Népszava, 1976. február (104. évfolyam, 27–51. sz.)

1976-02-03 / 28. szám

4 K­EDDI MOZAIK mnt. február . KEDD. A Nap kel 7 óra 10 perc­kor, nyugszik 16 óra 47 perckor. SZELES IDŐ, HAVAZÁSSAL Prága, Varsó, Ogyesz­­sza vonalban mintegy 600—800 kilométer szé­les sávban magas nyo­mású zóna húzódik. Ezeken a * 1 * 3 területeiken csendes, párás, a reggeli órákban helyenként kö­dös az idő. A legmaga­sabb nappali hőmérsék­let általában 5—7 fok­kal elmarad az elmúlt 14 év átlagától. Dél- Európa időjárását már napok óta egy ciklon irányítja, amely igen lassan mozog. Hatására sokfelé borult, főleg az Appennini-félszigeten csapadékos az idő. A Kárpát-medence időjá­rását a következő 36 órásban is az említett ciklon, valamint a ma­gas nyomású zóna együt­tesen irányítja. Várható időjárás kedd estig: a keleti, északke­leti országrészben válto­zóan felhős, máshol job­bára borús idő, főként nyugaton néhány helyen havazással. Helyenként ónos ködszitálás. Nap­közben megélénkülő dél­keleti, keleti szél. Leg­magasabb nappali hő­mérséklet mínusz 3— plusz 2 fok között. A Duna Budapestnél 300 centiméter. — Rőtt sas csapatot fi­gyeltek meg az ornitoló­gusok Fejér megye nagy kiterjedésű pusztáján, a Sár-réten. Ezek a ragado­zó madarak eddig csak a Hortobágyon fordultak elő csapa­tostül.­­ Hektáronként 65 má­zsa kukorica. Hétfőn Deb­recenben a nádudvari Kukorica és Ipar­növény Termelési Együttműködés igazgatóságának ülésén számadást készítettek a tavalyi munkáról. A 295 tangazdaság 185 ezer hek­táron termált kukoricát, cukorrépát, napraforgót, szóját és burgonyát. A leg­nagyobb területet a kuko­rica foglalta el, amelyből a hektáronkénti átlagter­més 64,8 mázsa volt. — Új-Delhiben bejelen­tették, hogy India lakos­sága 1975 végén elérte a 604 milliót. — Dr. Kilián Józsefnek, a Budapesti Műszaki Egyetem elhunyt tanszék­vezetőjének, a Szakszer­vezetek Országos Tanácsa tagjának temetése február 5-én, csütörtökön fél 12- kor lesz a Farkasréti te­metőben. Elvtársai, bará­tai fél 11-bőr róhatják le kegyeletüket a ravatalnál. Sör Mihályné, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocia­lista Hazáért Érdem­rend kitüntetettje 59 éves korában elhunyt. Búcsúztatása február 14-én délután 3 órakor lesz az óbudai temető­ben.­­ Dr. Simon Pál ne­hézipari miniszter vasár­nap Lipcsébe utazott, ahol részt vesz a KGST vegy­ipari állandó bizottsága delegációvezetőinek talál­kozóján. A kétnapos tár­gyaláson megvitatják a vegyipari integráció 1980 utáni lehetőségeit.­­ Kiss Lajos vezérőr­nagy, a Magyar Honvé­delmi Szövetség főtitkárá­nak meghívására a jugo­szláv Narodna Technika négytagú küldöttsége ha­zánkba érkezett. A dele­gáció vezetője prof. dr. Stevan Bezdanov, a szer­­vezet elnöke. — Magyar rendezvényt tartanak február 4—15-e között az athéni Hilton szállóban. A HUNGEXPO szervezésében hazánk 19 külkereskedelmi és kül­kereskedelmi, jogú válla­lata mutatja­ be újdonsá­gait és hagyományt ter­mékeit.­­ Oktatástechnológu-sok képzését kezdték el hétfőn a szombathelyi, a szegedi és a nyíregyházi tanárképző főiskolán. A hazánkban új szakma művelői az oktatásban egyre nagyobb teret ka­pó technikaér­tő szakem­berei lesznek, s az egyes tanintézetekben irányít­­j­á­k az oktatástechnikai t­e­vékenységet — Figyelmetlenül, fék­­távolságon belül egy sze­mélygépkocsi elé lépett Komoró és Tuzsár között özv. Juhász Istvánné 77 éves nyugdíjas és az autó halálra gázolta. — A jeges úton megcsú­­szott személygépkocsijá­val — amelyet az eddigi megállapítás szerint fi­gyelmetlenül vezetett — Rácalmás határában Péli László 25 éves villany­­szerelő, áttért­ az út bal oldalára és fának ütkö­zött. A gépkocsi utasa, if­j. Greksa Károly 16 éves ipari tanuló a helyszínen meghalt, a gépkocsivezető könnyebben megsérült. — Tűz pusztított vasár­nap a kínai újévi ünnep­ségek idején Hongkong egyik lakónegyedében. Hatszáz lakóház leégett, sokan hajléktalanná vál­tak. — Sz. P. Burenkovnak, a Szovjetunió egészség­ügyi minisztere első he­lyettesének vezetésével hétfőn küldöttség érkezett Budapestre a magyar­­szovjet egészségügyi egyez­mény 1976—1980. évi munkatervének megtár­gyalására és aláírására. — A Magyar Vöröske­reszt háromtagú küldött­sége dr. Gyu­szti Miklós főtitkárhelyettes vezetésé­vel elutazott Moszkvá­ba, a Szovjet Vöröskereszt, és Vörös Félhold Társaság meghívására.­­ — Új garzonházat avat­tak hétfőn Székesfehérvá­rott. A Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság ol­­dotta meg a nyolcmillió forintos beruházással lét­rehozott épülettel 19, pá­lyakezdő dolgozójának la­kásgondját. — „Barangolás Fejér megyében” címmel új, szí­nes, idegenforgalmi is­mertető jelent meg a Vue Touristique Világmagazin különkiadványaként. — Újabb szívátültetést hajtott végre szombaton Fokvárosban Christian Barnard világhírű dél-af­rikai sebészprofesszor. A kórház véleménye szerint Barnard legújabb pácien­sének állapota kielégítő.­­ Kigyulladt vasárnap kora reggel, eddig még ismeretlen okból, Regé­nye községben Kiss Tamá­­sovics Jenő istállójának és pajtájának tetőszerke­zete. Három 16 hónapos üsző és két négyhónapos bikaborjú elpusztult. A tűz okát bizottság vizs­gálja. — Harminchat, sérülés­sel járó közúti baleset történt a hét végén az or­szágban. Egy személy éle­tét vesztette, egy ember életveszélyesen, 16-an sú­lyosan, 18-an pedig köny­­nyebben megsérültek. — A látogatók szeme láttára loptak el egy fél­millió frank értékű fest­ményt vasárnap a párizsi Louvre-ból. Egy 30 éves férfi egyszerűen levette a helyéről „A Madonna és a gyermek” című fest­ményt és elfutott vele. A múzeumot nyomban lezár­ták, de a tolvajnak nyo­ma veszett. — Gy. Szabó Bélának, a Román Szocialista Köz­társaság Állami díjas mű­vészének magyarországi és erdélyi tájakat, embe­reket ábrázoló rajzaiból, pasztelljeiből nyílt kiállí­tás vasárnap a hódmező­vásárhelyi Tornyai János Múzeumban.­­ Péterffy Gizella és Kő Pál kamaratárlata nyílt meg Salgótarjánban, az öblösüveggyár Kossuth Lajos Művelődési Házá­ban. A művészházaspár tizenhat akvarellt, grafi­kát, szoborvázlatot állított ki.­­ Kertész Lilla előadó­művésznő „Citrusfa” cí­men önálló estet ad az érdi vállalatok és szövet­kezetek szocialista bri­gádjai részére február 8- án, vasárnap az Érdi Mű­velődési Központban (Érd, II., Engels u. 9.). Műsorá­ban a magyar népkölté­szet remekei hangzanak el, köztük a XIV. század­ból származó ritkaságok.­­ Kihelyezett tanítási gyakorlatra indultak hét­főn regigei, egyhónapos időtartamra az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskol­­la negyedéves hallgatói. ELSŐOSZTÁ­LYÚ ÁLLÓHELY A színhely a Békés­csaba—Budapest között közlekedő gyorsvonat „párnás” kocsija. — Tessék mondani, le­het másodosztályú jegy­gyel az első osztály pe­ronján állni? — Nem tudom, ké­rem. Én elsőosztályú jeggyel állok... — Európa-szerte ismert zombori festőművész, Mi­lan Konjovic alkotásaiból rendeztek kiállítást Kecs­keméten. A festő műveit öt éve Budapesten a Mű­csarnokban, tavaly pedig Pécsett láthatták az ér­deklődők.­­ Az ország hévízkin­csének 12 százaléka talál­ható Szolnok megyében, ahol 34 állandó és idény­jellegű, hévízzel táplált fürdő működik. Ezeket évente mintegy 1,7 mil­lióan látogatják. A követ­kező években újabb erő­feszítéseket tesznek a fürdőhálózat bővítésére és idényjellegének megszün­tetésére. — Fészek drótból. A Mecsek oldalán húzódó orgonasövényben elrejtve különös ger­erészekre bukkantak. Kis tulajdono­sai drótból fonták. Oly mélyen van az ágak sűrű­jében, hogy csak most, lomb hiányában lehet észrevenni. — Ókori sírok. Több mint 400 ókori sírt tártak fel Közép-Görögország­­ban. Az időszámítás előtti 600-as évekből 4000 lele­tet találtak. HÉTMILLIÁRD VASÚTRA Nyugodt körülmények között — hosszú idő óta először — torlódás, kapkodás nélkül fejezte be az évet tavaly a MÁV, amely jóval túlteljesítette a ne­gyedik ötéves tervben előírt áruszállítási feladatait is. A vasút idei legfontosabb tennivalója a népgazda­sági szállítások zavartalan, gyors és biztonságos le­bonyolítása a meglevő gépek és berendezések jobb, célszerűbb kihasználásával, korszerű munkaerő-gaz­dálkodással. Ebben az évben a közúti közlekedés fejlődése nyomán egy-két százalékkal tovább csökken a vasút személyszállítási teljesítménye, 338 millió utassal számolnak. Az áruszállítási terv a tavalyi 131 millió tonnás teljesítményt alsó határként szabta meg. Felső határként összesen 134 millió torna áru elfuvarozását írta elő. Az idén valamivel több mint 7 milliárd forintot fordítanak a vasút fejlesztésére. Szeretettel '-'­ köszöntj­ük úji névnapjukon .!) nevű kedves olvasóinkat WOJViÉPOSZ HÓSKŐt-TtMíNYe myomán frt. Cs.Horvith Ti! Hajlótt«: 5obóH In"« A GYŐZTES JUTAIMA EZ A YfrSS ! RtTP-S A VESZTEST BOTTÁ / KEPGEtJUK El A PA­T­TNAK /'/ÉG A YOZE/ÉSő­­ést -M Odussieuse, mea/egy mÉrs terepreeőgjék, ktwrzuN seie-MSHW A MEG Alizó JÁTÉKSA. GSAM ESZ MUAMAT/B ZAAJZ­­GATJA, HOGY H/MÉIJE-E EUEHEEJÉE, VAGY SEM, AZTÁV... ... ÚGY A JOJZWOZ TEA EMIT, HOGY A MA A' MEA/TEH ELMEGY A MEGYE A TOVÁBB/ KÜZDELEMTŐL. ) GÉPESÍTIK A ZÖLDSÉGTERMESZTÉST A zöldségtermesztés fejlesztésére 1971-ben és 1974-ben kormányhatározat született. Ezekben meg­­tu­tározták a termelők és a feldolgozóipar feladatait, egyebek között azt, hogy miként lehet fokozni a gé­pesítést. A kormányhatározat nyomán 1975-ben a termelés hozzávetőleg a tervezett struktúra és fejlő­dési ütem szerint alakult. A termelők mintegy 114 ezer hektáron termesztettek zöldségféléket, s mint­egy 1,7 millió tonna termést adtak a fogyasztóknak és a feldolgozóiparnak. Mindezt részben a gépesítés magasabb színvonala tette lehetővé. Az elmúlt év végéig a konzervipar számára termesztett zöldborsó betakarítását teljes egészében gépesítették. Előre­haladt a vöröshagyma felszedésének, valamint a zöld­­bab betakarításának gépesítése. A termőterületnek a feléről már gépekkel hozták le ezeket a zöldség­féléket is. 1976-ban a növénytermesztésnek ebben az ágazatában további előrelépés várható. NÉPSZAVA Évfordulók Itt hiány­z­ott felesleg két menetben — Katalógus — Találkozó márciusban . Az anyaggazdálkodás nem a legerősebb oldala a vállalatoknak. Sok helyütt hiányoznak olyan, a ter­meléshez elengedhetetlen alapanyagok, félkészter­mékek, alkatrészek ,szer­számok, amelyek más vál­lalatoknál feleslegként fekszenek el. Az inkur­­renciák kicserélésére kí­nált alkalmat az Országos Piackutató Intézet, ami­kor tavaly júniusban megrendezte az első IN­­TERKER-börzét. Börzék addig is voltak, de azokat többnyire csak egyes, eladni kívánó vál­lalatok hirdették meg, csekély érdekl­ődés köze­pette. Az INTERKER-bör­­ze már az első alkalom­mal is országos volt, s olyan nagyvállalatok vet­tek részt rajta, mint az Izzó, a Csepel, a MÁV, a Medicor, a VBKM, az Ikarus. Eredményeként 80 millió forint értékű anyag talált gazdára. A sikeren felbuzdulva már három hónappal ké­sőbb, szeptemberben meg­rendezték a második IN­­TERKER-börzét, s most meghirdették a harmadi­­k­at is, amelyre március 8. és 19. között kerül sor. Az érdeklődés fokozódására jellemző, hogy az első al­kalommal 17, a második esetben 34 vállalat jelent­kezett eladóként, március­­ban pedig már 58 ipari nagyvállalat mellett 5 ke­reskedelmi vállalat és 12 ipari szövetkezet kínálja eladásra elfekvőségeit. Vastagodik az árukataló­gus is: júniusban még csak 200 oldalt tett ki, szeptemberben majdnem 600 oldalas volt, a leg­újabbat pedig már két kö­tetben kell kiadni. Az eladók és a vevők találkozójának ideje is hosszabbodik: az első két börze 3—5 napig tartott, a soron következőn két héten át lesz mód venni és eladni. Sőt, a két hetet szakosítani is kellett; az első hét után gazdát cse­rélnek a tárgyalótermek, új eladók ülnek a régiek helyére, hogy az érdeklő­dőket fogadják. Az érdek­­lődő, venni kívánó válla­latok száma messze meg­haladja az eladókét. Az országos börzék — amellett, hogy megszaba­dítják a vállalatokat fe­lesleges készleteiktől, s így mentesítik őket a büntető kamat fizetésének kötelezettsége alól — fő­ként azért hasznosak, mert az anyagok eljutnak oda, ahol szükség van rá­juk, sok tíz- vagy száz­milliós értékek kerülnek be ismét a népgazdaság vérkeringésébe. (g. zs.) Operaház: Giselle IX. béri. 5. ea., 7). — Erkel Színház: Don Carlos (7). — Nemzeti Színház: Mózes (7). — Ma­dách Színház: Király idillek (7). — Madách Kamera Szín­ház : Egy szerelem ... (7). — Vígszínház: Harmincéves va­gyok (7). — Pesti Színház: Eredeti helyszín (X. béri. 2. ea., 7). — Operettszínház: Cirkuszhercegnő (T). — József Attila Színház: Sok hűhó semmiért (7). — Thália Szín­ház: Próbababák (a Lenin­­grádi All. Miniatűr Színház vj­a, 7)- - Vidám Színpad: Aki mer, az nyer (f- 8). — Mikroszkóp Színpad: Magától nem megy (fél 9). — Egyete­mi Színpad: Premier előtti vetítés (Kézdi Kovács: Ha megjön József, 6). — Fáklya Klub: Négy monológ (8). — Bp-i Gyermekszínház: Az aranyember (du. 3): Pro Ur­be (ifj. ea.. 7). — Bábszín­ház : Az elvarázsolt (de. 10). Népi komédiák (du. 3). — Kamara Varieté: Őfelsége, a nő (fél 6 és 8). — Zeneaka­démia: A Tátrai-vonósnégyes hangversenye (a Tátrai-vo­nósnégyes három hangverse­nye 2., fél 8). KOSSUTH RÁDIÓ 8.27 Kiskunsági népdalok és táncok 8.50 Én és a társadalom. 9.20 Dvorzsák: VII. szimfónia le­vő iskolarádió 10.33 Lendvay Kamilla: A bűvös szék. Egy felv. opera 11.24 Staub: Tarka balett­­jelenet 11.34 Hét bagoly. II. 12.33 Melódiákoktól Közben. 13.10 Törvénykönyv 14.02 Ezeregy délután 14.49 Éneklő Ifjúság 15.10 Az élő népdal 15.20 Eisler műveiből 13.44 Magyarán szólva .. . 16.05 Harsan a kürtszó! 16.33 Hegedűs a háztetőn. 17.05 Hány mérnökre van szüksége Magyarország­nak? —­I. 17.30 Új operalemezeinkből. Teresa Stich-Randall énekel ( mCsomom ) 18.00 A Szabó család 19.13 Az All. Népi Együttes műsorából 19.57 Fiatalok stúdiója 30.25 Híres karmesterek pró­bálnak Fritz Busch és Karl Böhm 21.05 Minosz király szigetén. 21.35 Bach: I. brandenburgi verseny 22.20 Magyar zeneművek 23.04 Dzsesszfelvételeinkbő­l 23.23 Mosonyi Mihály operáiból 0.10 Dunajevszkij filmzenéjéből PETŐFI RÁDIÓ 8.05 Poór Péter énekel 8.33 Starker János gordonkázik 8.46 Operettrészletek 9.23 Délelőtti torna 9.38 Derűre is derű ... Ism. 10.00 A zene­ hullámhosszán 11.55 Látószög 12.00 Nóták 12.33 Arcképek a német Irodalomból. Schiller — a klasszikus 12.50 Balettzene 13.33 Reneszánsz kórusmuzsika 14.00 Zenés délután kettőtől — hatig 18.00 Könnyűzenei olimpia, .. Az „NDK hangja" Rádió műsora 18.33 Kiss András hegedül 10.01 Szilvássy Margit és Szabó Miklós Fan­­operettekből énekel 19.15 Véleményem szerint... 19.30 Csak fiataloknak! 20.33 Mindenki könyvtára. Cseres Tibor: Siratóének 21.03 Népdalfelvételek 21.24 Johnny Bumm: A Rádió Dalszínháza 23.23 Népi zene, nóták 3. MŰSOR 14.85 PURCELL, ÓDA 32­. CECÍLIA NAPJÁRA 15.04 Dialógus a költészetről, a nyelvről és a matematikáról ISM A MONTREUX-I DZSESSZFESZTIVÁL FELVÉTELEIRŐL 16.03 Hogyan Indulunk,* 15.35 Medve-ének, Sárközi György verse: 16.46 VLADIMÍR HOROWITZ KÉT BEETHOVEN­­SZONÁTÁT ZONGORÁ­ZIK 17.32 Külpolitikai klub 18.03 ZENEKARI MUZSIKA 10.13 Iskolarádió 10.33 A TÁTRAI-VONÓS­NÉGYES HANGVERSE­NYE Közben: kb. 30.30 tűitársaink Kb. 21.23 ZENEI PANORÁMA Kb. 39.07 Operaáriák 22.35 L­egkedvesebb verseiről beszél Sík Endre TELEVÍZIÓ 8.00 Tv-téma 8.03 rrv 9.20 legyünk barátok! lo.os rrv 10.35 Játsszunk bábszínházat. Ism. Színes 1l.os rrv 13.05 rTV 17.28 Hírek 17.35 Hogyan a holnapért? I. 18.05 A megyei főkapitány. Dok.-film M. Szabó István rendőr vezérőr­nagyról 18.40 Játék a betűkkel 19.10 Mese — színes 10.30 Tv-híradó 20.00 Tv-térna 30.05 Kisfilmek a nagyvin­gbe! 20.05 Változó Ázsia, 3. Létezik egy másik India? 39.55 A rózsaszín párduc kalandjai 21.00 Az élő folyó. Színes 21.30 Milliók nevében 22.00 Csapatjáték és taktik­­a labdarúgásban, 6. Kisegítő játék a támadásban 92.20 TV-híradó 3. 3. MŰSOR: 29.00 Majláth Júliára emlékezünk. Tánco­r sanzon, könnyűzene. 51.10 Tv-híradó 2. 31.30 Vitézek és hősök. Tv-játék, ism. 1976. február 3. Pótszabadság 1976-ban Több olvasónk kérésére Ha a munkaviszony az idén is ismertetjük azt a alábbi határok közé eső táblázatot, amelyből meg- időben keletkezett, akkor állapítható, hogy a mun- a pótszabadság mértékét kában töltött évek után leolvashatjuk a jobb oi­­mennyi pótszabadság jár. dali számoszlopból; A fentebb jelzett napo­kat a 12 napi alapszabad­sághoz kell hozzáadni. Az együttes mértékből, attól függően, hogy a munka­helyen hetenként vagy kéthetenként van többlet­szabadnap (szabad szom­bat), hetenkénti többlet­szabadnap esetén minder. S nap szabadság kiadásá­val a hatodik napot ü> kiadottnak kell tekinteni, kéthetenkénti szabad szombat esetén pedig minden 11 nap szabadsáv kiadásával a 12. nap is kiadott. Dr. Sz. T. —1952. július 1. 12 1952. július 2.—1953. július 1. 11 1953. július 2.—1954. július L 11 1954. július 2.—1955. július L 1# 1955. július 2.—1956. július L 10 1956. július 2.—1957. július 1. 9 1957. július 2.—1958. július 1. 9 1958. július 2.—1959. július L 8 1959. július 2.—1960. július L 8 1960. július 2.—1961. július L 7 1961. július 2.—1962. július 1. 7 1962. július 2.—1963. július 1. 0 1963. július 2.—1964. július 1. 6 1964. július 2.—1965. július L 5 1965. július 2.—1966. július 1. 3 1966. július 2.—1967. július 1. 4 1967. július 2.—1968. július L * 1968. július 2.—1969. július 1. 3 1969. július 2.—1970. július L 3 1970. július 2.—1971. július 1. 2 1971. július 2.—1972. július 1. 2 1972. július 2.—1973. július 1. 1 1973. július 2.—1974. július 1. 1 1974. július 2.—1975. július 1. 1975. július 2.—1976. július 1. 1976. július 2,—

Next