Népszava, 1976. február (104. évfolyam, 27–51. sz.)
1976-02-13 / 37. szám
6 Tét: a döntőbe jutás Szombaton és vasárnap a Bp. Spartacus férfi sakkcsapata az SC Solingen 1868 együttesét fogadja a bajnokok Európa Kupája elődöntőjében. A hattáblás, kétfordulós összecsapáson a mérkőzések délelőtt 9.30 órakor kezdődnek és az ötórai küzdelem után a függőben maradt találkozókat 16 órától fejezik be a klub Vili., Szentkirályi utca 26. szám alatti székházában. — Kiélezett küzdelemre van kilátás — mondta Honfi Károly nemzetközi mester, a szövetkezetiek egyik éljátékosa. ■ Nemzetközi labdarúgómérkőzés Diósgyőrött: Tátrán Presov—DVTK 1:0 (1:0). NÉPSZAVA • •ÜZEMI SPORTFÓRUM A szakmunkástanulók sportjáért A Vas megyei középfokú sportbizottság legutóbbi értekezletén megállapították azt, hogy a középfokú oktatási intézmények között a testnevelés és sportmunka feltételei a szakmunkásintézetekben a legkedvezőtlenebb. Nem emelték a testnevelési órák számát, néhány iskolatípusban, évfolyamban még mindig csak heti egy óra testnevelés folyik. A tömegsport foglalkozásokat nehezítik a váltott műszakok, tornatermek, sportpályák hiánya. Nem arányos, rendszeres az a hatás, amely a sportoláson keresztül éri őket. A háromnapos iskolaidőben több sportolási lehetőség, míg a három üzemi gyakorlati napon kevesebb kedvező hatás éri a fiatalok érzékenyebb szervezetét. Ezeken a gondokon kívánt segíteni a középfokú sportbizottság Vas megyében. Meghívót kaptak a szakmunkástanuló-intézetek testnevelői, sportköri elnökei. Szalay Imre, a Szakszervezetek Vas megyei Tanácsa testnevelési és sportbizottságának vezetője részletes tájékoztatást adott, és előadása során nagyon sok tapasztalatot sorolt fel, amelyet a szakszervezetek ezen a téren eddigi munkájuk során összegyűjtöttek. Szalay Imre előadása során két javaslatot is előterjesztett: szakmunkástanulók sportnapjának megrendezésére és a munkahelyi testnevelés megszervezésére újabb tanműhelyekben. A szakmunkástanulók sportnapja biztosítaná, hogy újabb tömegek kapcsolódjanak be a sportolásba. A munkahelyi spartakiád tapasztalatait figyelembe véve elsősorban a labdajátékokban, céllövészetben lenne kívánatos a sportnap megrendezése. A megyei sportnap versenyét az intézeti háziversenyek előzik meg. Elsősorban olyan versenyzők bevonása szükséges, akik eddig szakosztályokban nem szerepeltek. A megyei szakmunkástanuló sportnap költségeit a Szakszervezetek Vas megyei Tanácsa fedezi. Testnevelési alkalmakat biztosít, a harmadik testnevelési órát pótolja a munkahelyi testnevelés. Vas megyében ezen a téren igen kedvezőek a tapasztalatok. 36 üzemben, vállalatnál, intézetnél, hivatalnál tartanak rendszeres munkaközi tornát. Ezek közül 4 tanműhelyben — XII. AFIT-nál, a MÁV Járműjavító V.-nál a Sabaria Cipőgyárban és a 405. sz. MüM Intézetben — mindennap a szakmunkástanulók részére biztosítanak gyakorlatvezetői gyakorlatanyagot. Azt szeretnék elérni, hogy azokban a tanműhelyekben is követnék példájukat, ahol még nem kapcsolódtak be ebbe az egészségmegóvó tornába. A három napon keresztül végzett 10—15 perces torna nemcsak a munkahelyi ártalmakat ellensúlyozza, hanem a fejlődésben levő szervezet egészségét is biztosítja. Ezenkívül, ha a szakmunkástanulók már fiatal korukban megszerették a munkahelyi testnevelést, akkor később, mint szakmunkások is sokat segíthetnek annak megszervezésében és fenntartásában majd jövőbeli munkahelyükön.Kiss Antal, az SZMT sportbizottságának tagja Amerikai győzelem 1000 m-es gyorskorcsolyázásban Fölényes szovjet siker a női síváltóban Kilenc nemzet csapata indult a női északi síszámok befejező viadalán, a 4X5 kilométeres síváltóban csütörtök délelőtt, Seefeldben. A szovjet- finn párbaj az idei ötkarikás játékok női síviadalainak jellemzője, ezúttal is folytatódott. Az utolsó számbana Szovjetunió biztosította női sísportja innsbrucki hegemóniáját újabb, e sportágban második aranyérmével. A sapporói címvédő szovjet válogatott győzelme nem meglepetés, négyesükben a 10 km-es innsbrucki bajnok Szmetanyina, az 5 kilométeren bronzérmes Baldicseva és a háromszoros sapporói olimpiai első, Innsbruckban is bronzérmes Kulakova mellett kitűnő „kiegészítő” embernek bizonyult Amoszova is. A második és harmadik öt kilométeren a szovjet futónők egyszerűen állva hagyták skandináv vetélytársaikat. A finisemberek harcában az 5 kilométeren olimpiai bajnok finn Takalo hiába ért el jelentősen jobb időt Kulakovánál, a Szovjetunió csaknem egyperces, fölényes győzelmet aratott. Nagy harc alakult ki a dobogó harmadik fokáért az NDK és Svédország együttesei között. Az északi sportolók a harmadik váltásig vezettek, azután az utolsó emberek harcában az NDK-s Schmidt szép futással maga mögé utasította Olssont, így az NDK három női és három férfiszám befejeztével végül is olimpiai éremhez jutott ebben a sportágban. A csütörtöki versenynap második, egyben utolsó döntőjét a férfi gyorskorcsolyázók az 1000 méteres távon vívták, melynek érdekessége, hogy ez első alkalommal szerepelt a téli olimpiák műsorában. Az előzetes esélylatolgatásokat keresztülhúzta az influenzajárvány: az éremszerzésre „beharangozottak” közül hárman, a svéd Granath, a holland Bazen és az Innsbruckban 500 méteren leggyorsabb szovjet Kulikon betegsége miatt visszalépett a versenyektől. A kérdés így az volt, hogy Kulikon honfitársai képesek lesznek-e a fiatal amerikai Müllerrel fel-Az 1000 méteres férfi gyorskorcsolyázás olimpiai bajnoka: Peter Müller (Egyesült Államok) 1:19,33 perc, 2. Jörn Didriksen (Norvégia) 1:20,45, 3. Valerij Muratov (Szovjetunió) 1:20,57. A 4X5 kilométeres női sífutóváltó olimpiai bajnoka: Szovjetunió 1:07:49,75 ó, 2. Finnország 1:08:36,57 ó, 3. NDK 1:09:57,95 ó, venni a harcot, aki ezen a távon idén legjobbat futott. A tengeren túli hoszszúkorcsolyás 5000 néző előtt az olimpiai jégstadion programjának második párjaként óriási iramot diktálva alaposan feladta a leckét riválisainak. Az első lépések után otthagyta párját, Michont, és már 500 méteren kitűnő, 46.92 másodperces részeredményt ért el. (Az első 100 méteren is nagyon jó volt az ideje, 17,41 mp). Remek iramát a második 500-on is tartotta, és sikerült túlszárnyalnia a pályacsúcsot. Az ötödik párban a világversenyen eddig kiugró eredményhez még nem jutó norvég Didriksen — hasonlóan Müllerhez — egyenletes iramban haladt, 500 méteres eredménye 47.94 mp volt, de a célba érkezéskor több mint egy másodperces hátránya volt Müllerrel szemben. Ekkor jött a verseny java! Az 500 méteren ezüstérmes szovjet Muratov beteg honfitársáért, Kulikovért is futott a svéd — szintén „márkás név” — Wallberg társaságában. A „háromkoronás” sportoló meglepte Muratovot, sőt Müller is idegeskedhetett, mert 200 méteren Wallberg a kiugróan legjobb, 17,28 mp-es időt érte el. Ekkor következett azonban Muratov: 500-nál ugyan még Wallbergnek volt 48 század másodperc előnye vele szemben, de ezután a szovjet sportolót nem lehetett tartani, egy mozdony sebességével húzott el párjától. Óriási erőfeszítéseket tett az utolsó 100 méteren, de hallatlan balszerencséjére, a jobb korcsolyájának pengemerevítője eltörött, így a kitűnő, veterán szovjet sportolónak csak a bronzérem jutott, pedig biztos második lehetett volna ... A hátralevő futamokban még egyszer veszélyeztették Müller aranyérmét: a szovjet Szafronov és az NDK-beli érme ritka szép páros versenyt futva, az amerikai eredménye körüli időt ért el féltávnál. A második 500 azonban főleg Szafronovnak nem sikerült. Az amerikai Peter Müller megérdemelten nyerte az 1000 méteres távon a bajnoki címet. A Wisconsin állambeli Madisonban élő 21 esztendős, 180 centi magas, 72 kiló súlyú főiskolás 4 esztendős kora óta korcsolyázik. Az 1974-es sprintvilágbajnokságon 3. volt 500-on, az összetettben 6. lett. Tavaly, szintén a sprintvilágbajnokságon, az összetettben már nem került a hat közé. Folytatódott a pontvadászat a jégkorongtorna A csoportjában. Az eseményeket egy, ismételten az influenzajárvány következményeként felfogható doppingügy kavarta meg. A vizsgálat során kiderült, hogy a kedden este lejátszott és 7:1-es csehszlovák győzelemmel végződött Csehszlovákia— Lengyelország összecsapás előtt a győztes együttes egyik legjobbja, a 220- szoros válogatott Pospisil meg nem engedett gyógyszert szedett. Emiatt elvették Csehszlovákiától a két pontot és levonták a 7 gólt, amit lőttek. A csehszlovák válogatott vezetői az influenzajárvánnyal, illetve a járvány ellen kapott gyógyszer szedésével hozzák összefüggésbe a történteket. Magyarázatuk egyébként érthető, mert meglehetősen valószínűtlen, hogy a világklasszis csehszlovákoknak doppingolniuk kellett a lényegesen kisebb játékerőt képviselő lengyelek elleni mérkőzés előtt... Baróti: A középcsatárt keressük... A magyar labdarúgóválogatott csütörtökön a délelőttöt Mexikóvárosban töltötte, s edzést tartott számukra Baróti Lajos szövetségi kapitány. Az együttes mexikói idő szerint éjjel 2.00 órakor (magyar idő, péntek, 9 óra) utazott el újabb állomáshelyére, Kolumbiába, ahol vasárnap délután 16.00 órakor (magyar idő: 23 óra) Medelin válogatottja ellen lép pályára. A dél-amerikai program befejezését a február 19-i, bogotai mérkőzés jelenti, amelyen a magyar csapat ellenfele az ottani Santa Fé csapata lesz. Mint Baróti Lajos közölte: már eddig is sok tudnivalót, tapasztalatot szereztünk, de még mindig nincs középcsatárunk! Az utazási program szerint a magyar labdarúgó válogatott keret február 20-án, 9.30 órakor repül el Bogotából, és New Yorkon, Brüsszelen és Frankfurton keresztül, 21-én, szombaton, a délutáni órákban érkezik meg Ferihegyre. A legújabb beteg a magyar csapatban Fazekas, láza van, nem valószínű, hogy az első délamerikai mérkőzésen szerepelhet. Rothermel, Nagy 111. és Izsó viszont kezdőember tesz. A CSZKA Moszkva Budapesten Budapestre érkezett a CSZKA Moszkva labdarúgócsapata, amely szombaton kezdi meg vendégszereplését. Február 14- én, Csepelen, 14 órai kezdettel, a Csepel lesz az ellenfele a szovjet együttesnek, majd a további program így alakul: vasárnap, Gyömrői út, 14.00 óra: Lőrinci Fonó ellen, szerda: Kispest, 14.00 óra: Bp. Honvéd ellen, csütörtök: Megyeri út, 14.00 óra: V. Dózsa ellen. Győzött a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata szerdán Nagyváradon 10 000 néző előtt 2:1 (1:0) arányban győzött a román első ligás FC Bihor ellen. A Ferencváros mindkét gólját Magyar szerezte. BUDAPESTI HÚSIPARI VÁLLALAT FELVÉTELRE KERES: építőipari szak*, betanított és segédmunkásokat Jelentkezni lehet személyesen vagy telefonon Pomázi András főosztályvezető elvtársnál. Budapest, IX., Soroksári út 58 TELEFON: 135-440 Felvételre keresünk normaellenőrt KONTAKTA ALKATRÉSZGYÁR munkaügyi osztálya, Budapest, XX., Pesterzsébet, Dózsa György u. 53 Telefon: 279-200 Az budapesti szállítási üzeme „E” kategóriájú jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőket azonnali belépéssel felvesz! JELENTKEZÉS: Bp. XXI. (Csepel), Petróleumkikötő, ÁFOR-garázs, Farkasné ernőnél a 143-400 telefonon A FŐVÁROSI KÉZMŰIPARI VÁLLALAT ruhaipari gyáregység FELVESZ sürgős belépéssel szériázó-szerkesztő szabászokat, vágószabászokat, térítőket, szortírozókat és ruhaipari technikusokat JELENTKEZÉS: Budapest, VL. Aradi utca 40. szám munkaügyi osztály TELEFON: 124—465, 124—575 1976. február 13. „CSEMEGE” KERESKEDELMI VÁLLALAT INTERTOURIST RAKTÁRA KERES szállító-, rakodómunkásokat Jelentkezés az INTERTOURIST igazgatójánál, Budapest V., Szép utca 6I. emelet, személyesen a reggeli órákban MOST festessen, tapétáztasson! RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNY! MINŐSÉGI SZOBAFESTŐ, TAPÉTÁZÓ, FÉNYEZŐ SZÖVETKEZET, Budapest VIII., Pogány József utca 9 (a volt Víg utca) TELEFON: 143—823 vagy 139—016 TEKINTSE MEG MINTATERMÜNKET! Nyitva: 7—18 óráig, szombaton 10—15 óráig JÁRMÜHETEK A CORVINBAN A VIZSGAKÖTELES MOTORKERÉKPÁROKAT RENDSZÁMMAL ELLÁTVA V, ÁRUSÍTJUK. v/ynvvv ORVIN ttiimmim nin NAGY ÁRUHÁZ LEGNAGYOBB VÁLASZTÉK GYORS, EGYENLETES FŰTÉST SZERETNE? A gyors, egyenletes fűtés biztosítéka a ,,HÓSZÍV” keringtető szivattyú Alkalmazható etázs- és központi fűtésnél, szilárd-, gáz- és olajtüzelésű kazánokhoz A szivattyú alumínium öntvényből készült EGYFÁZISÚ, KONDENZÁTOROS INDÍTÁSÚ Maximális üzemi áramfelvétele 1 A Kapcsolási feszültsége 220 V, 50 Hz, 90 W Súlya 5,5 kg Fordulatszáma 2800/perc Szállított vízmennyiség 75/liter/min. Maximális emelőmagassága 7 fm. A MEGENGEDETT MAXIMÁLIS FŰTŐVÍZ-HŐMÉRSÉKLET 95 CC Fogyasztói ára: 2970,— Ft Gyártja a SZABADSÁG MGTSZ, UGOD Forgalomba hozza a VÁLLALAT TÜZELÉSTECHNIKAI FŐOSZTÁLYA, Budapest VIII., Üllői út 32 Telefon: 143—898 Kapható: 3. SZ. BOLTBAN, Bp. VIII., Mária utca 32 7. SZ. BOLTBAN, Bp. XIII., Váci út 195/b