Népszava, 1976. február (104. évfolyam, 27–51. sz.)

1976-02-06 / 31. szám

Piaci jelentés Elegendő a tartalék, kiegyensúlyozott ellátás Gülbaba több variációban —­ Megkezdték a szerződéskötéseket A hatodik hét nem sok változást hozott a zöldség-gyümölcs keres­kedelemben­ A kínálat az évszaknak megfelelő, sőt néhány cikkből az igé­nyeket meghaladó. Így például burgonyából, eb­ből a fontos cikkből, el­fogy naponta országosan 60—65 vagon. Több fajta is van a piacokon, a gül­­bamba kilója 4,80, a kis­­várdai rózsa 3,70, de van burgonya 2,90-ért is. Az áru nagy részét előre csomagolva, válogatva hozza forgalomba a szö­vetkezeti kereskedelem. Hetek óta igény szerint kapható válogatott, előre csomagolt vöröshagyma is, ebből az idén a szoká­sosnál lényegesen többet vásárol a lakosság, de a készletek továbbra is megnyugtatóak. A sza­badpiacom ennek ellené­re a vöröshagyma, ára meglehetősen magas, 16 —18 forint kilója, a Zöl­dértnél viszont 8,60, 7,40. Ilyenkor az egyik leg­fontosabb főznivalót a káposztafélék jelentik. Van minde­n fajtából, a fejes káposzta kilója 5,20 — nagyon jó minőségű —, a kelkáposzta 4,80, ol­csóbb, mint tavaly ilyen­kor volt, és igény szerint kínálnak vöröskáposztát is, szintén 4,80-ért. Nagyobb primőrszállít­mányokra csak a követ­kező hetekben számítha­tunk, kisebb mennyiség azonban érkezik rendsze­resen Budapestre és a nagyobb ipari centru­mokba fejes salátából —■ 5,20, 4 forint — hegyes paprikából —, 5 forint darabja —, üvegházi ka­ralábéból, 4,50 — és újabban uborkából is, 46 forint kilója. A gondos felvásárlás­nak és a hűtőházi táro­lás bővülésének köszön­hető, hogy még mindig találni az üzletekben jó minőségű körtét. Ez azért is érdemel említést, mert ilyen még egyetlen esz­tendőben sem volt. Alma van ,igény szerint. Csütörtökön a követ­kező árak voltak érvény­ben a szövetkezeti keres­kedelemben. A SZÖVÉRT keres­kedelmi osztályán el­mondták, jól haladnak a szerződéskötések, az idei esztendőre előirányzott árumennyiség 50 százalé­kára már megkötötték a termeltetési megállapodá­sokat K. I. Fejes káp. Miskolc 5,40 S­zékesfeh­érvár 5,40 Debrecen 5,— Tatabánya­ 5,20 Salgótarján 5,80 Veszprém 5,40 Bp. ZÖLDÉRT 5,20 Kel­káp. Sárga- Gyök­­répa I. alma 5,60 7,60 9,60 10,— 5,60 6,80 10,— 10,— 6,— 7,60 9,— 8,— 5,60 7,60 10,— 10,— 6,60 8,— 10,60 9,60 5,60 8,— 10,— 10,— 4,80 8,60 10,60 10,­ Pusztító földrengés Közép- Amerikában Kétezer halott Guatemalában Mint ismeretes, szerdán hajnalban a Richter-skála szerinti 7,5 mértékű föld­rengés rázta meg a hat- Q­illiós közép-amerikai ország, Guatemala hason­­ló nevű fővárosát, és Sal­vadorral határos környé­két. Két órán belül há­romszor mozdult meg a föld, legerősebben a fő­várostól 60 kilométerre levő Pacaya tűzhányó környékén. A legfrissebb jelentések szerint a guatemalai föld­rengés áldozatainak szá­ma elérte a kétezret. A panamai rádió hírszolgá­­­lata hangsúlyozza, hogy az adatok becslésen ala­pulnak, hiszen a külvá­ros nyomornegyedeinek egy részéit meg sem tud­ták közelíteni, pedig a természeti csapás itt okozta a legnagyobb pusztítást. A sebesültek számát egyes­, jelentések ötezerre becsülik. Nehezíti a mentést, hogy a főváros legna­gyobb kórháza használ­hatatlanná vált, és a be­tegeket át kellett telepí­teni más gyógyintézetek­be. A főváros egyetemén a földrengés következté­ben tűz ütött ki. Csütör­tök reggelre helyreállítot­ták a guatemalai főváros Radio Fabulosa­­ nevű adóját, amely félóránként híreket sugároz. Közle­ménye szerint a főváros­ban nincs villany, víz és telefon-összeköttetés, sok helyen égnek az épüle­tek, és a romok alól se­gélykiáltások hallatsza­nak. A fővárostól 24 ki­lométerre levő Sapatepe­­quez nevű település tel­jesen elpusztult, közel 200 lakója közül senki sem maradt életben. Három közép-amerikai országban, Guatemalá­ban, Hondurasban és Salvadorban rendkívüli állapotot rendeltek el. A latin-amerikai országok­ból útnak indultak az el­ső, gyógyszert és élelmi­szert szállító repülőgépek, és a panamai légierő el­ső gépe már le is szállt a viszonylag kisebb kárt szenvedett Guatemala városi repülőtéren. Me­xikó, Venezuela és Ko­lumbia kormánya is be­jelentette, hogy csütörtö­kön indítja az első szál­lítmányokat Folyik a károk felmérése Salva­dorban és Hondurasban is, ahol a guatemalainál kisebb erejű földrengés rongálta meg az erőmű­veket, lakóépületeket és kikötői berendezéseket. Mexikó déli részén­ szin­tén észleltek földmozgást. A halál visszafordíthatatlan Meghalt Bekker Sándorné 24 éves betanított munkás. Kőbányán, a Vaspálya u. 6. számú házat bontották, s egy nyolc kilogrammos gipszfigura az asszonyra zuhant. A baleset körülményeinek tisztázá­sára, s a felelősség megállapítására a rendőrség vizs­gálatot indított. A hírhez önként adódik a kérdés: hányan kerül­nek még veszélybe a leomló erkélyek, a kellően körül nem kerített, építkezések miatt? Pedig Budapesten ma már szinte mindenki helyet foglalhat. Közterületeket birtokolnak üzletek és üze­mek. Parkolókat kerítenek kukával, zsineggel. Ugyan­akkor két hete a Déry utcában, ugyancsak egy bon­tásfélben levő házból három kisfiút egy járókelő „halászott” ki. A romos falakat ugyanis mindenki el­hagyta s az járt ki-be, aki akart... Nem ellenőrzik mindig kellőképpen a házaknak a járda fölé nyúló kunigróit, díszeit, a bontásra ítélt épületeket, de az építési területeket sem. Mert­ bármilyen építkezés megkezdhető, félbe­hagyható, esetleg folytatható. A halál viszont visszafordíthatatlan ■ M. A. : 30 év — 430 ezer hektárral több erdő Az ötödik ötéves terv­ben tovább bővül a hazai erdőterület és korszerűsí­tésekre is sor kerül.. A korábbi telepítésekkel, fá­sításokkal az ország erdő­területe 30 év alatt 420— 430 ezer hektárral nőtt,­ s az ország élőfakészlete az elmúlt két évtizedben mintegy 80 millió köbmé­terrel bővült. A negyedik ötéves terv időszakában közel 61 ezer hektárra ültettek összefüg­gő telepítésben fákat. Eb­ből több mint 49 ezer hektár a mezőgazdaság, nagyüzemek területére ju­tott, a fennmaradó részt pedig az erdőgazdaságok gondozzák. A tsz-ek és az állami gazdaságok telepí­tése azért is nagy jelentő­ségű, mert az új erdők mezőgazdaságilag alig hasznosítható területekre kerültek, ahol gazdaságo­sabbá tették a földhaszná­latot és a helyi lakosság­nak erdészeti és fafeldol­gozó munkát adtak. A Legfelsőbb Bíróság ítélete Jogtalan haszon, 8 milliós bírság A legfőbb ügyész gaz­dasági bírság kiszabását indítványozta a Fehérvár­­csurgó és vidéke Általá­nos Fogyasztási és Érté­kesítési Szövetkezet ellen. Az 1970—1973. években te­vékenysége — alapszabá­lyától eltérően — nem a helyi ellátás javítására és a lakossági szolgáltatások bővítésére irányult. Engedély nélkül az or­szág különböző részein gépipari, technológiai és szerelési munkákat vég­zett, s ezzel jogtalan hasz­not ért el. A Legfelsőbb Bíróság a szövetkezetei ezért 8 millió 40 ezer fo­rint gazdasági bírság meg­fizetésére kötelezte. Robbanás a várpalotai bányában Öt embert kórházba szállítottak A Várpalotai Szénbá­nyák II. bányaüzemében február 4-én este, robban­tási munka közben, a helyszínen tartózkodók közül többen sérülést szenvedtek. Őtüket a vár­palotai kórházban ápol­ják. A baleset körülmé­nyeinek vizsgálatát a veszprémi kerületi bá­nyaműszaki felügyelőség és a várpalotai városi rendőrkapitányság meg­kezdte. 1 325 400 forintot lopott a rendőrség felhívása. Az Országos Meteoro­lógiai Intézet gépkocsive­zetője, Spelitz Gábor Já­nos, 34 éves, büntetett előéletű, budapesti lakos, a Magyar Nemzeti Bank­ból az AF 47—25 rend­számú fekete, Volga M— 24 típusú személygépko­csival szállította az inté­zet dolgozóinak a fizeté­sét, 1 325 400 forintot, mi­közben a XIII., Szent Ist­ván körút és a Rajk Lász­ló utca kereszteződésében — a pénz felvevőjét és kí­sérőit fondorlatos módon kiszállította a kocsiból —, és a­­ pénzzel együtt el­hajtott. (A gépkocsit ké­sőbb a­ rendőrség megta­lálta.) ■Spélitz Gábor személy­leírása: körülbelül 175— 180 cm magas, testes, ke­rek arcú, barna frissen vágott, úgynevezett kefe­­hajú. Ruházata: fehér ala­pon széles, lila csíkozású ing, dohányszínű ujjatlan mellény, barnás — télie­sített — ballonkabát, kö­tött gallérral. A Budapesti Rendőr­­főkapitányság kéri azo­kat, akik a bűncselek­mény elkövetőjét felisme­rik vagy tartózkodási he­lyét ismerik, érte vitt­ék a legközel­ebbi rendőrt il­letve telefonon a 123— 456-os számot. Az Adatkert legféltettebb lakója a törpe víziló mama és négy hónapos bébije. A csemete mindösze három kilós súllyal született, most tizenöt kilogramm súlyú. A libériai és nigériai őserdőkben élő törpe víziló nagy testű rokonával, a nílusi vízilóval ellentétben vízben csak fürdéskor tartózkodik, igazi élettere az őserdő. Kevés állatkert büszkélkedhet vele (MTI Fotó : Benkő Imre felvétele) Meteorológiai előrejelzés Felhős, de enyhébb idő Mínusz 30—36 fok a Szovjetunióban — Légi összecsapás , az Appennini-félsziget térségében A múlt hét közepén be­következett téli időjárási fordulat hatása nem so­káig tartott. Az egy-két nap alatt lehullott, jelen­tős vastagságú hó az eny­hülés mia­tt a hét elejétől kezdve olvad. A hét ele­jén még a Dunántúlon és az északi hegyvidék­­ kör­nyékén 10—15, az Alföld jelentős részén 20—30 cen­timéter közötti hóvastag­ságot mértek. A hét köze­pére a hóréteg vastagsága átlagosan 5—10 centimé­terrel csökkent. Miközben a Kárpát-medencében és környékén megenyhült az idő, a Szovjetunió európai területén igen erős lehű­lés történt. Száraz, rend­kívül hideg sarkvidéki le­vegő érkezett erre a vi­dékre. A lehűlés olyan erős volt, hogy a legma­gasabb hőmérséklet is mí­nusz 15, mínusz 20 fok alatt maradt a terület szá­mottevő részén, éjszaka pedig nem volt ritka a mínusz 30, mínusz 36 fok hőmérséklet sem. 1976 januárja egyébként Budapesten — hasonlóan az előző évihez — ismét 2,7 fokkal melegebb volt az átlagosnál. A tavalyi január még ennél is eny­hébb volt, akkor 4,6 fok­kal volt magasabb a­ ja­­­­nuári középhőm­érséklet az­ átlagosnál. A hónap folya­mán a fővárosban 69 mil­liméter csapadék hullott, s ez 27 milliméterrel több az átlagosnál. A tavalyi január jóval szárazabb volt, mindössze 8 millimé­ter csapadék hullott a fő­városban. Az év első hó­napjában 65 órán át sü­tött a nap, ez hét óra többletet jelent az átla­goshoz viszonyítva. Ami a hétvége várható időjárá­sát illeti, a kontinensünk keleti felét elárasztó, igen hideg és az Ibériai-félszi­get felől lassan Közép- Európa felé tartó, meleg levegő találkozásának zó­nájában valószínűleg je­lentős változás kezdődik. Ennnek helye feltehetően a Földközi-tenger nyugati medencéje, majd az Ap­­penmnini-félsziget térsége lesz, így hatása fokozato­san érezhetővé válik majd­­ a Kárpátok vidékén is. Távolabbi kilátások kedd reggelig: változóan felhős idő, az időszak má­sodik felében országszer­te jelentős mennyiségű esővel. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet mí­nusz 2, plusz 3 fok között, legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz 3, plusz 7 fok között. Jelentős meny­­nyiségű — legalább 5 mil­liméter — csapadék az egész ország területén várható az időszak máso­dik felében. Bóna Márta „Játék” a nyelvtanulás Pécs óvodáiban játékos módon ismerkednek a kicsinyek az idegen nyel­vekkel. A TIT kezdemé­nyezésére — egy sikeres kísérlet után — most tíz óvodában indult meg az angol, a német és az orosz nyelvű, beszélgetés formájában történő okta­tás. Alapozó tanulásnak számít ez, s célja, hogy ebben a különösen fogé­kony időszakban kiala­kítsák a gyermekek nyelvérzékét. Az első ta­pasztalatok igen kedve­zőek, a nevelők és a szü­lők részéről egyaránt. Az apróságok kedvvel és örömmel vesznek részt a foglalkozásokon, ame­lyek újfajta játékot je­lentenek számukra. NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK­ KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Siklós János Kiadja a Népszava Lapkiadó Vállalat VI. kerület, Rákóczi út 54.­­ Telefon: 224—819 Postacím: 1964 Budapest Felelős kiadó: Gábor Márton, a Népszava Lapkiadó Vállalat igazgatója Terjeszti a Magyar Posta . Előfizethető a helyi­­Budapestet! a kerületi­ hírlapkézbesítő posta­­hivataloknál, a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 20.— Ft­d .­­ Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató Index: 25 005 A modell Lehet-e szép, szemet gyönyörködtető egy gyár? Nem is kérdés, természe­tesen, igen. Az ember el­­ámul például egy vegyi üzem napban csillogó, látszólag szeszélyesen ka­nyargó csőkígyóin. Ezek­nek szépségét az adja, hogy nem öncélúak: a gyártási technológia szab­ja meg, merre görbülje­nek, milyen hosszan fus­sanak. Az Alumíniumipari Tervező Vállalat most új kísérletbe kezdett. Az Aj­kai Timföldgyár és Alu­míniumkohó II. számú timföldgyára ülepítő-mo­só üzemrészének bővíté­sét úgy tervezik, hogy modellt készítettek. Ezen tanulmányozzák a lehet­séges megoldásokat, vá­ modelllje­ kasztj­ák ki a legésszerűb­bet, leggazdaságosabban és kicsiben ellenőrzik az üzem működését. Mire jó mindez? — kérdezhetik sokan, hi­szen a tervezés költsége ezáltal 3—5 százalékkal emelkedik. . A modellkí­sérletek azonban sok mindenre választ adnak. Ha az új módszereket a működő üzemben próbál­nák ki, sokkal többe ke­rülne, mint így. A beru­házási­­ költségek ilyen módon, a becslések sze­rint, 10—15 százalékkal csökkenthetők. Ezúttal tehát nem mó­ri­ellesd­iről, költséges já­tékról van szó. Az ALU­­TERV kísérlete modellje lehet az ésszerű takaré­kosságnak is. V. Zs. JÓ SZERSZÁM, KÖNNYŰ MUNKA jó termés: Kerti szerszámok nagy választékit találja a Vfil8rtSZ Vállalat szaküzleteiben. Budapest, VII., Majakovszkij u. 53, Budapest, IX., Krézits u. II. Tata, Somogyi B. u. 21 CO.

Next