ha kedd van, akkor ez Belgium; 14-én: Búcsúzz a tegnaptól; 15-én: Nászutak; 16- án: Kaleidoszkóp. A film játszási joga májusban lejár. Filmmúzeum (VII., Tanács körút 3.). Éjféli cowboy (sz.* am., készült 1969-ben, rendezte: John Schlesinger, 11 éven felül). IV. lő—ll-én: 10. 12, 2, 12—13-án: 10. 12, 2, 4, 6, 8, 14—15—16-án: 10, 12, 2. Filmkörkép: öldöklő angyal (mexikói, rendezte: Luis Bunuel, 16 éven felül). IV. loll—16-án: du. 4 órakor. (Jegyelővétel 2 napra előre.) KULTÚRHÁZAK MOZIMŰSORA Penny Gold (mb., sz., ang). IV. 10—13-ig: h5, 7. A briliánskirálynő bukása (szovjet). IV 14—15-én: h5, 7. Gutenberg Müv. Ház (VTIL, Kölcsey u. 2.). A Mattei-figy (mb., sz., dl.). IV. 13-án: du. 4 órakor. MOM ..Szakasits Árpád” Műv. Ház (XII., Csörsz u. 18.).